Boldogkőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (I. 18.) önkormányzati rendelete

Helyi Építési Szabályzatról

Hatályos: 2022. 02. 17

Boldogkőújfalu Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (I. 18.) önkormányzati rendelete

Helyi Építési Szabályzatról

2022.02.17.

BOLDOGKŐÚJFALU Község Önkormányzata Képviselőtestülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 62. § (6) bekezdés 6. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 6. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 28. § (1) be-kezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró, a 9. mellékletben meghatározott államigazgatási szervek, a partnerségi egyeztetés szabályaiban megjelöltek, továbbá a Borsod Abaúj Zemplén Megyei Önkormányzat, a szomszédos önkormányzatok és a partnerek véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

1. (1.1.1.) Általános előírások

1. § [A Helyi Építési Szabályzat Hatálya]

Jelen rendelet BOLDOGKŐÚJFALU község teljes igazgatási területére terjed ki.

2. § [Szabályozási terv elemei (1. melléklet)]

(1) Kötelező érvényű szabályozási elemek:

a) belterület határa

b) szabályozási vonal

c) építési övezet, övezet határa

d) építési övezet, övezet jele

(2) Jogszabály által elrendelt, kötelező szabályozási elemek

a) műemlék, műemléki környezet

b) régészeti terület

c) Országos ökológiai hálózat ökológiai folyosó, puffer terület

d) tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület

(3) Tájékoztató szabályozási elemek: melyeknek módosítása nem önkormányzati kötelességbe tartozik pl védőterületek, védő távolságok, vagy földhivatali térképi elemek (jogi telekhatár, épület/építmény kontúrja, művelési ág határa)

3. § [Belterület határ módosítása]

A belterületi határ nem változik. A belterületi határt a Szabályozási terv ábrázolja.

2. (1.1.2.) Közterület alakításra vonatkozó előírások

4. § [ ]

(1) Közlekedési övezetbe tartoznak a meglévő és tervezett közutak, hozzájuk tartozó közlekedésüzemi létesítmények területével és tartozékaival együtt.

(2) A település területén a közlekedési létesítmények szabályozási szélességét szabályozási terv szerint kell kialakítani.

(3) Közlekedési övezet telkein csak szabadon álló beépítéssel és legfeljebb 5%-os beépítettséggel létesíthető épület, építmény.

(4) A közutak és vasutak építési (szabályozási) szélességén belül a közlekedési létesítmények, a közművek létesítményei és berendezései, környezetvédelmi létesítmények, utcabútorok elyezhetők el és utcafásítás (növényzet) telepíthető.

(5) Külterületi mező- és erdőgazdasági üzemi utak, dűlőutak esetén az út tengelyétől mért 15-15 m-en belül épület, építmény nem helyezhető el.

(6) A közforgalom elől el nem zárt magánutak műszaki kialakításánál a közforgalmú utakra érvényes előírások szerint kell eljárni.

5. § [ ]

(1) A magánutak kialakítása, fenntartása és üzemeltetése során a kiszolgált összes telek vonatkozásában folyamatosan érvényesítendő a tűz- és életvédelem, valamint a vagyon és a közszolgáltatások biztonsága.

(2) A magánút mindenkori tulajdonosa a magánút rendeltetésszerű használatát nem korlátozhatja az adott út által feltárt telkek esetében, azaz a magánúttal feltárt telkeknél folyamatosan biztosítandó a telkek megközelíthetősége.

(3) Amennyiben az OTÉK szerinti parkolási norma nem biztosítható saját telken belül, úgy a fennmaradó parkolóigényt az Önkormányzattal egyeztetve – annak vonatkozó rendelete szerinti feltételekkel – erre alkalmas közterületen vagy egyéb telken kell elhelyezni. A parkolók kialakításának költségét – függetlenül azok kiépítési helyszínétől – annak kell viselnie, akinek érdekében készül.

3. (1.1.3.) Az épített környezet alakítására vonatkozó előírások

6. § [Régészeti védelem]

A település régészeti területeinek határát a Szabályozási terv tartalmazza.

