Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2021. (III.2.) önkormányzati rendelete

Palé Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről

Hatályos: 2021. 03. 03- 2023. 12. 30

Palé Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2021. (III.2.) önkormányzati rendelete

Palé Község Önkormányzata 2021. évi költségvetéséről

Palé Község Önkormányzata Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerint veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladat- és hatáskörében eljárva a következőket rendeli el.

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya Palé Község Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) szerveire terjed ki.

2. § Az önkormányzat a címrendet az 1. számú mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.

2. A költségvetés bevételei és kiadásai

3. § A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését 45.735 ezer forint együttes bevétellel és kiadással, ezen belül

11.741 ezer forint személyi juttatással,

1.636 ezer forint munkaadót terhelő járulékkal,

10.641 ezer forint dologi kiadással,

2.645 ezer forint szociálpolitikai juttatással,

476 ezer forint egyéb működési kiadással,

6.255 ezer forint felhalmozási kiadással

11.418 ezer forint felújítási kiadással

923 ezer forint finanszírozási kiadással

tervezi.

3. Az önkormányzat bevételei

4. § A 3. §-ban megállapított bevételi főösszeg forrásonkénti bontását a 2. számú melléklet tartalmazza.

5. § A 4. §-ban megállapított bevételek címek szerinti részletezését a 3. számú melléklet tartalmazza.

6. § (1) A 3. §-ban megállapított bevételi főösszeg forrásai közül;

  • a) az állami támogatás részletezését a 7. számú melléklet,
  • b) az önkormányzat közhatalmi bevételeinek részletezését a 8. számú melléklet,
  • c) a felhalmozási bevételek részletezését a 9. számú melléklet,
  • d) a támogatások, átvett pénzeszközök bevételeinek részletezését a 10. számú melléklet tartalmazza.

(2) A képviselő-testület 1.723 ezer forintos működés célú pénzmaradvánnyal, belső finanszírozással fedezi a költségvetés működési forrásszükségletét.

(3) A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetésének fejlesztési forrásszükségletét 13.476 ezer forint összegben állapítja meg. A hiány belső finanszírozását 13.476 ezer forintos fejlesztési célú pénzmaradvánnyal oldja meg. A működési hiányt külső finanszírozással, 0 ezer forintos fejlesztési hitelfelvétellel oldja meg.

(4) Az önkormányzat a tárgyévi magánszemélyek kommunális adóbevételét teljes egészében a fejlesztési céljaira fordítja.

4. Az önkormányzat kiadásai

7. § A 3. §-ban megállapított kiadási főösszeg címek szerinti részletezését, valamint a címeken belül elkülönítetten a személyi juttatások, társadalombiztosítási járulék, a dologi kiadások, a pénzeszköz átadások, az egyéb támogatások, a felhalmozási kiadások, hitelek kiadásai és a tartalék előirányzatát a 3. számú melléklet tartalmazza.

8. § A képviselő-testület a felhalmozási és felújítási előirányzatokat célonként az 5. számú melléklet szerint hagyja jóvá.

9. § Az önkormányzat működési és fejlesztési mérlegét a 4. számú melléket tartalmazza.

10. § A kiemelt kiadási előirányzatok közül a pénzeszköz átadás és egyéb támogatás célonkénti részletezését a 6. számú melléklet tartalmazza.

11. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2024. évig terjedő gördülő költségvetésének mérlegadatait a 12. számú melléklet szerinti részletezettséggel jóváhagyja. Az áthúzódó feladatok kötelezettségeit a 14. számú melléklet tartalmazza.

(2) Az önkormányzat költségvetési évben nyilvántartott és jóváhagyott álláshelyeinek számát címenkénti részletezettséggel a 13. számú melléklet tartalmazza.

(3) A képviselő-testület a 2021. évi előirányzat-felhasználási ütemtervét a 15. számú melléklet alapján fogadja el.

5. Az önkormányzat tartalékai

12. § (1) A képviselőtestület fejlesztési céltartalékot képez 141 ezer forint összegben.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő céltartalék részletezését a 11. számú melléklet tartalmazza.

6. A 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai

13. § (1) A képviselő-testület a költségvetési címek közötti átcsoportosítás jogát nem ruházza át. Az egyes címeken belüli, jogszabályi felhatalmazáson alapuló átcsoportosítások jogát a polgármester gyakorolja.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott átcsoportosításokról a polgármester a soron következő ülésen köteles beszámolni.

