Fáj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018(III.1.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

Hatályos: 2018. 04. 01

Fáj Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2018(III.1.) önkormányzati rendelete

a településkép védelméről

2018.04.01.

Fáj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 2. § (2) bekezdésében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CXXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1. pontjában, és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 57. § (2)-(3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet 43/A. § (7) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészének, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságnak, a Miniszterelnökség Örökségvédelemért Felelős Helyettes Államtitkársága, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatal Építésügyi és Örökségvédelmi Osztálya, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, valamint a partnerségi rendelet szerinti résztvevők

véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása

1. § E rendelet célja Fáj Község településképének, épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.

2. § E rendelet területi hatálya Fáj Község közigazgatási területére terjed ki.

3. § E rendelet előírásait Fáj Község Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.

2. Értelmező rendelkezések

4. § E rendelet alkalmazásában:

a) Áttört kerítés: olyan kerítés, amelynek a kerítés síkjára merőleges átláthatósága 50%-nál nagyobb mértékben nem korlátozott.

b) Cégtábla: A cég nevét és székhelyét feltüntető tábla.

c) Címtábla: Az intézmény, vállalkozás nevét, vagy egyéb adatait feltüntető tábla.

d) Fényreklám: tartószerkezeten elhelyezett, reklám megjelenítésére alkalmas led panel, videófal, monitor.

e) Hirdető-berendezés: hirdetések, reklámok elhelyezésére szolgáló, fixen rögzített vagy mozgó, közterületről érzékelhető szerkezet, mely képi, illetve hang effektusok megjelenítésére, valamint információk tárolására is alkalmas.

f) Hirdetővitrin: közösségi célú hirdetések elhelyezésére szolgáló, közterületről látható, átlátszó burkolattal ellátott berendezés.

g) Óriásreklám: az A0 (841x1189 mm) méretet meghaladó méretű, hirdetések elhelyezésére alkalmas közterületről látható építmény.

h) Pasztellszín: a színek világos, kis telítettségű árnyalatai, melyek között előnyben kell részesíteni a meleg árnyalatokat, mint a bézs, narancs, sárga, barna, vörös árnyalatai.

i) Rikító szín: nagy telítettségű, élénk, erőteljes, figyelemfelkeltő színek.

j) Védett érték: helyi egyedi védelem alatt álló épület, építmény, építményrész, egyéb elem.

II. Fejezet

A helyi védelem

3. A helyi védelem célja

5. § (1) A helyi építészeti érték minden olyan helyi építészeti, településszerkezeti, falu- és utcaképi, építészeti, történeti, régészeti, képző- és iparművészeti szempontból védelemre érdemes területek, épület-együttesek, építmények, épületrészek, köz- és műtárgyak, növények vagy növény-együttesek, valamint az ezeket körülvevő környezet, ami nem minősül műemléknek vagy műemléki környezetnek.

(2) A helyi értékvédelem feladata a különleges oltalmat igénylő értékek számbavétele, meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása, valamint a nyilvánossággal történő megismertetése.

4. A helyi védelem fajtái

6. § (1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet.

(2) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó valamely

a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,

b) táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre,

a) szoborra, képzőművészeti alkotásra, utcabútorra,
c) az a)-c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy egy részére terjedhet ki.
(3) Az egyedi védelem alatt álló épített értékek listáját a 2. sz. melléklet tartalmazza.

5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

7. § (1) A helyi építészeti örökség értékeinek feltárása, számbavétele, védetté nyilvánítása, fenntartása, fejlesztése, őrzése, védelmének biztosítása a települési önkormányzat feladata.

(2) A helyi védelem alá helyezést vagy annak megszüntetését bármely természetes személy, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - írásban - a polgármesternél kezdeményezheti.

(3) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelemre javasolt érték megnevezését,
b) egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,
c) területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
d) a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot,
e) a kezdeményezés rövid indokolását,
f) a védendő érték fotódokumentációját, helyszínrajzát,
g) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét
(4) A helyi védelem megszüntetésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:
a) a védelem alatt álló érték megnevezését,
b) egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát,
c) területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,
d) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,
e) a védett érték felmérési és fotódokumentációját,
f) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.
(5) A védelem megszűnik, ha
a) a helyi védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül;
b) a helyi védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap;
c) a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.
(6) A helyi védelem alá helyezésről, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:
a) az érintett ingatlan tulajdonosát (tulajdonosait) postai úton,
b) műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,
c) az illetékes építésügyi hatóságot,
d) a kezdeményezőket.

8. § A helyi védelem alá helyezést elrendelő, vagy azt megszüntető önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított 15 napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését.

9. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Fáj Község Önkormányzata által védetté nyilvánított helyi érték - évszám”. A tábla anyaga kő, fa, vagy fém.

(2) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(3) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a helyi védelem alatt álló építményen, vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

6. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása

10. § (1) A helyi védelem alá helyezett értékekről (a továbbiakban: védett érték) az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését,
b) a védett érték nyilvántartási számát,
c) a védett érték azonosító adatait (alkotó megnevezése),
d) a védelem típusát,
e) a védett érték helymeghatározásának adatait, - területi védelem esetén a védett terület lehatárolását, (utca, házszám, helyrajzi szám),
f) a védelem rövid indokolását az értékvizsgálat alapján,
g) a védett értékhez fűződő korlátozásokat,
h) a védett érték állapotfelmérésének adatait,
i) a helyreállítási javaslatot,
j) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat,
k) a védett értékkel kapcsolatos intézkedéseket (tulajdoni lapon jogi jelleg feltüntetése, törlése).
(3) A nyilvántartás naprakész vezetéséről a jegyző gondoskodik.

7. A védettséghez kapcsolódó tulajdonosi kötelezettségek

11. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

(2) A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

(3) A közterületen álló védett növényzet esetenként szükséges növényvédelméről, rendszeres fenntartásáról az önkormányzat köteles gondoskodni, szakértő bevonásával.

8. A helyi védelemmel érintett ingatlanok költségviselése

12. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat.

(2) A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.

(3) Az (1) bekezdés szerinti önkormányzati támogatás csak az esetben nyújtható, ha:

a) a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja (karbantartja), azt neki felróható módon nem károsítja,

b) a karbantartással és az építéssel összefüggő előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja,

c) a tényleges munka szabályszerűen kerül elvégzésre.

