Tékes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (II. 16.) önkormányzati rendelete
Tékes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 07. 17- 2021. 10. 28Tékes Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3/2021. (II. 16.) önkormányzati rendelete
Tékes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Tékes Község Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Kormányrendeletben foglaltak okán a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46.§ (4) bekezdése alapján a képviselő-testület hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f.) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva Tékes Község Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya a helyi önkormányzatra, annak képviselő-testületére, és szerveire és az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre terjed ki.
(2) E rendelet személyi hatálya kiterjed a közvetlen és közvetett támogatások tekintetében minden támogatást nyújtó e rendelet hatálya alá tartozó szervre, szervezetre, valamint minden támogatásban részesülőre.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § [1] A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének főösszegét: 64. 885. 930 forintban állapítja meg az 5. melléklet szerint
- a) költségvetési bevételi főösszegét: 64. 885. 930 forintban
- aa) a felhalmozási célú bevételt 0 forintban
- ab) a működési célú bevételek összegét: 49. 996. 613 forintban
- ac) finanszírozási bevételeket 14. 889. 317 forintban határozza meg.
- b) költségvetési kiadási főösszegét: 49. 953. 358 forintban
- ba) személyi jellegű kiadásokat 21 .702 .212 forintban
- bb) munkaadókat terhelő járulékokat 3. 696. 288 forintban
- bc) dologi jellegű kiadásokat 10. 338. 683 forintban
- bd) ellátottak pénzbeli juttatásait 12.750. 000 forintban
- be) egyéb működési célú kiadásokat 1. 466. 175 forintban
- bf) a felhalmozási célú kiadást 13. 612. 717 forintban
- bg) a finanszírozási kiadásokat 1 .319 .855 forintban határozza meg
3. § (1) A Képviselő-testület a 2. §-ban megállapított bevételi főösszeg részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban az 1. melléklet szerint hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület a 2. §-ban megállapított kiadási főösszeg részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület a fejlesztési kiadásokat feladatonként a 2. melléklet szerint hagyja jóvá.
(4) A működési és felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen egyensúlyban a 3. melléklet tartalmazza.
(5) A Képviselő-testület az önkormányzat kormányzati funkciók szerinti bevételeit a
4. melléklet szerint, a kormányzati funkciók szerinti kiadásait az
5. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) A Képviselő-testület a 2021. év létszámkeretét a 6. melléklet szerint fogadja el.
(7) A Képviselő-testület a 2021. évi a költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi műveleteket az 7. melléklet szerint fogadja el
(8) A Képviselő-testület a 2021. év várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesítéséről készített előirányzat felhasználási tervet a 8. melléklet szerint fogadja el.
(9) Az önkormányzat a költségvetési évet követő három évi tervezett bevételeit és kiadásai a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) Az Önkormányzat a 2021. évi több éves kihatással járó kötelezettségvállalásának összegét a 10. melléklet hagyja jóvá.
(11) Az Európai Uniós támogatással megvalósuló programok kiadásait és bevételeit a 11. melléklet hagyja jóvá.
(12) A Képviselő-testület az önkormányzat által nyújtott közvetett támogatásokat a 12. melléklet szerint hagyja jóvá.
4. § (1) A Képviselő-testület a hitelek törlesztését a költségvetési bevételek terhére rendeli el.
(2) A vagyonhasznosításból származó, a tervezett előirányzatot meghaladó bevételből év közben általános tartalékot kell képezni.
(3) A bevételi források növelése érdekében elrendeli a pályázati lehetőségek felkutatását és igénybevételét.
(4) Az előző évi pénzmaradvány - az előző évben vállalt kötelezettségek áthúzódó teljesítésével összefüggő kiadások kivételével - a felülvizsgálat, illetve a Képviselő-testület jóváhagyását követően használható fel.
5. § (1) A Képviselő-testület a több éves kihatással járó feladatok előirányzatait éves bontásban az 9. és 10. melléklet szerint fogadja el azzal, hogy a későbbi évek előirányzatait véglegesen az adott évi költségvetés elfogadásakor állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben a későbbi évekre jóváhagyott előirányzatokon belül a Polgármester kötelezettséget vállalhat.
6. § (1) A költségvetési rendelet alapján támogatott szervezetek és magánszemélyek a részükre céljelleggel - nem szociális ellátásként - juttatott összegről írásban elszámolnak. A 2021. évben támogatottak részére az elszámolás teljesítéséig támogatás nem folyósítható. A támogatás jogszabálysértő vagy nem rendeltetésszerű felhasználása esetén a felhasználót visszafizetési kötelezettség terheli.
(2) A támogatások nyújtásánál az Áht. rendelkezéseit figyelembe kell venni, a közzétételre vonatkozóan a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló önkormányzati rendelet rendelkezései az irányadók.
Az 2021. évi költségvetés végrehajtásának szabályai
7. § (1) A Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatok és költségvetési létszám keretek között átcsoportosítást a Képviselő-testület engedélyezhet.
(2) A Képviselő-testület az Áht. 34. § (2) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy 5 millió Ft összeghatárig a bevételi és kiadási előirányzatokat módosítsa, a kiadási előirányzatok között átcsoportosítást végezzen. Az átcsoportosításról a döntést követően a Képviselő-testület ülésén be kell számolni.
(3) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy utólagos beszámolás mellett 2021. évben a 2. melléklet szerint meghatározott keret terhére kötelezettséget vállaljon.
(4) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a központi céljellegű előirányzatok saját hatáskörben történő felosztására, melyről a Polgármester a Képviselő-testületet a soron következő ülésen tájékoztatja. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a két képviselő-testületi ülés közötti időszakban felmerülő halaszthatatlan, az SZMSZ-ben meghatározott, képviselő-testület hatáskörébe tartozó önkormányzati ügyekben döntsön.
(5) Az éves költségvetés jóváhagyásakor meghatározott egyes kiadási előirányzatok utólagos előirányzat-módosítással túlléphetők. Ezek azonban csak olyan előirányzatok lehetnek, amelyek esetében törvényben, kormányrendeletben megállapított támogatásra, ellátásra vonatkozó többletjogosultság eredményezhet előirányzatot meghaladó kiadást.
