Velény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete
A 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Hatályos: 2021. 06. 01Velény Község Önkormányzat Képviselő-testülete 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete
A 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Velény Község Önkormányzat Polgármestere a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése szerinti hatáskörében, a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelettel kihirdetett veszélyhelyzetben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 23. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában és az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 23. § (1) bekezdésében foglalt feladatkörében eljárva, Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről szóló 2019. évi LXXI törvény és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm. rendelet rendelkezéseire figyelemmel az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya Velény Község Önkormányzatára (a továbbiakban: önkormányzat) és annak képviselő-testületére terjed ki.
Az önkormányzat 2020. évi zárszámadása
2. § A képviselő-testület az önkormányzat 2020. évi zárszámadását az alábbiak szerint fogadja el:
- a) a teljesített bevételi főösszege 49 009 668 Ft-ban,
- b) a teljesített kiadási főösszege 51 026 567 Ft-ban,
- c) a pénzmaradvány összege 19 446 397 Ft-ban, ebből:
- ca) szabad pénzmaradvány 8 889 615 Ft,
- cb) kötelezettséggel terhelt pénzmaradvány 10 556 782 Ft.
3. § A képviselő-testület a 2. §-ban meghatározott 2020. évi zárszámadásán belül:
- a) a működési bevételeket 36 750 291 Ft-ban,
- b) a felhalmozási bevételeket 12 259 377 Ft-ban,
- c) a finanszírozás bevételei 19 446 397 Ft-ban,
- d) a működési kiadásokat 34 985 062 Ft-ban,
- e) felhalmozási kiadásokat 14 916 111 Ft-ban,
- f) a finanszírozási kiadások 1 125 394 Ft-ban hagyja jóvá.
4. § (1) A képviselő-testület a teljesített bevételeket és kiadásokat előirányzat csoportok, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 1. számú melléklet szerint állapítja meg.
(2) Az önkormányzat költségvetési bevételi és kiadási előirányzatait kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 2, 3. és 4. számú mellékletek tartalmazzák.
(3) A teljesített működési bevételek és kiadások, valamint a felhalmozási bevételek és kiadásokat mérlegszerűen a 5. és 6. számú mellékletek mutatják be.
(4) Az adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeket és saját bevételeket az 7. számú melléklet részletezi.
(5) Az Európai uniós projektek bevételi és kiadási előirányzatait, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) A képviselő-testület az önkormányzat vagyonkimutatást a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről, forrásokról, és az érték nélkül nyilvántartott eszközökről a 9. 10. és 11. számú mellékletek szerint fogadja el.
(7) A képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi közvetett támogatásáról szóló kimutatását a 12. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(8) A képviselő-testület az Önkormányzat a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi és kiadási előirányzat keretszámainak alakulását 13. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(9) A képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi előirányzat felhasználási ütemtervét a 14. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
(10) A képviselő-testület az Önkormányzat több éves kihatással járó feladatainak előirányzatát éves bontásban a 15. számú melléklet szerint hagyja jóvá.
Záró rendelkezések
5. § Ez a rendelet 2021. június 1-jén lép hatályba.
1. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Ft-ban | ||||
BEVÉTELEK | ||||
Sorszám | Bevételi jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előrányzat | Teljesített |
A | B | C | D | E |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 23 360 997 | 24 514 964 | 24 514 964 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 13 131 077 | 13 131 077 | 13 131 077 |
1.2. | Települési Önk.működési támogatása, szoc. Feladatok | 8 284 000 | 8 727 717 | 8 727 717 |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 145 920 | 87 210 | 87 210 |
1.4. | Települési önkormányzat kulturális feladatainak támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 |
1.5. | Települési Önk. Kiegészítő támogatása | 568 960 | 568 960 | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |||
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 5 912 768 | 8 773 692 | 8 773 692 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |||
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | 5 912 768 | 8 773 692 | 8 773 692 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | 1 459 157 | 1 459 157 | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | 10 350 181 | 10 259 377 | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |||
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | 10 350 181 | 10 259 377 | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | 767 067 | 767 067 | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 3 665 000 | 3 998 496 | 2 956 386 |
4.1. | Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) | 1 785 000 | 2 043 429 | 1 467 232 |
4.1.1. | - Vagyoni típusú adók | 415 000 | 728 294 | 358 314 |
4.1.2. | - Termékek és szolgáltatások adói | |||
4.1.3. | - Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) | 1 370 000 | 1 315 135 | 1 108 918 |
4.2. | Gépjárműadó 40 % | 150 000 | ||
4.3. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | |||
4.4. | Egyéb közhatalmi bevételek | 1 730 000 | 1 955 067 | 1 489 154 |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 397 911 | 946 287 | 505 249 |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |||
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 10 000 | 201 300 | 201 300 |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |||
5.4. | Tulajdonosi bevételek | 286 000 | 638 591 | 271 486 |
5.5. | Ellátási díjak | |||
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |||
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
5.8. | Kamatbevételek | 1 911 | 2 091 | 2 091 |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | 4 305 | 4 305 | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | 100 000 | 100 000 | 26 067 |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | 2 000 000 | 2 000 000 | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |||
6.2. | Ingatlanok értékesítése | 2 000 000 | 2 000 000 | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
6.4. | Részesedések értékesítése | |||
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |||
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |||
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 33 336 676 | 50 583 620 | 49 009 668 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |||
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.2. | Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.4. | Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 17 208 113 | 18 261 800 | 18 261 800 |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 17 208 113 | 18 261 800 | 18 261 800 |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |||