III. Fejezet

Településképi szempontból meghatározó területek

9. Fáj Község településkép szempontjából meghatározó területei

13. § (1) Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki Fáj Község teljes közigazgatási területét:

1. településképet meghatározó terület – belterület

2. településképet meghatározó terület – külterület.

3. Örökségvédelmi területek: műemlékek és műemléki környezet, valamint régészeti lelőhelyek.

4. Táj- és természetvédelmi területek: tervezett természeti terület; országos ökológiai hálózat övezete, tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezete, egyedi tájértékek.

(2) A településképi szempontból meghatározó területek lehatárolását az 1. számú melléklet, a táj- és természetvédelmi területek lehatárolását az 1. sz. függelék, az örökségvédelemmel érintett területek felsorolását a 3. sz. függelék tartalmazza.

IV. Fejezet

Településképi követelmények

10. Településképi szempontból meghatározó területeken az építmények anyaghasználatára vonatkozó építészeti követelmények

14. § (1) A község közigazgatási területén az épületek külső megjelenésében kerülendők a feltűnő, tájidegen építési elemek, a harsány, rikító színek.

(2) A homlokzatok burkoló anyaga – a gazdasági területek kivételével – nagyelemes fém és műanyag hullám- illetve trapézlemez burkolat nem lehet.

(3) A harsány színű, faluképbe nem illő tetőfedő anyag alkalmazása nem engedhető meg.

(4) Homlokzatokon és tetőhéjazatként zavaró fényhatást okozó, tükröződő felületek nem alkalmazhatók.

(5) Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak színezésére rikító színek használata településkép-védelmi szempontból nem megengedett.

(6) Az ingatlanok kerítéseinek színezésére rikító színek nem alkalmazhatók.

11. Településképi szempontból meghatározó területekre vonatkozó területi és egyedi építészeti követelmények

11/A. Belterület

15. § (1) A településkép védelme érdekében új lakóépületek telepítésénél a meglevő beépítéshez és építészeti kialakításhoz kell illeszkedni.

(2) Az épületek magastetős kialakítással építhetők 35-45 fokos hajlásszöggel.

(3) A melléképület tetőhajlásszöge illeszkedjen a főépület tetőszerkezetének jellemző hajlásszögéhez.

(4) A lakóterületen tetőhéjalás anyaga a kialakult utcakép figyelembe vételével határozható meg, illetve ennek hiányában hagyományos színezésű égetett agyagcserép, vagy a felületében és színében ahhoz hasonló egyéb tetőfedő anyag (pl. cserépmintás zsindely vagy cserépmintás lemezfedés) lehet.

(5) A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű tetőhéjazat - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.

(6) A homlokzat felújításnak a közterületről látható épülethomlokzat egészére ki kell terjednie.

(7) Homlokzat színezése során a fehér, a tört-fehér, ill. pasztellszínek alkalmazhatók.

(8) Előkert nélküli beépítésen elhelyezésre kerülő utcafronti épületek közterület felé néző homlokzatán a közterületre kivezető ereszcsatorna nem helyezhető el, kivéve a homlokzati falba beépítve, illetve takartan vagy a terepszint alatt az utcai vízelvezető hálózatba elvezetve helyezhető el.

(9) Kerítés kialakítása:

a) Az utcafronti kerítés magassága legfeljebb 1,80 m lehet.

b) Saroktelkek esetében a telek határain épített kerítésnek a telek sarokpontjától 2-2 m-es távolságig a lábazat feletti teljes felületen, áttört kialakításúnak kell lennie.

11/B. Külterület

16. § (1) A településképi szempontból meghatározó területen a településkép védelme érdekében új épületek telepítésénél az adott terület építési hagyományaihoz, a meglevő környezethez és a terepviszonyokhoz az építészeti kialakítással illeszkedni kell.

(2) Az épületek külső megjelenítéséhez elsősorban hagyományos építőanyagokat (kő, tégla, vályog, fa, cserép, nád) kell használni.

(3) Tetőfedés színeként csak természetes színek (barna és árnyalatai, vörös és árnyalatai, fehér, szürke és árnyalatai) alkalmazhatók.

(4) Az épületek homlokzata világos, pasztellszínezésűek lehetnek.

12. A közterületekre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

17. § (1) Azon közterületek, ahol a szabályozási szélesség lehetővé teszi, fásított zöldfelülettel alakítandók ki.

(2) Fásítás, fasor kialakítása során tájban honos fa- és cserjefajokat kell alkalmazni, a 2. sz. függelékben felsorolt fafajok kizárásával.

(3) A közterületen elhelyezhető építményekkel szembeni elvárások a következők:

a) Árusítópavilon településképbe illeszkedő módon létesíthető. Egy-egy közterületi szakaszon csak azonos formájú, anyagú és színű pavilonok állíthatók fel.

b) Tömegközlekedési várakozóhelyeket az utcaképbe illeszkedő módon lehet építeni.

(4) A közterületi kocsibehajtók számára kiépítésre kerülő vízátereszek min. 40 cm belső átmérővel alakítandók ki.

(5) Új közterületi járdák építésénél vagy járdafelújításnál a csatlakozó felületek szintkülönbség nélkül, kapubehajtóban, kereszteződésben akadálymentes kialakítással építendők ki.

(6) Amennyiben bármelyik közterületen burkolat bontásra kerül sor, a burkolat helyreállításának minden esetben a burkolatszéltől számított legalább 1,5 m távolságig kell megtörténnie.

13. A zöldfelület kialakításának követelményei

18. § (1) A telkek területének burkolatlan, be nem épített részét zöldfelületként kell kialakítani.

(2) A településképi szempontból meghatározó területeken a telepítendő növényfajok kiválasztásakor a tájban honos, a termőhelyi adottságoknak megfelelő növényfajokat kell telepíteni.

(3) A zöldterületek, védőerdők kialakításáról és fenntartásáról folyamatosan gondoskodni kell. Védő zöldsávok, véderdősávok telepítésénél többszintű növényállományt kell kialakítani. A telepítéshez csak a tájra jellemző őshonos fa- és cserjefajok használhatók.

