Tésenfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2006. (VII. 28.) önkormányzati rendelete
A falugondnoki gondnoki szolgálatról
Hatályos: 2006. 07. 28- 2021. 08. 02Tésenfa Község Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2006. (VII. 28.) önkormányzati rendelete
A falugondnoki gondnoki szolgálatról[1]
Tésenfa község Önkormányzati képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló – módosított – 1990. évi LXV. tv.-ben kapott felhatalmazás, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló – módosított – 1993. évi III. törvény 60. § (4) értelmében a falugondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok körét, valamint a falugondnok, illetve tanyagondnok (a továbbiakban: falugondnok) által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatokat és azok mértékét e rendeletben állapítja meg.
1. rész
A rendelet célja, hatálya
1. § A rendelet célja, hogy a falugondnoki szolgáltatás szabályozott keretek között:
- az aprófalvak és a külterületi vagy egyéb belterületi, lakott helyek intézményhiányából eredő hátrányait enyhítse,
- az alapvető szükségletek kielégítését segítő szolgáltatásokhoz, közszolgáltatáshoz, valamint egyes alapszolgáltatásokhoz való hozzájutást biztosítsa,
- továbbá az egyéni, közösségi szintű szükségletek teljesítését segítse.
2. § A rendelet hatálya kiterjed a község közigazgatási területén élő:
- magyar állampolgárokra,
- letelepedéssel rendelkező személyekre,
- a magyar hatóság által menekültként elismert személyekre.
2. rész
A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok
2.1. A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó
közvetlen, személyes szolgáltatás alapfeladatai
3. § A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó alapellátási feladatok:
- a) étkeztetésben való közreműködés,
- b) házi segítségnyújtásban való közreműködés,
- c) a közösségi és szociális információk szolgáltatásában,
- d) az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás biztosítása,
- e) az óvodáskorú, iskoláskorú gyerekek szállítása.
Étkeztetésben való közreműködés
4. § (1) Az étkeztetésben való közreműködés során a falugondnoki szolgálat biztosítja az Önkormányzat szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 8./2005 (XII. 21.) számú képviselő-testületi rendelete alapján megállapított szociális étkeztetés ellátását:
- az étel házhoz szállításával, vagy
- az ellátott étkezési helyre, illetve onnan otthonába szállításával.
(2) Az ellátott a szociális étkeztetés díjaként az (1) bekezdésben hivatkozott rendelet alapján megállapított térítési díjat köteles fizetni.
(3) A szállításért külön díjat nem kell fizetni akkor sem, ha a szociális étkeztetés térítési díjának meghatározásakor a szállítás költségét nem vették figyelembe.
(4) Az étkeztetésben való közreműködés a falugondnoki szolgálat számára kötelezően ellátandó feladat.
A házi segítségnyújtásban való közreműködés
5. § (1) A házi segítségnyújtásban való közreműködés során a falugondnoki gondnoki szolgálat biztosítja az Önkormányzat szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 11./2005 (XII. 21.) számú képviselő-testületi rendelete alapján megállapított ellátásokat:
- a házi gondozó ellátotthoz való szállításával, és/vagy
- a házi gondozó munkájába tartozó – nem szakmai jellegű – feladatok ellátásával, pl.:
- favágás, fa behordás,
- szennyes összegyűjtése és mosodába szállítása,
- takarítás,
- bevásárlás,
- gyógyszer kiváltás.
(2) A házi segítségnyújtáshoz kapcsolódó falugondnoki szolgáltatás térítésmentes.
(3) Az (1) bekezdésben leírt feladat ellátása kötelező.
