Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Gerényes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2022. 05. 11Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Gerényes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Gerényes Község Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendeletben foglaltak okán a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdése alapján a képviselő-testület hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Gerényes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére és szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre terjed ki.
(2) E rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. §1 A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének főösszegét: 133 098 049 forintban állapítja meg az 1. és 2. melléklet szerint
a) költségvetési bevételi főösszegét: 133 098 049 forintban
aa) a felhalmozási célú bevételt 3.799.987 forintban
ab) a működési célú bevételek összegét: 102 412 613.forintban
ac) finanszírozási bevételeket 26 885 449. forintban határozza meg.
b) költségvetési kiadási főösszegét: 131 831 329.forintban
ba) személyi jellegű kiadásokat 53 798 629. forintban
bb) munkaadókat terhelő járulékokat 5.8885 900. forintban
bc) dologi jellegű kiadásokat 23 814 791 forintban
bd) ellátottak pénzbeli juttatásait 9 242 156. forintban
be) egyéb működési célú kiadásokat 31 461 050. forintban
bf) a felhalmozási célú kiadást 7 628 803 forintban
bg) a finanszírozási kiadásokat 1.266.720 forintban határozza meg.
3. § (1) A Képviselő-testület a 2. §-ban megállapított bevételi főösszeg részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület a 2. §-ban megállapított kiadási főösszeg részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásokat feladatonként a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban a 3. melléklet tartalmazza.
(5) A Képviselő-testület az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti bevételeit a
4. melléklet szerint, a kormányzati funkciók szerinti kiadásait az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) A Képviselő-testület a 2021. év létszámkeretét a 6. melléklet szerint fogadja el.
(7) A Képviselő-testület a 2021. évi a költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi műveleteket az 7. melléklet szerint fogadja el
(8) A Képviselő-testület a 2021. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséről készített előirányzat felhasználási tervet a 8. melléklet szerint fogadja el.
(9) Az önkormányzat a költségvetési évet követő három évi tervezett bevételeit és kiadásai a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) Az Önkormányzat a 2021. évi több éves kihatással járó kötelezettségvállalásának összegét a 10. melléklet hagyja jóvá.
(11) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok kiadásait és bevételeit a 11. melléklet hagyja jóvá.
(12) A Képviselő-testület az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
4. § (1) A Képviselő-testület a hitelek törlesztését a költségvetési bevételek terhére rendeli el.
(2) A vagyonhasznosításból származó, a tervezett előirányzatot meghaladó bevételből év közben általános tartalékot kell képezni.
(3) A bevételi források növelése érdekében elrendeli a pályázati lehetőségek felkutatását és igénybevételét.
(4) Az előző évi pénzmaradvány - az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésével összefüggő kiadások kivételével - a felülvizsgálat, illetve a Képviselő-testület jóváhagyását követően használható fel.
5. § (1) A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban az 9. és 10. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben a későbbi évekre jóváhagyott előirányzatokon belül a Polgármester kötelezettséget vállalhat.
6. § (1) A költségvetési rendelet alapján támogatott szervezetek és magánszemélyek a részükre céljelleggel - nem szociális ellátásként - juttatott összegről írásban elszámolnak. A 2021. évben támogatottak részére az elszámolás teljesítéséig támogatás nem folyósítható. A támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.
(2) A támogatások nyújtásánál az Áht. rendelkezéseit figyelembe kell venni, a közzétételre vonatkozóan a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.
Az 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
7. § (1) A Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatok és költségvetési létszám keretek között átcsoportosítást a Képviselő-testület engedélyezhet.
(2) A Képviselő-testület az Áht. 34. § (2) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy 5 millió Ft összeghatárig a bevételi és kiadási előirányzatokat módosítsa, a kiadási előirányzatok között átcsoportosítást végezzen. Az átcsoportosításról a döntést követően a Képviselő-testület ülésén be kell számolni.
(3) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy utólagos beszámolás mellett 2021. évben a 2. melléklet szerint meghatározott keret terhére kötelezettséget vállaljon.
(4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a központi céljellegű előirányzatok saját hatáskörben történő felosztására, melyről a Polgármester a Képviselő-testületet a soron következő ülésen tájékoztatja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a két képviselő-testületi ülés közötti időszakban felmerülő halaszthatatlan, az SZMSZ-ben meghatározott, képviselő-testület hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyekben döntsön.
(5) Az éves költségvetés jóváhagyásakor meghatározott egyes kiadási előirányzatok utólagos előirányzat-módosítással túlléphetők. Ezek azonban csak olyan előirányzatok lehetnek, amelyek esetében törvényben, kormányrendeletben megállapított támogatásra, ellátásra vonatkozó többletjogosultság eredményezhet előirányzatot meghaladó kiadást.
(6) A költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület negyedévente dönt.
(7) Ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek az önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik, a Polgármester pótköltségvetési rendeletet terjeszt a Képviselő-testület elé.
A gazdálkodás rendje
8. § (1) A költségvetés végrehajtása során tárgyévi fizetési kötelezettség és kifizetés a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható, kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve államigazgatási jogerős határozaton alapuló kötelezettségeket és járandóságokat, továbbá a letéti kezelésben történő kiadásokat. Tárgyéven túli fizetési kötelezettség – kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve államigazgatási jogerős döntésen alapuló kötelezettségeket – csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható.