4. (1.1.4.) A táj és a természeti környezet védelmére vonatkozó előírások (2. melléklet)

7. § [A táj és a természet védelme]

(1) Tájképvédelmi területen az építményeket tájba illeszkedő módon szabad építeni: Az épületmagasság lakóépület esetén az 5,0 métert nem haladhatja meg,

(2) Egyedi tájérték esetében a külön jogszabály szerinti előírásokat kell betartani.

8. § [ ]

(1) A település zöldfelületeinek megóvása érdekében közterületen meglévő fát, ill. növényzetet kivágni csak rendkívül indokolt esetben szabad.

(2) Közterületen, ipari-, valamint kereskedelmi, szolgáltató övezetben a kivágott, elhalt növényzet pótlásáról a növényzet jellegének s értékének megfelelően kell a növényzet kivágójának gondoskodnia.

(3) Ha fa kivágására építéssel összefüggésben kerül sor, akkor a visszapótlásra szánt növényzetet lehetőség szerint az építési területen, vagy annak közelében kell telepíteni.

a) A visszapótlásra szánt növényzet kiültetéséről az építési tevékenység megkezdése előtt kell gondoskodni, ha a visszapótlásra nem az építési területen kerül sor.

b) Amennyiben az érintett építési területen belül kerül sor a pótlásra, akkor a visszapótlást legkésőbb a használatba vételi engedély megkéréséig kell elvégezni.

(4) A természetvédelmi szempontból érzékeny területeken csak olyan tevékenység végezhető, amely a természeti értékek sérülését, pusztulását, zavarását nem okozza.

5. (1.1.5.) Környezetvédelmi előírások

9. § [Környezetvédelem]

(1) BOLDOGKŐÚJFALU községben terület felhasználása, igénybevétele abban az esetben történhet, folytatható, ha az a megengedett környezetterhelési határértékeket nem haladja meg, nem károsítja a környezetet.

(2) Új épület létesítése esetén a környezetvédelmi határértékeknek a telekhatáron kell teljesülniük.

10. § [Felszíni és felszín alatti vizek védelme]

(1) A talaj, a talajvíz és rétegvizek védelme érdekében a szennyvizek szikkasztása még átmenetileg sem engedhető meg.

(2) Az élő- és talajvizek sem közvetve, sem közvetlenül nem szennyezhetők.

(3) A községet érintő vízfolyások minőségét fokozottan védeni kell.

(4) A csatornázatlan területeken a szennyvízcsatorna-hálózat megépítéséig átmeneti közműpótló berendezésként – szigorúan ellenőrzötten kivitelezett – zárt, vízzáró szennyvíztározó medencék létesítése engedélyezhető. A zárt szennyvíztározó medencékből az összegyűjtött szennyvizet a kijelölt szennyvízleürítő helyre kell szállítani.

(5) Gondoskodni kell a felszíni vizek rendezett elvezetéséről.

(6) A magasabban fekvő területekről lefolyó csapadékvizek ellen a beépített területeket övárkok létesítésével kell védeni. Az övárkok belterületi nyílt árkokba csatlakozása előtt hordalékfogók telepítése szükséges.

(7) A telek területére jutó csapadékvíz befogadója lehet a települési csapadékvíz elvezető hálózat, valamint a telek szikkasztásra alkalmas talaja is.

11. § [Levegő-minőség védelem]

(1) BOLDOGKŐÚJFALU területén tilos a megengedett határértéket meghaladó légszennyezés okozása, tilos szagos-bűzös tevékenység végzése.

(2) Környezetterhelési határértékek: az egyes építési övezetekre és övezetekre a vonatkozó, hatályos egyéb jogszabályokban meghatározott emissziós és imissziós határértékek érvényesek.

12. § [Zaj és rezgésvédelem]

(1) Üzemi létesítmény, illetve egyéb helyhez kötött zajforrás csak akkor helyezhető el, ha a keletkező zaj- és rezgésterhelés nem haladja meg a hatályos előírások szerinti határértékeket.

(2) Közlekedési útvonalak melletti telken ill. építési telken megfelelő telepítési távolság megtartásával, az épületek védett homlokzatainak megfelelő tájolásával, illetve műszaki intézkedésekkel kell biztosítani az előírt zajterhelési határértékek teljesülését.

(3) Épületek zajtól védendő helyiségeiben az épület rendeltetésszerű használatát biztosító különböző technikai berendezésektől és az épületen belül vagy azzal szomszédos épületben folytatott tevékenységből eredő együttes zaj nem haladhatja meg az előírt határértékeket.