A közösségi és szociális információk szolgáltatásban való közreműködés
6. § (1) A közösségi és szociális információk szolgáltatásában való közreműködés során a falugondnoki szolgálat az ellátott kérésére tájékoztatást nyújt
- a szociális és gyermekvédelmi törvényben meghatározott személyes gondoskodást nyújtó ellátásokkal és szolgáltatásokkal, valamint az egészségügyi ellátással kapcsolatban,
- a helyben igénybe vehető pénzbeli és természetbeni ellátások, illetve a személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakellátások köréről, feltételeiről és az igénybe vétellel kapcsolatos eljárási kérdésekről.
(2) A közösségi és szociális információk szolgáltatáshoz kapcsolódó falugondnoki szolgáltatás térítésmentes.
(3) Az (1) bekezdésben leírt feladat ellátása kötelező.
Az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás biztosítása
7. § (1) Az egészségügyi ellátáshoz való hozzájutás biztosítása során a falugondnoki szolgálat ellátja
- a háziorvosi rendelésre szállítást,
- az egyéb egészségügyi intézménybe való szállítást,
- a gyógyszerkiváltást és a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás biztosítását.
8. § (1) A betegek háziorvosi rendelőbe, illetve egyéb egészségügyi intézményekbe szállítása az érintett személy településről intézményig, illetve onnan lakóhelyre szállítását jelenti.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt szállítási feladatot a falugondnoknak csak a képviselő-testületi határozat, vagy a polgármester által 28. § (2) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, átruházott hatáskörben hozott határozata alapján kell teljesítenie.
(3) A szállítás engedélyezésekor figyelembe kell venni:
- az igénylő egészségi állapotát,
- a kezelés jellegét (szükséges, ajánlott, rehabilitációs jellegű stb.),
- az igénylő és családja szociális helyzetét.
Az egészségi állapot, a kezelés jellege, valamint a szociális helyzet megítélése során szükség szerint ki kell kérni a háziorvos, a házi gondozó véleményét, illetve szükség esetén környezettanulmányt kell készíteni.
(4) A szállítási szolgáltatás térítésmentes.
9. § (1) A gyógyszerkiváltást és a gyógyászati segédeszközökhöz való hozzájutás biztosítása a rászoruló személy számára a gyógyszer kiváltásával a gyógyászati segédeszköz beszerzésével, illetve azok házhozszállításával történik.
(2) A gyógyszerkiváltás történhet
- a vény átadásával a falugondnoknak, illetve
- az orvosi rendelés alkalmával az orvosnál hagyott vények alapján.
(3) A falugondnok az átvett, illetve összegyűjtött vényeket heti egy alkalommal keddi
napon kiváltja majd a gyógyszereket, illetve a beszerzett gyógyászati segédeszközöket az ellátottak számára házhoz szállítja.
(4) A gyógyszer, illetve gyógyászati segédeszköz beszerzése térítésmentes.
Az óvodáskorú, iskoláskorú gyerekek szállítása
10. § (1) Az óvodások, és iskolások szállítási feladata azt jelenti, hogy meg kell oldani az Önkormányzat közigazgatási területén lakó gyermekek (2) bekezdésben meghatározott intézményekbe, illetve onnan vissza, a közigazgatási területre történő szállítását.
(2) Az óvodai nevelést, valamint az általános iskolai oktatást és nevelést ellátó intézmények neve és székhelye: Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
Székhelye: Kémes Vértanuk u 1 7843
Telephelye: Óvoda: Kémes Kossuth u 5. 7843
(3) A falugondnoki szolgálat egyéb, a (2) bekezdésben nem megjelölt oktatási intézménybe történő rendszeres szállítási feladatot egyedi képviselő-testületi határozat alapján végezhet.
Ez a feladatellátás a falugondnoki szolgálat számára a határozatban foglaltaknak megfelelően lehet kötelező, illetve nem kötelező feladat.
(4) A szállítási szolgáltatás ingyenes, kivéve a (3) bekezdés szerinti szállítási szolgáltatást, ahol a határozat térítési díj fizetési kötelezettséget is előírhat.
