Mohács Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2019 (XII.20.) önkormányzati rendelete

köztemető fenntartási kötelezettség teljesítéséről

Hatályos: 2020. 02. 01- 2020. 12. 16

Mohács Város Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a.) pontjában, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében,  temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény 6.§ (4) bekezdésében, 40.§ (1) és (3) bekezdésében, 41.§ (3) bekezdésében, 42.§-ában, a 145/1999. (X.1) Korm. rendelet 4.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján eljárva a következőket rendeli:


  1. §

Általános rendelkezések


(1) A rendelet célja, hogy az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, illetve a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése érdekében szabályozza és biztosítsa Mohács város közigazgatási területén lévő temetők működési rendjét, a temetések lebonyolításának zavartalanságát a helyi viszonyoknak megfelelően.

(2) A rendelet hatálya Mohács város közigazgatási területén lévő működő temetőkre és a temetkezéssel kapcsolatos tevékenységre terjed ki, amelyekben az önkormányzat a köztemető fenntartására vonatkozó törvényi kötelezettségét a temetők tulajdonosaival kötött megállapodás alapján teljesíti.

(3) Mohács Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) köztemető fenntartási kötelezettségét a Mohácsi Római Katolikus Egyházzal és a Mohács-Kölked Református Társegyházközséggel, mint a mohácsi belterületi 153/1, valamint az 163/1 hrsz-on nyilvántartott temetők tulajdonosaival kötött megállapodással teljesíti. A temetők tulajdonosaival kötött megállapodás a jelen rendelet 1. számú mellékletét képezi.

(4) A rendelet személyi hatálya kiterjed a temetők fenntartását, üzemeltetését, továbbá a temetkezési szolgáltatást végzőkre, a temetkezési szolgáltatások igénybe vevőire, illetve mindazokra a természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik a temetőn belül bármilyen tevékenységet végeznek, vagy a temetőkben tartózkodnak.


  1. §

A köztemetők fenntartása, üzemeltetése


(1) A temetők fenntartása és üzemeltetése, az önkormányzattal kötött megállapodásban foglaltak figyelembevételével a tulajdonosok feladata. A temetők üzemeltetésének részletes szabályait a temetőszabályzatok tartalmazzák.

(2) A Mohácsi Római Katolikus Egyház tulajdonában lévő temető (Katolikus temető) temetőszabályzata a jelen rendelet 2. számú mellékletét képezi.

(3) A Mohács-Kölked Református Társegyházközség tulajdonában lévő temető (Református temető) temetőszabályzata a jelen rendelet 3 számú mellékletét képezi.


  1. §

A temetők használatának rendje


A temetők használatának, létesítmények igénybevételének szabályait, beleértve a temetők rendeltetésszerű használatához szükséges helyi tárgyi és infrastrukturális feltételeket, a temető illetve ravatalozó használatának és igénybevételének szabályait a jelen rendelet 2. és 3. számú melléklete szerinti temetőszabályzatok tartalmazzák.


  1. §

A temetési hely gazdálkodás szabályai


A temetési hely gazdálkodás szabályait, valamint a temetési hely, illetőleg az újraváltás díját és megfizetésének módját a jelen rendelet 2. és 3. számú melléklete szerinti temetőszabályzatok tartalmazzák.


  1. §

A sírhelyek méretezése, sírjelek alkalmazása, kegyeleti tárgyak és növényzet elhelyezésének szabályai


A sírhelyek méretezését, sírjelek alkalmazását, a kegyeleti tárgyak, növényzet elhelyezésének és a sírgondozásnak a szabályait a 2. és 3. számú melléklete szerinti temetőszabályzatok tartalmazzák.


  1. §

A temetési hely megváltásának, újra váltásának díjai


(1) A temetőkben a kegyeleti közszolgáltatások feltételeit, a temetési hely megváltásának és újraváltásának díját, a temető fenntartási hozzájárulás díját, illetve a létesítmények és az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételének díját a 2. és 3. számú melléklet szerinti temetőszabályzatok tartalmazzák.

(2) A temetési hely megváltásának és újraváltásának díja, a temető fenntartási hozzájárulás díja, illetve a létesítmények és az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételének díja a temetők tulajdonosait illeti.


  1. §

A temetőben végzett egyéb vállalkozói tevékenységek ellátásának temetői rendje


A temetési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozói tevékenységek ellátásának temetői rendjét a 2. és 3. számú melléklet szerinti temetőszabályzatok tartalmazzák.


  1. §

Hatálybalépés


(1) Jelen rendelet 2020. február 1-jén lép hatályba.

(2) Jelen rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Mohácsi Önkormányzatnak a temetőkről és temetkezési tevékenységről szóló 22/2009.(XI.2.)ör. számú rendelete.


Mohács, 2019. december 19.



     Csorbai Ferenc                                                                                        Dr. Kovács Mirella

       polgármester                                                                                                    jegyző


A rendelet Mohács város közigazgatási területén kihirdetésre került.


Mohács, 2019. december 20.                                                                       



                                                                                                                      Dr. Kovács Mirella

                                                                                                                                jegyző



1. melléklet a rendelethez


MEGÁLLAPODÁS

köztemető fenntartására, üzemeltetésére


amely létrejött egyrészről Mohács Város Önkormányzata (székhelye: 7700 Mohács, Széchenyi tér 1. képviseli: Csorbai Ferenc polgármester),


másrészről

Mohácsi Római Katolikus Egyház (7700 Mohács, Szent Mihály tér 8.) képviseli: Bacsmai László plébános, valamint

Mohács-Kölked Református Társegyházközség (7700 Mohács, Kálvin u.4.) képviseli: Wébel Zsolt lelkész, Pap Gábor gondnok

a továbbiakban együttesen: Felekezeti Egyházak, mint felekezeti temetők tulajdonosai, fenntartói és üzemeltetői között az alábbiakban részletezett tartalommal:

ELŐZMÉNYEK

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13.§ (1) bekezdésének 2. pontjában foglaltak értelmében a helyi önkormányzat a településüzemeltetés körében köteles gondoskodni köztemető kialakításáról és fenntartásáról.

Mohács Város közigazgatási területén az önkormányzat nem rendelkezik saját tulajdonú köztemetővel.

Felekezeti Egyházak tulajdonában és fenntartásában állnak a jelen megállapodás 3. pontjában feltűntetett felekezeti temetők, amelyek adottságaikból eredően a köztemető funkciót megfelelően biztosítani tudják.

A temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Ttv.) 3.§ b) pontja alapján köztemető az a nem önkormányzati tulajdonban lévő temető vagy temetőrész is, melyben az önkormányzat - a temető tulajdonosával kötött megállapodás alapján - a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti.

A fentiek biztosítása érdekében Önkormányzat a köztemető  fenntartására vonatkozó kötelezettségének teljesítése tárgyában megállapodást köt a 3. pontban szereplő Felekezeti Egyházakkal, mint a temetők tulajdonosaival, fenntartóival és üzemeltetőivel, az alábbiak szerint:

1. Önkormányzat kijelenti, hogy a köztemetők fenntartására vonatkozó kötelezettségét- a Ttv.-ben foglalt szabályozásnak megfelelően- a Felekezeti egyházakkal történő megállapodás keretében teljesíti.


2. Felekezeti Egyházak kijelentik, hogy a tulajdonukban lévő temetők megfelelnek a Ttv.-ben, valamint a végrehajtására kiadott 145/1999. (X.1.) Korm. rendeletben meghatározott feltételeknek, ezáltal, valamint területi adottságaiból fakadóan biztosítani képesek a köztemetői funkciót.

3. Mohács város közigazgatási területén az alábbi felekezeti temetők működnek:

a) Mohácsi Római Katolikus Temető (katolikus temető) Címe: 7700 Mohács, Eszéki út 1.

Helyrajzi száma: Mohács belterület 153/1.; területe: 77684 m2

Tulajdonos neve, címe: Mohácsi Római Katolikus Egyház (7700 Mohács, Szent Mihály tér 8.)

Üzemeltető és fenntartó neve, címe: Mohácsi Római Katolikus Egyház (7700 Mohács, Szent Mihály tér 8.)

b) Mohácsi Református Temető (református temető) Címe: 7700 Mohács, Baross utca .

Helyrajzi száma: Mohács, Belterület 163/1; Területe: 34253 m2

Tulajdonos neve, címe: Mohács-Kölked Református Társegyházközség (7700 Mohács, Kálvin u.4.)

Üzemeltető és fenntartó neve, címe: Mohács-Kölked Református Társegyházközség (7700 Mohács, Kálvin u.4.)


4. Felekezeti Egyházak, mint a temetők tulajdonosai, fenntartói, üzemeltetői jelen megállapodás aláírásával egyidejűleg kötelezettséget vállalnak arra, hogy a tulajdonukban lévő, 3. pontban körülírt temetőkben, mind a felekezeti, mind a felekezethez nem tartozók részére biztosítja a tisztes és méltó temetés lehetőségét, ezáltal is biztosítva az Önkormányzat részére a köztemetői feladatok ellátását.

5. A temetőkben polgári és egyházi szertartással történő temetés egyaránt bonyolítható.

6. A temetők üzemeltetéséről és fenntartásáról a Mohácsi Római Katolikus Egyház, illetve a Mohács-Kölked Református Társegyházközség, mint tulajdonos és fenntartó köteles gondoskodni, figyelemmel a Ttv. 6.§, 9.§, és 16.§ -ában foglaltakra.

7. A temetők üzemeltetése a Ttv-ben, a 145/1999. (X. 1.) Korm. rendeletben, a temetőszabályzatokban, az önkormányzati rendeletben, valamint e megállapodásban foglaltak szerint történik.


