Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

Hatályos: 2025. 10. 01

Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelete

az önkormányzat 2025. évi költségvetéséről

2025.10.01.

[1] A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 111. § (2) bekezdés alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetése, melyből finanszírozza és látja el törvényben meghatározott kötelező és önként vállalt feladatait,

[2] Hidas Község Önkormányzatának éves költségvetése a települési szolgáltatások működtetését és a településfejlesztési célok megvalósítását egyaránt lehetővé tevő, kiegyensúlyozott gazdálkodás elve szerint került összeállításra,

[3] Hidas Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében, a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény 64. § (5) bekezdésében és a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 234. § (3) és (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Kormányrendelet, a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, valamint Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény előírásaira figyelemmel, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 120. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Hidas Község Önkormányzatának Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága, valamint az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 5/2024. (XI.8) önkormányzati rendelet 2. mellékletében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Hidas Község Önkormányzatának Képviselő-testületének Pénzügyi Bizottsága véleményének kikérésével az Önkormányzat 2025. évi költségvetéséről a következőket rendeli el:

1. A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testületére és szerveire, Hidas Község Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveire, valamint a támogatásban részesített magánszemélyekre, jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki.

2. A költségvetés bevételei és kiadásai

2. § (1) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a 2025. évi költségvetését

a)1 597.031.082 Ft költségvetési bevétellel,

b)2 597.031.082 Ft költségvetési kiadássall,

c) 0 Ft költségvetési egyenleggel,

d) 0 Ft - ebből működési (hiány,többlet)

e) 0 Ft - felhalmozási (hiány,többlet)

állapítja meg.

(2) A kiadási főösszegen belül a kiemelt előirányzatokat

a)3 347.725.412 Ft működési költségvetés kiadásai;

aa) 209.030.254 Ft személyi juttatások kiadásai;

ab) 26.834.719 Ft munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó kiadásai;

ac) 84.605.430 Ft dologi kiadások;

ad) 9.439.000 Ft ellátottak pénzbeli juttatásai;

ae) 16.714.846 Ft egyéb működési célú kiadások;

b)4 241.646.481 Ft felhalmozási költségvetés kiadásai;

ba) 241.646.481 Ft beruházások;

bb) 0 Ft felújítások;

bc) 0 Ft egyéb felhalmozási kiadások;

c)5 1.101.163 Ft tartalék;

d) 7.659.189 Ft finanszírozási kiadások;

jogcímenkénti megoszlásban állapítja meg.

(3) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényben foglaltak figyelembevételéve a költségvetési címrendjét az 1. melléklet szerint határozza meg.

(4) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat, valamint a kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban a 2. melléklet alapján határozza meg.

(5) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 3. melléklet és a 4. melléklet határozza meg.

(6) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradványának felhasználását rendeli el.

(7) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében a képviselő-testület az előző év(ek) költségvetési maradvány felhasználását, valamint a saját bevételek működési kiadások finanszírozásán felüli rész felhasználását rendeli el. A felhalmozási hiány fejlesztési hitelből történő külső finanszírozásához a Kormány engedélye szükséges.

3. A költségvetés részletezése

3. § (1) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit az 5. melléklet szerint határozza meg.

(2) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 29/A. §-ában szabályozott középtávú tervezés részeként az önkormányzat és intézményei 2025. évi költségvetésének tervezéséhez Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény, valamint az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. rendelet szabályozására figyelemmel a saját bevételeit, valamint az adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek a költségvetési évet követő három évre várható összegéről a költségvetési pénzügyi kitekintő adatokat a rendelet 6. melléklet szerinti tartalommal határozza meg.

(3) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait a 7. melléklet szerint határozza meg.

(4) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 8. melléklet szerint határozza meg.

(5) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a felújítások kiadásait felújításonként a 9. melléklet szerint határozza meg.

(6) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 10. melléklet szerint hagyja jóvá.

(7) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat bevételeit és kiadásait, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban 12. melléklet szerint határozza meg.

(8) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szerveinek bevételeit és kiadásait, kötelező feladatok, önként vállalt feladatok és államigazgatási feladatok bontásban a 13. melléklet, 14. melléklet szerint határozza meg.

(9)6 Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete a kiadások között 1.101.163 Ft tartalékot állapít meg. A tartalékot a Képviselő-testület engedélyével lehet felhasználni, átcsoportosítani.

(10) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek tárgyévi és az előző három év mérlegét a 15. melléklet szerint határozza meg.

(11) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat többéves kihatással járó döntéseit számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint a 16. melléklet szerint határozza meg.

(12) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat által adott közvetett támogatások tervezését a 17. melléklet szerint határozza meg.

(13) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat előirányzat felhasználási tervét a 18. melléklet szerint határozza meg.

(14) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat bevételi kormányzati funkciók szerinti jogcímeit a 19. melléklet szerint határozza meg.

(15) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat kiadási kormányzati funkciók szerinti jogcímeit a 20. melléklet szerint határozza meg.

(16) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat céljelleggel tervezett támogatásait a 21. melléklet szerint határozza meg.

(17) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat a költségvetési évet követő három év tervezett bevételeit és kiadásait a 22. melléklet szerint határozza meg.

(18) Hidas Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Önkormányzat és az irányítása alá tartozó költségvetési szervek engedélyezett létszámait a 23. melléklet szerint határozza meg.

4. A költségvetés végrehajtásának szabályai

4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.

(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében évközben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.

(4) A költségvetési szerveknél a jutalmazásra fordítható és kifizethető összeg nem haladhatja meg a rendszeres személyi juttatások előirányzatának 10%-át. Ennek fedezetére a személyi juttatások évközi megtakarítása és a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordítható forrás szolgálhat.

(5) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.

(6) A költségvetési szerv vezetője e rendelet 11. melléklet szerinti adatlapon köteles a tartozásállományról adatot szolgáltatni. A költségvetési szerv az általa lejárt esedékességű elismert tartozásállomány tekintetében – nemleges adat esetén is – havonta a tárgyhó 25-i állapotnak megfelelően a tárgyhónapot követő hó 5-ig az önkormányzat jegyzője részére köteles adatszolgáltatást teljesíteni.

(7) Kiegészítő támogatás igényléséről a működőképességet veszélyeztető helyzet esetében a polgármester gondoskodik, külön képviselő-testületi döntés alapján.

(8) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.

5. Az előirányzatok módosítása

5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.

(2) Az átcsoportosításról, kötelezettség vállalásokról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2025. december 31-ig gyakorolható.

(3) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.

(4) A képviselő-testület a költségvetési rendelet (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként - az első negyedév kivételével - negyedévenként, de legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.

(5) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.

(6) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.

(7) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.

6. A gazdálkodás szabályai

6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.

(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival minden esetben, egyéb előirányzatokkal a munkamegosztási megállapodás(ok)ban foglaltaknak megfelelően rendelkezik.

(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.

(4) A Hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.

7. A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése

7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.

(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról külső vállalkozó útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.

8. Záró rendelkezések

8. § Ez a rendelet 2025. március 7-én lép hatályba.

1. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez7

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi költségvetésének címrendje

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

1

Cím szám

Alcím szám

Cím neve

Alcím neve

Kiadás -
Eredeti előirányzat

Kiadás -
Módosított előirányzat

Bevétel -
Eredeti előirányzat

Bevétel -
Módosított előirányzat

Saját bevétel

Önkormányzati támogatás

ÁHT-n belüli támogatás

2

1

1

Hidas Község Önkormányzat

572 142 216

596 931 082

572 142 216

596 931 082

349 157 446

0

247 773 636

3

Személyi juttatások

45 266 929

45 334 052

4

Munkaadókat terhelő járulékok

5 040 394

5 040 394

5

Dologi kiadások

51 986 425

57 841 840

6

Ellátottak pénzbeli juttatásai

9 439 000

9 439 000

7

Egyéb működési célú kiadások

7 473 004

16 714 846

8

Beruházások

225 994 617

241 646 481

9

Felújítások

0

0

10

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

11

Céltartalék

3 162 409

1 101 163

12

Finanszírozási kiadások

223 779 438

219 813 306

13

2

Fenntartott költségvetési szervek

216 220 249

212 254 117

216 220 249

212 254 117

100 000

212 154 117

0

14

1

Hidasi Polgármesteri Hivatal

76 529 263

76 529 263

76 529 263

76 529 263

100 000

76 429 263

0

15

Személyi juttatások

61 612 407

61 612 407

16

Munkaadókat terhelő járulékok

8 313 632

8 313 632

17

Dologi kiadások

6 603 224

6 603 224

18

Ellátási díjak

0

0

19

Egyéb működési célú kiadások

0

0

20

Felhalmozási kiadások

0

0

21

2

Hidasi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde

139 690 986

135 724 854

139 690 986

135 724 854

0

135 724 854

0

22

Személyi juttatások

101 983 795

102 083 795

23

Munkaadókat terhelő járulékok

13 480 693

13 480 693

24

Dologi kiadások

20 260 366

20 160 366

25

Ellátási díjak

0

0

26

Egyéb működési célú kiadások

0

0

2. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez8

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi költségvetésének összevont mérlege

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

B11

Önkormányzat működési támogatásai

226 388 836

226 745 236

226 745 236

0

0

3

B111

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

64 267 600

64 267 600

64 267 600

0

0

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

85 888 018

85 888 018

85 888 018

0

0

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

32 888 680

32 888 680

32 888 680

0

0

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

24 696 739

24 696 739

24 696 739

0

0

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

4 512 307

4 512 307

4 512 307

0

0

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

14 135 492

14 135 492

14 135 492

0

0

9

B116

Elszámolásból származó bevételek előirányzata

0

356 400

356 400

0

0

10

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

8 361 948

8 593 197

8 593 197

0

0

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH belülről

0

0

0

0

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH belülről

0

0

0

0

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

0

0

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

8 361 948

8 593 197

8 593 197

0

0

17

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

12 435 203

12 435 203

0

0

18

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

19

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH bel.

0

0

0

0

0

20

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH bel.

0

0

0

0

0

21

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

0

0

0

22

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

12 435 203

12 435 203

0

0

24

B3

Közhatalmi bevételek

55 100 000

64 071 593

64 071 593

0

0

25

B31

Magánszemélyek jövedelemadói

0

0

0

0

0

26

B34

Vagyoni típusú adók

3 700 000

3 700 000

3 700 000

0

0

27

B351

Értékesítési és forgalmi adók

50 000 000

58 971 593

58 971 593

0

0

28

B352

Fogyasztási adók

0

0

0

0

0

29

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

0

0

0

30

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

1 400 000

1 400 000

1 400 000

0

0

31

B4

Működési bevételek

19 547 320

22 341 741

22 341 741

0

0

32

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

33

B402

Szolgáltatások ellenértéke

6 356 320

6 356 320

6 356 320

0

0

34

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

6 150 000

8 944 421

8 944 421

0

0

35

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

0

36

B405

Ellátási díjak

7 041 000

7 041 000

7 041 000

0

0

37

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

38

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0

0

39

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

0

0

0

40

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

0

0

0

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

41

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

42

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

0

0

0

43

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

44

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

45

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

46

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

47

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

0

48

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

0

49

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

50

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

0

51

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

0

B63

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm. és más nemz.sz.

0

0

0

0

0

52

B64

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

53

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

0

54

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

55

B71

Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

0

56

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

0

B73

Felhalm.célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm.és más nemz.sz.

0

0

0

0

0

57

B74

Felhalmozási célú visszatér.támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH kívülről

0

0

0

0

0

58

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

0

59

1.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

309 398 104

334 186 970

334 186 970

0

0

60

B811

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

61

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

62

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

63

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

64

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

65

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

66

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

67

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

68

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

69

B813

Maradvány igénybevétele

262 844 112

262 844 112

262 844 112

0

0

70

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

262 844 112

262 844 112

262 844 112

0

0

71

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

72

B814

Belföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

73

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések előirányzata

0

0

0

0

0

74

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése előirányzata

0

0

0

0

0

75

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése előirányzata

0

0

0

0

0

76

B82

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

77

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

0

78

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

0

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása előirányzata

0

0

0

0

0

79

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

0

80

B825

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől előirányzata

0

0

0

0

0

B83

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

81

B84

Váltóbevételek előirányzata

0

0

0

0

0

82

2.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

262 844 112

262 844 112

262 844 112

0

0

83

3.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2)

572 242 216

597 031 082

597 031 082

0

0

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

334 622 278

347 725 412

344 530 412

3 195 000

0

3

K1

Személyi juttatások

208 863 131

209 030 254

209 030 254

0

0

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

26 834 719

26 834 719

26 834 719

0

0

5

K3

Dologi kiadások

78 850 015

84 605 430

84 605 430

0

0

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

9 439 000

9 439 000

9 439 000

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások (tartalék nélkül)

7 473 004

16 714 846

13 519 846

3 195 000

0

8

K513

Tartalékok

3 162 409

1 101 163

1 101 163

0

0

9

K513

- Általános tartalék

0

0

0

0

0

10

K513

- Céltartalék

0

0

0

0

0

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

229 960 749

241 646 481

241 646 481

0

0

12

K6

Beruházások

229 960 749

241 646 481

241 646 481

0

0

13

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

0

14

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

15

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

0

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

564 583 027

589 371 893

586 176 893

3 195 000

0

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

0

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

0

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

0

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása

0

0

0

0

0

26

K9124

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

0

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása

0

0

0

0

0

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

0

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

7 659 189

7 659 189

7 659 189

0

0

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása előirányzata

0

0

0

0

0

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése előirányzata

7 659 189

7 659 189

7 659 189

0

0

32

K916

Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése előirányzata

0

0

0

0

0

33

K917

Pénzügyi lízing kiadásai előirányzata

0

0

0

0

0

34

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

35

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

36

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

37

K923

Külföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

0

38

K924

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek

0

0

0

0

0

39

K925

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

0

0

40

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek kiadásai

0

0

0

0

0

41

9.

