Hegymeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (II. 11.) önkormányzati rendeletének indokolása

az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 02. 12
az önkormányzat 2022. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvényt. A törvény alapján megterveztük Hegymeg Község Önkormányzata feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében. Az önkormányzatok szabadabban dönthetnek a támogatások nagyságáról és formájáról. Az új támogatási rendszerben senki sem maradhat ellátás nélkül, ugyanis a megfelelő forrással nem rendelkező önkormányzatok központi költségvetési forráshoz jutnak. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. Az állami felelősségi körbe tartozó ellátások járási kormányhivatali hatáskörben, az önkormányzati ellátások képviselő-testületi hatáskörben találhatóak. 2022-ban is jelentős célkitűzés tehát a segélyezettek újbóli integrálása a munka világába.
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok:
településfejlesztés, településrendezés, településüzemeltetés (köztemetők, közvilágítás, kéményseprés, stb.),
óvodai ellátás,
szociális, és gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások,
egészségügyi alapellátás (háziorvosi, fogorvos, stb.), az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások, környezet-egészségügy (pl. köztisztaság, rovarirtás),
kulturális szolgáltatás (könyvtár, közművelődés, előadó-művészet támogatása, stb.),
helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás, ivóvízellátás, szennyvízelvezetés, -kezelés és -ártalmatlanítás (csatornaszolgáltatás),
honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem,
közreműködés a település közbiztonságának biztosításában,
helyi közfoglalkoztatás,
helyi adóval, gazdaságszervezéssel és turizmussal kapcsolatos feladatok,
sport, ifjúsági ügyek,
nemzetiségi ügyek,
hulladékgazdálkodás,
További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:
törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja,
törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat,
a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik.
A pénzügyi terv összhangban van az önkormányzat gazdasági programjával, melyben megfogalmazott alapelvek az önkormányzat legfontosabb céljait hűen tükrözik.
A 2022. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők:
1. Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés.
2. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása.
3. A szociálisan rászorultak támogatása.
4. Az elindított beruházások megvalósítása, a forrás biztosítása.
5. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
A 2022. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 39.743.020 Ft, melyet a finanszírozású pénzügyi műveletekből származó bevétel 8.716.432 Ft-tal egészít ki, így összesen 48.459.452 Ft forrás fog rendelkezésre állni. A 2022-ben is – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. A tervezetben államháztartáson kívüli bevétellel 3.028.000 Ft összegben számoltunk, ami közhatalmi és működési bevételekből tevődik össze.
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése.
Az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak. Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2022-ban is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése:
Önkormányzatok működési támogatásai: 27.997.126 Ft
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 6.961.500 Ft
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 1.756.394 Ft
Közhatalmi bevételek: 1.250.000 Ft
Működési bevételek: 1.778.000 Ft
Költségvetési maradvány igénybevétele: 8.716.432 Ft
A 2022. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata így 47.538.671 Ft, amelyből a még be nem fejezett MFP Eszközbeszerzés pályázat 193.009 Ft-ot, míg a Kistelepülési rendezvények támogatása pályázat 2022-ben felhasználásra kerülő összege 215.381 Ft-ot tesz ki.
Az önkormányzat létszámkerete a javaslat szerint 3 fő (polgármester, falugondnok, közművelődési munkatárs). A közművelődési munkatársat 2021. december 1-től foglalkoztatja az önkormányzat 6 órás részmunkaidőben. A közfoglalkoztatás keretében 5 fő munkavállalóval számolhatunk. A köztisztviselői illetményalap mértéke 2022-ban 50.000 Ft lesz. A minimálbér 167.400 Ft-ról 200.000 Ft-ra, a garantált bérminimum 219.000 Ft-ról 260.000 Ft-ra növekedett. A közfoglalkoztatási bér 100.000 Ft-ra emelkedett.
Az Önkormányzat az orvosi ügyelet fenntartásához 243.756 Ft összegben tervez hozzájárulni, míg a Borsodsziráki Közös Önkormányzati Hivatal fenntartási költségeihez 500.000 Ft összegben.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
Személyi juttatások: 20.463.200 Ft
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 2.487.618 Ft
Dologi kiadások: 15.568.597 Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 4.252.000 Ft
Egyéb működési célú kiadások: 893.756 Ft
Felhalmozási költségvetés kiadásai (beruházások, felújítások): 3.873.500 Ft
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése: 920.781 Ft
Hegymeg Község Önkormányzata 2022. évi költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételei, kiadásai a következőképpen alakulnak:

B E V É T E L E K

1. tájékoztató tábla

Forintban

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2023. évi

2024. évi

2025. évi

A

B

C

D

E

1.