(6) A költségvetési rendelet módosításáról a Képviselő-testület negyedévente dönt.
(7) Ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy ezek az önkormányzat költségvetésének teljesítését jelentősen veszélyeztetik, a Polgármester pótköltségvetési rendeletet terjeszt a Képviselő-testület elé.
A gazdálkodás rendje
8. § (1) A költségvetés végrehajtása során tárgyévi fizetési kötelezettség és kifizetés a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható, kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve államigazgatási jogerős határozaton alapuló kötelezettségeket és járandóságokat, továbbá a letéti kezelésben történő kiadásokat. Tárgyéven túli fizetési kötelezettség – kivéve a jogszabályon, bírósági, illetve államigazgatási jogerős döntésen alapuló kötelezettségeket – csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható.
(2) A hitel a tárgyéven belüli időszakra szólhat. A likviditási hitel átlagos nagyságrendje a költségvetés bevételi részét képező önkormányzati saját bevételek 30 %-át nem haladhatja meg.
(3) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeinek lekötéséről a Polgármester, illetve az általa felhatalmazott személy dönt.
(4) Az új induló beruházások, felújítások körében a közbeszerzési értékhatár felett a 2015. évi CXLIII. törvény és az önkormányzat közbeszerzési szabályzatának előírásait kell alkalmazni.
(5) A költségvetési szervek fenntartásához a költségvetési támogatását 1/12 szerinti ütemezésben biztosítja a Képviselő-testület. Ettől eltérni csak a beruházások és felújítások esetén, illetve a költségvetési szerv kérése alapján az utalványozásra jogosultak döntése alapján lehet.
9. § (1) Tárgyévi fizetési kötelezettség a jóváhagyott kiadási előirányzatok mértékéig vállalható és a kifizetések is ezen összeghatárig rendelhetők el. Tárgyéven túli fizetési kötelezettség csak olyan mértékben vállalható, amely a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett az esedékesség időpontjában, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható. A kötelezettségvállalás előtt meg kell győződni arról, hogy a jóváhagyott költségvetés fel nem használt és le nem kötött kiadási előirányzata biztosítja-e a fedezetet. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia.
(2)[2] Az önkormányzat a pénzeszközei terhére végzett kifizetéskor a készpénzkímélő fizetési módot kell előnyben részesíteni.
- a) Készpénz kifizetéssel teljesíthető:
- b) társadalom- és szociálpolitikai juttatások,
- c) ellátottak pénzbeli juttatásai,
- d) költőpénz biztosítása,
- e) kiküldetési,
- f) reprezentációs kiadások,
- g) szolgáltatási kiadások 100 eFt összeghatárig,
- h) készlet és tárgyi eszköz beszerzés 100 eFt összeghatárig,
- i) rendezvényeken az előadók készpénzes kifizetését a polgármester egyedileg engedélyezheti,
- j) egyéb kifizetések esetén a polgármester az ellenjegyzésre jogosultak egyetértésével járulhat hozzá a készpénzes kifizetéshez
Záró rendelkezések
10. § (1) E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.
(2) A képviselő-testület a polgármesternek e rendelet elfogadásáig az átmeneti időszakban tett intézkedéseiről, a 2021. évi költségvetési rendeletnek megfelelően tett intézkedéseit elfogadja.
(3) Az átmeneti időszakban beszedett bevételek és teljesített kiadások e rendeletbe beépítésre kerülnek.
1. melléklet [3]
Bevételek
adatok forintban | ||||||||
megnevezés | Módosított előirányzat | |||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Kötelező | Önként vállalt | Állami | ||||
I. | Működési célú támogatások áht-n belülről | B1 | ||||||
1. | Önkormányzatok működési támogatásai | B11 | ||||||
1. Helyi önkormányzatok működéséne általános támogatásai | B111 | 12 955 874 | 12 973 448 | 12 973 448 | ||||
1.1. Település-üzemeltetéshez kapcsolódó feladatellátás támogatása összesen: | 4 046 478 | 4 046 478 | 4 046 478 | |||||
1.1.1.. A zöldterület-gazdálkodással kapcsolatos feladatok ellátásának támogatása | 1 436 297 | 1 436 297 | 1 436 297 | |||||
1.1.2.. Közvilágítás fenntartásának támogatása | 1 044 925 | 1 044 925 | 1 044 925 | |||||
1.1.3. Köztemető fenntartásának támogatása | 1 066 601 | 1 066 601 | 1 066 601 | |||||
1.1.4.. Közutak fenntartásának támogatása | 498 655 | 498 655 | 498 655 | |||||
1.2. Egyéb önkormányzati feladatok támogatása | 8 909 396 | 8 909 396 | 8 909 396 | |||||
2. Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása | B112 | - | - | - | ||||
3. Települési önkormányzatok szociális gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása | B113 | 17 770 500 | 17 863 500 | 13 291 500 | 4 572 000 | - | ||
3.1. Települési önkormányzatok szociális feladatainak egyéb támogatása | 17 229 000 | 17 863 500 | 13 291 500 | 4 572 000 | ||||
3.2. Rászoruló gyermekek intézményen kívüli szünidei étkezésének támogatása | 541 500 | 541 500 | 541 500 | |||||
4. Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | B114 | 2 270 000 | 2 270 000 | 2 270 000 | ||||
5. Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások | B115 | |||||||
1. Önkormányzatok működési támogatásai összesen: | 32 996 374 | 33 106 948 | 28 534 948 | - | ||||
