Büttös Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2003.(V.30.) számú rendelete
a települési szilárd- és folyékony hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről
Hatályos: 2013. 10. 24- 2014. 02. 19Büttös Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 5/2003.(V.30.) számú rendelete
a települési szilárd- és folyékony hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéről
2013-10-24-tól 2014-02-20-ig
Büttös Községi Önkormányzat Képviselõtestülete a helyi önkormányzatokról szóló többször módosított 1990. évi LXV. törvény 16. §. (1) bekezdése, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
1. §.
A rendelet célja, hatálya
(1) A rendelet célja a települési szilárd és folyékony hulladék kezelésével ( gyûjtésével, szállításával és elhelyezésével ) összefüggõ - közszolgáltatás útján megvalósuló - kötelezõ közszolgáltatás szabályozása.
(2) A rendelet hatálya kiterjed Büttös község közigazgatási területén lévõ ingatlanok tulajdonosaira, illetve használójára ( továbbiakban: tulajdonos ).
(3) A tulajdonos az ingatlanon keletkezõ települési szilárd- és folyékony hulladék összegyûjtésérõl, elszállításáról és ártalommentesítésérõl e rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni.
(4) A képviselõtestület közszolgáltatást szervez a települési szilárd hulladék rendszeres, a települési folyékony hulladék esetenkénti gyûjtésére, elszállítására és elhelyezésére.
2. §.
A közszolgálat ellátása
(1) A képviselõtestület a község közigazgatási területén a települési szilárd- és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás ellátásával a Krasznokvajdáért Közalapítványt (székhelye: Krasznokvajda Petõfi u. 52., a továbbiakban: szolgáltató) bízza meg 2013. december 31-ig.
(2) A tulajdonos köteles a szolgáltató által nyújtott közszolgáltatást igénybe venni.
3. §.
A közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének fõ szabályai
(1) A közszolgáltatás ellátása rendjének általános szabályai:
- A települési szilárd- és folyékony hulladék gyûjtése, tárolása során olyan gondossággal kell eljárni, hogy a hulladék sem az ingatlanon, sem a közterületen, sem a szállító jármûbe való ürítéskor környezetterhelést ne idézzen elõ.
- A települési szilárd hulladék gyûjtése egységes tárolóedénybe, vagy zsákba történik, elszállításáról a szolgáltató heti egy alkalommal gondoskodik.
- Az ingatlan tulajdonosa a folyékony kommunális hulladékot az ingatlanán környezetvédelmi, közegészségügyi és vízgazdálkodási szempontból megfelelõ, építési engedéllyel és használatbavételi engedéllyel rendelkezõ egyedi zárt szennyvízgyûjtõbe köteles gyûjteni és rendszeresen üríttetni.
A folyékony hulladékot szolgáltató eseti megrendelés alapján a megrendelés napjától számított három munkanapon belül köteles elszállítani.
- Az elszállított települési szilárd hulladék ártalmatlanítása az önkormányzat tulajdonában lévõ kijelölt szilárd kommunális lerakóhelyen, a folyékony hulladék leürítése kizárólag a GW-BORSODVÍZ encsi szennyvíztisztító-telepén történhet.
(2) Az önkormányzat kötelezettségei:
- A közszolgáltatás körébe tartozó települési szilárd- és folyékony hulladék rendszeres összegyûjtésének, elszállításának megszervezése.
- A települési szilárd- és folyékony hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás díjának, vagy ingyenességének megállapítása.
(3) A tulajdonos kötelessége:
- A települési szilárd- és folyékony hulladékot az elszállításra való átvételig gyûjtse, illetve tárolja.
- A települési szilárd- és folyékony hulladékot úgy kezelje, hogy az mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és közbiztonságot ne zavarja.
(4) A szolgáltató feladatai:
- A rendelet hatálya alá tartozó települési hulladékot köteles rendszersen gyûjteni, elszállítani.
- A szolgáltató a közszolgáltatással összefüggõ tevékenységét mindenkor a vonatkozó jogszabályi elõírásokban foglalt mûszaki, közegészségügyi és egyéb feltételeknek megfelelõen köteles ellátni.
(5)
(6) A települési folyékony hulladék kezelési közszolgáltatás igénybevételéért a tulajdonos e rendelet mellékletében meghatározott díjat köteles fizetni a szolgáltató részére, számla ellenében a közszolgáltatás teljesítésével egyidõben. A díj mértékét a képviselõtestület évente felülvizsgálja.
4. §.
A hulladék gyûjtésére és elszállítására való átadásra szolgáló
tárolóedények és zsákok használatával kapcsolatos
kötelezettségek
(1) A tulajdonosnak a tárolóedényt, zsákot az ingatlanon belül kell tárolnia.
(2) Tilos a tárolóedényben, zsákban folyékony, mérgezõ, robbanó, vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti az elszállítással foglalkozó, vagy mások életét, testi épségét, vagy egészségét.
(3) A tulajdonos köteles a tárolóedényt, zsákot a hulladék elszállítása céljából a megjelölt idõben, közterületen, a gyûjtést végzõ gépjármûvel megközelítahetõ és ürítésre alkalmas helyen elhelyezni.
(4) A kihelyezett tárolóedény, zsák nem akadályozhatja a jármû és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset, vagy károkozás veszélyének elõidézésével, vagy mások jó közérzetének, illetve a településképnek indokolatlan megzavarásával.
5. §.
A közszolgáltatás részét képezõ lomtalanítással kapcsolatos
szabályok
(1) A szolgáltató évente egy alkalommal lomtalanítási akciót szervez az önkormányzattal egyeztetett, illetve az önkormányzat által megjelölt idõpontban. A lomtalanítás a háztartásban keletkezõ szokásos mennyiségen felüli települési szilárd hulladékokra és a nagy méretû berendezési tárgyak elszállítására terjed ki térítés mentesen.
(2) A lomtalanítás nem terjed ki veszélyes, illetve kommunális hulladéklerakóban nem kezelhetõ ( trágya, állati tetem, stb. ) hulladékok, építési törmelékek és vállalkozói tevékenységbõl származó hulladék elszállítására.
6. §.
Vegyes és záró rendelkezések
(1)
(2) Jelen rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
kmf.
Mitró János Gyurcsó András
körjegyzõ polgármester