Ormosbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2018(X.25.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
Hatályos: 2018. 11. 01- 2019. 06. 26Ormosbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2018(X.25.) önkormányzati rendelete
a településkép védelméről
2018-11-01-tól 2019-06-27-ig
Ormosbánya Község Önkormányzat Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében az állami főépítészi hatáskörben eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal örökségvédelmi hatáskörében eljáró Miskolci Járási Hivatala, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, a honvédelemért felelős miniszter, valamint a partnerségi rendelet szerinti résztvevők véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
Általános rendelkezések
1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása
1. § E rendelet célja Ormosbánya Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.
2. § E rendelet területi hatálya Ormosbánya Község közigazgatási területére terjed ki.
3. § E rendelet előírásait Ormosbánya Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.
2. Értelmező rendelkezések
4. § E rendelet alkalmazásában:
- Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.
- Cégtábla: kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátáscélját szolgáló helyiség, helyiségegyüttes nevét és az ott folyó tevékenységet feltüntető tábla.
- Címtábla: az intézmény, vállalkozás nevét, esetleg egyéb adatait feltüntető tábla, névtábla.
- Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.
- Földszínek: tört, meleg színek, melyek a barna-vörös-narancs-sárga-zöldessárga színtartomány közepesen telített árnyalatai.
- Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.
- Információs célú berendezés: az önkormányzati hirdetőtábla, az önkormányzati faliújság, az információs vitrin, az útbaigazító hirdetmény, a közérdekű molinó, valamint a CityLight és CityBoard formátumú eszköz.
- Más célú berendezés: elsődleges funkcióját tekintve közterületi, köztéri bútor, különösen a pad, a kerékpárállvány, a hulladékgyűjtő, a telefonfülke, a reklámfelületet is tartalmazó, közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés, korlát.
- Pasztellszín: a színek világos, kis telítettségű árnyalatai, melyek között előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.
- Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.
- Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.
A helyi védelem
3. A helyi védelem célja, feladata
5. § (1) A helyi védelem célja Ormosbánya Község településképe és történelme szempontjából meghatározó, hagyományt őrző építészeti örökségeinek és táji értékeinek védelme, a jövő nemzedékek számára történő megóvása.
- A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.
4. A helyi védelem fajtái
6. § (1) Az építészeti értékek helyi védelme egyedi és területi lehet.
- Az egyedi védelem kiterjedhet:
- az építmény egészére, építményrészletre, vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra;
- az épület, építmény egészéhez vagy annak egy részéhez tartozó földrészletre.
- A területi védelem kiterjedhet:
- az épített környezet olyan összefüggő részére, amely a jellegzetes településszerkezet történelmi folyamatosságát képviseli,
- olyan településrészre, térre, utcára, utcaszakaszra, ahol a település, illetve a környék arculatát meghatározó építmények együttest alkotnak.
- A helyi védelem alatt álló értékeket e rendelet 1. melléklete tünteti fel.
5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai
7. § (1) A helyi védelem alá helyezésre vagy annak megszüntetésére bármely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – a polgármesterhez írásban benyújtott – kezdeményezése alapján kerülhet sor. A kezdeményezésre a településrendezési eszközök keretében elkészült örökségvédelmi hatástanulmány is javaslatot tehet.
- A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
- a védelemre javasolt érték megnevezését, címét, helyrajzi számát,
- a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,
- a kezdeményezés rövid indokolását,
- a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,
- a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.
- A helyi védelem alá helyezés értékvizsgálat alapján történik. Az értékvizsgálatot és szakmai indoklást az önkormányzat készíti vagy készítteti el.
- A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
- a védelem alatt álló érték megnevezését, címét, helyrajzi számát
- a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,
- a védett érték felmérési és fotódokumentációját,
- a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.
- A védelem megszűnik, ha
- a védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül;
- a védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap;
- a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.
- A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:
- az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,
- műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,
- a kezdeményezőket.
- Helyi védelem alá helyezésről, vagy megszüntetéséről kizárólag a Képviselő-testület hozhat – e rendelet módosítása, vagy felülvizsgálata keretében – döntést.
