Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Gerényes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 10. 27- 2022. 05. 10Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (II. 15.) önkormányzati rendelete
Gerényes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Gerényes Község Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendeletben foglaltak okán a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdése alapján a képviselő-testület hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Gerényes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére és szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre terjed ki.
(2) E rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. §1 A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének főösszegét: 127.167.052 forintban állapítja meg az 1. és 2. melléklet szerint
a) költségvetési bevételi főösszegét: 127.167.052 forintban
aa) a felhalmozási célú bevételt 3.799.987 forintban
ab) a működési célú bevételek összegét: 97.772.357 forintban
ac) finanszírozási bevételeket 25. 594. 708 forintban határozza meg.
b) költségvetési kiadási főösszegét: 127.167.052 forintban
ba) személyi jellegű kiadásokat 54.981.708 forintban
bb) munkaadókat terhelő járulékokat 5.895.243 forintban
bc) dologi jellegű kiadásokat 31.778.684 forintban
bd) ellátottak pénzbeli juttatásait 10.049.820 forintban
be) egyéb működési célú kiadásokat 15.214.981 forintban
bf) a felhalmozási célú kiadást 7.979.896 forintban bg) a finanszírozási kiadásokat 1.266.720 forintban határozza meg.
3. § (1) A Képviselő-testület a 2. §-ban megállapított bevételi főösszeg részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület a 2. §-ban megállapított kiadási főösszeg részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásokat feladatonként a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban a 3. melléklet tartalmazza.
(5) A Képviselő-testület az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti bevételeit a
4. melléklet szerint, a kormányzati funkciók szerinti kiadásait az 5. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) A Képviselő-testület a 2021. év létszámkeretét a 6. melléklet szerint fogadja el.
(7) A Képviselő-testület a 2021. évi a költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi műveleteket az 7. melléklet szerint fogadja el
(8) A Képviselő-testület a 2021. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséről készített előirányzat felhasználási tervet a 8. melléklet szerint fogadja el.
(9) Az önkormányzat a költségvetési évet követő három évi tervezett bevételeit és kiadásai a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) Az Önkormányzat a 2021. évi több éves kihatással járó kötelezettségvállalásának összegét a 10. melléklet hagyja jóvá.
(11) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok kiadásait és bevételeit a 11. melléklet hagyja jóvá.
(12) A Képviselő-testület az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
4. § (1) A Képviselő-testület a hitelek törlesztését a költségvetési bevételek terhére rendeli el.
(2) A vagyonhasznosításból származó, a tervezett előirányzatot meghaladó bevételből év közben általános tartalékot kell képezni.
(3) A bevételi források növelése érdekében elrendeli a pályázati lehetőségek felkutatását és igénybevételét.
(4) Az előző évi pénzmaradvány - az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésével összefüggő kiadások kivételével - a felülvizsgálat, illetve a Képviselő-testület jóváhagyását követően használható fel.
5. § (1) A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban az 9. és 10. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben a későbbi évekre jóváhagyott előirányzatokon belül a Polgármester kötelezettséget vállalhat.
6. § (1) A költségvetési rendelet alapján támogatott szervezetek és magánszemélyek a részükre céljelleggel - nem szociális ellátásként - juttatott összegről írásban elszámolnak. A 2021. évben támogatottak részére az elszámolás teljesítéséig támogatás nem folyósítható. A támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.
(2) A támogatások nyújtásánál az Áht. rendelkezéseit figyelembe kell venni, a közzétételre vonatkozóan a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.
Az 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
7. § (1) A Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatok és költségvetési létszám keretek között átcsoportosítást a Képviselő-testület engedélyezhet.
(2) A Képviselő-testület az Áht. 34. § (2) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy 5 millió Ft összeghatárig a bevételi és kiadási előirányzatokat módosítsa, a kiadási előirányzatok között átcsoportosítást végezzen. Az átcsoportosításról a döntést követően a Képviselő-testület ülésén be kell számolni.
(3) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy utólagos beszámolás mellett 2021. évben a 2. melléklet szerint meghatározott keret terhére kötelezettséget vállaljon.
(4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a központi céljellegű előirányzatok saját hatáskörben történő felosztására, melyről a Polgármester a Képviselő-testületet a soron következő ülésen tájékoztatja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a két képviselő-testületi ülés közötti időszakban felmerülő halaszthatatlan, az SZMSZ-ben meghatározott, képviselő-testület hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyekben döntsön.
(5) Az éves költségvetés jóváhagyásakor meghatározott egyes kiadási előirányzatok utólagos előirányzat-módosítással túlléphetők. Ezek azonban csak olyan előirányzatok lehetnek, amelyek esetében törvényben, kormányrendeletben megállapított támogatásra, ellátásra vonatkozó többletjogosultság eredményezhet előirányzatot meghaladó kiadást.
(6) A költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület negyedévente dönt.
(7) Ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek az önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik, a Polgármester pótköltségvetési rendeletet terjeszt a Képviselő-testület elé.
A gazdálkodás rendje
8. § (1) A költségvetés végrehajtása során tárgyévi fizetési kötelezettség és kifizetés a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható, kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve államigazgatási jogerős határozaton alapuló kötelezettségeket és járandóságokat, továbbá a letéti kezelésben történő kiadásokat. Tárgyéven túli fizetési kötelezettség – kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve államigazgatási jogerős döntésen alapuló kötelezettségeket – csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható.
(2) A hitel a tárgyéven belüli időszakra szólhat. A likviditási hitel átlagos nagyságrendje a költségvetés bevételi részét képező önkormányzati saját bevételek 30 %-át nem haladhatja meg.
(3) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek lekötéséről a Polgármester, illetve az általa felhatalmazott személy dönt.
(4) Az új induló beruházások, felújítások körében a közbeszerzési értékhatár felett a 2015. évi CXLIII. törvény és az önkormányzat közbeszerzési szabályzatának előírásait kell alkalmazni.
(5) A költségvetési szervek fenntartásához a költségvetési támogatását 1/12 szerinti ütemezésben biztosítja a Képviselő-testület. Ettől eltérni csak a beruházások és felújítások esetén, illetve a költségvetési szerv kérése alapján az utalványozásra jogosultak döntése alapján lehet.
9. § (1) Tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható és a kifizetések is ezen összeghatárig rendelhetők el. Tárgyéven túli fizetési kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható. A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött kiadási előirányzata biztosítja-e a fedezetet. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia.