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | 1 184 597 | 1 184 597 | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 1 184 597 | 1 184 597 | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
13.3. | Betétek megszüntetése | |||
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
15. | Váltóbevételek | |||
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 17 208 113 | 19 446 397 | 19 446 397 |
18. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 50 544 789 | 70 030 017 | 68 456 065 |
KIADÁSOK | ||||
Sorszám | Kiadási jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előrányzat | Teljesített |
A | B | C | D | E |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | 35 343 077 | 48 610 341 | 34 985 062 |
1.1. | Személyi juttatások | 15 660 600 | 17 891 026 | 15 911 589 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 015 291 | 3 195 996 | 2 121 986 |
1.3. | Dologi kiadások | 10 167 572 | 13 572 347 | 12 903 953 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 4 034 000 | 3 191 990 | 1 480 323 |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 2 465 614 | 2 646 394 | 2 567 211 |
1.6. | az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |||
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
1.8. | - Elvonások és befizetések | 36 480 | 36 480 | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 2 265 614 | 2 259 914 | 2 180 731 |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |||
1.16. | - Kamattámogatások | |||
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
1.18. | Tartalékok | 8 112 588 | ||
1.19. | az 1.18-ból: - Általános tartalék | 7 686 661 | ||
1.20. | - Céltartalék | 425 927 | ||
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 14 267 272 | 20 294 282 | 14 916 111 |
2.1. | Beruházások | 1 345 334 | 1 044 439 | 1 044 439 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
2.3. | Felújítások | 12 921 938 | 19 249 843 | 13 871 672 |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |||
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
2.12. | - Lakástámogatás | |||
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 49 610 349 | 68 904 623 | 49 901 173 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |||
5.4. | Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |||
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |||
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
6.3. | Központi, irányító szervi támogatás | |||
6.4. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
6.5. | Pénzügyi lízing kiadásai | |||
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |||
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |||
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |||
9. | Váltókiadások | |||
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 50 544 789 | 70 030 017 | 51 026 567 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 11 | 14 | 14 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) | 9 | 7 | 7 |
2. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Sorszám | Bevételi jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előrányzat | Teljesített |
---|---|---|---|---|
A | B | C | D | E |
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | 23 360 997 | 24 514 964 | 24 514 964 |
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | 13 131 077 | 13 131 077 | 13 131 077 |
1.2. | Települési Önk.működési támogatása, szoc. Feladatok | 8 284 000 | 8 727 717 | 8 727 717 |
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | 145 920 | 87 210 | 87 210 |
1.4. | Települési önkormányzat kulturális feladatainak támogatása | 1 800 000 | 2 000 000 | 2 000 000 |
1.5. | Települési Önk. Kiegészítő támogatása | 568 960 | 568 960 | |
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |||
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | 5 912 768 | 8 773 692 | 8 773 692 |
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |||
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | 5 912 768 | 8 773 692 | 8 773 692 |
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | 1 459 157 | 1 459 157 | |
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | 10 350 181 | 10 259 377 | |
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |||
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | 10 350 181 | 10 259 377 | |
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | 767 067 | 767 067 | |
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 3 665 000 | 3 648 496 | 2 606 386 |
4.1. | Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) | 1 785 000 | 1 693 429 | 1 117 232 |
4.1.1. | - Vagyoni típusú adók | 415 000 | 378 294 | 8 314 |
4.1.2. | - Termékek és szolgáltatások adói | |||
4.1.3. | - Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) | 1 370 000 | 1 315 135 | 1 108 918 |
4.2. | Gépjárműadó 40 % | 150 000 | ||
4.3. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | |||
4.4. | Egyéb közhatalmi bevételek | 1 730 000 | 1 955 067 | 1 489 154 |
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 197 911 | 946 287 | 505 249 |
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |||
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | 10 000 | 201 300 | 201 300 |
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |||
5.4. | Tulajdonosi bevételek | 86 000 | 638 591 | 271 486 |
5.5. | Ellátási díjak | |||
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |||
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
5.8. | Kamatbevételek | 1 911 | 2 091 | 2 091 |
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | 4 305 | 4 305 | |
5.11. | Egyéb működési bevételek | 100 000 | 100 000 | 26 067 |
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | 2 000 000 | 2 000 000 | |
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |||
6.2. | Ingatlanok értékesítése | 2 000 000 | 2 000 000 | |
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
6.4. | Részesedések értékesítése | |||
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |||
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |||
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 33 136 676 | 50 233 620 | 48 659 668 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |||
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.2. | Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.4. | Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | 17 208 113 | 18 261 800 | 18 261 800 |
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | 17 208 113 | 18 261 800 | 18 261 800 |
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |||
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | 1 184 597 | 1 184 597 | |
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | 1 184 597 | 1 184 597 | |
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
13.3. | Betétek megszüntetése | |||
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
15. | Váltóbevételek | |||
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | 17 208 113 | 19 446 397 | 19 446 397 |
18. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 50 344 789 | 69 680 017 | 68 106 065 |
KIADÁSOK | ||||