Önkormányzat működési támogatásai

28 100 000

28 500 000

29 000 000

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

7 000 000

7 100 000

7 200 000

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

1 300 000

1 355 000

1 410 000

4.1.

Magánszemélyek kommunális adója

4.2.

Idegenforgalmi adó

4.3.

Iparűzési adó

1 250 000

1 300 000

1 350 000

4.4.

Talajterhelési díj

4.5.

Gépjárműadó

4.6.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

4.7.

Egyéb közhatalmi bevételek

50 000

55 000

60 000

5.

Működési bevételek

1 800 000

1 850 000

1 900 000

6.

Felhalmozási bevételek

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

38 200 000

38 805 000

39 510 000

10.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

11.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10)

38 200 000

38 805 000

39 510 000

K I A D Á S O K

1. tájékoztató tábla

Forintban

Sor-szám

Kiadási jogcímek

2023. évi

2024. évi

2025. évi

A

B

C

D

E

1.

Működési költségvetés kiadásai

38 200 000

38 805 000

39 510 000

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.)

2.1.

Beruházások

2.2.

Felújítások

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

38 200 000

38 805 000

39 510 000

4.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

5.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.)

38 200 000

38 805 000

39 510 000

Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint a következőképpen alakulnak:

Forintban

Sor-
szám

Kötelezettség jogcíme

Köt. váll.
éve

2022 előtti kifizetés

Kiadás vonzata évenként

Összesen

2022.

2023.

2024.

2024. után

A

B

C

D

E

F

G

H

I=(D+E+F+G+H)

1.

Működési célú finanszírozási kiadások
(hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

2.

Nemleges

2. tájékoztató tábla

3.

............................

4.

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások
(hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

5.

............................

6.

............................

7.

Beruházási kiadások beruházásonként

8.

............................

9.

Felújítási kiadások felújításonként

10.

............................

11.

Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

12.

Összesen (1+4+7+9+11)

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások (kedvezmények) a következőképpen alakulnak:
3. tájékoztató tábla

Forintban

Sor-szám

Bevételi jogcím

Kedvezmény nélkül elérhető bevétel

Kedvezmények összege

A

B

C

D

1.

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

Nemleges

2.

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

3.

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

4.

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

5.

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

6.

-ebből: Építményadó

7.

Telekadó

9.

Magánszemélyek kommunális adója

10.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

11.

Idegenforgalmi adó épület után

12.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

13.

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

14.

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

15.

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

16.

Egyéb kedvezmény

17.

Egyéb kölcsön elengedése

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

27.

Összesen:

#ÉRTÉK!

Előirányzat-felhasználási terv 2022. évre vonatkozóan a következőképpen alakul:
4. tájékoztató tábla

Forintban

Megnevezés

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Auguszt.

Szept.

Okt.

Nov.

Dec.

Összesen:

1.

Bevételek

2.

Önkormányzatok működési támogatásai

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 333 000

2 334 126

27 997 126

3.

Működési célú támogatások ÁH-on belül

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

580 125

6 961 500

4.

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

1 756 394

1 756 394

5.

Közhatalmi bevételek

312 500

312 500

312 500

312 500

1 250 000

6.

Működési bevételek

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

148 000

150 000

1 778 000

7.

Felhalmozási bevételek

8.

Működési célú átvett pénzeszközök

9.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

10.

Finanszírozási bevételek

8 716 432

8 716 432

11.

Bevételek összesen:

11 777 557

3 061 125

3 373 625

3 373 625

4 817 519

3 061 125

3 061 125

3 061 125

3 373 625

3 373 625

3 061 125

3 064 251

48 459 452

12.

Kiadások

13.

Személyi juttatások

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 705 000

1 708 200

20 463 200

14.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 300

207 318

2 487 618

15.

Dologi kiadások

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 380

1 297 417

15 568 597

16.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 300

354 700

4 252 000

17.

Egyéb működési célú kiadások

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 480

74 476

893 756

18.

Beruházások

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 960

216 940

2 603 500

19.

Felújítások

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

105 800

106 200

1 270 000

20.

Egyéb felhalmozási kiadások

21.

Finanszírozási kiadások

920 781

920 781

22.

Kiadások összesen:

4 882 001

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 961 220

3 965 251

48 459 452

23.

Egyenleg

6 895 556

-900 095

-587 595

-587 595

856 299

-900 095

-900 095

-900 095

-587 595

-587 595

-900 095

-901 000