8. § (1) A védett érték csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia:
„Ormosbánya Község Önkormányzata által védetté nyilvánított helyi érték - évszám”
- A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.
- A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.
6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása
9. § (1) A védett értékekről az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.
- A nyilvántartás tartalmazza:
- a védett érték megnevezését, nyilvántartási számát,
- a védett érték pontos helyét (cím, helyrajzi szám) és tulajdonosát,
- a védelem típusát,
- a védelem szakszerű, rövid indoklását az értékvizsgálat alapján,
- az értékeket bemutató térképet, terv és fotóanyagot,
- a védett érték állapotfelmérésének adatait, a helyreállítási javaslatot
- a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat, valamint
- minden egyéb adatot, amely a megőrzendő érték szempontjából a védelemmel összefüggésben a nyilvántartást vezető indokoltnak tart.
- A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.
7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek
10. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.
- A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.
8. A helyi egyedi védelemhez kapcsolódó településképi önkormányzati támogatás és ösztönző rendszer
11. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jókarbantartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.
- A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.
- Az (1) bekezdés szerinti önkormányzati támogatás csak az esetben nyújtható, ha:
- a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja (karbantartja), azt neki felróható módon nem károsítja,
- a karbantartással és az építéssel összefüggő előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja,
- a tényleges munka szabályszerűen kerül elvégzésre.
- A támogatás feltételeit, folyósításának, elszámolásának módját, az elvégzett munkák bizonylatolásának rendjét a támogatásban részesített tulajdonossal kötött megállapodásban kell rögzíteni.
III. Fejezet
Településképi szempontból meghatározó területek
9. Ormosbánya Község településkép szempontjából meghatározó területei
12. § (1) Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki Ormosbánya Község teljes közigazgatási területét az alábbiak szerint:
- Falusias karakterű településrész,
- Kisvárosias településrész,
- Külterület.
- A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását a 2. melléklet tartalmazza.
- Településkép védelme szempontjából kiemelt területek:
- országos ökológiai hálózat övezetei (magterület, ökológiai folyosó),
- tájképvédelmi övezet,
- tervezett természeti terület,
- egyedi tájértékek.
- A településkép védelme szempontjából kiemelt területek felsorolása és lehatárolása függelékként e rendelethez csatolandó.
IV. Fejezet
Településképi követelmények
10. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények
13. § (1) A 12. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott Falusias karakterű településrész területre vonatkozó területi építészeti követelmények:
- Új lakóépületek telepítésénél a meglevő beépítéshez és építészeti kialakításhoz kell illeszkedni.
- Új magastető létesítése, magastető átalakítása esetén a tetőzet magassága - általában - ne nyúljon az utcavonalon, vagy az épület közvetlen környezetében álló épületek gerincvonala fölé.
- Tetőtér csak egyszintesen építhető be.
- A 12. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott Falusias karakterű településrész területre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
- Az épületek tömeg- és homlokzatalakítása, anyaghasználata a hagyományos építészeti karakterhez igazodó lehet.
- Tetőidom és hajlásszög:
ba) szabadonálló beépítés esetén az új magastető hajlásszöge - megközelítőleg - legyen azonos az épület közvetlen környezetében álló épület(ek) tetősíkjának lejtőszögével. Ahol a szomszédos épület(ek) tetősíkjának hajlásszöge kisebb, mint 35 fok vagy nagyobb, mint 45 fok, ott a meglévő épület(ek)hez kell alkalmazkodni.
bb) félig zártsorú beépítés esetén a magastető tömege csökkentse a csatlakozó épületek takaratlan tűzfalait és a tetősík(ok) hajlásszöge - megközelítőleg - legyen azonos, a takarandó tűzfal(ak) oromvonalának hajlásszögével. Ott, ahol a csatlakozó szomszédos épületek oromvonalának hajlásszöge kisebb, mint 35 fok, vagy nagyobb, mint 45 fok, a csatlakozás módját esetileg kell meghatározni a szomszédos épületekhez illeszkedve.
- A lakóépületek tetőfedésére pikkelyszerű, vagy kerámia anyagú (lehetőleg) cserép kerüljön.
- A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.
