Lácacséke község képviselő testületének 7/2014(XI.27..) önkormányzati rendelete
A közterület elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszámozás szabályairól
Hatályos: 2014. 12. 01- 2025. 02. 11Lácacséke község képviselő testületének 7/2014(XI.27..) önkormányzati rendelete
A közterület elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszámozás szabályairól1
1. § (1) A rendelet hatálya Lácacséke község közigazgatási területére terjed ki.
(2) A rendelet célja, hogy egységesen szabályozza Lácacséke község közigazgatási területén a közterületek elnevezését, az ingatlanok számozását.
(3) Lácacséke község közigazgatási területén új közterületet elnevezni, új házszámot megállapítani, a korábban megállapított közterületnevet és házszámot megváltoztatni csak e rendelet szabályai szerint lehet.
2. § E rendelet alkalmazásában:
3. § (1) Minden közterületet – a mezőgazdasági utak kivételével – el kell nevezni.
(2) Az újonnan kialakított közterület nevét a létrejöttét követő egy éven belül meg kell állapítani.
(3) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új szakasz külön elnevezési eljárás nélkül, a már elnevezett közterület nevét veszi fel (meghosszabbítás).
4. § (1) A közterület elnevezésénél figyelemmel kell lenni Lácacséke község jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi sajátosságaira. Az elnevezés lehetőleg utaljon a közterületnek a településen belüli elhelyezkedésére, helytörténeti vonatkozásaira.
(2) A közterület elnevezésekor névazonosság nem lehet.
(3) Közterületet személyről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni.
(4) Közterület élő személyről nem nevezhető el, valamint alkalmazni kell a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 14. § (2)-(3) bekezdéseit.
5. § (1) A közterület elnevezése során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.
(2) Közterület elnevezését kezdeményezhetik az önkormányzati képviselők, a Képviselőtestület bizottsága és Lácacséke községben lakóhellyel rendelkező állampolgárok legalább tíz főből álló csoportja, akik az indítvány benyújtásának időpontjában az érintett közterületen bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkeznek.
6. § (1) A közterület nevének megállapítása vagy megváltoztatása Lácacséke Község Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik.
(2) A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést a helyben szokásos módon közzé kell tenni, továbbá a döntésről értesíteni kell az illetékes okmányirodát, a földhivatalt, a rendőrkapitányságot, postahivatalt, tűzoltóságot, mentőállomást és a közmű-szolgáltatókat.
7. § (1) A névvel ellátott közterületen a beépített és beépítetlen építési telkeket házszámmal kell ellátni.
(2) Egy közterületre nyíló több ingatlan azonos számmal nem jelölhető.
(3) Ugyanazon helyrajzi számú ingatlanon álló ikerház, továbbá ingatlan megosztása esetén – ha az újonnan kialakuló telek ugyanarra a közterületre nyílik – a házszámot az ABC nagybetűivel kell megkülönböztetni.
(4) Kialakult házszámozásnál telekegyesítést követően az épületek megtartják eredeti házszámukat.
(5) Amennyiben egy ingatlan több közterülettel is érintkezik, a házszámot arról a közterületről kell megállapítani, amely felől az ingatlan megközelíthető vagy az ingatlan bejárata esik.
8. § (1) Az út, utca, köz (továbbiakban: utca) házszámozása 1-től kezdődően, növekvő arab számozással történik, és a házszám növekedésének irányát tekintve az utca bal oldalán lévő ingatlanok páros, a jobb oldalon lévő ingatlanok páratlan számozást kapnak.
(2) Földrajzi okokból csak az egyik oldalán beépíthető utcák házszámozása arab számozással, 1-től kezdődően folyamatos.
(3) Házszám megváltoztatására irányuló eljárás hivatalból, vagy annak a kérelmére indul, akinek a házszám megváltoztatásához jogos érdeke fűződik.
(4) A már megállapított házszám megváltoztatására csak indokolt esetben kerülhet sor. A változtatáskor arra kell törekedni, hogy a házszám-változtatás minél kevesebb érintett lakcímének megváltoztatásával járjon.
(5) A házszám megállapításáról szóló döntést az érintett ingatlannal rendelkezni jogosultakon túl közölni kell a 6. § (2) bekezdésében meghatározott szervekkel.
9. § (1) A közterületek nevét jól látható módon, névtáblán kell feltüntetni.
(2) A közterületek névtábláit elsősorban épületen, kerítésen, ezek hiányában külön tartószerkezeten – jól látható helyen – kell elhelyezni.
(3) A névtábla kihelyezésével érintett ingatlan tulajdonosa vagy használója a névtábla kihelyezését tűrni köteles.
(4) A névtáblák kihelyezéséről, karbantartásáról, szükség esetén cseréjéről az önkormányzat gondoskodik.
(5) Közterület elnevezésének megváltozása esetén a régi elnevezést feltüntető névtáblákat a változásról szóló döntést követő hat hónapig, piros átlós vonallal áthúzva, az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi fölött kell elhelyezni.
10. § (1) A házszámot jelző táblát (továbbiakban: házszámtábla) az ingatlan utcafronti kerítésére, házfalára, az utcáról jól látható módon kell az ingatlan tulajdonosának, használójának vagy kezelőjének elhelyezni.
(2) A házszámtábla beszerzéséről, kihelyezéséről, olvasható állapotban tartásáról, szükség szerinti cseréjétől az (1) bekezdésben foglalt kötelezettnek kell gondoskodni.
11. § (1) Ez a rendelet 2014. december 1-jén lép hatályba.
(2) Ahol az ingatlan házszámozása hiányzik, az (1) bekezdés szerinti kötelezett a rendelet hatálybalépését követő három hónapon belül köteles eleget tenni a rendeletben foglalt kötelezettségének.
Az önkormányzati rendeletet a Lácacséke Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2025. (II. 11.) önkormányzati rendelete 12. §-a hatályon kívül helyezte 2025. február 12. napjával.