Rudolftelep Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2022. (III. 1.) önkormányzati rendeletének indokolása

Az Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről

Hatályos: 2022. 03. 02
Az Önkormányzat 2022. évi költségvetéséről
Végső előterjesztői indokolás
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország 2022. évi központi költségvetéséről szóló 2021. évi XC. törvényt. A törvény alapján megterveztük a Rudolftelep Közégi Önkormányzat feladataihoz igénybe vehető központi forrásokat, a költségvetés készítése során alkalmaztuk a központi jogszabályokban és a helyi önkormányzati rendeletekben meghatározott előírásokat.
Az állam által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással való ellátása az önkormányzatok feladata, mivel a helyi közösségek rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján dönthetnek a jogosultság tekintetében. Az önkormányzatok szabadabban dönthetnek a támogatások nagyságáról és formájáról. Az új támogatási rendszerben senki sem maradhat ellátás nélkül, ugyanis a megfelelő forrással nem rendelkező önkormányzatok központi költségvetési forráshoz jutnak. Az állam és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos feladatai élesen elválasztásra kerültek. Az állami felelősségi körbe tartozó ellátások járási kormányhivatali hatáskörben, az önkormányzati ellátások képviselő-testületi hatáskörben találhatóak. 2022-ben is jelentős célkitűzés tehát a segélyezettek újbóli integrálása a munka világába.
A helyi önkormányzatok számára kötelező feladatot továbbra is törvény írhat elő, az önkormányzatok eltérő adottságait (gazdasági teljesítőképesség, lakosságszám, a közigazgatási terület mérete) is figyelembe véve.
Az Mötv. szerint a helyi közügyek, illetve a helyben biztosítható közfeladatok:
településfejlesztés, településrendezés;
településüzemeltetés (köztemetők kialakítása és fenntartása, a közvilágításról való gondoskodás, kéményseprő-ipari szolgáltatás biztosítása, a helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása, közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása, gépjárművek parkolásának biztosítása);
a közterületek, valamint az önkormányzat tulajdonában álló közintézmény elnevezése;
egészségügyi alapellátás, az egészséges életmód segítését célzó szolgáltatások;
környezet-egészségügy (köztisztaság, települési környezet tisztaságának biztosítása, rovar- és rágcsálóirtás);
óvodai ellátás;
kulturális szolgáltatás, különösen a nyilvános könyvtári ellátás biztosítása; filmszínház, előadó-művészeti szervezet támogatása, a kulturális örökség helyi védelme; a helyi közművelődési tevékenység támogatása;
gyermekjóléti szolgáltatások és ellátások;
szociális szolgáltatások és ellátások, amelyek keretében települési támogatás állapítható meg;
lakás- és helyiséggazdálkodás;
a területén hajléktalanná vált személyek ellátásának és rehabilitációjának, valamint a hajléktalanná válás megelőzésének biztosítása;
helyi környezet- és természetvédelem, vízgazdálkodás, vízkárelhárítás;
honvédelem, polgári védelem, katasztrófavédelem, helyi közfoglalkoztatás;
helyi adóval, gazdaságszervezéssel és a turizmussal kapcsolatos feladatok;
a kistermelők, őstermelők számára - jogszabályban meghatározott termékeik - értékesítési lehetőségeinek biztosítása, ideértve a hétvégi árusítás lehetőségét is;
sport, ifjúsági ügyek;
nemzetiségi ügyek;
közreműködés a település közbiztonságának biztosításában;
helyi közösségi közlekedés biztosítása;
hulladékgazdálkodás;
távhőszolgáltatás;
víziközmű-szolgáltatás, amennyiben a víziközmű-szolgáltatásról szóló törvény rendelkezései szerint a helyi önkormányzat ellátásért felelősnek minősül.
További törvényi lehetőségek helyi önkormányzati feladat-telepítésre:
törvény a felsoroltakon kívül más, a helyi közügy, helyben biztosítható közfeladat ellátását is előírhatja,
törvényben meghatározott esetekben az önkormányzat és az állam külön, a finanszírozást is rendező megállapodása alapján az önkormányzat állami feladatokat is elláthat,
a helyi önkormányzatok továbbra is önként vállalhatják olyan helyi közügyek ellátását, amelyet jogszabály nem utal más szerv kizárólagos hatáskörébe. Az önként vállalt feladatok ellátása azonban nem veszélyeztetheti a kötelező feladatok ellátását. Finanszírozásuk forrását elsősorban az önkormányzat saját bevételei, illetve az erre a célra biztosított külön források képezhetik.