- A homlokzat részleges felújítása során a meglévőtől színében és anyagában kirívóan eltérő anyag nem alkalmazható.
- Homlokzat színezése során fehér, tört-fehér, illetve pasztellszínek és földszínek alkalmazhatók.
- A lakótelken épülő gazdasági-kiszolgáló épületek a lakóépülettel azonos, vagy azzal harmonizáló megjelenésű homlokzatképzéssel létesíthetők.
- Kerítés kialakítása:
ha) Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 1,80 m lehet.
hb) Saroktelkek esetében a telek határain épített kerítésnek a telek sarokpontjától 2-2 m-es távolságig a lábazat feletti teljes felületen, áttört kialakításúnak kell lennie.
14. § (1) A 12. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott Kisvárosias településrész területre vonatkozó területi építészeti követelmények:
- Új épületeket, építményeket a meglévő állapothoz igazodóan kell elhelyezni és kialakítani, úgy hogy azok a történeti fejlődés során kialakult jelenlegi telekstruktúrát és helyi építészeti karaktert megőrizzék.
- Új magastető létesítése, magastető átalakítása esetén a tetőzet magassága - általában - ne nyúljon az utcavonalon, vagy az épület közvetlen környezetében álló épületek gerincvonala fölé.
- A 12. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott Kisvárosias településrész területre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
- Az új épületek tömegaránya, fő méretei a környezetében már meglévő épületekhez illeszkedve alakítható ki.
- Tetőidom és hajlásszög:
ba) szabadonálló beépítés esetén az új magastető hajlásszöge - megközelítőleg - legyen azonos az épület közvetlen környezetében álló épület(ek) tetősíkjának lejtőszögével. Ahol a szomszédos épület(ek) tetősíkjának hajlásszöge kisebb, mint 35 fok vagy nagyobb, mint 45 fok, ott a meglévő épület(ek)hez kell alkalmazkodni.
bb) félig zártsorú beépítés esetén a magastető tömege csökkentse a csatlakozó épületek takaratlan tűzfalait és a tetősík(ok) hajlásszöge - megközelítőleg - legyen azonos, a takarandó tűzfal(ak) oromvonalának hajlásszögével. Ott, ahol a csatlakozó szomszédos épületek oromvonalának hajlásszöge kisebb, mint 35 fok, vagy nagyobb, mint 45 fok, a csatlakozás módját esetileg kell meghatározni a szomszédos épületekhez illeszkedve.
- A lakóépületek tetőfedésére pikkelyszerű, vagy kerámia anyagú (lehetőleg) cserép kerüljön.
- A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.
- Az egy telken lévő építmények tömegei és homlokzatai úgy alakítható ki, hogy azok egymással összhangban legyenek és formai szempontból egységes építmény-együttes hatását keltsék.
- Homlokzatfelújítás a közterületről látható épülethomlokzat egészére kiterjedően történhet.
- Homlokzat színezése során a fehér, a tört-fehér, ill. pasztellszínek és földszínek alkalmazhatók.
- Saroktelek esetén a lakóépület mindkét utcai homlokzata az utcák felé egyenrangú homlokzatokkal alakíthatók ki.
- Településközpont vegyes területen a közterület felőli telekhatáron maximum 1,4 m magas áttört kerítés létesítése lehetséges.
- Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak, kerítéseinek színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.
15. § (1) A 12. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott Külterületre vonatkozó területi építészeti követelmények:
- Épületet, építményt úgy kell elhelyezni, hogy telepítésével, műszaki megoldásaival alkalmazkodjon a természetes terepadottságokhoz.
- Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében új épület építése csak a tájba illesztés fokozott figyelembe vételével történhet, a kialakult tájhasználat, telekstruktúra, a hagyományos beépítési módok megőrzése mellett.
- A 12. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott Külterületre vonatkozó egyedi építészeti követelmények:
- A területen elhelyezhető építményeket az adott terület építési hagyományainak megfelelően kell kialakítani.
- A tető hajlásszöge 30-45° közötti lehet. A nagyfesztávú csarnokszerkezetek alacsonyabb hajlásszögű tetővel is építhetők.
