Martonyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Hatályos: 2017. 11. 11Martonyi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2017. (XI.10.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Martonyi Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörben eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal állami főépítészének, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, a kulturális örökség védelméért felelős miniszternek és az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatósága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
1. FEJEZET
BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK
1. A rendelet célja, hatálya és értelmező rendelkezések
1. § (1) A rendelet célja: A település sajátos településképének védelme és alakítása a:
1. helyi építészeti örökség egyedi védelem meghatározásával,
2. településképi szempontból meghatározó területek megállapításával,
3. településképi követelmények meghatározásával,
4. településkép-érvényesítési eszközök szabályozásával,
5. településképi önkormányzati támogatási és ösztönző rendszer alkalmazásával.
(2) Jelen rendelet mellékletei:
2. § A helyi védelem célja:
a) A védett helyi építészeti örökség kiemelkedő értékű elemeinek védelme, az értékek jellegzetes karakterének megóvása a jelen és a jövő nemzedékek számára.
b) A védett helyi építészeti örökség fenntartása, használata és bemutatása.
c) A védett helyi építészeti örökség veszélyeztetésének, megrongálásának, vagy megsemmisítésének megakadályozása.
3. § A településképi szempontból meghatározó területek megállapításának célja:
a) Azon terület-egységek lehatárolása, ahol a településre jellemző, karakteres, hagyományt őrző beépítési módjának, épületek, építmények történetiségét tartalmazó fejlődésének megőrzése a cél.
b) A kialakult beépítettség, szintszám, anyaghasználat, színhasználat, melléképületek, építmények megjelenésének, használatának szabályozása a korszerű építési technológiák mellett.
4. § A rendelet területi hatálya Martonyi község teljes közigazgatási területére terjed ki.
5. § A rendelet alkalmazásában használt fogalmak jegyzéke és magyarázata:
1. Helyi védett egyedi érték: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított helyi jelentőséggel bíró épület, építmény, amely a hagyományos településkép és jellemző karakter megőrzése céljából, továbbá építészeti, településtörténeti, helytörténeti, művészeti, valamint műszaki-ipari szempontból, vagy a használati mód szempontjából jelentős alkotás. A védett épület, építmény fogalmába beletartozik annak minden alkotórésze, ideértve a kiegészítő, díszítő elemeket is.
2. Védett műtárgy: az önkormányzat által helyi védetté nyilvánított műszaki alkotás, műtárgy, pl. az emlékmű, szobor, síremlék, utcabútorzat, díszkút, kerítés, híd, torony.
3. Műtárgy: építési törvény (1997. évi LXXVIII. tv.) 2. § 15. pontja szerint.
1. Utcabútorzat: az utasváró, a kioszk, a tájékoztató hirdetőoszlop, az információs tábla.
2. Jelző: az út/utca-mutató szerkezet, útirány-jelző tábla (pl. temetőhöz, telephelyhez).
3. Településképi szempontból meghatározó terület: az önkormányzat által meghatározott terület, mely magába foglalja a település jellegzetes és hagyományt őrző beépítettségét, épületek, építmények együttes megjelenését, természeti környezetét.
4. Értékvizsgálat: a helyi védelem alá helyezést megalapozó, szakember által készített történeti, esztétikai, műszaki vizsgálati munkarész.
5. Főépítész: az önkormányzat által megbízott/ alkalmazott önkormányzati (települési) építészmérnök szakember.
6. Reklám: a Tktv. 11/F. § szerint.
7. Reklámhordozó: a Tktv. 11/F. § szerint.
8. Sajátos építmény: építési törvény (1997. évi LXXVIII. tv.) 2. § 18. pontja szerint.
A HELYI VÉDELEM
2.A helyi védelem feladata, általános szabályai, önkormányzati kötelezettségek
6. § (1) A helyi védelem feladata: A védelmet igénylő építészeti örökség meghatározása, dokumentálása;
a) védetté nyilvánítása, nyilvántartása;
b) megőrzése, megőriztetése;
c) a lakossággal történő megismertetése.