Ennek keretében a temető tulajdonosa (üzemeltető) különösen az alábbi feladatok ellátásáról gondoskodik:

  • meghatározza a temetkezési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának temetői rendjét;
  •  biztosítja az eltemetés (urnaelhelyezés) feltételeit, ideértve a temetési helyre való első temetést megelőzően a sírhely kiásásáról (sírásás) való gondoskodást;
  •  megállapítja a temetőlátogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit, a nyitvatartási időt;
  •  biztosítja a ravatalozó és technikai berendezései, tárolók és hűtők, valamint a temető egyéb közcélú létesítményei (infrastruktúra) karbantartását, és működteti azokat;
  •  gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztosítja a temető nyitását, zárását;
  •  megőrzi a nyilvántartó könyveket;
  •  tájékoztatja a temetőlátogatókat;
  •  kijelöli a temetési helyeket;
  • elvégzi a temető és létesítményeinek tisztán tartását, az utak karbantartását, síkosságmentesítését és a hóeltakarítást;
  •  összegyűjti a hulladékot;
  • gondoskodik a temető rendjének betartásáról és betartatásáról;
  •  összehangolja a temetői létesítmények, így különösen a ravatalozó használatával kapcsolatos temetkezési szolgáltatói tevékenységeket, szervezési intézkedésekkel elősegíti a temetés és az urnaelhelyezés zökkenőmentes lefolytatását;
  •  gondoskodik az ügyfélfogadásról.
  • üzemeltetési feladati körében temetőgondnokot alkalmaz


8. A temetőfenntartó feladata a temető rendeltetésszerű használatához szükséges építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, valamint a közcélú zöldfelületek karbantartása, szükség szerinti felújítása és gondozása. Elkészíti és folyamatosan vezeti az előírt alábbi nyilvántartásokat:

- temetőszabályzat

- nyilvántartókönyv

- temetőtérkép

- sírboltkönyv

-látogatói könyv


9. A temetési hely megváltásának és újraváltásának díja, a temetőfenntartási hozzájárulás díja, illetve a létesítmények és az üzemeltető által biztosított szolgáltatások igénybevételének díja a temetők tulajdonosait illeti.

10. Önkormányzat a temetők fenntartói és üzemeltetői részére éves költségvetésében a temető üzemeltetésével és fenntartásával, fejlesztésével kapcsolatos feladataikra tekintettel költségvetési támogatást biztosít, amelyet a temető üzemeltetésével, fenntartásával, fejlesztésével kapcsolatos feladatokra használhatnak fel, utólagos, tárgyév december 15. napjáig benyújtandó elszámolási kötelezettség mellett. A 2020. évi költségvetésben a Mohácsi Római Katolikus Egyház részére biztosított támogatás összege …………,- Ft, a Mohács-Kölked Református Társegyházközség részére nyújtott támogatás összege ………….,- Ft.

11. A temető fenntartók és üzemeltetők a köztemetésekhez szükséges sírhelyet az általuk fenntartott és üzemeltetett temetőben biztosítják. A köztemetés költségeit a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény és a Mohácsi Önkormányzatnak a szociális ellátásokról szóló 22/2017. (IX.29.) ör. számú rendeletében foglaltak szerint az Önkormányzat viseli.

13. Felek megállapodnak, hogy az önkormányzat a temetőről és a temetkezésről szóló rendeltének hatályát kiterjeszti a jelen megállapodással érintett temetőkre, temető fenntartók temetőszabályzatai pedig a vonatkozó önkormányzati rendelet mellékletét képezik.

14. Jelen megállapodást Felek 5 évre kötik, a megállapodás tartalmát évente felülvizsgálják, és közös megegyezéssel módosíthatják.

15. Jelen megállapodás a temető fenntartók és üzemeltetők döntéshozó szervei (főhatóságai), valamint az önkormányzat képviselő-testülete által történő jóváhagyást követően, de legkésőbb 2020. február 1. lép hatályba.

16. Jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Jelen megállapodást a felek képviselői közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, három eredeti példányban aláírták.



2. melléklet


A MOHÁCSI RÓMAI KATOLIKUS KÖZTEMETŐ

„TEMETŐ SZABÁLYZATA”


A WALTER Kegyeleti és Temetkezési Korlátolt Felelősségű Társaság(székhelye: 7700 Mohács, Eszéki út 23.), mint a Mohácsi Római Katolikus Temető üzemeltetője, a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Ttv.), az annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet alapján az alábbi Temető Szabályzatot (a továbbiakban: szabályzat) alkotja meg.


  1. ALAPELVEK

            A tisztességes és méltó temetés, valamint a halottak nyughelye előtt a tiszteletadás joga mindenkit megillet az elhunyt személyére, vallási, illetőleg lelkiismereti meggyőződésére, valamely faji csoporthoz tartozására, nemzeti, nemzetiségi hovatartozására, a halál okára vagy bármely más megkülönböztetésre tekintet nélkül.

            A végső nyughely megválasztásában és a temetés lebonyolításában az abban közreműködők és az eltemettetők, az elhunyt életében tett rendelkezésére figyelemmel kötelesek együttműködni.

            A temetés módja lehet világi és egyházi. A katolikus egyházi temetés a Katolikus Egyház hitéleti tevékenységének, vallási szokásainak tiszteletben tartásával, a Szertartáskönyvben foglaltak alkalmazásával történhet.

            A világi és egyházi jogforrásokban valamint a szabályzatban foglalt rendelkezéseket a nemzeti és etnikai kisebbségek törvényben biztosított jogainak érvényesítésével kell végrehajtani.


  1. A SZABÁLYZAT CÉLJA


Jelen szabályzat célja, hogy a WALTER Kegyeleti és Temetkezési Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: üzemeltető) üzemeltetésében lévő Mohácsi Római Katolikus Köztemetőben a helyi viszonyok figyelembevételével biztosítsa a zavartalan temetkezési tevékenységet, a temető jellegének védelmét, az elhunytak emlékének méltó megőrzését és ápolását, továbbá szabályozza a temető működésének rendjét.


  1. A SZABÁLYZAT HATÁLYA


1.       Jelen szabályzat hatálya az üzemeltető kezelésében lévő, a Mohácsi Római Katolikus Egyházközség kizárólagos tulajdonában álló mohácsi 153/1 hrsz. alatti temetőingatlanon létesített Mohácsi Római Katolikus Köztemetőre (a továbbiakban: temető) terjed ki.

2.       A jelen szabályzatban foglaltakat köteles betartani minden temetőlátogató, a temetőben vállalkozásszerűen munkát végző vállalkozó és temetkezési szolgáltató, a temető üzemeltetője, valamint mindazok, akiknek a szabályzat hatálya alá tartozó tevékenységek ellátása során, azzal összefüggésben jogai keletkeznek, vagy rájuk kötelezettségek hárulnak.

3.       Jelen szabályzat alkalmazandó minden már megváltott, illetve még be nem temetett, vagy rátemethető sírhelyre egyaránt.


                                               IV. FOGALOM MEGHATÁROZÁSOK


A szabályzat alkalmazásában az egyes fogalmak jelentése a következő:


Temető: a település igazgatási területén belüli, beépítésre szánt, építési használata szerinti zöldfelületi jellegű különleges terület, amely kegyeleti célokat szolgál, közegészségügyi rendeltetésű, és amelyet az elhunytak eltemetésére, a hamvak elhelyezésére létesítettek és használnak, vagy használtak.
Köztemető: az önkormányzat tulajdonában lévő temető, illetőleg a temetőnek az a része, amelyben az önkormányzat a köztemető fenntartására vonatkozó kötelezettségét teljesíti.

Temetési hely: a temetőben vagy a temetkezési emlékhelyen létesített sírhely, sírbolt, urnafülke, urnasírhely, urnasírbolt, valamint a hamvasztóüzemi építmény területén, ingatlanán létesített urnafülke, urnasírhely. A temetési helyek egyes formái, a temetés módja, továbbá a földben vagy építményben történő elhelyezkedése alapján különböznek egymástól.

Kegyeleti közszolgáltatás: a köztemető fenntartását továbbá üzemeltetését magába foglaló egyéni és közösségi kegyeleti célú, az elhunyt emlékének megőrzésére irányuló önkormányzati tevékenységek összessége.
Egyházi tulajdonú temető/temetkezési emlékhely: az a temető/temetkezési emlékhely, amely egyházi szervezet(ek) tulajdonában áll, illetve amelyet egyházi szervezet(ek) tulajdonában álló ingatlanon létesítettek.
Temető/temetkezési emlékhely fenntartója: nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában a temető/temetkezési emlékhely tulajdonosa vagy a vele kötött szerződés alapján a temető/temetkezési emlékhely fenntartásának feladatait ellátó gazdálkodó szervezet. Feladata a temető/temetkezési emlékhely rendeltetésszerű használatához szükséges építmények, közművek, egyéb tárgyi és infrastrukturális létesítmények, valamint a közcélú zöldfelületek karbantartása, szükség szerinti felújítása és gondozása.

Temető üzemeltetője: nemzetközi szerződés eltérő rendelkezése hiányában a temető/temetkezési emlékhely tulajdonosa vagy annak megbízása alapján a temető/temetkezési emlékhely fenntartásának feladatait ellátó, a vhr-ben meghatározott szakmai követelményeknek megfelelő gazdálkodó szervezet. A temető/temetkezési emlékhely üzemeltetését a Tv.-ben, a vhr-ben, a temető/temetkezési emlékhely tulajdonosa által a temető/temetkezési emlékhely használatának rendjéről kötelezően elkészített temetőszabályzatban meghatározott rendelkezések szerint kell ellátni.

Egyházi tulajdonú temető/temetkezési emlékhely üzemeltetője: az egyházi tulajdonú temető/temetkezési emlékhely tulajdonosa, vagy általa az üzemeltetéssel megbízott gazdálkodó szervezet.

Temetési hely – ide nem értve a nemzeti sírkertbe tartozó temetési helyet – felett rendelkező: aki a temetési helyet megváltotta, illetve aki a sírhelyhasználatot meghosszabbította. A rendelkezési jog a temetési helyre helyezhető személyek körének meghatározására, síremlék, sírjel állítására és mindezek gondozására terjed ki.