- Az épületek tetőfedése – a nagyfesztávú csarnokszerkezetek kivételével – cserép, betoncserép és bitumenes zsindely.
- Az épületek homlokzata fehér, vagy világos pasztellszínezésűek lehetnek.
- A mezőgazdasági épületek tetőgerince a tereplejtés irányával párhuzamos legyen.
- Mezőgazdasági területeken kerítés a lakóépülettel és gazdasági épülettel beépített birtoktest kivételével nem építhető.
11. Táj- és természetvédelmi területekre vonatkozó építészeti követelmények
16. § (1) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében tájszerkezetbe illeszkedő módon, a tájra jellemző anyaghasználattal valósulhat meg az építés. A táj jellegzetes arculatát kedvezőtlenül megváltoztató tevékenység nem folytatható.
- A homlokzatokon olyan színárnyalatok alkalmazhatók, amelyek a hagyományos építőanyagok (cserép, fa, egyéb természetes anyagok) színeire jellemzők. A harsány, rikító színek használata kerülendő.
- Külterületen a tájbaillesztés érdekében a rálátási irányba nyitott telekhatárok mentén, az épület, építmény takarására honos fa- és cserjefajok telepítendők.
- A táj értékek megőrzendők, tilos minden olyan tevékenység folytatása, amely a védelem alá vont értékek állapotát közvetlen vagy közvetett módon megváltoztatja, vagy veszélyezteti. Rendszeres gondozásuk, karbantartásuk a tulajdonos, illetve a kezelő kötelessége.
12. A közterületekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények
17. § (1) Azon közterületek, ahol a szabályozási szélesség lehetővé teszi, fásított zöldfelülettel alakítandók ki. Az egységes utcaképi megjelenés érdekében az egyes utca, vagy útszakaszok mentén azonos fafajú fasorok létesíthetők.
- Fásítás, fasor kialakítása során tájban honos fa- és cserjefajok alkalmazhatók.
- Külterületi utak mentén legalább egyoldali, átlagosan 10 méter tőtávolságot meg nem haladó őshonos fajokból álló fasor telepítendő.
- Tömegközlekedési várakozóhelyeket az utcaképbe illeszkedő módon lehet építeni.
- Zöldterület (közpark) kialakításának követelményei:
- A köztéri berendezések, bútorok egységes karakterűek legyenek.
- Burkolatépítés, felújítás során a kiselemes térburkolatokat kell előnyben részesíteni, helyszíni öntött betonburkolat nem építhető.
- A területen agresszív pollentermelő növényfajok telepítése nem megengedett.
13. A zöldfelület kialakításának követelményei
18. § (1) ) A településképi szempontból meghatározó területeken tájban honos és a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajok telepíthetők.
- Fát, 3 m-nél magasabbra növő bokrot a szomszédos, nem közterületi telek határához belterületen legalább a várható koronaátmérő felének megfelelő távolságra kell ültetni, épülettől legalább 3 m-rel kell elmaradni.
- Védőfásításokkal gondoskodni kell a szántóföldi porszennyezés, valamint az élővizek szennyezésének megakadályozásáról.
- A településképi szempontból meghatározó területeken, a tájidegen, invazív növényfajok nem alkalmazhatók. A kerülendő inváziós növényfajok listája függelékként e rendelethez csatolandó.
14. Helyi védett területre vonatkozó építészeti követelmények
19. § (1) A település jellegzetes építészeti és településképi karakterének megőrzése érdekében az 1. melléklet 1. pontja szerinti területek helyi védelemben részesülnek.
- Építészeti karaktervédelem:
aa) Az építészeti kiselemek, pl. tégla architektúra díszítések, kosáríves ablakok, ablakkeretes díszítés alkalmazása ajánlott.
ab) Idegen tájegységek díszítő elemei nem helyezhetők el.
- Településszerkezeti védelem:
A településszerkezeti védettségű területen szigorúan védendő:
ba) a beépítés módja: a telkeken épület csak a már kialakult beépítési módnak megfelelően helyezhető el.
bb) a telekszerkezet jellege: a telekszerkezet megőrzendő, a telkek tovább nem oszthatók
- A védett területen a közterületek burkolatát, berendezését az épületek jellegéhez, az utcák hangulatához igazodva kell kialakítani.
