Gömörszőlős Község Képviselő-testületének 3/2020.(II.14.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 05. 29- 2023. 02. 16Gömörszőlős Község Képviselő-testületének 3/2020.(II.14.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről1
1. §
A rendelet hatálya
2. §
A költségvetési bevételi előirányzatok és költségvetési kiadási előirányzatok
3. §
Az önkormányzat bevételei és kiadásai
4. §
A költségvetés részletezése
5. § (1) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítási kiadások felújításonkénti ütemezését a 9. melléklet szerint.
(2) Az önkormányzat által adott közvetett támogatásokat a 10. melléklet szerint.
(3) Az önkormányzat által adott céljellegű támogatásokat a 11. melléklet szerint.
(4) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósult projektekhez való hozzájárulást a 12. melléklet szerint.
(5) A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét havi bontásban a 13. melléklet szerint hagyja jóvá.
6. §
Engedélyezett létszámkeret
7. §
Általános és céltartalék
8. §
A költségvetési terv végrehajtásának
szabályai
9. § (1) A polgármester 500.000 Ft erejéig saját hatáskörben, rendkívüli esetben eszközölhet kiadásokat, melyről köteles tájékoztatást adni a képviselő-testületnek.
(2) A képviselő-testület az ÁHT 34. § (4) bekezdés előírásainak megfelelően –amennyiben
10. §
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
11. §
Záró rendelkezések
1. melléklet4
2020. évi Költségvetési bevételek módosítása |
|||
|---|---|---|---|
Település-üzemeltetéshez kapcs. Fa. Támogatása |
|||
18010 |
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
Zöld terület-gazdálkodással kapcs.fa. |
577 080 |
577 080 |
0 |
Közvilágítás fenntartásának támogatása |
448 000 |
448 000 |
0 |
Közutak fenntartásának támogatása |
2 905 600 |
2 905 600 |
0 |
Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
5 000 000 |
5 000 000 |
0 |
Lakott területtel kapcsolatos feladatok támogatása |
0 |
0 |
0 |
Jogcímekhez kapcsolódó kiegészítés |
4 260 259 |
4 260 259 |
0 |
Áthúzódó bérkompenzáció |
0 |
21 372 |
21 372 |
Polgármesteri illetmény támogatása |
1 908 900 |
1 908 900 |
0 |
Összesen: |
15 099 839 |
15 121 211 |
21 372 |
Telep. Önkorm. Szociális és gyermekjóléti tám. |
|||
Szünidei étkeztetés |
109440 |
0 |
-109440 |
Szociális feladat egyéb támogatása |
1 871 000 |
1 871 000 |
0 |
Falugondnoki szolgálat támogatása |
4 250 000 |
4 250 000 |
0 |
Kiegészítő támogatás |
0 |
229 000 |
229000 |
Szociális ágazati pótlék |
0 |
242 846 |
242846 |
Összesen: |
6 230 440 |
6 592 846 |
362406 |
Könyvtári feladatok támogatása |
1 800 000 |
2 000 000 |
200000 |
Működési c. kv-i támogatások és kiegészitő t. |
|||
Szociális tüzelőanyag |
0 |
342 900 |
342900 |
Víztámogatás |
0 |
414 000 |
414000 |
Összesen |
756 900 |
756900 |
|
900020 Átengedett központi- és helyiadók |
0 |
||
0 |
|||
Gépjárműadó |
180 000 |
180 000 |
0 |
Iparűzési adó |
350 000 |
350 000 |
0 |
Vagyoni tipusú adók |
300 000 |
300 000 |
0 |
Egyéb közhatalmi bevétel-pótlék |
25 000 |
25 000 |
0 |
Összesen: |
855 000 |
855 000 |
0 |
Támogatások, támogatásértékű bevétel |
|||
Egyéb működési c.tám.bev.áll.h.b.elkülönített pa. |
6 778 389 |
16 202 018 |
9423629 |
Fejezeti kezelésű ei. |
0 |
5 740 747 |
5740747 |
összesen: |
6 778 389 |
21 942 765 |
15164376 |
Felhalmozási műk támogatás államh. Bel. |
|||
Összesen |
4 050 000 |
4 050 000 |
0 |
0 |
|||
Felhalmozási célú átvett pénz |
0 |
||
0 |
0 |
0 |
|
Összesen |
0 |
0 |
|
066020 Községgazdálkodás Működési bevétel |
|||
Szolgáltatások ellenértéke |
1 620 000 |
2 142 286 |
522286 |
Tulajdonosi bevétel |
0 |
106 644 |
106644 |
Egyéb bevétel |
0 |
||
Összesen: |
1 620 000 |
2 248 930 |
628930 |
0 |
|||
041233 Közfoglalkoztatás |
|||
Készlet értékesítés |
0 |
0 |
0 |
Összesen |
0 |
||
Finanszírozási bevételek |
|||
Előző évi kv.maradvány igényvevétele |
9 097 593 |
145 542 |
-8952051 |
Államháztartáson belüli megelőlegezés |
0 |
||
Összesen: |
9 097 593 |
145 542 |
-8952051 |
Összes bevétel |
45 531 261 |
53 713 194 |
8181933 |
2. melléklet5
2020. évi költségvetés kiadások módosítása |
|||
011130 Önkormányzatok igazgatási tevékenysége |
|||
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Eltérés +/- |
|
Törvényszerinti illetmények |
840 000 |
840 000 |
0 |
Képviselői tiszteletdij |
4 289 600 |
5 500 000 |
1 210 400 |
Foglalk.egyéb személyi juttatásai |
200 000 |
200 000 |
0 |
Szociális hozzájárulási adó |
822 824 |
822 824 |
0 |
Üzemeltetési anyagok |
50 000 |
