Nyomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (IX. 15.) önkormányzati rendeletének indokolása

A szociális igazgatásról és a szociális, gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Hatályos: 2021. 09. 16

A szociális igazgatásról és a szociális, gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól

Végső előterjesztői indokolás

A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 22. § (2) bekezdése értelmében az önkormányzati rendeletek tartalmi felülvizsgálatáról a jegyző gondoskodik.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal szakmai segítségnyújtásként írásbeli konzultáció keretében azzal a javaslattal élt, hogy a jegyző a hatályos helyi szociális rendelet jelzett rendelkezéseinek módosítását kezdeményezze az alábbiak szerint.

A szociális igazgatásról és a szociális, gyermekvédelmi ellátások helyi szabályairól szóló 4/2021. (III.9.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) 1. § (2) bekezdésben meghatározott polgármesterre átruházott hatáskörök nincsenek összhangban a szervezeti és működési szabályzatról szóló 12/2020. (XI.16.) önkormányzati rendelettel, ezért indokolt a jogszabályok összhangba hozatala a szervezeti és működési szabályzatról szóló 12/2020. (XI.16.) önkormányzati rendelet módosításával.

Az Ör. 2. § (6) bekezdése alapján „a támogatás kérelemre, vagy hivatalból pénzben, vagy természetben állapítható meg.” A hivatalbóli eljárásra a hatóságnak csak akkor van lehetősége, ha jogszabály kijelöli azt az ügyfajtát, hatásköri keretet, amelyben a hatóság hivatalból eljárhat. Az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 3. §-a a felhatalmazást biztosítja, az Ákr. 104. S (1) bekezdése pedig azokat az eseteket tartalmazza, amikor a hatóságnak kötelessége eljárást indítani hivatalból. Amennyiben tehát az Önkormányzat szükségesnek látja a hivatalból történő eljárás megindításának lehetőségét, úgy az Ör.-ben szabályoznia kell ennek eseteit, feltételeit.

Az Ör. 4. § (1) és (2) bekezdéseiben a közös önkormányzati hivatal ügyintézője részére állapít meg feladatot, ezzel szemben a képviselő-testület a közös önkormányzati hivatal részére állapíthat meg feladatot.

Az Ör. 6. § (4) bekezdésében foglaltak szerint „a rendkívüli települési támogatás legalább 5.000.- Ft, de nem haladhatja meg jogosultanként és évente a 30.000.- Ft-ot." Ezek a rendelkezések ellentétesek az 1993. évi Ill. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról (a továbbiakban: Szt.) 7. S (1) bekezdésében foglaltakkal, így a rendelkezés hatályon kívül helyezése indokolt.

Az Ör. 9. § (5) bekezdése a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati ösztöndíj megállapítása feltételrendszerének szabályozásával a képviselő-testület túllép a Szt.-ben biztosított felhatalmazás keretein, a Szt-ben foglalt felhatalmazás erre a támogatási formára nem vonatkozik, ezért a rendelkezés hatályon kívül helyezése indokolt.

Az Ör. 10. § (2) bekezdése szerint „különös méltánylást érdemlő körülmények esetén" szabályozás széleskörű, szubjektív döntési jogosultságot biztosít a polgármester részére. A jogbiztonság sérelme elkerülése érdekében a támogatás megállapításánál a mérlegelés kereteit meg kell határozni. Javasolt a jogalkalmazó mérlegelés kereteinek meghatározása.

Az Ör. 12. § (3) bekezdése szerint „a támogatást az (1) bekezdésben meghatározott jogosultsági feltételeknek megfelelően kérelmezők részére hivatalból kell megállapítani”. Az eljárás vagy kérelemre indul vagy hivatalból. Az egyik kizárja a másikat. A 2010. évi CXXX. törvény a jogalkotásról 2. § (1) bekezdése alapján a jogszabálynak a címzettek számára egyértelműen értelmezhető szabályozási tartalommal kell rendelkeznie.

Az Ör. 1. § (1) bekezdésében „életvitelszerűen élő és bejelentett lakcímmel" a 9. § (1) bekezdésében „állandó lakóhellyel" a 11. § (1) bekezdésében foglalt „bejelentett lakóhellyel” szövegrész nincs összhangban az Szt. 32/A. § (1) bekezdésében foglaltakkal, mivel szűkíti az Szt.-ben meghatározott személyi hatályt. Javasolt a rendelkezés módosítása a településen lakóhellyel rendelkezők, illetve a településen életvitelszerűen élő és tartózkodási hellyel rendelkező személyek megfogalmazás.

A 61/2009. (XII. 14.) IRM rendelet a jogszabályszerkesztésről (a továbbiakban: Jszr.) 3. § (2) bekezdése szerint a jogszabály tervezetében a normatív tartalmat jelen idejű kijelentő mondattal, egyes szám harmadik személyű megfogalmazás alkalmazásával kell kifejezni. Az Ör. 6. § (1) bekezdéseiben meghatározott támogatási formák esetében a feltételes módú szabályozás („nyújtható”) nem megfelelő, indokolt a módosítása.

Tekintettel arra, hogy a módosítás a jogszabály több rendelkezését érinti, kezdeményezem az Ör. jogszabálysértő rendelkezéseinek a módosítását a rendelet hatályon kívül helyezésével és új rendelet megalkotásával.