Teljes körű temetkezési szolgáltatás: Teljes körű temetkezési szolgáltatás a temetésfelvétel, a halottszállítás, az elhunyt temetésre való előkészítése és a temetéshez szükséges kellékekkel való ellátása, a ravatalozás, a búcsúztatás, a sírba helyezés, a hamvasztás, az urnaelhelyezés, az urnakiadás, a hamvak szórása, a sírnyitás, az exhumálás és az újratemetés. Az egyes temetési szolgáltatások önállóan is végezhetők.
Temetkezési szolgáltató: a temetkezési szolgáltatást végző, aki megfelel a Tv.-ben a temetkezési szolgáltatókra előírt feltételeknek, telephellyel, halottszállító járművel és a szolgáltatás ellátásához személyzettel rendelkezik.

Koporsós temetés: a holttestnek hagyományos módon, koporsóban való eltemetése.

Koporsós temetési hely: koporsós temetés esetén a koporsónak földbe vagy sírboltba (kriptába) való elhelyezési helye.


Hamvasztásos temetés: a holttest elhamvasztása esetén urnába helyezett hamvak eltemetése, illetve elhelyezése, szétszórása.

Urnatemetési hely: hamvasztásos temetés esetén az urnába helyezett hamvaknak urnafülkébe (kolumbáriumba), urnasírhelyre, urnasírboltba való elhelyezési, illetve eltemetési helye. Urna koporsós temetési helyre is rátemethető. Urnát urnatartóban a sír felületére is el lehet helyezni.

Temetkezési tevékenység: az emberi tetemek eltemetése vagy hamvasztása, és a hozzá kapcsolódó alábbi tevékenységek: a) holttest előkészítése temetésre, hamvasztásra, balzsamozás, valamint a temetkezési szolgáltatások nyújtása, b) temetkezési szolgáltatások, c) ravatalozás, d) sírhely eladása és bérbeadása. 


V. A TEMETŐ ÁLTALÁNOS RENDJE


1.1.    A temető kerítéssel körülvett terület, melyre kizárólag kapukon keresztül szabad bemenni. A kapuk nyitásáról és zárásáról az üzemeltető gondoskodik.

1.2.    A temetőben elhelyezett sírok, síremlékek, tárgyak tekintetében őrzési, illetve kártérítési felelősség sem a tulajdonos Mohácsi Római Katolikus Egyházközséget, sem a fenntartó Önkormányzatot, sem az üzemeltetőt nem terheli.

1.3.    A temető korlátozott időben látogatható közterület, ezért a temetőlátogatók kötelesek megőrizni értékeiket, azok eltűnéséért az üzemeltető felelősséget nem vállal. Az üzemeltető a temetőt a bejáratoknál kifüggesztett nyitvatartási rend szerint nyitja és zárja.


2.1.    A temető kegyeleti hely, minden temetőlátogató és minden egyéb munkát végző szolgáltató, vállalkozó köteles ennek megfelelő magatartást tanúsítani, a temetési szertartás rendjének zavartalanságát biztosítani. Minden temetőlátogató, illetve ott munkát végző szolgáltató, vállalkozó köteles a kegyeleti érzéseket tiszteletben tartani, és olyan magatartást tanúsítani, hogy a szertartások rendjét, valamint a kegyeleti jogok gyakorlását ne zavarja.

2.2.    A temető kegyeleti méltóságának megőrzése érdekében TILOS a temetőben mindenféle olyan tevékenység, amely a temető kegyeleti méltóságával össze nem egyeztethető, így különösen sportolás, játék, kerékpározás, motorozás.

2.3.    A temetőben tartózkodni a temetők bejáratainál kifüggesztett nyitvatartási időben lehet. A temető területére lépni nyitvatartási időn kívül csak az üzemeltető írásos engedélyével lehet. Temető nyitvatartási idő: március 01-től – október 29-ig: 7.00 órától – 20.00 óráig október 30-tól – november 03-ig: 7.00 órától – 21.00 óráig november 04-től – február 28-ig: 7.00 órától – 18.00 óráig

2.4.    A temető teherbejáratát zárva kell tartani, azt csak arra jogosult nyithatja ki.

2.5.    A temető területére üzleti célhoz kapcsolódóan behajtó személyek (temetkezési vállalkozók, virágárusítók stb.) a személy- és tehergépjárművek után egyaránt a vonatkozó önkormányzati rendeletben meghatározott mértékű behajtási díj megfizetésére kötelesek.

2.6.    Az üzemeltető elérhetőségei, ügyfélfogadási idő: WALTER Kegyeleti és Temetkezési Korlátolt Felelősségű Társaság (székhelye: 7700 Mohács, Eszéki út 23., temető gondnok tel.: 0630/178 3048)

2.7.    A temető területén 12 éven aluli gyermek csak felnőtt felügyelete mellett tartózkodhat. Az általa okozott károkért az őt felügyelő felnőtt tartozik felelősséggel.

2.8.    A temetőbe – vakvezető kutya kivételével – állatot bevinni nem szabad.

2.9.    A sírhelyek gondozása során keletkezett szemetet csak az üzemeltető által kihelyezett hulladéktárolókba lehet elhelyezni. Nem a temető területén keletkezett hulladékok lerakása a temetőben TILOS! A hulladéktárolókban összegyűlt szemét folyamatos elszállítását az üzemeltető biztosítja.

2.10.  A temetőben mindenki a hely jellegének megfelelő magatartást köteles tanúsítani. A temetőben TILOS hangoskodni, bármely olyan magatartást tanúsítani, amely a kegyeleti érzést sérti vagy sértheti, és a látogatókat megbotránkoztatja! TILOS a temetőben olyan tevékenységet folytatni, amely a temető vagy a temetőlátogatók nyugalmát indokolatlanul zavarja!

2.11.  A temetőbe járművel behajtani és azzal közlekedni csak az üzemeltető írásos engedélyével szabad. A mozgássérültek parkolási engedélyük felmutatása esetén engedély nélkül is

 behajthatnak a temetőbe. Más személyek a temető területére történő behajtás esetén az 1. sz. mellékletben meghatározott behajtási díjat kötelesek megfizetni.

2.12.  A temető teljes területén TILOS bármilyen tevékenységet reklámozni, szórólapokat – az üzemeltető által az ügyfelek, temetőlátogatók tájékoztatása érdekében elhelyezett hirdetmények kivételével – elhelyezni, tilos továbbá a gyászolók zaklatása, üzletszerzési szándékkal való megkeresése.

2.13.  A temetőben sírokat, az azokon lévő tárgyakat, síremlékeket, a fákat, bokrokat, növényzetet, az épületeket megrongálni, beszennyezni, a virágokat letépni, illetve a sírok díszítésére szolgáló tárgyakat illetéktelennek elvinni vagy eltávolítani TILOS!

2.14.  A temetőben tűzveszélyes tevékenységet végezni csak a tűzvédelmi előírások betartásával szabad. Avart, elszáradt koszorút és virágmaradványt elégetni TILOS!

2.15.  A temetőben gyertyát, vagy mécsest gyújtani legkésőbb a zárás előtt fél órával szabad. A tűzveszély elkerüléséhez szükséges intézkedéseket annak kell megtennie, aki a mécsest, gyertyát meggyújtotta.

2.16.  A temető területén csak sírhelyek, sírboltok és síremlékek díszítésére szolgáló tárgyak (koszorúk, vázák, virágok, mécsesek stb.) helyezhetők el. Más tárgyat elhelyezni az üzemeltető előzetes engedélyével szabad.

2.17.  A temető területén engedély nélkül elhelyezett tárgyakat az üzemeltető előzetes tájékoztatás nélkül eltávolíthatja. A temető rendjét zavaró tárgyakat az üzemeltető jogosult eltávolítani.

2.18.  A temető területén fák vagy egyéb fás növények ültetéséhez az üzemeltető előzetes írásos engedélye szükséges. A fás növények a síroktól olyan távolságra kerülhetnek ültetésre, hogy azok növekedése közben a sírokban kár ne keletkezzen.

2.19.  Élő fa vagy egyéb fás növényzet kivágásához a temető fenntartójának írásos engedélye szükséges, de a temető teljes területén elsődleges szempont a favédelem.

2.20.  A sírokra ültetett növények nem terjeszkedhetnek túl a temetkezési helyen és nem akadályozhatják a sírok közötti közlekedést, illetve a végzendő munkákat.

2.21.  Ülőpadok a temető üzemeltetője által kijelölt helyen és módon helyezhetők el írásos hozzájárulás alapján.

2.22.  A sírhelyek környékét felásni, a talajt elhordani vagy sírfeltöltésre használni TILOS!

2.23.  A temetőben a sírhelyek, sírbolthelyek, urnahelyek bekerítése TILOS, arra engedély nem adható!

2.24.  A sírhely felett rendelkezési joggal bíró személy köteles a sírt rendben tartani, a síremlék, sírbolt karbantartásáról gondoskodni. A sírhely gondozása magában foglalja a síremlékek, illetve sírboltkeretek között biztosított területek gondozását is.

2.25.  A sírhely feletti rendelkezési jog gyakorlása kiterjed a temetkezési hely gyomtalanítására, a temetkezési helyre helyezhető síremlék, sírjel állítására és mindezek együttes karbantartására, gondozására, melyet a sírhely felett rendelkező személy köteles rendszeresen elvégezni.

2.26.  Gondozatlannak minősül az a sírhely, amelyen a gyomnövények számottevően túlnövik az eredetileg elhelyezett kultúrnövényeket, vagy a kultúrnövények túlnövik a sírhelyet. A gondozatlan, kegyeletet sértő, elhanyagolt sírok rendbetételét – ha az üzemeltető indokoltnak tartja, különösen a nagyra nőtt fák, bokrok, stb. – minden előzetes értesítés nélkül elvégezheti, növényzetét lekaszálhatja, és ezen munkálatok költségét a sírhely felett rendelkezőre háríthatja, az újraváltáskor érvényesítheti.

2.27.  A sírokon kinőtt gyomnövények között lévő, vagy rossz helyre ültetett növényekben a kaszálási munkák során bekövetkezett károkért az üzemeltető felelősséget nem vállal.