(4) A településképi szempontból meghatározó területeken a 2. sz. függelékben szereplő növényfajok nem alkalmazhatók.

14. Táj- és természetvédelmi területekre vonatkozó építészeti követelmények

19. § (1) Tájképvédelmi szempontból kiemelten kezelendő terület övezetében új épület építése a tájba illesztés fokozott figyelembe vételével történhet, a kialakult tájhasználat, telekstruktúra, a hagyományos beépítési módok megőrzése mellett.

(2) A táj értékek megőrzendők, tilos minden olyan tevékenység folytatása, amely a védelem alá vont értékek, természeti emlékek állapotát közvetlen vagy közvetett módon megváltoztatja, vagy veszélyezteti. Rendszeres gondozásuk a tulajdonos, illetve a kezelő kötelessége.

(3) Gondoskodni kell a táj érték, természeti emlék fennmaradásához szükséges természeti feltételek megőrzéséről.

15. Helyi védelem alá helyezett értékekre vonatkozó építészeti követelmények

20. § (1) A 2. mellékletben felsorolt helyi védelem alatt álló építészeti értékek védelmére vonatkozó szabályok:

a) A helyi védelem alatt álló épületek esetében bármilyen külső változtatást érintő építési tevékenység, bővítés, átépítés pl. homlokzatvakolás, színezés, nyílászáró csere, tető felújítás, tetőtér beépítés - csak részletes értékvizsgálaton alapuló engedélyezési terv alapján lehetséges.

b) Az átalakítás során az épület tömegét, homlokzatát, anyaghasználatát, jellegzetes formai kialakítását a falfelületek és nyílászárók arányát megváltoztatni nem lehet.

c) A homlokzati díszítőelemeket (gipszek, tagozatok, mozaikok, festett díszítések, szobrok, egyéb értékek) meg kell őrizni.

d) Meg kell őrizni az eredeti épületkiegészítőket, korlátok, belső nyílászárók, kapuk, stb.

e) A helyi védelem alatt álló épület, építmény telkének utcai kerítése lehetőleg természetes anyagból (fa vagy sövény) készüljön, illetve igényes kialakítású, áttört fémkerítés lehet.

f) Fűtéskorszerűsítés esetén parapet gázfűtés nem engedélyezhető. Tilos továbbá kéményt külső falra vagy a fal mellé szerelve építeni.

g) Parabola-antenna, valamint klímaberendezés kültéri egysége utcai homlokzaton, ill. a tetőidom utcai síkján nem helyezhető el.

h) Reklámcélú építmény, reklámhordozó, reklámnak minősülő falfestés, felirat, plakát helyi egyedi védelem alatt álló épületen, illetve az előtte levő közterületen nem helyezhető el.

(2) Egész épület, vagy szerkezeti elemek bontása csak a teljes műszaki és erkölcsi avulás esetén lehetséges. A műszaki okokból szükségessé váló bontás esetén az épületről felmérési dokumentációt és fotókat kell készíteni, ennek archiválásáról gondoskodni kell.

(3) Helyi védelem alatt álló épület bontására csak a védettség 7. § szerinti megszüntetését követően kerülhet sor.

21. § A településközpont vegyes területen a településmag környezetében a helyi értékvédelmi területen belül külön előírások:

a) Lábazatképzésnél: Kő, műkő, vagy egyéb igényes természetes anyag használható fel.

b) Falfelület képzésnél: Vakolt, fehér, vagy pasztellszínek, rikító erős színek nem alkalmazhatók.

c) Falburkolat kialakításánál: Kő, műkő mészhomok tégla tagolt, plasztikus homlokzatképzés a helyi hagyományos díszítő motívumok felhasználásával, a helyi kultúra formakincseinek felhasználásával történhet.

d) Homlokzat arány rendszer kialakításánál: A hagyományos lakókörnyezeti kultúra hagyományai szerinti nyílás és falfelület arány, valamint a homlokzat és a tető felépítmény arány kerüljön kialakításra. Oromfal falazottan jeleníthető meg.

e) Tetőszerkezet kialakításánál: A tetőidom általában utcára merőleges, hajlított ház esetén utcával párhuzamos összetett. Tető hajlásszög 35-45°. Lapostető nem építhető. Tetőfedésre hullámpala, műanyag hullámlemez, műanyag síklemez nem alkalmazható. A tető felületen álló tetőablak nem építhető, legfeljebb fekvő tetőablak egyedileg, vagy sorolva helyezhető el. Műanyag előtető nem építhető.

22. § A védett környezetben az egyes épületek kialakításánál (védett és nem védett épületek esetében is) az alábbi szempontokat szükséges kötelező jelleggel figyelembe venni, és az építtető tudomására hozni:

a) Építési anyaghasználat:

aa) Lábazatképzésnél: Kő, műkő, vagy egyéb igényes természetes anyag használható fel.

ab) Falfelületek: Vakolt, vagy falburkolattal ellátott (tégla, mészhomok tégla, kőburkolat, vagy ezek kombinációja, plasztikus, igényes, tagolt homlokzatképzéssel, a helyi építési hagyományok szerint. Nem alkalmazható fém homlokzatburkolat, eternit jellegű homlokzatburkolat, mázas kerámiaburkolat (csempe), függönyfal-szerűen alkalmazott üveg és fémszerkezet.

ac) Tető: A tetőfedés anyaga cserép, (amennyiben a meglévő környezethez illeszkedik) legyen. Nem alkalmazható fém tetőhéjalás, (kivételt képez a nem teljes felületen alkalmazott rézlemez, horgany, cink az egyes tetőrészletek kiegészítő fedéseként), hullámpala, műanyag hullámlemez, műanyag síklemez, TEGOLA.

b) Homlokzati arányrendszer és építészeti térarányok, utcaképek védelme:

ba) A műemléki környezetben és műemléki jelentőségű területeken az egyes épületek homlokzatain nagy, összefüggő nyílásfelületek nem jelenhetnek meg pl. szalagablak, erkélysor.

bb) A nyílás és falfelületek aránya a műemléki épületekhez és védett értékekhez hasonló arányrendszerrel és tagozati gazdagsággal jelenjen meg, a földszinten is a portálok esetében.

bc) A meglévő kortörténeti dokumentumok alapján az egyes épületek eredeti homlokzat kialakítása rekonstruálandó legalább jellegében, anyaghasználatában, tetőformájában.

