Mohács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2009 (IV.24.) önkormányzati rendelete
a helyi sportélet támogatásáról
Hatályos: 2009. 04. 24Mohácsi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009 (IV.24.) önkormányzati rendelete
a helyi sportélet támogatásáról
Mohács Város Önkormányzata Képviselő-testülete tudatában van annak, hogy a sport része az egyetemes és nemzeti kultúrának, kiemelkedően fontos szerepet tölt be a gyerekek és az ifjúság nevelésében, a személyiség formálásában, megalapozza a testi, a lelki és a tudati egészséget. Mohács Város Önkormányzata Képviselő-testülete aktív részvétellel elősegíti a sportoláshoz, a mindennapi mozgáshoz való alanyi jog érvényesülését, a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód szokássá válását, a gyermekek és az ifjúság mindennapos sportolását, a szabadidő sporttal való eltöltését, az utánpótlás nevelését és a versenysportot, így az önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) és a 16. § (1) bekezdésében, valamint a 2004. évi I. törvény 55. § (6) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya kiterjed a Mohács Város Önkormányzata (a továbbiakban: önkormányzat) által kötelezően ellátandó és az önként vállalt feladatokra, illetve a sport támogatására rendelt pénzösszegek felhasználására.
(2) A rendelet hatálya kiterjed továbbá Mohács város közigazgatási területén működő, valamennyi hivatalosan bejegyzett sporttevékenységet végző jogi személyiségű sportszervezetre, városi sportági szövetségre, városi szabadidősport szövetségre, nevelési- oktatási- és sportintézményre, iskolai sportkörre.
A sportrendelet célja
2. § A sportrendelet célja, hogy a helyi adottságoknak megfelelően, a sportkoncepció megvalósításához megállapítsa az önkormányzat sporttevékenységgel kapcsolatos feladatait és kötelezettségeit, valamint az önkormányzat költségvetéséből sportra fordítandó összeget.
Az önkormányzat kötelező feladatai
3. § (1) Az önkormányzat által a sporttal kapcsolatban kötelezően ellátandó feladatok:
- meghatározza a város helyi sportkoncepcióját, kétévenként felülvizsgálja azt, aktualizálja, értékeli megvalósulását, jóváhagyja a Mohácsi Torna Egylet (továbbiakban: MTE) ügyvezető elnöke által minden évben elkészített Éves Sportbeszámolót,
- fenntartja, működteti a tulajdonában lévő játszótereket;
- az ország egyik legpatinásabb egyesülete, az 1888-ban alapított Mohácsi Torna Egylettel kötött feladatátadási szerződésben foglalt feltételek szerint tartja fenn és működteti a tulajdonában lévő sportlétesítményeket;
- támogatja a helyi sporttevékenységet, amelynek formái: diáksport, szabadidő sport, versenysport, fogyatékosok sportja és utánpótlás nevelés,
- együttműködik a sportkoncepció szerinti célok megvalósítása érdekében a sporttal foglalkozó helyi szervezetekkel,
- megteremti az önkormányzati alapítású nevelési-oktatási intézmények testneveléséhez és sporttevékenységéhez szükséges feltételeket.
(2) Az önkormányzat feladatai a sportszervezéssel kapcsolatban különösen:
- segíti a sportkoncepció szerinti célok megvalósítása érdekében tevékenykedő önszerveződő sportcsoportok munkáját, a családok, a nők, a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeit,
- részt vesz a sportági és iskolai területi sportrendezvények lebonyolításában, segíti azok megvalósulását,
- szerepet vállal a nemzetközi sportkapcsolatok kialakításában és ápolásában
- népszerűsíti az egészséges és mozgásgazdag életmód jelentőségét, a sportot, közreműködik a sporttudományos felvilágosító tevékenységek szervezésében.
(3) Az önkormányzat a kötelezően ellátandó feladatain túl a Sportkoncepcióban meghatározza az önkormányzat sport- és szabadidősportot érintő fejlesztési terveit az elkövetkezendő négy évre.
(4) Az önkormányzat sportfeladatait Mohács Város Polgármesteri Hivatala, a Kulturális-, Oktatási- és Sport Bizottság, illetve Sport Albizottsága, a nevelési/oktatási intézmények, valamint a Mohácsi Torna Egylet útján látja el, az e szervezettel kötött feladatátadási megállapodás alapján
(5) Az önkormányzat tulajdonában lévő sportlétesítményeket üzemeltető intézmények, egyesületek:
a) Mohácsi Torna Egylet (14 szakosztállyal) (a továbbiakban: MTE)
b) Mohács és Térsége Diáksport Egyesület
c) Motex Kézilabda Klub (1 szakosztály).
Az önkormányzati nevelési-oktatási intézményi sporttevékenységhez szükséges feltételek megteremtése
4. § (1) Az önkormányzat biztosítja az önkormányzat által alapított nevelési-oktatási intézményekben a testedzéshez szükséges tornatermi és egyéb tárgyi feltételeket.
(2) Az önkormányzat a Városi Tanuszodában – előre egyeztetett közcélú időkeretben- elsősorban úszásoktatás céljára térítésmentesen biztosítja a mohácsi óvodáskorú gyermekek, valamint általános-, és középiskolai tanulók uszoda használatát testnevelés órákon, valamint az MTE szakosztályain keresztül tömegsport keretében.
(3) Az önkormányzat oktatási intézményeiben a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően biztosítja a könnyített testnevelés és a gyógy-testnevelés órákat.
(4) A nevelési-oktatási intézmények költségvetésükben kezelik a sportfeladataik megoldására fordítandó összegeket.
(5) Az önkormányzat Kulturális-, Oktatási- és Sport Bizottsága figyelemmel kíséri a nevelési-oktatási intézmények sporttevékenységét, különös tekintettel a gyógy-testnevelési tevékenységre és a tömegsportra, amelyről évente tájékoztatja a Képviselő-testületet.
Nemzetközi sportkapcsolatok
5. § Az önkormányzat elősegíti a diáksport, a szabadidő sport és a versenysport területén kialakuló nemzetközi kapcsolatokat.
A sporttevékenység finanszírozása
6. § (1) Az önkormányzat a sportcélú támogatások összegéről az éves költségvetési rendeletében dönt. E döntésnek megfelelően az önkormányzat évente legalább az előző évi zárszámadás mérleg főösszegének 0,5%-át fordítja a helyi sportélet támogatására, működtetésére.
(2) A támogatás forrásai a sporttörvény alapján az állam által biztosított normatív támogatás, az önkormányzat saját bevételei, pályázati támogatások.
Záró rendelkezések
7. § E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.