2.2. A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó
közvetlen, személyes szolgáltatás kiegészítő feladatai
(lakossági szolgáltatások)
11. § A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó közvetlen, személyes szolgáltatás kiegészítő feladatai
- a) a közösségi, művelődési, sport és szabadidős tevékenységek szervezése, segítése,
- b) az egyéni hivatalos ügyek intézésének segítése, lakossági igények továbbítása,
- c) az egyéni lakossági szolgáltatások, illetve az alapfeladatokban meghatározottakon kívül egyéb alapszolgáltatások biztosításában való közreműködés.
A közösségi, művelődési, és szabadidős tevékenységek szervezése, segítése
12. § (1) A falugondnoki szolgálat feladata az önkormányzati rendezvények (közösségi, művelődési, sport és szabadidős tevékenységek) szervezésében, lebonyolításában való részvétel.
A szervezésben, lebonyolításban való részvétel konkrét feladatait a jegyző/körjegyző, illetve a polgármester, vagy a képviselő-testület tagja irányításának megfelelően kell ellátni.
(2) Önkormányzati rendezvénynek, összejövetelnek számít többek között:
- képviselő-testületi ülés,
- közmeghallgatás,
- falugyűlés,
- egyéb lakossági fórum,
- Önkormányzat által szervezett egyéb rendezvények:
- falunap,
- gyermeknap,
- idősek napja stb.
(3) Az Önkormányzat által szervezett rendezvények szervezésében, lebonyolításában való részvétel a falugondnok számára a következő feladatokat jelentheti:
- a rendezvény helyszínének berendezésével kapcsolatos feladatok ellátása,
- rendezvényekhez kapcsolódó szállítási feladatok (eszközök, személyek szállítása),
- a rendezvény meghívottjainak szállítása,
- a rendezvények során rendezőként való részvétel, a felmerült problémák kezelése, hárítása,
- a rendezvény utáni takarítási feladatokban való részvétel stb.
(4) A feladatellátás a körjegyző, illetve a polgármester intézkedése alapján kötelező, térítés nélküli szolgáltatás.
Az egyéni hivatalos ügyek intézésének segítése, lakossági igények továbbítása
13. § (1) A falugondnoki szolgálat feladata segítséget nyújtani a rászorulóknak hivatalos ügyeik intézésében, így
- az Önkormányzathoz benyújtott kérelmekkel kapcsolatban,
- a különböző ellátások igényléséhez szükséges iratok beszerzésében stb.
(2) A falugondnoki szolgálat meghallgatja a lakosság igényeit, majd az információkat továbbítja az Önkormányzat felé.
(3) A feladatellátás a körjegyző, illetve a polgármester intézkedése alapján kötelező, térítés nélküli szolgáltatás.
Az egyéni lakossági szolgáltatások, illetve az alapfeladatokban meghatározottakon kívül egyéb alapszolgáltatások biztosításában való közreműködés
14. § (1) A falugondnoki szolgálat biztosítja az Önkormányzat szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 11./2005 (XII. 21.) számú képviselő-testületi rendelete alapján megállapított egyéb alapellátások biztosításában való közreműködést.
(2) Így közreműködhet
- a családgondozásban,
- a támogató szolgálat működésében stb.
(3) A feladatellátás a jegyző/körjegyző, illetve a polgármester intézkedése alapján kötelező, térítés nélküli szolgáltatás.
2.3. A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó
az önkormányzati feladatokat segítő, közvetett szolgáltatások
15. § A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó az önkormányzati feladatokat segítő, közvetett szolgáltatások
- a) az ételszállítás önkormányzati intézménybe,
- b) az Önkormányzati információk közvetítése a lakosság részére,
- c) a falugondnoki szolgáltatás működtetésével kapcsolatos teendők ellátása.
Ételszállítás az Önkormányzat intézményébe
16. § (1) A falugondnok és tanyagondnok az ételt a főzőhelyről az önkormányzati intézménybe szállítja a megfelelő higiéniai előírások betartásával.