16. Egyéb műszaki berendezésekre vonatkozó településképi követelmények

23. § (1) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt gépészeti kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva lehet kiválasztani. A berendezések a közmű üzemeltetők előírásainak figyelembe vételével az épületek alárendelt homlokzatára szerelhetők, illetve építhetők a kerítésbe.

(2) Középnyomású földgázellátású területeken telkenként egyedi nyomásszabályozókat kell elhelyezni. A tervezett gáznyomás szabályozók az épületek utcai homlokzatára nem helyezhetők el. A berendezés a telkek előkertjeiben, udvarán, vagy az épület alárendeltebb homlokzatára szerelhetők.

(3) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény (a tetősíkból kiállók kivételével) a homlokzat vagy tetőhéjazat színéhez illeszkedően alakítható ki.

(4) Klímaberendezés kültéri egysége, elektronikus hírközlési építmények és berendezései (antennák, antennatartó szerkezetek, stb.) valamint távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége lakóterületen lévő utcai homlokzaton, tetőfelületen, valamint szomszédos, beépíthető ingatlanra néző tetőfelületen nem helyezhető el, kivéve műszaki szükségszerűség.

17. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó közös szabályok

24. § (1) A településképi szempontból meghatározó területen a felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények a településképi és tájképvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett helyezhetők el.

(2) A villamos energia elosztó hálózatok föld feletti elhelyezése egyelőre területgazdálkodási szempontból fennmarad, az utcabútorozási és utcafásítási lehetőség biztosítása érdekében a hálózatokat közös oszlopsorra kell elhelyezni, lehetőleg a közvilágítási lámpatesteket tartó oszlopokra. Hosszabb távon a villamos energia közép- és kisfeszültségű, valamint a közvilágítási hálózatokat lehetőleg földkábelbe fektetve kell építeni.

(3) A távközlési hálózatot létesítésekor illetve rekonstrukciójakor szükséges földkábelbe illetve alépítménybe helyezve föld alatt vezetve építeni.

(4) A föld feletti vezetés fennmaradásáig, területgazdálkodási okokból, valamint az utca fásítási és utcabútorozási lehetőségének a biztosítására a 0,4 kV-os, a közvilágítási és a távközlési szabadvezetéket lehetőleg közös oszlopsoron kell vezetni.

(5) Településközpont vegyes területen tilos lemezházas trafó és épített gáznyomás szabályozó elhelyezése.

(6) Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.

(7) A közművezetékek elhelyezésénél, átalakításánál elsőbbséget kell biztosítani a fasorok, a közcélú növényzet elhelyezhetőségének.

(8) Közművezeték, járulékos közműlétesítmények elhelyezésénél az esztétikai követelmények betartására is figyelemmel kell lenni.

(9) Közterületen lámpákkal káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.

(10) A fényszennyezés elkerülésének érdekében a kültéri világítás a tényleges használat idejéhez igazítandó, illetve 22 óra, vagy éjfél után közvilágítás fénye csökkenthető.

18. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok

25. § A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas területek az alábbiak:

a) belterület,

b) műemlék és a hozzá tartozó telekterület,

c) műemléki környezet területe,

d) lakóépülettől 50 méteren belül,

e) táj- és természetvédelmi területek.

26. § (1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére alkalmas területek – a környezetbe illesztés feltételeivel – az alábbiak:

a) elsősorban a meglévő antennatartó-szerkezet igénybevételével,

b) egyéb, védelem alatt nem álló mezőgazdasági terület.

(2) Lakótelkeken csak magáncélú és -tulajdonú vezeték nélküli hírközlési létesítmények (antennaoszlopok) helyezhetők el.

19. Reklámra, reklámhordozóra, cég- és címtáblára vonatkozó általános településképi követelmények

27. § (1) Fáj község közigazgatási területén tiltott valamennyi e rendeletben a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvényben és annak a reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendeletben tiltott, vagy nem szabályozott reklám, reklámhordozó közzététele vagy elhelyezése.

(2) A település területén csak a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus hirdető-berendezés, egyéb reklámhordozó, tájékoztató (információs) rendszer helyezhető el, az e rendelet szerinti településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően.

(3) Az elhasználódott, felújítandó, aktualitását vesztett reklámhordozót, reklámtartóberendezést, hirdető-berendezést, tájékoztató (információs) rendszert, cég-, címtáblát, cégért a tulajdonosnak 30 napon belül el kell távolítania. Felújítást követően az új településképi előírások szerint helyezhetők el.

28. § (1) A polgármester jelentősnek minősített eseményről való tájékoztatás érdekében, a jelentősnek minősített esemény időtartamára, legfeljebb azonban valamennyi jelentős esemény esetén, együttesen naptári évente tizenkét hét időtartamra a vonatkozó jogszabályok szerint településképi bejelentési eljárásban eltérést engedélyezhet a reklám közzétevője számára.

(2) A polgármester döntése nem pótolja, illetve helyettesíti a reklám közzétételéhez szükséges, jogszabályban előírt egyéb hatósági engedélyeket, melyeknek a beszerzése a reklám közzétevőjének feladata.

(3) A reklám közzétevője az eltérést a településképi bejelentési eljárás lefolytatására irányuló írásbeli kérelmével kezdeményezheti.

20. Cég- és címtáblára vonatkozó településképi követelmények

29. § (1) Épületek homlokzataira kerülő cég- és címtábla épületdíszítő tagozatot nem takarhat el.

(2) Új épület létesítésénél, meglévő épületek átalakításánál vagy homlokzatának felújításakor a közterülettől látható felületen cég-, címtáblát, cégért úgy lehet elhelyezni, hogy az épület architektúráját ne változtassa meg.

(3) Az épületeken elhelyezhető cégérek szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(4) Táblaszerűen kialakított cégér felülete nem haladhatja meg az 1,0 m²-t. Műemléki környezetben, műemléképületen, helyi értékvédelmi területen táblaszerűen kialakított cégér legnagyobb magassági vagy szélességi mérete nem haladhatja meg a 0,5 m-t és összfelülete nem lehet 1,0 m²-nél nagyobb.