(3) A képviselő-testület a 2021. január 1-től a rendelet elfogadásáig terjedő időszakra szóló átmeneti gazdálkodásról szóló beszámolót elfogadja.

7. Vegyes, átmeneti rendelkezések

14. § (1) Az önkormányzat csak kötelező feladatokat lát el.

(2) A jelen rendeletben nem szabályozottakra az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény és a végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm. rendelet rendelkezései az irányadók.

8. Záró rendelkezések

15. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.

1. melléklet

Palé község Önkormányzata címrendje

Cím száma

Cím neve

Szakfeladat neve

Szakfeladat

COFOG

Szerv. kód

1

Településüzemeltetés

Utak, hidak

999000

045160

0101

1

Temető fenntartás

960302

013320

0102

1

Közvilágítás

999000

064010

0103

1

Önk.ingatlanok hasznosítása

680001

013350

0104

1

Községgazdálkodás

999000

066020

0105

1

Közösségi busz

999000

011130

0106

1

Mozgókönyvtár

910501

082091

0107

1

Települési vízell. és vízmin. véd.

999000

011130

0108

2

Közfoglalkoztatás

Rövid közfoglalkoztatás

999000

041231

0201

2

Start közfoglalkoztatás

999000

041232

0201

2

Hosszabb közfoglalkoztatás

999000

041233

0201

3

Szociális ellátások

Kölcsönök nyújtása v.tér.

999000

011130

0301

3

Betegséggel kapcs.ellátások

101150

0301

3

Családi támogatások

104051

0301

3

Foglalk.kapcs.ellátások

105010

0301

3

Lakhatással kapcs.ellátások

106020

0301

3

Int.ellátottak ellátások

107060

0301

3

Egyéb nem int.ellátások

107060

0301

4

Igazgatás

Önkormányzati jogalkotás

999000

011130

0401

4

Önkorm.elsz.

999000

018010

0402

5

Falugondnoki Szolgálat

Falugondnoki Szolgálat

889928

107055

0501

6

EU pályázatok

EFOP-3.9.2.

999000

104060

0601

6

EFOP-1.5.3.

999000

104060

0602

6

Külterületi utak

999000

011130

0603

6

Magyar Falu út

999000

011130

0604

6

VP vallási

999000

011130

0605

6

VP- KÖZBIZTONSÁG

999000

066020

0606

1.-6.

Palé összesen

2. melléklet

Palé Község Önkormányzat költségvetési jelentése E ft-ban

Ssz.

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Ssz.

