Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése 8/2014.(XII.3.) önkormányzati rendelete
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Hatályos: 2022. 03. 12- 2022. 12. 31Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése 8/2014.(XII.3.) önkormányzati rendelete
Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról1
A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, a 66. § tekintetében a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. tv. 92. §-ban kapott felhatalmazás alapján, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az állandó bizottságok véleményének kikérése mellett a következőket rendeli el:
I.
ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. § (1) Bács-Kiskun megye önkormányzata önállóan, közvetlenül, demokratikus módon, a települési önkormányzatokkal együttműködve intézi a megye közügyeit.
(2)2 Az Önkormányzat hivatalos megnevezése:
2. § A közgyűlés a megye címeréről, zászlajáról, pecsétjéről, ezen önkormányzati jelképek használatáról, valamint a megyei kitüntető díjak adományozásáról külön rendeletet alkot.
3. § A közgyűlés évente Megyenapot tart, mellyel elismeri és hangsúlyozza a megye, mint történelmi, földrajzi, kulturális, közigazgatási, gazdasági és politikai egység ezeréves történelmét, az itt élő emberek kötődését e közösséghez.
II.
AZ ÖNKORMÁNYZAT FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE
4. § (1) Az Önkormányzat területi önkormányzat, amely a törvényben meghatározottak szerint terület- és vidékfejlesztési, és ahhoz kapcsolódó koordinációs feladatokat lát el.
(2) Kötelező feladatai különösen:
a) összehangolja a fejlesztéspolitikai, területi, nemzetközi és határon átnyúló, együttműködésből adódó feladatait, valamint gondoskodik arról, hogy azok a megyei gazdaságfejlesztési és foglalkoztatáspolitikai koncepciókkal összhangban legyenek; a településrendezési tervek összehangolása céljából együttműködik a megyei jogú város és az érintett települések önkormányzataival, valamint a megye gazdasági szereplőivel; gondoskodik arról, hogy a településrendezési tervek összhangban legyenek a megyei területrendezési tervekkel; együttműködik más érintett megyei önkormányzatokkal az illetékességi körébe tartozó kiemelt térségek tervezési összehangolásának érdekében; részt vesz a területi információs rendszer kialakításában és működtetésében, információkat biztosít a területi tervek készítéséhez, e tevékenysége során együttműködik más területi adatgyűjtő szervezetekkel. Működteti a Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórumot.
b) figyelemmel kíséri a területi folyamatokat, elemzi és értékeli a megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait; elősegíti a helyi önkormányzatok területfejlesztési társulásainak megszervezését. Kidolgozza a megye hosszú távú területfejlesztési koncepcióját, programját; véleményezi a térségi területfejlesztési koncepciókat és programokat, valamint a megyét érintő ágazati fejlesztési koncepciókat és programokat; segíti a területfejlesztési önkormányzati társulások tevékenységét.
c) a települési önkormányzatokkal együttműködve megyei környezetvédelmi programot készít; véleményt nyilvánít a települési önkormányzati környezetvédelmi programokról;
d) Az Önkormányzat biztosítja a nemzetiségek jogainak érvényesítését.
(3) Az Önkormányzat éves költségvetési rendeletében határozza meg, hogy térségi feladatai körében mely feladatokat milyen mértékben és módon lát el. E rendeletében határozza meg az önként vállalt feladatok személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeit, teljesíthetőségének mértékét
(4) Az Önkormányzat a törvények által előírt kötelező feladatainak ellátásán túl önként akkor vállalhat feladatot, ha:
5. § (1) A közgyűlés egyes hatásköreit a közgyűlés elnökére, bizottságaira, jegyzőre, törvényben meghatározottak szerint társulására ruházhatja.
6. § A közgyűlés hatásköréből nem ruházható át:
III.
A KÖZGYŰLÉS ÉS MŰKÖDÉSE
7. § (1) A közgyűlés döntéseit ülésein hozza meg.
(2) Az ülések típusai:
A közgyűlés alakuló ülése
8. § (1) A megyei közgyűlés tagjait a megyei választópolgárok – kivéve Kecskemét Megyei Jogú Város választópolgára – közvetlenül, listán választják.
(2) A területi választási bizottság megállapítja és közzéteszi a megyei közgyűlés tagjai választásának végleges eredményét és kiadja a megyei közgyűlés tagjainak a megbízóleveleket. A megválasztott közgyűlési tagok esküt tesznek és aláírják az esküokmányt.
(3) A közgyűlés alakuló ülését a korelnök hívja össze, nyitja meg és vezeti az ülést a közgyűlés elnökének megválasztásáig.
(4) A megyei közgyűlés elnöke, alelnökei4 megválasztásának lebonyolítására a megyei közgyűlés szavazatszámláló bizottságot választ, amelynek tagjai a testületben mandátumhoz jutott jelölő szervezetek egy-egy delegáltja, a legtöbb mandátumot szerzett jelölő szervezet két delegált tagja.
9. § (1) A képviselők javaslatot tesznek a megyei közgyűlés elnökének személyére. Elnökjelöltté válik az, aki a jelölést elfogadja és megszerzi a közgyűlés jelenlévő tagjai egynegyedének szavazatát.
(2) A szavazatszámláló bizottság a jelölést a jelöltek nevének abc sorrendjében a közgyűlés elé terjeszti. A megyei közgyűlés minősített többséggel, titkos szavazással saját tagjai sorából megválasztja elnökét.
(3)5 A közgyűlés elnöke javaslatot tesz a közgyűlés alelnökeinek személyére.
A közgyűlés munkaterv szerinti ülése
10. § A közgyűlés munkaterv alapján, de évente legalább 6 ülést tart, amelyet a közgyűlés elnöke általában a hónap utolsó hetének pénteki napjára hív össze.
