Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete
egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokról
Hatályos: 2020. 02. 12- 2021. 08. 31Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2015. (II.23.) önkormányzati rendelete
egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokról[1]
Palé Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8. pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
I. FEJEZET Általános rendelkezések
1. A rendelet célja, hatálya
1. § (1) E rendelet célja, hogy megállapítsa a települési szociális és gyermekvédelmi pénzbeli és természetbeni ellátásokra való jogosultság feltételeit, az ellátások megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint a felhasználás ellenőrzésének szabályait.
(2) Az önkormányzat által folyósított gyermekvédelmi és szociális ellátásra való jogosultság, a jogosultat érintő jog és kötelezettség megállapítására, és a hatósági ellenőrzésre a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (a továbbiakban: Szt.), valamint a gyermekek védelméről szóló 1997. évi XXXI. törvényben (a továbbiakban: Gyvt.) és e rendeletben meghatározott eltérésekkel.
(3) A rendelet hatálya kiterjed Palé Község Önkormányzata közigazgatási területén élő, a Szt. 3. § (1)-(3) bekezdésében foglalt személyekre.
2. Hatásköri rendelkezések
2. § (1) A képviselő-testület a hatáskörét átruházza a polgármesterre e rendeletben foglalt esetben egyes települési támogatások megállapítása ügyekben.
(2) A polgármester döntése ellen a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül a Sásdi Közös Önkormányzati Hivatalban (a továbbiakban: önkormányzati hivatal) benyújtott, a képviselő-testülethez címzett fellebbezést lehet előterjeszteni. A fellebbezést a polgármester a képviselő-testület következő ülése elé terjeszti. A fellebbezést a beadástól számított legkésőbb 60 napon belül el kell bírálni.
II. FEJEZET Települési támogatás
3. Általános feltételek
3. § (1) Az önkormányzat rendkívüli települési támogatással, valamint rendszeres települési támogatással segíti a szociálisan rászorult, méltánylandó anyagi nehézséggel küzdő személyeket.
(2) Rendszeres települési támogatás nyújtható
- a) a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viseléséhez (a továbbiakban: lakásfenntartási települési támogatás).
- b) a rendszeres gyógyszerkiadások viseléséhez (a továbbiakban: gyógyszertámogatás).
(3) A gyermekek családban történő nevelkedését, a gyermeket nevelő családok anyagi-szociális problémáinak enyhítését – a Gyvt-ben foglaltak figyelembe vételével – települési támogatással segíti az önkormányzat
4. § (1) A települési támogatásra való jogosultság feltétele, hogy a kérelmező minden tőle elvárhatót megtegyen annak érdekében, hogy szociális problémáit megszüntesse vagy csökkentse, így például együttműködjön a munkaügyi központtal, közfoglalkoztatásban vegyen részt, igénybe vegye a családsegítő vagy a gyermekjóléti szolgáltatást. Nem nyújtható települési támogatás annak a személynek, aki körülményeivel kapcsolatban valótlan tényt közöl.
(2) A települési támogatás nyújtható készpénzben, de természetbeni szociális ellátás formájában, a támogatott személy kiadásainak átvállalásával is megállapítható.
5. § (1) A települési támogatás megállapításáról – a (2)-(3) bekezdésben foglaltak kivételével - a képviselő-testület dönt.
(2) A létfenntartást veszélyeztető, azonnali orvoslást igénylő rendkívüli élethelyzetbe került rászorult részére – e rendeletben foglalt szabályok betartásával – a polgármester is állapíthat meg rendkívüli települési támogatást, esetenként legfeljebb 5.000 forint összegben.
4. Rendkívüli települési támogatás
6. § (1) Rendkívüli települési támogatást kell nyújtani a létfenntartást veszélyeztető, rendkívüli élethelyzetbe került, valamint az időszakosan vagy tartósan létfenntartási gonddal küzdő személyek részére.
(2) Évente legfeljebb hat alkalommal, eseti jelleggel vagy meghatározott időszakra rendkívüli települési támogatásban lehet részesíteni azokat a személyeket, akik önmaguk, illetve családjuk létfenntartásáról más módon nem tudnak gondoskodni, vagy a gyermek hátrányos helyzete miatt anyagi segítségre szorulnak, feltéve, hogy a kérelmező egy főre számított havi családi jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 130 %-át.