Sorszám | Kiadási jogcímek | Eredeti előirányzat | Módosított előrányzat | Teljesített |
A | B | C | D | E |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | 35 143 077 | 48 260 341 | 34 635 062 |
1.1. | Személyi juttatások | 15 660 600 | 17 891 026 | 15 911 589 |
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 015 291 | 3 195 996 | 2 121 986 |
1.3. | Dologi kiadások | 10 167 572 | 13 572 347 | 12 903 953 |
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 4 034 000 | 3 191 990 | 1 480 323 |
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 2 265 614 | 2 296 394 | 2 217 211 |
1.6. | az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |||
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
1.8. | - Elvonások és befizetések | 36 480 | 36 480 | |
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | 2 265 614 | 2 259 914 | 2 180 731 |
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |||
1.16. | - Kamattámogatások | |||
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
1.18. | Tartalékok | 8 112 588 | ||
1.19. | az 1.18-ból: - Általános tartalék | 7 686 661 | ||
1.20. | - Céltartalék | 425 927 | ||
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | 14 267 272 | 20 294 282 | 14 916 111 |
2.1. | Beruházások | 1 345 334 | 1 044 439 | 1 044 439 |
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
2.3. | Felújítások | 12 921 938 | 19 249 843 | 13 871 672 |
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |||
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
2.12. | - Lakástámogatás | |||
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 49 410 349 | 68 554 623 | 49 551 173 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |||
5.4. | Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |||
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |||
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
6.3. | Központi, irányító szervi támogatás | |||
6.4. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
6.5. | Pénzügyi lízing kiadásai | |||
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |||
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |||
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |||
9. | Váltókiadások | |||
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 50 344 789 | 69 680 017 | 50 676 567 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | 11 | 14 | 14 | |
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) | 9 | 7 | 7 |
3. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Megnevezés | Önkormányzat | |||
---|---|---|---|---|
Feladat megnevezése | Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai | |||
Ft-ban | ||||
Száma | Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés |
A | B | C | D | E |
Bevételek | ||||
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | |||
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | |||
1.2. | Önkormányzatok szoc.étkeztetési feladatainak támogatása | |||
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | |||
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | |||
1.5. | Működés célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |||
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |||
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | |||
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |||
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | |||
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |||
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |||
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |||
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |||
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |||
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | 350 000 | 350 000 | |
4.1. | Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) | 350 000 | 350 000 | |
4.1.1. | - Vagyoni típusú adók | |||
4.1.2. | - Termékek és szolgáltatások adói | |||
4.1.3. | - Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) | 350 000 | 350 000 | |
4.2. | Gépjárműadó | |||
4.3. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | |||
4.4. | Egyéb közhatalmi bevételek | |||
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | 200 000 | ||
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |||
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |||
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |||
5.4. | Tulajdonosi bevételek | 200 000 | ||
5.5. | Ellátási díjak | |||
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |||
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
5.8. | Kamatbevételek | |||
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |||
5.11. | Egyéb működési bevételek | |||
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |||
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |||
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |||
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
6.4. | Részesedések értékesítése | |||
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |||
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |||
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |||
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.2. | Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.4. | Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | |||
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | |||
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |||
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |||
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |||
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
13.3. | Betétek megszüntetése | |||
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
15. | Váltóbevételek | |||
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | |||
18. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
Kiadások | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
1.1. | Személyi juttatások | |||
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |||
1.3. | Dologi kiadások | |||
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |||
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
1.6. | az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |||
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
1.8. | - Elvonások és befizetések | |||
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | |||
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |||
1.16. | - Kamattámogatások | |||
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
1.18. | Tartalékok | |||
1.19. | az 1.18-ból: - Általános tartalék | |||
1.20. | - Céltartalék | |||
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | |||
2.1. | Beruházások | |||
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
2.3. | Felújítások | |||
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |||
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
2.12. | - Lakástámogatás | |||
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |||
5.4. | Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |||
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |||
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | |||
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | |||
6.3. | Központi, irányító szervi támogatás | |||