A közgyűlés rendkívüli ülése
11. § (1) Rendkívüli körülmények által indokolt esetben a közgyűlés szükség szerinti időpontban rendkívüli ülést tart. A közgyűlés elnöke köteles az írásban benyújtott indítvány kézhezvételétől számított 15 napon belüli időpontra a rendkívüli ülést összehívni
A közgyűlés munkaterve
12. § (1) A megyei közgyűlés éves munkaterv alapján működik. A munkaterv előkészítése és előterjesztése a közgyűlés elnökének feladata.
(2) A munkaterv készítéséhez javaslatot kell kérni:
A közgyűlés összehívása, a közgyűlés meghívója
13. § (1) A közgyűlés üléseit a közgyűlés elnöke hívja össze.
(2)6 A közgyűlés elnökének akadályoztatása esetén a közgyűlés összehívására a közgyűlés alelnökei – az elnök által utasításban meghatározott sorrendben – jogosultak.
(3)7 A közgyűlés elnöke és alelnökei együttes akadályoztatása esetén a közgyűlést a Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság elnöke hívja össze.
(4) A meghívót és az írásos előterjesztéseket legkésőbb a testületi ülés időpontját megelőző 7. napon meg kell küldeni a közgyűlési tagoknak és a bizottságok külső tagjainak elektronikus levélcímére. Az előterjesztéseket egyidejűleg az Önkormányzat honlapján is meg kell jeleníteni.
(5) A tanácskozási joggal rendelkezők a részükre nem kézbesített előterjesztéseket a közgyűlés ülésének napján az ülés helyszínén vehetik át.
(6) A közgyűlés meghívójának tartalmaznia kell:
A meghívottak
14. § (1) A közgyűlés tagjai mellett állandó meghívottként – tanácskozási joggal – a közgyűlésre meg kell hívni:
Az ülések nyilvánossága
15. § (1) A közgyűlés ülése nyilvános.
(2) A közgyűlés zárt ülést tart:
Határozatképesség
16. § (1) A közgyűlés elnöke az ülés megnyitása előtt – a jegyző közreműködésével – megvizsgálja a közgyűlés határozatképességét és kihirdeti az arra vonatkozó megállapítását.
(2) A közgyűlés akkor határozatképes, ha az ülésen a képviselők több mint fele jelen van.
(3) A közgyűlés határozatképességét a közgyűlés elnöke az ülés vezetése során folyamatosan figyelemmel kíséri. Ha a közgyűlés határozatképtelenné válik, a közgyűlés elnöke kísérletet tesz a határozatképesség helyreállítására.
(4) Ha a közgyűlés az elnök kísérlete ellenére határozatképtelen marad, az elnök az ülést berekeszti. Az ülés berekesztése esetén a közgyűlés a következő ülésén elsőként az elmaradt napirendi pontokat tárgyalja meg.
A közgyűlés napirendje
17. § (1) A napirend tervezetét a közgyűlés elnöke terjeszti a közgyűlés elé. A napirend tervezete tartalmazza a tárgyalandó ügyek tárgyának megjelölését, azok előterjesztőjét. A képviselők kezdeményezhetik valamely napirendi pont elhagyását, elnapolását, új napirend felvételét, illetve a javasolt sorrend megváltoztatását.
(2) A közgyűlés elnöke a napirend – meghívó szerinti – írásos tervezetét szóban kiegészíti az ülésen kiosztott anyagok napirendre-vételére vonatkozó javaslattal.
(3) A közgyűlésen kiosztott anyag tárgyalására – a képviselői indítványok, interpellációk és kérdések kivételével - a jegyző törvényességi véleményével kerülhet sor.
(4) A napirend megállapításáról vita nem nyitható.
18. § A napirendet a közgyűlés általában az alábbi sorrendiség megtartásával határozza meg:
A közgyűlés tanácskozási rendje
Az ülés vezetése
19. § (1) A közgyűlés ülését a közgyűlés elnöke vezeti. Akadályoztatása esetén a 13. § (2) és (3) bekezdésében foglaltak figyelembe vételével kell eljárni.
Napirend előtti felszólalás
20. § (1) Munkaterv szerinti közgyűlési ülésen napirend előtt képviselőcsoportonként maximum 2 felszólalás hangozhat el legfeljebb 3 perc időtartamban. Napirend előtt felszólalni kizárólag az Önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó ügyben lehet.
(2) A napirend előtti felszólalás jogát a közgyűlés elnöke adja meg, vagy utasítja el rövid szóbeli indokolással.
Sürgősségi indítvány
21. § (1) Sürgősségi indítványt a közgyűlés elnöke, az alelnök, a bizottságok, a képviselő-csoportok és a jegyző terjeszthet elő.
(2) Az indítványt – a sürgősség tényének rövid indokolásával és a szükséges iratok becsatolásával – írásban, legkésőbb az ülés megkezdése előtt egy órával a közgyűlés elnökéhez kell benyújtani.
(3) A sürgősség elfogadásáról a közgyűlés vita nélkül határoz. A sürgősség elfogadása esetén a közgyűlés az indítványt napirendjére tűzi.
(4) ) Ha a közgyűlés a sürgősség tényét nem fogadja el, dönt arról, hogy az ügyet mely ülésén tárgyalja.
A TANÁCSKOZÁS RENDJE
Tanácskozási jog kérése
22. § (1) A közgyűlésre tanácskozási jog nélkül meghívottak az őket érintő témakörökben, a közgyűlés megnyitásáig, tanácskozási jogot kérhetnek szóban vagy írásban a közgyűlés elnökétől.
(2) A kérelemről a közgyűlés vita nélkül dönt.
23. § (1) A napirendi pont megvitatását szóbeli kiegészítés előzheti meg az előterjesztő részéről.
(2) A kiegészítés után az előterjesztőhöz először a képviselők, majd a tanácskozási joggal meghívottak kérdéseket intézhetnek, melyekre az előterjesztő köteles választ adni.
24. § (1) A képviselő ugyanahhoz a napirendi ponthoz legfeljebb kétszer szólhat hozzá. Az első hozzászólás időtartama maximum 5 perc, a második hozzászólás időtartama maximum 3 perc lehet.
(2) A közgyűlés vita nélkül dönthet a hozzászólások maximum 2 percben történő korlátozásáról.
