Dávod Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2017(XII.5.) önkormányzati rendelete

Dávod Község településképének védelméről

Hatályos: 2025. 11. 21

Dávod Önkormányzat Képviselőtestületének 7/2017(XII.5.) önkormányzati rendelete

Dávod Község településképének védelméről

2025.11.21.

Dávod Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában, a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a)-h) pontban kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 1.1. pontjában és az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 29. § (3) és 57. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 43/A. § (6) bekezdés c) pontjában biztosított véleményezési jogkörében eljáró Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Állami Főépítészének, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnak, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatala és a kulturális örökség védelméért felelős miniszter, valamint a partnerségi rendelet szerinti résztvevők véleményének kikérésével a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet célja, hatálya és alkalmazása

1. § E rendelet célja Dávod Község épített környezetének megőrzése érdekében a helyi építészeti értékvédelemmel, a településképi követelményekkel és a településkép-érvényesítési eszközökkel kapcsolatos szabályok megállapítása.

2. § E rendelet hatálya Dávod Község közigazgatási területére terjed ki.

3. § E rendelet előírásait Dávod Önkormányzat (továbbiakban: önkormányzat) képviselőtestülete (továbbiakban: képviselőtestület) által elfogadott településrendezési eszközökkel együtt kell alkalmazni.

4. §1 E rendelet mellékletei:

a) 1. melléklet: A településkép - meghatározó területének lehatárolása

b) 2. melléklet: Ültetési és fapótlási szabályok

c) 3. melléklet: Fásításra, növénytelepítésre javasolt őshonos növények jegyzéke

d) 4. melléklet: A településképi véleményezés - KÉRELEM minta

e) 5. melléklet: A Településképi véleményezés – tervdokumentáció tartalma

f) 6. melléklet: A Településképi bejelentés – KÉRELEM minta

g) 7. melléklet: A helyi védett ingatlanok felsorolás

2.2

5. §

II. Fejezet

A helyi védelem

3. A helyi védelem célja

6. § (1) A helyi védelem célja Dávod község képe és történeti szempontjából meghatározó, - a hatályos műemlékvédelmi jogszabályok alapján nem védett, - épített értékek védelme, a község építészeti örökségének, arculatának a jövő nemzedékek számára való megtartása, a védett értékek fenntartása és jó karbantartottságuk biztosítása.

(2) A község épített értékei, - tulajdonformára való tekintet nélkül – a nemzeti közös kulturális kincs részei, ezért fenntartásuk, jelentőségükhöz méltó használatuk és megfelelő bemutatásuk közérdek.

(3) A helyi értékvédelem feladata különösen:

a) a különleges oltalmat igénylő, építészeti, építészettörténeti, községtörténeti szempontból védelemre érdemes épületek, épületegyüttesek, épített környezetek (továbbiakban együtt: védett érték) körének számbavétele és meghatározása, nyilvántartása, dokumentálása és a közvéleménnyel történő megismertetése,

b) a védett értékek károsodásának megelőzése, elhárítása, illetve a bekövetkezett károsodás csökkentése, vagy megszűntetése.

4. A helyi védelem fajtái

7. § (1) A helyi védelem területi vagy egyedi védelem lehet.

(2) A helyi egyedi védelem a jellegzetes, értékes, illetve hagyományt őrző építészeti arculatot, településkaraktert meghatározó, valamely:

a) építményre, építményrészletre vagy az alkalmazott anyaghasználatra, tömegformálásra, homlokzati kialakításra,

b) táj- és kertépítészeti alkotásra, egyedi tájértékre, növényzetre,

c) szoborra, képzőművészeti alkotásra, utcabútorra,

d) az a)-c) ponthoz kapcsolódóan az érintett földrészlet, telek egészére vagy egy részére

terjedhet ki.

(3)3 Az önkormányzat a (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével helyi egyedi művi értékvédelem alá helyezi az e rendelet 7. mellékletében meghatározott épületeket, építményeket.

5. A helyi védelem alá helyezés, valamint megszüntetés szabályai

8. § (1) A helyi védelem alá helyezésre vagy annak megszüntetésére bármely természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet – a polgármesterhez írásban benyújtott – kezdeményezése alapján kerülhet sor. A kezdeményezésre településrendezési eszköz, illetve településrendezési tervművelet, vagy önálló értékvizsgálat is javaslatot tehet.

(2) A helyi védelem alá helyezésre vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védelemre javasolt érték megnevezését, egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát, területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével,

b) a védelem jellegével kapcsolatos javaslatot és

c) a védelemmel kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

d) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(3) A helyi védelem megszüntetésére vonatkozó kezdeményezésnek tartalmaznia kell:

a) a védett érték megnevezését, egyedi védelem esetén címét, helyrajzi számát, területi védelem esetén a terület lehatárolását a helyrajzi számok megjelölésével

b) a védelem törlésével kapcsolatos javaslat rövid indokolását,

c) a kezdeményező nevét, megnevezését, lakcímét, székhelyét.