6.4. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
6.5. | Pénzügyi lízing kiadásai | |||
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |||
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |||
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |||
9. | Váltókiadások | |||
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | |||
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | 200 000 | 350 000 | 350 000 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
4. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Megnevezés | Önkormányzat | |||
---|---|---|---|---|
Feladat megnevezése | Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai | |||
Ft-ban | ||||
Száma | Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés |
A | B | C | D | E |
Bevételek | ||||
1. | Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) | |||
1.1. | Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása | |||
1.2. | Önkormányzatok szoc.étkeztetési feladatainak támogatása | |||
1.3. | Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása | |||
1.4. | Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása | |||
1.5. | Működés célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások | |||
1.6. | Elszámolásból származó bevételek | |||
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) | |||
2.1. | Elvonások és befizetések bevételei | |||
2.2. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
2.3. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
2.4. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
2.5. | Egyéb működési célú támogatások bevételei | |||
2.6. | 2.5.-ből EU-s támogatás | |||
3. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) | |||
3.1. | Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | |||
3.2. | Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések | |||
3.3. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése | |||
3.4. | Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele | |||
3.5. | Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei | |||
3.6. | 3.5.-ből EU-s támogatás | |||
4. | Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) | |||
4.1. | Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) | |||
4.1.1. | - Vagyoni típusú adók | |||
4.1.2. | - Termékek és szolgáltatások adói | |||
4.1.3. | - Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) | |||
4.2. | Gépjárműadó | |||
4.3. | Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók | |||
4.4. | Egyéb közhatalmi bevételek | |||
5. | Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) | |||
5.1. | Készletértékesítés ellenértéke | |||
5.2. | Szolgáltatások ellenértéke | |||
5.3. | Közvetített szolgáltatások értéke | |||
5.4. | Tulajdonosi bevételek | |||
5.5. | Ellátási díjak | |||
5.6. | Kiszámlázott általános forgalmi adó | |||
5.7. | Általános forgalmi adó visszatérítése | |||
5.8. | Kamatbevételek | |||
5.9. | Egyéb pénzügyi műveletek bevételei | |||
5.10. | Biztosító által fizetett kártérítés | |||
5.11. | Egyéb működési bevételek | |||
6. | Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) | |||
6.1. | Immateriális javak értékesítése | |||
6.2. | Ingatlanok értékesítése | |||
6.3. | Egyéb tárgyi eszközök értékesítése | |||
6.4. | Részesedések értékesítése | |||
6.5. | Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek | |||
7. | Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) | |||
7.1. | Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
7.2. | Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
7.3. | Egyéb működési célú átvett pénzeszköz | |||
7.4. | 7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
8. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) | |||
8.1. | Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről | |||
8.2. | Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről | |||
8.3. | Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz | |||
8.4. | 8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||
9. | KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) | |||
10. | Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) | |||
10.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
10.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól | |||
10.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||
11. | Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) | |||
11.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.2. | Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
11.3. | Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
11.4. | Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása | |||
12. | Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) | |||
12.1. | Előző év költségvetési maradványának igénybevétele | |||
12.2. | Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele | |||
13. | Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) | |||
13.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések | |||
13.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése | |||
13.3. | Betétek megszüntetése | |||
14. | Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) | |||
14.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése | |||
14.3. | Külföldi értékpapírok kibocsátása | |||
14.4. | Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele | |||
15. | Váltóbevételek | |||
16. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei | |||
17. | FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) | |||
18. | BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) | |||
Kiadások | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |
1. | Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) | |||
1.1. | Személyi juttatások | |||
1.2. | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | |||
1.3. | Dologi kiadások | |||
1.4. | Ellátottak pénzbeli juttatásai | |||
1.5 | Egyéb működési célú kiadások | |||
1.6. | az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések | |||
1.7. | - Törvényi előíráson alapuló befizetések | |||
1.8. | - Elvonások és befizetések | |||
1.9. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
1.10. | -Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
1.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
1.12. | - Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre | |||
1.13. | - Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
1.14. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
1.15. | - Árkiegészítések, ártámogatások | |||
1.16. | - Kamattámogatások | |||
1.17. | - Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
1.18. | Tartalékok | |||
1.19. | az 1.18-ból: - Általános tartalék | |||
1.20. | - Céltartalék | |||
2. | Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) | |||
2.1. | Beruházások | |||
2.2. | 2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | |||
2.3. | Felújítások | |||
2.4. | 2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | |||
2.5. | Egyéb felhalmozási kiadások | |||
2.6. | 2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre | |||
2.7. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre | |||
2.8. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre | |||