A 2022. évre megfogalmazott költségvetési alapelvek a következők:
1. Takarékos, átlátható és biztonságos működtetés.
2. A kötelezően ellátandó feladatok biztosítása.
3. A szociálisan rászorultak támogatása.
4. Az elindított beruházások megvalósítása, a forrás biztosítása.
5. Tudatos településüzemeltetés és fejlesztés.
6. Az önkormányzat többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok részvétele az önkormányzati feladatok ellátásában.
7. Pályázatok figyelése, kapcsolódás az aktuális pályázatokhoz, a pályázatok önrészének megteremtése.
A 2022. évi költségvetési bevételek tervezett előirányzata 436.502.519.-Ft. A helyi adó bevételek előirányzata 5.100.000.-Ft. A 2022-ben – a feladatfinanszírozás keretében – az általános működéshez és ágazati feladatokhoz kapcsolódó támogatásokból származó bevétel csak a kötelezően ellátandó feladatokra fordítható. 2022. évben tárgyi eszköz értékesítést nem terveztünk.
A megjelenő pályázati lehetőségeket folyamatosan vizsgáljuk, mert rendkívül fontos az önkormányzat költségvetésének külső forrásokkal való bővítése.
Az önkormányzat a kötelező feladatok körében színvonalas közszolgáltatásokat kíván nyújtani. A feladatellátás tárgyi és személyi feltételei biztosítottak, azonban a működési célú kiadások az Önkormányzat tervezett bevételének a 30,8 %-át teszik ki, így beruházási és felújítási kiadásokra (település fejlesztésre) a tervezett források 68,5 %-át tudjuk előirányozni.
A 2022. évben a költségvetési bevételek 8,15 %-át fordítja az Önkormányzat az intézményi feladatellátásra. Az Önkormányzat által működtetett szociális támogatási rendszer 2022-ben is jelentős támogatást tud nyújtani a nehéz anyagi helyzetben lévők számára.
A költségvetési rendeletben szereplő bevételi jogcímek részletezése:
Önkormányzatok működési támogatásai:
Működési célú támogatások államháztartáson belülről: 83.116.613.-Ft
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről: 0.-Ft
Közhatalmi bevételek 5.100.000.-Ft
Működési bevételek: 10.868.000.-Ft
Felhalmozási bevételek: 0.-Ft
Működési célú átvett pénzeszközök: 0.-Ft
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: 0.-Ft
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről: 0.-Ft
Belföldi értékpapírok bevételei: 0.-Ft
Költségvetési, vállalkozási maradvány igénybevétele: 0.-Ft
Finanszírozási bevételek: 337.417.906.-Ft
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei:
A 2022. évi költségvetési kiadások tervezett előirányzata 436.502.519.- Ft.
Az önkormányzatnál, és intézményeiben foglalkoztatottak létszámkerete a javaslat szerint 13. fő. A köztisztviselői illetményalap (38.650.- Ft) és a közalkalmazotti illetménypótlék mértéke nem változott. A minimálbér 200.000.- Ft-ra, a garantált bérminimum 260.000.- Ft-ra növekedett.
A 2022. évben a dologi kiadások emelkedésével kell számolni, részben az új feladatok többletköltségei és az energiaköltségek növekedésével összefüggésben.
Az elmúlt évben megkezdett és finanszírozható beruházásokat a költségvetésben beterveztük.
A költségvetési rendeletben szereplő kiadási jogcímek részletezése:
Személyi juttatások: 55.835.245.-Ft
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 7.340.412.-Ft
Dologi kiadások: 61.189.211.-Ft
Ellátottak pénzbeli juttatásai: 10.000.000.-Ft
Egyéb működési célú kiadások: 444.276.-Ft
Beruházások: 270.879.470.-Ft
Felújítások: 28.358.789.-Ft
Egyéb felhalmozási kiadások: 0.-Ft
Finanszírozási kiadások: 2.455.116.-Ft
Részletes indokolás
1. § a rendelet hatályát tartalmazza.
2. § a költségvetés bevételeit és kiadásait szabályozza az 1. mellékletben és 2. mellékletben részletezve.
3. § a költségvetés részletezése az Áht. szerinti tartalomban a 3.-13. mellékletekig.
4. § a költségvetés végrehajtásának szabályait rögzíti.
5. § A gazdálkodás szabályait és az előirányzatok módosításának szabályait tartalmazza.
6. § a költségvetés végrehajtásának ellenőrzési rendelkezéseit tartalmazza.
7. § hatályba léptető rendelkezéseket tartalmaz.