13. § [Termőföld-védelem]

(1) A humuszos termőréteg védelméről gondoskodni kell a termőföld védelmére vonatkozó hatályos előírások szerint.

(2) Feltöltésre környezetkárosító anyag használata tilos.

14. § [Hulladék elhelyezése]

(1) Hulladéklerakó, veszélyes hulladékok ártalmatlanítását végző telephely az igazgatási területen nem létesíthető.

(2) Előnyben kell részesíteni a hulladékszegény technológiák alkalmazását és a kevésbé vízigényes tevékenységeket.

6. (1.1.6.) Veszélyeztetett területekre vonatkozó előírások

15. § [Katasztrófavédelem, veszélyeztetett területek]

(1) BOLDOGKŐÚJFALU területén a tűzivíz ellátást biztosítani kell.

(2) Az építmény terepszint alatti és feletti helyiségeit úgy kell kialakítani, hogy a használatukkal összefüggésben keletkező folyékony települési és veszélyes hulladék a talajba ne kerülhessen.

(3) Pincés területek: építési tevékenység csak a terület veszélyeztetése nélkül, a szükséges engedélyek beszerzésével folytatható.

(4) Alábányászott, pincés területeket az illetékes B.-A.-Z. Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály Bányászati Osztálya tartja nyílván.

7. (1.1.7.) Egyes sajátos jogintézményekkel kapcsolatos előírások (tilalmak, telekalakítás, településrendezési kötelezések, közterület alakítás)

16. § [Elővásárlási jog]

A település területén elővásárlási jogot érvényesíthet az Önkormányzat minden olyan településrendezési cél érdekében, amely a helyi építési szabályzat szerint szükséges.

17. § [Telekalakítás]

(1) Telekalakítás csak akkor végezhető, ha a Szabályozási terven jelölt feltételeknek eleget tesz a kialakítandó építési telek.

(2) Nyeles telek újonnan nem létesíthető, kivéve ha telekhatár-rendezési célokat szolgál.

(3) Amennyiben a telekalakításra kizárólag a közterület kialakítása céljából vagy állami beruházás keretében megvalósuló közlekedési infrastruktúra fejlesztés érdekében kerül sor, úgy az építési övezetben előírt minimális telekméretnél kisebb építési telek is kialakítható.

8. (1.1.8.) Közművek előírásai

18. § [A közművesítés általános előírásai]

(1) Közműlétesítmények és közműhálózatok elhelyezésére vonatkozólag az OTÉK előírásait, valamint a megfelelő ágazati szabványokat és előírásokat kell figyelembe venni. A védőtávolságon belül mindennemű tevékenység az illetékes üzemeltető és az érintett szakhatóság hozzájárulásával végezhető.

(2) Felhagyott, feleslegessé vált közműhálózatokat és közműlétesítményeket el kell bontani, funkciót vesztett vezetéklétesítmény nem maradhat sem terepszint felett, sem terepszint alatt.

(3) A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos és takarékos területhasználatra figyelmet kell fordítani. Utak alatt a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell figyelembe venni. A csak távlatban várható közmű számára is a legkedvezőbb nyomvonal fektetési helyet szabadon kell hagyni, azt nem szabad elépíteni.

(4) Amennyiben a közmű létesítmény önálló telek kialakítását igényli, a legkisebb kialakítható telekterület 4 m2, azonban a telekalakítás során a közműműtárgy által igényelt védőtávolságot telken belül kell biztosítani.

(5) A közművek műtárgyainak és építményeinek elhelyezésekor figyelemmel kell lenni

a) a külön önkormányzati rendeletben szabályozott településképi megjelenésre,

b) a környezetvédelmi szempontokra (zaj, rezgés, szag),

c) a közműhálózatokhoz való hozzáférhetőségre

19. § [ ]

Állandó emberi tartózkodásra szolgáló épület építése vagy használati mód megváltoztatással történő kialakításának feltételei:

a) belterületen: az építési hely vízelöntéssel, tartós vízállással nem veszélyeztetett és biztosított vagy a használatbavételig biztosításra kerül

aa) a villamosenergia ellátás,

ab) a vezetékes ivóvíz ellátás,

ac) a HÉSZ szerinti szennyvíz- és csapadékvíz elvezetés,

b) külterületen: az építési hely vízelöntéssel, tartós vízállással nem veszélyeztetett és biztosított vagy a használatbavételig biztosításra kerül

20. § [Közművesítés mértéke]

(1) A közműellátás mértékét és módját az egyes építési övezetekre a helyi építési szabályzat és a szabályozási tervek határozzák meg.