(2)2 Az önkormányzat a pénzeszközei terhére végzett kifizetéskor a készpénzkímélő fizetési módot kell előnyben részesíteni.
a) Készpénz kifizetéssel teljesíthető:
b) társadalom- és szociálpolitikai juttatások,
c) ellátottak pénzbeli juttatásai,
d) költőpénz biztosítása,
e) kiküldetési,
f) reprezentációs kiadások,
g) szolgáltatási kiadások 100 eFt összeghatárig,
h) készlet és tárgyi eszköz beszerzés 100 eFt összeghatárig,
i) rendezvényeken az előadók készpénzes kifizetését a polgármester egyedileg engedélyezheti,
j) egyéb kifizetések esetén a polgármester az ellenjegyzésre jogosultak egyetértésével járulhat hozzá a készpénzes kifizetéshez.
Záró rendelkezések
10. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.
(2) A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről, a 2021. évi költségvetési rendeletnek megfelelően tett intézkedéseit elfogadja.
(3) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerülnek.
1. melléklet3
megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
||||||
Módosított előirányzat |
Kötelező |
Önként vállalt |
Állami |
||||||
I. |
Működési célú támogatások áht-n belülről |
B1 |
|||||||
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
B11 |
|||||||
1. Helyi önkormányzatok működésének általános támogatásai |
B111 |
8 794 465 |
8 896 906 |
9 057 646 |
9 057 646 |
||||
1.1. Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen: |
- |
- |
|||||||
1.1.1.. A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása |
2 030 658 |
2 030 658 |
2 030 658 |
2 030 658 |
|||||
1.1.2.. Közvilágítás fenntartásának támogatása |
1 125 213 |
1 125 213 |
1 125 213 |
1 125 213 |
|||||
1.1.3. Köztemető fenntartásának támogatása |
1 369 310 |
1 369 310 |
1 369 310 |
1 369 310 |
|||||
1.1.4.. Közutak fenntartásának támogatása |
2 906 772 |
2 906 772 |
2 906 772 |
2 906 772 |
|||||
1.2. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása |
|||||||||
1.3. Kiegészítés az I.1, I.2. jogcímekhez |
|||||||||
1.4. 2018. évről áthúzódó kompenzáció |
|||||||||
2. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
B112 |
- |
- |
- |
|||||
3. Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
B113 |
- |
|||||||
3.1. Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása |
12 605 000 |
12 698 000 |
12 698 000 |
8 126 000 |
4 572 000 |
||||
3.2. Szociális étkeztetés feladatai(18 fő*55.000,-ft) |
|||||||||
3.3. Gyermekétkeztetés támogatása |
|||||||||
3.4. Rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkezésének támogatása |
566 580 |
566 580 |
915 420 |
915 420 |
|||||
4. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
B114 |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
2 270 000 |
||||
5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások |
B115 |
2 052 608 |
2 052 608 |
||||||
6. Elszámolásból származó bevételek |
B16 |
- |
|||||||
1. Önkormányzatok működési támogatásai összesen: |
31 667 998 |
31 863 439 |
34 425 627 |
29 853 627 |
4 572 000 |
- |
|||
2. |
Elvonások és befizetések bevételei |
B12 |
- |
||||||
3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n belülről |
B13 |
|||||||
4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ( |
B14 |
500 000 |
- |
|||||
5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások igénybevétel áht-n belülről |
B15 |
|||||||
6. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről |
B16 |
43 727 794 |
57 095 664 |
57 812 972 |
23 135 936 |
34 677 036 |
||
6.1. Baranya Megyei Kormányhivatal: közfoglalkoztatás |
12 755 743 |
26 123 613 |
26 840 921 |
26 840 921 |
|||||
6.2 Gyerekház támogatása |
7 836 115 |
7 836 115 |
7 836 115 |
7 836 115 |
|||||
6.3. háziorvos támogatása |
17 288 924 |
17 288 924 |
17 288 924 |
17 288 924 |
|||||
6.4. védőnő támogatása |
5 847 012 |
5 847 012 |
5 847 012 |
5 847 012 |
|||||
I. Működési célú támogatások államháztartáson belül összesen: |
75 895 792 |
88 959 103 |
92 238 599 |
52 989 563 |
39 249 036 |
- |
|||
II. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
B2 |
|||||||
1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
B21 |
|||||||
2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból szárma megtérülések áht-n belülről |
B22 |
|||||||
3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről |
B23 |
|||||||
4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áht-n belülről |
B24 |
|||||||
5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
B25 |
3 499 988 |
3 799 987 |
3 799 987 |
||||
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: |
- |
3 499 988 |
3 799 987 |
3 799 987 |
- |
- |
|||
III. |
Közhatalmi bevételek |
B3 |
|||||||
1. |
Jövedelemadók |
B31 |
|||||||
1.1. Magánszemélyek jövedelemadói(termőföld bérbead.) |
B311 |
||||||||
1. Jövedelmadók összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
2. |
Szociális hozzájárulási adó és járulék |
B32 |
|||||||
3. |
Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó |
B33 |
|||||||
4. |
Vagyoni típusú adók |
B34 |
|||||||
4.1. Magánszemélyek kommunális adója |
|||||||||
5 |
Termékek és szolgáltatások adói |
B35 |
|||||||
5.1. Iparűzési tevékenység után fizetendő helyi iparűzési adó |
B351 |
486 356 |
486 356 |
1 247 167 |
1 247 167 |
||||
5.2. Gépjárműadó |
B354 |
||||||||
5.3. Talajterhelési díj |
B355 |
||||||||
5. Termékek és szolgáltatások adója összesen: |
486 356 |
486 356 |
1 247 167 |
- |
1 247 167 |
- |
|||
6. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
B36 |
|||||||
6.1. Pótlék |
3 613 |
3 613 |
|||||||