25. § (1) A hozzászólásokat követően a közgyűlés elnöke lezárja a vitát.
(2) A vita lezárását követően a napirend előterjesztője válaszol a hozzászólásokra és nyilatkozik arról, hogy az elhangzott kiegészítéseket és módosító javaslatokat elfogadja-e.
(3) Az előterjesztő által elfogadott módosításokat, kiegészítéseket a napirendre vonatkozó eredeti döntési javaslat részének kell tekinteni.
(4) A válasz után a közgyűlés elnöke az elhangzott módosító javaslatokat összefoglalja és szövegszerűen, az eredeti javaslathoz illeszkedő módon ismerteti, annak megjegyzésével, hogy azt az előterjesztő elfogadta-e.
A személyes érintettség
26. § (1) A képviselő köteles a napirendi pont tárgyalása előtt – közeli hozzátartozójára is kiterjedően – bejelenteni személyes érintettségét.
(2) Személyes érintettségnek minősül különösen, ha a képviselő vagy közeli hozzátartozója gazdasági társaságban tisztségviselőként, felügyelő bizottsági tagként, tulajdonosként való részvétel útján közgyűlési döntés kedvezményezettje, továbbá, ha érdekelt a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó személyi döntések meghozatalában.
(3) A személyesen érintett képviselő – érintettségének jelzése mellett – bejelentheti, hogy az adott döntéshozatalban nem kíván részt venni.
(4) A közgyűlés döntéshozatalából kizárható az, akit, vagy akinek a hozzátartozóját az ügy személyesen érinti. A kizárásról az érintett képviselőnek a (3) bekezdés szerinti kezdeményezésére vagy bármely képviselő javaslatára a közgyűlés minősített többséggel dönt. A kizárt képviselőt a határozatképesség szempontjából jelenlévőnek kell tekinteni.
(5) A személyes érintettség bejelentését elmulasztó képviselővel szemben etikai vizsgálat indítható, melyet a Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság8 folytat le.
Az ülés rendjének fenntartása
27. § (1) A közgyűlés ülése rendjének fenntartása a közgyűlés elnökének feladata.
(2) Az elnök az ülés rendjét a következőképpen biztosítja:
A döntések meghozatala
28. § (1) A szavazás nyílt vagy titkos.
(2) A képviselőtestület a döntéseit (határozat, rendelet) nyílt szavazással hozza. A közgyűlés tagjai „igen”, „nem”, „tartózkodom” nyilatkozattal szavaznak.
(3) Titkos szavazást kell tartani az elnök és az alelnök megválasztásáról.
(4) Titkos szavazást lehet tartani a zárt ülés elrendelésére vonatkozó 15. §. (2) és (3) bekezdéseiben felsorolt esetekben.
(5) A közgyűlés két képviselő javaslatára név szerinti szavazást rendelhet el.
(6) Név szerinti szavazást kell elrendelni, a közgyűlés megbízatásának lejárta előtti feloszlásához, vagy ha azt a jelenlévő képviselők legalább egynegyede együttesen indítványozza.
(7) Ügyrendi kérdésről név szerinti szavazást tartani nem lehet.
(8) Szavazás közben a szavazást indokolni tilos.
29. § (1) A közgyűlés döntéseit – a székhelyén tartott ülésein – számítógéppel segített szavazással hozza, melynek nyilvánosságát a szavazás eredményét megjelenítő tábla, illetve a számítógép által készített lista megtekintésének lehetősége biztosítja.
(2) A szavazást segítő számítógép meghibásodása esetén, vagy a közgyűlés székhelyén kívül tartott ülésen a nyílt szavazás kézfelemeléssel történik, a szavazás eredményének megállapításában a Hivatal közreműködik.
(3) Szavazógéppel történő szavazás esetén a szavazásról készült számítógépes listát biztonságos módon meg kell őrizni, az abba történő betekintés lehetőségét – külön jogszabály szerint – biztosítani kell.
(4) Név szerinti szavazás esetén a jegyző abc rendben felolvassa a képviselők nevét, akik „igen”, „nem”, „tartózkodom” nyilatkozattal szavaznak. A szavazás eredményét a jegyző összesíti és ennek dokumentumait a közgyűlés elnökének átadja. A név szerinti szavazás eredményét a közgyűlés üléséről készült jegyzőkönyvben rögzíteni kell.
(5) A titkos szavazás szavazólapon, szavazófülke és urna igénybevételével történik. A titkos szavazás lebonyolításával kapcsolatos teendőket a Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság9 közgyűlési tag tagjai látják el. Amennyiben ez bármely okból nem lehetséges, a közgyűlés a feladat ellátására – nyílt szavazással – háromfős szavazatszámláló bizottságot választ. A titkos szavazás eredményéről külön jegyzőkönyv készül, melyet az ülésről készült jegyzőkönyvhöz kell csatolni.
30. § (1) Az eldöntendő javaslatokat a közgyűlés elnöke bocsátja szavazásra. Egy előterjesztésről általában csak egy határozat hozható.
(2) A szavazásra bocsátás során a közgyűlés elnöke szövegszerűen ismerteti a szavazás tárgyát képező javaslatot. A javaslatot szövegszerűen nem kell ismertetni – elegendő csupán arra utalni, - ha az mindenben megegyezik az eredetileg írásban előterjesztett javaslattal, továbbá akkor sem, - ha az előterjesztő a vitában elhangzott módosító javaslatokat elfogadta, s ezen javaslatok a vita során félreérthetetlen szövegszerűséggel megfogalmazást nyertek.
(3) A közgyűlés elnöke először az előterjesztő által el nem fogadott módosító és kiegészítő javaslatokat bocsátja szavazásra, majd ezután dönt a közgyűlés az eredeti előterjesztés szerinti javaslat előterjesztő által felvállalt, illetve a közgyűlés által elfogadott módosításokat is tartalmazó egészéről.
(4) Az ügyrendi javaslatokat a közgyűlés elnöke soron kívül, az elhangzást követően, azonnal szavazásra bocsátja.
