Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 23/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelete

AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEINEK MEGHATÁROZÁSÁRÓL, VALAMINT AZ ALAPELLÁTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÜGYELETI ELLÁTÁSRÓL

Hatályos: 2017. 05. 27- 2017. 07. 31

KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

23/2016 (XII. 16.)

 ö n k o r m á n y z a t i  r e n d e l e t e


AZ EGÉSZSÉGÜGYI ALAPELLÁTÁS KÖRZETEINEK MEGHATÁROZÁSÁRÓL, VALAMINT AZ ALAPELLÁTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ ÜGYELETI ELLÁTÁSRÓL

(a 11/2017. (IV. 29.) és a 16/2017. (V.26.) önkormányzati rendelettel egységes szerkezetben)



Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 4. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. törvény 6. § (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, ugyanezen törvény 6. § (2) bekezdésére figyelemmel az alapellátásért felelős országos módszertani intézet véleményének kikérését követően a következőket rendeli el:


1. §


A rendelet hatálya kiterjed Komló Város Önkormányzata által ellátott háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői, iskolaorvosi, valamint iskola-védőnői alapellátásra, továbbá az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátásra, valamint a Komló város közigazgatási területén kialakításra került, a fenti alapellátásokhoz kapcsolódó körzetekre.


2. §


Komló Város Önkormányzata a képviselő-testületnek Mánfa Község Önkormányzat Képviselő-testületével megkötött megállapodása alapján komlói székhellyel biztosítja az (1) bekezdésben felsorolt alapellátásokat Mánfa község tekintetében is.


3. §


A felnőtt háziorvosi alapellátás körzeteit az 1. melléklet tartalmazza.


4. §


A házi gyermekorvosi alapellátás körzeteit a 2. melléklet tartalmazza.


5. §


A fogorvosi alapellátás körzeteit a 3. melléklet tartalmazza.


6. §


A védőnői alapellátás körzeteit a 4. melléklet tartalmazza.


7. §


Az iskola-egészségügyi ellátás az iskolaorvos és a védőnő együttes szolgáltatásából áll, amelyet a fogorvos közreműködésével látnak el. Az iskola-egészségügyi ellátás körzeteit az 5. sz. melléklet tartalmazza.


8. §


(1) Komló Város Önkormányzata a háziorvosi és házi gyermekorvosi alapellátáshoz kapcsolódó háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyelet ellátását a Komlói Kistérségi Többcélú Önkormányzati Társulás keretében, az UNIMEDKER Kft.-vel kötött megállapodás alapján biztosítja a Társulás Társulási Megállapodásában meghatározott települések részére.

(2) A fogászati ügyeleti ellátás a Komlói Kistérségi Többcélú Önkormányzati Társulás területére kiterjedő illetékességgel, a Pécsi Tudományegyetemmel, mint feladatot ellátó egészségügyi szolgáltatóval kötött megállapodás alapján pécsi székhellyel biztosított.


9. §


Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.


10. §


Hatályát veszti Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének a háziorvosi, házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek megállapításáról szóló 12/2006. (III.30.) önkormányzati rendelete.



Komló, 2016. december 15.






          dr. Vaskó Ernő                                                                       Polics József

        címzetes főjegyző                                                                     polgármester


  1. melléklet a 23/2016. (XII. 16.) önkormányzati rendelethez


Felnőtt háziorvosi körzetek


1.sz. körzet: dr. Tánczos Frigyes Attila

      Komló, Vájáriskola u. 10.


Bányász utca

Határtető

Mánfa

Pécsi út 35-57.

Radnóti Miklós utca

Vájáriskola utca

Jó szerencsét utca



2. sz. körzet: dr. Gátos Attila

            Komló, Körtvélyes u. 8.

Cserma utca

Hegyhát utca

Körtvélyes utca

Körtvélyes-dűlő

Nagyszántó utca

Sikonda: Cinege köz

                 Erdei út

                 Fecske köz

                 Fülemüle utca

                 Fürdő utca

                 Fürj köz

                 Harkály köz

                 Kakukk köz

                 Pacsirta köz

                 Rigó köz

                 Sikondai út

                 Tóparti út

                 Villa sor



3. sz. körzet: dr. Kovács Teodóra

              Komló, Széchenyi u. 10.