6.2.Bírság |
|||||||||
6.Egyéb közhatalmi bevételek összesen: |
B36 |
- |
3 613 |
- |
3 613 |
- |
|||
III. Közhatalmi bevételek összesen: |
B3 |
486 356 |
486 356 |
1 250 780 |
- |
1 250 780 |
- |
||
IV. |
Működési bevételek |
B4 |
|||||||
1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
B401 |
2 000 000 |
2 000 000 |
2 062 190 |
2 062 190 |
|||
2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
B402 |
20 000 |
20 000 |
|||||
3. |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke |
B403 |
1 800 |
1 800 |
|||||
4. |
Tulajdonosi bevételek |
B404 |
240 000 |
280 000 |
300 000 |
300 000 |
|||
5. |
Ellátási díjak |
B405 |
|||||||
6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
B406 |
|||||||
7. |
Általános forgalmi adó visszatérülés |
B407 |
|||||||
8. |
Kamatbevételek |
B408 |
3 678 |
7 678 |
7 678 |
||||
9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
B409 |
|||||||
10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
B410 |
|||||||
11. |
Egyéb működési bevételek |
B411 |
41 290 |
41 310 |
41 310 |
||||
IV. Működési bevételek összesen: |
B4 |
2 240 000 |
2 324 968 |
2 432 978 |
- |
2 432 978 |
- |
||
V. |
Felhalmozási bevételek |
B5 |
|||||||
1. |
Immateriális javak értékesítése |
B51 |
|||||||
2. |
Ingatlanok értékesítése |
B52 |
|||||||
3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
B53 |
|||||||
4. |
Részesedések értékesítése |
B54 |
|||||||
5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
B55 |
|||||||
V. Felhalmozási bevételek összesen: |
B5 |
- |
- |
- |
- |
- |
|||
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
B6 |
- |
850 000 |
850 000 |
850 000 |
- |
- |
|
1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések |
B61 |
|||||||
2. |
Működési célú visszatérítendő támogtások, kölcsönök visszatérülése az EU-tól |
B62 |
|||||||
3. |
Működési célú visszatérítendő támogtások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nki. Szervezetektől |
B63 |
|||||||
4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
B64 |
850 000 |
850 000 |
850 000 |
||||
5. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszközök |
B65 |
|||||||
5.1. Pályázati bevétel |
|||||||||
5.2. Áht-n kívüli szervezetektől kapott bevétel |
|||||||||
VI. Működési célú átvett pénzeszközök összesen: |
- |
850 000 |
850 000 |
850 000 |
- |
- |
|||
VII. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B7 |
|||||||
1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n kívülről |
B71 |
|||||||
2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU-tól |
B72 |
|||||||
3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nki. Szervezetektől |
B73 |
|||||||
4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről |
B74 |
|||||||
5. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
B75 |
|||||||
5.1. Egyéb felhalmozási bevétel (pályázat) |
|||||||||
5.2. Háztartásoktól (érdekeltségi hozzájárulás) |
|||||||||
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
78 622 148 |
96 120 |
100 572 344 |
57 639 550 |
42 932 794 |
- |
|||
VIII. |
Finanszírozási bevételek |
B8 |
|||||||
1. |
Belföldi finanszírozás bevételei |
B81 |
|||||||
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól |
B811 |
||||||||
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei |
B812 |
||||||||
1.3. Maradvány igénybevétele |
B813 |
25 533 291 |
25 594 708 |
25 594 708 |
17 677 182 |
7 917 526 |
|||
1.4. Áht-n belüli megelőlegezések |
B814 |
||||||||
1.5. Áht-n belüli megelőlegezések törlesztése |
B815 |
||||||||
1.6. Központi, irányító szervi támogatás |
B816 |
||||||||
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése |
B817 |
||||||||
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei |
B818 |
||||||||
1.9. Tulajdonosi kölcsönök bevételei |
B819 |
||||||||
1.9.1 Rövid lejáratú |
|||||||||
1.9.2. Hosszúlejáratú |
|||||||||
1. Belföldi finanszírozási bevételek összesen: |
25 533 291 |
25 594 708 |
25 594 708 |
17 677 182 |
7 917 526 |
- |
|||
2. |
Külföldi finanszírozás bevételei |
B82 |
|||||||
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
B83 |
|||||||
4. |
Váltóbevételek |
B84 |
|||||||
VIII. Finanszírozási bevételek összesen: |
25 533 291 |
25 594 708 |
25 594 708 |
17 677 182 |
7 917 526 |
- |
|||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
121 715 123 |
126 167 052 |
75 316 732 |
50 850 320 |
- |
2. melléklet4
megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
||||||
Módosított előirányzat |
Kötelező |
Önként vállalt |
Állami |
||||||
I. |
Személyi juttatások |
K1 |
|||||||
1. |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
K11 |
|||||||
1.1. Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
K11010 |
||||||||
1.1.1. Közfoglalkoztatottak |
K11010 |
12 186 432 |
21 666 779 |
25 393 880 |
25 393 880 |
||||
1.1.2. Mt. hatálya alá tartozó dolgozók juttatása |
K11010 |
21 909 812 |
21 804 612 |
25 713 841 |
15 037 612 |
10 676 229 |
|||
1.1.3. Közfoglalkoztatottak juttatása |
K11010 |
- |
|||||||
1.1. Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: |
34 096 244 |
43 471 391 |
47 130 881 |
15 037 612 |
32 093 269 |
- |
|||
1.2.Béren kívüli juttatások |
K1107 |
122 000 |
203 200 |
505 761 |
505 761 |
||||
1. Foglalkoztatottak személyi juttatásai összesen: |
34 218 244 |
43 674 591 |
47 636 642 |
15 543 373 |
32 093 269 |
- |
|||
2. |
Külső személyi juttatások |
K12 |
|||||||
2.1. Választott tisztségviselők juttatásai |
K121 |
4 488 000 |
4 513 672 |
4 513 672 |
4 513 672 |