21. Reklámra, reklámhordozóra vonatkozó településképi követelmények

30. § (1) A0-ás (841x1189 mm), illetve ezt meghaladó ívméretű óriásreklám a település közigazgatási területén nem helyezhető el.

(2) A település területén az épületek tetőzetén reklámhordozók, fényreklámok nem helyezhetők el.

(3) Épülethomlokzaton reklám, reklámhordozó felület, gépjárműforgalmat nem zavaró elhelyezéssel és mérettel helyezhető el.

(4) Plakát, falragasz az épületek közterület felé néző homlokzatain nem helyezhető el.

(5) Reklámcélú védőháló, illetve ponyva – az építés, felújítás ideje alatt, de legfeljebb 6 hónapos időtartamra - épületállványon elhelyezhető, amennyiben azt más jogszabály nem tiltja. A felületen továbbá az építkezésre vonatkozó tájékoztatás, épületterv, látványterv tüntethető fel.

(6) Építési reklámháló kihelyezése az építési tevékenység időtartamára településképi bejelentési eljárás lefolytatását követően lehetséges

31. § (1) Az épületeken elhelyezhető reklámhordozó szerkezeteinek, felülete rikító színű, káprázást okozó, illetve fényvisszaverő kialakítású nem lehet, az összképben zavaró hatás nem engedhető meg.

(2) Fényreklám kialakítására vonatkozó előírások:

a) a reklámok csak alacsony fényintenzitásúak lehetnek,

b) nem alakítható ki villogó effektussal, illetve

c) a lakások rendeltetésszerű használatát nem zavarhatja.

(3) Üzlethelyiségenként legfeljebb egy db álló A1-es méretű kétoldalas vagy fordított „V” alakú mobil reklámtábla helyezhető el a közterületen, mely az üzlet kirakatától maximum 1,5 méterre állhat, a gyalogosforgalmat nem akadályozó módon.

(4) Belterületen 1,0 m²-es nagyságot meghaladó reklám, reklámhordozó szerkezet nem helyezhető el, és nem engedélyezhető 1,0 m² felületet meghaladó reklámjellegű homlokzatfestés sem.

22. Információs vagy más célú berendezések elhelyezésére vonatkozó településképi követelmények

32. § (1) Legfeljebb 1,0 x 1,5 m felületű, önkormányzat által kifüggesztett hirdetéseket, információkat tartalmazó hirdető vitrin közterületen elhelyezhető.

(2) Közvilágítási oszlopokon, oszloponként 1 db, maximum A1-es ívméretű, (840x597mm), nem világító kialakítású információs berendezés elhelyezhető.

V. Fejezet

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

23. Rendelkezés a szakmai konzultációról

33. § (1) A településkép védelme érdekében a település főépítésze - alkalmazása hiányában a polgármester - szakmai konzultációt biztosít a településképi követelményekről.

(2) Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni, ha:

a) Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület egyszerű bejelentéséről szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó, ún. „egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység” alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.

b) Lakóépület magastetőtől (25-45°) eltérő tetőkialakítása esetén

c) Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban.

d) A telken belül olyan támfal megbontására, elbontására kerülne sor, ami a szomszéd telekre, az azon elhelyezkedő épületekre is hatással lehet.

e) Közterületen kapubeálló, híd építése, átépítése esetén.

f) Új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:

fa) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,

fb) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja.

g) Minden, az utcaképet befolyásoló építmény és műtárgy elhelyezése esetén.

(3) A szakmai konzultáció iránti kérelmet a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelemnek tartalmaznia kell:

a) az építtető vagy kérelmező nevét, címét, telefonos elérhetőségét,

b) a tervezett építési tevékenység helyét, az érintett telek helyrajzi számát, az építési tevékenység rövid leírását, az építési munka jellegétől függően indokolt esetben rajzi munkarészek csatolását.

(4) A polgármester a kérelmezőt a konzultáció időpontjáról postai úton, vagy e-mailben értesíti.

(5) A szakmai konzultáció díj és illetékmentes.

VI. Fejezet

A településképi véleményezési eljárás

24. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre

34. § (1) Településképi véleményezési eljárást kell lefolytatni az alábbi esetekben:

a) új építmény építési engedélyezési eljárását megelőzően,

b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően, amelynél a településrendezési és építészeti-műszaki tervtanácsokról szóló kormányrendelet szerinti területi építészeti-műszaki tervtanácsnak nincs hatásköre, és amennyiben összevont telepítési eljárást, ezen belül telepítési hatásvizsgálati szakaszt nem kezdeményezett az építtető.

(2) Településképi véleményezési eljárás a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI.8.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 26. § szerint folytatható le.

35. § A polgármester véleménye a 34. §-ban meghatározott esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontján alapul.

25. A településképi véleményezés szempontjai

36. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi véleményezési eljárás a Korm. rendeletben foglaltak szerint kerül lefolytatásra.

26. A településképi véleményezési eljárás szabályai

37. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatási iránti kérelmet az e rendelet 3. mellékletében foglalt mintának megfelelően kell benyújtani.

(2) A településképi véleményezési eljárás a Korm. rendelet 26/A §-ban foglaltak szerint kerül lefolytatásra.

VII. Fejezet

A településképi bejelentési eljárás

27. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre

38. § A Településképi bejelentési eljárást a polgármester folytatja le, az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozva.

39. § (1) Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a 312/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 1. mellékletében felsorolt, építési engedély nélkül végezhető építési munkák közül:

a) Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése esetén, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.

b) Önálló reklámtartó építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása esetén.

c) Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és - tároló, sorompó, árnyékoló elhelyezése esetén, amennyiben közterületről látható.

(2) A község teljes közigazgatási területére vonatkozóan településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a) meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén, valamint az önálló rendeltetési egységek számának változásakor, amennyiben az új rendeltetés szerinti területhasználata korábbi rendeltetéshez képest

aa) jelentősen megváltoztatja az ingatlanon belüli gépkocsi-forgalmat,
ab) többlet-parkolóhelyek kialakítását teszi szükségessé,
ac) amennyiben a meglévő lakó rendeltetés megváltoztatása történik, illetve lakórendeltetésre történő változás kerül kialakításra,
ad) érinti a közterület kialakítását, a közterületen lévő berendezéseket vagy növényzetet,
ae) érinti a kapcsolódó közterület közúti vagy gyalogos, kerékpáros forgalmát.
b) védett épület közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere esetén.
c) településképet meghatározó területen az építmények homlokzatára, tetőfelületére, az építési telek kerítésére, kerítéskapujára vagy támfalára rögzített
ca) kirakat kialakítása,
cb) reklám-felületet is tartalmazó előtető, napvédő ponyva elhelyezése esetén.
d) helyi védelem alatt álló értéken cégér, üzletfelirat stb. elhelyezése tekintetében.

40. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV.28.) Korm. rendeletben szereplő általános településképi követelmények tekintetében a reklámok és reklámhordozók elhelyezésénél.

28. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai

41. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció tartalma:

a) megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,

c) a b) pont szerinti előírásoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.

(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.

(4) A polgármester a tervezett építési tevékenységet a bejelentést követő 15 napon belül hatósági határozatban, a Korm. rendeletben megfogalmazott követelmények teljesülésétől függően a Korm. rendeletben foglaltak szerint tudomásul veszi vagy megtiltja.

29. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

42. § (1) Az ügyfél a polgármesternél kezdeményezi a településképi bejelentési eljárást, – papíralapú – bejelentés formájában.

(2) Az eljárás megindításához szükséges bejelentőlapot a 4. melléklet tartalmazza.

(3) A településképi bejelentési eljárás díj- és illetékmentes.

VIII. Fejezet

A településképi kötelezés, a településkép-védelmi bírság

30. A településképi kötelezési eljárás

43. § (1) A polgármester kötelezési eljárást folytat le és szükség esetén kötelezést (az építmény, építményrész felújítására, átalakítására vagy elbontására) bocsát ki

a) a településképi bejelentési kötelezettség elmulasztása,
b) a bejelentési dokumentációban foglaltaktól eltérő építési tevékenység megvalósítása,
c) a polgármester településképi bejelentést elutasító döntése ellenére megvalósított, településképi bejelentéshez kötött építési tevékenység,
d) a településképi követelmények megsértése
esetén.
(2) A településképi kötelezési eljárásban – a kötelezés jogerőre emelkedésétől számított legfeljebb 30 napos határidő kitűzésével – fel kell hívni az ingatlan tulajdonosát a kötelezés tárgyát képező állapot megszüntetésére.

31. A településkép-védelmi bírság

44. § (1) A polgármester, amennyiben a kötelezésben foglalt határidő eredménytelenül telt el, az ingatlantulajdonossal szemben 10.000 forinttól 1.000.000 forintig terjedő, közigazgatási bírságnak minősülő településkép-védelmi bírságot szab ki.

(2) A településkép-védelmi bírság kiszabásánál az alábbi szempontokat kell mérlegelni:

a) a jogsértéssel okozott hátrányt, ideértve a hátrány megelőzésével, elhárításával, helyreállításával kapcsolatban felmerült költségeket, illetve a jogsértéssel elért előny mértékét,

b) a jogsértéssel okozott hátrány visszafordíthatóságát,

c) a jogsértéssel érintettek körének nagyságát,

d) a jogsértő állapot időtartamát,

e) a jogsértő magatartás ismétlődését és gyakoriságát,

f) a jogsértést elkövető eljárást segítő, együttműködő magatartását, valamint

g) a jogsértést elkövető gazdasági súlyát.

(3) A településkép-védelmi bírság megfizetésének módja közvetlenül az Önkormányzat erre a célra szolgáló bankszámlájára történő befizetéssel.

(4) A bírság ismételten is kiszabható, a településképi követelmények teljesítéséig.

IX. Fejezet

Záró és átmeneti rendelkezések

32. Hatályba léptető rendelkezések

45. § (1) E rendelet 2018. április hó 1. napján lép hatályba.

(2) E rendeletet a hatályba lépését követően indult eljárásban kell alkalmazni.

33. Hatályon kívül helyező rendelkezések

46. § (1) Hatályát veszti Fáj Község Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi építési szabályzatáról szóló 7/2005. számú rendeletének alábbi rendelkezései: 11. § (15)-(17) bekezdés; 12. § (11) bekezdés; 18. § (1) bekezdés g) pontja, (3) bekezdés; 19. § (3) bekezdése,23. § (8), (12) b) pontja, (13) b) pontja, (14) bekezdés; 24. § (5) bekezdés; 31. § (3) bekezdés; 46. § (4) bekezdés; 47. § (5)-(10) bekezdés;1. számú melléklet.

(2) Hatályát veszti Fáj Község Önkormányzata Képviselő-testületének a reklámelhelyezésekről szóló 16/2017. (XI.8.) önkormányzati rendelete.

(3) Hatályát veszti Fáj Község Önkormányzata Képviselő-testületének a településképi bejelentési eljárásról és településképi kötelezésről szóló 17/2017. (XI.8.) önkormányzati rendelete

1. melléklet

A településkép, tájkép - meghatározó területeinek lehatárolása:

2. melléklet

Helyi egyedi védelem

Sorszám

Helyszín

Helyrajzi szám

1.

Rákóczi u.

1

147

2.

Rákóczi u.

2

146/2

3.

Rákóczi u.

7

253

4.

Rákóczi u.

8

254

5.

Rákóczi u.

12

258

6.

Rákóczi u.

14

260

7.

Rákóczi u.

18

265

8.

Rákóczi u.

19

266

9.

Rákóczi u.

20

267

10.

Templom u.

7

156

11.

Templom u.

8

157

12.

Templom u.

11

160

13.

Templom u.

12

162

14.

Templom u.

13

163

15.

Fő u.

8

238

16.

Fő u.

10

236

17.

Fő u.

16

224

18.

Fő u.

17

223

19.

Fő u.

29

206

20.

Fő u.

30

205

21.

Fő u.

37

199

22.

Fő u.

38

298

23.

Fő u.

45

193

24.

Bolt u.

3

172

25.

Bolt u.