(2) A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítése után azt az építményt, melynek a használata során szennyvíz keletkezésével kell számolni, annak használatba vételi engedélyezési, tudomásul vételi eljárása megindításáig, ill. hatósági bizonyítvány kiállítása iránti kérelem benyújtásáig kötelező rákötni.

(3) A telek területére jutó csapadékvíz befogadója lehet a települési csapadékvíz elvezető hálózat, valamint a telek szikkasztásra alkalmas talaja is.

9. (1.1.9.) Építés általános szabályai

21. § [Az építés általános feltételei]

(1) Nyeles telek kialakítása csak meglévő telek esetében és csak akkor engedélyezhető, amennyiben másként sem közterületről, sem magánútról nem lenne a telek megközelíthető. Nyeles telek esetében az előkert mindig a teleknyúlvány felől értendő, a nyúlvány beszámítása nélkül.

(2) Meglévő épület a telek méretétől függetlenül felújítható és bővíthető, a többi vonatkozó övezeti előírás betartása mellett.

(3) Meglévő épület elbontása (vagyis a tartófalainak 1 m-nél alacsonyabbra történő bontása) után új épület építésekor az övezetben előírt paraméterek betartása – a telekre vonatkozók kivételével – kötelező.

(4) Az egyes övezetekben, építési övezetekben előírt telekméretnél kisebb nagyságú meglévő telek az övezet többi előírásának betartása mellett beépíthető.

(5) Önálló terepszint alatti építmény minden építési övezetben és övezetben csak saját telken belül oldalhatáros beépítésnél az oldalkertből legalább 3,0 métert, szabadon álló beépítésnél az oldalkertből legalább 2,0 métert szabadon kell hagyni.

(6) Oldalhatáron álló beépítési módnál az oldalhatártól legalább 60 cm távolságra helyezhető el épület.

10. (1.1.10.) Katasztrófavédelmi osztályba sorolás alapján meghatározott elégséges védelmi szint követelményei

22. § [Katasztrófavédelmi osztályba sorolás]

BOLDOGKŐÚJFALU település a Nemzeti katasztrófa kockázat értékelés alapján a II. osztályba került besorolásra.

11. (1.2.1.) Beépítésre szánt építési övezetek előírásai

23. § [Beépítésre szánt terület övezetei]

(1) A Szabályozási terv a beépítésre szánt területeket sajátos használatuk szerint az alábbi övezetekbe sorolja:

(2) Lf - falusias lakóterület övezetei

a) Lf-1 Falusias lakóterület övezete

b) Lf-2 Falusias lakóterület övezete

(3) Vt - településközpont vegyes terület övezetei

a) Vt-1 Településközpont vegyes terület övezete

b) Vt-2 Településközpont vegyes terület övezete

c) Vt-3 Településközpont vegyes terület övezete, jellemzően egyházi épületek elhelyezésére szolgáló övezet

(4) K - különleges beépítésre szánt terület övezetei

a) KMü Mezőgazdasági üzemi terület övezete

b) KPi Pincés terület övezete

24. § [Falusias lakóterület övezetei]

(1) Falusias lakóterület (Lf): falusias lakóterület legfeljebb 5,5 m-es beépítési magasságú lakóépületek, a mező- és az erdőgazdasági építmények, továbbá a lakosságot szolgáló, környezetre jelentős hatást nem gyakorló kereskedelmi, szolgáltató építmények elhelyezésére szolgál.

(2) A falusias lakóterület övezeteinek sajátos előírásait az I. TÁBLÁZAT tartalmazza

(3) I. Táblázat

a) Övezet jel: Lf-1; Beépítési mód: O (Oldalhatáron álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 500; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 30; Max. épület magasság (m): 5,0; A zöldfelület legkisebb mértéke (%): 40; Közmű ellátás mértéke: részleges.

b) Övezet jel: Lf-3; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 700; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 30; Max. épület magasság (m): 5,0; A zöldfelület legkisebb mértéke (%): 40; Közmű ellátás mértéke: részleges.