||||
2.2. Egyéb juttatás, megbizási díjak |
K122 |
1 380 920 |
2 802 761 |
2 831 394 |
2 831 394 |
||||
2.3. Egyéb külső személyi juttatások |
K123 |
50 000 |
50 000 |
||||||
2. Külső személyi juttatások összesen: |
K12 |
5 918 920 |
7 316 433 |
7 345 066 |
7 345 066 |
50 000 |
- |
||
I. Személyi juttatások összesen: |
K1 |
40 137 164 |
50 991 024 |
54 981 708 |
22 888 439 |
32 143 269 |
- |
||
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) |
K2 |
|||||||
1. Foglalkoztatottak után fizetendő |
5 487 896 |
5 712 917 |
5 895 243 |
2 893 582 |
3 001 661 |
||||
2. Külső személyi juttatások után fizetendő |
|||||||||
II. Munkaadókat terhelő járulékok összesen: |
K2 |
5 487 896 |
5 712 917 |
5 895 243 |
2 893 582 |
3 001 661 |
- |
||
III. |
Dologi kiadások (K3) |
K3 |
|||||||
1. |
Készletbeszerzés |
K31 |
|||||||
1.1.Szakmai anyagok beszerzése (könyv, folyóirat, informatikai eszközök) |
K311 |
120 000 |
282 050 |
296 767 |
232 050 |
64 717 |
|||
1.2. Üzemeltetési anyagok beszerzése (irodaszer, üzemanyag) |
K312 |
6 007 596 |
6 691 584 |
8 911 217 |
3 353 837 |
5 557 380 |
|||
1. Készletbeszerzés összesen: |
K31 |
6 127 596 |
6 973 634 |
9 207 984 |
3 585 887 |
5 622 097 |
- |
||
2. |
Kommunikációs szolgáltatások (telefon, internet) |
K32 |
|||||||
2.1. Informatikai szolgáltatások |
K321 |
95 000 |
485 000 |
597 945 |
597 945 |
||||
2.2. Egyéb kommunikciós szolgáltatások |
K322 |
630 000 |
540 000 |
587 696 |
390 000 |
197 696 |
|||
2. Kommunikációs szolgáltatások összesen: |
K32 |
725 000 |
1 025 000 |
1 185 641 |
987 945 |
197 696 |
- |
||
3. |
Szolgáltatási kiadások |
K33 |
|||||||
3.1.Közüzemi díjak |
K331 |
1 005 000 |
1 890 993 |
1 901 343 |
1 810 993 |
90 350 |
|||
3.2. Vásárolt élelmezés |
K332 |
446 125 |
446 125 |
942 112 |
942 112 |
||||
3.3. Bérleti díj, lízing díj |
K333 |
- |
|||||||
3.4. Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
K334 |
1 091 840 |
335 847 |
335 847 |
275 307 |
60 540 |
|||
3.5.Közvetített szolgáltatások |
K335 |
- |
|||||||
3.6. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
K336 |
5 039 000 |
8 865 527 |
9 251 815 |
8 735 527 |
516 288 |
|||
3.7. Egyéb szolgáltatások |
K337 |
2 225 740 |
2 190 740 |
3 076 063 |
2 425 000 |
651 063 |
|||
3. Szolgáltatások összesen: |
K33 |
9 807 705 |
13 729 232 |
15 507 180 |
14 188 939 |
1 318 241 |
- |
||
4. |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
K34 |
|||||||
4.1. Kiküldetések kiadásai |
K341 |
1 960 000 |
2 045 000 |
2 045 000 |
1 985 000 |
60 000 |
|||
4.2. Reklám- és propagandakiadások |
K342 |
||||||||
4. Kiküldetések, reklám- és propaganda kiadások összesen: |
K34 |
1 960 000 |
2 045 000 |
2 045 000 |
1 985 000 |
60 000 |
- |
||
5. |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
K35 |
|||||||
5.1. Működési célú, előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K351 |
2 581 350 |
2 681 350 |
2 727 864 |
1 672 292 |
1 055 572 |
|||
5.2. Fizetendő általános forgalmiadó |
K352 |
||||||||
5.3. Kamatkiadások |
K353 |
||||||||
5.4. Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai |
K354 |
||||||||
5.5. Egyéb dologi kiadások |
K353 |
105 000 |
105 000 |
105 015 |
100 000 |
5 015 |
|||
5. Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások összesen: |
K35 |
2 686 350 |
2 786 350 |
2 832 879 |
1 725 778 |
1 107 101 |
- |
||
III. Dologi kiadások összesen: |
K3 |
21 306 631 |
26 559 216 |
30 778 684 |
22 473 549 |
8 305 135 |
- |
||
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása (K4) |
||||||||
1. |
Társadalombiztosítási ellátások |
K41 |
|||||||
2. |
Családi támogatások |
K42 |
379 500 |
379 500 |
|||||
3. |
Pénzbeli kárpótlások, kártérítések |
K43 |
|||||||
4. |
Betegséggel kapcsolatos (nem TB) ellátások |
K44 |
|||||||
5. |
Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások |
K45 |
|||||||
6. |
Lakhatással kapcsolatos ellátások |
K46 |
|||||||
7. |
Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai |
K47 |
|||||||
8. |
Egyéb nem intézményi ellátások |
K48 |
|||||||
8.1. Települési támogatás |
8 126 000 |
8 126 000 |
9 670 320 |
9 670 320 |
|||||
8. Egyéb nem intézményi ellátások összesen: |
8 126 000 |
8 126 000 |
9 670 320 |
9 670 320 |
- |
- |
|||
IV. Ellátottak pénzbeli juttatása összesen: |
K4 |
8 126 000 |
8 126 000 |
10 049 820 |
10 049 820 |
- |
- |
||
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
K5 |
|||||||
1. |
Nemzetközi kötelezettségek |
K501 |
|||||||
2. |
Elvonások és befizetések |
K502 |
|||||||
3. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre |
K503 |
|||||||
4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyjtása áht-n belülre |
K504 |
500 000 |
- |
|||||
5. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök, törlesztése áht-n belülre |
K505 |
|||||||
6. |
Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre |
K506 |
- |
- |
|||||
6.1. Vásárosdombói Intézményfenntartó Társulás fenntartására |
21 776 |
21 776 |
21 776 |
21 776 |
|||||
6.2. Konyha támogatása |
860 908 |
860 908 |
936 990 |
936 990 |
|||||
6.3. Mesevár támogatása |
249 365 |
249 365 |
249 365 |
249 365 |
|||||
6.4. Kisvaszar napovi |
149 536 |
149 536 |
149 536 |
149 536 |
|||||
6.5. KIT |
14 831 |
14 831 |
14 831 |
14 831 |
|||||
6.6 Közművelődési szolgáltatás |
265 774 |
265 774 |
265 774 |
||||||
6. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre összesen: |
1 296 416 |
1 562 190 |
1 638 272 |
- |
1 638 272 |
- |
|||
7. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre |
K507 |
|||||||
8. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívűlre |
K508 |
800 000 |
920 000 |
920 000 |
||||
9. |
Árkiegészítések, ártámogatások |
||||||||
10. |
Kamattámogatások |
K510 |
|||||||
11. |
Működési célú támogatások EU-nak |
K511 |
|||||||
12. |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
K512 |
129 000 |
254 074 |
486 989 |
52 014 |
|||
12.1. Egyesületek támogatása |
129 000 |
254 074 |
486 989 |
52 014 |
434 975 |
||||
12.2. Egyéb szervezetek, rendezvények támogatása |
|||||||||
12. Egyáb működési célú támogatások államháztartáson kívülre összesen: |
129 000 |
254 074 |
486 989 |
52 014 |
434 975 |
- |
|||
13. |
Tartalékok |
K513 |
21 673 815 |
19 667 166 |
12 169 720 |
12 169 720 |
|||
V. Egyéb működési célú kiadások összesen: |
23 599 231 |
22 283 430 |
15 214 981 |
52 014 |
15 162 967 |
||||
VI. |
Beruházások |
K6 |
|||||||
1. |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
K61 |
|||||||
2. |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
K62 |
450 000 |
- |
|||||
3. |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
K63 |
|||||||
4. |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
K64 |
2 875 950 |
5 202 910 |
6 289 338 |
4 966 690 |
1 322 648 |
||
5. |
Részesedések beszerzése |
K65 |
|||||||
6. |
Meglévő részesedésekhez kapcsolódó kiadások |
K66 |
|||||||
7. |
Beruházási célú előzetesen felszámított áfa |
K67 |
905 827 |
1 572 906 |
1 690 558 |
1 341 006 |
349 552 |
||
VI. Beruházások összesen: |
4 231 777 |
6 775 816 |
7 979 896 |
6 307 696 |
1 672 200 |
- |
|||
VII. |
Felújítások |
K7 |
|||||||
1. |
Ingatlanok felújítása |
K71 |
|||||||
2. |
Informatikai eszközök felújítása |
K72 |
|||||||
3. |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
K73 |
|||||||
4. |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
K74 |
|||||||
VII. Felújítások összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
K8 |
|||||||
1. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre |
K81 |
|||||||
2. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre |
K82 |
|||||||
3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése |
K83 |
|||||||
4. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre |
K84 |
|||||||
5. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre |
K85 |
|||||||
6. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre |
K86 |
|||||||
7. |
Lakástámogatás |
K87 |
|||||||
8. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n kívülre |
K89 |
|||||||
VIII. Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
102 888 699 |
120 448 403 |
124 900 332 |
64 665 100 |
60 285 232 |
- |
|||
IX. |
Finanszírozási kiadások |
K9 |
|||||||
1. |
Belföldi finanszírozási kiadások |
||||||||
1.1. Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre |
K911 |
||||||||
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai |
K912 |
||||||||
1.3. Áht-n belüli megelőlegezések folyósítása |
K913 |
||||||||
1.4. Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése |
K914 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
||||
1.5. Központi, irányító szervi támgatások folyósítása |
K915 |
||||||||
1.6. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
K916 |
||||||||
1.7. Pénzügyi lízing kiadásai |
K917 |
||||||||
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai |
K918 |
||||||||
1.9. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai |
K919 |
||||||||
1. Belföldi finanszírozási kiadások összesen: |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
- |
- |
|||
2. |
Külföldi finanszírozás kiadásai |
K92 |
|||||||
3. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai |
K93 |
|||||||
4. |
Váltókiadások |
K94 |
|||||||
IX. Finanszírozási kiadások összesen: |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
- |
- |
|||
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
121 715 123 |
126 167 052 |
65 931 820 |
60 285 232 |
- |
3. melléklet5
BEVÉTELEK |
KIADÁSOK |
||||||||
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Módosítás |
Megnevezés |
eredeti előirányzat |
Módosított |
Módosítás |
||
I. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
75 395 792 |
88 959 103 |
92 238 599 |
I. |
Személyi juttatások |
40 137 164 |
50 991 024 |
54 981 708 |
III. |
Közhatalmi bevételek |
486 356 |
486 356 |
1 250 780 |
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
5 487 896 |
5 712 917 |
5 895 243 |
IV. |
Működési bevételek |
2 740 000 |
2 324 968 |
2 432 978 |
III. |
Dologi kiadások |
21 306 651 |
26 559 216 |
30 778 684 |
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
850 000 |
850 000 |
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
8 126 000 |
8 126 000 |
10 049 820 |
|
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
23 599 231 |
22 283 430 |
15 214 981 |
|||||
Működési bevételek |
78 622 148 |
92 620 427 |
96 772 357 |
Működési kiadások |
98 656 942 |
113 672 587 |
116 920 436 |
||
II. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
VI. |
Beruházások |
4 231 777 |
6 775 816 |
7 979 896 |
|||
V. |
Felhalmozási bevételek |
3 499 988 |
3 799 987 |
VII. |
Felújítások |
||||
VII. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
||||||
Felhalmozási bevételek |
- |
3 499 988 |
3 799 987 |
Felhalmozási kiadások |
4 231 777 |
6 775 816 |
7 979 896 |
||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
78 622 148 |
96 120 415 |
100 572 344 |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
102 888 719 |