Váltókiadások

0

0

0

0

0

42

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

7 659 189

7 659 189

7 659 189

0

0

43

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

572 242 216

597 031 082

593 836 082

3 195 000

0

3. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez9

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi működési célú bevételek és kiadások egyenlege önkormányzati szinten

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

Bevételi jogcímek

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kiadási jogcímek

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

2

Önkormányzatok működési támogatásai

226 388 836

226 745 236

Személyi juttatások

208 863 131

209 030 254

3

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

8 361 948

8 593 197

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

26 834 719

26 834 719

4

Működési bevételek

19 547 320

22 341 741

Dologi kiadások

78 850 015

84 605 430

5

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

Ellátottak pénzbeli juttatásai

9 439 000

9 439 000

6

Közhatalmi bevételek

55 100 000

64 071 593

Egyéb működési célú kiadások

7 473 004

16 714 846

7

Tartalékok

3 162 409

1 101 163

8

Költségvetési bevételek összesen (1+…+6)

309 398 104

321 751 767

Költségvetési kiadások összesen (1+...+6)

334 622 278

347 725 412

9

Működési célú finan.bevételek összesen

262 844 112

262 844 112

Működési célú finan.kiadások összesen

7 659 189

7 659 189

10

BEVÉTEL ÖSSZESEN (7+8)

572 242 216

584 595 879

KIADÁSOK ÖSSZESEN (7+8)

342 281 467

355 384 601

11

Költségvetési hiány:

25 224 174

25 973 645

Költségvetési többlet:

12

Tervezési hiány:

Tervezési többlet:

229 960 749

229 211 278

4. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez10

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi felhalmozási célú bevételek és kiadások egyenlege önkormányzati szinten

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

Bevételi jogcímek

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kiadási jogcímek

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

12 435 203

Beruházások

229 960 749

241 646 481

3

Felhalmozási bevételek

0

0

Felújítások

0

0

4

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele

0

0

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

5

Egyéb felhalmozási bevétel

0

0

Tartalékok

0

0

6

Költségvetési bevételek összesen (1+…+4):

0

12 435 203

Költségvetési kiadások összesen (1+…+4):

229 960 749

241 646 481

7

Felhalmozási célú finan.bevételek összesen

0

0

Felhalmozási célú finan.kiadások össz.

0

0

8

BEVÉTEL ÖSSZESEN (5+6)

0

12 435 203

KIADÁSOK ÖSSZESEN (5+6)

229 960 749

241 646 481

9

Költségvetési hiány:

229 960 749

229 211 278

Költségvetési többlet:

10

Tervezési hiány:

229 960 749

229 211 278

Tervezési többlet:

5. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségek

Adatok forintban

A

B

C

D

E

1

Megnevezés

2025.

2026.

2027.

Összesen

2

0

3

0

4

0

5

0

6

0

7

ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG

0

0

0

0

6. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez11

Hidas Község Önkormányzat

Saját bevételek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletekből

származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

Bevételi jogcímek

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

2026. évi
előirányzat

2027. évi
előirányzat

2028. évi
előirányzat

2

Önk.vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és haszn.származó bevétel

3

Helyi adók bevétele

55 100 000

64 071 593

0

0

0

4

Osztalék, koncessziós díj és a hozambevétel

5

Tárgyi eszköz és az im.jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bev.

0

0

0

0

0

6

Bírság-, pótlék- és díjbevétel

7

Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés

8

SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN

55 100 000

64 071 593

0

0

0

9

Adott évi saját bevétel 50%-a

27 550 000

32 035 797

0

0

0

10

Hitel felvételből származó tőketartozás XII. 31-én

11

Kötvény kibocsátásból származó tőketartozás

12

Adósságot keletkeztető ügyletek összértéke

0

0

0

0

0

13

Tőkefizetési kötelezettség

14

Kamatfizetési kötelezettség

15

Tárgyévi fizetési kötelezettség

0

0

0

0

0

7. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljai

Adatok forintban

A

B

1

Fejlesztési cél leírása

Fejlesztés várható kiadása

2

3

4

5

6

7

ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE

0

8. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez12

Hidas Község Önkormányzat

Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

Beruházás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024.12.31-ig

2025. évi előirányzat

2025. év utáni szükséglet

2

Bölcsőde építés /pályázat

334 250 000

2024-2025

108 478 083

225 771 917

3

Bölcsőde tárgyi eszköz

3 966 132

2 025

0

3 966 132

4

Könyvtárba fogas, lámpa

12 700

2 025

0

12 700

5

Klíma - orvosi rendelő

210 000

2 025

0

210 000

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

19

20

21

22

ÖSSZESEN:

338 438 832

108 478 083

229 960 749

9. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Felújítási kiadások előirányzata felújításonként

Adatok forintban

A

B

C

D

E

F

1

Felújítás megnevezése

Teljes költség

Kivitelezés kezdési és befejezési éve

Felhasználás 2024.12.31-ig

2025. évi előirányzat

2025. év utáni szükséglet

2

0

3

0

4

0

5

0

6

0

7

ÖSSZESEN:

0

0

0

0

10. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Európai Uniós támogatással megvalósuló projektek bevételei, kiadásai, hozzájárulások

Adatok forintban

1. Önkormányzaton kívüli EU-s projektekhez történő hozzájárulások

A

B

1

Támogatott neve

Hozzájárulás

2

3

4

5

6

7

Összesen:

0

2. EU-s projekt neve, azonosítója:

A

B

C

D

E

1

Jogcím

2025.

2026.

2027. után

Összesen

2

Saját erő

0

3

- saját erőből központi támogatás

0

4

EU-s forrás

0

5

Társfinanszírozás

0

6

Hitel

0

7

Egyéb forrás

0

8

Források összesen:

0

0

0

0

9

Személyi jellegű

0

10

Beruházások, beszerzések

0

11

Szolgáltatások igénybe vétele

0

12

Adminisztratív költségek

0

13

Kiadások összesen:

0

0

0

0

11. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Adatszolgáltatás az elismert tartozásállományról

Adatok forintban

Költségvetési szerv neve:

Költségvetési szerv számlaszáma:

Éves eredeti kiadási előirányzat:

30 napon túli elismert tartozásállomány összesen:

B

C

D

E

F

G

1

Tartozásállomány megnevezése

30 nap
alatti
állomány

30-60 nap
közötti
állomány

60 napon
túli
állomány

Átütemezett

Összesen:

2

Állammal szembeni tartozások

0

3

Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás

0

4

Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás

0

5

TB alapokkal szembeni tartozás

0

6

Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé

0

7

Egyéb tartozásállomány

0

8

Összesen:

0

0

0

0

0

Dátum:

…............................................

költségvetési szerv vezetője

12. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez13

Hidas Község Önkormányzat

Összes bevétel, kiadás (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

B11

Önkormányzat működési támogatásai

226 388 836

226 745 236

226 745 236

0

0

3

B111

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

64 267 600

64 267 600

64 267 600

0

0

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

85 888 018

85 888 018

85 888 018

0

0

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

32 888 680

32 888 680

32 888 680

0

0

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

24 696 739

24 696 739

24 696 739

0

0

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

4 512 307

4 512 307

4 512 307

0

0

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

14 135 492

14 135 492

14 135 492

0

0

9

B116

Elszámolásból származó bevételek előirányzata

0

356 400

356 400

0

0

10

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

8 361 948

8 593 197

8 593 197

0

0

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH belülről

0

0

0

0

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH belülről

0

0

0

0

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

0

0

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

8 361 948

8 593 197

8 593 197

0

0

16

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

12 435 203

12 435 203

0

0

17

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

18

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH bel.

0

0

0

0

0

19

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH bel.