(2) A hitel a tárgyéven belüli időszakra szólhat. A likviditási hitel átlagos nagyságrendje a költségvetés bevételi részét képező önkormányzati saját bevételek 30 %-át nem haladhatja meg.
(3) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek lekötéséről a Polgármester, illetve az általa felhatalmazott személy dönt.
(4) Az új induló beruházások, felújítások körében a közbeszerzési értékhatár felett a 2015. évi CXLIII. törvény és az önkormányzat közbeszerzési szabályzatának előírásait kell alkalmazni.
(5) A költségvetési szervek fenntartásához a költségvetési támogatását 1/12 szerinti ütemezésben biztosítja a Képviselő-testület. Ettől eltérni csak a beruházások és felújítások esetén, illetve a költségvetési szerv kérése alapján az utalványozásra jogosultak döntése alapján lehet.
9. § (1) Tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható és a kifizetések is ezen összeghatárig rendelhetők el. Tárgyéven túli fizetési kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható. A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött kiadási előirányzata biztosítja-e a fedezetet. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia.
(2)2 Az önkormányzat a pénzeszközei terhére végzett kifizetéskor a készpénzkímélő fizetési módot kell előnyben részesíteni.
a) Készpénz kifizetéssel teljesíthető:
b) társadalom- és szociálpolitikai juttatások,
c) ellátottak pénzbeli juttatásai,
d) költőpénz biztosítása,
e) kiküldetési,
f) reprezentációs kiadások,
g) szolgáltatási kiadások 100 eFt összeghatárig,
h) készlet és tárgyi eszköz beszerzés 100 eFt összeghatárig,
i) rendezvényeken az előadók készpénzes kifizetését a polgármester egyedileg engedélyezheti,
j) egyéb kifizetések esetén a polgármester az ellenjegyzésre jogosultak egyetértésével járulhat hozzá a készpénzes kifizetéshez.
Záró rendelkezések
10. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.
(2) A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről, a 2021. évi költségvetési rendeletnek megfelelően tett intézkedéseit elfogadja.
(3) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerülnek.
1. melléklet3
adatok forintban |
|||||||||
megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
||||||
Módosított előirányzat |
Kötelező |
Önként vállalt |
Állami |
||||||
I. |
Működési célú támogatások áht-n belülről |
B1 |
|||||||
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
|||||||
1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatásai |
B111 |
8 794 465 |
9 057 646 |
9 057 646 |
9 057 646 |
||||
1.1. Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen: |
- |
- |
|||||||
1.1.1.. A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
2 030 658 |
2 030 658 |
2 030 658 |
2 030 658 |
|||||
1.1.2.. Közvilágítás fenntartásának támogatása |
1 125 213 |
1 125 213 |
1 125 213 |
1 125 213 |
|||||
1.1.3. Köztemető fenntartásának támogatása |
1 369 310 |
1 369 310 |
1 369 310 |
1 369 310 |
|||||
1.1.4.. Közutak fenntartásának támogatása |
2 906 772 |
2 906 772 |
2 906 772 |
2 906 772 |
|||||
1.2. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
|||||||||
1.3. Kiegészítés az I.1, I.2. jogcímekhez |
|||||||||
1.4. 2018. évről áthúzódó kompenzáció |
|||||||||
2. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
- |
- |
- |
|||||
3. Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
- |
|||||||
3.1. Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
12 605 000 |
12 698 000 |
13 021 179 |
8 449 179 |
4 572 000 |
||||
3.2. Szociális étkeztetés feladatai(18 fő*55.000,-ft) |
|||||||||
3.3. Gyermekétkeztetés támogatása |
|||||||||
3.4. Rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkezésének támogatása |
566 580 |
915 420 |
926 820 |
926 820 |
|||||
4. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
||||
5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
2 052 608 |
2 052 608 |
2 052 608 |
|||||
6. Elszámolásból származó bevételek |
B16 |
||||||||
1. Önkormányzatok működési támogatásai összesen: |
31 667 998 |
34 425 627 |
34 760 206 |
30 188 206 |
4 572 000 |
- |
|||
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
- |
||||||
3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n belülről |
B13 |
|||||||
4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ( |
B14 |
500 000 |
- |
|||||
5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások igénybevétel áht-n belülről |
B15 |
|||||||
6. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
B16 |
43 727 794 |
57 812 972 |
61 331 808 |
22 694 800 |
38 637 008 |
||
6.1. Baranya Megyei Kormányhivatal: közfoglalkoztatás |
12 755 743 |
26 840 921 |
30 542 788 |
30 542 788 |
|||||
6.2 Gyerekház támogatása |
7 836 115 |
7 836 115 |
8 094 220 |
8 094 220 |
|||||
6.3. háziorvos támogatása |
17 288 924 |
17 288 924 |
15 560 398 |
15 560 398 |
|||||
6.4. védőnő támogatása |
5 847 012 |
5 847 012 |
7 134 402 |
7 134 402 |
|||||