31. § (1) A javaslat elfogadásához a jelenlévő képviselők több mint a felének „igen” szavazata szükséges (egyszerű többség).
(2) A megválasztott képviselők több mint a felének „igen” szavazata szükséges az alábbi ügyekről történő döntéshez (minősített többség):
32. § (1) A szavazatok összeszámlálása után a közgyűlés elnöke megállapítja a javaslat mellett, ellene szavazók, valamint a tartózkodók számát és kihirdeti a döntést.
(2) Ha a szavazás eredménye felől kétség merül fel, a szavazást bármely képviselő kérésére meg kell ismételni. Ugyanazon napirendi pontról újraszavazást elrendelni csak egyszer lehet.
(3) A közgyűlés elnöke, ha a közgyűlés döntését az Önkormányzat érdekeit sértőnek tartja, ugyanazon ügyben egy alkalommal kezdeményezheti a döntés ismételt tárgyalását. A kezdeményezést az ülést követő 3 napon belül nyújthatja be, a közgyűlés a benyújtás napjától számított 15 napon belül rendkívüli ülés keretében dönt.
A közgyűlés döntései, a döntések fajtái, jelölésük, kihirdetésük és közzétételük
33. § (1) A közgyűlés döntései:
Rendeletalkotás
34. §10 (1) A rendelet-tervezetet a Hivatal vagy a feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottság készíti elő. A rendelet-tervezet feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottság általi előkészítése esetén a Hivatal is köteles részt venni.
(2) A rendelet-tervezetet a feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottság véleményezi.
(3) A rendeletet az Önkormányzat honlapján kell kihirdetni.
(4) A rendeletekről a Hivatal nyilvántartást vezet.
Határozat
35. §11 (1) A határozatot a közgyűlésen és a bizottsági ülésen történtekről szóló jegyzőkönyv szó szerint tartalmazza, mely magában foglalja
a) a végrehajtásért felelős megjelölését,
b) a végrehajtás határidejét, valamint
c) azoknak a felsorolását, akiknek a határozatot meg kell küldeni.
(2) A közgyűlés normatív határozatait az Önkormányzat honlapján közzé kell tenni.
(3) A határozatokról a Hivatal nyilvántartást vezet.
A közgyűlés elé kerülő anyagok tartalmi követelményei és a benyújtásukra vonatkozó szabályok
36. § (1) A közgyűlés elé kerülhetnek:
Előterjesztés
37. § (1) Az előterjesztés benyújtására jogosult:
Beszámoló
38. § (1) A beszámoló önkormányzati hatáskör gyakorlásáról, a közgyűlés valamely határozatának végrehajtásáról, az interpelláció kivizsgálásáról, a közgyűlés és szervei tevékenységéről készíthető írásban.
(2) A beszámoló benyújtására a közgyűlés határozataiban felelősként megjelölhető személyek – a közgyűlés elnöke, alelnöke, bizottságok elnökei, jegyző – továbbá a jogszabály alapján beszámolásra kötelezettek jogosultak.
(3) A beszámoló elfogadásáról a közgyűlés határozatot hoz.
Tájékoztató
39. § (1) A tájékoztató olyan információk közgyűlés elé terjesztését jelenti, amelyek az önkormányzati döntések meghozatalát általános jelleggel támasztják alá.
(2) Tájékoztató benyújtására a 38. § (2) bekezdésében megjelöltek, továbbá a közgyűlés által felkértek jogosultak.
(3) A tájékoztató határozati javaslatot nem tartalmaz.
Képviselői indítvány
40. §12 (1) A képviselői indítvány javaslatot tartalmaz rendelet megalkotására vagy határozat meghozatalára. A képviselői indítványnak tartalmaznia kell a javasolt döntés tartalmi elemeit.
(2) Képviselői indítvány előterjesztésére közgyűlési tag jogosult, legkésőbb a közgyűlést megelőző 5. munkanapig.
(3) A képviselői indítvány elfogadásáról a közgyűlés elnöke nem nyit vitát, azonban ahhoz – további javaslat megtételével – közgyűlési tag csatlakozhat.
(4) Amennyiben a közgyűlés a képviselői indítvány elfogadásáról dönt, úgy az arról szóló határozatban meg kell jelölni
a) a döntés előkészítéséért felelőst, valamint
b) a döntés előkészítésére irányadó határidőt.
(5) A (4) bekezdés a) pontja szerinti felelős lehet
a) a megyei közgyűlés elnöke,
b) a megyei közgyűlés alelnöke,
c) megyei tanácsnok,
d) a megyei jegyző, vagy
e) a képviselői indítvány tárgyköre szerinti feladat- és hatáskörrel érintett bizottság.
Interpelláció
41. § (1) A közgyűlés tagjait az Önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben interpellációs jog illeti meg.
(2) A közgyűlés tagja az interpellációt a közgyűlés tisztségviselőjéhez, a jegyzőhöz, a bizottságok elnökeihez címezheti.
(3) Az interpellációt a közgyűlés előtt írásban az elnökhöz kell benyújtani, aki azt továbbítja a címzetthez.
Kérdés
42. § (1) Kérdés minden olyan, az Önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó szervezeti, működési, döntési-előkészítési jellegű felvetés vagy tudakozódás, amely nem kapcsolódik az adott napirendhez.
(2) Kérdést a közgyűlés tagjai a megyei közgyűlés elnökeihez13, alelnökéhez, a bizottságok elnökeihez, a jegyzőhöz intézhetnek a feladatkörükbe tartozó ügyekben.
(3) A kérdést az ülés előtt írásban, vagy az ülésen szóban lehet a kérdezetthez előterjeszteni, a napirendi pontok tárgyalását követően. A szándékot a napirend megnyitása előtt – téma megjelöléssel – jelezni kell az elnöknek.
(4) A kérdezett a közgyűlés ülésén, vagy legkésőbb 15 napon belül írásban köteles válaszolni.