0

0

0

0

0

20

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

0

0

0

21

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

12 435 203

12 435 203

0

0

22

B3

Közhatalmi bevételek

55 100 000

64 071 593

64 071 593

0

0

23

B31

Magánszemélyek jövedelemadói

0

0

0

0

0

24

B34

Vagyoni típusú adók

3 700 000

3 700 000

3 700 000

0

0

25

B351

Értékesítési és forgalmi adók

50 000 000

58 971 593

58 971 593

0

0

26

B352

Fogyasztási adók

0

0

0

0

0

27

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

0

0

0

28

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

1 400 000

1 400 000

1 400 000

0

0

29

B4

Működési bevételek

19 447 320

22 241 741

22 241 741

0

0

30

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

31

B402

Szolgáltatások ellenértéke

6 256 320

6 256 320

6 256 320

0

0

32

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

6 150 000

8 944 421

8 944 421

0

0

33

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

0

34

B405

Ellátási díjak

7 041 000

7 041 000

7 041 000

0

0

35

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

36

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0

0

37

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

0

0

0

38

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

0

0

0

39

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

40

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

41

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

42

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

0

0

0

43

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

44

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

45

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

46

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

47

B54

Részesedések értékesítése

0

0

0

0

0

48

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

0

0

0

49

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

50

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

0

51

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

0

52

B63

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm. és más nemz.sz.

0

0

0

0

0

53

B64

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

54

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

0

55

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

56

B71

Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

0

0

0

57

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

0

0

0

58

B73

Felhalm.célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm.és más nemz.sz.

0

0

0

0

0

59

B74

Felhalmozási célú visszatér.támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH kívülről

0

0

0

0

0

60

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

0

0

0

61

1.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

309 298 104

334 086 970

334 086 970

0

0

62

B811

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

0

0

0

0

63

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

64

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

65

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

0

0

0

66

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

67

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

68

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

69

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

0

0

0

70

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

0

0

0

71

B813

Maradvány igénybevétele

262 844 112

262 844 112

262 844 112

0

0

72

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

262 844 112

262 844 112

262 844 112

0

0

73

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

74

B814-817

Belföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

75

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések előirányzata

0

0

0

0

0

76

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése előirányzata

0

0

0

0

0

77

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése előirányzata

0

0

0

0

0

78

B82

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

79

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

0

80

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

0

0

0

81

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása előirányzata

0

0

0

0

0

82

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

0

0

0

83

B825

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől előirányzata

0

0

0

0

0

84

B83

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei előirányzata

0

0

0

0

0

85

B84

Váltóbevételek előirányzata

0

0

0

0

0

86

2.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

262 844 112

262 844 112

262 844 112

0

0

87

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+2)

572 142 216

596 931 082

596 931 082

0

0

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

122 368 161

135 471 295

132 276 295

3 195 000

0

3

K1

Személyi juttatások

45 266 929

45 334 052

45 334 052

0

0

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

5 040 394

5 040 394

5 040 394

0

0

5

K3

Dologi kiadások

51 986 425

57 841 840

57 841 840

0

0

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

9 439 000

9 439 000

9 439 000

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

7 473 004

16 714 846

13 519 846

3 195 000

0

8

K513

Tartalékok

3 162 409

1 101 163

1 101 163

0

0

9

K513

- Általános tartalék

0

0

0

0

0

10

K513

- Céltartalék

0

0

0

0

0

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

225 994 617

241 646 481

241 646 481

0

0

12

K6

Beruházások

225 994 617

241 646 481

241 646 481

0

0

13

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

0

14

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

15

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

0

16

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

348 362 778

377 117 776

373 922 776

3 195 000

0

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre

0

0

0

0

0

19

K9111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

20

K9112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

0

0

0

21

K9113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése

0

0

0

0

0

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai

0

0

0

0

0

23

K9121

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

24

K9122

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

25

K9123

Kincstárjegyek beváltása

0

0

0

0

0

26

K9124

Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

0

27

K9125

Belföldi kötvények beváltása

0

0

0

0

0

28

K9126

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

0

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai

223 779 438

219 813 306

219 813 306

0

0

30

K913

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

0

0

0

0

0

31

K914

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7 659 189

7 659 189

7 659 189

0

0

32

K915

Központi, irányító szervi támogatás

216 120 249

212 154 117

212 154 117

0

0

33

K916

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

0

0

0

0

0

34

K917

Pénzügyi lízing kiadásai

0

0

0

0

0

35

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai

0

0

0

0

0

36

K921

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

37

K922

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

0

0

0

38

K923

Külföldi értékpapírok beváltása

0

0

0

0

0

39

K924

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek

0

0

0

0

0

40

K925

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

0

0

0

0

0

41

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

0

0

0

0

0

42

9.

Váltókiadások

0

0

0

0

0

43

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

223 779 438

219 813 306

219 813 306

0

0

44

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

572 142 216

596 931 082

593 736 082

3 195 000

0

13. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez14

Hidasi Polgármesteri Hivatal

Összes bevétel, kiadás (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

B4

Működési bevételek

100 000

100 000

100 000

0

0

3

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

4

B402

Szolgáltatások ellenértéke

100 000

100 000

100 000

0

0

5

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

6

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

0

7

B405

Ellátási díjak

0

0

0

0

0

8

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

9

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0

0

10

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

0

0

0

11

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

0

0

0

12

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

13

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

14

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

15

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

0

0

0

16

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

17

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

18

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

0

0

0

19

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

0

20

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

21

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

22

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

23

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

0

0

0

24

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

0

25

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

26

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

27

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

28

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

29

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

30

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

31

1.

Költségvetési bevételek összesen

100 000

100 000

100 000

0

0

32

2.

Finanszírozási bevételek

76 429 263

76 429 263

76 429 263

0

0

33

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

34

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

35

B816

Központi, irányító szervi támogatás

76 429 263

76 429 263

76 429 263

0

0

36

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

76 529 263

76 529 263

76 529 263

0

0

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

76 529 263

76 529 263

76 529 263

0

0

3

K1

Személyi juttatások

61 612 407

61 612 407

61 612 407

0

0

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

8 313 632

8 313 632

8 313 632

0

0

5

K3

Dologi kiadások

6 603 224

6 603 224

6 603 224

0

0

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

0

0

0

0

0

9

K6

Beruházások

0

0

0

0

0

10

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

0

11

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

12

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

0

13

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

14

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

15

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

76 529 263

76 529 263

76 529 263

0

0

14. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez15

Hidasi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde

Összes bevétel, kiadás (adatok forintban)

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

B4

Működési bevételek

0

0

0

0

0

3

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

0

0

0

4

B402

Szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

5

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

0

0

0

6

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

0

0

0

7

B405

Ellátási díjak

0

0

0

0

0

8

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

0

0

0

9

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

0

0

0

10

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

0

0

0

11

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

0

0

0

0

12

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

13

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

0

0

0

14

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

0

0

0

15

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

0

0

0

16

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

17

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

0

0

0

18

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

0

0

0

19

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

0

20

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

21

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

22

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

0

0

0

23

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

0

0

0

24

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

0

0

0

25

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

26

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

0

0

0

27

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

0

0

0

28

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

0

0

0

29

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

30

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

31

1.

Költségvetési bevételek összesen

0

0

0

0

0

32

2.

Finanszírozási bevételek

139 690 986

135 724 854

135 724 854

0

0

33

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

34

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

0

0

0

35

B816

Központi, irányító szervi támogatás

139 690 986

135 724 854

135 724 854

0

0

36

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

139 690 986

135 724 854

135 724 854

0

0

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

1

S.sz.