2. | Elvonások és befizetések bevételei | B12 | ||||||
3. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n belülről | B13 | ||||||
4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ( | B14 | ||||||
5. | Működési célú visszatérítendő támogatások igénybevétel áht-n belülről | B15 | ||||||
6. | Egyéb működési célú támogatások bevételei áht-n belülről | B16 | 14 939 665 | 14 939 665 | ||||
6.1. Baranya Megyei Kormányhivatal: közfoglalkoztatás | ||||||||
I. Működési célú támogatások államháztartáson belül összesen: | 32 996 374 | 48 046 613 | 28 534 948 | 14 939 665 | - | |||
II. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | B2 | ||||||
1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | B21 | ||||||
2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n belülről | B22 | ||||||
3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n belülről | B23 | ||||||
4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele áht-n belülről | B24 | ||||||
5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | B25 | ||||||
II. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről összesen: | - | - | - | - | - | |||
III. | Közhatalmi bevételek | B3 | ||||||
1. | Jövedelemadók | B31 | ||||||
1.1. Magánszemélyek jövedelemadói(termőföld bérbead.) | B311 | |||||||
1. Jövedelmadók összesen: | - | - | - | - | - | |||
2. | Szociális hozzájárulási adó és járulék | B32 | ||||||
3. | Bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adó | B33 | ||||||
4. | Vagyoni típusú adók | B34 | ||||||
4.1. Magánszemélyek kommunális adója | ||||||||
5 | Termékek és szolgáltatások adói | B35 | ||||||
5.1. Iparűzési tevékenység után fizetendő helyi iparűzési adó | B351 | 150 000 | 150 000 | 150 000 | ||||
5.2. Gépjárműadó | B354 | |||||||
5.3. Talajterhelési díj | B355 | |||||||
5. Termékek és szolgáltatások adója összesen: | 150 000 | 150 000 | - | 150 000 | - | |||
6. | Egyéb közhatalmi bevételek | B36 | ||||||
6.1. Pótlék | ||||||||
6.2.Bírság | ||||||||
6.Egyéb közhatalmi bevételek összesen: | B36 | - | - | - | - | - | ||
III. Közhatalmi bevételek összesen: | B3 | 150 000 | 150 000 | - | 150 000 | - | ||
IV. | Működési bevételek | B4 | ||||||
1. | Készletérétkesítés ellenértéke | B401 | ||||||
2. | Szolgáltatások ellenértéke | B402 | ||||||
3. | Közvetített szolgáltatások ellenértéke | B403 | ||||||
4. | Tulajdonosi bevételek | B404 | 1 800 000 | 1 800 000 | 1 800 000 | |||
5. | Ellátási díjak | B405 | ||||||
6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | B406 | ||||||
7. | Általános forgalmi adó visszatérülés | B407 | ||||||
8. | Kamatbevételek | B408 | ||||||
9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | B409 | ||||||
10. | Biztosító által fizetett kártérítés | B410 | ||||||
11. | Egyéb működési bevételek | B411 | ||||||
IV. Működési bevételek összesen: | B4 | 1 800 000 | 1 800 000 | - | 1 800 000 | - | ||
V. | Felhalmozási bevételek | B5 | ||||||
1. | Immateriális javak értékesítése | B51 | ||||||
2. | Ingatlanok értékesítése | B52 | ||||||
3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | B53 | ||||||
4. | Részesedések értékesítése | B54 | ||||||
5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | B55 | ||||||
V. Felhalmozási bevételek összesen: | B5 | - | - | - | - | - | ||
VI. | Működési célú átvett pénzeszközök | B6 | - | - | - | - | - | |
1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések | B61 | ||||||
2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU-tól | B62 | ||||||
3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nki. Szervezetektől | B63 | ||||||
4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B64 | ||||||
5. | Egyéb működési célú átvett pénzeszközök | B65 | ||||||
5.1. Pályázati bevétel | ||||||||
5.2. Áht-n kívüli szervezetektől kapott bevétel | ||||||||
VI. Működési célú átvett pénzeszközök összesen: | - | - | - | - | - | |||
VII. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B7 | ||||||
1. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések áht-n kívülről | B71 | ||||||
2. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU-tól | B72 | ||||||
3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nki. Szervezetektől | B73 | ||||||
4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése áht-n kívülről | B74 | ||||||
5. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | B75 | ||||||
5.1. Egyéb felhalmozási bevétel (pályázat) | ||||||||
5.2. Háztartásoktól (érdekeltségi hozzájárulás) | ||||||||
VII. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök összesen: | - | - | - | - | - | |||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 34 946 374 | 49 996 613 | 28 534 948 | 16 889 665 | - | |||
VIII. | Finanszírozási bevételek | B8 | ||||||
1. | Belföldi finanszírozás bevételei | B81 | ||||||
1.1. Hitel-, kölcsönfelvétel pénzügyi vállalkozástól | B811 | |||||||
1.2. Belföldi értékpapírok bevételei | B812 | |||||||
1.3. Maradvány igénybevétele | B813 | 14 927 134 | 14 889 317 | 1 383 513 | 995 804 | |||
1.4. Áht-n belüli megelőlegezések | B814 | |||||||