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Bevételek

Kiadások

1

Működési célú támogatások áh.belül

24 416

0

0

1

Személyi juttatások

11 741

0

0

Önkormányzatok működési támogatása

23 069

0

0

2

Munkaadót terhelő járulékok

1 636

0

0

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

2 530

0

0

3

Dologi kiadások

10 641

0

0

3

Közhatalmi bevételek

280

0

0

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 645

0

0

4

Működési bevételek

3 210

0

0

5

Egyéb működési célú kiadások

476

0

0

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

6

Beruházási kiadások

6 255

0

0

6

Működési célú átvett pénzeszközök

100

0

0

7

Felújítási kiadások

11 418

0

0

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

Költségvetési bevételek

30 536

0

0

Költségvetési kiadások

44 812

0

0

Költségvetési bev.és kiad. egyenlege

-

0

0

Költségvetési bev.és kiad. egyenlege

-14 276

-

-

8

Finanszírozási bevételek

15 199

0

0

9

Finanszírozási kiadások

923

0

0

Maradvány igénybevétele

14 276

0

0

Bevételek összesen

45 735

0

0

Kiadások összesen

45 735

0

0

Finanszírozás egyenlege

0

0

0

Finanszírozás egyenlege

-

-

-

3. melléklet

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

1

Településüzemeltetés

1

Működési célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

210

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

210

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

0

0

0

0,00%

Bevételek összesen

210

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

1 344

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

175

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

2 654

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

2 158

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

1 704

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

8 035

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0,00%

Kiadások összesen

8 035

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

0

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

-7 825

0

0

0,00%

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

2

Közfoglalkoztatás

1

Működési célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

0

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

0

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

0

0

0

0,00%

Bevételek összesen

0

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

800

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

120

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

0

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

0

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

0

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

920

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0,00%

Kiadások összesen

920

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

0

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

-920

0

0

0,00%

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

3

Szociális ellátások

1

Működési célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

0

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

100

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

100

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

0

0

0

0,00%

Bevételek összesen

100

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

0

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

0

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

950

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 645

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

100

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

0

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

0

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

3 695

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0,00%

Kiadások összesen

3 695

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

0

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

-3 595

0

0

0,00%

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

4

Igazgatás

1

Működési célú támogatások áh.belül

24 416

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

23 069

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

280

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

3 000

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

27 696

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

14 317

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

13 394

0

0

0,00%

Bevételek összesen

42 012

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

6 701

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

891

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

4 516

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

346

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

0

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

0

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

12 454

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

923

0

0

0,00%

Kiadások összesen

13 377

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

13 394

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

28 635

0

0

0,00%

3.számú melléklet 5

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

5

Falugondnoki Szolgálat

1

Működési célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

0

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

0

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

0

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

0

0

0

0,00%

Bevételek összesen

0

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

2 896

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

450

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

1 638

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

30

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

2 471

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

0

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

7 485

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0,00%

Kiadások összesen

7 485

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

0

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

-7 485

0

0

0,00%

3.számú melléklet 6

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

6

EU pályázatok

1

Működési célú támogatások áh.belül

0

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

0

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

2 530

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

0

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

2 530

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

883

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

883

0

0

0,00%

Bevételek összesen

3 413

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

0

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

0

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

883

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

1 626

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

9 714

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

12 223

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0,00%

Kiadások összesen

12 223

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

883

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

-8 810

0

0

0,00%

PALÉ 3. számú melléklet

Összesen

2021

. évi bevételek és kiadások E ft-ban

cím száma

Előir. csop. szám

Kiem. előir.
szám

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

Tény

Tény/ mód.eir.

1.-6.

Palé összesen

1

Működési célú támogatások áh.belül

24 416

0

0

0,00%

1

Önkormányzatok működési támogatása

23 069

0

0

0,00%

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

2 530

0

0

0,00%

3

Közhatalmi bevételek

280

0

0

0,00%

4

Működési bevételek

3 210

0

0

0,00%

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0,00%

6

Működési célú átvett pénzeszközök

100

0

0

0,00%

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0,00%

Költségvetési bevételek

30 536

0

0

0,00%

8

Finanszírozási bevételek

15 199

0

0

0,00%

1

Maradvány igénybevétele

14 276

0

0

0,00%

Bevételek összesen

45 735

0

0

0,00%

1

Személyi juttatások

11 741

0

0

0,00%

2

Munkaadót terhelő járulékok

1 636

0

0

0,00%

3

Dologi kiadások

10 641

0

0

0,00%

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 645

0

0

0,00%

5

Egyéb működési célú kiadások

476

0

0

0,00%

6

Beruházási kiadások

6 255

0

0

0,00%

7

Felújítási kiadások

11 418

0

0

0,00%

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0,00%

Költségvetési kiadások

44 812

0

0

0,00%

9

Finanszírozási kiadások

923

0

0

0,00%

Kiadások összesen

45 735

0

0

0,00%

Finanszírozási bevételek és kiadások egyenlege

14 276

0

0

0,00%

Bevételek és kiadások egyenlege

0

0

0

0,00%

4. melléklet

Önkormányzat működési és fejlesztési mérlege (ezer Ft-ban)

Működési mérleg

Bevételek

Kiadások

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Tény

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Tény

01

Működési célú támogatások (állami támogatásokkal)

22 749

0

0

01

Bérjellegű kiadások

13 377

0

02

Közhatalmi bevételek

280

0

0

02

Dologi kiadások, (átfutó…)

10 641

0

03

Egyéb működési bevételek

3 210

0

0

03

Ellátottak pénzbeli juttatásai (segélyekkel)

2 645

0

04

Működési célú átvett pénzeszközök

100

0

0

04

Egyéb működési célú kiadások

464

0

05

Finanszírozási bevételek (pénzmaradvánnyal)

1 723

0

0

05

Finanszírozási kiadások

923

0

06

Más célra fordítható fejl.bevétel

0

0

0

06

Működési célú tartalékok

12

0

Összesen

28 062

0

0

Összesen

28 062

0

Működési egyensúly

OK!

OK!

OK!

Működési egyensúly

OK!

OK!