2.9. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre | |||
2.10. | - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre | |||
2.11. | - Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre | |||
2.12. | - Lakástámogatás | |||
2.13. | - Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre | |||
3. | KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) | |||
4. | Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) | |||
4.1. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
4.2. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak | |||
4.3. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése | |||
5. | Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) | |||
5.1. | Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.2. | Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása | |||
5.3. | Kincstárjegyek beváltása | |||
5.4. | Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása | |||
5.5. | Belföldi kötvények beváltása | |||
5.6. | Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása | |||
6. | Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) | |||
6.1. | Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása | |||
6.2. | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | |||
6.3. | Központi, irányító szervi támogatás | |||
6.4. | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | |||
6.5. | Pénzügyi lízing kiadásai | |||
7. | Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) | |||
7.1. | Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.2. | Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása | |||
7.3. | Külföldi értékpapírok beváltása | |||
7.4. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek | |||
7.5. | Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek | |||
8. | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | |||
9. | Váltókiadások | |||
10. | FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) | |||
11. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) | |||
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) | ||||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
5. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
I. Működési bevételek és kiadások mérlege | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ft-ban | ||||||||
Sor- | Bevételek | Kiadások | ||||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |
A | B | C | D | E | F | G | H | I |
1. | Önkormányzatok működési támogatásai | 23 360 997 | 24 514 964 | 24 514 964 | Személyi juttatások | 15 660 600 | 17 891 026 | 15 911 589 |
2. | Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 5 912 768 | 8 773 692 | 8 773 692 | Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 015 291 | 3 195 996 | 2 121 986 |
3. | 2.-ból EU-s támogatás | 1 459 157 | 1 459 157 | Dologi kiadások | 10 167 572 | 13 572 347 | 12 903 953 | |
4. | Közhatalmi bevételek | 3 665 000 | 3 998 496 | 2 956 386 | Ellátottak pénzbeli juttatásai | 4 034 000 | 3 191 990 | 1 480 323 |
5. | Működési bevételek | 397 911 | 946 287 | 505 249 | Egyéb működési célú kiadások | 2 465 614 | 2 646 394 | 2 567 211 |
6. | Működési célú átvett pénzeszközök | Tartalékok | 8 112 588 | |||||
7. | 6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) | |||||||
8. | Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.) | 33 336 676 | 38 233 439 | 36 750 291 | Költségvetési kiadások összesen (1.+2.+3+4.+5.+6.) | 35 343 077 | 48 610 341 | 34 985 062 |
9. | Hiány belső finanszírozásának bevételei (10.+…+13. ) | 2 940 841 | 11 502 296 | 16 789 663 | Értékpapír vásárlása, visszavásárlása | |||
10. | Költségvetési maradvány igénybevétele | 2 940 841 | 10 317 699 | 15 605 066 | Likviditási célú hitelek törlesztése | |||
11. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
12. | Betét visszavonásából származó bevétel | Hosszú lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
13. | Egyéb belső finanszírozási bevételek | Kölcsön törlesztése | ||||||
14. | Hiány külső finanszírozásának bevételei (15.+…+16.) | Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása | ||||||
15. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele | Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése | ||||||
16. | Értékpapírok bevételei | Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek | ||||||
17. | Váltóbevételek | Váltókiadások | ||||||
18. | Államháztartáson belüli megelőlegezések igénybevétele | 1 184 597 | 1 184 597 | Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 | |
19. | Működési célú finanszírozási bevételek összesen (9.+14.+17.+18.) | 2 940 841 | 11 502 296 | 16 789 663 | Működési célú finanszírozási kiadások összesen (9.+...+17.) | 934 440 | 1 125 394 | 1 125 394 |
20. | BEVÉTEL ÖSSZESEN (8.+19.) | 36 277 517 | 49 735 735 | 53 539 954 | KIADÁSOK ÖSSZESEN (8.+19.) | 36 277 517 | 49 735 735 | 36 110 456 |
6. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
II. Felhalmozási bevételek és kiadások mérlege | ||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ft-ban | ||||||||
Sor- | Bevételek | Kiadások | ||||||
Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés | |
A | B | C | D | E | F | G | H | I |
1. | Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 10 350 181 | 10 259 377 | Beruházások | 1 345 334 | 1 044 439 | 1 044 439 | |
2. | 1.-ből EU-s támogatás | 767 067 | 767 067 | 1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás | ||||
3. | Felhalmozási bevételek | 2 000 000 | 2 000 000 | Felújítások | 12 921 938 | 19 249 843 | 13 871 672 | |
4. | Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele | 3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás | ||||||
5. | 4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) | Egyéb felhalmozási kiadások | ||||||
6. | Egyéb felhalmozási célú bevételek | Tartalékok | ||||||
7. | Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.) | 12 350 181 | 12 259 377 | Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+6.) | 14 267 272 | 20 294 282 | 14 916 111 | |
8. | Hiány belső finanszírozás bevételei ( 9+…+13) | 14 267 272 | 7 944 101 | 2 656 734 | Értékpapír vásárlása, visszavásárlása | |||
9. | Költségvetési maradvány igénybevétele | 14 267 272 | 7 944 101 | 2 656 734 | Hitelek törlesztése | |||
10. | Vállalkozási maradvány igénybevétele | Rövid lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
11. | Betét visszavonásából származó bevétel | Hosszú lejáratú hitelek törlesztése | ||||||
12. | Értékpapír értékesítése | Kölcsön törlesztése | ||||||
13. | Egyéb belső finanszírozási bevételek | Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása | ||||||
14. | Hiány külső finanszírozásának bevételei (15+…+19) | Betét elhelyezése | ||||||
15. | Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | Pénzügyi lízing kiadásai | ||||||
16. | Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele | |||||||
17. | Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele | |||||||
18. | Értékpapírok kibocsátása | |||||||
19. | Egyéb külső finanszírozási bevételek | |||||||
20. | Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (8.+14.) | 14 267 272 | 7 944 101 | 2 656 734 | Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen (8.+...+15.) | |||