I. Működési célú támogatások államháztartáson belül összesen: |
75 895 792 |
92 238 599 |
96 092 014 |
52 883 006 |
43 209 008 |
- |
|||
II. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
|||||||
1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
|||||||
2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból szárma megtérülések áht-n belülről |
B22 |
|||||||
3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről |
B23 |
|||||||
4. |
Felhalmzási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áht-n belülről |
B24 |
|||||||
5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
3 799 987 |
3 799 987 |
3 799 987 |
||||
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: |
- |
3 799 987 |
3 799 987 |
3 799 987 |
- |
- |
|||
III. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||
1. |
Jövedelemadók |
B31 |
|||||||
1.1. Magánszemélyek jövedelemadói(termőföld bérbead.) |
B311 |
||||||||
1. Jövedelmadók összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
2. |
Szociális hozzájárulási adó és járulék |
B32 |
|||||||
3. |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó |
B33 |
|||||||
4. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
|||||||
4.1. Magánszemélyek kommunális adója |
|||||||||
5 |
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
|||||||
5.1. Iparűzési tevékenység után fizetendő helyi iparűzési adó |
B351 |
486 356 |
1 247 167 |
1 248 650 |
1 248 650 |
||||
5.2. Gépjárműadó |
B354 |
||||||||
5.3. Talajterhelési díj |
B355 |
||||||||
5. Termékek és szolgáltatások adója összesen: |
486 356 |
1 247 167 |
1 248 650 |
- |
1 248 650 |
- |
|||
6. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
|||||||
6.1. Pótlék |
3 613 |
9 697 |
9 697 |
||||||
6.2.Bírság |
|||||||||
6.Egyéb közhatalmi bevételek összesen: |
B36 |
- |
3 613 |
9 697 |
- |
9 697 |
- |
||
III. Közhatalmi bevételek összesen: |
B3 |
486 356 |
1 250 780 |
1 258 347 |
- |
1 258 347 |
- |
||
IV. |
Működési bevételek |
B4 |
|||||||
1. |
Készletérétkesítés ellenértéke |
B401 |
2 000 000 |
2 062 190 |
3 245 550 |
3 245 550 |
|||
2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
20 000 |
57 060 |
57 060 |
||||
3. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
1 800 |
1 800 |
1 800 |
||||
4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
240 000 |
300 000 |
340 000 |
340 000 |
|||
5. |
Ellátási díjak |
B405 |
|||||||
6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
|||||||
7. |
Általános forgalmi adó visszatérülés |
B407 |
|||||||
8. |
Kamatbevételek |
B408 |
7 678 |
10 678 |
10 678 |
||||
9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
|||||||
10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
|||||||
11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
41 310 |
198 164 |
198 164 |
||||
IV. Működési bevételek összesen: |
B4 |
2 240 000 |
2 432 978 |
3 853 252 |
- |
3 853 252 |
- |
||
V. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||
1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
|||||||
2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
|||||||
3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
|||||||
4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
|||||||
5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
|||||||
V. Felhalmozási bevételek összesen: |
B5 |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
- |
850 000 |
1 209 000 |
1 209 000 |
- |
- |
|
1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
B61 |
|||||||
2. |
Működési célú visszatérítendő támogtások, kölcsönök visszatérülése az EU-tól |
B62 |
|||||||
3. |
Működési célú visszatérítendő támogtások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nki. Szervezetektől |
B63 |
|||||||
4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
B64 |
850 000 |
1 209 000 |
1 209 000 |
||||
5. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
|||||||
5.1. Pályázati bevétel |
|||||||||
5.2. Áht-n kívüli szervezetektől kapott bevétel |
|||||||||
VI. Működési célú átvett pénzeszközök összesen: |
- |
850 000 |
1 209 000 |
1 209 000 |
- |
- |
|||
VII. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
|||||||
1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n kívülről |
B71 |
|||||||
2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU-tól |
B72 |
|||||||
3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogtások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nki. Szervezetektől |
B73 |
|||||||
4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
B74 |
|||||||
5. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
|||||||
5.1. Egyéb felhalmozási bevétel (pályázat) |
|||||||||
5.2. Háztartásoktól (érdekeltségi hozzájárulás) |
|||||||||
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
78 622 148 |
100 572 344 |
106 212 600 |
57 891 993 |
48 320 607 |
- |
|||
VIII. |
Finanszírozási bevételek |
B8 |
|||||||
1. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