OK!

ztési mérleg

Bevételek

Kiadások

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Tény

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Tény

01

Felhalmozási célú támogatások

2 530

0

0

01

Beruházási kiadások

6 255

0

02

Költségvetéstől kapott felhalmozási tám.

1 667

0

0

02

Felújítási kiadások

11 418

0

03

Magánszemélyek kommunális adója (100%)

0

0

0

03

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

04

Felhalmozási bevételek

0

0

0

04

Korábben felvett fejlesztési célú hitelek, kölcsönök törlesztései

0

0

05

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

05

Korábben felvett fejlesztési célú hitelek, kölcsönök kamatterhei

0

0

06

Pénzmaradvány felhalmozási része

13 476

0

0

06

Tartalékok fejlesztési célra elkülönített része

0

0

07

Fejlesztési célú hitelek

0

0

0

08

Más célra fordítható fejl.bevétel

0

0

0

Összesen

17 673

0

0

Összesen

17 673

0

Felhalmozási egyensúly

OK!

OK!

OK!

Működési egyensúly

OK!

OK!

OK!

5. melléklet

kép: /download/2323/resources/EJR_5332644-base64img.png

6. melléklet

Támogatások, pénzeszköz átadások kiadásai (Ft-ban)

I.A.

Működési célú támogatások

Eredeti előir.

Módosított

Tény

1

Szoc.kölcsön

100 000

0

0

2

Birodalmi hjárulás

104 000

0

0

3

Paléért 150, íjász 30, polgárőr 30, egyéb

230 000

0

0

4

Falugondnoki egyesület

30 000

0

0

Összesen

464 000

0

0

I.B.

Felhalmozási célú támogatások

Eredeti előir.

Módosított

Tény

1

Összesen

0

0

0

III.

Közvetett támogatások

Eredeti előir.

Módosított

Tény

1

ellátottak tér.díj, kártérítés elengedése

-

-

0

2

lakoss.lakásép,felúj.kölcsön elengedése

-

-

0

3

helyi adó, gépj.adó kedvezm.,mentesség

-

-

0

4

hely.eszk.haszn.bev.kedvezm.,mentesség

-

-

0

5

egyéb kedvezmény kölcsön elengedés

-

-

0

Összesen

-

-

0

7. melléklet

2021. évi állami támogatások

Állami támogatások

#HIV!

3 082

103

Palé

Támogatás címe

összeg (FT/fő)

összeg

Közös
hivatal

alaplétszám

5 475 000

17,77

1.1.1.1.

0

0

Korrekció

7,44

0

Beszámítás után

4 728 064

Zöldterület (ha alapú)

25 200

222,20

1.1.1.2.

25,4

640 080

Beszámítás után

949 846

Közvilágítás

6 336 000

1

1.1.1.3.

0

1 216 000

Beszámítás után

1 804 481

Köztemető

1 107 174

1

1.1.1.4.

0

100 000

Beszámítás után

148 395

Közutak

3 527 580

1

1.1.1.5.

1

279 210

Beszámítás után

414 333

Település igazg.,komm. feladatok

2 700

3 082

1.1.1.6.

103

6 000 000

Beszámítás után

8 903 690

Lakott külterület

2 550

22

1.1.1.7.

0

0

Beszámítás után

0

Önk.működési támogatása

-

-

-

8 235 290

Összes beszámítás

-

-

-

3 985 455

Polgármesteri ill.tám.

-

-

0

Önk.működési támogatása (beszámítás után)

-

-

1.1.

-

12 220 745

Pénzbeni és term.szoc.ell.

3 082

1.3.1.

103

4 090 000

Falugondnoki szolgálat

4 479 000

0

1.3.2.5.

1

4 479 000

Szoc.és gy.jóléti feladatok összesen

1.3.

8 569 000

Étkezte- tés

Bértámogatás

2 376 000

7,74

1.4.1.1.

0

0

Üzemeltetési tám.

-

-

1.4.1.2.

0

0

Szünidei étkeztetés

995

485

1.4.2.

0

9 120

Étkeztetések összesen

-

-

1.4.

-

9 120

Könyvtári és közművelődési feladatok

2 170

3 082

1.5.2.

0

2 270 000

ÁLLAMI TÁMOGATÁSOK ÖSSZESEN

-

-

-

23 068 865

8. melléklet

Önkormányzat közhatalmi bevételei (Ft-ban)

Közhatalmi bevételek

Eredeti előir.