Kiemelt előirányzat, előirányzat megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

Kötelező feladatok

Önként vállalt feladatok

Államigazgatási feladatok

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

135 724 854

135 724 854

135 724 854

0

0

3

K1

Személyi juttatások

101 983 795

102 083 795

102 083 795

0

0

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

13 480 693

13 480 693

13 480 693

0

0

5

K3

Dologi kiadások

20 260 366

20 160 366

20 160 366

0

0

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

0

0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

0

0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

3 966 132

0

0

0

0

9

K6

Beruházások

3 966 132

0

0

0

0

10

K6

EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

0

0

0

11

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

12

K7

EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

0

0

0

13

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

14

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

15

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

139 690 986

135 724 854

135 724 854

0

0

15. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez16

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi költségvetés és az előző három év összevont mérlege

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
eredeti
előirányzat - 1/2025.(III.7.)

2025. évi
módosított
előirányzat -

Előirányzat változás

2025. évi
módosított
előirányzat - 4/2025. (IX.30.)

2

B11

Önkormányzat működési támogatásai

0

0

0

226 388 836

348 728 270

-121 983 034

226 745 236

3

B111

Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása

64 267 600

100 615 118

-36 347 518

64 267 600

4

B112

Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása

85 888 018

165 935 050

-80 047 032

85 888 018

5

B1131

Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása

32 888 680

13 896 000

+18 992 680

32 888 680

6

B1132

Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása

24 696 739

60 837 570

-36 140 831

24 696 739

7

B114

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása

4 512 307

7 444 532

-2 932 225

4 512 307

8

B115

Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások

14 135 492

0

+14 135 492

14 135 492

9

B116

Elszámolásból származó bevételek előirányzata

0

0

+356 400

356 400

10

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

8 361 948

46 368 000

-37 774 803

8 593 197

11

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

+0

0

12

B13

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH belülről

0

0

+0

0

13

B14

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH belülről

0

0

+0

0

14

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

+0

0

15

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

8 361 948

46 368 000

-37 774 803

8 593 197

16

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

51 735 560

-39 300 357

12 435 203

17

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

+0

0

18

B22

Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH bel.

0

0

+0

0

19

B23

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH bel.

0

0

+0

0

20

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

+0

0

21

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

51 735 560

-39 300 357

12 435 203

22

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

55 100 000

146 262 000

-82 190 407

64 071 593

23

B31

Magánszemélyek jövedelemadói

0

0

+0

0

24

B34

Vagyoni típusú adók

3 700 000

10 092 000

-6 392 000

3 700 000

25

B351

Értékesítési és forgalmi adók

50 000 000

131 352 000

-72 380 407

58 971 593

26

B352

Fogyasztási adók

0

0

+0

0

27

B355

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók

0

0

+0

0

28

B36

Egyéb közhatalmi bevételek

1 400 000

4 818 000

-3 418 000

1 400 000

29

B4

Működési bevételek

0

0

0

19 447 320

25 220 580

-2 978 839

22 241 741

30

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

+0

0

31

B402

Szolgáltatások ellenértéke

6 256 320

6 900 000

-643 680

6 256 320

32

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

6 150 000

30 000

+8 914 421

8 944 421

33

B404

Tulajdonosi bevételek

0

11 428 080

-11 428 080

0

34

B405

Ellátási díjak

7 041 000

0

+7 041 000

7 041 000

35

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

3 354 360

-3 354 360

0

36

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

+0

0

37

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

+0

0

38

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

960 000

-960 000

0

39

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

+0

0

40

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

+0

0

41

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

+0

0

42

B411

Egyéb működési bevételek

0

2 548 140

-2 548 140

0

43

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

54 000 000

-54 000 000

0

44

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

+0

0

45

B52

Ingatlanok értékesítése

0

54 000 000

-54 000 000

0

46

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

+0

0

47

B54

Részesedések értékesítése

0

0

+0

0

48

B55

Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek

0

0

+0

0

49

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

+0

0

50

B61

Működési célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

+0

0

51

B62

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

+0

0

52

B63

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm. és más nemz.sz.

0

0

+0

0

53

B64

Működési célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről

0

0

+0

0

54

B65

Egyéb működési célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

+0

0

55

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

+0

0

56

B71

Felhalm.célú garancia- és kezességvállalásból származó megtérülések ÁH kívülről

0

0

+0

0

57

B72

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az EU

0

0

+0

0

58

B73

Felhalm.célú visszatér.tám., kölcsönök visszatérülése korm.és más nemz.sz.

0

0

+0

0

59

B74

Felhalmozási célú visszatér.támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH kívülről

0

0

+0

0

60

B75

Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszközök előirányzata

0

0

+0

0

61

1.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

0

0

0

309 298 104

672 314 410

-338 227 440

334 086 970

62

B811

Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről

0

40 000 000

-40 000 000

0

63

B8111

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

40 000 000

-40 000 000

0

64

B8112

Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

+0

0

65

B8113

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól

0

0

+0

0

66

B812

Belföldi értékpapírok bevételei

0

0

0

0

0

+0

0

67

B8121

Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

+0

0

68

B8122

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

+0

0

69

B8123

Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése

0

0

+0

0

70

B8124

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok kibocsátása

0

0

+0

0

71

B813

Maradvány igénybevétele

0

0

0

262 844 112

48 312 867

+214 531 245

262 844 112

72

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

262 844 112

48 312 867

+214 531 245

262 844 112

73

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

+0

0

74

B814-817

Belföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

63 831 209

-63 831 209

0

75

B814

Államháztartáson belüli megelőlegezések előirányzata

0

11 031 209

-11 031 209

0

76

B815

Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése előirányzata

0

0

+0

0

77

B817

Lekötött bankbetétek megszüntetése előirányzata

0

52 800 000

-52 800 000

0

78

B82

Külföldi finanszírozás bevételei

0

0

0

0

0

+0

0

79

B821

Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

+0

0

80

B822

Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése előirányzata

0

0

+0

0

81

B823

Külföldi értékpapírok kibocsátása előirányzata

0

0

+0

0

82

B824

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi kormányoktól és nemzetközi szervezetektől

0

0

+0

0

83

B825

Hitelek, kölcsönök felvétele külföldi pénzintézetektől előirányzata

0

0

+0

0

84

B83

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei előirányzata

0

0

+0

0

85

B84

Váltóbevételek előirányzata

0

0

+0

0

86

16.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +15.)

0

0

0

262 844 112

152 144 076

+110 700 036

262 844 112

87

17.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZ.BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17)

0

0

0

572 142 216

824 458 486

-227 527 404

596 931 082

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
eredeti
előirányzat - 1/2025.(III.7.)

2025. évi
módosított
előirányzat -

Előirányzat változás

2025. évi
módosított
előirányzat - 4/2025. (IX.30.)

2

1.

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.)

0

0

0

122 368 161

289 160 221

-153 688 926

135 471 295

3

1.1.

Személyi juttatások

45 266 929

108 005 300

-62 671 248

45 334 052

4

1.2.

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

5 040 394

13 578 280

-8 537 886

5 040 394

5

1.3.

Dologi kiadások

51 986 425

134 204 200

-76 362 360

57 841 840

6

1.4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

9 439 000

6 740 000

+2 699 000

9 439 000

7

1.5

Egyéb működési célú kiadások

7 473 004

13 337 172

+3 377 674

16 714 846

8

1.6.

Tartalékok

3 162 409

13 295 269

-12 194 106

1 101 163

9

1.7.

- az 1.18-ból: - Általános tartalék

0

0

+0

0

10

1.8.

- Céltartalék

0

0

+0

0

11

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.)

0

0

0

225 994 617

132 349 600

+109 296 881

241 646 481

12

2.1.

Beruházások

225 994 617

130 638 400

+111 008 081

241 646 481

13

2.2.

