Szigetvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2014. (V.8.) önkormányzati rendelete

a közterületek elnevezéséről és a házszámozás szabályairól

Hatályos: 2014. 12. 19- 2016. 09. 29

Szigetvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. A rendelet célja


1. §


A rendelet célja Szigetvár közigazgatási területén az utcanév, valamint a házszámozás, és a házszám-megjelölés szabályainak megállapítása.

2. A rendelet hatálya


2. §


A rendelet hatálya kiterjed Szigetvár város közigazgatási területén utca elnevezésére, továbbá lakóháznak (építési teleknek) és belterületi egyéb épületnek házszámtáblával, utcának utca-névtáblával való jelölésére.


3. Közterület elnevezésére vonatkozó szabályok


3. §.


(1) A közterület nevének megállapítása és megváltoztatása Szigetvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik.


(2) A közterület elnevezésnél figyelemmel kell lenni a történelmi hagyományokra, a földrajzi sajátosságokra, természeti és történelmi értékekre, valamint a nyelvhelyességi követelményekre.


(3) Élő személyről utcát elnevezni nem lehet.


(4) A városban azonos nevű utcák nem lehetnek.


(5) Közterület nevét megváltoztatni csak különösen indokolt esetben szabad.

4. §

(1)     A közterület nevének megállapítását vagy megváltoztatását kezdeményezheti:
  1. polgármester,
  2. önkormányzati képviselő,
  3. Képviselő-testület bizottsága,
  4. Szigetváron lakcímmel rendelkező állampolgár,
  5. Szigetváron ingatlannal, székhellyel, telephellyel rendelkező jogi személy.


(2) A közterület elnevezésére vonatkozó kezdeményezést tartalmazó előterjesztést Szigetvár Város Önkormányzata Gazdasági, Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottsága, továbbá Kulturális, Ifjúsági, Civil és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága előzetesen véleményezi.


4. Utcanév-tábla elhelyezése


5. §.


(1) Az utcanév-táblát az utca bal oldalán az utca elején és végén, valamint az utca útkereszteződéseinél minden sarokingatlanon kell elhelyezni.


(2) Az ingatlan tulajdonosa (kezelője) az utcanév-tábla elhelyezését tűrni köteles. 


6. §.


Az utcanévtábla elkészítésének költsége belterületen az önkormányzatot terheli, elkészítéséről, elhelyezéséről, karbantartásáról és pótlásáról az önkormányzat gondoskodik, külterületen mindez az érintett ingatlan tulajdonosának kötelezettsége.

7. §.


Az elhelyezett utcanév-tábla megrongálása, beszennyezése, olvashatatlanná tétele, szövegének megváltoztatása, engedély nélküli eltávolítása tilos. 

5. A házszám megállapítására vonatkozó szabályok


8. §


(1) A lakóházakat, az egyéb épületeket és az építési telkeket házszámmal kell ellátni és a házszámozást nyilván kell tartani.


(2) A házszám megállapítása hivatalból vagy kérelemre, formanyomtatvány kitöltése mellett történhet.


(3) A kérelemre indult eljárás illetékköteles eljárás.


(4) A házszámozást új utca esetén annak keletkezésével, illetőleg a telekalakítás elrendelésével (engedélyezésével) egyidejűleg kell elvégezni.


(5) A már egyszer megállapított házszámok megváltoztatására csak nagyon indokolt esetben kerülhet sor.


(6) A házszám megállapítása és megváltoztatása Szigetvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik. A Képviselő-testület e hatáskörét a polgármesterre ruházza át.


(7) A házszámot megállapító határozatot közölni kell:


  1. a kérelmezővel,
  2. a házszámozással érintet ingatlanok tulajdonosaival,
  3. a területileg illetékes körzeti földhivatallal,
  4. a területileg érintett népesség nyilvántartással.

6. Az ingatlanok számozása, a házszám-táblák elhelyezése


9. §


(1) A házszámozást úgy kell elvégezni, hogy a számok növekedése a városcentrumtól kifelé haladó irányt kövesse és az utca bal oldalán a páratlan, a jobb oldalán a páros házszámok legyenek. A házszámozásnál szükségszerűen római számok és betűjelzések is alkalmazhatóak. A tér és a külterületi lakott hely, illetőleg az általánostól eltérő jellegű beépítettségű közterület ingatlanainak a számozása ettől eltérhet.


(2) Azon esetekben, ahol a már meglévő házszámozás eltér az (1) bekezdésben foglaltaktól, azon esetben a házszámozásnak a meglévő rendet kell követnie.


(3) Tér házszámozása esetén az óramutató járásával megegyezően kell a házszámokat kiosztani.


(4) Utcák egyoldali beépítése esetén a házszámozás folyamatos.


(5) Telekosztás esetén a meglévő házszámok alátöréssel kerülnek kiosztásra.

10. §.


(1) A házszámtábla elhelyezése, karbantartása és pótlása az ingatlan tulajdonosának (kezelőjének) kötelezettsége.


(2) A külterületen elhelyezésre kerülő házszámtáblán, ahol nincs utca elnevezve – a házszámmal együtt – a külterületi lakott hely elnevezését is fel kell tüntetni.


(3) A házszám-táblát az épület utca felőli homlokzatán, annak a bejárat felőli részén kell elhelyezni. 

11. §


Az elhelyezett házszám-tábla megrongálása, beszennyezése, olvashatatlanná tétele, szövegének megváltoztatása, engedély nélküli eltávolítása tilos. 

7. Záró rendelkezések


12. §


(1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.


(2) A rendelet hatályba lépésekor meglévő közterületi elnevezéseket és házszámokat a hatályba lépés nem érinti.





   Kolovics János                                                                      Horváth Krisztián

     polgármester                                                                              jegyző



A 8/2014. (V.08.) önkormányzati rendeletet 2014. május 8. napján kihirdetem.



                                   Horváth Krisztián

                                            jegyző