Módosított

I.

Adóbevételek

280 000

0

1

Magánszemélyek komm.adó

120 000

2

Állandó jelleggel végzett tevékenység után fizetett ip

160 000

II.

Egyéb közhatalmi bevételek

0

0

Közhatalmi bevételek összesen

280 000

Adósságot keletkeztetőügylet határa
(Stabilitási tv.)

140 000

9. melléklet

Önkormányzat felhalmozási bevételei (Ft-ban)

Felhalmozási bevételek

Eredeti előir.

Módosított

Tény

I.

Tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

1

II.

Pénzügyi befektetések bevételei

0

0

0

1

III.

Felhalmozási támogatások

2 530 000

0

0

1

VP vallási

565 000

0

0

2

VP kamera

1 965 000

0

0

Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen

2 530 000

0

0

Felhalmozási átvett bevételek

Eredeti előir.

Módosított

Tény

1

Felhalmozási átvett pénzeszközök

0

0

0

10. melléklet

Támogatások és működési célú pénzeszközátvétel (Ft-ban)

A.

Támogatások

Eredeti előir.

Módosított

Tény

I.

Önkormányzat költségvetési tám.

23 068 865

0

0

1

Helyi önkormányzatok működésének általános

12 220 745

0

0

2

Települési önkormányzatok egyes szociális és

8 569 000

0

0

3

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetés

9 120

0

0

4

Települési önkormányzatok kulturális feladatai

n

2 270 000

0

0

II.

Támogatásértékű működési bevétel

1 347 000

0

0

1

Iparűzési kiegészítés 160, Vázsnoktól mozgóra 50*12 600, ágazati 217, Sásdtól szoc vissza 370

1 347 000

0

0

Támogatások összesen

24 415 865

0

0

11. melléklet

Önkormányzat tervezett tartalékai E Ft-ban

Ssz.

Megnevezés

Eredeti előir.

Módosított előir.

I.

Céltartalékok

1

Álatlános tartalék

12 311

0

Összesen

12 311

0

12. melléklet

Palé Község Önkormányzat gördülő tervezése 2019-2022.évre E ft-ban

Ssz.

Megnevezés

2021

2022

2023

2024

Ssz.

Megnevezés

2021

2022

2023

2024

Bevételek

Kiadások

1

Működési célú támogatások áh.belül

24 416

19 000

19 500

19 900

1

Személyi juttatások

11 741

7 800

8 000

8 200

Önkormányzatok működési támogatása

23 069

18 000

18 500

18 900

2

Munkaadót terhelő járulékok

1 636

2 100

2 200

2 400

2

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

2 530

0

0

0

3

Dologi kiadások

10 641

6 800

7 000

7 100

3

Közhatalmi bevételek

280

1 600

1 800

2 000

4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

2 645

800

850

900

4

Működési bevételek

3 210

700

700

700

5

Egyéb működési célú kiadások

476

3 300

3 500

3 700

5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

6

Beruházási kiadások

6 255

600

550

400

6

Működési célú átvett pénzeszközök

100

100

100

100

7

Felújítási kiadások

11 418

0

0

0

7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

8

Egyéb felhalmozási célú kiadások

0

0

0

0

Költségvetési bevételek

30 536

21 400

22 100

22 700

Költségvetési kiadások

44 812

21 400

22 100

22 700

Költségvetési bev.és kiad. egyenlege

-

0

0

0

Költségvetési bev.és kiad. egyenlege

-14 276

-

-

-

8

Finanszírozási bevételek

15 199

0

0

0

9

Finanszírozási kiadások

923

0

0

0

Maradvány igénybevétele

14 276

0

0

0

Bevételek összesen

45 735

21 400

22 100

22 700

Kiadások összesen

45 735

21 400

22 100

22 700

Finanszírozás egyenlege

0

0

0

0

Finanszírozás egyenlege

-

-

-

-

13. melléklet

Költségvetési év álláshelyei címenként (01.01.)

Cím sz.