1.5. Áht-n belüli megelőlegezések törlesztése | B815 | |||||||
1.6. Központi, irányító szervi támogatás | B816 | |||||||
1.7. Lekötött bankbetétek megszüntetése | B817 | |||||||
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási bevételei | B818 | |||||||
1.9. Tulajdonosi kölcsönök bevételei | B819 | |||||||
1.9.1 Rövid lejáratú | ||||||||
1.9.2. Hosszú lejáratú | ||||||||
1. Belföldi finanszírozási bevételek összesen: | 14 927 134 | 14 889 317 | 1 383 513 | 995 804 | - | |||
2. | Külföldi finanszírozás bevételei | B82 | ||||||
3. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | B83 | ||||||
4. | Váltóbevételek | B84 | ||||||
VIII. Finanszírozási bevételek összesen: | 14 927 134 | 14 889 317 | 1 383 513 | 995 804 | - | |||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 49 873 508 | 64 885 930 | 29 918 461 | 17 885 469 | - |
2. melléklet [4]
Kiadások
adatok forintban | ||||||||
megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||||||
Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Kötelező | Önként vállalt | Állami | ||||
I. | Személyi juttatások | K1 | ||||||
1. | Foglalkoztatottak személyi juttatásai | K11 | ||||||
1.1. Törvény szerinti illetmények, munkabérek | K11010 | 3 040 520 | 3 040 520 | |||||
1.1.1. Közfoglalkoztatottak | K11010 | 3 701 891 | 11 493 153 | 11 493 153 | ||||
1.1.2. Mt. hatálya alá tartozó dolgozók juttatása | K11010 | , | ||||||
1.1.3. Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai | K11010 | 82 019 | 10 000 | 72 019 | ||||
1.1. Törvény szerinti illetmények, munkabérek összesen: | 3 701 891 | 14 615 692 | 10 000 | 14 605 692 | - | |||
1.2.Béren kívüli juttatások | K1107 | 400 000 | 400 000 | 200 000 | 200 000 | |||
1. Foglalkoztatottak személyi juttatásai összesen: | 4 101 891 | 15 015 692 | 210 000 | 14 805 692 | - | |||
2. | Külső személyi juttatások | K12 | ||||||
2.1. Választott tisztségviselők juttatásai | K121 | 5 122 520 | 5 725 379 | 5 725 379 | ||||
2.2. Egyéb juttatás, megbizási díjak | K122 | 707 520 | 961 141 | 961 141 | ||||
2.3. Egyéb külső személyi juttatások | K123 | 720 000 | - | |||||
2. Külső személyi juttatások összesen: | K12 | 6 550 040 | 6 686 520 | 6 686 520 | - | - | ||
I. Személyi juttatások összesen: | K1 | 10 651 931 | 21 702 212 | 6 896 520 | 14 805 692 | - | ||
II. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (K2) | K2 | ||||||
1. Foglalkoztatottak után fizetendő | K2 | 188 427 | 2 045 252 | 187 507 | 1 857 745 | |||
2. Külső személyi juttatások után fizetendő | K2 | 1 651 036 | 1 651 036 | 1 046 243 | 604 793 | |||
II. Munkaadókat terhelő járulékok összesen: | K2 | 1 839 463 | 3 696 288 | 1 233 750 | 2 462 538 | - | ||
III. | Dologi kiadások (K3) | K3 | ||||||
1. | Készletbeszerzés | K31 | ||||||
1.1.Szakmai anyagok beszerzése (könyv, folyóirat, informatikai eszközök) | K311 | |||||||
1.2. Üzemeltetési anyagok beszerzése (irodaszer, üzemanyag) | K312 | 2 891 209 | 4 472 965 | 2 047 416 | 2 425 549 | |||
1. Készletbeszerzés összesen: | K31 | 2 891 209 | 4 472 965 | 2 047 416 | 2 425 549 | - | ||
2. | Kommunikációs szolgáltatások (telefon, internet) | K32 | ||||||
2.1. Informatikai szolgáltatások | K321 | 50 000 | 50 000 | |||||
2.2. Egyéb kommunikációs szolgáltatások | K322 | 290 000 | 290 000 | 290 000 | ||||
2. Kommunikációs szolgáltatások összesen: | K32 | 290 000 | 340 000 | 340 000 | - | - | ||
3. | Szolgáltatási kiadások | K33 | ||||||
3.1.Közüzemi díjak | K331 | 627 500 | 627 500 | 627 500 | ||||
3.2. Vásárolt élelmezés | K332 | 426 378 | 426 378 | 426 378 | ||||
3.3. Bérleti díj, lízing díj | K333 | #HIV! | - | |||||
3.4. Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások | K334 | 150 000 | 350 000 | 200 000 | 150 000 | |||
3.5.Közvetített szolgáltatások | K335 | |||||||
3.6. Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások | K336 | 1 267 852 | 1 257 852 | 1 257 852 | ||||
3.7. Egyéb szolgáltatások | K337 | 950 000 | 1 760 000 | 1 760 000 | ||||
3. Szolgáltatások összesen: | K33 | 3 421 730 | 4 421 730 | 4 271 730 | 150 000 | - | ||
4. | Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások | K34 | ||||||
4.1. Kiküldetések kiadásai | K341 | |||||||
4.2. Reklám- és propagandakiadások | K342 | |||||||
4. Kiküldetések, reklám- és propaganda kiadások összesen: | K34 | - | - | - | - | - | ||
5. | Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások | K35 | ||||||
5.1. Működési célú, előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K351 | 1 693 988 | 1 093 988 | 640 338 | 453 650 | |||
5.2. Fizetendő általános forgalmiadó | K352 | |||||||
5.3. Kamatkiadások | K353 | |||||||
5.4. Egyéb pénzügyi műveletek kiadásai | K354 | |||||||
5.5. Egyéb dologi kiadások | K353 | 10 000 | 10 000 | 10 000 | ||||
5. Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások összesen: | K35 | 1 703 988 | 1 103 988 | 650 338 | 453 650 | - | ||
III. Dologi kiadások összesen: | K3 | 8 306 927 | 10 338 683 | 7 309 484 | 3 029 199 | - | ||
IV. | Ellátottak pénzbeli juttatása | K4 | ||||||
1. | Társadalombiztosítási ellátások | K41 | ||||||
2. | Családi támogatások | K42 | ||||||