50 000 |
0 |
Árubeszerzés |
400 000 |
400 000 |
0 |
Távközlési díj |
280 000 |
280 000 |
0 |
Közüzemi díjak |
650 000 |
650 000 |
0 |
Karb. kisjav. |
150 000 |
150 000 |
0 |
Egyéb szolgáltatások |
360 000 |
360 000 |
0 |
Szakmai anyagok beszerzése |
20 000 |
20 000 |
0 |
ÁFA |
310 000 |
310 000 |
0 |
Pénzügyi műveletek kiadásai |
300 000 |
300 000 |
0 |
Egyéb dologi kiadások |
490 000 |
490 000 |
0 |
Civil szervezetek támogatása |
450 000 |
450 000 |
0 |
Egyéb műk tám. Államh. Bel. |
1441286 |
1441286 |
0 |
Összesen: |
11 053 710 |
12 264 110 |
1 210 400 |
064010 Közvilágítás |
0 |
||
0 |
|||
Villamos energia |
200 000 |
200 000 |
0 |
Áfa |
54 000 |
54 000 |
0 |
Összesen: |
254 000 |
254 000 |
0 |
066020 Községgazdálkodás máshová nem sorolható szolg. |
|||
Törvény szerinti illetmények |
0 |
156976 |
156 976 |
Egyéb külső személyi juttatás |
175140 |
175 140 |
|
Szociális hozzájárulási adó |
0 |
44732 |
44 732 |
Üzemeltetési anyagok |
500000 |
500000 |
0 |
Árubeszerzés |
700000 |
2200000 |
1 500 000 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
Közüzemi díj |
440000 |
440000 |
0 |
Karbantartás, kisjavítás |
759000 |
759000 |
0 |
Egyéb szolgáltatások |
3 080 000 |
4 300 000 |
1 220 000 |
Bérleti és lízing díjak |
0 |
0 |
0 |
ÁFA |
2 473 911 |
2 473 911 |
0 |
Egyéb dologi kiadások |
250 000 |
250 000 |
0 |
Egyéb működési c. tám.áll.h.kívülre |
0 |
0 |
0 |
Összesen: |
8 202 911 |
11 299 759 |
3 096 848 |
0 |
|||
104037 Szünidei gyermekétkeztetés |
0 |
||
0 |
|||
Vásárolt élelmezés |
0 |
0 |
0 |
ÁFA |
0 |
0 |
0 |
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
107060 Települési támogatás |
|||
Települési támogatás |
1 871 000 |
2 389 500 |
518 500 |
Óvodáztatási támogatás |
0 |
0 |
0 |
Köztemetés |
0 |
0 |
0 |
Egyéb önkorm. rendeletben meg.áll. Jutt. |
0 |
0 |
0 |
Szociális tüzelőanyag, csomag |
0 |
0 |
0 |
Áfa |
0 |
||
Összesen: |
1871000 |
2 389 500 |
518 500 |
107055 Falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás |
|||
Törvény szerinti illtmény |
2 511 600 |
2 511 600 |
0 |
Jubileumi jutalom |
0 |
290 098 |
290 098 |
Béren kívüli juttatás |
200 000 |
200 000 |
0 |
szociális hozzájárulási adó |
456 300 |
456 300 |
0 |
Üzemeltetési anyagok |
820 000 |
820 000 |
0 |
Karbantartás |
400 000 |
683 169 |
283 169 |
Egyéb szolgáltatás |
280 000 |
280 000 |
0 |
Szolgáltatási kiadások |
0 |
||
biztosítás |
0 |
0 |
0 |
Áfa |
170 000 |
170 000 |
0 |
Összesen: |
4 837 900 |
5 411 167 |
573 267 |
041233 Közfoglalkoztatás |
0 |
||
0 |
|||
Törvény szerinti illetmények |
8825880 |
8825880 |
0 |
Szociális hozzájárulási adó |
772284 |
772284 |
0 |
Árubeszerzés |
0 |
2500000 |
2 500 000 |
Üzemeltetési anyagok |
0 |
22992 |
22 992 |
Egyéb szolgáltatások |
0 |
0 |
0 |
ÁFA |
0 |
649652 |
649 652 |
Egyéb dologi |
0 |
0 |
0 |
Összesen: |
9598164 |
12770808 |
3 172 644 |
082044 Könyvtári szolgáltatások |
|||
Egyéb külső személyi juttatások |
1 872 000 |
1 872 000 |
0 |
Szociális hozzájárulási adó |
365 040 |
365 040 |
0 |
Áfa |
157 000 |
114 833 |
-42 167 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatás |
0 |
0 |
0 |
Közüzemi díjak |
10 000 |
10 000 |
0 |
Árubeszerzés |
400 000 |
200 000 |
-200 000 |
Üzemeltetési anyag |
200 000 |
-200 000 |
|
0 |
|||
Összesen: |
3 004 040 |
2 561 873 |
-442 167 |
082092 Közművelődési intézmények működtetése |
|||
Egyéb külső személyi juttatások |
2 223 038 |
1404000 |
-819 038 |
Szociális hozzájárulási adó |
0 |
185328 |
185 328 |
Árubeszerzés |
200 000 |
200 000 |
0 |
ÁFA |
170 000 |
170 000 |
0 |
Közüzemi díjak |
380 000 |
380 000 |
0 |
Egyéb szolgáltatások |
500 000 |
500 000 |
0 |
Egyéb dologi kiadások |
150 000 |
150 000 |
0 |
Ingatlanok felújítása |
0 |
0 |
0 |
felújítási áfa |
0 |
0 |
0 |
Összesen: |
3 623 038 |
2 989 328 |
-633 710 |
018010 Önkorm. Elszámolása kp-i kv-el |
|||
A helyi önk.előző évi elsz.szárm.kiadások |
0 |
0 |
|
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése |
925212 |
925212 |
0 |
Cél-fejlesztési tartalék |
0 |
0 |
|
Összesen: |
925 212 |
925 212 |
0 |
082063 Múzeum |
0 |
||
Közüzemi díjak |
150 000 |
150 000 |
0 |
Áfa |
170 000 |
170 000 |
0 |
Árubeszerzés |
300 000 |
300 000 |
0 |
Egyéb szolgáltatás |
100 000 |
100 000 |
0 |
720 000 |
720 000 |
0 |
|
018030 Támog.célú finansz. Műveletek |
|||
Egyéb működési támogatások |
1 441 286 |
2 127 437 |
686 151 |
Összes kiadás: |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
3. melléklet6
2020. évi költségvetés módosítás összevont mérlege |