2.28.  Sírhely felett rendelkezőnek az tekintendő, aki a sírhelymegváltási díjat megfizette. Az ő halála esetén az általa írásos nyilatkozatban rendelkezőnek megjelölt személy, annak hiányában pedig a törvényes örökös(ök).

2.29.  Ha a sírjel vagy sírbolt összeomlásától lehet tartani vagy az az életet és vagyonbiztonságot veszélyezteti, az üzemeltető felszólíthatja a fenntartásra kötelezett személyt, hogy gondoskodjon a helyreállításról. Közvetlen élet- vagy balesetveszély esetén az üzemeltető köteles az élet- vagy balesetveszélyes helyzetet megszüntetni és a felmerülő költségeket a sírhely felett rendelkezőre átháríthatja.

2.30.  Az urnafülkék gondozásáról (állagmegóvás, díszítés) a sírhely felett rendelkező köteles gondoskodni.

2.31.  Az urnafülkék díszítését oly módon kell elvégezni, hogy az nem haladhatja meg az urnafülke táblájának méretét, nem érhet át másik fülkére. TILOS az urnafalakon az urnafalak síkjából kiálló bármilyen tárgyat – az urnatáblára szerelt urnaváza kivételével – elhelyezni!

2.32.  TILOS az urnafülkék előrészén kegyeletet vagy közízlést sértő feliratok, tárgyak és egyéb díszítések elhelyezése.


VI. A TEMETŐI MUNKAVÉGZÉS RENDJE


1.1.    A temetőben munkavégzés kizárólag előzetes egyeztetés alapján történhet. A munkavégzés szándékát a munka megkezdése előtt 24 órával az üzemeltetőnek be kell jelenteni.

1.2.    A temetőben munkavégzés kizárólag az alábbi együttes feltételek maradéktalan teljesülése esetén kezdhető meg:

  1. a sírhely felett rendelkezni jogosulttal a munka elvégzésre kötött írásbeli megállapodás átadása;
  2. a sírhely-szemle dokumentált elvégzése és díjának megfizetése;
  3. a síremlék vázrajzának és a szakipari munkák dokumentációjának átadása;
  4. a temetőfenntartási hozzájárulás, a behajtási díj és a dokumentációs költségek megfizetése.
  5. a vállalkozó a temető fenntartási hozzájárulást minden olyan megkezdett nap után és temetési helyenként köteles az üzemeltetőnek megfizetni, amelyen vállalkozási tevékenységet folytat.

1.3.    A síremlék dokumentációját nyilvántartásba kell venni.

1.4.    Építőipari tevékenységet engedély nélkül a temetőben nem lehet végezni. Az engedély nélkül munkát végző szolgáltatót, vállalkozót a temető területéről el kell távolíttatni.

1.5.    A temetői munkavégzés feltétele, hogy a vállalkozó az üzemeltetőnél regisztrálva legyen vállalkozói engedélyének vagy cégbírósági bejegyzés kivonatának másolatával és telefonos elérhetőségével, valamint hogy a vállalkozó rendelkezzen a sírhely felett rendelkező személy megbízásával.

1.6.    Síremléket kizárólag szakirányú végzettséggel rendelkező vállalkozó készíthet.

1.7.    A temető egységes és rendezett arculatának kialakítása céljából a temetőben újonnan létesítendő alsó építményeket, beton alapokat, járdaszegélyeket, előjárdákat, urnasírokat, urnasírboltokat és sírboltokat, valamint urnafalat kizárólag az üzemeltető szakszemélyzete készítheti, előzetes egyeztetés alapján.

1.8.    A temető területén munka úgy végezhető, hogy ne sértse a hozzátartozók és a látogatók kegyeleti érzéseit, ne akadályozza az elhunyt búcsúztatását.

1.9.    A munkavégzés ideje alatt a temetési helyek látogatását nem lehet akadályozni.

1.10.  Búcsúztatás alatt a munkavégzéssel keletkezett hang vagy egyéb hatás nem zavarhatja a szertartást. A temetési szertartás előtt egy órával a munkavégzést be kell fejezni.

1.11.  A sírhelyekkel, síremlékekkel, sírjelekkel kapcsolatos munkavégzéshez a sírhely felett rendelkező vagy a síremlék tulajdonosának hozzájárulása szükséges. Az új sírhelynél az eltemettető személyesen köteles eljárni a sírhely kiválasztásánál, és megkötni a szerződést, a díj befizetésével egyidejűleg.

1.12.  Síremléket, sírboltot a sírhely felett rendelkezők készíttethetnek.

1.13.  A munkavégzés során a szomszédos temetési hely nem sérülhet, gondoskodni kell arról, hogy eredeti állapota ne változzon. Munkavégzés során a szomszédos sírokban okozott rongálódást a szolgáltatást végző vállalkozó köteles helyreállítani.

1.14.  Sírboltot csak kiviteli terv alapján lehet építeni, a tervet az üzemeltetőnek be kell mutatni.

1.15.  Sírbolt építése esetén a sírbolt alját és oldalfalait a vízbehatolás és a földnyomás ellen megfelelően ki kell képezni.

1.16.  Síremléket (sírjelet) felállítani az üzemeltető véleményének kikérésével lehet. Felállítása előtt a síremlék (sírjel) vázlatát vagy leírását az üzemeltetőnek be kell mutatni és azt nyilvántartásba kell venni. A síremlék (sírjel) szabályszerű felállítását, átépítését, lebontását az üzemeltető ellenőrzi.

1.17.  Sírboltot átépíteni csak az üzemeltető véleményének kikérése után lehet.

1.18.  Építőanyagot a temetőbe beszállítani, építési vagy bontási munkát megkezdeni, vagy bontási anyagot elszállítani csak az üzemeltető hozzájárulásával szabad. Az építésnél ömlesztett anyagot (betont, stb.) csak vaslemezen lehet előkészíteni. Az építési hulladékot a keletkezéstől számított 3 munkanapon belül el kell szállítani, a sír környezetét rendezetten, tisztán hagyni. Ezen kötelezettségek maradéktalan teljesítésének biztosítékául a kivitelező a munkavégzés megkezdése előtt 5.000,- Ft. (azaz Ötezer Forint) összegű biztosítéki összeget köteles átadni az üzemeltető részére, átvételi-elismervény ellenében. Amennyiben az építési hulladék elszállítása határidőben, megfelelő módon megtörténik, a biztosítéki összeg a kivitelező részére visszajár. Abban az esetben, ha az elszállítás nem történik meg határidőben, vagy nem megfelelő módon történik, akkor az elszállításról az üzemeltető gondoskodik a vállalkozótól átvett biztosítéki összeg ellenében.

1.19.  A munkaterület elhagyása előtt a vállalkozó azt köteles átadni az üzemeltetőnek, - értesítve az üzemeltető által az ellenőrzéssel megbízott személyt – aki köteles meggyőződni arról, hogy a munkaterület és környezete, valamint a szomszédos sírhelyek a munkavégzés megkezdése előtti állapotnál nem rosszabbak, nem szennyezettebbek.

1.20.  Ha a vállalkozó munkavégzése során a szomszédos sírokban rongálás, kár keletkezett, akkor azt azonnal köteles jelenteni az üzemeltetőnek. A káreseményről jegyzőkönyvet kell felvenni, melyben a helyreállítási, kártérítési felelősséget meg kell állapítani.

1.21.  Az építőipari tevékenység (sírbolt, síremlék építése, bontása, felújítása, javítása) végzése során keletkezett építési, bontási törmelék, hulladék és veszélyes hulladék elszállításáról, ártalmatlanításáról a szolgáltatást végző köteles gondoskodni. E célra a temetőben elhelyezett hulladékgyűjtők nem használhatók.

1.22.  A kiásott sírbolthelyeket az alépítmény elkészültéig – a balesetveszély elkerülése érdekében – védőkorláttal, jól láthatóan a szolgáltatónak, vállalkozónak körbe kell keríteni.

1.23.  A sírhely, sírbolt használati ideje alatt a síremléket (sírjelet) eltávolítani vagy arról a halott nevét törölni TILOS!

1.24.  Meglévő síremléket kicserélni csak a kegyeleti igények és az üzemeltető írásos hozzájárulásával lehet.

1.25.  Rátemetés esetén a temettető a lebontott síremléket április 1. és november 30. között 60 napon belül, december 1. és március 31. között 90 napon belül köteles helyreállítani.

1.26.  A temető területéről sírkövet, síremléket, fejfákat kiszállítani csak az üzemeltető írásos engedélyével lehet. A kiszállítás előtt a jogosultságot az üzemeltető ellenőrzi. Engedély csak a sírhely áthelyezése, új síremlék állítása (csere), vagy felújítás érdekében a visszaállítás kötelezettségével adható. Emellett lehetőség nyílik a sírkő, síremlék, fejfa elhelyezésére a temető területén erre a célra létesített kegyeleti emlékhelyen.

1.27.  A temetőben a szolgáltatást végző köteles betartani és alkalmazottaivalbetartatni a tevékenységre vonatkozó munkavédelmi, tűzvédelmi, valamint környezetvédelmi előírásokat. A temetőben szolgáltatást végző felelős alkalmazottai mindennemű magatartásáért és cselekedeteiért.

1.28.  A temetői munkavégzés során építési anyagot, bontási hulladékot és törmeléket a közlekedési utakon elhelyezni TILOS! A közlekedési utakat folyamatosan szabadon kell hagyni.

1.29.  A temetői munkavégzés ideje: Március 01-től – október 29-ig munkanapokon: 7.00 – 18.00 óráig November 03-tól – február 28-ig munkanapokon: 7.00 – 16.00 óráig

1.30.  A temetői munkavégzés kegyeleti okok miatt nem engedélyezett: a) szombat és vasárnapokon, b) állami és egyházi ünnepekkor:

  • január 1-én és 6-án,
  • Húsvétkor nagycsütörtöktől húsvét hétfőig,
  • Pünkösd szombatjától pünkösd hétfőig,
  • Mennybemenetel ünnepekor (húsvét utáni 40. nap),
  • augusztus 20-án,
  • október 23-án,
  • október 30-31-én,
  • Mindenszentek és Halottak napján,
  • Karácsonykor december 23-tól 26-ig,

1.31.  A fenti előírásokat a temetőben szolgáltatást végzők kötelesek maradéktalanul betartani. Az előírásokat megszegő, súlyos mulasztást elkövető (baleset, károkozás) szolgáltató részére a jövőben a temetőben munkavégzés nem engedélyezhető!