3. | Pénzbeli kárpótlások, kártérítések | K43 | ||||||
4. | Betegséggel kapcsolatos (nem TB) ellátások | K44 | ||||||
5. | Foglalkoztatással, munkanélküliséggel kapcsolatos ellátások | K45 | ||||||
6. | Lakhatással kapcsolatos ellátások | K46 | ||||||
7. | Intézményi ellátottak pénzbeli juttatásai | K47 | ||||||
8. | Egyéb nem intézményi ellátások | K48 | ||||||
8.1. Települési támogatás | 12 750 000 | 12 750 000 | 12 750 000 | |||||
8. Egyéb nem intézményi ellátások összesen: | 12 750 000 | 12 750 000 | 12 750 000 | - | - | |||
IV. Ellátottak pénzbeli juttatása összesen: | K4 | 12 750 000 | 12 750 000 | 12 750 000 | - | - | ||
V. | Egyéb működési célú kiadások | K5 | ||||||
1. | Nemzetközi kötelezettségek | K501 | ||||||
2. | Elvonások és befizetések | K502 | ||||||
3. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K503 | ||||||
4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyjtása áht-n belülre | K504 | ||||||
5. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök, törlesztése áht-n belülre | K505 | ||||||
6. | Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre | K506 | - | - | ||||
6.1. Vásárosdombói Intézményfenntartó Társulás fenntartására | 20 480 | 20 480 | 20 480 | |||||
6.2. Konyha támogatása | 568 059 | 568 059 | 568 059 | |||||
6.3. Mesevár óvoda | 31 171 | 31 171 | 31 171 | |||||
6.4.Napovi Kiasvaszar | 149 536 | 149 536 | 149 536 | |||||
6.5.Közművelődési feladatok | 273 480 | 273 480 | ||||||
6.5.KIT működési tám. | 13 929 | 13 929 | 13 929 | |||||
6. Egyéb működési célú támogatások áht-n belülre összesen: | 783 175 | 1 056 655 | - | 1 056 655 | - | |||
7. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K507 | ||||||
8. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívűlre | K509 | ||||||
9. | Árkiegészítések, ártámogatások | |||||||
10. | Kamattámogatások | K510 | ||||||
11. | Működési célú támogatások EU-nak | K511 | ||||||
12. | Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | K512 | - | |||||
12.1. Egyesületek támogatása | 50 000 | 50 000 | 50 000 | |||||
12.2. Egyéb szervezetek, rendezvények támogatása | 59 520 | 59 520 | 59 520 | |||||
12. Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre összesen: | 109 520 | 109 520 | - | 109 520 | - | |||
13. | Tartalékok | K513 | 300 000 | 300 000 | ||||
V. Egyéb működési célú kiadások összesen: | 892 695 | 1 466 175 | - | 1 166 175 | - | |||
VI. | Beruházások | K6 | ||||||
1. | Immateriális javak beszerzése, létesítése | K61 | ||||||
2. | Ingatlanok beszerzése, létesítése | K62 | ||||||
3. | Informatikai eszközök beszerzése, létesítése | K63 | ||||||
4. | Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése | K64 | 10 656 906 | 10 236 200 | 10 236 200 | |||
5. | Részesedések beszerzése | K65 | ||||||
6. | Meglévő részesedésekhez kapcsolódó kiadások | K66 | ||||||
7. | Beruházási célú előzetesen felszámított áfa | K67 | 2 877 391 | 2 798 097 | 2 798 097 | |||
VI. Beruházások összesen: | 13 534 297 | 13 034 297 | 13 034 297 | - | - | |||
VII. | Felújítások | K7 | ||||||
1. | Ingatlanok felújítása | K71 | ||||||
2. | Informatikai eszközök felújítása | K72 | ||||||
3. | Egyéb tárgyi eszközök felújítása | K73 | 431 000 | 431 000 | 431 000 | |||
4. | Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó | K74 | 147 420 | 147 420 | 147 420 | |||
VII. Felújítások összesen: | 578 420 | 578 420 | 578 420 | - | - | |||
VIII. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | K8 | ||||||
1. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n belülre | K81 | ||||||
2. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n belülre | K82 | ||||||
3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése | K83 | ||||||
4. | Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n belülre | K84 | ||||||
5. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó kifizetés áht-n kívülre | K85 | ||||||
6. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása áht-n kívülre | K86 | ||||||
7. | Lakástámogatás | K87 | ||||||
8. | Egyéb felhalmozási célú támogatások áht-n kívülre | K89 | ||||||
VIII. Egyéb felhalmozási célú kiadások összesen: | - | - | - | - | - | |||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 48 553 653 | 63 566 075 | 41 802 471 | 21 463 604 | - | |||
IX. | Finanszírozási kiadások | K9 | ||||||
1. | Belföldi finanszírozási kiadások | |||||||
1.1. Hitel, kölcsöntörlesztés áht-n kívülre | K911 | |||||||
1.2. Belföldi értékpapírok kiadásai | K912 | |||||||
1.3. Áht-n belüli megelőlegezések folyósítása | K913 | |||||||
1.4. Áht-n belüli megelőlegezések visszafizetése | K914 | 1 319 855 | 1 319 855 | 1 319 855 | ||||
1.5. Központi, irányító szervi támgatások folyósítása | K915 | |||||||
1.6. Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése | K916 | |||||||
1.7. Pénzügyi lízing kiadásai | K917 | |||||||
1.8. Központi költségvetés sajátos finanszírozási kiadásai | K918 | |||||||
1.9. Tulajdonosi kölcsönök kiadásai | K919 | |||||||
1. Belföldi finanszírozási kiadások összesen: | 1 319 855 | 1 319 855 | 1 319 855 | - | - | |||
2. | Külföldi finanszírozás kiadásai | K92 | ||||||
3. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai | K93 | ||||||
4. | Váltókiadások | K94 | ||||||
IX. Finanszírozási kiadások összesen: | 1 319 855 | 1 319 855 | 1 319 855 | - | - | |||
KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 49 873 508 | 64 885 930 | 43 122 326 | 21 463 604 | - |
3. melléklet [5]
Mérleg
adatok Ft-ban | |||||||
BEVÉTELEK | KIADÁSOK | ||||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | ||
I. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 32 996 374 | 48 046 613 | I. | Személyi juttatások | 10 651 851 | 21 702 212 |
III. | Közhatalmi bevételek | 150 000 | 150 000 | II. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 1 839 463 | 3 696 288 |
IV. | Működési bevételek | 1 800 000 | 1 800 000 | III. | Dologi kiadások | 8 306 927 | 10 338 683 |
VI. | Működési célú átvett pénzeszközök | IV. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 12 750 000 | 12 750 000 | ||
V. | Egyéb működési célú kiadások | 892 695 | 1 466 175 | ||||
Működési bevételek | 34 946 374 | 49 996 613 | Működési kiadások | 34 440 936 | 49 953 358 | ||
II. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | VI. | Beruházások | 13 534 297 | 13 034 297 | ||
V. | Felhalmozási bevételek | VII. | Felújítások | 578 420 | 578 420 | ||
VII. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | VIII. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | ||||
Felhalmozási bevételek | - | - | Felhalmozási kiadások | 14 112 717 | 13 612 717 | ||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 34 946 374 | 49 996 613 | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 48 553 653 | 63 566 075 | ||
Működési célú finanszírozási bevételek | 14 927 134 | 14 889 317 | Működési célú finanszírozási kiadások | 1 319 855 | 1 319 855 | ||
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások | ||||||
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 14 927 134 | 14 889 317 | FINANSZÍROZÁS KIADÁSAI | 1 319 855 | 1 319 855 | ||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 49 873 508 | 64 885 930 | KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 49 873 508 | 64 885 930 |
4. melléklet [6]
Bevételek feladatonként
Eredeti előirányzat
|
| Helyi önkormányzatok |
|
|
| -Felhalmozási bevételek |
|
|
| |
I. | Igazgatási kiadások | 24,640,726 | 8,909,396 | 1,800,000 | 13,931,330 | |||||
II. | Működési jell. feladatok | 25,232,782 | 28,565,978 | - | 150,000 | - | - | - | - | 995,804 |
1 | Köztemető | 1,066,601 | 1,066,601 | |||||||
2 | Közfoglalkoztatás | 995,804 | 995,804 | |||||||
3 | Utak,hidak | 498,655 | 498,655 | |||||||
4 | Közvilágítás | 1,044,925 | 1,044,925 | |||||||
5 | Zöldterület-kezelés | 1,436,297 | 1,436,297 | |||||||
|
|
| ||||||||
7 | Háziorvos alapellátás | - | ||||||||
8 | Védőnő | - | ||||||||
9 | Könyvtár | 2,270,000 | 2,270,000 | |||||||
10 | Civil szervezetek mük.tám. | - | ||||||||
| Civil szerv. tám, programtámogatása |
| ||||||||
12 | Intézményen kivüli gyerm. | 541,500 | 541,500 | |||||||
13 | Falugondnoki szolg. | 4,479,000 | 4,479,000 | |||||||
14 | Egyéb szociális p. term. Ell. | 12,750,000 | 12,750,000 | |||||||
15 | Vagyongazdálkodás | - | ||||||||
16 | Gyermekvédelmi pénzbeli | - | ||||||||
17 | Bejáró gyerekek utaztatása | - | ||||||||
| Önkormányzat funkcióra nem számolható |
| ||||||||
| Önkormányzatok elszámolásai központi költségvetési szervvel |
|
| |||||||
I+II. összesen | 49,873,508 | 37,475,374 | - | 150,000 | 1,800,000 | - | - | - | 14,927,134 |
Módosított előirányzat
|
| Helyi önkormányzatok |
|
|
| -Felhalmozási bevételek |
|
|
| |
I. | Igazgatási kiadások | 24,620,483 | 8,926,970 | 1,800,000 | 13,893,513 | |||||
II. | Működési jell. feladatok | 40,265,447 | 39,119,643 | - | 150,000 | - | - | - | - | 995,804 |
1 | Köztemető | 1,066,601 | 1,066,601 | |||||||
2 | Közfoglalkoztatás | 15,935,469 | 14,939,665 | 995,804 | ||||||
3 | Utak,hidak | 498,655 | 498,655 | |||||||
4 | Közvilágítás | 1,044,925 | 1,044,925 | |||||||
5 | Zöldterület-kezelés | 1,436,297 | 1,436,297 | |||||||
|
|
| ||||||||
7 | Háziorvos alapellátás | - | ||||||||
8 | Védőnő | - | ||||||||
9 | Könyvtár | 2,270,000 | 2,270,000 | |||||||
10 | Civil szervezetek mük.tám. | - | ||||||||
| Civil szerv. tám, programtámogatása |
| ||||||||
12 | Intézményen kivüli gyerm. | 541,500 | 541,500 | |||||||
13 | Falugondnoki szolg. | 4,572,000 | 4,572,000 | |||||||
14 | Egyéb szociális p. term. Ell. | 12,750,000 | 12,750,000 | |||||||
15 | Vagyongazdálkodás | - | ||||||||
16 | Gyermekvédelmi pénzbeli | - | ||||||||
17 | Bejáró gyerekek utaztatása | - | ||||||||
| Önkormányzat funkcióra nem számolható |
| ||||||||
| Önkormányzatok elszámolásai központi költségvetési szervvel |
|
| |||||||
I+II. összesen | 64,885,930 | 48,046,613 | - | 150,000 | 1,800,000 | - | - | - | 14,889,317 |
5. melléklet [7]
Kiadások feladatonként
Eredeti előirányzat | |||||||||
Megnevezés | Kiadás összesen | Személyi kiadások | Munkaadót terhelő jár. | Dologi kiadás | Ellátottak pénzb. jutt. | Átadott pénzeszköz | Felújítási kiadások | Beruházási kiadások | |