(2) A helyi védelem alatt álló építészeti örökség károsodásának megelőzése:
a) El kell kerülni minden olyan eseményt, beavatkozást, amely a védett érték pusztulását, megsemmisülését, vagy karakterének megváltoztatását, általános esztétikai értékcsökkenését okozná.
b) A tulajdonos köteles a védett értéket megóvni, karbantartani.
7. § (1) A helyi védelem alá helyezés és a védelem megszűnésének szabályai:
a) Kezdeményezés: A helyi védelem alá helyezést vagy megszüntetést bármely természetes személy, szervezet a polgármesternél írásban kezdeményezheti.
8. § (1) Egyes értékes, hagyományt őrző építészeti arculatú és sajátos megjelenésű építészeti örökséget az önkormányzat helyi védett egyedi értékké nyilvánítja.
(2) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti érték jegyzékét a 1. melléklet tartalmazza.
4. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
9. § (1) A helyi egyedi védelem alatt álló építészeti örökséget nem veszélyeztetheti, településképi vagy műszaki szempontból károsan nem befolyásolhatja az adott védett értéken végzett építési tevékenység, a használat nem veszélyeztetheti az adott építészeti örökség fennmaradását.
(2) Tulajdonosi kötelezettség:
a) A tulajdonos köteles jókarbantartást végezni, állapotát megóvni. A kötelezettség kiterjed a védett érték minden alkotóelemére és részletére.
b) A védett érték fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésüknek megfelelő használattal kell biztosítani.
c) A védelem és az építési tevékenység összefüggései: A korszerűsítéssel, átalakítással, bővítéssel, részleges bontással nem lehet a védett érték jellemzőit, karakterét megváltoztatni.
d) A védett értéket érintő felújítási, helyreállítási, színezési, bővítési vagy bontási munkálatokat megkezdeni és végezni, annak rendeltetését megváltoztatni csak az önkormányzati főépítész szakmai ajánlása szerint lehet.
A TELEPÜLÉSKÉPI SZEMPONTBÓL MEGHATÁROZÓ TERÜLETEK
5. A településképi szempontból meghatározó területek megállapítása
10. § (1) A településszerkezet, településkarakter, tájképi elem és egyéb helyi adottságok alapján az önkormányzat a településképi szempontból meghatározó területeket állapít meg.
(2) A településképi szempontból meghatározó terület térképi lehatárolását a 2.A melléklet tartalmazza.
(3) A településképi szempontból meghatározó terület ingatlanjainak jegyzékét a 2.B. melléklet tartalmazza.
IV.FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI KÖVETELMÉNYEK
6. Építmények anyaghasználatára vonatkozó általános építészeti követelmények
11. § (1) Az egyéb területek – átépült családi házas területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a) anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
b) tetőhéjazat: Felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
(2) Az egyéb területek – intézmény-területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
a) anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés.
b) tetőhéjazat: Felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos.
(3) Az egyéb területek – zöldterületek: temető és sportpálya – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményei anyaghasználatára vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések: a) anyag, homlokzat, szín: Az építményeken tilos a hagyományos anyaghasználattól eltérő homlokzatburkolás, és az élénk, erős homlokzati színezés. b) tetőhéjazat: Felújítás során cserepes fémlemez, bitumenes hullámlemez, bitumenes zsindely, műanyag- és fém trapéz- és hullámlemezlemez alkalmazása tilos. (4)Az egyéb területek – külterületi mezőgazdasági és egyéb beépítésre nem szánt területek – (helyi védelemmel nem érintett és településképi szempontból nem meghatározó területek) építményeire vonatkozó egyedi építészeti tiltó rendelkezések:
12. § (1) Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt lakóterületen:
a) beépítés telepítési módja: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően oldalhatáron álló beépítési móddal.
b) jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: Földszintes, tetőtér-beépítéses 4,50 m építménymagassággal.