21. | BEVÉTEL ÖSSZESEN (7.+20.) | 14 267 272 | 20 294 282 | 14 916 111 | KIADÁSOK ÖSSZESEN (7.+20.) | 14 267 272 | 20 294 282 | 14 916 111 |
7. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Adósságot keletkeztető ügyletekből fennálló kötelezettségek és saját bevételek | ||||
---|---|---|---|---|
Ft-ban | ||||
Sor-szám | Megnevezés | Eredeti előirányzat | Módosított előirányzat | Teljesítés |
A | B | C | D | E |
1 | Helyi adóból és települési adóból származó bevétel | 3 515 000 | 3 977 179 | 2 935 069 |
2 | Önkormányzati vagyon, vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításból származó bevétel | , | 0 | 0 |
3 | Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel | 0 | 0 | 0 |
4 | Tárgyi eszközök, immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből, privatizációból származó bevétel | |||
5 | Bírság-, pótlék-és díjbevétel | 0 | 21 317 | 21 317 |
6 | Kezesség-, garanciavállalással kapcsolatos megtérülés | 0 | 0 | 0 |
Saját bevételek összesen | 3 515 000 | 3 998 496 | 2 956 386 | |
Saját bevételek 50%-a | 1 757 500 | 1 999 248 | 1 478 193 | |
Előző években keletkeztetett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség | 0 | 0 | 0 | |
7 | Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása | 0 | 0 | 0 |
8 | Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása | 0 | 0 | 0 |
9 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír | 0 | 0 | 0 |
10 | Adott váltó | 0 | 0 | 0 |
11 | Pénzügyi lízing | 0 | 0 | 0 |
12 | Visszavásárlási kötelezettség | |||
13 | Halasztott fizetés | 0 | 0 | 0 |
14 | Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség | 0 | 0 | 0 |
Tárgyévben keletkeztetett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség | 0 | 0 | 0 | |
15 | Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása | 0 | 0 | 0 |
16 | Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása | 0 | 0 | 0 |
17 | Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír | 0 | 0 | 0 |
18 | Adott váltó | 0 | 0 | 0 |
19 | Pénzügyi lízing | 0 | 0 | 0 |
20 | Visszavásárlási kötelezettség | 0 | 0 | 0 |
21 | Halasztott fizetés | 0 | 0 | 0 |
22 | Kezességvállalásból eredő fizetési kötelezettség | 0 | 0 | 0 |
Fizetési kötelezettség összesen | 0 | 0 | 0 | |
Fizetési kötelezettséggel csökkentett saját bevétel | 1 757 500 | 1 999 248 | 1 478 193 |
8. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
EU-s projekt neve, azonosítója: | EFOP-1.5.3-16-2017-00085 | |||
forintban | ||||
Források | 2020. | 2021. | 2021. után | Összesen |
Saját erő | 0 | |||
- saját erőből központi támogatás | 0 | |||
EU-s forrás | 0 | 965 200 | 0 | 965 200 |
Társfinanszírozás | 0 | |||
Hitel | 0 | |||
Egyéb forrás | 0 | |||
Előző évi maradvány | 0 | |||
Források összesen: | 0 | 965 200 | 0 | 965 200 |
Kiadások, költségek | 2020. | 2021. | 2021.után | Összesen |
Személyi jellegű | 0 | |||
Beruházások, beszerzések | 0 | |||
Felújítások | 0 | |||
Szolgáltatások igénybe vétele | 965 200 | 0 | 965 200 | |
Adminisztratív költségek | 0 | 0 | 0 | |
0 | ||||
0 | ||||
Összesen: | 0 | 965 200 | 0 | 965 200 |
Önkormányzaton kívüli EU-s projektekben történő hozzájárulás 2020. évi előírányzat | ||||
Támogatott neve | Hozzájárulás (Ft) | |||
Összesen: | 0 | |||
EU-s projekt neve, azonosítója: | TOP-5.3.1-16-BA1-2017-00004 | |||
forintban | ||||
Források | 2020. | 2021. | 2021.után | Összesen |
Saját erő | 0 | |||
- saját erőből központi támogatás | 0 | |||
EU-s forrás | 1 271 782 | 1 271 782 | ||
Társfinanszírozás | 0 | |||
Hitel | 0 | |||
Egyéb forrás | 0 | |||
Előző évi maradvány | 0 | |||
Források összesen: | 0 | 1 271 782 | 0 | 1 271 782 |
Kiadások, költségek | 2020. | 2021. | 2021.után | Összesen |
Személyi jellegű | 0 | |||
Beruházások, beszerzések | 529 340 | 529 340 | ||
Felújítások | 0 | |||
Szolgáltatások igénybe vétele | 742 442 | 742 442 | ||
Adminisztratív költségek | 0 | |||
0 | ||||
0 | ||||
Összesen: | 0 | 1 271 782 | 0 | 1 271 782 |
Önkormányzaton kívüli EU-s projektekben történő hozzájárulás 2020. évi előírányzat | ||||
Támogatott neve | Hozzájárulás (Ft) | |||
Összesen: | 0 | |||
EU-s projekt neve, azonosítója: | VP-6-19.2.1(LEADER) | |||
forintban | ||||
Források | 2020. | 2021. | 2021. után | Összesen |
Saját erő | 0 | 0 | 0 | |
- saját erőből központi támogatás | 0 | |||
EU-s forrás | 767 067 | 0 | 0 | 767 067 |
Társfinanszírozás | 0 | |||
Hitel | 0 | |||
Egyéb forrás | 0 | |||
Előző évi maradvány | 0 | |||
Források összesen: | 767 067 | 0 | 0 | 767 067 |
Kiadások, költségek | 2020. | 2021. | 2021. után | Összesen |
Személyi jellegű | 0 | |||
Beruházások, beszerzések | ||||
Felújítások | ||||
Szolgáltatások igénybe vétele | ||||
Adminisztratív költségek | 0 | |||
0 | ||||
0 | ||||
Összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 |
Önkormányzaton kívüli EU-s projektekben történő hozzájárulás 2020. évi előírányzat | ||||
Támogatott neve | Hozzájárulás (Ft) | |||
Összesen: | 0 |
9. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Vagyonkimutatás | ||||
---|---|---|---|---|
a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő eszközökről | ||||
2020. év | ||||
Sor- szám | Eszközök | Bruttó | Könyv szerinti | Becsült |
állományi érték | ||||
A | B | C | D | E |
1. | I. Immateriális javak | 3 729 542 | 521 930 | 3 729 542 |
2. | II. Tárgyi eszközök (03+08+13+18+23) | 144 532 365 | 95 262 600 | 144 532 365 |
3. | 1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok (04+05+06+07) | 133 681 479 | 90 900 402 | 133 681 479 |
4. | 1.1. Forgalomképtelen ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 82 607 418 | 52 031 041 | 82 607 418 |
5. | 1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | |||
6. | 1.3. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 43 549 529 | 31 791 352 | 43 549 529 |
7. | 1.4. Üzleti ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok | 7 524 532 | 7 078 009 | 7 524 532 |
8. | 2. Gépek, berendezések, felszerelések, járművek (09+10+11+12) | 10 850 886 | 1 546 256 | 10 850 886 |
9. | 2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések, felszerelések, járművek | |||
10. | 2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű gépek, berendezések, felszerelések, járművek | |||
11. | 2.3. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 8 209 284 | 798 870 | 8 209 284 |
12. | 2.4. Üzleti gépek, berendezések, felszerelések, járművek | 2 641 602 | 747 386 | 2 641 602 |
13. | 3. Tenyészállatok (14+15+16+17) | |||
14. | 3.1. Forgalomképtelen tenyészállatok | |||
15. | 3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tenyészállatok | |||
16. | 3.3. Korlátozottan forgalomképes tenyészállatok | |||
17. | 3.4. Üzleti tenyészállatok | |||
18. | 4. Beruházások, felújítások (19+20+21+22) | 2 815 942 | ||
19. | 4.1. Forgalomképtelen beruházások, felújítások | |||
20. | 4.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások, felújítások | |||
21. | 4.3. Korlátozottan forgalomképes beruházások, felújítások | 2 815 942 | ||
22. | 4.4. Üzleti beruházások, felújítások | |||
23. | 5. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (24+25+26+27) | |||
24. | 5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||