I. | Igazgatási kiadások | 23 898 031 | 5 322 440 | 1 067 318 | 3 188 418 | 1 319 855 | 13 000 000 | ||
II. | Működési jell. feladatok | 25 975 477 | 5 329 411 | 772 145 | 5 118 509 | 12 750 000 | 892 695 | 578 420 | 534 297 |
1 | Köztemető | 1 066 601 | 1 066 601 | ||||||
2 | Közfoglalkoztatás | 995 804 | 861 371 | 134 433 | |||||
3 | Utak,hidak | 498 655 | 498 655 | ||||||
4 | Közvilágítás | 1 044 925 | 466 505 | 578 420 | |||||
5 | Zöldterület-kezelés | 1 436 297 | 353 760 | 54 832 | 493 408 | 534 297 | |||
6 | Város és község gazdálkodás | - | |||||||
7 | Háziorvos alapellátás | - | |||||||
8 | Védőnő | - | |||||||
9 | Könyvtár | 2 270 000 | 1 073 760 | 111 600 | 1 084 640 | ||||
10 | Civil szervezetk mük.tám. | 50 000 | 50 000 | ||||||
11 | Civil szerv. tám, programtámogatása | 59 520 | 59 520 | ||||||
12 | Falugondnok | 4 479 000 | 3 040 520 | 471 280 | 967 200 | ||||
13 | Intézményen kívüli gyermek | 541 500 | 541 500 | ||||||
14 | Egyéb szociális p. term. Ell. | 12 750 000 | 12 750 000 | ||||||
15 | Vagyongazdálkodás | ||||||||
16 | Gyermekvédelmi pénzbeli | ||||||||
17 | Bejáró gyerekek utaztatása | - | |||||||
18 KIT Támogatása | 34 409 | 34 409 | |||||||
18 | Mesevár tám. | 31 171 | 31 171 | ||||||
19 | Gyermekétkeztetés | 568 059 | 568 059 | ||||||
20 | Napovi tám. | 149 536 | 149 536 | ||||||
I+II. összesen | 49 873 508 | 10 651 851 | 1 839 463 | 8 306 927 | 12 750 000 | 2 212 550 | 578 420 | 13 534 297 | |
Módosított előirányzat | |||||||||
Megnevezés | Kiadás összesen | Személyi kiadások | Munkaadót terhelő jár. | Dologi kiadás | Ellátottak pénzb. jutt. | Átadott pénzeszköz | Felújítási kiadások | Beruházási kiadások | |
I. | Igazgatási kiadások | 24 221 764 | 5 935 379 | 1 108 355 | 2 558 175 | 1 619 855 | 13 000 000 | ||
II. | Működési jell. feladatok | 40 664 166 | 15 766 833 | 2 587 933 | 7 780 508 | 12 750 000 | 1 166 175 | 578 420 | 34 297 |
1 | Köztemető | 1 066 601 | 1 066 601 | ||||||
2 | Közfoglalkoztatás | 15 525 429 | 11 765 172 | 1 991 258 | 1 768 999 | ||||
3 | Utak,hidak | 498 655 | 498 655 | ||||||
4 | Közvilágítás | 1 144 925 | 566 505 | 578 420 | |||||
5 | Zöldterület-kezelés | 1 169 881 | 128 381 | 13 795 | 993 408 | 34 297 | |||
6 | Város és község gazdálkodás | - | |||||||
7 | Háziorvos alapellátás | - | |||||||
8 | Védőnő | - | |||||||
9 | Könyvtár | 2 302 480 | 832 760 | 111 600 | 1 084 640 | 273 480 | |||
10 | Civil szervezetk mük.tám. | 50 000 | 50 000 | ||||||
11 | Civil szerv. tám, programtámogatása | 59 520 | 59 520 | ||||||
12 | Falugondnok | 4 772 000 | 3 040 520 | 471 280 | 1 260 200 | ||||
13 | Intézményen kívüli gyermek | 541 500 | 541 500 | ||||||
14 | Egyéb szociális p. term. Ell. | 12 750 000 | 12 750 000 | ||||||
15 | Vagyongazdálkodás | ||||||||
16 | Gyermekvédelmi pénzbeli | ||||||||
17 | Bejáró gyerekek utaztatása | - | |||||||
18 KIT Támogatása | 34 409 | 34 409 | |||||||
18 | Mesevár tám. | 31 171 | 31 171 | ||||||
19 | Gyermekétkeztetés | 568 059 | 568 059 | ||||||
20 | Napovi tám. | 149 536 | 149 536 | ||||||
I+II. összesen | 64 885 930 | 21 702 212 | 3 696 288 | 10 338 683 | 12 750 000 | 2 786 030 | 578 420 | 13 034 297 |
6. melléklet [8]
Létszámadatok
fő | ||||||
összesen | létszám | képviselők | bizottsági tagok | megbízási díj | ||
I. | Igazgatási kiadások | 5 | 1 | 4 | ||
II. | Működési jell. feladatok | 11 | 11 | - | - | - |
1 | Közfoglalkoztatás | 10 | 10 | |||
2 | Falugondnoki szolgálat | 1 | 1 | |||
I+II. összesen | 16 | 12 | 4 | - | - |
7. melléklet
A költségvetési hiány külső finanszírozására vagy a költségvetési többlet felhasználására szolgáló finanszírozási célú pénzügyi műveletek
adatok Ft-ban | ||
Működési cél | Felhalmozási cél | |
Bevételek | 0 | |
Működési cél | Felhalmozási cél | |
Kiadások | 0 |
8. melléklet [9]
Előirányzat-felhasználási ütemterv
adatok forintban | ||||||||||||||
jan. | febr. | márc. | ápr. | máj. | jún. | júl. | aug. | szept. | okt. | nov. | dec. | összesen | ||
BEVÉTELEK | ||||||||||||||
I. | Helyi önkormányzatok működési támogatása | 3 721 286 | 2 661 371 | 2 661 371 | 2 661 371 | 5 006 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 3 639 138 | 2 661 378 | 48 046 613 |
II. | Egyéb működési célú támogatások | - | ||||||||||||
III. | Közhatalmi bevételek | 75 000 | 75 000 | 150 000 | ||||||||||
IV. | Működési bevételek | 1 800 000 | 1 800 000 | |||||||||||
V. | Felhalmozási bevételek | - | ||||||||||||
VI. | Működési célú átvett pénzeszközök | - | ||||||||||||
VII | Egyéb támogatások | - | ||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 3 721 286 | 2 661 371 | 2 661 371 | 2 736 371 | 5 081 783 | 5 006 783 | 6 806 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 3 639 138 | 2 661 378 | 49 996 613 | |
VIII. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN | 14 889 317 | - | - | - | - | - | - | - | - | - | 14 889 317 | ||
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 18 610 603 | 2 661 371 | 2 661 371 | 2 736 371 | 5 081 783 | 5 006 783 | 6 806 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 5 006 783 | 3 639 138 | 2 661 378 | 64 885 930 | |
KIADÁSOK | ||||||||||||||
