Szakácsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2023. (III. 2.) önkormányzati rendeletének indokolása
Az önkormányzat 2023. évi költségvetéséről
Hatályos: 2023. 03. 03Szakácsi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2023. (III. 2.) önkormányzati rendeletének indokolása
2023.03.03.
Az önkormányzat 2023. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2022. évi XXV. törvényt, Magyarország 2023. évi
Központi költségvetéséről. A törvény alapján megterveztük a Balajt Község Önkormányzata
feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a
központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való
ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal
a tudással, amely alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében. Az önkormányzatok
szabadabban dönthetnek a támogatások nagyságáról és formájáról. Az új támogatási
rendszerben senki sem maradhat ellátás nélkül, ugyanis a megfelelő forrással nem rendelkező
önkormányzatok központi költségvetési forráshoz jutnak. Az állam és az önkormányzat
segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. Az állami felelősségi körbe
tartozó ellátások járási kormányhivatali hatáskörben, az önkormányzati ellátások képviselő-
testületi hatáskörben találhatóak. 2022-ben is jelentős célkitűzés tehát a segélyezettek újbóli
integrálása a munka világába.
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az
önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a
közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok:
– településfejlesztés, településrendezés;
– településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való
gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak
kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása,
gépjárművek parkolásának biztosítása);
– a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése;
– egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások;
– környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása,
rovar- és rágcsálóirtás);
– óvodai ellátás;
– kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház,
előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi
közművelődési tevékenység támogatása;
– gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;
– szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható
meg;
– lakás- és helyiséggazdálkodás;
1 Az előterjesztésben megfogalmazottak és szövegezett részek csak mintául szolgálnak.

2
– a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a
hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása;
– helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;
– honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás;
– helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok;
– a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési
lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is;
– sport, ifjúsági ügyek;
– nemzetiségi ügyek;
– közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;
– helyi közösségi közlekedés biztosítása;
– hulladékgazdálkodás;
– távhőszolgáltatás;
– víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény
rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.
További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:
– törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat
ellátását is előírhatja,
– törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a
finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is
elláthat,
– a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek
ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként
vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását.
Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a
célra biztosított külön források képezhetik.
A pénzügyi terv összhangban van az önkormányzat gazdasági programjával és 2023. évi
költségvetési koncepciójával 2 , melyben megfogalmazott alapelvek az önkormányzat
legfontosabb céljait hűen tükrözik.
A 2023. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők:
1. Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés.
2. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása.
3. A szociálisan rászorultak támogatása.
4. Az elindított beruházások megvalósítása, a forrás biztosítása.
5. Tudatos városüzemeltetés és fejlesztés.
6. Az önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok részvétele az
önkormányzati feladatok ellátásában.
7. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének
megteremtése.

2 Ezt csak akkor kell megjeleníteni, ha az önkormányzat készített költségvetési koncepciót.
3
A 2023. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 39.448.207,-Ft, melyet a
finanszírozási műveletekből származó bevétel 4.465.841,-. Ft-tal egészít ki, így összesen
43.914.048,- Ft forrás fog rendelkezésre állni.
A 2022-ben – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati
feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó
feladatokra fordítható.
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az
önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése. A beruházások esetében –
figyelembe véve a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény
előírásait – 0,- Ft hitel felvétellel számoltunk.
Az önkormányzat a kötelező és önként vállalt feladatok körében egyaránt színvonalas
közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak.
Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2023-ban is jelentős
támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése:
Az Önkormányzat bevételei és kiadásainak mérlegét az 1.sz. melléklet tartalmazza.
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 5.831.989,-Ft
Ezen a soron kell tervezni a Közfoglalkoztatás keretein belül működésre kért támogatási
összegeket, továbbá a pályázatokból működésre fordítható támogatási részösszegeket. A
közfoglalkoztatásra kapott támogatás 2023. február 28-ig lett tervezve, mert új szerződés még
aláírásra nem került.
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 92.527.367,-Ft
Ezen a soron kell tervezni a Közfoglalkoztatás keretein belül felhalmozási kiadásokrae kért
támogatási összegeket, továbbá a pályázatokból beruházásra, felújításra fordítható támogatási
részösszegeket.
Finanszírozási bevételek: 4.465.841,-Ft
2022. december 31-én a bankszámlán lévő pénzmaradvány lett itt tervezve.
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei: 0,-Ft
A 2023. évben a dologi kiadások emelkedésével kell számolni, részben az új feladatok
többletköltségei és az energiaköltségek növekedésével összefüggésben.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
2023 évi kiadások az 1 . sz. mellékletben kerültek részletezésre.
Finanszírozási kiadások: 1.318.373,-Ft
A finanszírozási kiadások között kerül kimutatásra a 2023 év megalapozó felmérésében
meghatározott 2023 évre juttatott állami normatíva 4%-a, melyet az Önkormányzat
megelőlegezés jogcímen 2022 év december hónapjában megkapott. Ennek összege:
1.318.373,-Ft

A tájékoztató mérlegeket, kimutatásokat az előterjesztés 1-5. mellékletei tartalmazzák.
4
Tisztelt Képviselő-testület!
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (Jat.) 17. §-a alapján a költségvetési
(zárszámadási) rendeletet előkészítő jegyző előzetes hatásvizsgálatot végzett, melyben
felmérte a szabályozás várható következményeit.
A költségvetési rendelettervezet előzetes hatásvizsgálatának megállapításai a következők: 3
Társadalmi, gazdasági, hatások
A költségvetési rendeletben foglaltak végrehajtása elősegíti az önkormányzat Gazdasági
Programjában és költségvetési koncepciójában a szociális rendszer fejlesztésére vonatkozó
célok megvalósítását, a foglalkoztatás növelését.
A rendeletben foglaltak végrehajtásának gazdasági, költségvetési hatását az előterjesztés
részletesen tartalmazza.
Környezeti és egészségügyi következmények
A költségvetési rendeletben foglaltak végrehajtása elősegíti a Gazdasági Programban
meghatározott Környezetvédelmi Program megvalósulását.
A költségvetési rendeletben foglaltak végrehajtásának egészségügyi követelményei nincsenek.
Adminisztratív terheket befolyásoló hatások
A költségvetési rendeletben foglalt pénzügyi,- számviteli és szociális előírások végrehajtása a
szakmai, ügyintézési és adminisztratív feladatok végrehajtásában többletfeladatokat jelent a
költségvetési szervek számára.

A jogszabályok megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei
1. A költségvetési rendelet megalkotását szükségessé teszi az Mötv. és az Áht. előírásai, melynek elmaradása törvényességi mulasztásnak számít, ami támogatás megvonásával jár.
2. A jogszabály alkalmazásához szükséges személyi, szervezeti, tárgyi és pénzügyi feltételek
3. A költségvetési rendelet alkalmazásához szükséges személyi, tárgyi, szervezeti és pénzügyi feltételek rendelkezésre állnak.
4. A rendelet-tervezet elkészítésénél figyelembe vettük a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. (XII.14.) IRM rendelet előírásait.