A közgyűlés ülésének jegyzőkönyve
43. § (1) A közgyűlés üléséről hangfelvételt és 3 példányban jegyzőkönyvet kell készíteni.
(2) Az írásos jegyzőkönyv tartalmazza:
A közmeghallgatás
44. § (1) A megyei közgyűlés évente legalább egyszer, előre meghirdetett közmeghallgatást tart, amelyen a megye lakossága és a megyében érdekelt szervezetek képviselői a közügyeket érintő kérdést és javaslatot tehetnek.
(2) A közmeghallgatás időpontjáról és helyéről a megye lakosságát tájékoztatni kell.
(3) A megyei közgyűlés az elhangzott és azonnal meg nem válaszolt közügyet érintő kérdés, kezdeményezés, javaslat megvizsgálását a tárgy szerint illetékes bizottságnak adja ki. A vizsgálat eredményéről a bizottság elnöke a közgyűlés soron következő ülésén tájékoztatást ad.
(4) A javaslattevőt a vizsgálat eredményéről, a közgyűlés döntéséről értesíteni kell.
IV.
A KÖZGYŰLÉS SZERVEZETE
A megyei képviselők
45. § A megyei közgyűlés tagja a megye egészéért vállalt felelősséggel vesz részt a megyei közgyűlés munkájában.
46. § (1) A képviselő joga:
A képviselőcsoportok
47. § (1) A megyei közgyűlési választásokon listát állító párthoz, illetve társadalmi szervezethez tartozó közgyűlési tagok tevékenységük összehangolására képviselőcsoportot hozhatnak létre.
(2) Képviselőcsoportot a megválasztott képviselők közül legalább 3 fő alakíthat.
(3) Egy képviselő csak egy képviselőcsoport tagja lehet.
(4) Az ugyanazon párthoz, illetve társadalmi szervezethez tartozó képviselők csak egy képviselőcsoportot alakíthatnak, vezetőt választhatnak.
(5) A 8. § és a 47. § alkalmazásában azt a képviselőt kell párthoz, illetve társadalmi szervezethez tartozónak tekinteni, aki:
Az állandó bizottságok
48. § (1)15 A közgyűlés döntéseinek előkészítésére, a döntések végrehajtásának szervezésére, ellenőrzésére két állandó bizottságot hoz létre. Az állandó bizottságok átruházott hatásköreit a 2. melléklet, létszámát és fontosabb feladatköreit a 3. melléklet tartalmazza.
(2) Az állandó bizottság feladata, hogy folyamatosan segítse a közgyűlés tevékenységét, munkájának eredményességét.
(3)16 A megyei közgyűlés állandó bizottságai a Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság és a Fejlesztésekért, Turizmusért és Klímaügyekért Felelős Bizottság.
(4) Az állandó bizottság elnökét és tagjait a közgyűlés választja meg, részben saját tagjai, részben külső szakemberek közül.
(5)17 A bizottság elnöke megyei tanácsnok.
Az állandó bizottságok általános feladatai
49. § (1) A közgyűlés állandó bizottságai ellátnak minden olyan feladatot és hatáskört, amelyet törvény, megyei önkormányzati döntés a bizottság számára meghatároz:
Az állandó bizottságok általános működési szabályai
50. § (1) A bizottságok működésére, összehívására, üléseik nyilvánosságára, határozatképességére, tanácskozási rendjére, a személyes érintettségre, a döntések meghozatalára, határozataik jelölésére, üléseik jegyzőkönyvére, a közgyűlés működésénél rögzített megfelelő szabályokat kell alkalmazni. A meghívóra vonatkozó szabályokat a bizottságok a saját ügyrendjükben maguk állapítják meg.
(2) A bizottság üléseit az elnök – az ülést megelőzően legalább 5 nappal írásban hívja össze. A meghívóhoz csatolni kell a megtárgyalandó előterjesztéseket és az egyéb szükséges iratokat.
Az állandó bizottság elnökének és tagjainak jogai és kötelezettségei
51. § A bizottság elnöke:
52. § (1) A bizottság tagjai:
53. § A bizottsági elnöki tisztség vagy bizottsági tagság megszűnése esetén a közgyűlés következő ülésén a közgyűlés elnöke tesz javaslatot a tisztség betöltésére, illetve az új tag megválasztására, a képviselőcsoportok vezetői véleményének kikérése után.
Vizsgálóbizottság
54. § (1) A közgyűlés feladat- és hatáskörébe tartozó valamely ügy megvizsgálására ideiglenes bizottságként vizsgáló bizottságot állíthat fel.
(2) A vizsgáló bizottságot létre kell hozni, ha azt a képviselők egynegyede indítványozza.
(3) A vizsgáló bizottság tagja csak képviselő lehet.
(4) A vizsgáló bizottság tagjainak létszáma a bizottság elnökével együtt 5 fő, a vizsgáló bizottságba minden képviselőcsoport 1-1 tagot, a legnagyobb létszámú képviselőcsoport 2 tagot delegál. A vizsgáló bizottság elnöki tisztségét a Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság19 tanácsnoka tölti be.
(5) A vizsgáló bizottság tevékenységéről jelentést készít, amelynek tartalmaznia kell:
55. § (1) A Megyei Közgyűlés Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlésével együtt megyei területfejlesztési konzultációs fórumot működtet, amelybe a Megyei Jogú Város Közgyűlése és a Megyei Közgyűlés 1-1 képviselőt delegál.
Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács
56. § (1) A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Pest Megye Önkormányzatával és a Csongrád Megyei Önkormányzattal a Homokhátság vízutánpótlása, mint kiemelt térségfejlesztési feladat ellátása érdekében Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanácsot (a továbbiakban: Tanács) hoz létre, melynek keretében gondoskodik – megyehatáron túlterjedő – területfejlesztési feladatairól.
(2) A Tanács
Tisztségviselők
A megyei közgyűlés elnöke
57. § (1) A közgyűlés elnöke megbízatását főállásban látja el. Illetményét a jogszabály keretei között a közgyűlés állapítja meg és gyakorolja vele kapcsoltban a munkáltatói jogokat.