(4)4 A helyi védelem alá helyezés értékvizsgálat alapján történik.

(5) Az értékvizsgálatot és szakmai indoklást az Önkormányzat készíti vagy készítteti el.

(6) Az önkormányzati főépítész a védelemre vonatkozó kezdeményezést előkészíti döntésre a Képviselő-testület számára. Az előterjesztés része a védelemre vonatkozó kezdeményezés tárgyában készített főépítészi szakmai vélemény. Ha az értékvizsgálati munkarész egyben a településrendezési eszköz örökségvédelmi fejezete, külön főépítészi szakmai vélemény készítése nem szükséges.

(7) A védelem megszűnik, ha

a) a helyi védett érték helyrehozhatatlanul megsemmisül,

b) a helyi védett érték magasabb jogszabályi védettséget kap, vagy

c) ha a Képviselő-testület a helyi védelmet megszünteti.

(8) A helyi védetté nyilvánításról, annak módosításáról, vagy megszüntetéséről értesíteni kell:

a) az érintett ingatlan tulajdonosát(ait) postai úton,

b) műalkotás esetén az élő alkotót, vagy a szerzői jog jogosultját,

c) az illetékes építésügyi hatóságot,

d) a kezdeményezőket.

9. § A helyi védelem alá helyezést elrendelő önkormányzati rendelet hatályba lépésétől számított tizenöt napon belül a jegyző kezdeményezi az ingatlanügyi hatóságnál a védelem jogi jellegként való feljegyzését.

10. § (1) A helyi egyedi védelem alá helyezett építmény, közterülettel határos építményrészlet, alkotás, utcabútor csak egységes megjelenésű táblával jelölhető meg, amelynek a védelem tárgyának megnevezése mellett a következő szöveget kell tartalmaznia: „Dávod Község Önkormányzat helyi védelem alá helyezte– évszám”. A tábla mérete fektetett A/4, anyaga fém, színe aranyozott.

(2) A tábla elkészíttetéséről, elhelyezéséről a polgármester gondoskodik. A tábla elhelyezését az érintett ingatlan tulajdonosa tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(3) Helyi védelem alatt álló növényt, növény-együttest az e célra rendszeresített „Dávod Község Önkormányzata által helyi védelem alá vont növény/növényegyüttes - évszám” feliratú táblával jelölhető meg, annak közvetlen környezetében. A tábla elhelyezését a tulajdonos tűrni köteles. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

(4) A helyi védettség tényét közlő táblán kívül az önkormányzat elhelyezhet egyéb a védettséggel összefüggő tényt, adatot is közlő táblát a védett értéken vagy annak környezetében. A tábla elhelyezése, fenntartása és pótlása az önkormányzat feladata.

6. A védettséggel összefüggő korlátozások, kötelezettségek

11. § (1) A védett érték karbantartása, állapotának megóvása a tulajdonos kötelezettsége.

(2) A védett érték megfelelő fenntartását és megőrzését elsősorban a rendeltetésnek megfelelő használattal kell biztosítani.

7. A helyi védelem alatt álló értékek nyilvántartása

12. § (1) A helyi védelem alá helyezett értékekről (a továbbiakban: védett érték) az önkormányzat nyilvántartást vezet, amelybe bárki betekinthet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza:

a) a védett érték megnevezését,

b) a védett érték védelmi nyilvántartási számát

c) a védett érték azonosító adatait (alkotó megnevezése)

d) a védelem típusát,

e) a védett érték helymeghatározásának adatait, területi védelem esetén a védett terület lehatárolását, (helyrajzi szám, utca, házszám) és

f) a védelem rövid indokolását az értékvizsgálat alapján.

g) a védett értékhez fűződő korlátozásokat

h) a védett értékhez kapcsolódó támogatásokat

i) a védett érték állapotfelmérésének adatait

j) a helyreállítási javaslatot

k) a védett értékkel kapcsolatos intézkedéseket (tulajdoni lapon jogi jelleg feltüntetése, törlése).

(3)5 A nyilvántartás naprakész vezetéséről az önkormányzati főépítész gondoskodik.

8. A helyrehozatali kötelezettség előírásának rendje és a teljesítéshez nyújtandó önkormányzati támogatás

13. § (1) A helyi védelem alá helyezett építmények eredeti külső megjelenését:

a) egészének és részleteinek külső geometriai formáit, azok rész és befoglaló méreteit,

b) eredeti anyaghatását egészében és részleteiben,

c) ha ismert eredeti színhatását, ha nem ismert a feltételezhetően hasonló színhatását,

d) az eredeti épület tartozékait és felszerelését

az értékvizsgálattól függően az e rendeletben foglaltak figyelembe vételével kell megőrizni és helyreállítani.