|||||||
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
||||||||
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
||||||||
1.3. Maradvány igénybevétele |
B813 |
25 533 291 |
25 594 708 |
25 594 708 |
17 677 182 |
7 917 526 |
|||
1.4. Áht-n belüli megelőlegezések |
B814 |
1 290 741 |
1 290 741 |
||||||
1.5. Áht-n belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
||||||||
1.6. Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
||||||||
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
||||||||
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
||||||||
1.9. Tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B819 |
||||||||
1.9.1 Rövid lejáratú |
|||||||||
1.9.2. Hosszúlejáratú |
|||||||||
1. Belföldi finanszírozási bevételek összesen: |
25 533 291 |
25 594 708 |
26 885 449 |
18 967 923 |
7 917 526 |
- |
|||
2. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
|||||||
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
|||||||
4. |
Váltóbevételek |
B84 |
|||||||
VIII. Finanszírozási bevételek összesen: |
25 533 291 |
25 594 708 |
26 885 449 |
18 967 923 |
7 917 526 |
- |
|||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
126 167 052 |
133 098 049 |
76 859 916 |
56 238 133 |
- |
2. melléklet4
adatok forintban |
|||||||||
megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
||||||
Módosított előirányzat |
Kötelező |
Önként vállalt |
Állami |
||||||
I. |
Személyi juttatások |
K1 |
|||||||
1. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
|||||||
1.1. Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K11010 |
||||||||
1.1.1. Közfoglalkoztatottak |
K11010 |
12 186 432 |
25 393 880 |
25 313 546 |
25 313 546 |
||||
1.1.2. Mt. hatálya alá tartozó dolgozók juttatása |
K11010 |
21 909 812 |
25 713 841 |
22 580 436 |
14 970 510 |
7 609 926 |
|||
1.1.3. Közfoglalkoztatottak juttatása |
K11010 |
- |
|||||||
1.1. Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
34 096 244 |
47 130 881 |
47 063 779 |
14 970 510 |
32 093 269 |
- |
|||
1.1.Céljuttatás |
K1103 |
54 950 |
54 950 |
||||||
1.2.Közlekedési ktg térítés |
K1109 |
122 000 |
505 761 |
108 300 |
108 300 |
||||
1.3. Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
K1113 |
725 530 |
725 530 |
||||||
1. Foglalkoztatottak személyi juttatásai összesen: |
34 218 244 |
47 636 642 |
47 952 559 |
15 696 040 |
32 256 519 |
- |
|||
2. |
Külső személyi juttatások |
K12 |
|||||||
2.1. Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
4 488 000 |
4 513 672 |
4 485 953 |
4 485 953 |
||||
2.2. Egyéb juttatás, megbízási díjak |
K122 |
1 380 920 |
2 831 394 |
1 360 117 |
1 360 117 |
||||
2.3. Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
50 000 |
50 000 |
||||||
2. Külső személyi juttatások összesen: |
K12 |
5 918 920 |
7 345 006 |
5 846 070 |
5 846 070 |
50 000 |
- |
||
I. Személyi juttatások összesen: |
K1 |
40 137 164 |
54 981 708 |
53 798 629 |
21 542 110 |
32 306 519 |
- |
||
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
K2 |
|||||||
1. Foglalkoztatottak után fizetendő |
5 487 896 |
5 895 243 |
5 885 900 |
2 893 582 |
2 992 318 |
||||
2. Külső személyi juttatások után fizetendő |
|||||||||
II. Munkaadókat terhelő járulékok összesen: |
K2 |
5 487 896 |
5 895 243 |
5 885 900 |
2 893 582 |
2 992 318 |
- |
||
III. |
Dologi kiadások (K3) |
K3 |
|||||||
1. |
Készletbeszerzés |
K31 |
|||||||
1.1.Szakmai anyagok beszerzése (könyv, folyóirat, informatikai eszközök) |
K311 |
120 000 |
296 767 |
51 845 |
51 845 |
||||
1.2. Üzemeltetési anyagok beszerzése (irodaszer, üzemanyag) |
K312 |
6 007 596 |
8 911 217 |
7 815 473 |
3 353 837 |
4 461 636 |
|||
1. Készletbeszerzés összesen: |
K31 |
6 127 596 |
9 207 984 |
7 867 318 |
3 353 837 |
4 513 481 |
- |
||
2. |
Kommunikációs szolgáltatások (telefon, internet) |
K32 |
|||||||
2.1. Informatikai szolgáltatások |
K321 |
95 000 |
597 945 |
239 870 |
239 870 |
||||
2.2. Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
K322 |
630 000 |
587 696 |
612 289 |
390 000 |
222 289 |
|||
2. Kommunikációs szolgáltatások összesen: |
K32 |
725 000 |
1 185 641 |
852 159 |
629 870 |
222 289 |
- |
||
3. |
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
|||||||
3.1.Közüzemi díjak |
K331 |
1 005 000 |
1 901 343 |
1 542 529 |
1 452 179 |
90 350 |
|||
3.2. Vásárolt élelmezés |
K332 |
446 125 |
942 112 |
727 469 |
727 469 |
||||
3.3. Bérleti díj, lízing díj |
K333 |
- |
|||||||
3.4. Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
1 091 840 |
335 847 |
262 923 |
202 383 |
60 540 |
|||
3.5.Közvetített szolgáltatások |
K335 |
- |
|||||||
3.6. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
5 039 000 |
9 251 815 |
5 382 964 |
4 866 676 |
516 288 |
|||
3.7. Egyéb szolgáltatások |
K337 |
2 225 740 |
3 076 063 |
2 007 479 |
1 356 416 |
651 063 |
|||
3. Szolgáltatások összesen: |
K33 |
9 807 705 |
15 507 180 |
9 923 364 |
8 605 123 |
1 318 241 |
- |
||
4. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
|||||||
4.1. Kiküldetések kiadásai |
K341 |
1 960 000 |
2 045 000 |
2 092 585 |
2 032 585 |
60 000 |
|||
4.2. Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
||||||||
4. Kiküldetések, reklám- és propaganda kiadások összesen: |
K34 |
1 960 000 |
2 045 000 |
2 092 585 |
2 032 585 |
60 000 |
- |
||
5. |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
K35 |
|||||||
5.1. Működési célú, előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
2 581 350 |
2 727 864 |
2 923 521 |
1 672 292 |
1 251 229 |
|||
5.2. Fizetendő általános forgalmiadó |
K352 |
||||||||
5.3. Kamatkiadások |
K353 |
||||||||
5.4. Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
||||||||
5.5. Egyéb dologi kiadások |
K353 |
105 000 |
105 000 |
155 844 |
100 000 |
55 844 |
|||
5. Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások összesen: |
K35 |
2 686 350 |
2 832 879 |
3 079 365 |
1 772 292 |
1 307 073 |
- |
||
III. Dologi kiadások összesen: |
K3 |
21 306 631 |
30 778 684 |
23 814 791 |
16 393 707 |
7 421 084 |
- |
||
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása (K4) |
||||||||
1. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
|||||||
2. |
Családi támogatások |
K42 |
379 500 |
559 000 |
559 000 |
||||
3. |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
|||||||
4. |
Betegséggel kapcsolatos (nem TB) ellátások |
K44 |
|||||||
5. |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
|||||||
6. |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
|||||||
7. |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
|||||||
8. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
|||||||
8.1. Települési támogatás |
8 126 000 |
9 670 320 |
8 683 156 |
8 683 156 |
|||||
8. Egyéb nem intézményi ellátások összesen: |
8 126 000 |
9 670 320 |
8 683 156 |
8 683 156 |
- |
- |
|||
IV. Ellátottak pénzbeli juttatása összesen: |
K4 |
8 126 000 |
10 049 820 |
9 242 156 |
9 242 156 |
- |
- |
||
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|||||||
1. |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
|||||||
2. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
|||||||
3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre |
K503 |
|||||||
4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre |
K504 |
500 000 |
- |
|||||
5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök, törlesztése áht-n belülre |
K505 |
|||||||
6. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
K506 |
- |
- |
|||||
6.1. Vásárosdombói Intézményfenntartó Társulás fenntartására |
21 776 |
21 776 |
21 776 |
21 776 |
|||||
6.2. Konyha támogatása |
860 908 |
936 990 |
936 990 |
936 990 |
|||||
6.3. Mesevár támogatása |
249 365 |
249 365 |
249 365 |
249 365 |
|||||
6.4. Kisvaszar napovi |
149 536 |
149 536 |
149 536 |
149 536 |
|||||
6.5. KIT |
14 831 |
14 831 |
14 831 |
14 831 |
|||||
6.6 Közművelődési szolgáltatás |
265 774 |
265 774 |
265 774 |
||||||
6. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre összesen: |
1 296 416 |
1 638 272 |
1 638 272 |
- |
1 638 272 |
- |
|||
7. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre |
K507 |
|||||||
8. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre |
K508 |
920 000 |
1 220 000 |
1 220 000 |
||||
9. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
||||||||
10. |
Kamattámogatások |
K510 |
|||||||
11. |
Működési célú támogatások EU-nak |
K511 |
|||||||
12. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
129 000 |
486 989 |
702 989 |
213 915 |
|||
12.1. Egyesületek támogatása |
129 000 |
486 989 |
489 074 |
489 074 |
|||||
12.2. Egyéb szervezetek, rendezvények támogatása |
213 915 |
213 915 |
|||||||
12. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre összesen: |
129 000 |
486 989 |
702 989 |
915 |
489 074 |
- |
|||
13. |
Tartalékok |
K513 |
21 673 815 |
12 169 720 |
27 899 789 |
27 899 789 |
|||
V. Egyéb működési célú kiadások összesen: |
23 599 231 |
15 214 981 |
31 461 050 |
915 |
31 247 135 |
||||
VI. |
Beruházások |
K6 |
|||||||
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
|||||||
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
450 000 |
- |
|||||
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
|||||||
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
2 875 950 |
6 289 338 |
6 145 266 |
4 822 618 |
1 322 648 |
||
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
|||||||
6. |
Meglévő részesedésekhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
|||||||
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
K67 |
905 827 |
1 690 558 |
1 483 537 |
1 133 985 |
349 552 |
||
VI. Beruházások összesen: |
4 231 777 |
7 979 896 |
7 628 803 |
5 956 603 |
1 672 200 |
- |
|||
VII. |
Felújítások |
K7 |
|||||||
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
|||||||
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
|||||||
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
