Nyomár Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (II. 8.) önkormányzati rendeletének indokolása

az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 02. 09
az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvényt. A törvény alapján megterveztük Nyomár Község Önkormányzata feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében. Az önkormányzatok szabadabban dönthetnek a támogatások nagyságáról és formájáról. Az új támogatási rendszerben senki sem maradhat ellátás nélkül, ugyanis a megfelelő forrással nem rendelkező önkormányzatok központi költségvetési forráshoz jutnak. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. Az állami felelősségi körbe tartozó ellátások járási kormányhivatali hatáskörben, az önkormányzati ellátások képviselő-testületi hatáskörben találhatóak. 2022-ban is jelentős célkitűzés tehát a segélyezettek újbóli integrálása a munka világába.
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok:
településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés (köztemetők, közvilágítás, kéményseprés, stb.),
óvodai ellátás,
szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások,
egészségügyi alapellátás (háziorvosi, fogorvos, stb.), az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások, környezet-egészségügy (pl. köztisztaság, rovarirtás),
kulturális szolgáltatás (könyvtár, közművelődés, előadó-művészet támogatása, stb.),
helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás),
honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem,
közreműködés a település közbiztonságának biztosításában,
helyi közfoglalkoztatás,
helyi adóval, gazdaságszervezéssel és turizmussal kapcsolatos feladatok,
sport, ifjúsági ügyek,
nemzetiségi ügyek,
hulladékgazdálkodás,
További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:
törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja,
törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat,
a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik.
A pénzügyi terv összhangban van az önkormányzat gazdasági programjával, melyben megfogalmazott alapelvek az önkormányzat legfontosabb céljait hűen tükrözik.
A 2022. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők:
1. Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés.
2. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása.
3. A szociálisan rászorultak támogatása.
4. Az elindított beruházások megvalósítása, a forrás biztosítása.
5. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
A 2022. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 44.955.140 Ft, melyet a finanszírozású pénzügyi műveletekből származó bevétel 35.300.284 Ft-tal egészít ki, így összesen 80.255.424 Ft forrás fog rendelkezésre állni. A 2022-ben is – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben államháztartáson kívüli bevétellel 3.830.000 Ft összegben számoltunk, ami közhatalmi és működési bevételekből tevődik össze.
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése.
Az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak. Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2022-ban is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése:
Önkormányzatok működési támogatásai: 28.988.040 Ft
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 12.137.100 Ft
Közhatalmi bevételek: 1.050.000 Ft
Működési bevételek: 2.780.000 Ft
Költségvetési maradvány igénybevétele: 35.300.284 Ft
A 2022. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata így 79.298.941 Ft, amelyből az MFP-ÖTIF/2021. Önkormányzati temetők infrastrukturális fejlesztése - 2021. pályázat keretében a Ravatalozó felújítása pályázat megvalósítása és befejezés 29.183.878 Ft-ot tesz ki.
Az önkormányzat létszámkerete a javaslat szerint 4 fő (polgármester, falugondnok, könyvtáros, közművelődési munkatárs). A közművelődési munkatársat 2021. december 1-től foglalkoztatja az önkormányzat teljes munkaidőben. Hangács Község Önkormányzatával kötött megállapodás alapján a közművelődési munkatársat a két település közösen foglalkoztatja. A közfoglalkoztatás keretében 7 fő munkavállalóval számolhatunk. A köztisztviselői illetményalap mértéke 2022-ben 50.000 Ft lesz. A minimálbér 167.400 Ft-ról 200.000 Ft-ra, a garantált bérminimum 219.000 Ft-ról 260.000 Ft-ra növekedett. A közfoglalkoztatási bér 100.000 Ft-ra emelkedett.
Az Önkormányzat az orvosi ügyelet fenntartásához 623.364 Ft összegben tervez hozzájárulni, míg a Borsodsziráki Közös Önkormányzati Hivatal fenntartási költségeihez 1.000.000 Ft összegben.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
Személyi juttatások: 25.439.600 Ft
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 2.930.900 Ft
Dologi kiadások: 18.357.570 Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 2.000.000 Ft
Egyéb működési célú kiadások: 1.723.364 Ft
Felhalmozási költségvetés kiadásai (beruházások, felújítások): 28.847.507 Ft
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése: 956.483 Ft
Nyomár Község Önkormányzata 2022. évi költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételei, kiadásai a következőképpen alakulnak:

B E V É T E L E K

1. tájékoztató táblázat

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2023. évi

2024. évi

2025. évi

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai

29 000 000

30 000 000

30 500 000

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

12 500 000

12 200 000

12 300 000

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

1 050 000

1 155 000

1 260 000

4.1.