(2) Ha a helyi védelem alá helyezett építmény egyes részét, részletét korábban az eredeti eltérő megjelenésűvé alakították át, az építmény egészére vagy lehatárolható – az átalakított részt is magában foglaló – részegységére kiterjedő felújítás során azt:

a) az eredeti állapotnak megfelelően, vagy

b) ha az átalakított rész eredeti állapotára vonatkozó dokumentum nem lelhető fel és azt következtetésekkel sem lehet valószínűsíteni, a homlokzatot a megfelelően megmaradt eredeti elemeinek, vagy hasonló stílusú épülethomlokzatok, eredeti és analóg formaelemeinek alkalmazásával kell helyreállítani.

(3) Helyi védelem alá helyezett épülethomlokzatok esetében a csatlakozó tetőfelületet – a vízelvezető rendszert beleértve – legalább a fedési anyag fajtájára kiterjedően kell megőrizni és fenntartani.

14. § (1) A védett érték tulajdonosának kérésére a szokásos jó karban tartási feladatokon túlmenő, a védettséggel összefüggésben szükségessé váló, a tulajdonost terhelő munkálatok finanszírozásához az önkormányzat támogatást adhat:

a) . A támogatás mértékét az önkormányzat Képviselő-testülete évente a költségvetésben határozza meg.

b) A támogatás ingatlanra eső mértékét – az önkormányzati költségvetés keretei között – az önkormányzat állapítja meg.

c)6

d)7

e) Az építési munkák végzésének idejére fizetendő közterület-használat díjat az önkormányzat elengedi.

f) Az önkormányzat a védett érték jókarbantartását évenkénti településképi díjazás keretében díjazhatja, kitüntetheti: pl. önkormányzati elismerést megszövegező táblával, tárgyi vagy pénzbeni díjazással.

g) A tulajdonos szociális helyzetére hivatkozva a védett épület állagának megóvásához, megtartásához anyag- és eszköz biztosítást kérhet az önkormányzattól.

(2) Az (1) bekezdés szerinti önkormányzati támogatás csak az esetben nyújtható, ha:

a) a védett értéket a tulajdonos megfelelő módon fenntartja (karbantartja), azt neki felróható módon nem károsítja,

b) a karbantartással és az építéssel összefüggő előírásokat és szabályokat maradéktalanul betartja.

c) a tényleges munka szabályszerűen, megfelelő mennyiségben és minőségben kerül elvégzésre.

III. Fejezet

A településképi követelmények

9. A településkép szempontjából meghatározó területekre vonatkozó területi építészeti követelmények

15. § Az önkormányzat a településkép szempontjából meghatározó területekként jelöli ki az 1.melléklet szerint: Dávod Község teljes közigazgatási területét:

a) Dávod falusias karakterű lakóterülete

b) Dávod ún. Püspökpuszta üdülőterülete

c) Dávod külterülete

16. § Az e rendelet 1. mellékletének a) és b) pontjában meghatározott és lehatárolt területeken (falusias karakterű lakóterület és az ún. Püspökpuszta üdülőterület) a településképet meghatározó alábbi építmények az alábbiak szerint alakítandók ki:

a) az utcafronti kerítés:
aa) saroktelkek esetében a közterület határain épített kerítés lábazat feletti teljes felülete a telek sarokpontjától 2-2 m-es távolságig, áttört kialakítással alakítandó ki,
ab) Az utcai kerítés épített oszlopainak tetején, kapu épített tetőszerkezetének tetején, illetve bármilyen épített kerítésépítményen, amennyiben arra térbeli díszítés kerül, díszítésként hagyományos geometriai forma (pl. gömb, kocka, gúla stb.), illetve történelmi, vallási tárgyú emlék alkalmazandó.
ac) A meglévő kerítések megtartandók, felújítandók.
ad) A településen kialakult zárt kerítések (pillérekkel tagolt, tömör falazott kerítés (kő, tégla) deszka vagy kovácsoltvas kapukkal) védendők, felújítandók a lakóépület felújításával egy időben, a homlokzat színével megegyezően.
b) A közlekedési célú közterületek az alábbiak szerint alakítandók ki:
ba) A megállók várakozóhelyein csak áttört, illetve átlátszó anyagból készült beállók alakítandók ki, meglévők felújítandók, jó karban tartandók.
bb) A település beépítésre szánt területén közterületen csak a közvetlen környezetet is magába foglaló vizsgálat alapján egységes arculattal megtervezett a környezet arculatához illeszkedő, esztétikus utcabútor és egyéb köztárgy stb. helyezendő el.
bc) Azon közterületek, ahol a szabályozási szélesség lehetővé teszi, fásított zöldfelülettel alakítandók ki.
bd) A 16,0 m vagy annál nagyobb szélességű közlekedési célú közterületek legalább egyik oldalán fasor telepítésével alakítandó ki.
be) Fásítás, fasor kialakítása, a pótlásra előírt faj kiválasztása során helyben honos, jellemzően az e rendelet 3.melléklet szerinti fa- és cserjefajok alkalmazandók, az 1.sz.függelékben felsorolt fafajok kizárásával.
bf) A közterületi kocsibehajtók számára kiépítésre kerülő vízátereszek min. 40 cm belső átmérővel alakítandók ki.
bg) Amennyiben bármelyik közterületen burkolat bontásra kerül sor, a burkolat helyreállításának minden esetben a burkolatszéltől számított legalább 1,5 m távolságig kell megtörténnie, kivéve a kiselemes, illetve járdaburkolat esetén.
bh) Új közterületi járdák építésénél vagy járdafelújításnál a csatlakozó felületek szintkülönbség nélkül, kapubehajtóban, kereszteződésben akadálymentes kialakítással építendők ki.
bi) Tartózkodni kell a településképet negatívan befolyásoló, a közterületen a parkolás, megállás megakadályozására szolgáló kő-, illetve szikladarab, növénnyel beültetett vagy betonnal kiöntött autógumi, egyéb természetes vagy mesterséges anyagú, terepből kiálló tárgy, oszlop engedély nélküli elhelyezésétől.
c) A zöldfelület kialakításának szabályai:
ca) A gazdasági területek telephelyei csak körbekerítve alakíthatók ki, a közterületekhez csatlakozó telekhatár mentén (telken belül) fasor, sövény telepítendő.
cb) Az iparterületek és a mezőgazdasági majorok telephelyeinek előkertjei legalább két fasorból és egy sövénysorból álló takaró növényzettel betelepítve alakítandók ki.
cc) A közterületi zöldfelületeken:
- A szabályozási tervben jelölt fasorok helyei a magas-, és a mélyépítési létesítmények elhelyezése esetén megtartandók.
- Magas és mélyépítési munkák a meglévő növényzetet adottságként való kezelése és az érvényben lévő védőtávolságok betartása mellett végzendők. Fakivágás csak indokolt esetben, és fapótlási kötelezettség mellett a 2.melléklet szerinti előírások figyelembe vétele mellett történhet meg.
cd) A település belterületén fás növényzet ültetése esetén - környezetvédelmi-, értékvédelmi és látványvédelmi érdekek miatt - a tájban honos, jellemzően az e rendelet 3.sz.melléklet szerinti fa- és cserjefajok alkalmazandók, az e rendelet 1.sz függelékben szereplő növényfajok kizárásával.

10. A településképi szempontból meghatározó területre vonatkozó egyedi építészeti követelmények

17. § Az e rendelet 1.mellékletének a) és b) pontjában lehatárolt (falusias karakterű lakóterület és az ún. Püspökpuszta üdülőterület) meghatározó karakterű településrész területén a településkép védelme érdekében építési tevékenység az alábbi előírások szerint végezhető:

a) A lapostetős épületek kivételével az épületek tetőfedő anyagaként nem alkalmazható: műanyag hullámlemez, alumínium trapézlemez (gazdasági területeken kívül), mesterséges pala, vörös árnyalattól eltérő színekben bitumenes zsindely, a tetőfedő anyagok színe csak a természetes anyagok színei és azok árnyalatai, a vörös, a barna és a sötétszürke lehetnek, ettől eltérni a teljes tetőfelület legfeljebb 10%-án lehet.

b) Az épületek színezésénél a természetes anyagok színeit, az épített- és a természetes környezetbe illően alkalmazható. A vakolt felületeken a fehér és tört-fehér színek előnyben részesíthetők, a rózsaszín, zöld, kék színeknek csak pasztell árnyalatai alkalmazhatók, a piros és lila színek nem alkalmazhatók.

c) A tetőhéjazat cseréje esetén, egy tetőfelületen többféle anyagú, színű cserép - kivéve a gyárilag színárnyalatos kivitelűt - nem helyezhető el.

d) Homlokzatfelújítás akkor végezhető, amennyiben az kiterjed a közterületről látható épülethomlokzat egészére.

e) A homlokzatok burkolóanyaga - a gazdasági területek kivételével - nagyelemes fém és műanyag hullám és trapézlemez burkolat nem lehet.

f) Látszó felületű gerendaház, rönkház nem építhető. Faburkolatú felület, látszó faszerkezet az épületek homlokzatának legfeljebb 50%-án alkalmazható.

g) Előkert nélküli telkeken elhelyezésre kerülő utcafronti épületek közterület felé néző homlokzatán a közterületre kivezető ereszcsatorna nem helyezhető el.