VII.  A TEMETÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK


1.1.    A temetés lehet egyházi vagy világi, illetve történhet koporsóban vagy hamvasztásos temetés esetén urnában. A temetés méltóságának biztosítása érdekében a szükséges megrendeléseket az eltemettetőnek olyan időben kell megtennie, hogy az üzemeltető és a temetkezési szolgáltató felkészülése biztosítható legyen.

1.2.    A temetési szertartást az elhunyt végakaratának tiszteletben tartásával az eltemettető választja meg. A temetés időpontjáról az eltemettető és az üzemeltető közösen állapodnak meg.

1.3.    A temetkezést végző szolgáltatónak rendelkeznie kell a tevékenység végzéséhez előírt szakképesítéssel, valamint a hatósági egészségügyi-, munkavédelmi-, és tűzvédelmi előírások ismeretével. A temetkezésre vonatkozó jogszabályokban foglaltak betartásáért a szolgáltatást végző szervezet a felelős.

1.4.    A temetőben eltemetésre kerülő elhunytat a temetkezési szolgáltató helyezi el a ravatalozóban. Az elhunyt elhelyezése a kegyeleti jogok sérelmével nem járhat.

1.5.    Az elhunyt eltemetéséhez a temetést végző szolgáltató részéről a Halottvizsgálati Bizonyítvány és a lábcédula vagy a hamvakat tartalmazó urnabetéten lévő azonosító temetés előtti átadása, ha pedig a halál körülményeinek kivizsgálására hatósági eljárás indult, a hatóság engedélye is szükséges az üzemeltető részére.

1.6.    A sírt jelen szabályzatban meghatározott méretek szerint úgy kell kiásni, hogy a sírgödörbe a betemetés biztonságosan végrehajtható legyen. A sírhelyet a temető gondnoka jelöli ki. A sír kiásását megkezdeni csak azt követően lehet, hogy az eltemettető igazolja a sírhely megváltását.  A sír kiásását kizárólag az üzemeltető szakszemélyzete végezheti.

1.7.    A sírgödör visszatemetésére a temetést végző temetkezési szolgáltató köteles. A visszatemetés más temetési helyek károsítása nélkül a sírhely környezetének rendezését is jelenti. Ha ez a temetéskor nem végezhető el, akkor a temetkezési szolgáltató legkésőbb három napon belül gondoskodik annak elvégzéséről.

1.8.    A ravatalozó és felszereltségei (asztalok, állványok, díszvilágítás, stb.) az üzemeltető használatában vannak, igénybevételük kötelező. A ravatalozó, illetve a felszerelések, kellékek tisztításáról, karbantartásáról az üzemeltető köteles gondoskodni.

1.9.    A ravatalozót legalább egy órával a temetés előtt ki kell nyitni, és tisztán, kitakarítva a temetést végző temetkezési szolgáltatónak átadni. A ravatalozási munkálatok közben keletkezett szennyeződések eltakarítása a temetést végző temetkezési szolgáltató feladata. A gyászoló hozzátartozók a ravatalozóban a szertartás megkezdése előtti egy óránál korábban nem tartózkodhatnak. 

1.10.  A felravatalozott koporsót a szertartás megkezdéséig nyitva lehet hagyni a temettető igénye esetén. Ha a holttest előrehaladott bomlási állapotban van, vagy más orvosi, illetve egészségügyi szabály ezt külön indokolja, a koporsót zárva kell tartani.

1.11.  A koporsót földbehelyezés előtt véglegesen le kell zárni.

1.12.  A sírhelyek koporsós rátemetése esetén, az utolsó koporsón minimum egy méter földnek kell lennie.

1.13.  A temetkezési szolgáltató a temetés során olyan kellékeket használhat fel, olyan ravatalozást és szertartást rendezhet, amely nem sérti a közízlést és a kegyeleti követelményeket.

1.14.  Az üzemeltető az általa nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjakról minden esetben az eltemettető részére állítja ki a számlát.


2.1.    Sírnyitás munkáit elkezdeni csak a Mohácsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály engedélyének birtokában lehet. Urnának betemetett sírhelybe helyezése nem minősül sírnyitásnak. A sírnyitáshoz a sírhely felett rendelkező hozzájárulása is szükséges, kivéve, ha azt nyomozó hatóság rendelte el, ilyenkor a sírhely felett rendelkező értesítése is elég.

2.2.    Sírnyitást, illetve exhumálást a sírgödör fokozatos mélyítésével úgy kell elvégezni, hogy az a sírjelben, síremlékben kárt ne okozzon. Ha a sírnyitás előreláthatólag ezeket veszélyezteti, a sírhely felett rendelkezője felé ezt jelezni kell. A sírnyitás során fokozott gondot kell fordítani a biztonságos munkavégzésre, a munkavédelmi szabályok betartására és a kegyeleti jogok megtartására.

2.3.    Az exhumálás során felszínre kerülő holttest maradványok összegyűjtését az engedélyben írottak szerint, a kegyeleti jogok megtartásával úgy kell elvégezni, hogy a temetőlátókat ne zavarja.

2.4.    Az exhumálás következtében megüresedett temetési hely használati joga megszűnik, hacsak a sírhely felett rendelkező annak fenntartásáról írásban nem nyilatkozik.

2.5.    Újratemetés a Mohácsi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztály engedélye után a sírhely felett rendelkező megrendelése alapján történik a betemetés, illetve rátemetés szabályainak alkalmazásával.


3.1.    A rátemetés szabályai: Egyes felnőtt sírhelyre – az üzemeltető engedélyével – az időarányos használati díj megfizetése mellett a) még egy gyermek koporsó, b) a sír mélyítése mellett még egy felnőtt koporsó temethető.

3.2.    Kettős sírhely két nagy koporsó egymás melletti elhelyezésére szolgál. A kettős sírhely egy-egy részébe az 3.1. pontban meghatározottak szerint történhet rátemetés.

3.3.    A rátemetésre vonatkozó engedélyt az üzemeltető a sírnyitásra vonatkozó szabályok betartása mellett adhatja ki. Rátemetés csak sírnyitási engedély alapján végezhető.

3.4.    Sírhelyeket kifalazni, kibetonozni, kideszkázni, más el nem bomló anyaggal kibélelni tilos.

3.5.    Rátemetésnél az urna a koporsós temetési hely használati idejét nem hosszabbítja meg.


VIII.  A TEMETŐ RÉSZEI


1.1.    A temető sorszámozott sírhelytáblákra (parcella) osztott, a sírhelytáblák számozott sorokra osztottak, a sorokba rendezett temetési helyek sorszámokkal vannak ellátva, az urnafülkék számozottak.

1.2.    A temetési helyekről nyilvántartó könyvet, a sírboltokról sírboltkönyvet kell vezetni.

1.3.    A temetési helyek kijelölése, méreteinek meghatározása, a temetésre szolgáló parcellák kijelölése a fenntartó Önkormányzat hatáskörébe tartozik.

1.4.    A köztemető tulajdonosa gondoskodik a temető körülkerítéséről. A meglévő kerítés állapotát az üzemeltető félévente ellenőrzi, amennyiben a kerítés állagának romlását észleli, gondoskodik annak kijavításáról.


IX. A TEMETÉSI HELYEK BETEMETHETŐSÉGE


 1.1.   Sírhelyek betemethetősége: a) Egy személyesnek megváltott egyes sírhelyre egy koporsós betemetés, egy rátemetés és egy urna, b) Kettő személyesnek megváltott egyes sírhelyre egy koporsós betemetés, egy rátemetés, kettő 25 évnél régebbi holttestmaradvány és kettő urna, c) Kettős sírhelyre kettő koporsós betemetés, kettő rátemetés és kettő urna betemetésére van lehetőség.

1.2.    A sírhely bekeretezését és lefedését az üzemeltetővel engedélyeztetni kell a munka megkezdése előtt, szükség esetén vázlatterv benyújtásával.

1.3.    A sírhelybe a megváltott férőhelynek megfelelő számú koporsó és urna helyezhető el.


2.1.    Sírbolt betemethetősége: a) Egy személyes sírboltba egy koporsó és egy urna, b) Kettő személyes sírboltba kettő koporsó és kettő urna, c) Négy személyes sírboltba négy koporsó és négy urna, d) Hat személyes sírboltba hat koporsó és hat urna betemetésére van lehetőség.

2.2.    A sírboltba a megváltott férőhelynek megfelelő számú koporsó és urna helyezhető el.

2.3.    Az urna betemetése következtében a sírbolt nem minősül urnasírboltnak.


3.1.    Urnafülke betemethetősége: a) Kis urnafülkében kettő urna, b) Nagy urnafülkében négy urna elhelyezésére van lehetőség.

3.2.    Urnasírhelybe négy urna elhelyezésére van lehetőség.

3.3.    Urnafülkébe, urnasírhelybe a megváltott férőhelynek megfelelő számú urna helyezhető el.


4.1.    Sírboltot az üzemeltető által kijelölt helyen a vonatkozó építési jogszabályok rendelkezései szerint a jegyző írásos engedélyével lehet készíteni. A felállítás előtt a sírbolt vázlatát vagy leírását az üzemeltetőnek be kell mutatni és azt nyilvántartásba kell venni. Az engedély meglétét az építési munka megkezdésekor az üzemeltető köteles ellenőrizni.

4.2.    A sírbolt felállítására kiadott engedélyt követő 90 napon belül a sírhely felett rendelkező köteles a sírbolt alépítményét megépíttetni. Amennyiben ez nem történik meg, a sírhely feletti rendelkezési jogosultság a megváltás díjának visszafizetésével egyetemben visszavonható. Sírboltot kizárólag az üzemeltető szakszemélyzete készítheti.