||||
|---|---|---|---|---|
3. melléklet |
||||
Módosított bevételek |
||||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
23 130 279 |
24 470 957 |
1 340 678 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
15 099 839 |
15 121 211 |
21 372 |
1.2. |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
109 440 |
-109 440 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
1 800 000 |
2 000 000 |
200 000 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
756 900 |
756 900 |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
4 050 000 |
4 050 000 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
4 050 000 |
4 050 000 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
855 000 |
855 000 |
|
4.1. |
Építményadó |
|||
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
4.3. |
Iparűzési adó |
350 000 |
350 000 |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||
4.5. |
Gépjárműadó |
180 000 |
180 000 |
|
4.6. |
kommunális adó |
300 000 |
300 000 |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
25 000 |
25 000 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
1 620 000 |
2 248 930 |
628 930 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 620 000 |
2 142 286 |
522 286 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
106 644 |
106 644 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
36 433 668 |
53 567 652 |
17 133 984 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
Módosított kiadások |
||||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
44 606 049 |
52 787 982 |
8 181 933 |
1.1. |
Személyi juttatások |
18 739 080 |
23 856 259 |
5 117 179 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 416 448 |
3 522 555 |
1 106 107 |
1.3. |
Dologi kiadások |
19 688 235 |
20 028 231 |
339 996 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 871 000 |
2 389 500 |
518 500 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 891 286 |
2 991 437 |
1 100 151 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
283 169 |
283 169 |
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 441 286 |
2 127 437 |
686 151 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
450 000 |
864 000 |
414 000 |
1.18. |
Tartalékok |
|||
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
|||
2.1. |
Beruházások |
|||
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
44 606 049 |
52 787 982 |
8 181 933 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
925 212 |
925 212 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
925 212 |
925 212 |
|
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
925 212 |
925 212 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
4. melléklet7
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege |
4. melléklet |
|||||||
Forintban! |
||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
Megnevezés |
2020 eredeti előirányzat |
2020 módosított előirányzat |
Eltérés +/- |
Megnevezés |
2020 eredeti előirányzat |
2020 módosított előirányzat |
Eltérés +/- |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
23 130 279 |
24 470 957 |
1 340 678 |
Személyi juttatások |
18 739 080 |
23 856 259 |
5 117 179 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 416 448 |
3 522 555 |
1 106 107 |
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
4 050 000 |
4 050 000 |
Dologi kiadások |
19 688 235 |
20 028 231 |
339 996 |
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
855 000 |
855 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 871 000 |
2 389 500 |
518 500 |
|
5. |
Működési bevételek |
1 620 000 |
2 248 930 |
628 930 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 891 286 |
2 991 437 |
1 100 151 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Tartalékok |
||||||
7. |
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||||
8. |
||||||||
9. |
||||||||
10. |
||||||||
11. |
||||||||
12. |
||||||||
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.) |
36 433 668 |
53 567 652 |
17 133 984 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
44 606 049 |
52 787 982 |
8 181 933 |
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+19. ) |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|||
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|||
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Kölcsön törlesztése |
||||||
19. |
Értékpapírok bevételei |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
20. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (21.+…+23.) |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||||||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||||
22. |
Államháztartáson belüli megelőlegezés |
Váltókiadások |
||||||
23. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Államháztartáson belüli megelőlegezés |
925 212 |
925 212 |
||||
24. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+20.) |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (13.+...+23.) |
925 212 |
925 212 |
|
25. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
|
26. |
Költségvetési hiány: |
8 172 381 |
- |
Költségvetési többlet: |
- |
779 670 |
8 952 051 |
|
27. |
Bruttó hiány: |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
- |
|
5. melléklet8
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege |
5. melléklet |
|||||||
Forintban! |
||||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||||
Megnevezés |
2020 eredeti előirányzat |
2020 módosított előirányzat |
Eltérés +/- |
Megnevezés |
2020 eredeti előirányzat |
2020 módosított előirányzat |
Eltérés +/- |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
Beruházások |
||||||
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||||
3. |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
||||||
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||||
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||||
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||||
7. |
||||||||
8. |
||||||||
9. |
||||||||
10. |
||||||||
11. |
Tartalékok |
|||||||
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
||||||
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||||
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||||||
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||||
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||||
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||||
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||||
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||||
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
||||||
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
||||||
27. |
Költségvetési hiány: |
- |
- |
- |
Költségvetési többlet: |
- |
- |
- |
28. |
Bruttó hiány: |
- |
- |
- |
Bruttó többlet: |
- |
- |
- |
6. melléklet9
Összes bevétel, kiadás módosítása kiemelt előirányzatonként |
||||
|---|---|---|---|---|
Módosított bevételek |
||||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
23 130 279 |
24 470 957 |
1 340 678 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
15 099 839 |
15 121 211 |
21 372 |
1.2. |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
109 440 |
-109 440 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
1 800 000 |
2 000 000 |
200 000 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
756 900 |
756 900 |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
4 050 000 |
4 050 000 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
4 050 000 |
4 050 000 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
855 000 |
855 000 |
|
4.1. |
Építményadó |
|||
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
4.3. |
Iparűzési adó |
350 000 |
350 000 |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||
4.5. |
Gépjárműadó |
180 000 |
180 000 |
|
4.6. |
kommunális adó |
300 000 |
300 000 |
|
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
25 000 |
25 000 |
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
1 620 000 |
2 248 930 |
628 930 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 620 000 |
2 142 286 |
522 286 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
106 644 |
106 644 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
36 433 668 |
53 567 652 |
17 133 984 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
9 097 593 |
145 542 |
-8 952 051 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
Módosított kiadások |
||||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
44 606 049 |
52 787 982 |
8 181 933 |
1.1. |
Személyi juttatások |
18 739 080 |
23 856 259 |
5 117 179 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 416 448 |
3 522 555 |
1 106 107 |
1.3. |
Dologi kiadások |
19 688 235 |
20 028 231 |
339 996 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 871 000 |
2 389 500 |
518 500 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 891 286 |
2 991 437 |
1 100 151 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
283 169 |
283 169 |
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 441 286 |