h) A közterületi telekhatárra épített épületek ereszcsatornái a közterületi homlokzaton csak akkor helyezhető el, amennyiben az bekötésre kerül terepszint alatt az utcai csapadékvíz-elvezető hálózatba.

i) Az épületek homlokzatainak, nyílászáróinak és az ingatlanok kerítéseinek színezésére rikító színek (pl.: citromsárga, lila, neon színek stb.) használata nem megengedett.

j) A műemléki védettség alatt álló épület környezetében az alábbi előírások tartandók be:

ja) elé közterületen szobrot vagy bármilyen műtárgyat, berendezést elhelyezni csak olyan módon lehet, hogy az az épület látványát ne zavarja.

jb) A szomszédos ingatlanok beépítésénél figyelembe kell venni az illeszkedés szabályait. A melléépítésnél az új épületek homlokzati díszítő elemeinél kerülni kell a megtévesztő analóg építészeti elemek alkalmazását, ugyanakkor törekedni kell a tömeg és magassági méretek (párkánymagasság, homlokzatmagasság, tetőgerinc magasság stb.) megválasztásánál a régihez történő korrekt csatlakozást eredményező megoldásokra, akár lépcsőzetes magasságok alkalmazásával.

jc) A műemléki védettség alatt álló ingatlanon esetleges új épületek építésénél tekintettel kell lenni a védett épületegyüttesnek az eredeti struktúrában betöltött pozíciójára, és törekedni kell mind szerkezetben, mind látványban betöltött hangsúlyok megőrzésére. Kerülni kell a hangsúly eltolódását a védett épületektől az új épületek irányába.

jd) A településközpontban közterületen, köztereken a térburkolat megválasztásánál az egységesség érvényesülését kívánatos, hogy műemléki környezetben indokolt esetben felülírhassa a történeti anyaghasználat.

je) A műemléki védettség alatt álló ingatlan esetében esetleges telekalakításoknál a történeti szerkezet megőrzésére, illetve visszaállítására kívánatos törekedni.

k) A közterületen elhelyezhető építményekkel szembeni elvárások a következők:

ka) árusítópavilon a faluképbe illően létesítendő,

kb) a közúti közlekedéssel kapcsolatos várakozóhelyek a település teljes területén egységes kialakítással, hagyományos építőanyagok felhasználásával létesítendők.

18. § Az e rendelet 1.mellékletének c) pontjában meghatározott, a település külterületén a településképet meghatározó területeken a településkép védelme érdekében építési tevékenység az alábbi előírások szerint végezhető:

a) Külterületen a tömegében, fedésében, szín- és formavilágában a táj építési hagyományait követő, természetes anyagból épülő épületek tájba illően helyezhetők el.

b) Emberi tartózkodásra szolgáló építmények, épületek földszintes kialakítással magastetővel építhetők.

c) Az épületek külső megjelenésében a feltűnő, tájidegen építési elemek, a mesterkélt, feltűnő színek (pl. kék, lila, rózsaszín) nem használhatók. Homlokzatokon (falburkolat, tető) olyan színárnyalatok alkalmazhatók, melyek a hagyományos építőanyagokra (cserép, fa, egyéb természetes anyagok) és vakolatokra jellemzők.

d) A településképi szempontból meghatározó területen a településen honos a fás szárú növényfaj vagy növényfajok telepítése megengedett, jellemzően az e rendelet 3.melléklet szerinti fa- és cserje fajok alkalmazhatók.

IV. Fejezet

Sajátos építmények elhelyezésére és anyaghasználatára vonatkozó településképi követelmények8

11. Felszíni energiaellátási és vezetékes elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó közös szabályok

19. § (1) Közműlétesítmények (nyomvonalas létesítmények, elektromos transzformátor, közvilágítási kapcsolószekrény, távközlési elosztószekrény, gáznyomásszabályzó) elhelyezésénél figyelemmel kell lenni a településképi megjelenésre.

(2) A tervezett lakóépületek és intézmények homlokzatára szerelt kapcsolószekrények és a dobozok helyét és a színét, az épület stílusához, a homlokzat színéhez igazodva kell kiválasztani. A berendezéseket az épületek alárendelt homlokzatára kell felszerelni, illetve a kerítésbe kell beépíteni – a közmű üzemeltetők előírásait figyelembe véve.

(3) Nagyfeszültségű elektromos vezeték beépítésre szánt területen, országos jelentőségű természetvédelmi területen légvezetékként nem helyezhető el, nem fejleszthető, nem korszerűsíthető.

(4) Belterületen, valamint külterület beépítésre szánt területén, ahol a villamos-energia ellátás hálózatai föld feletti vezetésűek, új villamos-energia elosztási, közvilágítási vezetékeket és az elektronikus hírközlési hálózatokat a meglevő oszlopsorra, illetve közös tartóoszlopra kell fektetni. Közös oszlopsorra való telepítés bármilyen akadályoztatása esetén az építendő hálózatot földalatti elhelyezéssel lehet csak kivitelezni.