4.3.    A temetőben felállított síremléket lebontani, áthelyezni, a temető területéről kiszállítani csak a temető üzemeltetőjének történő előzetes bejelentést követően, annak írásos engedélye alapján lehet. Emellett lehetőség nyílik a sírkő, síremlék, fejfa elhelyezésére a temető területén erre a célra létesített kegyeleti emlékhelyen.

4.4.    A sírhely létesítője sem az építéssel sem más módon nem szerezheti meg a földterület tulajdonjogát.

4.5.    A temető látványát rontó, a közízlést és a kegyeleti jogok gyakorlását sértő sírhely létesítésére engedély nem adható. Az elhanyagolt, romos sírhely újraváltása nem engedélyezhető.

4.6.    A biztonságot veszélyeztető, illetve élet- vagy balesetveszélyes sírhely felett rendelkező személy köteles a veszélyhelyzetet elhárítani. A helyreállításra az üzemeltető írásban hívja fel a sírhely felett rendelkező figyelmét. Ha a helyreállítás 90 napon belül nem történik meg, a veszélyhelyzetet az üzemeltető megszüntetheti a sírhely felett rendelkező személy költségére. A helyreállítás megtörténtéig a temetési helyre betemetés nem történhet.


X.  A TEMETÉSI HELYEK MÉRETEI


1.1.    A temetési helyek méretei: a) A felnőtt egyes sírhelynek 280 cm hosszúnak, 160 cm szélesnek, kettő személyes egymásra temetés esetén 210 cm, három személyes egymásra temetés esetén 250cm mélynek; b) a kettős sírhelynek 280 cm hosszúnak, 260 cm szélesnek, 160, vagy egymásra temetés esetén 210 cm mélynek;  c) a gyermeksírhelynek 170 cm hosszúnak, 130 cm szélesnek, 160 cm mélynek; d) az urnasírhelynek 170 cm hosszúnak 130 cm szélesnek, 50 cm mélynek; e) (ea) a sírboltnak 320 cm  hosszúnak 180 cm szélesnek, 1 koporsóra 160 cm, 2 koporsóra 210 cm, 3 koporsóra 250 cm mélynek; eb) 4 és 6 személy sírboltnak 320 cm hosszúnak 260 cm szélesnek, 4 koporsóra 210 cm, 6 koporsóra 250 cm mélynek kell lennie.

1.2.    A síremlék legfeljebb: a) egyes sírhelynél : 220 cm hosszú, 100 cm széles; b) 4, vagy 6 személyes sírhelynél: 220 cm hosszú és 200 cm széles; c) sírbolt: ca) egyszemélyes: 250 cm  hosszú és 120 cm széles; cb) négy és hatszemélyes: 250 cm hosszú és 200 cm széles méretűek lehetnek.

1.3.    A hamvak földbemosására alkalmas – a kegyeleti igényeknek megfelelő – temetőrészt az üzemeltető jelöli ki és gondoskodik rendben tartásáról.


XI.  A TEMETÉSI HELYEK HASZNÁLATI IDEJE


1.1.    Az egyes temetési helyeket (a díszsírhelyek kivételével) az eltemettetést végzőnek, illetve hozzátartozóinak meg kell váltaniuk (egyszeri megváltás) és ezzel a temetési hely felett rendelkezési jogosultságot szereznek.

1.2.    A rendelkezési jogosultság kezdő napja a megváltás napja.

1.3.    A temetési hely feletti rendelkezési jog időtartama: a) a koporsós betemetés, illetve rátemetés napjától számított 25 év; b) sírbolt esetén 60 év; c) urnafülke és urnasírhely esetén 10 év; d) urnasírbolt esetén 20 év.

1.4.    A használati idő azonos időtartammal akkor váltható meg újra, ha a temető vagy a sírhelytábla nem kerül lezárásra vagy átrendezésre.

1.5.    Ha a betemetés, illetve rátemetés miatt a sír használati ideje meghosszabbodik, a használati díj időarányos részét meg kell fizetni. Ez a díj 5 évre eső díjnál kevesebb nem lehet.

1.6.    A koporsós temetési helybe helyezett urna a használati időt nem hosszabbítja meg.

1.7.    A temetési helyek használati joga nem ruházható át és nem örökölhető. A temetési helyek magánforgalomban jogügylet (adás-vétel, ajándékozás, csere, stb.) tárgyát nem képezhetik.

1.8.    Ha a temetési hely létesítője nem rendelkezett arról, hogy kik temetkezhetnek a temetkezési helybe, annak házastársát, egyenes ági rokonait, továbbá az utóbbiak házastársát lehet abban eltemetni.


2.1.    A temetőben érvényes díjak megállapítása és módosítása a fenntartó Önkormányzat hatáskörébe tartozik. A díjak megállapítása a temető fenntartásával és üzemeltetésével kapcsolatos szükséges és indokolt költségek figyelembevételével történik.

2.2.    A megváltási díjakat, a ravatalhasználati díjat a jelen szabályzat 1. sz. melléklete határozza meg. A temetési helyek használati díját a temettetőnek előre kell megfizetnie.

2.3.    Temetési helyet megváltani az üzemeltetőtől lehet az általa kijelölt temetési helyre.

2.4.    Több koporsó (urna) befogadására megváltott temetési hely csak együttesen váltható meg és ugyanígy váltható újra.

2.5.    Ha a temetési hely használati ideje lejárt és a sírhely újraváltása nem történt meg, a sírhelyeket újra lehet értékesíteni, amennyiben az üzemeltető hat hónap időtartamon belül, 3 alkalommal hirdetményben, legalább egy országos és egy területi lapban, valamint egy helyi lapban és a temetőben jól látható helyen ezzel kapcsolatos hirdetményt tesz közzé, és ennek ellenére a temetési hely megváltása nem történik meg.

2.6.    Megváltott, de használni nem kívánt temetési helyről érvényesen lemondani kizárólag az üzemeltetőnél tett írásos lemondó nyilatkozattal lehet.


                                               XII. TEMETŐ MEGSZÜNTETÉSE


1.       A temető, vagy temetőrész kiürítésekor a sírjellel, síremlékkel annak létesítője, halála után örököse jogosult rendelkezni. Ha a síremlék létesítője, illetőleg annak örököse a temető kiürítésére megjelölt időpontig azzal nem rendelkezik, a síremléket a temető üzemeltetője hat hónap eltelte után értékesítheti. Az így befolyt összeg kizárólag a temető fenntartására fordítható.

1.1.    Amennyiben a sírhely vagy urnafülke használati ideje lejárt, a köztemető tulajdonosa és üzemeltetője hirdetményben köteles a hozzátartozók figyelmét a lejárat előtt hat hónappal erre felhívni. Amennyiben a sírhely vagy urnafülke használati idejét a hozzátartozók nem hosszabbítják meg, a tulajdonos a használati idő lejárta után a sírhelyet vagy urnafülkét újra értékesítheti, és az urnákat az erre a célra kialakított urnatárolóba helyezi el.

1.2.  A temetkezési hely használati idejének lejártáról szóló hirdetményt az érintett temetési helyen, a temető főbejáratánál és a köztemető üzemeltető ügyfélszolgálati irodájában elhelyezett hirdetőtáblán kell kifüggeszteni.


XIII. TEMETŐÜZEMELTETÉSI FELADATOK


1.       Az üzemeltető:

  1. meghatározza a temetkezési szolgáltatás, illetőleg a temetőben végzett egyéb vállalkozási tevékenységek ellátásának temetői rendjét;
  2. biztosítja az eltemetés (urnaelhelyezés) feltételeit, ideértve a temetési helyre való első temetést megelőzően a sírhely kiásásáról (sírásás) való gondoskodást;
  3. megállapítja a temetőlátogatók kegyeletgyakorlásának feltételeit, a nyitvatartási időt;
  4. biztosítja a ravatalozó és technikai berendezései, tárolók valamint a temető egyéb közcélú létesítményei (infrastruktúra) karbantartását, és működteti azokat;
  5. gondoskodik a temetőbe kiszállított elhunytak átvételéről, és biztosítja a temető nyitását, zárását;
  6. megőrzi a nyilvántartó könyveket;
  7. tájékoztatja a temetőlátogatókat, gondoskodik az ügyfélfogadásról;
  8. kijelöli a temetési helyeket;
  9. elvégzi a temető és létesítményeinek tisztán tartását, az utak karbantartását, síkosságmentesítését és a hóeltakarítást;
  10. összegyűjti és elszállítja a hulladékot;
  11. gondoskodik a temető rendjének betartásáról és betartatásáról;
  12. összehangolja a temetői létesítmények, így különösen a ravatalozó használatával kapcsolatos temetkezési szolgáltatói tevékenységeket, szervezési intézkedésekkel elősegíti a temetés és az urnaelhelyezés zökkenőmentes lefolytatását.
  13. összehangolja a temetéseket,


XIV. TEMETŐI NYILVÁNTARTÁSOK


1.1.    A temető üzemeltetője a temetésekről nyilvántartó könyvet vezet. A nyilvántartó könyvbe minden temetés alkalmával az alábbi adatok kerülnek feltüntetésre: a) Sorszám, rögzítés ideje; b) Az elhunyt személy adatai: neve, születési neve, születési ideje, halál ideje, temetés dátuma, anyja neve, utolsó lakcíme, halál oka; c) Temettető neve, címe, a temetést végző vállalkozó neve; d) Sírhely adatok: parcella, sor, sír, sírhely típus, sírhely felett rendelkező neve, címe; e) Temetési mód, megjegyzés; f) Rögzítő neve, aláírása.

1.2.    Az elhunyt eltemethetőségét igazoló okmányok másolatát (Halottvizsgálati Bizonyítvány és a lábcédula vagy a hamvakat tartalmazó urnabetéten lévő azonosító) a nyilvántartáshoz csatolni kell.