|||||||
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
|||||||
VII. Felújítások összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||
1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre |
K81 |
|||||||
2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre |
K82 |
|||||||
3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése |
K83 |
|||||||
4. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre |
K84 |
|||||||
5. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre |
K85 |
|||||||
6. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre |
K86 |
|||||||
7. |
Lakástámogatás |
K87 |
|||||||
8. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n kívülre |
K89 |
|||||||
VIII. Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
102 888 699 |
124 900 332 |
131 831 329 |
56 029 073 |
75 639 256 |
- |
|||
IX. |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||
1. |
Belföldi finanszírozási kiadások |
||||||||
1.1. Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre |
K911 |
||||||||
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||||||
1.3. Áht-n belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||||||
1.4. Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
||||
1.5. Központi, irányító szervi támgatások folyósítása |
K915 |
||||||||
1.6. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
||||||||
1.7. Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||||||
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
||||||||
1.9. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K919 |
||||||||
1. Belföldi finanszírozási kiadások összesen: |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
- |
- |
|||
2. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
|||||||
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
|||||||
4. |
Váltókiadások |
K94 |
|||||||
IX. Finanszírozási kiadások összesen: |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
- |
- |
|||
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
126 167 052 |
133 098 049 |
57 295 793 |
75 639 256 |
- |
3. melléklet5
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
||||||||
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
||
I. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
75 395 792 |
92 238 599 |
96 092 014 |
I. |
Személyi juttatások |
40 137 164 |
54 981 708 |
53 798 629 |
III. |
Közhatalmi bevételek |
486 356 |
1 250 780 |
1 258 347 |
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
5 487 896 |
5 895 243 |
5 885 900 |
IV. |
Működési bevételek |
2 740 000 |
2 432 978 |
3 853 252 |
III. |
Dologi kiadások |
21 306 651 |
30 778 684 |
23 814 791 |
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
850 000 |
1 209 000 |
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
8 126 000 |
10 049 820 |
9 242 156 |
|
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
23 599 231 |
15 214 981 |
31 461 050 |
|||||
Működési bevételek |
78 622 148 |
96 772 357 |
102 412 613 |
Működési kiadások |
98 656 942 |
116 920 436 |
124 202 526 |
||
II. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
VI. |
Beruházások |
4 231 777 |
7 979 896 |
7 628 803 |
|||
V. |
Felhalmozási bevételek |
3 799 987 |
3 799 987 |
VII. |
Felújítások |
||||
VII. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||
Felhalmozási bevételek |
- |
3 799 987 |
3 799 987 |
Felhalmozási kiadások |
4 231 777 |
7 979 896 |
7 628 803 |
||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
78 622 148 |
100 572 344 |
106 212 600 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
102 888 719 |
124 900 332 |
131 831 329 |
||
Működési célú finanszírozási bevételek |
25 533 291 |
25 594 708 |
26 885 449 |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
||
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
||||||||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
25 533 291 |
25 594 708 |
26 885 449 |
FINANSZÍROZÁS KIADÁSAI |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
126 167 052 |
133 098 049 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
126 167 052 |
133 098 049 |
4. melléklet6
adatok forintban |
||||||||||
Megnevezés |
Bevételek összesen |
Helyi önkormányzatok működési támogatása |
Egyéb működési támogatások |
Közhatalmi bevételek |
Működési bevételek |
Felhalmozási bevételek |
Működési célú bevételek |
Egyéb támogatások |
Maradvány igénybevétele |
|
1 |
Igazgatási kiadások |
36 238 134 |
8 667 972 |
3 593 252 |
3 799 987 |
1 209 000 |
18 967 923 |
|||
2 |
Köztemető |
1 369 310 |
1 369 310 |
|||||||
3 |
Közfoglalkoztatás |
34 225 240 |
30 542 788 |
3 682 452 |
||||||
4 |
Utak,hidak |
2 906 772 |
2 906 772 |
|||||||
5 |
Közvilágítás |
1 125 213 |
1 125 213 |
|||||||
6 |
Zöldterület-kezelés |
2 030 658 |
2 030 658 |
|||||||
7 |
Háziorvos alapellátás |
19 326 925 |
15 560 398 |
3 766 527 |
||||||
8 |
Védőnő |
7 134 402 |
7 134 402 |