(5) Beépítésre nem szánt területen egy oldali közös oszlopsoron kell a villamos-energia szolgáltatást nyújtó és a vezetékes hírközlési hálózatokat elhelyezni, amelyre egyben a közvilágítást szolgáló lámpafejek is elhelyezhetők.

(6) A lámpákkal káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.

(7) Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.

(8) A gázhálózat rekonstrukcióra kerülő területeken felújítás idején meg kell vizsgálni a földfeletti telepítésű, közterületen elhelyezett gáz-nyomásszabályozóknak az érintett terület környezetének rendezése érdekében térszín alatti berendezésekre történő cseréjét.

(9) A középnyomású gázhálózatról ellátott tervezett fejlesztési területeken a földgáz nyomását csökkentő szabályozó berendezéseknek a telepítését a környezetbe illeszkedve kell megoldani. A tervezett egyedi szabályozókat a gázszolgáltató előírásait figyelembe véve kell telepíteni. Lehetőség szerint ezen berendezések a telkek udvarán növényzet takarásában helyezendők el, illetve az épületek alárendelt homlokzatára szerelendők.

(10) Földgázvezetéket közterületen és telken belül is csak föld alatti elhelyezéssel szabad kivitelezni.

(11) A telekalakítások következtében magánterületre kerülő gázelosztó vezetéket, ill. tartozékait közterületre kell áthelyezni.

(12) Égéstermék elvezetésére utcai homlokzaton szerelt kémény nem építhető.

(13) Műholdvevő, illetve távközlési, adatátviteli berendezés kültéri egysége, hír- és adattovábbító berendezés az épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén nem helyezhető el, kivéve, ha műszaki szükségszerűség okán elhelyezése más módon nem oldható meg, ebben az esetén az épület közterületről látható homlokzatán és tetőfelületén csak takartan helyezhető el.

(14) Az épületen elhelyezett napkollektor csak tetősíkban vagy az ingatlannal határos közterületről nem látható módon helyezhető el. Kivéve napelemcserép, amely a tető teljes felületén alkalmazható.

(15) Ha a térségben az épületek tetejére telepített hírközlési bázisállomásokból, továbbá az önálló antennatornyokból a községben és környékén a lefedettség nem biztosítható:

a) Az épület tetejére felszerelt tervezett bázisállomás és önálló antennatorony felállítása főépítészi konzultáció köteles

b) Hírközlési bázisállomások, antennatornyok telepítéséhez az engedély kiadásának feltétele, hogy előzetesen az önkormányzattal egyeztetett helykijelölési eljárás főépítészi konzultáció keretében lefolytatásra kerüljön.

c) Újabb bázisállomás telepítése esetén törekedni kell arra, hogy a szolgáltató a meglevő állomásra helyezze fel a berendezését, még abban az esetben is, ha az a tartószerkezet cseréjét igényli.

d) Meglévő, vagy tervezett lakóterületet 200 m-en belül megközelítő mobil rádiótelefon bázisállomás (antennatorony és elektrotechnikai berendezéseket tartalmazó konténer) elhelyezése településképi és esztétikai szempontból nem javasolt.

12. Vezeték nélküli elektronikus hírközlési sajátos építmények elhelyezésére vonatkozó szabályok

20. §9 (1) A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére nem alkalmas területek az alábbiak:

(2) Természeti védelem alatt álló területeken és azok 200 m-es körzetében széltorony, szélerőmű és hírközlő torony nem helyezhető el.

21. § A település területén a vezeték nélküli hírközlés sajátos építményeinek, műtárgyainak elhelyezésére alkalmas területek az alábbiak:

a) a meglévő antennaépítmény,

b) meglévő magasépítmények, magasépületek (pl. templomtorony, víztorony stb.)

c) természetvédelem alatt nem álló mezőgazdasági terület.

13.10

22. §

23. §

24. §

V. Fejezet

A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció

14. Szakmai konzultáció tartásának kötelező esetei

25. § (1) Az építtetőnek vagy meghatalmazottjának az építés megkezdése előtt szakmai konzultációt kell kérni a tervezett építkezés helyszíne szerint illetékes önkormányzattól, ha:

a) Ha a tervezett építési tevékenység a lakóépület egyszerű bejelentéséről szóló Kormányrendelet hatálya alá tartozó, ún. „egyszerű bejelentéshez kötött építési tevékenység” alapján történő új lakóépület építése, illetve meglévő épület bővítése történik.