2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás

0

0

+0

0

14

2.3.

Felújítások

0

1 270 000

-1 270 000

0

15

2.4.

2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás

0

0

+0

0

16

2.5.

Egyéb felhalmozási kiadások

0

441 200

-441 200

0

17

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

0

0

0

348 362 778

421 509 821

-44 392 045

377 117 776

18

4.

Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.)

0

40 000 000

-40 000 000

0

19

4.1.

Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

+0

0

20

4.2.

Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

40 000 000

-40 000 000

0

21

4.3.

Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak

0

0

+0

0

22

5.

Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.)

0

0

+0

0

23

5.1.

Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

+0

0

24

5.2.

Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása

0

0

+0

0

25

5.3.

Kincstárjegyek beváltása

0

0

+0

0

26

5.4.

Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

+0

0

27

5.5.

Belföldi kötvények beváltása

0

0

+0

0

28

5.6.

Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása

0

0

+0

0

29

6.

Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.)

0

0

0

223 779 438

362 948 665

-143 135 359

219 813 306

30

6.1.

Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása

0

0

+0

0

31

6.2.

Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése

7 659 189

11 031 209

-3 372 020

7 659 189

32

6.3.

Központi, irányító szervi támogatás

216 120 249

323 117 456

-110 963 339

212 154 117

33

6.4.

Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése

0

28 800 000

-28 800 000

0

34

6.5.

Pénzügyi lízing kiadásai

0

0

+0

0

35

7.

Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.)

0

0

0

0

0

+0

0

36

7.1.

Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

+0

0

37

7.2.

Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása

0

0

+0

0

38

7.3.

Külföldi értékpapírok beváltása

0

0

+0

0

39

7.4.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek

0

0

+0

0

40

7.5.

Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek

0

0

+0

0

41

8.

Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek

0

0

+0

0

42

9.

Költségvetési szervek finanszírozása

0

0

+0

0

43

10.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.)

0

0

0

223 779 438

402 948 665

-183 135 359

219 813 306

44

11.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.)

0

0

0

572 142 216

824 458 486

-227 527 404

596 931 082

Hidasi Polgármesteri Hivatal

2025. évi költségvetés és az előző három év összevont mérlege

Adatok forintban

3. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
eredeti
előirányzat - 1/2025.(III.7.)

2025. évi
módosított
előirányzat -

Előirányzat változás

2025. évi
módosított
előirányzat - 4/2025. (IX.30.)

2

B4

Működési bevételek

0

0

0

100 000

122 040

-22 040

100 000

3

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

+0

0

4

B402

Szolgáltatások ellenértéke

100 000

0

+100 000

100 000

5

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

120 000

-120 000

0

6

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

+0

0

7

B405

Ellátási díjak

0

0

+0

0

8

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

0

+0

0

9

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

+0

0

10

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

+0

0

11

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

2 040

-2 040

0

12

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

+0

0

13

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

+0

0

14

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

+0

0

15

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

+0

0

16

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

+0

0

17

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

+0

0

18

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

+0

0

19

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

+0

0

20

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

+0

0

21

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

+0

0

22

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

+0

0

23

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

+0

0

24

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

+0

0

25

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

+0

0

26

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

+0

0

27

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

+0

0

28

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

+0

0

29

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

+0

0

30

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

+0

0

31

1.

Költségvetési bevételek összesen

0

0

0

100 000

122 040

-22 040

100 000

32

2.

Finanszírozási bevételek

0

0

0

76 429 263

91 096 800

-14 667 537

76 429 263

33

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

0

67 540

-67 540

0

34

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

+0

0

35

B816

Központi, irányító szervi támogatás

76 429 263

91 029 260

-14 599 997

76 429 263

36

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

0

0

0

76 529 263

91 218 840

-14 689 577

76 529 263

4. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
eredeti
előirányzat - 1/2025.(III.7.)

2025. évi
módosított
előirányzat -

Előirányzat változás

2025. évi
módosított
előirányzat - 4/2025. (IX.30.)

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

0

0

0

76 529 263

90 710 840

-14 181 577

76 529 263

3

K1

Személyi juttatások

61 612 407

71 797 500

-10 185 093

61 612 407

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

8 313 632

9 758 100

-1 444 468

8 313 632

5

K3

Dologi kiadások

6 603 224

9 155 240

-2 552 016

6 603 224

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

+0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

+0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

0

0

0

0

508 000

-508 000

0

9

K6

Beruházások

0

508 000

-508 000

0

10

K7

Felújítások

0

0

+0

0

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

+0

0

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

+0

0

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

0

0

0

76 529 263

91 218 840

-14 689 577

76 529 263

Hidasi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde

2025. évi költségvetés és az előző három év összevont mérlege

Adatok forintban

5. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
eredeti
előirányzat - 1/2025.(III.7.)

2025. évi
módosított
előirányzat -

Előirányzat változás

2025. évi
módosított
előirányzat - 4/2025. (IX.30.)

2

B4

Működési bevételek

0

0

0

0

28 456 680

-28 456 680

0

3

B401

Készletértékesítés ellenértéke

0

0

+0

0

4

B402

Szolgáltatások ellenértéke

0

11 280 000

-11 280 000

0

5

B403

Közvetített szolgáltatások ellenértéke

0

0

+0

0

6

B404

Tulajdonosi bevételek

0

0

+0

0

7

B405

Ellátási díjak

0

11 124 000

-11 124 000

0

8

B406

Kiszámlázott általános forgalmi adó

0

6 049 080

-6 049 080

0

9

B407

Általános forgalmi adó visszatérítése

0

0

+0

0

10

B4081

Befektetett pénzügyi eszközökből származó bevételek

0

0

+0

0

11

B4082

Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek

0

3 600

-3 600

0

12

B4091

Részesedésekből származó pénzügyi műveletek bevételei

0

0

+0

0

13

B4092

Más egyéb pénzügyi műveletek bevételei

0

0

+0

0

14

B410

Biztosító által fizetett kártérítés

0

0

+0

0

15

B411

Egyéb működési bevételek

0

0

+0

0

16

B12-16

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

+0

0

17

B12

Elvonások és befizetések bevételei

0

0

+0

0

18

B15

Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH belülről

0

0

+0

0

19

B16

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

+0

0

20

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

0

0

0

+0

0

21

B2

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

0

0

0

0

0

+0

0

22

B21

Felhalmozási célú önkormányzati támogatások

0

0

+0

0

23

B24

Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele ÁH bel.

0

0

+0

0

24

B25

Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei ÁH belülről

0

0

+0

0

25

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

+0

0

26

B51

Immateriális javak értékesítése

0

0

+0

0

27

B52

Ingatlanok értékesítése

0

0

+0

0

28

B53

Egyéb tárgyi eszközök értékesítése

0

0

+0

0

29

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

+0

0

30

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

+0

0

31

1.

Költségvetési bevételek összesen

0

0

0

0

28 456 680

-28 456 680

0

32

2.

Finanszírozási bevételek

0

0

0

139 690 986

232 246 320

-96 521 466

135 724 854

33

B8131

Előző év költségvetési maradványának igénybevétele

0

158 124

-158 124

0

34

B8132

Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele

0

0

+0

0

35

B816

Központi, irányító szervi támogatás

139 690 986

232 088 196

-96 363 342

135 724 854

36

3.

BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1.+2.)