Ágnes utca

Anikó utca

Bartók Béla utca

Benczúr Gyula utca

Borbála utca

Cecília utca

Dankó Pista utca

Dávidföldi kertek

Dobó István utca

Dorottya utca

Erkel Ferenc utca

Erzsébet utca

Mecsekfalu

Gárdonyi Géza utca

Gizella utca

Ifjúság útja

Kodály Zoltán utca

Krisztina utca

Lehár Ferenc utca

Liszt Ferenc utca

Lotz Károly utca

Madarász Viktor utca

Mecsek köz

Mecsekfalui út

Munkácsy Mihály utca

Öreg-hegy

Rippl- Rónai utca

Széchenyi utca

Székely Bertalan utca

Szinyei Merse Pál utca

Zengő utca

Zichy utca



4. sz. körzet: dr. Aranyos Gabriella

                          Komló, Kossuth L. u. 103.


Bajcsy-Zsilinszky utca

Bem utca

Dózsa György utca

III-as akna

Jókai Mór utca

Kinizsi Pál utca

Kisfaludy utca

Kiss János utca

Kölcsey Ferenc utca

Kórház utca

Kossuth akna utca

Kossuth L. u. 1-103, 2-52

Madách Imre utca

Magyar Bálint utca

Pécsi út 1-34

Rákóczi utca

Táncsics Mihály utca

Templom tér

Toldi Miklós utca

Városház tér



5. sz. körzet: dr. Gábor Amália

                          Komló, Kossuth L. u. 103.


Ady Endre utca

Akácfa utca

Anna akna

Béke telep I., II., III. sor

Berek utca

Csermák dűlő

Diófa utca

Engel Adolf utca

Fenyő utca

Gesztenyési út

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Hóvirág utca

József Attila utca

Kőbánya

Liliom utca

Majális tér

Nefelejcs utca

Nyár utca

Ősz utca

Rezeda utca

Rozmaring utca

Rózsa utca

Sóstó utca

Szegfű utca

Tavasz utca

Tél utca

Viola utca

Zobák puszta

Zobáki út


6. sz. körzet: dr. Faragó Enikő

                         Komló, Petőfi tér 3.


Gorkij utca

Juhász Gyula utca

Mikszáth Kálmán utca

Móricz Zsigmond utca

Nagy László utca

Pécsi út 36-38, 40-42

Petőfi tér


7. sz. körzet: dr. Jazbinsek Beáta

                         Komló, Alkotmány u. 40.


Alkotmány utca 60-64.

Aranypohár dűlő

Attila utca

Bercsényi utca

Bocskai utca

Cseresznyák

Damjanich utca

Deák Ferenc utca

Dugovics utca

Esze Tamás utca

Hamvasvölgy dűlő

Hunyadi utca

Köztársaság utca

Malompart dűlő

Malomszéle dűlő

Szilvási út

Vértanúk utca 1-31.

Vértanúk utca 26-60.


8. sz. körzet: dr. Perleczky László

                          Komló, Arany J. u. 6.


Arany János utca

Autósvölgy

Batthyány utca

Építők útja

Jánosi Fő utca

Hízlalda utca

Ipari út

Iskola utca

Kazinczy utca

Kisbattyán

Lőtér dűlő

Mecsekjánosi puszta

Palánták dűlő

Patak utca

Somág-köz dűlő

Sportvölgy

Temető dűlő

Temető

Vak Bottyán utca

Zrínyi tér

Zrínyi utca


9. sz. körzet: dr. Márki Tibor

                          Komló, Tompa M. u. 13.

Eötvös utca

Gagarin utca

Irinyi utca

Kossuth L. utca 105-125

Petőfi utca

Tompa Mihály utca

Vörösmarty utca


10. sz körzet: dr. Kovács László

                           Komló, Alkotmány u. 40.


Alkotmány utca 1-41; 2-58; 66-86;

Függetlenség utca

Gadány

Május 1. utca

Március 15-e utca

Pannónia utca

Vértanúk utca 2-22


  1. melléklet a 23/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelethez


Házi gyermekorvosi körzetek


1. sz. körzet: dr. Szamos Gyöngyi

                           Komló, Tompa M. u. 13.

Arany János utca

Autósvölgy

Batthyány utca

Dávidföldi kertek

Eötvös utca

Építők útja

Jánosi Fő utca

Hízlalda utca

Ipari út

Iskola utca

Kazinczy utca

Kisbattyán

Lőtér dűlő

Mecsekjánosi puszta

Palánták dűlő

Patak utca

Petőfi utca

Somág-köz dűlő

Sportvölgy

Temető dűlő

Temető

Tompa Mihály utca

Vak Bottyán utca

Vörösmarty utca

Zrínyi tér

Zrínyi utca


2. sz. körzet: dr. Kovács Angéla

                          Komló, Vájáriskola u. 7.