(3) Évente legfeljebb két alkalommal, eseti jelleggel rendkívüli települési támogatásban lehet részesíteni azokat a személyeket is, akik alkalmanként jelentkező, nem várt többletkiadások (így különösen betegséghez, halálesethez, elemi kár elhárításához, a válsághelyzetben lévő várandós anya gyermekének megtartásához, iskoláztatáshoz, a gyermek fogadásának előkészítéséhez, a nevelésbe vett gyermek családjával való kapcsolattartásához, a gyermek családba való visszakerülésének elősegítéséhez kapcsolódó kiadások) anyagi segítségre szorulnak, feltéve, hogy egy főre számított havi családi jövedelmük nem haladja meg a (2) bekezdésben foglalt jövedelemhatár kétszeresét.
(4) A gyermekek iskoláztatásához kapcsolódó egyszeri költségek megfizetéséhez való hozzájárulásként beiskolázási rendkívüli települési támogatás nyújtható a (2)-(3) bekezdésben foglaltaktól eltérően is. A képviselő-testület évente minden paléi lakos, a településen életvitelszerűen lakó szülőt, illetve nagykorú tanulót a beiskolázás költségeire tekintettel támogatásban részesíthet.
7. § A szülőt a gyermek megszületését követő 6 hónapon belül benyújtott kérelmére gyermekenként 20.000 Ft rendkívüli települési támogatás illeti meg.
8. § (1) Az önkormányzat a helyi önkormányzatok szociális célú tűzifavásárlásához kapcsolódó kiegészítő támogatása pályázaton elnyert mennyiségben és minőségben rendelkezésére álló tűzifát a rászoruló lakosság számára természetbeni rendkívüli települési támogatásként (a továbbiakban: szociális célú tűzifa juttatás) biztosítja.
(2) A szociális célú tűzifa juttatásról a képviselő-testület határozattal dönt. A rendelkezésre álló tűzifamennyiséget a legrászorultabbak között kell elosztani. A rászorultság mértékének meghatározása során előnyben kell részesíteni a Szt. szerint aktív korúak ellátására, az időskorúak járadékára, valamint – tekintet nélkül annak természetbeni vagy pénzbeli formában történő nyújtására – e rendelet szerinti települési támogatásra, különösen lakásfenntartási települési támogatásra jogosultakat, és a Gyvt. szerint halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő családokat.
(3) Szociális célú tűzifa juttatás keretében háztartásonként legfeljebb 5 m 3 tűzifa rászorulók ingatlanára történő szállítására kerül sor. A tűzifa biztosítása, valamint rászorulókhoz történő kiszállítása egyaránt ellenszolgáltatás nélkül történik.
9. § (1) Rendkívüli települési támogatás a nem várt rendkívüli kiadás miatt nehéz helyzetbe került kérel-mező részére 2 évente egyszer pénzügyi szolgáltatási tevékenységnek nem minősülő kamat-mentes kölcsön formájában is nyújtható. A kamatmentes kölcsön összege 50.000 forintig terjed.
(2) A kölcsön folyósításáról szóló határozatban rögzíteni kell a kölcsön folyósítás célját, összegét, a visszafizetés feltételeit és a kölcsön késedelmes megfizetése esetén a behajtás módját. A kölcsön nyújtásáról a képviselő-testület döntése alapján a polgármester és a jogosult megállapodást köt, melyben meg kell határozni a kölcsön összegét, kifizetésének módját, a visszafizetés feltételeit, a kölcsön késedelmes megfizetése esetén a behajtás módját. A szerződésben a kérelmező és házastársa vagy élettársa egyetemleges felelősséget köteles vállalni a kölcsön visszafizetésére.
(3) A kamatmentes kölcsönt legfeljebb 1 év alatt kell visszafizetni, a képviselő-testület döntése szerinti havi egyenlő részletekben. Az első részletet a kölcsön felvételét követő hónap 15. napjáig kell megfizetni. A határidőben vissza nem fizetett kölcsönt a Szt-nek a jogosulatlanul felvett ellátásra vonatkozó rendelkezése szerint kell behajtani.
10. § (1) Az elhunyt személy eltemettetésének költségeihez való hozzájárulásként rendkívüli települési támogatás (a továbbiakban: temetési támogatás) nyújtható annak, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodott.
(1) A temetési támogatás iránti kérelmet a haláleset bekövetkezésétől számított 60 napon belül lehet benyújtani, mellékelve a kérelmező nevére kiállított temetési számlák és az elhunyt halotti anyakönyvi kivonatának másolatát.
(3) A temettető a temetési támogatás felvételére temetésenként egy esetben jogosult. A kérelem benyújtásakor a kérelmezőnek nyilatkoznia kell arról, hogy máshol e címen nem igényelt és nem kapott települési támogatást.
(4) A temetési támogatás összege 20.000 Ft.
5. Lakásfenntartási települési támogatás
11. § (1) Az önkormányzat lakásfenntartási települési támogatás nyújtásával segíti a rászorulókat a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésében.