(2) A közgyűlés elnökét a megyei közgyűlés – saját tagjai sorából – titkos szavazással választja a megbízatásának időtartamára.
(3) Kiemelt feladatai:
A megyei közgyűlés alelnöke
58. §22 (1) A közgyűlés saját tagjai közül – az elnök javaslatára – titkos szavazással a közgyűlés megbízatásának időtartamára, az elnök helyettesítésére és munkájának segítésére két fő-állású alelnököt választ.
(2) Az alelnökök felett a munkáltatói jogokat a közgyűlés gyakorolja, illetményüket a jogszabály keretei között a közgyűlés határozza meg.
(3) Az alelnökök a közgyűlés elnökének irányításával látják el feladataikat.
Önkormányzati (fő)tanácsadók
59. § (1) A megyei közgyűlés önkormányzati (fő)tanácsadói munkaköröket hoz létre az elnök mellett, a közgyűlés és bizottságai döntésének előkészítéséhez, illetve a megyei közgyűlés elnöke tevékenységéhez közvetlenül kapcsolódó feladatok ellátására.
(2) Az önkormányzati (fő)tanácsadói munkakörök száma kettő.
(3) Az önkormányzati (fő)tanácsadói kinevezés határozott időre, a közgyűlés, illetve a közgyűlés elnöke megbízatásának idejére szól, felettük a munkáltatói jogokat a közgyűlés elnöke gyakorolja.
V.
A JEGYZŐ, ALJEGYZŐ,
A MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT HIVATALA
Jegyző, aljegyző
60. § (1) A jegyző – a közgyűlés elnökének irányításával – vezeti a Hivatalt, biztosítja a képviselők munkájának tárgyi és személyi feltételeit.
(2) A jegyző az Önkormányzat működésével kapcsolatos feladatok ellátása során:
61. § (1) Az aljegyző ellátja a jegyző helyettesítését és az általa meghatározott feladatokat.
(2) A jegyző és aljegyzői tisztség egyidejű betöltetlensége, vagy tartós akadályoztatásuk esetén – legfeljebb hat hónap időtartamra – a jegyzői feladatokat a Hivatal jogi végzettségű ügyintézője23 látja el.
A megyei önkormányzat hivatala
62. § (1) A közgyűlés „Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal”24 elnevezéssel Hivatalt hoz létre.
(2) A Hivatal önálló költségvetési szerv. A működéséhez szükséges előirányzatokat, működési-fenntartási költségeket az éves költségvetés határozza meg.
(3) A Hivatal feladatkörébe tartozik az Önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos teendők ellátása. A Hivatal belső szervezeti felépítését, részletes feladatait, az ügyfélfogadás rendjét a közgyűlés által jóváhagyott szervezeti- és működési szabályzat tartalmazza.
VI.
AZ ÖNKORMÁNYZAT GAZDASÁGI ALAPJAI
Az önkormányzat költségvetése, vagyona
63. § (1) Az Önkormányzat gazdálkodásának alapja az éves költségvetés. Saját tulajdonnal rendelkezik és költségvetési bevételeivel, kiadásaival önállóan gazdálkodik.
64. § Az Önkormányzat a vagyonát, a vagyonnal való rendelkezés feltételeit, a vállalkozásaival kapcsolatos előírásokat külön rendeletben állapítja meg.
Az ellenőrzés
65. § (1) Az Önkormányzat gazdálkodását az Állami Számvevőszék ellenőrzi.
(2) Az önkormányzati intézmény pénzügyi ellenőrzését a közgyűlés látja el.
(3) Az intézmények pénzügyi ellenőrzéséről és az Önkormányzat gazdálkodásának belső ellenőrzéséről a közgyűlés a jogszabályban meghatározott képesítésű ellenőr útján gondoskodik.
(4) A belső ellenőrzés és a felügyeleti ellenőrzés rendjét külön szabályzatok rögzítik.
(5) Az Önkormányzatnak nyújtott európai uniós és az ahhoz kapcsolódó költségvetési támogatások felhasználását az Európai Számvevőszék és az Európai Bizottság illetékes szervezetei a kormány által kijelölt szerv, a fejezetek ellenőrzési szervezetei, a Kincstár, illetve az európai uniós támogatások irányító hatóságai és a kifizető hatóság képviselői is ellenőrizhetik.
VII.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
Megyei népszavazás
66. § Megyei népszavazást a közgyűlés képviselőinek legalább egynegyede, a közgyűlés bizottsága, továbbá a helyi önkormányzati választásokon választójoggal rendelkező választópolgárok legalább 20 %-a kezdeményezhet.
Felterjesztési jog
67. § Az Önkormányzat – a helyi közügyek intézése körében – a feladat- és hatáskörrel rendelkező szervtől tájékoztatást kérhet, döntést kezdeményezhet, véleményt nyilváníthat.
Az Önkormányzat kapcsolatrendszere
68. § (1) Az Önkormányzat feladatainak ellátása során együttműködik más helyi önkormányzatokkal, önkormányzati szövetségekkel, valamint az illetékes államigazgatási és egyéb szervekkel.
(2) A közgyűlés - közös érdekek alapján - feladatának tekinti, és szorgalmazza a megye egyházaival, önszerveződő közösségeivel, a megye társadalmi és civil szervezeteivel az érdemi együttműködést.
(3) Kétoldalú (testvérmegyei partnerrégiós) nemzetközi kapcsolatok kialakítására, fenntartására és ápolására törekszik. Részt vesz regionális európai szervezetek munkájában az Önkormányzat céljainak megvalósítása érdekében.
(4) Külföldi önkormányzattal való együttműködésről, nemzetközi önkormányzati szervezethez való csatlakozásról, az erre vonatkozó megállapodás, nyilatkozat jóváhagyásáról a közgyűlés dönt.