120 448 403 |
124 900 332 |
||
Működési célú finanszírozási bevételek |
25 533 291 |
25 594 708 |
25 594 708 |
Működési célú finanszírozási kiadások |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
||
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
||||||||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
25 533 291 |
25 594 708 |
25 594 708 |
FINANSZÍROZÁS KIADÁSAI |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 266 720 |
||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
121 715 123 |
126 167 052 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
104 155 439 |
121 715 123 |
126 167 052 |
4. melléklet6
Megnevezés |
Bevételek összesen |
Helyi önkormányzatok működési támogatása |
Egyéb működési támogatások |
Közhatalmi bevételek |
Működési bevételek |
Felhalmozási bevételek |
Működési célú bevételek |
Egyéb támogatások |
Maradvány igénybevétele |
|
I. |
Igazgatási kiadások |
28 910 230 |
8 794 465 |
2 500 000 |
17 615 765 |
|||||
II. |
Működési jell. feladatok |
75 245 209 |
46 009 469 |
20 591 858 |
486 356 |
240 000 |
- |
- |
- |
7 917 526 |
1 |
Köztemető |
1 369 310 |
1 369 310 |
|||||||
2 |
Közfoglalkoztatás |
16 438 195 |
12 755 743 |
3 682 452 |
||||||
3 |
Utak,hidak |
2 906 772 |
2 906 772 |
|||||||
4 |
Közvilágítás |
1 125 213 |
1 125 213 |
|||||||
5 |
Zöldterület-kezelés |
2 030 658 |
2 030 658 |
|||||||
6 |
Város és község gazdálkodás |
- |
||||||||
7 |
Háziorvos alapellátás |
21 055 451 |
17 288 924 |
3 766 527 |
||||||
8 |
Védőnő |
5 847 012 |
5 847 012 |
|||||||
9 |
Könyvtár |
2 270 000 |
2 270 000 |
|||||||
10 |
Civil szervezetk mük.tám. |
- |
||||||||
11 |
Civil szerv. tám, programtámogatása |
- |
||||||||
12 |
Intézményen kivüli gyerm. |
566 580 |
566 580 |
|||||||
13 |
Gyerekház |
8 304 662 |
7 836 115 |
468 547 |
||||||
14 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
8 126 000 |
8 126 000 |
|||||||
15 |
Vagyongazdálkodás |
240 000 |
240 000 |
|||||||
16 |
Gyermekvédelmi pénzbeli |
- |
||||||||
17 |
Falugondnok |
4 479 000 |
4 479 000 |
|||||||
18 |
Önkormányzat funkcióra nem számolható |
486 356 |
486 356 |
|||||||
19 |
Önkormányzatok elszámolásai központi költségvetési szervvel |
- |
||||||||
I+II. összesen |
104 155 439 |
54 803 934 |
20 591 858 |
486 356 |
2 740 000 |
- |
- |
- |
25 533 291 |
|
Módosított előirányzat |
||||||||||
Megnevezés |
Bevételek összesen |
Helyi önkormányzatok működési támogatatása |
Egyéb működési támogatások |
Közhatalmi bevételek |
Működési bevételek |
Felhalmozási bevételek |
Működési célú bevételek |
Egyéb támogatások |
Maradvány igénybevétele |
|
I. |
Igazgatási kiadások |
34 086 081 |
9 565 934 |
2 192 978 |
3 799 987 |
850 000 |
17 677 182 |
|||
II. |
Működési jell. feladatok |
92 080 971 |
24 859 693 |
57 812 972 |
1 250 780 |
240 000 |
- |
- |
- |
7 917 526 |
1 |
Köztemető |
1 369 310 |
1 369 310 |
|||||||
2 |
Közfoglalkoztatás |
30 523 373 |
26 840 921 |
3 682 452 |
||||||
3 |
Utak,hidak |
2 906 772 |
2 906 772 |
|||||||
4 |
Közvilágítás |
1 125 213 |
1 125 213 |
|||||||
5 |
Zöldterület-kezelés |
2 030 658 |
2 030 658 |
|||||||
6 |
Város és község gazdálkodás |
- |
||||||||
7 |
Háziorvos alapellátás |
21 055 451 |
17 288 924 |
3 766 527 |
||||||
8 |
Védőnő |
5 847 012 |
5 847 012 |
|||||||
9 |
Könyvtár |
2 270 000 |
2 270 000 |
|||||||
10 |
Civil szervezetek mük.tám. |
- |
||||||||
11 |
Civil szerv. tám, programtámogatása |
- |
||||||||
12 |
Intézményen kívüli gyerm. |
915 420 |
915 420 |
|||||||
13 |
Gyerekház |
8 304 662 |
7 836 115 |
468 547 |
||||||
14 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
9 670 320 |
9 670 320 |
|||||||
15 |
Vagyongazdálkodás |
240 000 |
240 000 |
|||||||
16 |
Gyermekvédelmi pénzbeli |
- |
||||||||
17 |
Falugondnok |
4 572 000 |
4 572 000 |
|||||||
18 |
Önkormányzat funkcióra nem számolható |
1 250 780 |
1 250 780 |
|||||||
19 |
Önkormányzatok elszámolásai központi költségvetési szervvel |
- |
||||||||
I+II. összesen |
126 167 052 |
34 425 627 |
57 812 972 |
1 250 780 |
2 432 978 |
3 799 987 |
850 000 |
- |
25 594 708 |
5. melléklet7
Eredeti előirányzat |
|||||||||
Megnevezés |
Kiadás összesen |
Személyi kiadások |
Munkaadót terhelő jár. |
Dologi kiadás |
Ellátottak pénzb. jutt. |
Átadott pénzeszköz |
Felújítási kiadások |
Beruházási kiadások |
|
I. |
Igazgatási kiadások |
33 612 694 |
4 488 000 |
695 640 |
3 074 000 |
24 153 327 |
1 201 727 |
||
II. |
Működési jell. feladatok |
70 542 745 |
35 649 164 |
4 079 464 |
18 232 651 |
8 126 000 |
1 425 416 |
- |
3 030 050 |
1 |
Köztemető |
1 365 706 |
276 880 |
42 916 |
738 250 |
307 660 |
|||
2 |
Közfoglalkoztatás |
15 745 403 |
12 308 432 |
570 780 |
2 566 191 |
300 000 |
|||
3 |
Utak,hidak |
2 906 772 |
1 497 100 |
232 050 |
1 177 622 |
||||
4 |
Közvilágítás |
1 125 213 |
1 125 213 |
||||||
5 |
Zöldterület-kezelés |
2 041 050 |
804 040 |
15 500 |
1 221 510 |
||||
6 |
Város és község gazdálkodás |
- |
|||||||
7 |
Háziorvos alapellátás |
15 568 685 |
5 828 500 |
903 417 |
7 705 000 |
14 000 |
1 117 768 |
||
8 |
Védőnő |
7 110 146 |
5 396 664 |
836 482 |
735 000 |
15 000 |
127 000 |
||
9 |
Könyvtár |
2 275 659 |
1 610 500 |
249 627 |
415 532 |
||||
10 |
Civil szervezetek mük.tám. |
- |
|||||||
11 |
Civil szerv. tám, programtámogatása |
100 000 |
100 000 |
||||||
12 |
Intézményen kívüli gyerm. |
566 580 |
566 580 |
||||||
13 |
Gyerekház |
7 836 115 |
5 092 000 |
789 260 |
1 954 855 |
||||
14 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
8 126 000 |