2 127 437 |
686 151 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
450 000 |
864 000 |
414 000 |
1.18. |
Tartalékok |
|||
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
|||
2.1. |
Beruházások |
|||
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
44 606 049 |
52 787 982 |
8 181 933 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
925 212 |
925 212 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
925 212 |
925 212 |
|
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
925 212 |
925 212 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
45 531 261 |
53 713 194 |
8 181 933 |
6.1. melléklet10
2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁS |
||||
|---|---|---|---|---|
KÖTELEZŐ FELADATOK BEVÉTELEI, KIADÁSAI KIEMELT ELŐIRÁNYZAT |
||||
6.1 melléklet |
||||
B E V É T E L E K |
||||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
23 130 279 |
24 470 957 |
1 340 678 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
15 099 839 |
15 121 211 |
21 372 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
109 440 |
-109 440 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
1 800 000 |
2 000 000 |
200 000 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
756 900 |
756 900 |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
6 778 389 |
21 942 765 |
15 164 376 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
4 050 000 |
4 050 000 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
4 050 000 |
4 050 000 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
855 000 |
855 000 |
|
4.1. |
Építményadó |
|||
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
1418479 |
Iparűzési adó |
350 000 |
350 000 |
|
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||
4.5. |
Gépjárműadó |
180 000 |
180 000 |
|
4.6. |
Kommunális adó |

K I A D Á S O K |

6.2. melléklet11
2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSA |
||||
|---|---|---|---|---|
ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK BEVÉTELEI, KIADÁSA KIEMELT ELŐIRÁNYZAT |
||||
6.2 melléklet |

13 303 389 |
29 096 695 |
15 793 306 |

6.3. melléklet12
2020. ÉVI KÖLTSÉGVETÉS MÓDOSÍTÁSA |
||||
|---|---|---|---|---|
ÁLLAMIGAZGATÁSI FELADATOK BEVÉTELEI, KIADÁSAI KIEMELET ELŐIRÁNYZAT |
||||
6.3 melléklet |
||||
B E V É T E L E K |
||||
1. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
|||
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
|||
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
|||
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
|||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
|||
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
|||
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
|||
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+…+4.7.) |
|||
4.1. |
Építményadó |
|||
4.2. |
Idegenforgalmi adó |
|||
4.3. |
Iparűzési adó |
|||
4.4. |
Talajterhelési díj |
|||
4.5. |
Gépjárműadó |
|||
4.6. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
|||
4.7. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
|||
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
|||
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
|||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
|||
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
|||
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
|||
5.5. |
Ellátási díjak |
|||
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
|||
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek |
|||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
|||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
|||
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
|||
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
|||
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
|||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
|||
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
|||
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
|||
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
|||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
|||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Lekötött betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
|||
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
K I A D Á S O K |
||||
2. sz. táblázat |
Forintban! |
|||
Sor- |
Kiadási jogcím |
2020 |
||
Eredeti |
Módosított |
Eltérés +/- |
||
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.1. |
Személyi juttatások |