15. Helyi egyedi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó építészeti követelmények
20. § (1) Az 1. melléklet 2. pontjában felsorolt helyi védelem alatt álló épületeknél, építményeknél építési munkák a következő szabályok betartásával végezhetők:
- A fő tömeg és tetőforma, külső homlokzat, alkalmazott anyagok, azok színe és felülete, a tagozatok, a nyílásrendek és osztások megtartandók.
- A helyi védelem alatt álló épület felújítása, bővítése, átalakítása esetén a nyílászárók, illetve a tetőhéjalás anyagaként csak természetes anyagok használhatók (cserép, fa).
- A közterületre néző homlokzat elkerülhetetlen átépítése során a nyílászárók eredeti arányait, a párkányok, ablakkeretek s a homlokzat egyéb díszítőelemeinek jellegét meg kell őrizni, vagy - korunk építészetének eszközeivel - vissza kell idézni.
- A helyi védelem alatt álló épület, építmény telkének utcai kerítése lehetőleg természetes anyagból (fa vagy sövény) készüljön, illetve igényes kialakítású, áttört fémkerítés lehet.
- Helyi védelem alatt álló keresztek felújítása során az eredeti anyaghasználatot és formai elemeket kell követni.
- Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, illetve az előtte levő közterületen nem helyezhető el.
- A helyi védelem alatt álló épületen cégér, cégtábla csak az épület architektúrájához, formavilágához illeszkedő módon helyezhető el
- Védett épület bontása csak a teljes műszaki és erkölcsi avulás esetén lehetséges, a védettség megszüntetését követően.
16. Helyi védelemmel érintett területeken elhelyezett sajátos építményekre, műtárgyakra
vonatkozó anyaghasználati követelmények
21. § (1) Utcai homlokzaton, tetőfelületen elektronikus hírközlési építmények és berendezései (antennák, antennatartó szerkezetek, parabola antenna stb.), közüzemi szolgáltatások mérő órái, nyomásszabályozó, valamint mesterséges szellőzés kültéri egysége nem helyezhető el.
- Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.
- Épület közvetlenül közterület felé néző homlokzatán vezeték (kábel, gáz- és egyéb csővezeték) nem vezethető látható módon, a falsíkon kívül.
17. Felszíni energiaellátási és elektronikus hírközlési sajátos építmények,
műtárgyak elhelyezésére vonatkozó szabályok
22. § (1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas területek:
- belterület,
- természeti területek,
- országos ökológiai hálózat övezetei.
- A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére – a környezetbe illesztés feltételeivel – elsősorban a település külterülete alkalmas.
- Amennyiben 300 m-es körzetben már meglevő antenna áll, új antenna elhelyezése elsősorban a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével történhet.
23. § (1) A villamosenergia elosztó hálózatok föld feletti elhelyezése egyelőre területgazdálkodási szempontból fennmarad, az utcabútorozási és utcafásítási lehetőség biztosítása érdekében a hálózatokat közös oszlopsorra kell elhelyezni, lehetőleg a közvilágítási lámpatesteket tartó oszlopokra Hosszabb távon a villamosenergia közép- és kisfeszültségű, valamint a közvilágítási hálózatokat lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.
- A távközlési hálózatot létesítésekor illetve rekonstrukciójakor szükséges földkábelbe, illetve alépítménybe helyezve föld alatt vezetve építeni.
- A föld feletti vezetés fennmaradásáig, területgazdálkodási okokból, valamint az utcafásítási és utcabútorozási lehetőségének a biztosítására a 0,4 kV-os, a közvilágítási és a távközlési szabadvezetéket közös oszlopsoron kell vezetni.
- Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében közművezetékeket és járulékos közműépítményeket tájba illesztett módon, a természetvédelmi célok megvalósulását nem akadályozó műszaki megoldások alkalmazásával – beleértve a felszín alatti vonalvezetést is – lehet elhelyezni.