0

0

0

139 690 986

260 703 000

-124 978 146

135 724 854

6. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2022. évi
teljesítés

2023. évi
teljesítés

2024. évi
teljesítés

2025. évi
eredeti
előirányzat - 1/2025.(III.7.)

2025. évi
módosított
előirányzat -

Előirányzat változás

2025. évi
módosított
előirányzat - 4/2025. (IX.30.)

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

0

0

0

135 724 854

259 356 800

-123 631 946

135 724 854

3

K1

Személyi juttatások

101 983 795

167 902 700

-65 818 905

102 083 795

4

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó

13 480 693

21 838 100

-8 357 407

13 480 693

5

K3

Dologi kiadások

20 260 366

69 616 000

-49 455 634

20 160 366

6

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

0

0

+0

0

7

K5

Egyéb működési célú kiadások

0

0

+0

0

8

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai

0

0

0

3 966 132

1 346 200

-1 346 200

0

9

K6

Beruházások

3 966 132

1 346 200

-1 346 200

0

10

K7

Felújítások

0

0

+0

0

11

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

+0

0

12

3.

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

+0

0

13

4.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.)

0

0

0

139 690 986

260 703 000

-124 978 146

135 724 854

16. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint

Adatok forintban

1. Működési célú finanszírozási kiadások (hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

2. Felhalmozási célú finanszírozási kiadások (hiteltörlesztés, értékpapír vásárlás, stb.)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

3. Beruházási kiadások beruházásonként

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

4. Felújítási kiadások felújításonként

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

5. Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettségvállalás célja

Kötelezettség-vállalás éve

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

0

3

2

0

4

3

0

5

4

0

6

5

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

6. Többéves kihatással járó döntésekből származó kötelezettségvállalások összesen

A

B

C

D

E

F

G

H

I

1

Sor-
szám

Kötelezettség jogcíme

Kötelezettségek darabszáma

2025. előtti kifizetés

2025. évi tervezett kifizetés

2026. évi tervezett kifizetés

2027. évi tervezett kifizetés

2027. után tervezett kifizetés

Összesen

2

1

Működési célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

3

2

Felhalmozási célú finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

4

3

Beruházási kiadások beruházásonként

0

0

0

0

0

0

5

4

Felújítási kiadások felújításonként

0

0

0

0

0

0

6

5

Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.)

0

0

0

0

0

0

7

6

Összesen

0

0

0

0

0

0

17. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Az önkormányzat által adott közvetett támogatások tervezése

Adatok forintban

A

B

C

D

1

Sor-szám

Bevételi jogcím

Kedvezmény nélkül elérhető tervezett bevétel

Kedvezmények tervezett összege

2

1

Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése

3

2

Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése

4

3

Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése

5

4

Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése

6

5

Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen

0

0

7

5.1.

-ebből: Építményadó

8

5.2.

Telekadó

9

5.3.

Magánszemélyek kommunális adója

10

5.4.

Idegenforgalmi adó tartózkodás után

11

5.5.

Idegenforgalmi adó épület után

12

5.6.

Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után

13

6

Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség

14

7

Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

15

8

Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség

16

9

Egyéb kedvezmény

17

10

Egyéb kölcsön elengedése

18

11

Összesen:

0

0

18. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez17

Hidas Község Önkormányzat

Előirányzat felhasználási terv - 2025. évre

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

B1

Önkormányzatok működési támogatásai

28 240 612

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 075

18 827 071

235 338 433

3

B2

Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

12 435 203

12 435 203

4

B3

Közhatalmi bevételek

0

0

32 035 797

0

0

0

0

0

32 035 796

0

0

0

64 071 593

5

B4

Működési bevételek

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 812

1 861 809

22 341 741

6

B5

Felhalmozási bevételek

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

7

B6

Működési célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

8

B7

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

B8

Finanszírozási bevételek

262 844 112

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

262 844 112

10

B

Bevételek összesen:

292 946 536

20 688 887

52 724 684

20 688 887

20 688 887

20 688 887

20 688 887

20 688 887

52 724 683

20 688 887

20 688 887

33 124 083

597 031 082

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

K1

Személyi juttatások

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 188

17 419 186

209 030 254

3

K2

Munkaadókat terhelő járulékok és szha.

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 227

2 236 222

26 834 719

4

K3

Dologi kiadások

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 453

7 050 447

84 605 430

5

K4

Ellátottak pénzbeli juttatásai

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 583

786 587

9 439 000

6

K5

Egyéb működési célú kiadások

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 667

1 484 672

17 816 009

7

K6

Beruházások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

241 646 481

241 646 481

8

K7

Felújítások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

K8

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10

K9

Finanszírozási kiadások

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

7 659 189

7 659 189

11

K

Kiadások összesen:

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

278 282 784

597 031 082

3. Bevételek és kiadások havi tervezett egyenlegei

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

BK

Bevételek és kiadások havi egyenlege

263 969 418

-8 288 231

23 747 566

-8 288 231

-8 288 231

-8 288 231

-8 288 231

-8 288 231

23 747 565

-8 288 231

-8 288 231

-245 158 701

0

4. Pénzkészlet várható havi egyenlegei

A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O

1

R.

Megnevezés

I.

II.

III.

IV.

V.

VI.

VII.

VIII.

IX.

X.

XI.

XII.

Összesen:

2

1

Nyitó pénzkészlet

1 125 306

-7 162 925

16 584 641

8 296 410

8 179

-8 280 052

-16 568 283

-24 856 514

-1 108 949

-9 397 180

-17 685 411

0

3

2

+ bevételek

30 102 424

20 688 887

52 724 684

20 688 887

20 688 887

20 688 887

20 688 887

20 688 887

52 724 683

20 688 887

20 688 887

33 124 083

334 186 970

4

3

- kiadások

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

28 977 118

278 282 784

597 031 082

5

4

Záró pénzkészlet

1 125 306

-7 162 925

16 584 641

8 296 410

8 179

-8 280 052

-16 568 283

-24 856 514

-1 108 949

-9 397 180

-17 685 411

-262 844 112

-262 844 112

19. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez18

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi bevételi kormányzati funkciók alakulása jogcímenként

Adatok forintban

A

B

C

1

Kormányzati funkció megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

2

011110 - Államhatalmi szervek tevékenysége

0 Ft

0 Ft

3

011120 - Kormányzati igazgatási tevékenység

0 Ft

0 Ft

2

011130 - Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

11 871 316 Ft

14 565 737 Ft

5

011140 - Országos és helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége

0 Ft

0 Ft

7

011220 - Adó-, vám- és jövedéki igazgatás

0 Ft

0 Ft

8

011230 - Államadósság kezelése

0 Ft

0 Ft

15

013320 - Köztemető-fenntartás és -működtetés

300 000 Ft

300 000 Ft

3

018010 - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel

226 388 836 Ft

226 745 236 Ft

4

018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek

37 138 361 Ft

262 844 112 Ft

83

041233 - Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

8 361 948 Ft

8 361 948 Ft

170

062020 - Településfejlesztési projektek és támogatásuk

190 498 Ft

190 498 Ft

5

066020 - Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

335 004 Ft

566 253 Ft

296

091140 - Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai

225 515 253 Ft

12 435 203 Ft

7

096015 - Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

4 830 000 Ft

4 830 000 Ft

421

107051 - Szociális étkeztetés szociális konyhán

2 211 000 Ft

2 211 000 Ft

8

900020 - Önkormányzatok funkcióra nem sorolható bevételei államháztartáson kívülről