5

171

3. melléklet

FÁJ KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
FÁJ
K É R E L E M

1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)
_______________________________________________________________________________

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

_______________________________________________________________________________

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

_______________________________________________________________________________

4. Az ingatlan adatai:

A telek területe: _____________________
A telek HÉSz szerinti építési övezeti besorolása: ______________________________________

5. Az épület bruttó beépített alapterülete:

_________________________________

6. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

_________________________________________________________________________

7. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

____________________________________________ _______________________

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki tervdokumentáció ________ pld
Építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ________ db
Egyéb szakhatósági állásfoglalás ________ pld
Egyéb okirat ___________________________________________________________________
Alulírott építtető (tervező) kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti építményről településképi véleményt alkotni szíveskedjenek.
Kelt: _________________-, ______- év ______________hó ______nap
_____________________________
aláírás (kérelmező)

4. melléklet

Településképi bejelentési tervdokumentáció – Bejelentés
FÁJ KÖZSÉG POLGÁRMESTERE
FÁJ
K É R E L E M

1. Az építtető (tervező) neve, lakcíme:

(továbbá meg lehet adni elektronikus levélcímet, telefax számot és telefonos elérhetőséget)
________________________________________________________________________________

2. A kérelemmel érintett ingatlan címe, helyrajzi száma:

________________________________________________________________________________

3. A tervezett építmények száma és rendeltetése:

________________________________________________________________________________

4. Az ingatlan adatai:

A telek HÉSz szerinti építési övezeti besorolása: _______________________________________

5. Az építtető(k) neve, lakcíme (amennyiben a tervező a kérelmező):

________________________________________________________________________________

6. A kérelem tárgyával összefüggésben korábban keletkezett szakmai vélemények, hatósági döntések (határozatok, végzések) megnevezése, iktatószáma, kelte:

____________________________________________ _______________________

7. A kérelemhez csatolt mellékletek:

Építészeti-műszaki tervdokumentáció ________ pld
Építészeti-műszaki tervdokumentáció digitális adathordozón (cd, dvd) ________ db
Egyéb szakhatósági állásfoglalás _________ pld
Egyéb okirat ____________________________________________________________________
Alulírott építtető (tervező) kérem, hogy a mellékelt tervdokumentáció szerinti tevékenység településképi bejelentését tudomásul venni szíveskedjenek.
Kelt: _________________-, ______- év ______________hó ______nap
______________________________
aláírás (kérelmező)

1. függelék

1) Táj- és természetvédelem alatt álló területek
1) Egyedi tájértékek
az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság felmérése

Ssz.

Név

Település

Pontos helyszín

Főbb jellemzők

1

Csuszamlás-rendszer

Fáj

A Fáj és Fulókércs közti völgy déli oldalán levő domb északi oldalán.

Páholyszerű deráziós völgyfőben elhelyezkedő csuszamlásrendszer. Erősen bozótosodó, halmazos, szingenetikus csuszamlásokkal formált térszín.

2

Régi katolikus temető

Fáj

A belterület Fulókércs felőli végén, a műút északi oldalán.

A régi katolikus temetőben mindössze 2 faragott sírkő és egy műemlék jellegű fakereszt található.

3

Római katolikus templom
(általános műemléki védelem)

Fáj

Templom u. 20.

Műemlék jellegű, barokk stílusú templom. A helyi földbirtokos, Fáy László építtette 1778-ban. Sárga-fehér színezetű épület, kisméretű toronnyal, melyen óra található. A bejáratnál timpanonos záródású kiugró homlokzat. Az oldalsó falmezők fülkéiben Keresztelő Szent János és Szent Pál szobra díszítik. A templom falán emléktábla őrzi a község szülötte, a jezsuita hittérítő Fáy Dávid emlékét. A templom előtt trifóliumos kőkereszt áll nagyméretű korpusszal.

4

Fáy-kastély és kertje
(általános műemléki védelem)

Fáj

A település központjában.

A barokk kastély magját a Fáy család által 1750 körül építtetett épület egykori nemesi kúriájának alapjai alkotják, amelyet 19. sz-ban klasszicista stílusban építettek át. A mai épület U alaprajzú, cour d'honneur-ös elrendezésű kastély, manzárdtetős épület, amelynek jobb szárnya előtt hosszú gazdasági épület húzódik, amelyet magtárként és gazdasági épületként használtak. A park felé néző, déli homlokzatot az 1930-as években neobarokk stílusban alakították át. Ennek enyhén kiugró középső részét egyszerű, a Fáy címerrel kitöltött timpanon díszíti, a középső három tengely előtt műkőbábos terasz áll. A Fáy-kastély körül kastélykert található, 50X50m-es, jó állapotban lévő park, 100 évesnél idősebb fákkal. A kastélyparkban eredetileg egy kisméretű tavat tápláló vízfolyás is fellelhető volt.

Ssz.

Név

Település

Pontos helyszín

Főbb jellemzők

5

Nepomuki Szent János szobra

Fáj

A kastélypark DK-i sarkával egy vonalban, az utca másik oldalán található.

Faragott talapzaton álló barokk kőszobor. A szobor fejrésze hiányzik. Egyedi munkának látszik.

6

Régi plébánia

Fáj

Templom utca, a kastélykert ÉK-i sarkánál.

Felújított egykori plébánia, ma lakóház. Cseréppel fedett, nyeregtetős, sárga színezetű épület. Falazott oromzatán kör alakú padlásszellőző. A kéttáblás, hatszemes ablakok felett fehér vakolatdísz található. A belső tér és a konyha is eredeti.

7

Zsidó temető

Fáj

Az új temető mögötti területen, a kerítésen kívül található.

1920 óta használaton kívüli terület. 6 megdőlt, faragott sírkő héber és magyar felirattal.