- A közművezetékek telepítésénél (átépítéskor és új vezeték létesítésekor) a gazdaságos területhasználatra és a településképre egyaránt figyelmet kell fordítani. Utak alatt közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell figyelembe venni. A csak távlatban várható közmű számára is a legkedvezőbb nyomvonal fektetési helyet szabadon kell hagyni, nem szabad eléépíteni.
- Közművezeték, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.
24. § A fényszennyezés elkerülése érdekében szükséges az alábbi szempontok figyelembe vétele a közvilágítás és külső világító testek elhelyezése, korszerűsítése esetében:
- kerülni kell a hideg fehér fényű világítást, amely 500 nanométernél rövidebb hullámhosszúságú fényt tartalmaz;
- a világítótestek ernyőzése olyan legyen, hogy a fényt oda irányítsa, ahol arra szükség van;
- az utcákat egyenletesen, és amennyire csak lehet, alacsony intenzitással kell megvilágítani;
- a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető.
18. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények
25. § (1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt gépészeti kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva lehet kiválasztani. A berendezések a közmű üzemeltetők előírásainak figyelembe vételével az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők, illetve építhetők a kerítésbe.
- Klímaberendezés kültéri egysége, valamint parabola-antenna lakóterületen lévő utcai homlokzaton, tetőfelületen, valamint szomszédos, beépíthető ingatlanra néző tetőfelületen nem helyezhető el, kivéve műszaki szükségszerűség okán.
- Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomásszabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetők el. A berendezés a telkek előkertjeiben, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetők.
- A csapadékvíz-, ill. szennyvíz-elvezetés, tárolás módjának és kezelésének építményei, műtárgyai a közterületet sem műszakilag, sem településképvédelmi szempontból nem zavaró módon alakítandók ki.
19. Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények
26. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó területen reklámok, reklámhordozók, cég-, címtáblák és cégérek csak a jelen rendeletben előírt célra és módon, településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően helyezhető el, a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendelet 1. és 2. mellékletei által meghatározott területfelhasználású területen és módon.
- A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, információs célú berendezés helyezhető el.
- Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően az új településképi előírások szerint helyezhetők el.
27. § Helyi népszavazás, rendezvény, vagy a település szempontjából jelentős eseményről való tájékoztatás érdekében az esemény napját megelőző 3 naptári hét időszakban az eseményre vonatkozó tájékoztató reklámhordozó, reklám, molinó, transzparens, hirdetmény a közterületen, illetve magánterületen elhelyezhetők.
20. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények
28. § (1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.
- Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen cég-, címtáblát, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.
- Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.
- Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²-nél nagyobb.
21. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények
29. § (1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.
- A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.
- Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.
- Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.
- Plakát, falragasz az épületek közterület felé néző homlokzatain nem helyezhető el.
- Reklámcélú védőháló, illetve ponyva – az építés, felújítás ideje alatt – épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.
- Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges
30. § (1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.
- Fényreklám kialakítására vonatkozó előírások:
- a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,
- nem alakítható ki villogó effektussal, illetve
- a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.
- Belterületen 1,0 m²-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1,0 m² felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.
22. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények
31. § (1) Információs célú berendezés az alábbi gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információ közlésére létesíthető:
- az önkormányzat működés körébe tartozó információk;
- a település szempontjából jelentős eseményekkel kapcsolatos információk;
- a településen elérhető szolgáltatásokkal, ügyintézési lehetőségekkel kapcsolatos tájékoztatás nyújtása;
- idegenforgalmi és közlekedési információk;
- a társadalom egészét vagy széles rétegeit érintő, elsősorban állami információk;
- gazdasági reklámnak nem minősülő közérdekű információk.
- Az információs célú berendezés felületének legfeljebb kétharmada vehető igénybe reklám közzétételére, felületének legalább egyharmada az (1) bekezdés szerinti közérdekű információt kell, hogy tartalmazzon.
- A más célú berendezés reklámcélra nem használható, kivéve a közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés. A közterület fölé nyúló árnyékoló berendezés egész felülete hasznosítható reklámcélra.
V. Fejezet
A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció
32. § (1) A település főépítésze - alkalmazása hiányában a polgármester - szakmai konzultáció keretében tájékoztatást ad a településképi követelményekről.
- Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni:
- Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület építésének egyszerű bejelentéséről szóló 155/2016. (VI.13.) a Korm. rendelet hatálya alá tartozó, egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.
- Lakóépület magastetőtől eltérő tetőkialakítása esetén.
- Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.
- Közterületen kapubeálló, híd építése, átépítése esetén.
- Új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:
ea) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,
eb) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.
- A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:
- az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,
- a tervezett építési tevékenység helyét (utca, házszám, helyrajzi szám),
- az építési tevékenység rövid leírását,
- az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.
- A polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról postai úton, vagy e-mailben értesíti.
- A szakmai konzultációt a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül kell lefolytatni.
- A szakmai konzultációról emlékeztető készül, melyben a felvetett javaslatokat, valamint az önkormányzati főépítész vagy a polgármester lényeges nyilatkozatait kell rögzíteni.
VI. Fejezet
A településképi véleményezési eljárás
23. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre
33. § Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az alábbi esetekben:
- új építmény építési engedélyezési eljárását megelőzően,
- meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló 252/2006. (XII.7.) Korm. rendelet szerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.
24. A településképi véleményezési eljárás szabályai
34. § (1) Településképi véleményezési eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendeletben (továbbiakban: Korm. rendelet) foglaltak szerint kerül lefolytatásra.
- A polgármester véleménye a 33. §-ban meghatározott esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul.
35. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása iránti kérelmet az e rendelet 3. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani és a véleményezendő építészeti-műszaki dokumentációt elektronikus formában az az ÉTDR tárhelyére fel kell tölteni.
- A kérelemhez az (1) bekezdés szerinti építészeti-műszaki dokumentációt kell mellékelni a Korm. rendeletben meghatározott tartalommal.
- A településképi vélemény kialakításánál a Korm. rendeletben meghatározott szempontokat és e rendelet előírásait kell figyelembe venni.
- A polgármester véleményében a tervezett építési tevékenységet
- engedélyezésre – feltétel nélkül, vagy feltétel meghatározásával – javasolja, vagy
- engedélyezésre nem javasolja, ha
ba) a kérelem vagy melléklete nem felel meg a (1) és (2) bekezdésben meghatározottaknak, vagy
bb) a főépítész szakmai álláspontja a tervezett építési tevékenységet nem támogatja.
5. A polgármester a hiánytalan kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül megküldi véleményét a kérelmezőnek.
VII. Fejezet
A településképi bejelentési eljárás
25. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre
36. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építésügyi és építésfelügyeleti hatósági eljárásokról és ellenőrzésekről, valamint az építésügyi hatósági szolgáltatásról szóló 312/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési tevékenységek közül:
- Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik.
- Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása esetén.
- Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
- Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és - tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.
- Kerítés, kerti építmény, tereplépcső, járda és lejtő, háztartási célú kemence, húsfüstölő, jégverem, valamint zöldségverem építése, építménynek minősülő növénytámasz, növényt felfuttató rács építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése esetén, amennyiben közterületről látható.
- Napenergia-kollektor, szellőző-, klíma-, riasztóberendezés, villámhárító-berendezés, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése esetén.
- A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:
- meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén,
- az önálló rendeltetési egységek számának változásakor, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználata korábbi rendeltetéshez képest
ba) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,
bb) többlet-parkolóhelyek kialakítását teszi szükségessé,
bc) amennyiben a meglévő lakó rendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra,
bd) érinti a közterület kialakítását, a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,
be) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, kerékpáros forgalmát;
- védett érték közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere, valamint előtető építése esetén;
- védett értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében;
- reklámok, reklámhordozók elhelyezésével kapcsolatban.
26. A településképi bejelentési eljárás vizsgálati szempontjai
37. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.
- A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció tartalma
- megfelel-e az e rendeletben foglalt előírásoknak,
- kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,
- a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.
- Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:
- azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,
- a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak
- összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,
- megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.
- A polgármester a tervezett építési tevékenységet a jogszabályban előírt határidőn belül hatósági határozatban, a Korm. rendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Korm. rendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.
27. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai
38. § (1) A településképi bejelentési eljárás az építtető, illetve az építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa (a továbbiakban együtt: kérelmező) kérelmére indul.
- A kérelmet Ormosbánya Község Polgármesteréhez a Korm. rendelet 26/B.§ (2) és (3) bekezdésekben meghatározott tartalommal, a 36. § szerinti építési tevékenység megkezdése előtt 15 nappal kell benyújtani, az e rendelet 4. mellékletét képező kérelem benyújtásával.
- A polgármester a településképi bejelentési eljárást a Korm. rendeletben meghatározottak szerint folytatja le.
- A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntését és a döntés ellenőrzését - amennyiben a településen önkormányzati főépítész van alkalmazásában - az önkormányzati főépítész készíti elő.
- A polgármester településképi bejelentési eljárásban hozott döntése ellen Ormosbánya Község Önkormányzatának Képviselő-testületénél lehet fellebbezéssel élni.
VIII. Fejezet
A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság
39. § (1) A településképi követelmények megszegése esetén a polgármester felhívja az ingatlantulajdonos figyelmét a jogszabálysértésre és végzésben megfelelő határidőt biztosít a jogszabálysértés megszüntetésére.
- Településképi követelmény megszegésének minősül:
- településképi szempontból meghatározó területeken a területi és egyedi építészeti követelmények be nem tartása;
- építmény, építményrész vonatkozásában, ha annak:
ba) műszaki állapota nem megfelelő, balesetveszélyes, homlokzati elemei hiányosak, töredezettek, színezése kopott,
bb) nem a rendeltetésnek megfelelő funkcióra használják,
bc) megjelenése, színezése az egységes és harmonikus településképet rontja,
bd) az építési övezetre előírt zöldfelületi kialakítás, parkoló-fásítás, növényzettelepítés nem valósult meg, hiányos, vagy az elpusztult növényzet pótlása nem történt meg,
be) a telek szabad területét nem a terület-felhasználási előírásoknak megfelelően használják,
bf) az építkezéssel érintett telek és környezete az építés ideje alatt nincs a vonatkozó előírásoknak megfelelően rendben tartva, bekerítve;
- a 38. § (2) bekezdés szerinti bejelentés elmulasztása,
- a településképi bejelentési eljárás során meghozott döntésben foglaltak megszegése.
- Az (1) bekezdés szerinti határidő eredménytelen eltelte esetén a polgármester – önkormányzati hatósági döntéssel – az ingatlantulajdonost az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására kötelezheti, egyidejűleg 1.000.000 forintig terjedő településkép-védelmi bírságot szabhat ki.
- A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:
- a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,
- a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,
- a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,
- a jogsértő állapot időtartamát,
- a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,
- a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint
- a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.
- A határidőre be nem fizetett településkép-védelmi bírság behajtására az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény előírásai az irányadók.
IX. Fejezet
Záró rendelkezések
28. Hatályba léptető rendelkezések
40. § (1) Ez a rendelet 2018. november hó 01. napján lép hatályba.
- E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásban kell alkalmazni.
29. Hatályon kívül helyező rendelkezések
41. § (1) Hatályát veszti Ormosbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének az építés helyi rendjének biztosításáról szóló 9/2002. (III.01.) rendeletének alábbi rendelkezései:
- 9. § (12) bekezdése;
- 10. § (5) bekezdés utolsó öt mondata;
- 24. § (3) bekezdése;
- 25. § (3) bekezdése;
- 31. § (6)-(7) bekezdése, (11) bekezdés b) pontja, (12) bekezdés b) pontja, (13) bekezdés a)-b) pontja;
- 32. § (5) bekezdése;
- 39. § (3) bekezdése;
- 45. §-a;
- 46. § (1) bekezdése.
- Hatályát veszti Ormosbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének a reklámelhelyezésekről szóló 9/2017. (XI.23.) önkormányzati rendelete.
- Hatályát veszti Ormosbánya Község Önkormányzat Képviselő-testületének a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 10/2017. (XI.23.) önkormányzati rendelete.
Sike Ferencné Feketéné Tőzsér Erika
Polgármester jegyző