(2) A Főzőhely megnevezése: Általános Iskola és Napköziotthonos Óvoda
Székhelye: Kémes Vértanuk u 1 7843
Telephelye: Óvoda: Kémes Kossuth u 5. 7843
(3) A feladatellátásért a falugondnoki szolgálatnak térítés nem jár.
Az önkormányzati információk közvetítése a lakosság részére
17. § (1) A falugondnoki szolgálat önkormányzati információkat szolgáltat a lakosság részére. Így tájékoztatást nyújt különösen
- az Önkormányzat által szervezett programokról,
- az önkormányzati gyűlés időpontjáról,
- a lakosságot érintő információkról.
(2) Az (1) bekezdés alapján leírt általános, valamint az általános feladat alapján konkretizált feladat ellátása a falugondnoki szolgálat számára kötelező.
(3) A feladatellátásért a falugondnoki szolgálatnak térítés nem jár.
2.2. A falugondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatok
18. § A falugondnok által ellátandó egyéb szolgáltatási feladatok közé az alábbi feladatok tartoznak:
- a) személyszállítási feladatok,
- b) önkormányzati feladathoz tartozó egyéb szállítási feladatok,
- e) egyéb, nem részletezett, szolgáltatás jellegű feladatok.
2.2.1. Személyszállítási feladatok
19. § (1) A falugondnoki szolgálat a személyszállítási feladati között ellátja:
- a) a családsegítő szolgálat igénybevételéhez kapcsolódó szállítási feladatokat,
- b) a közösségi ellátások igénybevételéhez kapcsolódó szállítási feladatokat,
- c) a nappali ellátások igénybevételéhez kapcsolódó szállítási feladatokat,
- d) a tömegközlekedéshez való csatlakozás érdekében történő szállítást,
- e) a munkanélküliek munkaügyi központba történő szállítását,
- f) kórházi, szociális otthoni stb. látogatás céljára történő szállítást,
- g) családi eseményekre történő szállítást,
- h) nagybevásárlás céljára történő szállítást,
- i) önkormányzati, illetve egyéb, települési rendezvényre történő szállítást.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyszállítási feladatok közül a falugondnok:
- kötelező feladata – a 20-30. §- ban foglaltak figyelembe vételével - az a), b), d), i) pontban meghatározott szállítási feladat,
- nem kötelező feladata – a 20–30. §-ban foglaltak figyelembe vételével – a c), e), f), g), h) pontban meghatározott szállítási feladat.
Családsegítő szolgálat igénybevételéhez kapcsolódó személyszállítás
20. § (1) A családsegítésben való közreműködés során a falugondnoki szolgálat biztosítja az Önkormányzat szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 11./2005 (XII. 21.) számú képviselő-testületi rendelete alapján megállapított ellátást:
- a családgondozó ellátotthoz való szállításával, és/vagy
- az ellátott, illetve családja Családsegítő Központba, majd onnan településre történő szállításával.
(2) A családsegítéshez kapcsolódó falugondnoki szolgáltatás térítésmentes.
(3) Az (1) bekezdésben leírt feladat ellátása kötelező.
A közösségi ellátások igénybevételéhez kapcsolódó személyszállítás
21. § . (1) A közösségi ellátásokban való közreműködés során a falugondnoki szolgálat biztosítja az Önkormányzat szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 11./2005 (XII. 21.) számú képviselő-testületi rendelete alapján megállapított ellátásokat:
- a gondozó ellátotthoz való szállításával, és/vagy
- a gondozó munkájához tartozó – nem szakmai jellegű, az önálló életvitel fenntartásához kapcsolódó – feladatok ellátásával.
(2) A közösségi ellátásokhoz kapcsolódó falugondnoki szolgáltatás térítésmentes.
(3) Az (1) bekezdésben leírt feladat ellátása kötelező.