55 100 000 Ft

64 071 593 Ft

20. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez19

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi kiadási kormányzati funkciók alakulása jogcímenként

Adatok forintban

A

B

C

1

Kormányzati funkció megnevezése

2025. évi
eredeti
előirányzat

2025. évi
módosított
előirányzat

2

011110 - Államhatalmi szervek tevékenysége

0 Ft

0 Ft

3

011120 - Kormányzati igazgatási tevékenység

0 Ft

0 Ft

2

011130 - Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége

112 706 263 Ft

116 118 084 Ft

5

011140 - Országos és helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége

0 Ft

0 Ft

6

011210 - Az államháztartás igazgatása, ellenőrzése

0 Ft

0 Ft

8

011230 - Államadósság kezelése

0 Ft

0 Ft

9

011310 - Külügyek igazgatása

0 Ft

0 Ft

11

012110 - Gazdasági segítség nyújtása fejlődő és átmeneti gazdaságú országoknak

0 Ft

0 Ft

13

013110 - A közszolgálat egyetemes humánerő-gazdálkodása

0 Ft

0 Ft

14

013210 - Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások

0 Ft

0 Ft

3

013320 - Köztemető-fenntartás és -működtetés

393 412 Ft

393 412 Ft

16

013330 - Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés

0 Ft

0 Ft

17

013340 - Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok

0 Ft

0 Ft

5

018010 - Önkormányzatok elszámolásai a központi költségvetéssel

8 298 488 Ft

17 196 072 Ft

6

018030 - Támogatási célú finanszírozási műveletek

4 362 409 Ft

2 301 163 Ft

83

041233 - Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

9 650 963 Ft

9 650 963 Ft

116

045160 - Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása

3 131 820 Ft

2 881 820 Ft

148

051030 - Nem veszélyes (települési) hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása

440 692 Ft

440 692 Ft

170

062020 - Településfejlesztési projektek és támogatásuk

190 498 Ft

190 498 Ft

8

064010 - Közvilágítás

3 686 868 Ft

3 686 868 Ft

9

066020 - Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások

18 360 260 Ft

18 591 509 Ft

11

074031 - Család és nővédelmi egészségügyi gondozás

1 091 664 Ft

1 241 664 Ft

246

081030 - Sportlétesítmények, edzőtáborok működtetése és fejlesztése

1 800 000 Ft

1 800 000 Ft

261

082044 - Könyvtári szolgáltatások

1 163 970 Ft

1 163 970 Ft

13

082092 - Közművelődés - hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása

5 791 096 Ft

5 791 096 Ft

290

086020 - Helyi, térségi közösségi tér biztosítása, működtetése

1 124 520 Ft

1 124 520 Ft

14

091110 - Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai

90 775 004 Ft

90 878 004 Ft

15

091140 - Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai

235 313 539 Ft

253 473 120 Ft

16

096015 - Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben

31 963 472 Ft

32 076 481 Ft

387

102031 - Idősek nappali ellátása

229 896 Ft

229 896 Ft

17

104031 - Gyermekek bölcsődében és mini bölcsődében történő ellátása

25 602 364 Ft

21 636 232 Ft

398

104035 - Gyermekétkeztetés bölcsődében, fogyatékosok nappali intézményében

1 993 908 Ft

1 993 908 Ft

400

104037 - Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

572 772 Ft

572 772 Ft

421

107051 - Szociális étkeztetés szociális konyhán

3 600 480 Ft

3 600 480 Ft

18

107060 - Egyéb szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások

9 439 000 Ft

9 439 000 Ft

21. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

Kimutatás 2025. évben céljelleggel tervezett támogatásokról

Adatok forintban

A

B

C

D

E

1

Sor-
szám

Támogatott szervezet neve

Támogatás célja

Támogatási igény

2025. évi előirányzat

2

1

3

2

4

3

5

4

6

5

7

6

Összesen:

0

0

22. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez

Hidas Község Önkormányzat

2025. évi költségvetési évet követő 3 év tervezett bevételei és kiadásai

Adatok forintban

1. Bevételi jogcímek

A

B

C

D

E

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2026. évi

2027. évi

2028. évi

2

1.

Önkormányzat működési támogatásai

3

2.

Működési célú támogatások államháztartáson belülről

4

3.

Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről

5

4.

Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.)

0

0

0

6

4.1.

Vagyoni típusú adók előirányzata

7

4.2.

Értékesítési és forgalmi adók előirányzata

8

4.3.

Fogyasztási adók előirányzata

9

4.4.

Gépjárműadók előirányzata

10

4.5.

Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók előirányzata

11

4.6.

Egyéb közhatalmi bevételek előirányzata

12

5.

Működési bevételek

13

6.

Felhalmozási bevételek

14

7.

Működési célú átvett pénzeszközök

15

8.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök

16

9.

KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8)

0

0

0

17

10.

FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN:

18

11.

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINAN.BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10)

0

0

0

2. Kiadási jogcímek

A

B

C

D

E

1

Sor-
szám

Bevételi jogcím

2026. évi

2027. évi

2028. évi

2

1.

Működési költségvetés kiadásai

3

2.

Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.)

0

0

0

4

2.1.

Beruházások

5

2.2.

Felújítások

6

2.3.

Egyéb felhalmozási kiadások

7

3.

KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2)

0

0

0

8

4.

CÉLTARTALÉK

9

5.

FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN:

10

6.

KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.+5.)

0

0

0

23. melléklet az 1/2025. (III. 7.) önkormányzati rendelethez20

Hidas Község Önkormányzat

Kimutatás 2025. évi lészámgazdálkodásról

A

B

C

D

E

F

1

Sor-
szám

Bérrendszerek, jogviszonyok megnevezése

Hidas Község Önkormányzat

Hidasi Polgármesteri Hivatal

Hidasi Szivárvány Óvoda és Bölcsőde

Összesen

2

a

Köztisztviselők, kormánytisztviselők

0,00 fő

8,00 fő

0,00 fő

8,00 fő

3

b

Különleges jogállású szervek, Állami Számvevőszék tisztviselői

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

4

c

Nemzeti Adó- és Vámhivatal állománya

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

5

d

Egészségügyi szolgálati jogviszonyban foglalkoztatottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

6

e

Közalkalmazottak

3,00 fő

0,00 fő

4,00 fő

7,00 fő

7

f

Köznevelési foglalkoztatottak

0,00 fő

0,00 fő

11,00 fő

11,00 fő

8

g

Bírák, ügyészek, igazságügyi, ügyészségi alkalmazottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

9

h

Rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

10

i

Rendvédelmi alkalmazottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

11

j

Magyar Honvédség hivatásos állományú katonái

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

12

k

Honvédelmi alkalmazottak

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

13

l

Közfoglalkoztatottak

5,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

5,00 fő

14

m

Munka törvénykönyve szerinti

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

15

n

Választott tisztségviselők

7,00 fő

0,00 fő

0,00 fő

7,00 fő

Összesen:

15,00 fő

8,00 fő

15,00 fő

38,00 fő

1

A 2. § (1) bekezdés a) pontja a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 2. § (1) bekezdés b) pontja a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § (2) bekezdés a) pontja a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § (2) bekezdés b) pontja a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § (2) bekezdés c) pontja a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

6

A 3. § (9) bekezdése a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 1. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 2. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 3. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 4. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

11

A 6. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 8. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 12. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

14

A 13. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

15

A 14. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

16

A 15. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 18. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 19. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 20. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 23. melléklet a Hidas Község Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2025. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.