2. függelék

Kerülendő, inváziós növényfajok
az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság adatszolgáltatása alapján
1143/2014. EU rendelet
az idegenhonos inváziós fajok betelepítésének vagy behurcolásának
és terjedésének megelőzéséről és kezeléséről
A rendelet alapján a tagországok képviselőiből álló inváziós fajok elleni védelemért felelős bizottság elfogadta azt a növény- és állatfajlistát, mely az Unió számára veszélyt jelentő inváziós idegenhonos fajok jegyzékét alkotja. A listán szereplő fajok egyedeire vonatkozó szigorú szabályok szerint tilos az egész EU területén forgalomba hozni és a természetbe kibocsátani akár egyetlen példányt is, de a behozatalra, tartásra, tenyésztésre, szaporításra, szállításra, kereskedelemre és felhasználásra is hasonlóan szigorú szabályok vonatkoznak.
A listában szereplő növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

Borfa, tengerparti seprűcserje

Baccharis halimifolia

Kaliforniai tündérhínár

Cabomba caroliniana

Vízijácint

Eichhornia crassipes

Perzsa medvetalp

Heracleum persicum

Sosnowsky-medvetalp

Heracleum sosnowskyi

Hévízi gázló

Hydrocotyle ranunculoides

Fodros átokhínár

Lagarosiphon major

Nagyvirágú tóalma

Ludwigia grandiflora

Sárgavirágú tóalma

Ludwigia peploides

Sárga lápbuzogány

Lysichiton americanus

Közönséges süllőhínár

Myriophyllum aquaticum

Keserű hamisüröm

Parthenium hysterophorus

Ördögfarok keserűfű

Persicaria perfoliata

Kudzu nyílgyökér

Pueraria montana var. lobata

Várhatóan az alábbi fajokkal fog bővülni a lista:

Magyar név

Tudományos név

Közönséges selyemkóró

Asclepias syriaca

Vékonylevelű átokhínár

Elodea nuttallii

Bíbor nebáncsvirág

Impatiens glandulifera

Felemáslevelű süllőhínár

Myriophyllum heterophyllum

Kaukázusi medvetalp

Heracleum mantegazzianum

Óriásrebarbara

Gunnera tinctoria

Tollborzfű

Pennisetum setaceum

Alternanthera philoxeroides

Microstegium vimineum

a NATURA 2000 gyepterületek fenntartásának földhasználati szabályairól
A kormányrendelet melléklete meghatározza azoknak a fajoknak a listáját, melyek inváziós és termőhely-idegen növényfajoknak tekinthetők, így az 5. § (2) bekezdés értelmében a Natura 2000 gyepterületeken ezek megtelepedését és terjedését meg kell akadályozni, állományuk visszaszorításáról gondoskodni kell mechanikus védekezéssel vagy speciális növényvédőszer-kijuttatással.
Az érintett növényfajok:

1. Fásszárú inváziós és termőhely-idegen növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

akác

Robinia pseudo-acacia

amerikai kőris

Fraxinus americana

bálványfa

Ailanthus altissima

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

fekete fenyő

Pinus nigra

erdei fenyő

Pinus silvestris

gyalogakác

Amorpha fruticosa

kései meggy

Prunus serotina

zöld juhar

Acer negundo

2. Lágyszárú inváziós növényfajok:

Magyar név

Tudományos név

alkörmös

Phytolacca americana

japánkeserűfű fajok

Fallopia spp.

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

magas aranyvessző

Solidago gigantea

parlagfű

Ambrosia artemisifolia

selyemkóró

Asclepias syriaca

süntök

Echinocystis lobata

a növényvédelmi tevékenységről
A rendelet 2. § (1) bekezdése értelmében a földhasználó és a termelő köteles védekezni az alábbi növények ellen: parlagfű (Ambrosia artemisiifolia), keserű csucsor (Solanum dulcamara), selyemkóró (Asclepias syriaca), aranka fajok (Cuscuta spp.).
Általános irányelvek
A növénytelepítések során őshonos fajok használatára kell törekedni, illetve olyan fajok és kultúrváltozatok alkalmazására, melyek bizonyítottan nem vadulnak ki. Természetvédelmi szempontból nem támogathatók azoknak a növényfajoknak a telepítése, melyek könnyen kivadulnak, természetes élőhelyeken is megjelenhetnek, és károsíthatják az ott előforduló életközösségeket és fajokat.
Ezen fajok listája:

Magyar név

Tudományos név

zöld juhar

Acer negundo

bálványfa

Ailanthus altissima

parlagfű

Ambrosia artemisiifolia

gyalogakác

Amorpha fruticosa

selyemkóró

Asclepias syriaca

lándzsáslevelű őszirózsa

Aster lanceolatus

kopasz őszirózsa

Aster novi-belgii

fűzlevelű őszirózsa

Aster x salignus

kerti seprűfű

Bassia scoparia

nyugati ostorfa

Celtis occidentalis

süntök

Echinocystis lobata

keskenylevelű ezüstfa

Elaeagnus angustifolia

kanadai átokhínár

Elodea canadensis

japánkeserűfű fajok

Fallopia spp.

amerikai kőris

Fraxinus pennsylvanica

csicsóka

Helianthus tuberosus

parlagi ligetszépe

Oenothera biennis

közönséges vadszőlő

Parthenocissus inserta

tapadó vadszőlő

Parthenocissus quinquefolia

alkörmös

Phytolacca americana

karmazsinbogyó

Phytolacca esculenta

kései meggy

Prunus serotina

akác

Robinia pseudoacacia

magas kúpvirág

Rudbeckia laciniata

kanadai aranyvessző

Solidago canadensis

magas aranyvessző

Solidago gigantea

3. függelék

Örökségvédelemmel érintett területek

1. A település műemlékei és műemléki környezetéhez tartozó ingatlanok

törzs-szám

azonosító

helység

név

védelem

helyrajzi szám

1046

19607

Fáj

Fáy-kastély parkja

általános műemléki védelem

17

1047

22204

Fáj

R. k. templom ex-lege műemléki környezete

Műemléki környezet

23, 25, 111, 86, 83, 82, 79, 78, 75, 73, 141, 17

1046

22654

Fáj

Volt Fáy-kastély ex-lege műemléki környezete

Műemléki környezet

111, 112, 141, 15/3, 15/4, 16, 173/1, 173/3, 173/4, 176/1, 18, 197/1, 197/2, 20, 23, 24, 25

1046

30806

Fáj

istálló

általános műemléki védelem

17

1046

30807

Fáj

kerítés és kapumaradvány

általános műemléki védelem

17

1046

2753

Fáj

Volt Fáy-kastély

Műemlék

17

1047

2754

Fáj

R. k. templom

Műemlék

24

2. A település régészeti lelőhelyei:

azonosító

település

lelőhely-szám

név

védelem

HRSZ

58531

Fáj

2

Kósa - észak

szakmai

029/1

34881

Fáj

3

Fáj-kastély

szakmai

17, 141

16993

Fáj

4

Papi

szakmai

2, 3, 1, 015/3, 015/4, 015/1, 015/2