(4) Falusias lakóterületen telkenként egy állattartó épület és trágyatároló helyezhető el legfeljebb 50 m2-es alapterülettel, amennyiben a lakó funkciótól biztosított nagy és közepes haszonállattartó épületnél a 25 m-es védő-távolság, kis haszonállattartó épületnél a 10 m-es védőtávolság. Haszonállattartó építmény és trágya-tároló közintézmény (óvoda, iskola, önkormányzati hivatal, egészségház stb.) élelmiszertároló, feldolgozó, forgalmazó létesítmény telekhatárától számított 100 men belül nem építhető.

25. § [Településközpont terület övezetei]

(1) Településközpont vegyes terület (Vt): A településközpont vegyes terület elsősorban lakó és olyan települési szintű egyéb rendeltetést szolgáló épület elhelyezésére szolgál, amely nincs zavaró hatással a lakó rendeltetésre.

(2) A településközpont vegyes terület övezetinek sajátos előírásait a II. TÁLÁZAT tartalmazza.

(3) II. TÁBLÁZAT

a) Övezet jel: Vt-1; Beépítési mód: O (Oldalhatáron álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 700; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 40; Max. épület magasság (m): 6,5; A zöldfelület legkisebb mértéke (%): 20; Közmű ellátás mértéke: részleges.

b) Övezet jel: Vt-2; Beépítési mód: O (Oldalhatáron álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 400; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 60; Max. épület magasság (m): 6,5; A zöldfelület legkisebb mértéke (%): 20; Közmű ellátás mértéke: részleges.

c) Övezet jel: Vt-3; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): K; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): K; Max. épület magasság (m): K; A zöldfelület legkisebb mértéke (%): K; Közmű ellátás mértéke: részleges.

26. § [Különleges beépítésre szánt terület övezetei]

(1) Különleges beépítésre szánt területekhez tartozik a KMü Mezőgazdasági üzemi terület övezete és a KPi Pincés terület övezete.

(2) Az övezeti előírásokat az III. TÁBLÁZAT tartalmazza.

(3) III. TÁBLÁZAT

a) Övezet jel: KMü; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 1000; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 40; Max. épület magasság (m): 6,5 (T); A zöldfelület legkisebb mértéke (%): 40; Közmű ellátás mértéke: részleges.

b) Övezet jel: KPi; Beépítési mód: Kialakult; A kialakítható telek legkisebb területe (m2): K; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 10; Max. épület magasság (m): 4,5; A zöldfelület legkisebb mértéke (%): K; Közmű ellátás mértéke: részleges.

(4) KPi övezetben csak lyukpincék létesíthetők.

12. (1.2.2.) Beépítésre nem szánt övezetek előírásai

27. § [Beépítésre nem szánt terület övezetei]

(1) A Szabályozási terv a beépítésre nem szánt területeket sajátos használatuk szerint az alábbi övezetekbe sorolja:

(2) Kb - különleges beépítésre nem szánt terület övezetei: KbT Temető övezete

(3) KÖ - közlekedési és közműterület övezetei

a) KÖu-3 Közúti közlekedési terület övezete – országos mellékút

b) KÖu-5 Közúti közlekedési terület övezete – kiszolgálóút, lakóutca

c) KÖu-6 Közúti közlekedési terület övezete – mezőgazdasági út, üzemi út

(4) Z - zöldterület övezete

a) Zkk Zöldterület övezete (közkert)

b) Zkp Zöldterület övezete (közpark)

(5) E - erdőterület övezetei: Ev Védelmi rendeltetésű erdőterület övezete

(6) M - mezőgazdasági rendeltetésű terület övezetei

a) Má-I Általános mezőgazdasági terület övezete: szántó művelésű terület intenzív használattal

b) Má-E Általános mezőgazdasági terület övezete övezet: gyep, legelő terület – extenzív használattal

c) Mk-1 Kertes mezőgazdasági terület övezete beépítési lehetőség nélkül (belterület)

d) Mk-2 Kertes mezőgazdasági terület övezete (külterületi gyümölcsös)

(7) V - vízgazdálkodási terület övezetei

a) V-1 Folyó, patak, csatorna, árok övezete

b) V-2 Tó övezete

28. § [Különleges beépítésre nem szánt területek övezete]

(1) A különleges beépítésre nem szánt területek övezetébe tartozik a KbT - temető övezete.