Ágnes utca

Anikó utca

Benczúr Gyula utca

Borbála utca

Cecília utca

Dankó Pista utca

Dobó István utca

Dorottya utca

Erzsébet utca

Bányász utca

Gárdonyi Géza utca

Gizella utca

Gorkij utca

Határtető

Ifjúság útja

III-as akna

Juhász Gyula utca

Kossuth akna utca

Krisztina utca

Liszt Ferenc utca

Lotz Károly utca

Madarász Viktor utca

Mecsek köz

Mikszáth Kálmán utca

Móricz Zsigmond utca

Nagy László utca

Munkácsy Mihály utca

Öreg-hegy

Pécsi út 35-37; 36-42;

Petőfi tér

Radnóti Miklós utca

Rippl-Rónai utca

Vájáriskola utca

Jó szerencsét utca

Széchenyi utca

Székely Bertalan utca

Szinyei Merse Pál utca

Zengő utca

Zichy utca


3. sz. körzet: dr. Tamás Zsuzsanna

                 Komló, Alkotmány u. 40.


Alkotmány utca

Aranypohár dűlő

Attila utca

Bercsényi utca

Berek utca

Bocskai utca

Cseresznyák

Damjanich utca

Deák Ferenc utca

Dugovics utca

Esze Tamás utca

Függetlenség utca

Gadány

Gagarin utca

Hamvasvölgy dűlő

Hunyadi utca

Irinyi utca

Köztársaság utca

Május 1. utca

Malompart dűlő

Malomszéle dűlő

  Március 15-e utca

  Pannónia utca

  Szilvási út

  Vértanúk utca



4. sz. körzet: dr. Fledrich János

                      Komló, Kossuth L. u. 103.


Ady Endre utca

Akácfa utca

Anna akna

Bajcsy-Zsilinszky utca

Béketelep

Bem utca

Csermák dűlő

Diófa utca

Dózsa György utca

Engel Adolf utca

Fenyő utca

Gesztenyési út

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Hóvirág utca

Jókai Mór utca

József Attila utca

Kinizsi Pál utca

Kisfaludy utca

Kiss János utca

Kórház utca

Kossuth Lajos utca

Kőbánya

Kölcsey utca

Liliom utca

Madách Imre utca

Magyar Bálint utca

Majális tér

Nefelejcs utca

Nyár utca

Ősz utca

Pécsi út 1-34.

Rákóczi utca

Rezeda utca

Rozmaring utca

Rózsa utca

Sóstó

Szegfű utca

Táncsics Mihály utca

Tavasz utca

Tél utca

Templom tér

Toldi Miklós utca

Városház tér

Viola utca

Zobáki út

Zobákpuszta

Mánfa



5. sz. körzet: dr. Hermann Zoltán

                       Komló, Körtvélyes u. 10.



Bartók Béla utca

Cserma utca

Erkel Ferenc utca

Hegyhát utca

Kodály Zoltán utca

Körtvélyes dűlő

Körtvélyes utca

Lehár Ferenc utca

Mecsekfalu

Mecsekfalui út

Nagyszántó utca

Sikonda: Cinege köz

                 Erdei út

                 Fecske köz

                 Fülemüle utca

                 Fürdő utca

                 Fürj köz

                 Harkály köz

                 Kakukk köz

                 Pacsirta köz

                 Rigó köz

                 Sikondai út

                 Tóparti út

                 Villa sor


  1. melléklet a 23/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelethez[1]


Fogorvosi körzetek


1. sz. körzet: dr. Mátyás Magdolna

                       Komló, Vértanúk u. 3.


Alkotmány utca

Aranypohár dűlő

Bercsényi utca

Bocskai utca

Cseresznyák

Damjanich utca

Dugovics utca

Függetlenség utca

Gorkij utca

Hamvasvölgy dűlő

Juhász Gyula utca

Mikszáth Kálmán utca

Nagy László utca

Pannónia utca

Petőfi tér 

Somág-köz dűlő

Vértanúk utca 2-24


  1. sz. körzet: dr. Vándor Éva

                            Komló, Vértanúk u. 23.