A Bács-Kiskun megyei területi nemzetiségi önkormányzatokhoz kapcsolódó feladatok
69. § (1) Az Önkormányzat a Bács-Kiskun megyében működő területi nemzetiségi önkormányzatok hatékony érdekérvényesítéséhez törvényben meghatározott egyéni és közösségi jogaik gyakorlásához együttműködési megállapodás alapján az abban rögzített feltételek szerint ingyenesen biztosítja részükre Nemzetiségi Központja (Baja, Szabadság u. 23.) épületében
a) a helyiséghasználatot
b) a Hivatal közreműködésével
ba) a testületi működéssel, a testületi és tisztségviselői döntések előkészítésével, végrehajtásával, valamint
bb) a gazdálkodással kapcsolatos nyilvántartási és adminisztratív feladatok ellátásához szükséges személyi- és tárgyi feltételeket.
Az együttműködési megállapodásban foglaltakat szükség szerint, évente felül kell vizsgálni.
(2) A megyében működő területi nemzetiségi önkormányzatok képviselői, az elnök, alelnök, a jegyző, aljegyző és a Hivatal köztisztviselője köteles soron kívül fogadni.
(3) A közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben a nemzetiségi önkormányzatok a nemzetiségi közügyek intézése érdekében az elnöknél kezdeményezhetik a közgyűlés eljárását, ilyen ügyekről tájékoztatást kérhetnek, továbbá a közgyűlés részére javaslatot tehetnek.
VIII.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
70. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
(2) A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 9/2012. (X. 8.) önkormányzati rendelete 12. § (2) bek., 13. § (1) bek., 18. § (2) bek., a 18. § (6) bek. 2. és 3. pontjában a „Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság” szövegrész helyébe a „Pénzügyi és Turisztikai Bizottság” szövegrész lép.
(3) Hatályát veszti a megyei népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 16/2004. (X. 14.) Kgy. rendelet.
1. melléklet26
1. Dönt az általános és céltartalék felhasználásáról az éves költségvetésben meghatározott keretek között. E döntéséről a közgyűlés következő ülésén köteles tájékoztatást adni.
2. Dönt két közgyűlés között felmerülő halaszthatatlan esetben az egyedileg – a mindenkori költségvetésben meghatározott összeget meg nem haladó – előirányzat-átcsoportosításokról. E döntéséről a közgyűlés következő ülésén köteles tájékoztatást adni.
3. Dönt a megszűnt DARFT – hazai decentralizált források terhére megkötött – megyei támogatási szerződés-állományokhoz kapcsolódó ügyekben
4. Dönt a megszűnt Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Tanács – hazai decentralizált források terhére megkötött – támogatási szerződésállományhoz kapcsolódó ügyekben.
5.27 Döntési javaslatot készít a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, valamint Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz felhívásai keretében benyújtott támogatási kérelmekről az irányító hatóság által összehívott döntés-előkészítő bizottság számára, továbbá gondoskodik a DEB-be delegálásról, amennyiben összeférhetetlenség vagy más ok miatt a Közgyűlés által delegált tag és póttag sem járhat el.
6.28 Dönt a „Bács-Kiskunban itthon vagy!” tanulmányi ösztöndíjjal és a Megyei Ösztöndíj Programmal kapcsolatos ügyekben.
7.29 A közgyűlés utólagos tájékoztatása mellett a két ülés közötti időszakban felmerülő halaszthatatlan esetben dönt pályázatok benyújtásáról, a pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó, pályázatokhoz kapcsolódó konzorciumi szerződések, támogatási szerződések, valamint egyéb ügyekben megállapodások megkötéséről, módosításáról, felmondásáról, továbbá véleményt nyilvánít olyan ügyben, amelyben a törvény az érdekelt Önkormányzat álláspontjának kikérését írja elő.
8.30 Dönt a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a megye címeréről, pecsétjéről, zászlajáról és használatuk rendjéről szóló 6/1996. (IV.5) önkormányzati rendeletében, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a „Bács-Kiskun-megye” név használatáról szóló 6/2016. (IV.27.) önkormányzati rendeletében meghatározott ügyekben.
9.31 Dönt – erre vonatkozó kötelezettség esetén – az önkormányzat egyajánlatos közbeszerzései számának csökkentésére irányuló éves intézkedési tervének elfogadásáról.
2. melléklet32
Átruházott hatáskör |
Hatáskör gyakorlója |
---|---|
|
Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság |
|
Fejlesztésekért, Turizmusért és Klímaügyekért Felelős Bizottság |
|
Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság |
Az Önkormányzat közbeszerzési tervének jóváhagyása, módosítása |
Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság |
Önkormányzati biztos megválasztása |
Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság |
3. melléklet34
1. A közgyűlés bizottságai és azok létszáma
1.1. Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság (10 fő)
1.2. Fejlesztésekért, Turizmusért és Klímaügyekért Felelős Bizottság (10 fő)
2. A bizottságok fontosabb feladati
2.1. A Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság
a) véleményezi az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatát, figyelemmel kíséri hatályosulását, javaslatot tesz a szükséges módosításokra;
b) előkészíti, véleményezi a közgyűlési rendeleteket, ellenőrzi a közgyűlési döntések végre-hajtását;
c) szükség szerint – de legalább ciklusonként – felülvizsgálja az önkormányzati rendeleteket és javaslatot tehet azok módosítására, hatályon kívül helyezésére vagy újabb rendelet alkotására;
d) döntésre előkészíti az elnökkel, alelnökkel, jegyzővel szembeni összeférhetetlenségi, méltatlansági, fegyelmi és anyagi kártérítési ügyeket;
e) nyilvántartja és ellenőrzi a megyei közgyűlés tagjainak vagyonnyilatkozatait;
f) kivizsgálja a képviselői összeférhetetlenség és méltatlanság megállapítására tett kezdeményezést és átveszi az összeférhetetlenségi ok alapjául szolgáló jogviszony megszűntetéséről szóló írásban megerősített lemondó nyilatkozatokat;
g) ellátja a személyes érintettség bejelentésére vonatkozó kötelezettség elmulasztása esetén a vizsgálat lefolytatását;
h) ellátja a titkos szavazás lebonyolításával kapcsolatos teendőket;
i) elemzi, értékeli a megyében élő nemzetiségek társadalmi helyzetét, elősegíti jogaik érvényesülését, a nemzetiségi közügyek intézését;
j) véleményezi az Önkormányzat nemzetiségeket e minőségében érintő előterjesztéseit;
k) közreműködik a nemzeti kultúrák megőrzésében, gyarapításában, összehangolja, és szükség szerint szervezi a területi és megyei nemzetiségi rendezvényeket;
l) kapcsolatot tart nemzetiségi önkormányzatokkal, szervezetekkel, s a nemzetiségi törvény végrehajtásában érintett intézményekkel és más szervekkel;
m) segíti a sportági és iskolai területi versenyrendszerek kialakítását, illetve az e körbe tartozó sportrendezvények lebonyolítását;
n) kapcsolatot tart az egyházakkal, felekezetekkel, vallási közösségekkel, társadalmi és civil szervezetekkel;
o) véleményezi az Önkormányzat gazdasági programját és az ennek végrehajtásáról szóló beszámolót;
p) figyelemmel kíséri az Önkormányzatnál a költségvetési bevételek alakulását, különös tekintettel a saját bevételekre, a vagyonváltozás (vagyonnövekedés-, csökkenés) alakulását, értékeli az azt előidéző okokat;
q) ellenőrizheti a pénzkezelési szabályzat megtartását, a bizonylati rend és bizonylati fegyelem érvényesítését;
r) véleményezi az Önkormányzat saját fejlesztési, rekonstrukciós és felújítási terveit;
s) figyelemmel kíséri az önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok működését, gazdálkodását, javaslatot tesz a közgyűlés felé a szükséges tulajdonosi döntésekre.