c) színhasználat: A környezetre jellemző világos pasztellszínek alkalmazhatók (kivéve kék, zöld, piros, lila), az élénk, harsány színeket kerülni kell. A homlokzat teljes felületén kell a színezést elvégezni.
d) kerti építmények, műtárgyak: Utcától 6 m-en túl helyezhető el, tömege igazodjon a főépület kialakításához.
e) kerítés-kialakítás: Az utcára jellemző anyagú és arányú, épített lábazatos, oszlopos kialakítással, vakolt vagy tégla-felülettel, a kerítésmezők fém vagy fa-anyagú áttört kivitelben. Magasságban igazodni kell a környezetben lévő kerítésmagasságokhoz, amely max. 2 m lehet. Utcai kerítésen 1 db max. 4 m-es gépkocsi behajtó nagykapu, és 1 db max. 1,50 m-es személyi kiskapu nyitható.
(2) Kötelező területi építészeti követelmények a kijelölt intézmény-területen:
a) beépítés telepítési módja: A helyi építési szabályzat szerint, a történelmileg kialakult, jellemzően úszótelkes beépítési móddal.
b) jellemző szintszám, vagy az épület legmagasabb pontja: földszintes, tetőtér-beépítéses kialakult építménymagassággal.
(3) Tiltó egyedi építészeti követelmények a kijelölt lakóterületen:
a) anyag-, színhasználatra: Építményeken, kerítéseken tilos a vakolt és festett felületképzéstől eltérő, valamint a történelmileg kialakult világos (szürke, okker, barna, fehér) színektől eltérő eleven színek alkalmazása. Részleges festés tilos.
b) tömegformálásra: A közterület felöli oldalon felújítás, átalakítás során a meglévő építmény tömegkontúrját tilos meghaladni. Új épületnél a szomszédos épületekhez való igazodást nem lehet figyelmen kívül hagyni.
c) homlokzatképzésre: A meglévő épületeken tilos átalakítani vagy megszüntetni a történelmileg kialakult homlokzati architektúrát és homlokzattagolást, részletképzést, tagozatokat, díszeket. Tilos annak a homlokzati nyílásrendnek, nyílásosztásnak a megtartása, amely történeti architektúrát szüntetett meg. Az épületek utcai homlokzatán műszaki berendezések (riasztó, tv-antenna, parabola) elhelyezése, égéstermék kivezetése tilos.
d) homlokzat: Tilos reklámozás céljából a homlokzat letakarása bármely nagyságban, és tilos a kinyitható ajtó-, ablakszárnyakat, rácsokat reklámcélra igénybe venni.
e) zöldfelületekre: Utcai telekhatár előtt és a telken 3 m-en belül tilos tájidegen fás szárú növények, szemetelő, allergiakeltő fafajok telepítése.
(4) Tiltó egyedi építészeti követelmények a kijelölt intézmény-területeken:
8. A helyi egyedi értékre vonatkozó építészeti követelmények
13. § (1) A helyi védett egyedi értékre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
9. Az egyes sajátos építmények, műtárgyak elhelyezése
14. § (1) Alkalmas területek a hírközlési sajátos építmények elhelyezésére:
a) Az elektronikus hírközlési építményt elsősorban közterületen, meglévő hírközlési építmények közös eszközhasználatával, vagy más fizikai infrastruktúra elemeinek felhasználásával kell elhelyezni.
b) Alkalmas területek a különleges közműterületek, közlekedési és közműterületek.
c) Az elektronikus hírközlési építmény a legkisebb mértékben érintsen egyéb nem köztulajdonú ingatlant.
(2) Alkalmas területek a villamosenergia-ellátási, közvilágítási, távközlési vezeték elhelyezésére:
a) A hálózat felszíni vezetése a nem védett külterületen lehetséges.
b) A településképi szempontból nem meghatározó (egyéb) belterületeken törekedni kell a föld feletti légvezetékek egyoldali közös oszlopsoron való elhelyezésére.
c) Utak, utcák rekonstrukciója, közművesítése, szilárd burkolása során a vezetékek földkábeles megoldása elsődleges.