Attila utca

Deák Ferenc utca

Esze Tamás utca

Hunyadi utca

Köztársaság utca

Malompart dűlő

Malomszéle dűlő

Május 1. utca

Március 15-e utca

Patak utca

Szilvási út

Vértanúk utca 1-31; 26-60;


3. sz. körzet: dr. Révész András

                           Komló, Kossuth Lajos u.103.


18 ÉV FELETTI LAKOSSÁG

Bányász utca

Határtető

Körtvélyes dűlő

Móricz Zs. utca

Pécsi út 35-57

Pécsi út 36-42

Radnóti  Miklós utca

Vájáriskola utca

Jó szerencsét utca

Sikonda: Cinege köz

                 Erdei út

                 Fecske köz

                 Fülemüle utca

                 Fürdő utca

                 Fürj köz

                 Harkály köz

                 Kakukk köz

                 Pacsirta köz

                 Rigó köz

                 Sikondai út

                 Tóparti út

                 Villa sor


0-18 ÉV KÖZÖTTI LAKOSSÁG


Körtvélyes utca

Nagyszántó utca

Hegyhát utca

Cserma utca

Sikonda: Cinege köz

                 Erdei út

                 Fecske köz

                 Fülemüle utca

                 Fürdő utca

                 Fürj köz

                 Harkály köz

                 Kakukk köz

                 Pacsirta köz

                 Rigó köz

                 Sikondai út

                 Tóparti út

                  Villa sor


4. sz. körzet: dr. Mühl Attila

                       Komló, Kossuth Lajos u.103.

MÁNFA


0-18 ÉS 18 ÉV FELETTI LAKOSSÁG


Ágnes utca

Anikó utca

Arany János utca

Autósvölgy

Bartók Béla utca

Borbála utca

Cecília utca

Dankó Pista utca

Dobó István utca

Dorottya utca

Építők útja

Erkel Ferenc utca

Erzsébet utca

Gizella utca

Kazinczy utca

Kodály Zoltán utca

Krisztina utca

Lehár Ferenc utca

Liszt Ferenc utca

Mecsek köz

Palánták dűlő

Sportvölgy

Temető

Temető dűlő

Vak Bottyán utca

Zrínyi M. utca

Zrínyi tér


 18 ÉV FELETTI LAKOSSÁG

Cserma utca

Hegyhát utca

Körtvélyes utca

Nagyszántó utca


5. sz. körzet: dr. Nyers Olympia

                       Komló, Kossuth L. u. 85.


Ady Endre utca

Akácfa utca

Anna akna

Bajcsy Zsilinszky utca

Béke telep I.II.III sor

Bem utca

Csermák dűlő

Diófa utca

Dózsa György utca

Engel Adolf utca

Fenyő utca

Gadány

Gesztenyési út

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Hóvirág utca

III-as akna

Jókai utca

József Attila utca

Kinizsi utca

Kisfaludy utca

Kiss János utca

Kórház utca

Kossuth akna utca

Kossuth L. u. 1-103, 2-44

Kőbánya

Kölcsey utca

Liliom utca

Madách utca

Magyar Bálint utca

Majális tér

Nefelejcs utca

Nyár utca

Ősz utca

Rákóczi utca

Rezeda utca

Rozmaring utca

Rózsa utca

Sóstó utca

Szegfű utca

Táncsics Mihály utca

Tavasz utca

Tél utca

Templom tér

Toldi utca

Viola utca

Zobák puszta

Zobáki út



6. sz. körzet: dr. Márki Eszter

                          Komló, Városház tér 19.


0-18 ÉS 18 ÉV FELETTI LAKOSSÁG


Batthyány utca

Benczúr Gyula utca

Berek utca

Dávidföldi kertek

Eötvös utca

Gagarin utca

Gárdonyi Géza utca

Hízlalda utca

Ifjúság útja

Ipari út

Irinyi utca

Iskola utca

Jánosi Fő utca

Kisbattyán

Kossuth L. u. 105.-

Kossuth L. u. 46-52.