(2) Az övezet előírásait a IV. TÁBLÁZAT tartalmazza.

(3) IV. TÁBLÁZAT: Övezet jel: KbT; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 1000; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 5; Max. épület magasság (m): 5,0; Közmű ellátás mértéke: részleges.

29. § [Közlekedési terület övezetei]

(1) A közlekedési terület (KÖ) az országos és a helyi közút, a kerékpárút, a gépjármű várakozóhely (parkoló) - a közterületnek nem minősülő telken megvalósuló kivételével -, a járda és gyalogút (sétány), köztér, mindezek csomópontja, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi építményei, a közúti, a kötöttpályás, a vízi és a légi közlekedés, továbbá a közmű és a hírközlés építményei elhelyezésére szolgál.

(2) A közlekedési és közműterület övezetei:

a) KÖu-3 Közúti közlekedési terület övezete – országos mellékút

b) KÖu-5 Közúti közlekedési terület övezete – kiszolgálóút, lakóutca

c) KÖu-6 Közúti közlekedési terület övezete – mezőgazdasági út, üzemi út

30. § [Zöldterület övezetei]

(1) A zöldterület övezetei:

a) Közkert Zkk: 1 hektárnál kisebb területű közterületi zöldfelület. A területen sétány, játszótér, pihenőhely létesíthető.

b) Közpark Zkp: több funkciót szolgáló, legalább 1 ha nagyságú és legkisebb oldalmérete is 80 m-nél nagyobb, közhasználatú közterületi zöldterület, amelyet bárki használhat.

(2) Az övezetek előírásait a V. TÁBLÁZAT tartalmazza.

(3) V. TÁBLÁZAT

a) Övezet jel: Zkk; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 100; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 3; Max. épület magasság (m): 4,5; Közmű ellátás mértéke: részleges.

b) Övezet jel: Zkp; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): K; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 3; Max. épület magasság (m): 4,5; Közmű ellátás mértéke: részleges.

31. § [Erdőterület övezete]

(1) Az erdő

a) az Országos Erdőállomány Adattárban erdőként nyilvántartott terület;

b) az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott fa- és cserjefajokból, illetve azok államilag elismert mesterséges vagy természetes hibridjeiből álló faállomány, melynek

ba) területe a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább ötven százalékos mértékben fedi;

bb) területe a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább harminc százalékos mértékben fedi, valamint legfontosabb szerepe a talaj védelme; c) az időlegesen igénybe vett erdő területe;

c) a nyiladék és a tűzpászta, amennyiben az átlagos szélessége 6 méternél kisebb.

(2) Védelmi rendeltetésű erdő (Ev): az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott erdőterület. Védelmi erdőben épületet elhelyezni nem lehet.

32. § [Mezőgazdasági terület övezetei]

(1) A mezőgazdasági terület (M) a növénytermesztés, az állattartás és állattenyésztés és a halászat, továbbá az ezekkel kapcsolatos, a saját termék feldolgozására, tárolására és árusítására szolgáló építmények területe.

(2) Sajátos használat szerint lehet:

a) Kertes mezőgazdasági terület: zöldség, virág, esetleg gyümölcstermesztésre szolgáló terület

b) Általános mezőgazdasági terület ba) szántó: szántóföldi művelés alatt álló terület bb) gyep: rét (kaszáló), legelő (legeltetéses állattartás) művelési ágban lévő területek

(3) Keretes mezőgazdasági területben állattartó épület, trágyatároló nem létesíthető.

(4) Mezőgazdasági szántó és gyep területen állattartó épület és trágyatároló elhelyezhető, amennyiben a lakó és üdülő funkciótól biztosított nagy és közepes haszonállat-tartó épületnél az 50 m-es védőtávolság, kis haszonállattartó épületnél a 25 m-es védőtávolság. Haszonállattartó építmény és trágyatároló élelmiszertároló, feldolgozó, forgalmazó létesítménytől, óvoda, iskola, egészségügyi intézmény, gyógyszertár telekhatárától számított 50 m-en belül nem építhető.