Cím neve

Álláshelyek

Jelleg

1

Településüzemeltetés

1

közművelődés
zárolva, megbízás
mozgó

2

Közfoglalkoztatás

3

közfoglalkoztatott

3

Szociális ellátások

4

Igazgatás

1

polgármester

5

Falugondnoki Szolgálat

1

falugondnok

Összesen

6

Ebből részleges

0

14. melléklet

Áthúzódó feladatok az 2021-2024 intervallumben E Ft-ban

Ssz

Feladat

2021

2022

2023

2024

1

Közművelődés, falugondnoki épület

3 652

2

közfoglalkoztatás előleg

920

3

Csibe

600

4

EFOP 153

602

5

EFOP 392

281

6

Magyar Falu út

9 714

7

VP közbiztonság

1 626

8

DRV eszközhasználat

210

9

Előző évi ÁHT elsz

923

Összesen

18 528

0

0

0

15.számú melléklet

15. melléklet

Palé Község Önkormányzata 2021.évi bevételeinek és kiadásainak előirányzat-felhasználási ütemterve ezer forintban

Ssz.

Bevételek

Előirányzat

Várható bevételek havi forgalma

Összesen

01. hó

2. hó

3. hó

4. hó

5. hó

6. hó

7. hó

8. hó

9. hó

10. hó

11. hó

12. hó

01

Működési célú támogatások

Eredeti

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

1 800

4 616

24 416

Módosított

0

Teljesítés

0

02

Felhalmozási célú támogatások áh.belül

Eredeti

0

2 530

2 530

Módosított

0

Teljesítés

0

03

Közhatalmi bevételek

Eredeti

200

80

280

Módosított

0

Teljesítés

0

04

Működési bevételek

Eredeti

1 000

1 000

1 000

210

3 210

Módosított

0

Teljesítés

0

05

Felhalmozási bevételek

Eredeti

0

0

Módosított

0

Teljesítés

0

06

Működési célú átvett pénzeszközök

Eredeti

100

100

Módosított

0

Teljesítés

0

07

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

Eredeti

0

Módosított

0

Teljesítés

0

08

Kötségvetési bevételek
(01+…+07)

Eredeti

1 800

1 800

3 000

4 330

1 800

2 800

1 800

1 800

2 980

2 010

1 800

4 616

30 536

Módosított

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Teljesítés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

09

Finanszírozási bevételek

Eredeti

15 199

15 199

Módosított

0

Teljesítés

0

10

Összes bevétel (08+09)

Eredeti

16 999

1 800

3 000

4 330

1 800

2 800

1 800

1 800

2 980

2 010

1 800

4 616

45 735

Módosított

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Teljesítés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Ssz.

Kiadások

Előirányzat

Várható kiadások havi forgalma

Összesen

01. hó

2. hó

3. hó

4. hó

5. hó

6. hó

7. hó

8. hó

9. hó

10. hó

11. hó

12. hó

11

Személyi juttatás

Eredeti

980

980

980

980

980

980

980

980

980

980

980

961

11 741

Módosított

0

Teljesítés

0

12

Munkaadót terhelő járulékok

Eredeti

150

150

150

150

150

150

150

150

150

150

50

86

1 636

Módosított

0

Teljesítés

0

13

Dologi kiadás

Eredeti

787

787

1 300

1 500

787

787

1 800

787

400

400

400

906

10 641

Módosított

0

Teljesítés

0

14

Ellátottak pénzbeli juttatásai

Eredeti

200

200

200

200

200

200

200

200

200

200

203

442

2 645

Módosított

0

Teljesítés

0

15

Egyéb működési célú kiadások

Eredeti

180

180

16

100

476

Módosított

0

Teljesítés

0

16

Működési kiadások (11+…+15)

Eredeti

2 297

2 117

2 810

2 830

2 133

2 117

3 130

2 117

1 730

1 830

1 633

2 395

27 139

Módosított

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Teljesítés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

17

Felhalmozási és felújítási kiadások

Eredeti

6 255

11 418

17 673

Módosított

0

Teljesítés

0

18

Egyéb felhalmozási célú kiadások

Eredeti

0

Módosított

0

Teljesítés

0

19

Költségvetési kiadások
(17+…+18)

Eredeti

2 297

2 117

2 810

9 085

2 133

2 117

14 548

2 117

1 730

1 830

1 633

2 395

44 812

Módosított

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Teljesítés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

20

Finanszírozási kiadások

Eredeti

923

923

Módosított

0

Teljesítés

0

21

Összes kiadás
(19+20)

Eredeti

3 220

2 117

2 810

9 085

2 133

2 117

14 548

2 117

1 730

1 830

1 633

2 395

45 735

Módosított

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

Teljesítés

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0