(3) Nem alkalmas területek:
a) A településképi szempontból meghatározó területeken a teljes település ellátását biztosító felszíni villamosenergia-ellátási és hírközlési sajátos építmények, műtárgyak nem helyezhetők el.
b) A helyi védett egyedi értékek látványát befolyásoló helyeken fenti sajátos építmények és műtárgyak nem helyezhetők el. (4) A csapadékvíz elvezetésére szolgáló nyílt árokrendszerű felszíni vízelvezetést a korszerűsítés, útépítés során zárt csapadékvíz-hálózatba kell átépíteni.
(5) Világítás kialakítása a fényszennyezés elkerülése érdekében:
a) Kerülni kell a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz.
b) A világítótestek fénye úgy irányuljon, hogy kibocsátott fénye ne legyen közvetlenül látható, ne jusson a gyalogosok, járművezetők szemébe, az épületek ablakai felé, illetve az égbolt irányába.
c) Nem alkalmazható a felfelé irányuló, talajszintbe épített díszvilágítás.
d) Az utcákat egyenletes, alacsony intenzitással világítsák.
e) Javasolt a kültéri világítást a tényleges használat idejéhez igazítani.
10.A reklámhordozókra vonatkozó településképi követelmények
15. § (1)A település fokozott védelem alatt álló területein lévő közterületen és magánterületen reklámhordozó és reklám a vonatkozó törvény (Tktv. 11/B. § (1) bekezdése, 1. melléklete) rendelkezései szerint nem helyezhető el.
(2) A településképi szempontból meghatározó terület közterületein és magáningatlanokon reklámhordozó és reklám nem helyezhető el.
(3) Egyéb (nem védett, nem meghatározó) terület közterületein reklám kizárólag az utcabútorzaton (utas-várón, hirdetőoszlopon) helyezhető el max. 2 m2 felületen.
(4) Jelzésekre (utca-mutatóra, irány-jelző táblára) reklámot tenni tilos.
(5) Reklámhordozók, reklámok elhelyezésére, a törvénytől (Tktv.) való eltérési szabályok:
a) Jelentős esemény (falunap, települési évforduló) hirdetésére:
b) Tájékoztatás (konferencia, falugyűlés) esetén:
11.Az egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
16. § (1) Az épület utcai homlokzatán és tetőfelületén klímaberendezés kültéri egységét elhelyezni tilos.
(2) Műholdas parabola-antenna szintén nem helyezhető el az utcai fronton.
(3) Épület utcai homloksíkján síkból kiálló közmű-berendezés nem helyezhető el.
KÖTELEZŐ SZAKMAI KONZULTÁCIÓ
12. Rendelkezés a szakmai konzultációról
17. § (1) A településképi követelményekről az önkormányzat kérelemre szakmai konzultációt és ezen belül szakmai tájékoztatást nyújt írásban, a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül.
VI.FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI VÉLEMÉNYEZÉSI ELJÁRÁS
13. A véleményezési eljárással érintett építmények köre
18. § (1) Az építési, összevont vagy fennmaradási engedélyhez kötött építési tevékenységekhez a polgármester településképi véleményezési eljárást folytat le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.
(2) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása kötelező:
14.A véleményezési eljárás részletes szabályai
19. § (1) A kérelmező kérelmét papír alapon adja be, és a véleményezendő dokumentációt elektronikus formában feltölti az elektronikus tárhelyre (ÉTDR), melyhez hozzáférést biztosít a polgármester számára.
(2) A kérelemnek tartalmaznia kell az építtető/ kérelmező nevét, címét, a tervezett építési tevékenység helyét, az ingatlan helyrajzi számát.
VII.FEJEZET
TELEPÜLÉSKÉPI BEJELENTÉSI ELJÁRÁS
15.A bejelentési eljárással érintett építmények, reklámhordozók,
és rendeltetésváltozások köre
20. § (1) Építési engedélyhez nem kötött építési tevékenységekhez (a 312/2012. Korm. rendelet 1. melléklete), reklámhordozók elhelyezéséhez, és rendeltetésváltozáshoz a polgármester településképi bejelentési eljárást folytat le.