|||||||
9 |
Könyvtár |
2 270 000 |
2 270 000 |
|||||||
10 |
Intézményen kivüli gyerm. |
926 820 |
926 820 |
|||||||
11 |
Gyerekház |
8 562 767 |
8 094 220 |
468 547 |
||||||
12 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
10 891 461 |
10 891 461 |
|||||||
13 |
Vagyongazdálkodás |
260 000 |
260 000 |
|||||||
14 |
Falugondnok |
4 572 000 |
4 572 000 |
|||||||
15 |
Önkormányzat funkcióra nem számolható |
1 258 347 |
1 258 347 |
|||||||
16 |
Önkormányzatok elszámolásai központi költségvetési szervvel |
- |
||||||||
összesen: |
133 098 049 |
34 760 206 |
61 331 808 |
1 258 347 |
3 853 252 |
3 799 987 |
1 209 000 |
- |
26 885 449 |
5. melléklet7
adatok forintban |
|||||||||
Megnevezés |
Kiadás összesen |
Személyi kiadások |
Munkaadót terhelő jár. |
Dologi kiadás |
Ellátottak pénzb. jutt. |
Átadott pénzeszköz |
Felújítási kiadások |
Beruházási kiadások |
|
1 |
Igazgatási kiadások |
40 168 810 |
5 041 981 |
596 420 |
2 896 797 |
30 600 515 |
1 033 097 |
||
2 |
Köztemető |
1 407 237 |
206 405 |
24 835 |
356 007 |
819 990 |
|||
3 |
Hosszabb időtartalmú közf. |
17 917 289 |
16 740 411 |
1 125 692 |
51 186 |
||||
4 |
Közfoglalkoztatás mintap. |
12 687 095 |
8 935 108 |
713 648 |
3 038 339 |
||||
5 |
Utak,hidak |
4 033 147 |
1 497 750 |
232 104 |
803 293 |
1 500 000 |
|||
6 |
Közvilágítás |
1 145 097 |
1 145 097 |
||||||
7 |
Zöldterület-kezelés |
3 699 381 |
704 040 |
1 008 271 |
1 987 070 |
||||
8 |
Város és község gazdálkodás |
262 400 |
227 186 |
35 214 |
|||||
9 |
Háziorvos alapellátás |
16 326 238 |
5 820 614 |
902 201 |
8 064 877 |
1 538 546 |
|||
10 |
Védőnő |
6 517 247 |
5 284 284 |
819 065 |
400 884 |
13 014 |
|||
11 |
Könyvtár |
2 946 608 |
1 436 150 |
222 602 |
473 000 |
341 856 |
473 000 |
||
12 |
Civil szervezetk mük.tám. |
446 060 |
446 060 |
||||||
13 |
Intézményen kivüli gyerm. |
1 023 138 |
1 023 138 |
||||||
14 |
Gyerekház |
8 139 588 |
5 013 690 |
766 018 |
2 359 880 |
||||
15 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
8 683 156 |
8 683 156 |
||||||
16 |
Közművelődés közösségi társ. |
230 000 |
230 000 |
||||||
17 |
Gyermekvédelmi pénzbeli |
559 000 |
559 000 |
||||||
18 |
Falugondnok |
5 610 142 |
2 891 010 |
448 010 |
1 964 022 |
30 000 |
277 100 |
||
Intézményi működtetési feladatok |
- |
||||||||
19 |
Mesevár |
249 365 |
249 365 |
||||||
20 |
Gyermekétkeztetés |
860 908 |
860 908 |
||||||
21 |
Napovi |
149 536 |
149 536 |
||||||
22 |
KIT, VIT |
36 607 |
36 607 |
||||||
23 |
Közoktatás |
265 774 |
265 774 |
||||||
Összesen: |
133 363 823 |
53 798 629 |
5 885 809 |
23 814 791 |
9 242 156 |
32 993 635 |
- |
7 628 803 |
6. melléklet8
fő |
||||||
összesen |
létszám |
képviselők |
bizottsági tagok |
megbízási díj |
||
1 |
Igazgatási kiadások |
5 |
1 |
4 |
||
2 |
Köztemető |
1 |
1 |
|||
3 |
Közfoglalkoztatás |
26 |
26 |
|||
4 |
Utak,hidak |
1 |
1 |
|||
5 |
Háziorvos alapellátás |
1 |
1 |
|||
6 |
Védőnő |
1 |
1 |
|||
7 |
Könyvtár |
1 |
1 |
|||
8 |
Falugondnoki szolgálat |
1 |
1 |
|||
Összesen: |
37 |
33 |
4 |
- |
- |
7. melléklet
adatok Ft-ban |
||
Működési cél |
Felhalmozási cél |
|
Bevételek |
0 |
|
Működési cél |
Felhalmozási cél |
|
Kiadások |
0 |
8. melléklet9
adatok forintban |
||||||||||||||
jan. |
febr. |
márc. |
ápr. |
máj. |
jún. |
júl. |
aug. |
szept. |
okt. |
nov. |
dec. |
összesen |
||
BEVÉTELEK |
||||||||||||||
I. |
Helyi önkormányzatok működési támogatása |
1 800 037 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
5 472 898 |
2 715 269 |
2 715 269 |
3 049 850 |
34 760 206 |
II. |
Egyéb működési célú támogatások |
3 643 982 |
5 032 367 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
4 165 849 |
5 165 849 |
7 162 818 |
61 331 808 |
III. |
Közhatalmi bevételek |
120 000 |
120 000 |
246 356 |
254 000 |
163 442 |
346 982 |
7 567 |
1 258 347 |
|||||
IV. |
Működési bevételek |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
170 000 |
170 000 |
170 000 |
240 788 |
540 000 |
2 142 464 |
3 853 252 |
V. |
Felhalmozási bevételek |
521 428 |
350 000 |
750 000 |
450 000 |
500 000 |
328 559 |
900 000 |
3 799 987 |
|||||
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
50 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
200 000 |
200 000 |
200 000 |
259 000 |
1 209 000 |
||||
VII |
Egyéb támogatások |
- |
||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 514 019 |
7 817 636 |
7 951 118 |
8 071 118 |
8 121 118 |
8 818 902 |
8 755 118 |
9 064 560 |
11 805 729 |
7 829 473 |
8 949 677 |
13 514 132 |
106 212 600 |
|
VIII. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
25 594 708 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
1 290 741 |
26 885 449 |
||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
31 108 727 |
7 817 636 |
7 951 118 |
8 071 118 |
8 121 118 |
8 818 902 |
8 755 118 |
9 064 560 |
11 805 729 |
7 829 473 |
8 949 677 |
14 804 873 |
133 098 049 |
|
KIADÁSOK |
||||||||||||||
I. |