1.3.    Az üzemeltető a temetőben lévő temetési helyekről és az ott eltemetett elhunytakról, a sírbolt könyv és a nyilvántartó könyv adatairól elektronikus nyilvántartást vezet, hiteles biztonsági másolat készítésével.

1.4.    Az üzemeltető köteles felvilágosítást nyújtani az elhunyt személyek temetési helye felől érdeklődőknek. Az elhunyt nevén és temetési helyén kívül más adat nem közölhető.

1.5.    Az üzemeltető és a temetőgondnok köteles gondoskodni a nyilvántartásokban tárolt személyes adatok biztonságáról. GDPR irányelvek betartásával.

1.6.    A temetői nyilvántartásokat a temető fennállásáig meg kell őrizni.


Jelen szabályzat 2020. február 01. napjától hatályos, rendelkezéseit ettől a naptól kezdődően kell alkalmazni. A Mohácsi Római Katolikus Köztemető korábbi temető szabályzata 2020, január. 31. napjával hatályát veszti.



Jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, az annak végrehajtásáról szóló 145/1999. (X.1.) Korm. rendelet, valamint Mohács Város Önkormányzata vonatkozó rendeletének rendelkezései az irányadók.


Mohács, 2019, ……………………..



A katolikus temetőben alkalmazott


Szolgáltatások és létesítmények használati díjai








sírásás

      30 540   

sírmélyítés

      10 870   

sírboltnyitás

      19 450   

sírszemle temetéshez

        2 170   

síremlék bontás elötti tisztítás (temetéselőkészítés)

        8 400   



sírkő lebontás, visszahelyezés, fedlap bontás

        8 690   

sírkő lebontás, visszahelyezés, földelszállítás

      21 730   

sírkő, fedlap lebontás, sírkő visszahelyezés, fólia

      19 670   

sírkő, fedlap lebontás, sírkő visszahelyezés, fólia,

      26 950   

földelszállítás

                -     

sírkő, keret, fedlap bontás, sírkő visszahelyezés,

      28 250   

földelszállítás


sírkő, fedlap bontás, sírkő visszahelyezés, fólia,


földelszállítás, keret leemelés, visszahelyezés

      37 270   



urnakeszon

      13 800   

urnaelhelyezés, előkészítés

        9 130   

urnakivétel, átadás

        9 130   



temetői létesítmények igénybevételének díja

      16 080   

üzemeltető által biztosított szolgáltatás és létesítmények igénybevételi díja egyházi temetés esetén



        7 390   

üzemeltető által biztosított szolgáltatás és létesítmények igénybevételi díja polgári temetés esetén



      22 280   

temető-fenntartási hozzájárulás 

        2 010   

üzemeltető által biztosított szolgáltatás sírhelynél történő ravatalozás díja polgári és egyházi temetés esetén

      15 540   



behajtási díj max. 3,5 t össztömegű tehergépjárművel


        2 020   

behajtási díj temetkezési vállalkozóknak, virágosoknak

        2 020   



lejárt, meg nem váltott sírhelyek előkészítése

      28 560   



sírszemle, szakiparnak

        2 170   



vázrajz iktatás, véleményezés

        1 140   

kaució

        5 180   





exhumálás sírboltból


-        sírnyitás                                            

      19 130   

-        exhumálás

      29 890   

-        sírbolt kitakarítás, rendbetétele

        7 170   

összesen

      56 180   







exhumálás földből


-        sírlebontás

      13 690   

-        sírásás

      30 000   

-        exhumálás

      29 890   

-        visszatemetés

       11 410   

összesen

      84 980   



exhumálás helyben

      27 060   





2 személyes sírbolt  120x250x180

      88 130   

3 személyes sírbolt  120x250x250

    106 720   

4 személyes sírbolt  200x250x180

     117 470   

6 személyes sírbolt  260x250x180

    135 840   


Temetési hely megváltási díja 2020. február 1-től

Bruttó árak

parcella

sor

sírhely

sírbolt

urnasír/4 fő

kolumbárium

25 év

60 év

20 év

10 év


külső

   38 800   

 55 640   



1, 2, 6, 7, 8, 12, 13, 15/a

belső

   34 780   

 51 190   

  83 900   



külső

   33 580   

 51 190   



3, 4, 9, 14, 17

belső

   30 100   

 42 060   

  73 790   



külső

   30 100   

 42 060   



10, 15, 18

belső

   24 450   

 38 360   

  65 970   



külső

   16 850   

 30 100   



5, 19

belső

   13 580   

 25 430   

  46 940   


11



 13 580   



16



 48 790   

  73 790   

55 640


1, 2, 3-as





16

urnafal




27 820

17/a



 33 690   






3. melléklet


A Mohács-Kölked Református Társegyházközség Presbitériuma a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999 évi XLIII. tv. 41. § (3) bekezdésében és 42. §-ában kapott felhatalmazás alapján, - a tv. 2. §-ban foglaltak alapján- a református temetők üzemeltetéséről és a temetkezések rendjéről a következőket rendeli:

I. fejezet: Általános rendelkezések


1. § A rendelet hatálya kiterjed Mohács Város, illetve Kölked Község területén lévő református temetőkre, valamint annak fenntartásával és a temetésekkel kapcsolatos           tevékenységre.


2. §      (1) Működő református temető (továbbiakban: temető) helye:

Mohács, belterület 163 HRSZ   35053 m2 területű, Mohácsi Református Egyházközség

tulajdonában lévő,1/1 tulajdoni hányadú földingatlan.

Eredeti felvétel 1883/1918/V.15./         
Kölked, belterület 5 HRSZ 11663 m2 területű, Református Egyház tulajdonában lévő,1/1 tulajdoni hányadú földingatlan

Eredeti felvétel 9165/1898.XII.1.


3. §      (1) A mohácsi temető fenntartásáról és üzemeltetéséről a Társegyházközség Presbitériuma (továbbiakban: Presbitérium) maga gondoskodik. (1997. évi CXXIV.    Tv. 1. § (7) bek. Az egyház esetében nem minősül gazdasági-vállalkozási    tevékenységnek: e) temető fenntartása).

(2) A kölkedi temető (a ravatalozó önkormányzati tulajdon) fenntartásáról a maga gondoskodik, (1997. évi CXXIV. Tv. 1. § (7) bek. Az egyház esetében nem      minősül gazdasági-vállalkozási tevékenységnek: e) temető fenntartása).


II. fejezet: Temetkezési helyek és szabályok


4. § Az elhunyt temetőbe történő eltemetését (elhelyezését) a felekezeti hovatartozás figyelembe vétele nélkül kell biztosítani.


5. §      (1) A temetőt sírbolttáblákra, sírhelytáblákra, urnasírhelyre és urnafalra kell (urnasírhely és urnafal csak Mohácson)


(2) A sírhelytáblák olyan temetőrészeket jelölnek, amelyeket a nyugvási idő el­teltével - szabályszerű eljárás mellett - ki lehet üríteni és temetés céljából igénybe lehet venni. Külön sírhelytáblát kell kijelölni a halva születettek, az elvetélt magzatok és a csonkolt testrészek eltemetésére.


(3) A táblákat folyószámmal ellátott sorokra, a sorokat pedig sorszámokkal sírhelyekre kell

 felosztani.

(4) A sírhelyeket a temetés alatt álló sírhelytáblákban - fő szabályként - folytató­lagos             sorrendben kell felhasználni.

(5) A betelt sírhelytáblákat az utolsó temetés napjával le kell zárni. A lezárt táblába csak

 rátemetéssel lehet temetni.

(6) Az elhamvasztott halott hamvait tartalmazó urnát a temetőn belül urnafalban, (rátemetéssel),

 urnasírban, vagy sírboltban lehet elhelyezni.


(7) A lezárt temetőkben temetkezési tevékenységet nem lehet folytatni. A lezárt             temetőket

 mindaddig kegyeleti helyként kell gondozni, amíg felszámolásáról döntés nem születik.

(8) Lezárt temetőből és sírhely-táblából a holttest-maradványokat exhumálás útján lehet áthelyezni a használatban lévő temetőbe (sírhelytáblába). Az exhumálást csak az illetékes tiszti főorvos engedélye és előírásai szerint lehet elvégezni, lezárt temetőből történő elszállításhoz a Presbitérium külön engedélye is szükséges.


6. §      (1) Az egyes temetkezési helyekért az elhunyt hozzátartozójának, illetve az eltemetésre kötelezettnek díjat kell fizetni. A díj mértékét a rendelet melléklete tartalmazza.


(2) Az egyszeri megváltás időtartama:

a./ sírbolt esetén 60 év

b./ sírhely esetén 25 év

c./ urnafal /kolumbárium/ és urnasírhely esetén 10 év


A Presbitérium a b. és c. pont szerinti temetkezési helyek kétszeres időtartamra történő megváltását is engedélyezheti.

(3) A temetkezési helyek használatának jogát magánszemélyek között átruházni nem lehet, de

a sírhelyet újra megváltó hozzátartozó használati jogot szerez.(Örökségi jog)

(4) Lezárt temető, vagy temetőrész betemetett sírjai, sírboltjai felett létesített síremlék             a

sírhely megváltásának eredeti időtartamán belül- kegyeleti szempontokból - nem             idegeníthetőek el és más sírra, sírboltra nem helyezhetők át.

(5) A kiürítés során a temetőben felállított síremléket lebontani, áthelyezni, azzal             rendelkezni csak a Presbitériummal történt előzetes bejelentés után szabad. A rendelkezési

jogosultságot a bejelentés során valószínűsíteni kell. Mindez csak a temetőrész lezárásakor

gyakorolható.

(6) A temettető kívánságára történő halott - illetőleg urna áthelyezés, vagy urna kiadás             folytán megürült sírhelyek számlával igazolt megváltási díjának időarányos részét a             jogosult részére vissza kell téríteni.

(7) A temettetőknek a nyugvóhelyek értékesítésekor; újraváltásakor egyszeri             hulladékszállítási díjat kell fizetni a rendelet mellékletében meghatározottak szerint.


