Szuhafő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2014. (III.21.) önkormányzati rendelete

a Szociális Földprogram működéséről

Hatályos: 2014. 03. 22

SZUHAFŐ Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország Alaptörvényének 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában biztosított jogkörében eljárva, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 42. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 26.§-ában és 32. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:



1.§


A rendelet célja, hogy az Önkormányzat közigazgatási területén megállapítsa azokat az alapvető szabályokat, melyek szerint az Önkormányzat segítséget nyújt a szociálisan rászorulóknak a Szociális Földprogramba való részvételhez.



2.§


A rendelet hatálya kiterjed a Szuhafő község közigazgatási területén élő, lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárokra, akik a földprogramban való részvételt vállalják.



3.§


  1. A szociális földprogramban az a személy vehet részt, ahol a kérelmező és vele együtt élő közeli hozzátartozók egy főre jutó havi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének:
  • egyedülálló esetén 150 %-át,
  • két- vagy több személyes háztartás esetén 100 %-át.


  1. Az önkormányzat a program megvalósítása érdekében – a pályázati támogatás és önereje függvényében – e rendeletben foglaltak szerint a kedvezményezett családok részére térítésmentesen konyhakerti szaporítóanyagot, vetőmagot biztosít.


  1. A kedvezményezettek részére juttatandó szaporítóanyag és vetőmag mennyiséget az Önkormányzat a rendelkezésre álló összmennyiség, a támogatást igénylő családok száma és nagysága határozza meg. Az igények kielégítésénél előnyben részesül a tartósan munkanélküli, a rendkívül alacsony jövedelmű és a nagycsaládos háztartás.


  1. A kedvezményezetteket a képviselő-testület jelöli ki.


  1. A döntésről a képviselő-testület a kedvezményezettet 8 napon belül értesíti.


  1. A kérelem abban az esetben utasítható el, ha


  • a kérelmező nem felel meg az (1) bekezdésben foglalt feltételeknek,
  • a szociális földprogram végrehajtásához kijelölt földterület már nem ad lehetőséget a kérelem teljesítéséhez,
  • a konyhakerti zöldségtermesztés esetében a kérelmező, illetve a vele együtt élő közeli hozzátartozó nem tudja igazolni, hogy rendelkezik a művelésbe bevonható legalább 100 m2 földterülettel.


4.§


A szociális földprogram végrehajtására a Képviselő-testület az 114,115 és 108 helyrajzi számú területeket jelöli ki.


5.§


A megtermelt termés a kedvezményezett családot illeti meg.


6.§


  1. A kedvezményezett köteles a használatba adott, illetve a program keretében művelésbe vont földet a jó gazda gondosságával művelni (gyommentesítés, kártevők elleni védekezés) és a termést időben betakarítani.


  1. A kedvezményezett köteles minden olyan magatartástól tartózkodni, mellyel más kedvezményezettnek, továbbá bárkinek kárt okozna.


7.§


A szociális földprogramban való részvételi jogosultság megállapítása után a kedvezményezett és a polgármester szerződést köt, amely tartalmazza a szerződő felek adatain túl:

  • a kedvezményezett számára felhasználásra adandó anyagok (vetőmag, kemikália) fajtáit és mennyiségét az átadás időpontját;
  • a művelési kötelezettség kimondását;
  • az Önkormányzat tanácsadási és ellenőrzési jogosultságát;
  • a szerződésben szereplő kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeit.


8.§


  1. A földművelési kötelezettség elmulasztása esetén a képviselő-testülete a kedvezményezettet:
  • első alkalommal határidő megjelölésével írásban felszólítja a kötelezettség teljesítésére,
  • második alkalommal, (ha a felszólításnak sem tesz eleget) 3 évre kizárja a földprogramból.


  1. Az (1) bekezdésben meghatározottakon túl, azonnali kizárást von maga után az, ha a szociális földprogramban részt vevő a művelésre szánt földterületet a rendeltetésszerű használatától eltérően használja, vagy az ilyen irányú tevékenységével kárt okoz.




9.§


  1. A szociális földprogramba való részvételi igényt az Önkormányzat hivatalos helyiségében lehet benyújtani az e célra rendszeresített formanyomtatványon.  A kérelemhez csatolni a szociális igazgatásban a jövedelem igazolására meghatározott nyilatkozatokat.


  1. A jövedelemszámításnál a havonta rendszeresen mérhető jövedelmeknél egy hónapot, egyéb jövedelmeknél egy évet kell figyelembe venni.


  1. Nyilatkozatot, illetve szükség esetén igazolást kell benyújtani arról, hogy a kérelmező, illetve a vele együtt élő közeli hozzátartozó rendelkezik a művelésbe bevonható legalább 100 m2 földterülettel.


10.§


  1. Ez a rendelet a kihirdetést követő napon lép hatályba.
  2. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogramról szóló 4/2001.(III.01.) önkormányzati rendelet.
  3. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogram módosításáról szóló 12/2001.(VIII.01.) önkormányzati rendelet.
  4. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogram módosításáról szóló 4/2002.(II.20.) önkormányzati rendelet.
  5. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogram módosításáról szóló 3/2005.(II.15.) önkormányzati rendelet.
  6. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogram módosításáról szóló 6/2005.(III.16.) önkormányzati rendelet.
  7. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogram módosításáról szóló 7/2009.(XI.23.) önkormányzati rendelet.
  8. Kihirdetésével hatályát veszti a szociális földprogram módosításáról szóló 7/2011.(XI.17.) önkormányzati rendelet.



Szuhafő,2014.március 20.