Személyi juttatások |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
4 900 000 |
3 000 000 |
1 798 629 |
53 798 629 |
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
453 748 |
453 748 |
453 748 |
453 748 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
568 000 |
512 484 |
5 885 900 |
III. |
Dologi kiadások |
1 500 000 |
1 500 000 |
2 500 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
1 600 000 |
1 500 000 |
1 500 000 |
2 536 000 |
2 696 000 |
2 696 000 |
2 786 791 |
23 814 791 |
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
2 400 000 |
5 000 |
50 000 |
50 000 |
2 400 000 |
20 000 |
599 000 |
1 944 320 |
1 473 836 |
9 242 156 |
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
30 272 676 |
31 461 050 |
VI. |
Beruházások |
2 994 039 |
892 000 |
639 777 |
1 204 080 |
1 250 000 |
648 907 |
7 628 803 |
||||||
VII. |
Felújítások |
- |
||||||||||||
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
- |
||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
7 061 782 |
7 061 782 |
8 061 782 |
12 355 821 |
7 903 438 |
7 796 215 |
7 056 438 |
10 610 518 |
9 312 438 |
9 450 345 |
8 316 354 |
36 844 416 |
131 831 329 |
|
IX. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
1 266 720 |
1 266 720 |
|||||||||||
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
8 328 502 |
7 061 782 |
8 061 782 |
12 355 821 |
7 903 438 |
7 796 215 |
7 056 438 |
10 610 518 |
9 312 438 |
9 450 345 |
8 316 354 |
36 844 416 |
133 098 049 |
9. melléklet
adatok forintban |
|||||||||
Bevételek |
Kiadások |
||||||||
Működési |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
Működési |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
||
I. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
75 395 792 |
85 638 792 |
92 465 321 |
I. |
Személyi jellegű juttatások |
40 137 164 |
41 536 000 |
42 500 000 |
III. |
Közhatalmi bevételek (helyi adók) |
486 356 |
950 000 |
1 000 000 |
II. |
Munkaadót terhelő járulékok |
5 487 896 |
5 487 896 |
5 650 000 |
IV. |
Működési bevételek |
2 740 000 |
2 740 000 |
2 740 000 |
III. |
Dologi kiadások |
21 306 651 |
22 500 365 |
25 968 000 |
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
8 126 000 |
8 126 000 |
9 256 000 |
|||
VIII. |
Finanszírozási bevételek |
25 533 291 |
25 533 291 |
25 533 291 |
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
23 599 231 |
23 599 231 |
24 678 956 |
IX. |
Finanszírozási kiadások |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 650 000 |
|||||
Összesen működési bevétel |
104 155 439 |
114 862 083 |
121 738 612 |
Összesen műk.kiadás |
99 923 662 |
102 516 212 |
109 702 956 |
||
Felhalmozási célú |
Felhalmozási célú |
||||||||
II. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
VI. |
Beruházás |
4 231 777 |
4 231 777 |
4 231 777 |
|||
V. |
Felhalmozási bevételek |
VII. |
Felújítás |
8 114 094 |
7 803 879 |
||||
VII. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú pénzeszköz átadás |
||||||
Összesen felhalmozási célú bevétel |
- |
- |
- |
Összes felhalmozási kiadás |
4 231 777 |
12 345 871 |
12 035 656 |
||
Mindösszesen bevétel |
104 155 439 |
114 862 083 |
121 738 612 |
Mindösszesen kiadás |
104 155 439 |
114 862 083 |
121 738 612 |
10. melléklet
adatok forintban |
||||
Megnevezés |
Tárgy |
Lejárat |
2021 |
További évek |
E-ON Áramszolgáltató Rt. |
Közvilágítás szolgáltatás |
Határozatlan |
400 000 |
1 200 000 |
E-ON Áramszolgáltató Rt. |
Áram szolgáltatás |
Határozatlan |
||
FŐGÁZ |
Gáz szolgáltatás |
Határozatlan |
200 000 |
600 000 |
Csányi és Társa Bt. |
Vagyonbiztosítás |
Határozatlan |
||
Tarr Kft. |
Internet szolg. |
Határozatlan |
250 000 |
750 000 |
Dél-KOM Nkft. |
Hulladékszállítási szerződés |
Határozatlan |
||
Összes kötelezettség |
850 000 |
2 550 000 |
11. melléklet
adatok forintban |
||||||||||||
Beruházás |
Támogatás forrása |
Támogatási szerződés |
Támogatási szerződés szerint |
2021 |
2022 |
2023 |
||||||
költség |
pályázati forrás |
egyéb forrás (BM önerő, lakossági, konzorciumi) |
Önerő |
EU-s |
önerő |
EU-s |
önerő |
EU-s |
önerő |
|||
Mindösszesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
12. melléklet
Ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése |
Kedvezményt nem nyújt |
Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedése |
Kedvezményt nem nyújt |
Helyi adónál biztosított kedvezmény, mentesség összege |
A helyi adónál a jogszabályban meghatározott mentességeket biztosítja az önkormányzat |
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege |
Kedvezményt nem nyújt |
Egyéb |
Az Önkormányzat ingyenes használatot biztosít a helyi civil szervezeteknek, sportszervezeteknek a helyiségek használatára |
A 2. § a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § (2) bekezdése a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 1. mellékletével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (V. 10.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.