25. | 5.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tárgyi eszközök | |||
26. | 5.3. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||
27. | 5.4. Üzleti tárgyi eszközök értékhelyesbítése | |||
28. | III. Befektetett pénzügyi eszközök (29+34+39) | 8 600 | 8 600 | 8 600 |
29. | 1. Tartós részesedések (30+31+32+33) | 8 600 | 8 600 | 8 600 |
30. | 1.1. Forgalomképtelen tartós részesedések | |||
31. | 1.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós részesedések | |||
32. | 1.3. Korlátozottan forgalomképes tartós részesedések | |||
33. | 1.4. Üzleti tartós részesedések | 8 600 | 8 600 | 8 600 |
34. | 2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (35+36+37+38) | |||
35. | 2.1. Forgalomképtelen tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
36. | 2.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
37. | 2.3. Korlátozottan forgalomképes tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
38. | 2.4. Üzleti tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok | |||
39. | 3. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (40+41+42+43) | |||
40. | 3.1. Forgalomképtelen befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | |||
41. | 3.2. Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | |||
42. | 3.3. Korlátozottan forgalomképes befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | |||
43. | 3.4. Üzleti befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése | |||
44. | IV. Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök | |||
45. | A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK | 148 270 507 | 95 793 130 | 148 270 507 |
46. | I. Készletek | |||
47. | II. Értékpapírok | |||
48. | B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (46+47) | |||
49. | I. Lekötött bankbetétek | |||
50. | II. Pénztárak, csekkek, betétkönyvek | 290 170 | ||
51. | III. Forintszámlák | 17 895 153 | ||
52. | IV. Devizaszámlák | |||
53. | C) PÉNZESZKÖZÖK (49+50+51+52) | 18 185 323 | ||
54. | I. Költségvetési évben esedékes követelések | 1 203 982 | ||
55. | II. Költségvetési évet követően esedékes követelések | 596 852 | ||
56. | III. Követelés jellegű sajátos elszámolások | 103 845 | ||
57. | D) KÖVETELÉSEK (54+55+56) | 1 904 679 | ||
58. | I. December havi illetmények, munkabérek elszámolása | |||
59. | II. Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési | |||
60. | E) EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK (58+59) | |||
61. | F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 8 354 | ||
62. | ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (45+48+53+57+60+61) | 148 270 507 | 115 891 486 | 148 270 507 |
10. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Vagyonkimutatás | ||
---|---|---|
a könyvviteli mérlegben értékkel szereplő forrásokról | ||
2020. év | ||
Sor- szám | Források | Állományi érték |
A | B | E |
1. | I. Nemzeti vagyon induláskori értéke | 129 577 293 |
2. | II. Nemzeti vagyon változásai | |
3. | III. Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai | 1 263 530 |
4. | IV. Felhalmozott eredmény | -34 144 940 |
5. | V. Eszközök értékhelyesbítésének forrása | |
6. | VI. Mérleg szerinti eredmény | -5 358 463 |
7. | G) SAJÁT TŐKE (01+….+06) | 91 337 420 |
8. | I. Költségvetési évben esedékes kötelezettségek | |
9. | II. Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek | 993 643 |
10. | III. Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások | 859 670 |
11. | H) KÖTELEZETTSÉGEK (08+09+10) | 1 853 313 |
12. | I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK | |
13. | J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK | 22 700 753 |
14. | FORRÁSOK ÖSSZESEN (07+11+12+13) | 115 891 486 |
11. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Vagyonkimutatás | |||
---|---|---|---|
az érték nélkül nyilvántartott eszközökről | |||
2020. év | |||
Sor- szám | Megnevezés | Mennyiség (db) | Értéke (Ft) |
A | B | D | E |
1. | „0”-ra leírt eszközök | 67 | 9 726 344 |
2. | Használatban lévő kisértékű immateriális javak | ||
3. | Használatban lévő kisértékű tárgyi eszközök | ||
4. | Készletek | ||
5. | 01 számlacsoportban nyilvántartott befektetett eszközök (6+…+9) | 2 379 000 | |
6. | Államháztartáson belüli vagyonkezelésbe adott eszközök | 1 | 2 379 000 |
7. | Bérbe vett befektetett eszközök | ||
8. | Letétbe, bizományba, üzemeltetésre átvett befektetett eszközök | ||
9. | PPP konstrukcióban használt befektetett eszközök | ||
10. | 02 számlacsoportban nyilvántartott készletek (11+…+13) | ||
11. | Bérbe vett készletek | ||
12. | Letétbe bizományba átvett készletek | ||
13. | Intervenciós készletek | ||
14. | Gyűjtemény, régészeti lelet* (15+…+17) | ||
15. | Közgyűjtemény | ||
16. | Saját gyűjteményben nyilvántartott kulturális javak | ||
17. | Régészeti lelet | ||
18. | Egyéb érték nélkül nyilvántartott eszközök | ||
19. | |||
20. | |||
21. | |||
22. | |||
23. | |||
24. | |||
25. | |||
26. | |||
27. | |||
28. | |||
29. | |||
30. | Összesen (1+…+4)+5+10+14+(18+…+31): | 12 105 344 | |
* Nvt. 1. § (2) bekezdés g) és h) pontja szerinti kulturális javak és régészeti eszközök |
12. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Kimutatás közvetett támogatásokról kiemelten az adóelengedések és adókedvezmények tekintetében | ||||
Helyi adók és átengedett közpönti adók | Bevezetett helyi adó | Adóelengedések ( eFt) | Adókedvezmények ( eFt) | Összesen |
Magánszemélyek kommunális adója | * | nem releváns | nem releváns | 0 |
Iparűzési adó | * | nem releváns | nem releváns | 0 |
Telekadó | - | nem releváns | nem releváns | 0 |
Építményadó | - | nem releváns | nem releváns | 0 |
Települési adó | * | nem releváns | nem releváns | 0 |
Összesen: | 0 | 0 | 0 | 0 |
2020. évi tényközlés alapján | ||||
* Jelenleg is bevezetett helyi adó |
13. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Költségvetési évet követő három év tervezett bevételi és kiadási előírányzat keretszámainak alakulása | |||||
2020.-2022. | |||||
Sor- | 2020.évi terv | 2021. évi előírányzat terv (Ft) | 2022. évi előirányzat terv (Ft) | ||
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |
1. | B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 33 288 656 | 34 367 024 | 35 501 136 | |
2. | B11. Önkormányzatok működési támogatásai | 24 514 964 | 25 312 574 | 26 147 889 | |
3. | B111. Helyi önkormányzatok működésének ált.tám-a | 13 131 077 | 13 564 403 | 14 012 028 | |
4. | B113. Telelpülési önkormányzatok szoc.és gyemrekjóléti fel.tám. | 8 814 927 | 9 097 005 | 9 397 206 | |
5. | B114. Telelpülési önkormányzatok kulturális feladatainak tám-a | 2 000 000 | 2 064 000 | 2 132 112 | |
6. | B115. Működési célú központosított előirányzatok | 568 960 | 587 167 | 606 543 | |
7. | B116. Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatása | - | - | ||
8. | B14. Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson belülről | - | - | ||
9. | B16. Egyéb működési célú támogatások bevételei államházt.belülről | 8 773 692 | 9 054 450 | 9 353 247 | |
10. | Egyéb központi támogatás | - | - | ||
11. | Működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatása | - | - | ||
12. | B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 10 350 181 | 10 681 387 | 11 023 191 | |