|||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
|||
1.3. |
Dologi kiadások |
|||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
|||
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
|||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
|||
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
1.18. |
Tartalékok |
|||
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
|||
2.1. |
Beruházások |
|||
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
|||
2.3. |
Felújítások |
|||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államházt-on kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
|||
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
|||
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
|||
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
|||
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
6 121 000 |
6 592 846 |
471 846 |
7.1. melléklet13
7.1 melléklet |
|||||
Gömörszőlős Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei |
|||||
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
2021. |
2022. |
2023. |
|||
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
NEMLEGES |
- |
|||
2. |
- |
||||
3. |
- |
||||
4. |
- |
||||
5. |
- |
||||
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
- |
- |
7.2. melléklet14
7.2 melléklet |
||
Gömörszőlős Község Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához |
||
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
0 |
A |
B |
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
855 000 |
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
855 000 |
|
7.3. melléklet15
7.3 melléklet |
||
|---|---|---|
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
|
1 |
||
2 |
||
3 |
||
4 |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE |
- |
8. melléklet16
8. melléklet |
|||||
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként |
|||||
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Eltérés +/- |
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
ÖSSZESEN: |
|||||
9. melléklet17
9. melléklet |
|||||
Felújítási kiadások előirányzata felújításonként |
|||||
9. melléklet |
|||||
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Eltérés+/- |
A |
B |
C |
D |
E |
F=(B-D-E) |
ÖSSZESEN: |
|||||
10. melléklet18
10. melléklet |
|||
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások |
|||
(kedvezménye) |
|||
2 020 |
|||
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Tervezett |
Tényleges |
A |
B |
C |
D |
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
60 000 |
60 000 |
6. |
-ebből: Építményadó |
||
7. |
Telekadó |
||
8. |
Magánszemélyek kommunális adója |
60 000 |
60 000 |
9. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
10. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
11. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
||
12. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
13. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, menteség |
||
14. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, menteség |
||
15. |
Egyéb kedvezmény |
||
16. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
17. |
|||
18. |
|||
19. |
|||
20. |
|||
21. |
|||
22. |
|||
23. |
|||
24. |
|||
25. |
|||
26. |
Összesen: |
60 000 |
60 000 |
A helyi adókból biztosított kedvezményeket, mentességeket, adónemenként kell feltüntetni. |
|||
11. melléklet19
11. melléklet |
||||
K I M U T A T Á S |
||||
A 2020. évi céljelleggel juttatott támogatások felhasználásáról |
||||
2020 |
||||
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Tervezett |
Tényleges |
1. |
Putnok és Térsége Társulás |
Támogatás |
90 099 |
90 099 |
2. |
Kelemér Község Önkormányzata |
Támogatás |
1 436 704 |
1 436 704 |
3. |
Aggtelek Önkormányzat Közös Hivatal |
Támogatás |
503 917 |
503 917 |
4. |
Királdi Közös Önkormányzati Hivatal |
Támogatás |
96 717 |
96 717 |
5. |
||||
6. |
||||
7. |
||||
8. |
||||
9. |
||||
10. |
||||
11. |
||||
12. |
||||
13. |
||||
14. |
||||
15. |
||||
16. |
||||
17. |
||||
18. |
||||
19. |
||||
20. |
||||
21. |
||||
22. |
||||
23. |
||||
24. |
||||
25. |
||||
26. |
||||
27. |
||||
28. |
||||
29. |
||||
30. |
||||
31. |
||||
32. |
||||
33. |
||||
Összesen: |
2 127 437 |
2 127 437 |
||
12. melléklet20
Európai uniós támogatással megvalósuló projektek |
||||||||||||
bevételei, kiadási, hozzájárulások |
||||||||||||
EU-s projekt neve, azonosítója:* |
12. melléklet |
|||||||||||
Források |
Támogatási szerződés szerinti bevételek, kiadások |