Munkanélküliek Munkaügyi Központba szállítása
22. § (1) A munkanélküliek Munkaügyi Központba történő szállítása a kapcsolattartásra kötelezett munkanélküli személyek szállítási feladatát jelenti a megyei Munkaügyi Központ székhelyére, illetve vissza a településre.
(2) A szállításért térítési díjat kell fizetni.
(3) Kivételes esetben lehetőség van a térítési díjfizetés alóli felmentésre. Az erre vonatkozó igényt kérelem esetén külön jelezni kell.
(4) A feladat ellátása nem kötelező.
Kórházi, szociális otthoni stb. látogatás, családi eseményeken való részvétel, illetve nagybevásárlás céljára történő személyszállítás
23. § (1) Az igénylők:
- a) kórházi, szociális otthoni stb. látogatás céljára,
- b) családi eseményekre,
- c) nagybevásárlás céljára
történő szállítása a településről az 1. számú mellékletben meghatározott intézményekbe és helyekre, illetve onnan a vissza szállítást jelenti.
(2) A szállításért minden esetben térítési díjat kell fizetni.
(3) A szolgáltatás általában csak egyszerre, egy intézményt vagy szállítási helyet érintő több – legalább 4 fő - igény esetén nyújtható, egyedi igények csak kivételes esetben teljesíthetőek.
(4) A falugondnoki szolgálat számára a feladat nem kötelezően teljesítendő.
2.2.2. A falugondnoki szolgálat
önkormányzati feladathoz tartozó szállítási feladatai
27. § (1) A falugondnoki szolgálat az önkormányzati feladathoz tartozó egyéb szállítási feladatai között ellátja:
- a) a helyi kereskedelmi ellátáshoz szükséges szállítási, árubeszerzési feladatokat,
- b) a falusi turizmushoz kapcsolódó szállítási feladatokat,
- c) a lakossági igények kielégítését szolgáló mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó mezőgazdasági termékek:
- szállítási,
- termeltetési,
- felvásárlási feladatait.
A lakosság igényei kielégítését célzó, mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó feladatok
28. § (1) Az Önkormányzat által meghirdetett, lakosság igényei kielégítését célzó, mezőgazdasági tevékenységhez kapcsolódó falugondnoki szolgáltatások:
- az egyes mezőgazdasági termékek beszerzésében,
- egyes mezőgazdasági termékek termeltetésében,
- egyes mezőgazdasági termékek felvásárlásában való közreműködés.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatásokat az Önkormányzat - a falugondnoki szolgálat közreműködésével - a lakossági közzétételt követően teljesíti.
(3) A szolgáltatást csak magánszemélyek vehetik igénybe, de ők alanyi jogon. Az Önkormányzat a meghirdetett szolgáltatás tekintetében mennyiségi, vagy értékbeni korlátokat megadhat.
(4) A meghirdetett szolgáltatás lehet:
- ingyenes, vagy
- térítési díjas.
(5) Amennyiben adott szolgáltatás térítési díjas, a fizetendő díj mértékét a szolgáltatás közzétételekor ismertetni kell.
(6) A falugondnoki szolgálat számára a feladatellátás kötelező, amennyiben a tevékenység megfelel az (1)-(3) bekezdésben foglaltaknak.
2.2.3 Egyéb nem részletezett, szolgáltatás jellegű feladatok
29. § (1) A falugondnoki szolgálat köteles ellátni az egyéb, a 3-24. §-ba nem tartozó feladatokat, ha azok ellátására a körjegyző utasítja, illetve polgármester intézkedése kötelezi, és az nem ellentétes az e rendelet 1. §-ában meghatározott céllal.
(2) Az (1) bekezdés szerint ellátott feladatok a falugondnoki szolgálat számára kötelezőek és térítésmentesek.
3. rész
A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatok
rangsorolása
30. § A falugondnoknak elsősorban az alapellátáshoz kapcsolódó szolgáltatási feladatokat kell ellátnia.