33. § [Má-I övezet]

(1) Az OTÉK 29. § (1) bekezdésében meghatározott rendeltetésű épület helyezhető el.

(2) Lakóépület épület az 6000 m2-t meghaladó területnagyságú telken helyezhető el a következő előírások betartása mellett: a) Beépítési mód: szabadon álló.

a) Építési hely: elő-, oldal- és hátsókert legkisebb mérete 10 m.

b) Beépítettség: legfeljebb 3 %.

c) Épületmagasság: legfeljebb 5,0 m.

(3) Az övezet előírásait a VI. TÁBLÁZAT tartalmazza.

(4) VI. TÁBLÁZAT: Övezet jel: Má-I; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 6000; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 3 (csak gazdasági épület); Max. épület magasság (m): 5,0; Közmű ellátás mértéke: hiányos.

34. § [Má-E övezet]

(1) Tájképi, ökológiai szempontból értékes, vízvédelmi szempontból érzékeny, jellemzően gyep művelési ágú mezőgazdasági területek tartoznak az övezetbe.

(2) Nem folytatható olyan tevékenység, illetve nem helyezhető el olyan építmény, ami a jelenlegi állapotot rontja, a meglévő növényállományt, ökoszisztémákat és egyéb természeti képződményeket veszélyezteti. A kialakult tájhasználatot megváltoztatni kizárólag a hagyományos, természetkímélő tájhasználathoz közelítés érdekében szabad.

(3) Kizárólag a gyepterületek fenntartását szolgáló gazdasági épületek, építmények (pl.: karám, szénatároló szín, esőbeálló) helyezhetők el a természetvédelmi hatóság meghatározott feltételeivel.

(4) A gyepterületek, ligetek, facsoportok megtartandók, további fásítás kizárólag az adott termőhely adottságainak megfelelő honos fafajokkal történhet.

(5) Extenzív jellegű, természet-, illetve környezetkímélő gazdálkodás folytatható.

(6) Kerítés csak fa anyagból létesíthető.

(7) Az övezet előírásait a VII. TÁBLÁZAT tartalmazza.

(8) VII. TÁBLÁZAT: Övezet jel: Má-E; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 6000; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 3 (csak gazdasági épület); Max. épület magasság (m): 5,0; Közmű ellátás mértéke: hiányos.

35. § [Mk Kertes mezőgazdasági terület]

(1) Az övezet a szőlő-, gyümölcs- kertgazdálkodást és pihenést (hobbikertészkedést) szolgáló mezőgazdasági területek övezete. Az övezetben egy gazdasági épület helyezhető el, amely lakhatásra is alkalmas, továbbá présház-, gyümölcs-, terménytároló lehet, továbbá elhelyezhető legfeljebb 60 m2 alapterületű pince.

(2) Az övezetben a telkek beépítése az OTÉK szabályozása szerint történhet, az alábbi kiegészítéssel. Épületet elhelyezni csak 10 m telekszélesség fölött lehet. 12 m telekszélesség fölött szabadon állóan (legalább 3,0 m oldalkertekkel), az alatt oldalhatáron állóan, de az oldalsó telekhatártól legalább 1,0 m csurgó távolságra lehet. Az oldalkert legalább 3,0 m, az előkert legalább 5,0 m. A megengedett legnagyobb épületmagasság 5,0 m. max. 3 %-os beépítettségével helyezhető el 1 db gazdasági épület felét nem haladhatja meg. Gazdasági épület nélkül lakóépület nem létesíthető.

(3) Az övezetben 6000 m2 telekterület alatt, állattartó épületek nem helyezhetők birtokközpont kivételévek)

(4) Növénytermesztés célját szolgáló fóliasátor vagy üvegház – a telekhatártól előírt 1,5 m távolság betartásával – bármely földrészleten elhelyezhető. Az üvegház épületmagassága maximum 5,0 m lehet.