Teljesítés |
||||||||||
Eredeti |
Módosított |
Évenkénti üteme |
||||||||||
Eredeti |
Módosított |
Eredeti |
Módosított |
Eredeti |
Módosított |
|||||||
Összes bevétel, |
2 021 |
2 022 |
2 023 |
2 020 |
2 021 |
2 022 |
#HIV! |
|||||
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L=(J+K) |
M=(L/C) |
Saját erő |
||||||||||||
- saját erőből központi támogatás |
||||||||||||
EU-s forrás |
||||||||||||
Társfinanszírozás |
||||||||||||
Hitel |
||||||||||||
Egyéb forrás |
||||||||||||
Források összesen: |
||||||||||||
Kiadások, költségek |
||||||||||||
Személyi jellegű |
||||||||||||
Beruházások, beszerzések |
||||||||||||
Szolgáltatások igénybe vétele |
||||||||||||
Adminisztratív költségek |
||||||||||||
Kiadások összesen: |
||||||||||||
* Amennyiben több projekt megvalósítása történi egy időben akkor azokat külön-külön, projektenként be kell mutatni! |
||||||||||||
Támogatott neve |
Eredeti ei. |
Módosított ei. |
Teljesítés |
|||||||||
Összesen: |
||||||||||||
13. melléklet
2020 |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Auguszt. |
Szept. |
Okt. |
Nov. |
Dec. |
Összesen: |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
2. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
2 775 563 |
1 850 428 |
1 850 429 |
1 850 428 |
1 850 428 |
1 850 429 |
1 850 428 |
1 850 429 |
1 850 429 |
1 850 429 |
1 850 429 |
1 850 430 |
23 130 279 |
3. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
2 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
1 000 000 |
700 000 |
500 000 |
700 000 |
900 000 |
600 000 |
700 000 |
1 178 389 |
11 278 389 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
|||||||||||||
5. |
Közhatalmi bevételek |
213 000 |
214 000 |
214 000 |
214 000 |
855 000 |
||||||||
6. |
Működési bevételek |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
135 000 |
1 620 000 |
7. |
Felhalmozási bevételek |
|||||||||||||
8. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
9. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
10. |
Finanszírozási bevételek |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 632 |
720 641 |
8 647 593 |
11. |
Bevételek összesen: |
5 631 195 |
3 706 060 |
3 919 061 |
3 920 060 |
3 706 060 |
3 406 061 |
3 206 060 |
3 406 061 |
3 820 061 |
3 520 061 |
3 406 061 |
3 884 460 |
45 531 261 |
12. |
Kiadások |
|||||||||||||
13. |
Személyi juttatások |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
1 561 590 |
18 739 080 |
14. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
201 378 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
201 370 |
2 416 448 |
15. |
Dologi kiadások |
1 640 689 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
1 640 686 |
19 688 235 |
16. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
155 916 |
155 916 |
155 924 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
155 916 |
1 871 000 |
17. |
Egyéb működési célú kiadások |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 607 |
157 609 |
1 891 286 |
18. |
Beruházások |
|||||||||||||
19. |
Felújítások |
|||||||||||||
20. |
Tartalék |
|||||||||||||
21. |
Finanszírozási kiadások |
925 212 |
925 212 |
|||||||||||
22. |
Kiadások összesen: |
4 642 392 |
3 717 169 |
3 717 177 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 169 |
3 717 171 |
45 531 261 |
23. |
Egyenleg |
988 803 |
-11 109 |
201 884 |
202 891 |
-11 109 |
-311 108 |
-511 109 |
-311 108 |
102 892 |
-197 108 |
-311 108 |
167 289 |
|
Az önkormányzati rendeletet a Gömörszőlős Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2023. (II. 14.) önkormányzati rendelete 12. §-a hatályon kívül helyezte 2023. február 17. napjával.
A szöveg a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A szöveg a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6.1. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6.2. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6.3. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7.1. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7.2. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7.3. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 10. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 4. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 11. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 4. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 12. melléklet a Gömörszőlős Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete 4. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.