7. §      (1) A temetőben lévő sírhelyek méretei:


   a.) Felnőtt sírhely:                     2,10 m hosszú, 2,00 m mély, 0,90 m széles

   b.) Gyermek sírhely:                  1,30 m hosszú, 1,60 m mély, 0,60 m széles

   c.) Urna földbe temetésénél:       0,80 m hosszú, 1,00 m mély, 0,60 m széles

d.) Sírboltok

            - felszíni méretei:

3 személyes sírbolt hossza 3,50 m, szélessége 2,50 m

6 személyes sírbolt hossza 3,50 m, szélessége 3,00 m

9 személyes sírbolt hossza 3,50 m, szélessége 3,80 m

            - belső méretei:

3 személyes sírbolt hossza 2,30 m, szélessége 0,90 m, mélysége 2,60 m

6 személyes sírbolt hossza 2,30 m, szélessége 1.75 m, mélysége 2,60 m

9 személyes sírbolt hossza 2,30 m, szélessége 2,50 m, mélysége 2,60 m


(2) A sírok egymástól való oldaltávolságának 60 cm-nek kell lennie. A sírdombok             magassága legfeljebb 50 cm lehet.


(3) Mélyített felnőtt sírhelybe (220 cm) tisztiorvosi engedély alapján a rendelet                        mellékletében meghatározott díj fizetése ellenében - még egy koporsó temethető. A díj             a

 következő sírhely-meghosszabbításnál időarányosan beszámításra kerül.


(4) Sírba elhelyezett két koporsón kívül még két urna is temethető. Koporsóban             történő

 rátemetés alkalmazása nélkül a sírban még 4 urna helyezhető el. Elhaltanként a          díj mértéke a

 /3/ bekezdés szerinti, ez azonban a sírhely használati idejét nem hosszabbítja meg.


8. §      (1) Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a létesítőnek a számítógépes             nyilvántartásba bejegyzett rendelkezései az irányadók.

(2) A sírboltba koporsóban csak annyi elhalt temethető, ahány férőhelyre azt építették.             Ezen túl három férőhelyes sírboltban további 10 urna, hat személyes sírboltban további 20 urna, kilenc személyes sírboltban további 30 urna helyezhető el.

            (3) Amennyiben a sírbolt tulajdonosa (birtokosa) a temetkezési jogosultságról a számítógépes nyilvántartásban vagy végrendeletileg nem tett rendelkezést, úgy a sírboltban az elhalt hozzátartozói az elhalálozás sorrendjében temethetők el. A sírbolt tulajdonosának (birtokosának) kérelmére a sírboltban elhelyezett koporsókban lévő porladáson túli csontmaradványokat össze kell gyűjteni és hamvasztás után urnában,   illetőleg gyermekkoporsóban a sírboltba, vissza kell helyezni. Ebben az esetben a maradványok csak egy urnahelynek számítanak.


9. §      (1) Mohács-Kölked Református Társegyházközség Presbitériuma azoknak az             elhunytaknak, akik a gyülekezeti/városi élet valamely területén kiemelkedő      teljesítményt nyújtottak, díszsírhelyet adományozhat.

(2) A díszsírhely használati ideje a temető fennállásáig tart, használata díjtalan.


(3) A díszsírhelybe a sírnyitás és rátemetés szabályainak megtartása, költségeinek             viselése mellett - az elhalt özvegye és az elhalt közvetlen fölmenő és lemenő             hozzátartozói    (szülők, gyermekek) is eltemethetők.


(4) A díszsírhelyek gondozásáról az elhunytak hozzátartozói, ezek hiányában a             Presbitérium

gondoskodik.


(5) A díszsírhely adományozásáról az elhunyt legközelebbi hozzátartozóját és a temető             üzemeltetőjét írásban kell értesíteni.


(6) A díszsírhely parcellában a koporsónak, vagy elhamvasztás után az urna a földbe             temetése (helyezése) megengedett.


III. fejezet: Temetkezési szolgáltatások


10. §    (1) A Presbitérium feladatát a sírhelyügyintézés és sírszolgáltatás biztosítása képezi.

           

(2) A szolgáltatásokat /sírásás, sírboltnyitás, exhumálás, urnaelhelyezés előkészítése/ a             temettető által megbízott temetkezési szolgáltató végzi.


            (3) A temettetőknek a temető használatáért temetőfenntartási hozzájárulást, a temetői             létesítmények igénybevételéért igénybevételi díjat kötelesek fizetni; a hozzájárulás és az

             igénybevételi díj mértékét a rendelet melléklete tartalmazza.


11. §    (1) A temetkezési hely birtokosa által végezhető munkák:

a./ egynyári, vagy évelő lágyszárú dísznövények ültetése, ápolása,

b./ cserepes, vágott- és művirág, koszorú elhelyezése,

c.) olyan fás szárú növények ültetése, melyek kifejlett állapotban sem érik el a 2m-es               magasságot és beletartoznak a Presbitérium által engedélyezett faj és fajtacsoportba. Az

     engedélyezett fajták jegyzékét a hirdetőtáblán ki kell függeszteni.


(2) A sírhely birtokosa köteles a sírhely gondozását, gyomtalanítását rendszeresen             elvégezni.


12. §    (1) Sírbolt, síremlék állításához, valamint - a 11. §-ban felsoroltakon kívüli egyéb             munkálatokhoz a Presbitérium hozzájárulása szükséges. A munkálatok végzésének és várható

             időtartamát a Presbitériumnál be kell jelenteni.

(2) A 11. §. /2/ bekezdésében szereplő kötelezettség elmulasztásakor a Presbitérium:


  • a sírhely birtokosát - határidő kitűzésével - felhívja a sérelmes állapot megszüntetésére,
  • a felhívás eredménytelensége esetén a szükséges munkát elvégzi (elvégezteti) és annak költségeit áthárítja a sírhely birtokosára.


IV. fejezet: A temető rendje


13. §    (1) A temető nyitva tartása:

nyári időszámítás esetén:     06.00 - 20.00 óráig

téli időszámítás esetén:        07.00 - 17.30 óráig


(2) A temetőből a nyitvatartási idő leteltekor külön felszólítás nélkül el kell távozni.

(3) A nyitva tartás rendjét a temető bejáratánál ki kell függeszteni.

(4) A temetőkben mindenki a hely csendjének, a kegyeletnek megfelelő magatartást             köteles tanúsítani.

(5) A sírhelyek gondozása során keletkező hulladék a sírhelyek között nem tárolható.

(6) A sírok és az urnasírok kerítéssel nem határolhatók körül.

(7) A temetőkben gyertyát égetni legkésőbb a zárási időt megelőző egy óráig szabad.             Ügyelni kell arra, hogy a gyertyagyújtás tűzveszélyt ne okozzon.

(8) A temetők területére kutyát bevinni - a vakvezető kutyák kivételével - tilos.


14. §    (1) Síremlék állítás esetén a terület használatáért a szabályzat mellékletében meghatározott díjat kell fizetni.


(2) A temető területéről sírkövet, síremléket és fejfát - vagyonvédelmi okokból csak a             temető tulajdonosával történt előzetes bejelentés után szabad kivinni.


15. §    (1) A temetőbe gépjárművel, motorkerékpárral és kerékpárral behajtani és ott közlekedni tilos.


(2) Az /1/ bekezdésben foglalt tiltás a mozgásukban korlátozottakra, az engedélyezett             munkálatokat végzőkre és a betegekre nem vonatkozik.


16. §    A panaszügyintézés a Presbitérium feladata.


17. §     Szabálysértést követ el és 30.000.-Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható az, aki e              rendelet 13. § /4/-/10/ bekezdéseiben, valamint a 15. §-ban szereplő előírásokat            .


18. §    A temetői munkák során (így különösen: rátemetés, exhumálás, áthelyezés) talált         (ékszer, nemesfémből készült protézis) és a találás körülményeiről jegyzőkönyvet kell felvenni. A talált érték biztonságos megőrzéséről gondoskodni szükséges a             jogosultnak történő átadásig.

           

19. §    Sírboltnyitás, exhumálás elvégzéséhez a népegészségügyi hatóság engedély szükséges.


V. fejezet Hatályba léptető rendelkezések


20. §    (1) E szabályzat 2020. február 01. lép hatályba.


            (2) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a temetőkről és a temetkezésekről           szóló 1999. évi XLIII. tv., valamint a törvény felhatalmazása alapján kiadott jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.


Mohács, ……


Pap Gábor

Wébel Zsolt

egyházközségi gondnok

lelkipásztor








A REFORMÁTUS TEMETŐKBEN FIZETENDŐ DÍJAK



1. SÍRBOLTHELY DÍJA (KRIPTA) 60 évre

2 személyes                 60 000 Ft                    

3 személyes                  90 000 Ft                    

4 személyes                 120 000 Ft


Új sírbolt készítésénél 1 m járda készítendő.


2. SÍRHELY DÍJA 25 évre

Egyes sírhely                20 000 Ft

Kettős sírhely               40 000  Ft


3. URNA FÖLDBETEMETÉS 20  évre

Egyes sírhely                20 000 Ft

Kettős sírhely               40 000  Ft


4. URNAFAL 10 évre

Egyes urnahely 20 000 Ft

Kettős urnahely           40 000 Ft


5. TEMETŐ-FENNTARTÁSI HOZZÁJÁRULÁS


            Egyházi temetés esetén 5 000 Ft/elhalt, mely összeget a temettetőnek kell megfizetni.


Polgári temetés esetén 20 000 Ft./elhalt, mely összeget a temettetőnek kell megfizetni.



6. Síremlék állítási munkákhoz/kriptakészítéshez igényelt terület használatáért (14. § (1) bek.) 3 500 Ft/nap


7. Egyszeri hulladékszállítási díj (6. § (7) bek.) 2000 Ft/nyugvóhely


8. Temetői létesítmények /ravatalozó/ igénybevételi díja (10. § (2) bek.)

            10 000 Ft/elhalt, mely összeget a temettetőnek kell megfizetni.


9. HARANGOZÁS

hírharang                                              1 000 Ft

minden további harang                         1 000 Ft