A többi kötelező feladatot úgy kell ellátnia, hogy az alapellátáshoz kapcsolódó feladatellátással ne ütközzön.
Az egyéb - nem kötelező - szolgáltatási feladatokat csak akkor láthatja el, ha azok a kötelező feladatok ellátását nem veszélyeztetik.
31. § A kötelezően ellátandó feladatok rangsorolását a falugondnok végzi a polgármester és a körjegyző iránymutatása szerint, míg a többi feladat esetében - amennyiben rangsorolni kell – a körjegyző dönt.
4. rész
A falugondnoki szolgáltatás igénybevételi rendszere
Igénybevétel határozat alapján, illetve alanyi jogon, valamint a jogtalanul igénybe vett ellátás jogkövetkezményei
32. § (1) A 3. §-ban foglalt ellátásokat az Önkormányzat a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény alapján alkotott helyi rendeletén alapuló határozatban foglaltak alapján lehet igénybe venni.
(2) A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert arra, hogy határozatban döntsön egyes falugondnoki szolgáltatás igénybevételének lehetőségéről, ha adott helyzet azonnali intézkedést kíván, az igénylő, illetve ellátásra szorult személy a szolgáltatást a soron következő képviselő-testületi ülés előtti időpontban igénybe kívánja venni.
(3) A polgármester az átruházott hatáskörében hozott döntéseiről a képviselő-testületnek a soron következő ülésen beszámolni köteles.
(4) A polgármester által hozott határozat ellen fellebbezésnek van helye, melyet az önkormányzati hivatalhoz kell benyújtani és a képviselő-testületnek címezni.
A képviselő-testület másodfokon köteles az igényt elbírálni, és arról határozattal dönteni.
33. § (1) A falugondnoki szolgáltatás keretében nyújtott ellátások igénybevételének lehetősége:
- egyes szolgáltatások esetében kérelem alapján, vagy hivatalból hozott határozattal nyílik meg,
- más szolgáltatások esetében alanyi jogon jár.
(2) Ahol e rendelet az alanyi jogon való igénybevételről nem rendelkezik, ott a szolgáltatás igénybevételét kérelmezni kell.
A kérelem történhet szóban és írásban.
Lehetőség van arra, hogy az Önkormányzat hivatalból is megállapítsa adott szolgáltatás igénybevételének lehetőségét.
Az igénybevétel lehetőségéről a kérelmezőt, illetve a hivatalból indított eljárás érintettjét határozatban értesíteni kell.
(3) A hozott határozatok egy példányát a falugondnoki szolgálatnak is át kell adni.
A határozatoknak tartalmazniuk kell, hogy adott ellátás:
- a falugondnoki szolgálat számára kötelezően előírt feladat, tehát a szolgáltatás az ellátást megítélő határozat alapján ténylegesen igénybe vehető, illetve, hogy
- a falugondnoki szolgálat számára nem kötelezően előírt feladat, ezért a határozat a vonatkozó ellátás igénybevételének lehetőségét nyitja meg, de adott szolgáltatás falugondnoki szolgálat keretében való tényleges megvalósítását nem garantálja.
(4) Az alanyi jogon igénybe vehető ellátások esetében határozatot nem kell hozni. A szolgáltatás igénybevételének jogosságát a falugondnoki szolgálatot ellátó személy ítéli meg. Az igénybevétel jogtalansága gyanúja esetén haladéktalanul megkeresi az önkormányzati hivatalt, amely intézkedik a jogosultság megvizsgálása tárgyában.
(5) A jogtalanul igénybe vett szolgáltatásokért a térítési díj köteles szolgáltatásokra általánosan előírt térítési díj kétszeresét kell alkalmazni.
(6) A szolgáltatások igénybevételéből ki kell zárni azt a személyt, aki a szolgáltatások árát nem fizette meg.
A kizárást a tartozás megfizetésétől számított 2 hónapig fenn kell tartani.