2.2. A Fejlesztésekért, Turizmusért és Klímaügyekért Felelős Bizottság
a) közreműködik - a megyei területfejlesztési koncepció és területrendezési terv figyelembevételével - a megye fejlesztési programjának és az egyes alprogramoknak a kidolgozásában;
b) előzetesen véleményezi a térségi területfejlesztési koncepciókat, programokat, az országos, valamint a megyét érintő ágazati fejlesztési koncepciókat és programokat, valamint a megye területét érintő területrendezési terveket;
c) véleményével és javaslataival részt vesz az ágazatai operatív programok, valamint térségi gazdaságfejlesztési programok kidolgozásában;
d) figyelemmel kíséri és segíti a megyei turisztikai tervek megvalósulását, elősegíti megyei turisztikai szervezet létrehozását és működését;
e) összehangolja az idegenforgalom területi érdekeit az országos érdekekkel;
f) előzetesen véleményezi a megyei környezetvédelmi programot, részt vesz a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos ügyek előkészítésében
g) javaslatot tesz a Homokhátság vízutánpótlása problémájának megoldási lehetőségeire, figyelemmel kíséri az ezzel kapcsolatos intézkedések megvalósulását;
h) közreműködik az Önkormányzat és a megye települési önkormányzatai együttműködésének szervezésében, elősegíti a területfejlesztési társulások megszervezését;
i) közreműködik a kormányzat, az önkormányzatok és a gazdasági szervezetek fejlesztési elképzeléseinek összehangolásában, amelynek keretében vizsgálja és értékeli a megye társadalmi és gazdasági helyzetét, környezeti állapotát, adottságait;
j) előzetesen véleményezi az illetékes területi államigazgatási szervek megyét érintő fejlesztéseit és pályázatait;
k) a külföldi régiókkal kötendő nemzetközi együttműködések, megállapodások kidolgozásában, véleményezésében részt vesz;
l) együttműködik a megye gazdasági szereplőivel, a gazdasági kamarákkal;
m) véleményével, javaslataival segíti a Megyei Területfejlesztési Konzultációs Fórum, a Regionális Területfejlesztési Konzultációs Fórum és a Duna-Tisza Közi Homokhátsági Térségi Fejlesztési Tanács működését;
n) véleményével és javaslataival részt vesz a turisztikai fejlesztési programok kidolgozásában;
o) előzetesen véleményezi a települési önkormányzati környezetvédelmi programokat;
p) rendszeresen értékeli a megye mezőgazdaságának helyzetét, figyelemmel kíséri a mezőgazdasági termelés feltételeit, valamint a mezőgazdaságban élő emberek életkörülményeinek alakulását, kapcsolatot tart a megye területén működő mezőgazdasági ágazati szervekkel (terméktanácsok, szövetségek, érdekképviseletek, hatóságok);
q) közreműködik megyemarketing programok kidolgozásában és megvalósításában;
r) figyelemmel kíséri a megyében a munkahelyteremtés alakulását;
s) véleményezi a hulladékgazdálkodással összefüggő előterjesztéseket;
t) véleményezi a természet- és környezetvédelemmel kapcsolatos ügyeket;
u) véleményezi a kutatás-fejlesztés és innovációval kapcsolatos ügyeket;
v) véleményezi a megye területére készülő közlekedési fejlesztéssel kapcsolatos koncepciókat, terveket;
w) javaslatot tehet a közgyűlésnek a megpályázandó támogatásokra.”
Hatályon kívül helyezte a 10/2022. (XI.29.) önkormányzati rendelet
Módosította a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 8/2017. (VII10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelete. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 7/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. VII. 1.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Törölte a 8/2018. (X.12.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2018. X. 13.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Kiegészítette a 8/2017. (VII.10.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2017. VII. 10.
Módosította a 7/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. VII. 1.
Módosította a 2/2022. (III.11.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2022. III. 12.
Kiegészítette a 9/2020. (X.1.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2020. X. 2..
Kiegészítette a 8/2018. (X.12.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2018. X. 13.
Kiegészítette a 8/2018. (X.12.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2018. X. 13.
Kiegészítette a 2/2022. (III.11.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2022. III. 12.
Módosította a 7/2016. (VI.30.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2016. VII. 1.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önkormányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.
Módosította a 8/2019. (X.25.) önko9rmányzati rendelet. Hatályos: 2019. X. 25. 12:15.