8 126 000 |
||||||
15 |
Vagyongazdálkodás |
- |
|||||||
16 |
Gyermekvédelmi pénzbeli |
- |
|||||||
17 |
Falugondnok |
4 479 000 |
2 835 048 |
439 432 |
1 204 520 |
||||
Intézményi működtetési feladatok |
- |
||||||||
18 |
Mesevár |
249 365 |
249 365 |
||||||
19 |
Gyermekétkeztetés |
860 908 |
860 908 |
||||||
20 |
Napovi |
149 536 |
149 536 |
||||||
21 |
KIT, VIT |
36 607 |
36 607 |
||||||
I.+II. összesen |
104 155 439 |
40 137 164 |
4 775 104 |
21 306 651 |
8 126 000 |
25 578 743 |
- |
4 231 777 |
|
Módosított előirányzat |
|||||||||
Megnevezés |
Kiadás összesen |
Személyi kiadások |
Munkaadót terhelő jár. |
Dologi kiadás |
Ellátottak pénzb. jutt. |
Átadott pénzeszköz |
Felújítási kiadások |
Beruházási kiadások |
|
I. |
Igazgatási kiadások |
26 685 410 |
6 018 463 |
721 693 |
4 373 172 |
14 370 355 |
1 201 727 |
||
II. |
Működési jell. feladatok |
99 481 642 |
48 963 245 |
5 173 550 |
26 405 512 |
10 049 820 |
2 111 346 |
- |
6 778 169 |
1 |
Köztemető |
1 578 036 |
276 880 |
42 916 |
438 250 |
819 990 |
|||
2 |
Hosszabb időtartalmú közf. |
16 861 028 |
15 896 524 |
964 504 |
|||||
3 |
Közfoglalkoztatás mintap. |
14 413 767 |
9 497 356 |
782 412 |
3 833 999 |
300 000 |
|||
4 |
Utak,hidak |
4 354 723 |
1 497 100 |
150 000 |
1 031 382 |
1 676 241 |
|||
5 |
Közvilágítás |
1 180 213 |
1 180 213 |
||||||
6 |
Zöldterület-kezelés |
4 278 120 |
804 040 |
15 500 |
1 471 510 |
1 987 070 |
|||
7 |
Város és község gazdálkodás |
- |
|||||||
8 |
Háziorvos alapellátás |
19 505 879 |
5 828 500 |
903 417 |
11 642 194 |
14 000 |
1 117 768 |
||
9 |
Védőnő |
7 334 683 |
5 596 664 |
836 482 |
746 523 |
28 014 |
127 000 |
||
10 |
Könyvtár |
3 381 015 |
1 610 500 |
249 627 |
706 032 |
341 856 |
473 000 |
||
11 |
Civil szervezetk mük.tám. |
401 060 |
401 060 |
||||||
12 |
Civil szerv. tám, programtámogatása |
- |
|||||||
13 |
Intézményen kivüli gyerm. |
1 023 138 |
1 023 138 |
||||||
14 |
Gyerekház |
8 578 341 |
5 120 633 |
789 260 |
2 668 448 |
||||
15 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
9 670 320 |
9 670 320 |
||||||
16 |
Vagyongazdálkodás |
- |
|||||||
17 |
Gyermekvédelmi pénzbeli |
379 500 |
379 500 |
||||||
18 |
Falugondnok |
5 245 403 |
2 835 048 |
439 432 |
1 663 823 |
30 000 |
277 100 |
||
Intézményi működtetési feladatok |
- |
||||||||
18 |
Mesevár |
249 365 |
249 365 |
||||||
19 |
Gyermekétkeztetés |
860 908 |
860 908 |
||||||
20 |
Napovi |
149 536 |
149 536 |
||||||
21 |
KIT, VIT |
36 607 |
36 607 |
||||||
22. |
Közoktatás |
265 774 |
265 774 |
||||||
I.+II. összesen |
126 167 052 |
54 981 708 |
5 895 243 |
30 778 684 |
10 049 820 |
16 481 701 |
- |
7 979 896 |
6. melléklet8
összesen |
létszám |
képviselők |
bizottsági tagok |
megbízási díj |
||
I. |
Igazgatási kiadások |
5 |
1 |
4 |
||
II. |
Működési jell. feladatok |
32 |
32 |
- |
||
1 |
Köztemető |
1 |
1 |
|||
2 |
Közfoglalkoztatás |
26 |
26 |
|||
3 |
Utak,hidak |
1 |
1 |
|||
4 |
Közvilágítás |
- |
||||
5 |
Zöldterület-kezelés |
- |
||||
6 |
Város és község gazdálkodás |
- |
||||
7 |
Háziorvos alapellátás |
1 |
1 |
|||
8 |
Védőnő |
1 |
1 |
|||
9 |
Könyvtár |
1 |
1 |
|||
10 |
Civil szervezetk mük.tám. |
- |
||||
11 |
Civil szerv. tám, programtámogatása |
- |
||||
12 |
Intézményen kivüli gyerm. |
- |
||||
13 |
Család és gyerm.szolg. |
- |
||||
14 |
Egyéb szociális p. term. Ell. |
- |
||||
15 |
Vagyongazdálkodás |
- |
||||
16 |
Gyermekvédelmi pénzbeli |
- |
||||
17 |
Falugondnoki szolg. |
1 |
1 |
|||
I+II. összesen |
37 |
33 |
4 |
- |
- |
7. melléklet
adatok Ft-ban |
||
Működési cél |
Felhalmozási cél |
|
Bevételek |
0 |
|
Működési cél |
Felhalmozási cél |
|
Kiadások |
0 |
8. melléklet9
adatok forintban |
||||||||||||||
jan. |
febr. |
márc. |
ápr. |
máj. |
jún. |
júl. |
aug. |
szept. |
okt. |
nov. |
dec. |
összesen |
||
BEVÉTELEK |
||||||||||||||
I. |
Helyi önkormányzatok működési támogatása |
1 800 037 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 269 |
5 472 898 |
2 715 269 |
2 715 269 |
2 715 271 |
34 425 627 |
II. |
Egyéb működési célú támogatások |
3 643 982 |
5 032 367 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
5 165 849 |
4 165 849 |
5 165 849 |
3 643 982 |
57 812 972 |
III. |
Közhatalmi bevételek |
120 000 |
120 000 |
246 356 |
254 000 |
163 442 |
346 982 |
1 250 780 |
||||||
IV. |
Működési bevételek |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
70 000 |
170 000 |
170 000 |
170 000 |
240 788 |
540 000 |
722 190 |
2 432 978 |
V. |
Felhalmozási bevételek |
521 428 |
350 000 |
750 000 |
450 000 |
500 000 |
328 559 |
900 000 |
3 799 987 |
|||||
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
50 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
200 000 |
850 000 |
||||
VII |
Egyéb támogatások |
- |
||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
5 514 019 |
7 817 636 |
7 951 118 |
8 071 118 |
8 121 118 |
8 818 902 |
8 755 118 |
9 064 560 |
11 705 729 |
7 721 906 |
8 849 677 |
8 181 443 |
100 572 344 |
|
VIII. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
25 594 708 |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
25 594 708 |
||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
31 108 727 |
7 817 636 |
7 951 118 |
8 071 118 |
8 121 118 |
8 818 902 |
8 755 118 |
9 064 560 |
11 705 729 |
7 721 906 |
8 849 677 |
8 181 443 |
126 167 052 |
|
KIADÁSOK |
||||||||||||||
I. |
Személyi juttatások |
3 344 763 |
3 344 763 |
3 344 763 |
3 344 763 |
5 153 740 |
5 818 854 |
5 818 854 |
5 818 854 |
5 818 854 |
5 818 854 |