Lőtér dűlő

Lotz Károly utca

Madarász Viktor utca

Mecsekfalu

Mecsekfalui út

Mecsekjánosi puszta

Munkácsy Mihály utca

Öreg-hegy

Pécsi út 1-34

Petőfi utca

Rippl-Rónai utca

Széchenyi utca

Székely Bertalan utca

Szinyei Merse Pál utca

Tompa Mihály utca

Városház tér

Vörösmarty utca

Zengő utca

Zichy utca


18 ÉV ALATTI LAKOSSÁG

Bányász utca

Vájáriskola utca

Jó szerencsét utca

Radnóti Miklós utca

Pécsi út 35-57, 36-42

Móricz Zsigmond utca




  1. melléklet a 23/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelethez


Védőnői körzetek



1. körzet: Erőss Eszter


Arany János utca

Gagarin utca

Ipari út

Kisbattyán

Mecsekjánosi

Mecsekjánosi-Hízlalda

Mecsekjánosi puszta

Patak utca

Petőfi Sándor utca

Sportvölgy

Szállásfalu

Temető dűlő

Vak Bottyán utca

Vasvári Pál utca

Vörösmarty Mihály utca

Zrínyi Miklós utca

Zrínyi Miklós tér


2. körzet: Nagy Marietta


Bányász utca

Határtető

Hármas akna

Jókai Mór utca

Juhász Gyula utca

Kinizsi Pál utca

Kisfaludi Sándor utca

Kossuth aknai utca

Kossuth Lajos utca 46-52.

Kossuth Lajos utca 107-125.

Kőlyuk

Kölcsey Ferenc utca

Madách Imre utca

Magyar Béla utca

Mánfa

Mikszáth Kálmán utca

Petőfi tér

Pécsi út 1-31.

Pécsi út 2-34.

Radnóti Miklós utca

Rákóczi Ferenc utca

Jószerencsét utca

Vájáriskola utca

Toldi Miklós utca

Tompa Mihály utca

Tröszt utca

Városház tér


3. körzet:Kecskésné Németh Eszter


Anikó utca

Ágnes utca

Benczúr Gyula utca

Borbála utca

Cecília utca

Dávidföldi keretek

Dorottya utca

Dobó István utca

Erzsébet utca

Flóra utca

Gárdonyi Géza utca

Gizella utca

Gorkij utca

Hajnalka utca

Ifjúság utca

Ilona utca

Júlia utca

Krisztina utca

Lotz Károly utca

Madarász Viktor utca

Mecsek-köz

Móricz Zsigmond utca

Munkácsy Mihály utca 1-57.

Munkácsy Mihály utca 2-46.

Nagy László utca

Pécsi utca 35-37.

Pécsi utca 33-42.

Rippl-Rónai J. utca

Széchenyi István utca

Székely Bertalan utca

Szinyei Merse Pál utca

Zichy Mihály utca



4. körzet: Eperjesi Gabriella


Alkotmány utca

Aranypohár dűlő

Cseresznyák

Függetlenség utca

Gadány

Hamvas völgy

Kazinczy Ferenc utca

Malompart dűlő

Május 1. utca

Március 15. utca

Pannónia utca

Szilvási utca

Vértanúk utca 2-24.


5. körzet: Ambachné Daum Anita


Attila utca

Autósvölgy

Berek utca

Berek udvar

Bercsényi Miklós utca

Bocskai István utca

Damjanich János utca

Dugonics Titusz utca

Eötvös László utca

Esze Tamás utca

Hunyadi János utca

Irinyi János utca

Köztársaság utca

Malomszéle dűlő

Palánták dűlő

Somág-köz dűlő

Vértanúk utca 1-31.

Vértanúk utca. 26-60.


6. körzet: Makrainé Tucsek Brigitta


Akácfa utca

Ady Endre utca

Anna akna

Bajcsy-Zsilinszky Endre utca

Bem József utca

Béketelep

Csermák dűlő

Diófa utca

Dózsa György utca

Engel Adolf utca

Fenyő utca

Gesztenyési utca

Gyöngyvirág utca

Hársfa utca

Hóvirág utca

Kiss János utca

József Attila utca

Kossuth Lajos utca 1-77.

Kossuth Lajos utca 2-42.

Kossuth Lajos utca 81-105.

Kórház utca

Kőbánya

Liliom utca

Majális tér

Nefelejcs utca

Nyár utca

Ősz utca

Rezeda utca

Rozmaring utca

Rózsa utca

Sóstó

Szegfű utca

Tavasz utca

Táncsics Mihály utca

Templom tér

Tél utca

Zobáki utca

Zobák puszta

Viola utca



7. körzet: Kozmáné Kiss Ágota


Bartók Béla utca

Cserma utca

Dankó Péter utca

Erkel Ferenc utca

Hegyhát utca

Kodály Zoltán utca

Körtvélyes utca

Lehár Ferenc utca

Liszt Ferenc utca

Mecsekfalu

Mecsekfalui út

Munkácsy Mihály utca 48-59.