A falugondnoki szolgálat ellátása
34 § (1) A falugondnoki szolgálat keretében ellátandó feladatokat a falugondnok - a szolgálat rendelkezésre álló gépjármű segítségével - látja el.
A falugondnoknak a feladatait a munkaköri leírásában, valamint a polgármester utasításának megfelelően kell ellátnia.
(2) A falugondnok a feladatokat a személyi, személyzeti irataiban meghatározott munkarend szerinti időben köteles ellátni.
A munkarendjét a feladatellátáshoz legjobban igazodó rend szerint kell megállapítani.
A polgármester köteles e rendelet hatálybalépésekor érvényben lévő munkarendet felülvizsgálni, és indokolt esetben kezdeményezni annak a feladathoz igazodó módosítását. A felülvizsgálatról és a tett intézkedésről a jegyző/körjegyző e rendelet hatálybalépésétől számított 60 napon belül írásos beszámolót készít, melyet a soron következő ülésen a polgármester terjeszt a képviselő-testület elé.
(3) A falugondnoki szolgálatot a falugondnok szabadsága, betegsége, egyéb törvényes távolmaradása esetében helyettesíteni kell.
A helyettesítés rendjét a polgármester határozza meg.
(4) A falugondnok munkaidején kívül eső feladatok ellátását, a túlórakeret kimerülését követően a következők szerint kell megoldani:
- kötelező feladat esetében a falugondnok adott feladatra történő külön megbízásával, melyért megbízási díjra jogosult,
- nem kötelező feladat esetében a falugondnok helyettesítésével.
(5) A falugondnok megbízási díja, illetve a falugondnokot helyettesítő személynek fizetett személyi juttatás legalább a falugondnok személyi juttatásának adott feladat ellátási idejére jutó részének megfelelő összegeg.
Az egyes ellátásokért fizetendő térítési díj
35. § Amennyiben e rendelet másként nem rendelkezik a térítési díj mértéke 25.-Ft/km,
36. § (1) A térítési díjat egyes szállítási feladatok esetén előre, készpénzben meg kell fizetni. A szolgáltatásról a falugondnoki szolgálat helyben számlát állít ki.
(2) Azoknál a szolgáltatásoknál, ahol a megteendő kilométer, illetve a várakozási idő előre nem ismert, a térítési díjat a szolgáltatás befejeztével kell kézpénzben kiegyenlíteni. A falugondnok ez esetben is számlát állít ki.
(3) Az árubeszerzéssel, bevásárlással, gyógyszerkiváltással kapcsolatos feladatoknál:
- a) a falugondnoki szolgálat átvételi elismervény fejében veszi át a vásárlási előleget, melyet a vásárlás befejeztével ismételt átvételi elismervény fejében ad vissza. A tényleges kiadásokkal számla alapján köteles elszámolni a szolgáltatást igénybevevőnek.
- b) ha az árubeszerzés önkormányzati szervezésben zajlik, s azok egységcsomagos jellegűek, azonos terméket érintenek, a pénz beszedése történhet előre, az önkormányzati hivatal közreműködésével is. Erre vonatkozóan a jegyző/körjegyző adhat utasítást.
37. § A falugondnoki szolgálat az általa beszedett térítési díjakkal legkésőbb a következő munkanap végéig köteles elszámolni az önkormányzati hivatalban.
Az elszámolás a kiállított számlák alapján történik, de a menetlevelekkel történő, ellenőrzési célú egyeztetést követően.
Vegyes és záró rendelkezések
38. § E rendelet alkalmazása során a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény szerint - az itt meghatározott kiegészítésékkel együtt - kell eljárni.
39. § A rendelet a kihirdetése napján lép életbe. A kihirdetésről a körjegyző gondoskodik. A rendelet hatályba lépésével együtt hatályon kívűl helyezi a 7./2000. (VI. 1.) rendeletét.