4 009 875 |
3 344 771 |
54 981 708 |
II. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
453 748 |
453 748 |
453 748 |
453 748 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
498 404 |
568 000 |
521 827 |
5 895 243 |
III. |
Dologi kiadások |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 500 000 |
2 553 957 |
2 600 000 |
2 900 000 |
2 956 000 |
2 865 300 |
2 365 000 |
2 463 000 |
2 075 427 |
30 778 684 |
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
100 000 |
100 000 |
100 000 |
2 400 000 |
5 000 |
50 000 |
50 000 |
2 400 000 |
20 000 |
40 000 |
1 944 320 |
2 840 500 |
10 049 820 |
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
108 034 |
14 026 607 |
15 214 981 |
VI. |
Beruházások |
2 994 039 |
892 000 |
639 777 |
1 204 080 |
1 250 000 |
1 000 000 |
7 979 896 |
||||||
VII. |
Felújítások |
- |
||||||||||||
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
- |
||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
6 506 545 |
6 506 545 |
6 506 545 |
11 800 584 |
9 211 135 |
9 715 069 |
9 375 292 |
12 985 372 |
10 560 592 |
9 830 292 |
9 093 229 |
22 809 132 |
124 900 332 |
|
IX. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK |
1 266 720 |
1 266 720 |
|||||||||||
KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
7 773 265 |
6 506 545 |
6 506 545 |
11 800 584 |
9 211 135 |
9 715 069 |
9 375 292 |
12 985 372 |
10 560 592 |
9 830 292 |
9 093 229 |
22 809 132 |
126 167 052 |
9. melléklet
adatok forintban |
|||||||||
Bevételek |
Kiadások |
||||||||
Működési |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
Működési |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
||
I. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
75 395 792 |
85 638 792 |
92 465 321 |
I. |
Személyi jellegű juttatások |
40 137 164 |
41 536 000 |
42 500 000 |
III. |
Közhatalmi bevételek (helyi adók) |
486 356 |
950 000 |
1 000 000 |
II. |
Munkaadót terhelő járulékok |
5 487 896 |
5 487 896 |
5 650 000 |
IV. |
Működési bevételek |
2 740 000 |
2 740 000 |
2 740 000 |
III. |
Dologi kiadások |
21 306 651 |
22 500 365 |
25 968 000 |
VI. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
IV. |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
8 126 000 |
8 126 000 |
9 256 000 |
|||
VIII. |
Finanszírozási bevételek |
25 533 291 |
25 533 291 |
25 533 291 |
V. |
Egyéb működési célú kiadások |
23 599 231 |
23 599 231 |
24 678 956 |
IX. |
Finanszírozási kiadások |
1 266 720 |
1 266 720 |
1 650 000 |
|||||
Összesen működési bevétel |
104 155 439 |
114 862 083 |
121 738 612 |
Összesen műk.kiadás |
99 923 662 |
102 516 212 |
109 702 956 |
||
Felhalmozási célú |
Felhalmozási célú |
||||||||
II. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
VI. |
Beruházás |
4 231 777 |
4 231 777 |
4 231 777 |
|||
V. |
Felhalmozási bevételek |
VII. |
Felújítás |
8 114 094 |
7 803 879 |
||||
VII. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
VIII. |
Egyéb felhalmozási célú pénzeszköz átadás |
||||||
Összesen felhalmozási célú bevétel |
- |
- |
- |
Összes felhalmozási kiadás |
4 231 777 |
12 345 871 |
12 035 656 |
||
Mindösszesen bevétel |
104 155 439 |
114 862 083 |
121 738 612 |
Mindösszesen kiadás |
104 155 439 |
114 862 083 |
121 738 612 |
10. melléklet
adatok forintban |
||||
Megnevezés |
Tárgy |
Lejárat |
2021 |
További évek |
E-ON Áramszolgáltató Rt. |
Közvilágítás szolgáltatás |
Határozatlan |
400 000 |
1 200 000 |
E-ON Áramszolgáltató Rt. |
Áram szolgáltatás |
Határozatlan |
||
FŐGÁZ |
Gáz szolgáltatás |
Határozatlan |
200 000 |
600 000 |
Csányi és Társa Bt. |
Vagyonbiztosítás |
Határozatlan |
||
Tarr Kft. |
Internet szolg. |
Határozatlan |
250 000 |
750 000 |
Dél-KOM Nkft. |
Hulladékszállítási szerződés |
Határozatlan |
||
Összes kötelezettség |
850 000 |
2 550 000 |
11. melléklet
adatok forintban |
||||||||||||
Beruházás |
Támogatás forrása |
Támogatási szerződés |
Támogatási szerződés szerint |
2021 |
2022 |
2023 |
||||||
költség |
pályázati forrás |
egyéb forrás (BM önerő, lakossági, konzorciumi) |
Önerő |
EU-s |
önerő |
EU-s |
önerő |
EU-s |
önerő |
|||
Mindösszesen: |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
- |
12. melléklet
Ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése |
Kedvezményt nem nyújt |
Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedése |
Kedvezményt nem nyújt |
Helyi adónál biztosított kedvezmény, mentesség összege |
A helyi adónál a jogszabályban meghatározott mentességeket biztosítja az önkormányzat |
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege |
Kedvezményt nem nyújt |
Egyéb |
Az Önkormányzat ingyenes használatot biztosít a helyi civil szervezeteknek, sportszervezeteknek a helyiségek használatára |
A 2. § a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. § a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 9. § (2) bekezdése a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Az 1. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. A 3. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. A 4. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg. Az 5. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg. A 6. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Gerényes Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2021. (VIII. 5.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg. A 8. melléklet a Gerényes Község Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2021. (X. 26.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.