I. | Személyi juttatások | 887 654 | 887 654 | 887 654 | 887 654 | 887 654 | 2 729 380 | 2 729 380 | 2 729 380 | 2 729 380 | 2 729 380 | 2 729 380 | 887 657 | 21 702 212 |
II. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 153 288 | 153 288 | 153 288 | 153 288 | 153 288 | 459 865 | 459 865 | 459 865 | 459 865 | 459 865 | 477 228 | 153 295 | 3 696 288 |
III. | Dologi kiadások | 285 685 | 280 675 | 295 697 | 1 000 000 | 1 156 111 | 1 357 379 | 993 856 | 993 856 | 993 856 | 993 856 | 993 856 | 993 856 | 10 338 683 |
IV. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 120 000 | 120 000 | 260 000 | 1 800 000 | 1 500 000 | 2 500 000 | 2 890 000 | 500 000 | 3 060 000 | 12 750 000 | |||
V. | Egyéb működési célú kiadások | 65 264 | 65 264 | 65 264 | 65 264 | 174 791 | 638 744 | 65 264 | 65 264 | 65 264 | 65 264 | 65 264 | 65 264 | 1 466 175 |
VI. | Beruházások | 13 000 000 | 534 297 | 13 034 297 | ||||||||||
VII. | Felújítások | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 201 | 48 209 | 578 420 |
VIII. | Egyéb felhalmozási célú kiadások | 1 319 855 | 578 420 | |||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN | 2 759 947 | 14 435 082 | 1 450 104 | 2 274 407 | 3 074 342 | 5 493 569 | 6 096 566 | 5 796 566 | 6 796 566 | 7 186 566 | 4 813 929 | 5 208 281 | 63 566 075 | |
IX. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK | 1 319 855 | ||||||||||||
KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 2 759 947 | 14 435 082 | 1 450 104 | 2 274 407 | 3 074 342 | 5 493 569 | 6 096 566 | 5 796 566 | 6 796 566 | 7 186 566 | 4 813 929 | 5 208 281 | 64 885 930 |
9. melléklet
Költségvetési évet követő három év tervezett bevételei és kiadásai
adatok forintban | |||||||||
Bevételek | Kiadások | ||||||||
Működési | 2022 év | 2023. év | 2024. év | Működési | 2022. év | 2023. év | 2024. év | ||
I. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 32 996 374 | 33 565 000 | 34 565 000 | I. | Személyi jellegű juttatások | 10 651 851 | 10 500 000 | 12 000 000 |
III. | Közhatalmi bevételek (helyi adók) | 150 000 | 150 000 | 150 000 | II. | Munkaadót terhelő járulékok | 1 839 463 | 1 900 000 | 2 059 940 |
IV. | Működsi bevételek | 1 800 000 | 1 800 000 | 1 800 000 | III. | Dologi kiadások | 8 306 927 | 8 200 000 | 8 306 927 |
VI. | Működési célú átvett pénzeszközök | IV. | Ellátottak pénzbeli juttatása | 12 750 000 | 13 000 000 | 12 750 000 | |||
VIII. | Finanszírozási bevételek | 14 927 134 | 14 927 134 | 14 927 134 | V. | Egyéb működési célú kiadások | 892 695 | 900 000 | 892 695 |
IX. | Finanszírozási kiadások | 1 319 855 | 1 450 000 | 1 319 855 | |||||
Összesen működési bevétel | 49 873 508 | 50 442 134 | 51 442 134 | Összesen műk.kiadás | 35 760 791 | 35 950 000 | 37 329 417 | ||
Felhalmozási célú | Felhalmozási célú | ||||||||
II. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | VI. | Beruházás | 13 534 297 | 13 534 297 | 13 534 297 | |||
V. | Felhalmozási bevételek | VII. | Felújítás | 578 420 | 9 577 837 | 578 420 | |||
VII. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | VIII. | Egyéb felhalmzási célú pénzeszk. átad. | ||||||
Összesen felhalmozási célú bevétel | - | - | - | Összes felhalmozási kiadás | 14 112 717 | 23 112 134 | 14 112 717 | ||
Mindösszesen bevétel | 49 873 508 | 50 442 134 | 51 442 134 | Mindösszesen kiadás | 49 873 508 | 59 062 134 | 51 442 134 |
10. melléklet
Az önkormányzat több évre kiható kötelezettségvállalásainak 2021. évi várható összege
adatok forintban | ||||
Megnevezés | Tárgy | Lejárat | 2021. | További évek |
E-ON Áramszolgáltató Rt. | Közvilágítás szolgáltatás | Határozatlan | 200 000 | 600 000 |
E-ON Áramszolgáltató Rt. | Áram szolgáltatás | Határozatlan | ||
FŐGÁZ | Gáz szolgáltatás | Határozatlan | ||
Csányi és Társa Bt. | Vagyonbiztosítás | Határozatlan | ||
Tarr Kft. | Internet szolg. | Határozatlan | 200 000 | 600 000 |
Dél-KOM Nkft. | Hulladékszállítási szerződés | Határozatlan | ||
Összes kötelezettség | 400 000 | 1 200 000 | ||
11. melléklet
Európai Uniós támogatással megvalósult programok teljesítési adatait
adatok forintban | ||||||||||||
Beruházás | Támogatás forrása | Támogatási szerződés | Támogatási szerződés szerint | 2019 | 2020 | 2021 | ||||||
költség | pályázati forrás | egyéb forrás (BM önerő, lakossági, konzorciumi) | Önerő | EU-s | önerő | EU-s | önerő | EU-s | önerő | |||
Mindösszesen: | - | - | - | - | - | - | - | - | - | - |
12. melléklet
Az Önkormányzat által nyújtott közvetett támogatások
Ellátottak térítési díjának, kártérítésének méltányossági alapon történő elengedése | Kedvezményt nem nyújt |
Lakosság részére lakásépítéshez, lakásfelújításhoz nyújtott kölcsönök elengedése | Kedvezményt nem nyújt |
Helyi adónál biztosított kedvezmény, mentesség összege | A helyi adónál a jogszabályban meghatározott mentességeket biztosítja az önkormányzat |
Helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételből nyújtott kedvezmény, mentesség összege | Kedvezményt nem nyújt |
Egyéb | Az Önkormányzat ingyenes használatot biztosít a helyi civil szervezeteknek, sportszervezeteknek a helyiségek használatára |