b) minden új épület építése, meglévő épület átalakítása, bővítése, fejújítása során, ha az közterületről látható módon megváltoztatja:

ba) a beépítés telepítési módját,

bb) a beépítés szintszámát vagy az épület legmagasabb pontját,

bc) az építmény tömegformálását,

bd) az építmény homlokzat kialakítását.

be)11 új cégér elhelyezése esetén.

c) A telken belül olyan támfal megbontására, elbontására kerülne sor, ami a szomszéd telekre, az azon elhelyezkedő épületekre is hatással lehet.

d) Lakóépület magastetőtől (25-45 fok) eltérő tetőkialakítása esetén.

e) Fennmaradási engedélyezési eljárásokhoz készített építészeti-műszaki tervekkel kapcsolatban,

f) új elektronikus hírközlési építmény elhelyezése esetén:

fa) műtárgynak minősülő antenna szerkezetnél, ha annak bármelyirányú mérete a bruttó 6 m-t meghaladja,

fb) antennatartó szerkezet méretétől függetlenül a szerkezetre antenna felszerelésénél, ha az antenna bármelyirányú mérete a 4,0 m-t meghaladja,

(2) Az önkormányzat kötelező szakmai konzultáción való részvételre szólítja fel a tulajdonost, abban az esetben, ha:

a) a település területén, a tulajdonos telkén súlyosan településképet romboló tevékenység történt,

b)12

(3) E rendeletben meghatározottak szerint az eseti eltérések főépítészi konzultációt követően lehetségesek.

15. A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció véleményezésének szempontjai

26. § (1) A településkép-védelmi tájékoztatás és szakmai konzultáció lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

(2) A telepítéssel kapcsolatban vizsgálni kell, hogy

a) a beépítés módja megfelel-e a környezetbe illeszkedés követelményének,

b) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, illetve építmények kilátását,

(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) teljesíti-e a műemléki- és helyi védettségű területek, épületek esetében az értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat,

c) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

e) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

f) a tető hajlásszögének kialakítása és a tetőfelépítmények megfelelően illeszkednek-e a környezet adottságaihoz, illetve megfelel-e a településképi rendeletben előírtaknak,

g) a homlokzat színezése utcaképi szempontból megfelelő-e,

h) a gépészeti berendezések és azok tartozékainak településképi megjelenése megfelelő-e,

i) meglévő építmény bővítése esetén a homlokzatot is érintő felújítás, átalakítás, emeletráépítés illeszkedik-e az adott épület struktúrájához, valamint a meglévő utcaképbe

j) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.

VI. Fejezet

A településképi véleményezési eljárás

16. A településképi véleményezési eljárás alkalmazási köre

27. § Településképi véleményezési eljárást (a továbbiakban: véleményezési eljárás) kell lefolytatni

a) új építmény építési engedélyezési eljárását,

b) meglévő építmény bővítésére, valamint a településképet érintő átalakítására irányuló építési, fennmaradási engedélyezési eljárást megelőzően.

28. §13 A polgármester a véleményét a 27. §-ban felsorolt esetekben az önkormányzati főépítész szakmai álláspontjára alapozza.

17. A településképi véleményezés szempontjai

29. § (1) A településképi véleményezési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2)14 A településképi véleményezési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma megfelel-e a vonatkozó jogszabályi előírásoknak. A településképi véleményezési eljárás részletes vizsgálati szempontjai:

a) a tervezett beépítés megfelelően figyelembe veszi-e a hatályos településrendezési eszközök előírásait,

b) nem korlátozza-e indokolatlan mértékben a szomszédos ingatlanok benapozását, illetve kilátását,

c) teljesíti-e a műemléki- és helyi védettségű területek, épületek esetében az értékvédelemmel kapcsolatos előírásokat és elvárásokat,

d) a homlokzat tagolása, a nyílászárók kiosztása összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

e) a homlokzat színezése utcaképi szempontból megfelelő-e,

f) a gépészeti berendezések és azok tartozékainak városképi megjelenése megfelelő-e,

g) a tetőzet kialakítása megfelelően illeszkedik a környezet adottságaihoz, elősegíti-e az építmény városképi szempontból előnyösebb megjelenését,

h) meglévő építmény bővítése esetén a homlokzatot is érintő felújítás, átalakítás, emeletráépítés illeszkedik-e az adott épület struktúrájához, valamint a meglévő utcaképbe

i) a közterület mentén az épület kialakításának módját és feltételeit

j) közterületen folytatott építési tevékenység végzése esetén a közterület burkolatának, műtárgyainak, köztárgyainak, növényzetének, továbbá a díszvilágító berendezések kialakítását.

18. A településképi véleményezési eljárás szabályai

30. §15 A településképi véleményezési eljárás lefolytatása iránti kérelmet az e rendelet 4. mellékletében foglalt mintának megfelelően, az 5. mellékletében felsorolt tartalmi előírások teljesítésével kell benyújtani.