(5) Az építés feltétele:

a) az épületek rendeltetésszerű használatához szükséges ivóvíz, vagy szükség

b) eseten technológiai vízellátás is biztosított,

c) az épületek rendeltetésszerű használatához szükséges villamosenergia −

d) vezetékes vagy helyi megújuló energiaforrásból biztosított,

e) a keletkező szennyvíz elvezetése közüzemi hálózatra történő csatlakozással

f) vagy egyedi szennyvízkezelő berendezéssel biztosított,

g) a felszíni vizek nyílt árkos elvezetése, vagy megfelelő szikkasztása

h) biztosított,

i) a használat során keletkező hulladékok közüzemi elszállítása biztosított,

j) az egyes beépíthető földrészletek gépjárművel közútról vagy magánútról

k) megközelíthetők.

(6) Az övezet előírásait a X. TÁBLÁZAT tartalmazza.

(7) X. TÁBLÁZAT

a) Övezet jel: Mk-1; Beépítési mód, A kialakítható telek legkisebb területe (m2), A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%), Max. épület magasság (m): Közmű ellátás mértéke: nem beépíthető.

b) Övezet jel: Mk-2; Beépítési mód: SZ (Szabadon álló); A kialakítható telek legkisebb területe (m2): 3000; A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke (%): 3 (csak gazdasági épület); Max. épület magasság (m): 5,0; Közmű ellátás mértéke: részleges.

36. § [Birtoktest központ]

(1) Birtokközpont kialakításának feltételei:

a) Birtokközpont a belterületi határtól legalább 200 m távolságra alakítható ki új területen ,vagy a meglévő, kivett terület bővítéseként.

b) A birtokközpont nagysága legalább 10.000 m2 (1ha) legyen.

c) A beépítettség mértéke 45 %, a hozzá tartozó birtokkal együtt 3 %

d) A gépjármű várakozóhelyeket telken belül kell kialakítani.

e) Birtokközpont területén a tulajdonos(ok), vagy a használó(k) részére legfeljebb 2 lakás, létesíthető. Gazdasági funkció nélkül lakóépület nem építhető. A közvetlen lakás célját szolgáló helyiségek alapterülete nem haladhatja meg sem a gazdasági célú helyiségek össz. alapterületét, sem pedig a lakásonkénti nettó 150 m2-t.

f) Birtokközpont területén az épületet a telekhatártól legalább az övezetben meghatározott homlokzatmagasság értékének, felét meghaladó távolságra kell elhelyezni. A megengedett homlokzatmagasság 7,5 m. A birtokközpont területét – amennyiben más HÉSZ, vagy természetvédelmi előírás nem tiltja – élő sövénnyel és fasorral, vagy kettős fasorral kell körbe venni.

(2) Birtokközpont „Tanya céljára” történő kialakítása és feltételei:

a) Birtokközpont Tanya céljára csak a belterületi határtól legalább 200 m távolságra, alakítható.

b) Tanya hasznosítású Birtokközpont az a külterületi, (Má, Mk) mezőgazdasági övezetekben elhelyezkedő, legalább 2.000 m2 nagyságú, de legfeljebb 10.000 m2 nagyságú, (önálló hrsz.-mal rendelkező ingatlan) művelésből kivett terület minősül, ahol mezőgazdasági, (gazdálkodási) tevékenységet folytatnak és a tulajdonos, vagy a használó számára a helyben lakás indokolt.

c) A lakó és a mezőgazdasági tevékenységgel közvetlenül összefüggő gazdasági épület mellett a területen létesíthető feldolgozói, kereskedelmi, tanyasi jellegű vendéglátó és kereskedelmi szálláshely épület is. Gazdasági funkció nélkül lakóépület nem létesíthető. A közvetlen lakás célját szolgáló helyiségek alapterülete nem haladhatja meg sem a gazdasági célú helyiségek össz. alapterületét, sem pedig a 150 m2-t.

37. § [Vízgazdálkodási terület]

(1) A vízgazdálkodási terület (V) a folyó- és állóvizek medre és parti sávja, közcélú nyílt csatornák, vízbázis területek. Vízgazdálkodási területen építményt elhelyezni csak a külön jogszabályokban foglaltak szerint lehet.

(2) V - vízgazdálkodási terület övezetei

a) V-1 Folyó, patak, csatorna, árok övezete

b) V-2 Tó övezete

38. § [Vegyes rendelkezések]

Rendelkezéseit folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

39. § [Záró rendelkezések]

Ez a rendelet 2022. február 17-én lép hatályba.