13. | B21. Felhalmozási célú önkormányzati támogatások | - | |||
14. | 5000 fő feletti lakosságszámú települési önk.adósság konsz.során kapott felhalmozási támogatás | ||||
15. | B25. Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről | 10 350 181 | 10 681 387 | 11 023 191 | |
16. | B3. Közhatalmi bevétel | 3 998 496 | 4 126 448 | 4 258 494 | |
B31. Magánszemélyek jövedelemadói | |||||
18. | B34. Vagyoni típusú adók | 728 294 | 751 599 | 775 651 | |
19. | B35. Termékek és szolgáltatások adói | 1 315 135 | 1 357 219 | 1 400 650 | |
20. | B351. Értékesítési és forgalmi adók | 1 315 135 | 1 357 219 | 1 400 650 | |
21. | B354. Gépjármű adók | - | - | - | |
22. | B36. Egyéb közhatalmi bevételek | 1 955 067 | 2 017 629 | 2 082 193 | |
23. | Adójellegű bevételek | ||||
24. | Pótlékok, bírságok egyéb közhatalmi bevételek | ||||
25. | B.4.Működési bevételek | 946 287 | 976 568 | 1 007 818 | |
26. | B5. Felhalmozási bevételek | 2 000 000 | 2 064 000 | 2 130 048 | |
27. | B6. Működési célú átvett pénzeszközök | - | - | - | |
28. | B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | - | ||
29. | B74. Fehalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről | - | |||
30. | B75. Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök | - | |||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: | 50 583 620 | 52 215 427 | 53 920 688 | ||
31. | B8. Finanszírozási bevételek | 19 446 397 | 20 068 682 | 20 710 880 | |
32. | B.811. Hitel, kölcsön felvétel államháztartáson kívülről | - | - | ||
33. | B813. Maradvány igénybevétele | 18 261 800 | 18 846 178 | 19 449 255 | |
34. | B814. Államháztartáson belüli megelőlegezések | 1 184 597 | 1 222 504 | 1 261 624 | |
35. | B.8192. Rövid lejáratú kölcsönök bevételei | ||||
Költségvetési bevételek összesen | 70 030 017 | 72 284 109 | 74 631 567 | ||
K I A D Á S O K | |||||
Sor-szám | Kiadási jogcímek | 2020.évi terv | 2021. évi előírányzat terv (Ft) | 2022. évi előirányzat terv (Ft) | |
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | |
1. | K1. Személyi juttatás | 17 891 026 | 18 463 539 | 19 054 372 | |
2. | K11. Foglalkoztatottak személyi juttatásai | 11 866 972 | 12 246 715 | 12 638 610 | |
3. | K12. Külső személyi juttatások | 6 024 054 | 6 216 824 | 6 415 762 | |
4. | K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 3 195 996 | 3 298 268 | 3 403 812 | |
5. | K3. Dologi kiadások | 13 572 347 | 15 042 942 | 15 536 758 | |
6. | K4. Ellátottak pénzbeli juttatása | 3 191 990 | 3 294 134 | 3 399 546 | |
7. | K5. Egyéb működési célú kiadások | 2 646 394 | 2 731 079 | 2 818 473 | |
8. | K513. Tartalékok | 8 112 588 | 7 340 616 | 7 578 531 | |
9. | K513. Tartalékok | 8 112 588 | 7 340 616 | 7 578 531 | |
11. | K6. Beruházás | 1 044 439 | 1 077 861 | 1 112 353 | |
12. | K7. Felújítás | 19 249 843 | 19 865 838 | 20 501 545 | |
13. | K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | - | - | - | |
14. | K9. Finanszírozási kiadások | 1 125 394 | 1 169 833 | 1 226 177 | |
16. | K9. Finanszírozási kiadások (működési) | 1 125 394 | 1 169 833 | 1 226 177 | |
ebből K914. Államháztartáson belüli megelőlegezések | 1 125 394 | 1 169 833 | 1 226 177 | ||
17. | K9. Finanszírozási kiadások (felhalmozási) | - | - | ||
18. | KIADÁSOK ÖSSZESEN: | 70 030 017 | 72 284 109 | 74 631 567 | |
Költségvetési kiadások összesen | 70 030 017 | 72 284 109 | 74 631 567 |
14. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Velény Község Önkormányzatának 2020. évi előirányzat-felhasználási ütemterve | ||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés | Előirányzat/Teljesítés | jan. | febr. | márc. | ápr. | máj. | jun. | júl. | aug. | szept. | okt. | nov. | dec. | Összesen |
Nettó finanszírozási ütem Korm.rendelet alapján | 12% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 8% | 100% | |
BEVÉTELEK | 0 | |||||||||||||
B1. Működési célú támogatások államháztartáson belülről | 33 288 656 | 3 994 639 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 2 663 092 | 33 288 656 |
B2. Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről | 10 259 377 | 1 231 125 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 820 750 | 10 259 377 |
B3. Közhatalmi bevétel | 2 956 386 | 354 766 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 236 511 | 2 956 386 |
B4. Működési bevételek | 505 249 | 60 630 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 40 420 | 505 249 |
B5. Felhalmozási bevételek | 2 000 000 | 240 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 160 000 | 2 000 000 |
B6. Működési célú átvett pénzeszközök | 0 | 0 | ||||||||||||
B7. Felhalmozási célú átvett pénzeszközök | 0 | |||||||||||||
B8. Finanszírozási bevételek | 19 446 397 | 2 333 568 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 1 555 712 | 19 446 397 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN | 68 456 065 | 8 214 728 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 5 476 485 | 68 456 065 |
Megnevezés | Előirányzat | jan. | febr. | márc. | ápr. | máj. | jun. | júl. | aug. | szept. | okt. | nov. | dec. | Összesen |
KIADÁSOK | ||||||||||||||
K1. Személyi juttatások | 15 911 589 | 1 909 391 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 1 272 927 | 15 911 589 |
K2. Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó | 2 121 986 | 254 638 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 169 759 | 2 121 986 |
K3. Dologi kiadások | 12 903 953 | 1 548 474 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 1 032 316 | 12 903 953 |
K4. Ellátottak pénzbeli juttatásai | 1 480 323 | 177 639 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 118 426 | 1 480 323 |
K5. Egyéb működési célú kiadások (tartalék nélkül) | 2 567 211 | 308 065 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 205 377 | 2 567 211 |
K512. Tartalék | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
K6. Beruházások | 1 044 439 | 125 333 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 83 555 | 1 044 439 |
K7. Felújítások | 13 871 672 | 1 664 601 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 1 109 734 | 13 871 672 |
K8. Egyéb felhalmozási célú kiadások | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |
K915. Finanszírozási kiadások | 0 | 0 | 0 | |||||||||||
K9. Finanszírozási kiadások felhalmozási | 1 125 394 | 135 047 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 90 032 | 1 125 394 |
KIADÁS ÖSSZESEN | 51 026 567 | 6 123 188 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 4 082 125 | 51 026 567 |
15. melléklet
Velény Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2021. (V. 31.) önkormányzati rendelete az önkormányzat 2020. évi költségvetésének zárszámadásáról
Több éves kihatással járó feladatainak előirányzata éves bontásban | ||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
ezer Ft-ban | ||||||||||
Sor-sz. | Feladat | Összes kiadás | Ebből | |||||||
2020. | 2021. | 2022. | ….. | …. | ….. | |||||
évi számított | ||||||||||
1. | 2. | 3. | 4. | 5. | 6. | 7. | 8. | 9. | ||
1. | TOP-5.3.1-16-BA1-2017-00004 | 1 271 782 | ||||||||
2. | EFOP-1.5.3-16-2017-00085 | 965 200 | ||||||||
Összesen | - | - | 2 236 982 | - |