Magánszemélyek kommunális adója

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

1 000 000

1 100 000

1 200 000

4.4.

Talajterhelési díj

4.5.

Gépjárműadó

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

50 000

55 000

60 000

5.

Működési bevételek

5 700 000

5 800 000

5 900 000

6.

Felhalmozási bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

48 250 000

49 155 000

49 960 000

10.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

11.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10)

48 250 000

49 155 000

49 960 000

K I A D Á S O K

Forintban

Sor-szám

Kiadási jogcímek

2023. évi

2024. évi

2025. évi

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai

48 250 000

49 155 000

49 960 000

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.)

2.1.

Beruházások

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

48 250 000

49 155 000

49 960 000

4.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.)

48 250 000

49 155 000

49 960 000

Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint a következőképpen alakulnak:

Forintban

Sor-
szám

Kötelezettség jogcíme

Köt. váll.
éve

2022 előtti kifizetés

Kiadás vonzata évenként

Összesen

2022.

2023.

2024.

2025.

A

B

C

D

E

F

G

H

I=(D+E+F+G+H)

1.

Működési célú finanszírozási kiadások
(hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

2.

Nemleges

2. tájékoztató tábla

3.

............................

4.

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások
(hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

5.

............................

6.

............................

7.

Beruházási kiadások beruházásonként

8.

............................

9.

Felújítási kiadások felújításonként

10.

............................

11.

Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

12.

Összesen (1+4+7+9+11)

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) a következőképpen alakulnak:
3. tájékoztató tábla

Forintban

Sor-szám

Bevételi jogcím

Kedvezmény nélkül elérhető bevétel

Kedvezmények összege

A

B

C

D

1.

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

Nemleges

2.

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

3.

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

4.

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

5.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

6.

-ebből: Építményadó

7.

Telekadó

9.

Magánszemélyek kommunális adója

10.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

11.

Idegenforgalmi adó épület után

12.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

13.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

14.

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

15.

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

16.

Egyéb kedvezmény

17.

Egyéb kölcsön elengedése

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

Összesen:

#ÉRTÉK!

Előirányzat-felhasználási terv 2022. évre vonatkozóan a következőképpen alakul:
4. tájékoztató tábla

Forintban

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Auguszt.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Összesen:

Bevételek

Önkormányzatok működési támogatásai

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

2 415 670

28 988 040

Működési célú támogatások ÁH-on belül

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

1 011 425

12 137 100

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

Közhatalmi bevételek

262 500

262 500

262 500

262 500

1 050 000

Működési bevételek

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

231 500

233 500

2 780 000

Felhalmozási bevételek

Működési célú átvett pénzeszközök

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Finanszírozási bevételek

35 300 284

35 300 284

Bevételek összesen:

38 958 879

3 658 595

3 921 095

3 921 095

3 658 595

3 658 595

3 658 595

3 658 595

3 921 095

3 921 095

3 658 595

3 660 595

80 255 424

Kiadások

Személyi juttatások

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 119 900

2 120 700

25 439 600

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 240

244 260

2 930 900

Dologi kiadások

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 797

1 529 803

18 357 570

Ellátottak pénzbeli juttatásai

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

166 500

168 500

2 000 000

Egyéb működési célú kiadások

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 610

143 654

1 723 364

Beruházások

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 290

89 310

1 071 500

Felújítások

27 776 007

27 776 007

Egyéb felhalmozási kiadások

Finanszírozási kiadások

956 483

956 483

Kiadások összesen:

5 249 820

4 293 337

32 069 344

4 293 337

4 293 337

4 293 337

4 293 337

4 293 337

4 293 337

4 293 337

4 293 337

4 296 227

80 255 424

Egyenleg

33 709 059

-634 742

-28 148 249

-372 242

-634 742

-634 742

-634 742

-634 742

-372 242

-372 242

-634 742

-635 632