(2) Lakásfenntartási települési támogatásra jogosult az a személy, akinek a háztartásában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 220%-át, egyszemélyes háztartás esetén 250 %-át, továbbá az elismert havi lakásfenntartási költségek a háztartás összjövedelmének 20 %-át elérik, és a háztartás tagjai egyikének sincs vagyona,
(3) A (2) bekezdés alkalmazásában háztartás az Szt. szerinti háztartás. Vagyon alatt a hasznosítható ingatlant, járművet, továbbá vagyoni értékű jogot kell érteni, ha annak forgalmi értéke meghaladja az öregségi nyugdíj legkisebb összegének tízszeresét, azzal, hogy nem minősül vagyonnak az az ingatlan, amelyben az érintett személy életvitelszerűen lakik, az a vagyoni értékű jog, amely az általa lakott ingatlanon áll fenn, továbbá a mozgáskorlátozottságra tekintettel fenntartott gépjármű.
(4) A (2) bekezdés alkalmazásában elismert havi lakásfenntartási költségként a kérelem beadását megelőző utolsó havi számla alapján
- a) a villanyáram-,
- b) a víz-
- c) és gázfogyasztás,
- d) csatornahasználat
- e) szemétszállítás díja,
- f) a lakbér vagy az albérleti díj,
- g) a lakáscélú pénzintézeti kölcsön törlesztőrészlete,
- h) a közös költség
együttes összege, továbbá nem gázzal vagy villanyárammal fűtők esetében a tüzelőanyag költségeinek megfizetésére havi 5.000 forint vehető figyelembe.
12. § (1) A lakásfenntartási települési támogatást a kérelem benyújtása hónapjának első napjától kezdődően 12 hónapra kell megállapítani, az ellátás havi összege 3.000 forint. A kérelmeket folyamatosan lehet benyújtani.
(2) A lakásfenntartási települési támogatást elsősorban természetbeni szociális ellátás formájában, és a lakásfenntartással összefüggő, 11. § (4) bekezdése szerinti azon rendszeres kiadásokhoz kell nyújtani, amelyek megfizetésének elmaradása a kérelmező lakhatását a legnagyobb mértékben veszélyezteti.
(3) A lakásfenntartási települési támogatást havonta utólag, a tárgyhót követő hónap 5. napjáig kell a (2) bekezdés szerint utalni vagy a képviselő-testület döntése szerint kifizetni.
13. § (1) Lakásfenntartási települési támogatást ugyanazon lakásra csak egy jogosultnak lehet megállapítani, függetlenül a lakásban élő személyek és háztartások számától. Külön lakásnak minősül az albérlet és a bírósági határozattal megosztott lakás lakrésze.
(2) Megszűnik a lakásfenntartási települési támogatás:
- a) a megállapított folyósítási időtartam leteltével, vagy
- b) ha a képviselő-testület a támogatásra okot adó körülmények megváltozásával a támogatást megszünteti.
6. Gyógyszertámogatás
13/A. § (1) Gyógyszertámogatásra jogosult az a szociálisan rászorult személy, akinek a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége olyan magas, hogy azt létfenntartása veszélyeztetése nélkül nem képes viselni.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltak szempontjából szociálisan rászorult az, akinek a családjában az egy főre számított havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 300 %-át.
(3) Létfenntartást veszélyeztetően magas a havi rendszeres gyógyító ellátás költsége, ha annak havi összege meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 20 %-át.
(4) A gyógyszertámogatás havi összege a rendszeres gyógyító ellátás havi költségének fele, de maximum 5.000 forint.
(5) A havi rendszeres gyógyító ellátás költségét a háziorvos igazolja.
(6) Egy családban azonos időszakban egy kérelmező számára lehet gyógyszertámogatást megállapítani és folyósítani.
13/B. § (1) A gyógyszertámogatást a kérelem benyújtása hónapjának első napjától kezdődően 12 hónapra kell megállapítani. A kérelmeket folyamatosan lehet benyújtani.
(2) Gyógyszertámogatás nem jár a közgyógyellátásra való jogosultság időtartama alatt. A kérelmezőnek a kérelem benyújtásakor nyilatkoznia kell, hogy a kérelem benyújtásakor közgyógyellátásra jogosult-e.
(3) A gyógyszertámogatást havonta utólag, a tárgyhót követő hónap 5. napjáig kell a támogatott részére kifizetni.