(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása kötelező:
a) a helyi védett egyedi értéket érintően, és annak szomszédsága esetén;
b) a településképi szempontból meghatározó területen történő tevékenység esetén;
c) műemléki környezetben folyó munkálatok esetén;
d) egyéb területeken a településképet befolyásoló tevékenység esetén.
16. A bejelentési eljárás részletes szabályai
21. § (1) A bejelentésnek tartalmaznia kell a bejelentő nevét, címét, a tervezett építési tevékenység, reklámhordozó elhelyezés vagy rendeltetésváltozás helyét, a telek helyrajzi számát.
(2) A bejelentéshez csatolni kell a településképi követelményeknek való megfelelést igazoló tervet, dokumentumokat.
(3) A településképi bejelentési eljárás során vizsgálni kell, hogy a tevékenység illeszkedik-e a településképbe, megfelel-e a településképi követelményeknek.
(4) A polgármester az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján a bejelentés megérkezésétől számított 15 napon belül meghozza a tudomásulvételről, vagy az megtiltásról szóló döntését, és írásban közli azt a bejelentőnek.
(5) A polgármester önkormányzati hatósági döntésével szemben az érintett a települési önkormányzat képviselő-testületéhez fellebbezhet.
(6) A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.
A TELEPÜLÉSKÉPI KÖTELEZÉS, TELEPÜLÉSKÉPI BÍRSÁG
17.A településképi kötelezési eljárás
22. § (1) A polgármester településképi kötelezési eljárást folytat le a településkép védelme érdekében:
a) a kötelező szakmai konzultáció elmulasztása esetén;
b) a településképi bejelentési eljárás elmulasztása esetén, vagy a bejelentés során meghozott döntés megszegésekor;
(2) A kötelezési eljárás hivatalból vagy kérelemre, bejelentésre indul, és a polgármester az eljárás lefolytatása után, szükség esetén településképi kötelezést bocsájt ki a jogsértő állapot 90 napon belüli megszüntetésére.
18. A településképi bírság kiszabásának esetkörei és mértéke
23. § (1)Amennyiben a kötelezett a kötelezésnek a megadott határidőig nem tesz eleget, a jogsértő állapot továbbra is fennmarad, úgy a polgármester pénzbírságot szab ki:
a) első alkalommal 50.000,- Ft pénzbírságot,
b) második alkalommal 100.000,-Ft pénzbírságot.
(2) A polgármester településképi kötelezés formájában az ingatlan tulajdonosát az épület, építmény vagy annak egy részének felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti.
(3) Az önkormányzat képviselő-testülete a (2) bekezdés szerinti településképi követelmények megszegése vagy végre nem hajtása esetére e magatartás elkövetőjével szemben 1.000.000,- Ft-ig terjedő bírság kiszabását rendelheti el.
19.A településképi bírság kiszabásának és behajtásának módja
24. § A kiszabott és be nem fizetett bírság adók módjára behajtható.
IX.FEJEZET
ÖNKORMÁNYZATI TÁMOGATÁSI ÉS ÖSZTÖNZŐ RENDSZER
20.A településképi követelmények alkalmazásának önkormányzati ösztönzése
25. § Az önkormányzati képviselő-testülete az évenként elfogadásra kerülő költségvetési rendeletében kialakíthatja a településképi követelmények érvényesítését segítő támogató és ösztönző rendszerét.
X.FEJEZET
ZÁRÓ ÉS ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK
21.Hatálybaléptetés
26. § E rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
22.Átmeneti rendelkezések
27. § E rendelet előírásait a hatálybalépést követően induló eljárásokban kell alkalmazni.
23. Hatályon kívül helyezendő rendelkezések
28. § A Helyi Építési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet településképi követelményeket meghatározó része e rendelet hatálybalépése után nem alkalmazható.