Nagyszántó utca

Sikonda

Zengő utca



5. melléklet a 23/2016. (XII.16.) önkormányzati rendelethez[2]


Iskola-egészségügyi ellátás


Iskolafogászat:


1. sz. iskolafogászati körzet

Ellátást végző orvos: dr. Mátyás Magdolna

Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola                   Komló, Templom tér 2.

Komló Városi Óvoda Felszószilvási Tagóvodája                            Komló, Május 1. u. 15.

Komló Városi Óvoda Szilvási Tagóvodája                                      Komló, Függetlenség u. 30.

Komló Városi Óvoda Hunyadi Tagóvodája                                     Komló, Hunyadi u. 8-10.

Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája „A” osztályok     Komló, Bányász u. 1.



2. sz. iskolafogászati körzet

Ellátást végző orvos: dr. Révész András

Pécsi Szakképzési Centrum Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Kökönyösi Szakközépiskola)                                               Komló, Alkotmány u. 2.

Kökönyösi Gimnázium                                                                    Komló, Alkotmány u. 2/b.

Felsőszilvási Általános Iskola                                                          Komló, Május 1. u. 13.



3. sz. iskolafogászati körzet

Ellátást végző orvos: dr. Mühl Attila

Pécsi Szakképzési Centrum Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Kökönyösi Szakiskola)                                                         Komló, Vájáriskola u. 1.

Komló Városi Óvoda Körtvélyesi Tagóvodája                                Komló, Nagyszántó u. 10.

Komló Városi Óvoda Kökönyösi Tagóvodája                                 Komló, Jó szerencsét u. 1.

Kenderföld-Somági Általános Iskola                                                          Komló, Gagarin u. 4.



4. sz. iskolafogászati körzet

Ellátást végző orvos: dr. Nyers Olympia

Szilvási Általános Iskola                                                                  Komló, Függetlenség u. 32.

Komló Városi Óvoda Gesztenyési Tagóvodája                               Komló, Rózsa u. 9.

Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája „B” osztályok, és 1-2. évfolyam „I” osztályai                                                                                            Komló, Bányász u. 1.

Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Bernadett Tagóvodája

Komló, Templom tér 1.

Boldog Ceferino Katolikus Óvoda                                                   Komló, Templom tér 3.



5. sz. iskolafogászati körzet

Ellátást végző orvos:  dr. Márki Eszter

Komló Városi Óvoda                                                                        Komló, Tompa M. u. 2/1.

Komló Városi Óvoda Mecsekjánosi Tagóvodája                            Komló, Iskola u. 39.

Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium                                                  Komló, Tompa M. u. 14.

Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája „C” osztályok, és 3-4-5. évfolyam „I” osztályai                                                                                      Komló, Bányász u. 1.



Iskolaorvos:

1. dr. Balogh Nóra:

Komló Városi Óvoda

Komló Városi Óvoda Körtvélyesi Tagóvodája

Komló Városi Óvoda Kökönyösi Tagóvodája

Komló Városi Óvoda Mecsekjánosi Tagóvodája

Komló Városi Óvoda Hunyadi Tagóvodája

Komló Városi Óvoda Felsőszilvási Tagóvodája

Komló Városi Óvoda Gesztenyési Tagóvodája

Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola és Óvoda Szent Bernadett Tagóvodája

Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája

Szilvási Általános Iskola


2. dr. Lovász Mária:

Komló Városi Óvoda Szilvási Tagóvodája

Kenderföld-Somági Általános Iskola

Kökönyösi Gimnázium

Pécsi Szakképzési Centrum Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma

Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskola



Iskolavédőnő:

1. Wittmerné Tóth Judit:

Kökönyösi Gimnázium

Pécsi Szakképzési Centrum Komlói Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma


2. Both Alíz:

Komlói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kökönyösi Gimnázium Gagarin Általános Iskolája

Kenderföld-Somági Általános Iskola


3. Meszaricsné Szekeres Katalin:

Szilvási Általános Iskola

Szilvási Általános Iskola Felsőszilvási Általános Iskola

Kodály Zoltán Ének-zenei Katolikus Általános Iskola




[1]

Módosította Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2017. (IV. 29.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2017. április 30-tól

[2]

Módosította Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2017. (V.26.) önkormányzati rendeletének 1. §-a. Hatályos: 2017. május 27-től