III. FEJEZET Köztemetés
14. § Az eltemettetésre köteles személy szociális rászorultsága esetén a képviselő-testület a köztemetés költségeinek megtérítését kérelemre, méltányosságból elengedheti, mérsékelheti, részletfizetési kedvezményt vagy fizetési halasztást adhat. A szociális rászorultság megítélésénél e rendeletnek a rendkívüli települési támogatásra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
IV. FEJEZET Eljárási rendelkezések
15. § (1) Az e rendeletben szabályozott ellátásokra vonatkozó eljárás általában kérelemre indul. Pénzbeli és természetbeni ellátás nyújtására hivatalból is indulhat eljárás, illetőleg hivatalból történő eljárást kezdeményezhet köznevelési intézmény, egészségügyi, gyermekvédelmi vagy szociális szolgáltatást nyújtó szerv vagy személy, illetőleg civil szervezet is.
(2) Az ellátások iránti kérelmet írásban kell benyújtani az önkormányzati hivatalhoz, csatolva – a 6. § (4) bekezdésében, a 7-8. §-ban és a 10. §-ban foglalt eseteket kivéve – a család, lakásfenntartási települési támogatás esetén a háztartás, kérelem beadását megelőző havi jövedelmét igazoló dokumentumokat.
(3) A jogosultság megállapítása érdekében – a döntéshozó felkérésére - környezettanulmányt végez a családsegítő vagy a gyermekjóléti szolgálat. A környezettanulmány elvégzésébe bevonható a védőnői szolgálat és a köznevelési intézmények dolgozói is.
(4) A szociális és gyermekvédelmi ellátásokra való jogosultság elbírásához a Szt. 18. § szerinti adatokat, továbbá az adott ellátás jogosultsági feltételeire vonatkozó nyilatkozatokat, adatokat, illetőleg az adatok hatóság által történő beszerzéséhez szükséges nyilatkozatokat kell csatolni. A kérelmező köteles családja vagyoni, jövedelmi viszonyairól nyilatkozni és azokat igazolni. Amennyiben a kérelmező a nyilatkozatokat felszólítás ellenére sem bocsátja rendelkezésre, kérelmét el kell utasítani.
(5) A jövedelmet az alábbiak szerint kell igazolni:
- a) munkaviszonyból, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból származó jövedelmet és táppénzt: a munkáltató jövedelem-igazolásával,
- b) társas és egyéni vállalkozásból, valamint őstermelői tevékenységből származó jövedelmet az adóhatóság által kiadott jövedelem-igazolással,
- c) nyugellátást, baleseti nyugellátást, árvaellátást és egyéb nyugdíjszerű ellátásokat: az előző havi nyugdíjszelvénnyel vagy banki kivonattal,
- d) a gyermek ellátásához és gondozásához kapcsolódó támogatást (GYED, GYES, GYET, családi pótlék, gyermektartásdíj stb.) postai kifizetési szelvénnyel, banki kivonattal vagy a kifizetőtől nyert igazolással,
- e) a munkaügyi szervek által folyósított ellátást: az erről szóló határozattal,
- f) rendszeres pénzellátást: postai kifizetési szelvénnyel vagy banki kivonattal,
- g) bérbeadásból származó jövedelmet és megbízási vagy egyéb jogügyletből származó jövedelmet a szerződéssel,
- h) egyéb jövedelmet (pl. ösztöndíj, értékpapírból származó jövedelem, kis összegű kifizetések stb.) a kifizetőtől nyert igazolással.
16. § (1) A pénzbeli ellátások folyósítása a határozat végrehajthatóvá válását követően elsősorban kifizetéssel, a hivatal házipénztárában vagy helyben a faluházban történik az alábbi határidőben.
- a) A nem rendszeres ellátások kifizetése a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15, azonnali intézkedést igénylő esetben megállapított ellátás kifizetése 3 napon belül történik.
- b) A rendszeres ellátások folyósítása havonta utólag, kifizetése a jogszabályban, illetőleg a határozatban elrendelt határidőben történik.
(2) A rendszeres szociális és gyermekvédelmi ellátásban részesülő – ha jogszabály másként nem rendelkezik - a jogosultság feltételeit érintő lényeges tények, körülmények megváltozásáról 15 napon belül köteles írásban vagy személyesen értesíteni az önkormányzati hivatalt, az ellátást megállapító határozatban erre a figyelmét fel kell hívni.
(3) A jogosulatlanul igénybe vett ellátás megtérítésével, elengedésével, a részletfizetés engedélyezésével kapcsolatban a Szt. 17. §-ának figyelembe vételével az adott ellátás tekintetében hatáskörrel rendelkező dönt.
V. FEJEZET Záró rendelkezések
17. § E rendelet 2015. március 1. napján lép hatályba azzal, hogy a hatálybalépés napján már benyújtott, de még el nem bírált kérelmek esetében is alkalmazni kell.
18. § Hatályát veszti az egyes szociális és gyermekjóléti ellátásokról szóló 10/2013.(XII.30.) önkormányzati rendelet.