VII. Fejezet

A településképi bejelentési eljárás

19. A településképi bejelentési eljárás alkalmazási köre

31. §16 A településképi bejelentési eljárást a polgármester folytatja le az önkormányzati főépítész szakmai álláspontja alapján.

32. § Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni:

a)17 meglévő építmények rendeltetésének – részleges vagy teljes – megváltoztatása esetén.

b)18 védett épület közterületre néző homlokzatán történő színezés, új tetőhéjalás, nyílászáró csere, (mérettől függetlenül).

c)19

esetén.

33. §20

20. A településképi bejelentési eljárás véleményezésének szempontjai

34. § (1) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása és az építészeti-műszaki dokumentáció értékelése során a településképben harmonikusan megjelenő, településképet nem zavaró, az épített és természeti környezethez illeszkedő és annak előnyösebb megjelenését segítő megoldási szempontokat kell érvényesíteni.

(2) A településképi bejelentési eljárás lefolytatása során vizsgálni szükséges, hogy a véleményezésre benyújtott építészeti-műszaki tervdokumentáció tartalma:

a) megfelel-e a helyi építési szabályzatban és a településképi rendeletben foglalt előírásoknak,

b) kidolgozása a szakmai tájékoztatás szerint történt-e,

c) figyelembe veszi-e az arculati kézikönyvben szereplő javaslatokat,

d) a b) és c) pont szerinti javaslatoktól eltérő megoldás azokkal egyenértékű vagy kedvezőbb beépítést, illetve településképi megjelenést eredményez-e.

(3) Az építmény, épületrész megjelenésével kialakításával kapcsolatban vizsgálni kell, hogy:

a) azok építészeti megoldásai megfelelően illeszkednek-e az épített környezethez,

b) a külső megjelenés megfelel-e az e rendelet előírásainak

c) összhangban van-e az épület rendeltetésével és használatának sajátosságaival,

d) megfelelően veszi-e figyelembe a közterület adottságait és esetleges berendezéseit, burkolatát, műtárgyait, valamint növényzetét.

(4)21 A polgármester megtiltja a bejelentett építési tevékenység vagy rendeltetésváltoztatás megkezdését és – a megtiltás indokainak ismertetése mellett – figyelmezteti a bejelentőt a tevékenység bejelentés nélküli elkezdésének és folytatásának jogkövetkezményeire, ha a bejelentés:

a) nem felel meg az e rendeletben előírt követelményeknek,

b) a tervezett építési tevékenység nem illeszkedik a településképbe,

c) a tervezett rendeltetés-változás nem illeszkedik a szomszédos és a környező beépítés sajátosságaihoz.

21. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályai

35. §22 A településképi bejelentési eljárás az ügyfél által a polgármesterhez benyújtott bejelentésre indul. A bejelentéshez szükséges bejelentőlapot az e rendelet 6. melléklete tartalmazza. A bejelentéshez papíralapú dokumentációt kell mellékelni.

VIII. Fejezet

A településképi kötelezés

22. A településképi követelmények megszegésének esetei és a jogkövetkezményei

36. § Településképi követelmény megszegésének minősül az e rendelet előírásainak nem megfelelően történő építés, az előírásoktól eltérő szín és anyaghasználat, formai kialakítás stb., valamint a 25-35 §-okban felsorolt bejelentési kötelezettség:

a) elmulasztása,

b) alapján lefolytatott eljárásban hozott döntéstől eltérő végrehajtása,

c) alapján lefolytatott eljárásban hozott döntés végre nem hajtása.

23. A településképi kötelezési eljárás szabályai

37. §23 Településképi kötelezési eljárást a polgármester a magyar építészetről szóló törvény és a részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet előírásai alapján jogosult lefolytatni.

24.24

38. §

IX. Fejezet

Záró rendelkezések

25. Hatályba léptető rendelkezések

39. § E rendelet a kihirdetést követő 15. napon lép hatályba.

26. Hatályon kívül helyező rendelkezések

40. § E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Dávod Önkormányzat Képviselő-testületének Dávod Község Helyi Építési Szabályzatáról szóló 7/2008.(X.01.) önkormányzati rendeletének alábbi rendelkezései:

a) 4. § (6) bekezdése, valamint (14)-(16) bekezdések táblázatainak a tetőidomra vonatkozó sora,

b) 5. § (2)-(4) bekezdések táblázatainak a tetőidomra vonatkozó sora,

c) 6. § (2) és (6) bekezdései,

d) 7. § (6) bekezdése, valamint (9)-(13) bekezdések táblázatainak a tetőidomra vonatkozó sora, és a (13) bekezdés kerítés kialakításra vonatkozó előírása,

e) 11. § (9), (15) és (16) bekezdései,

f) 12. § (3), (5), (7), valamint 15. § (3) bekezdésének szélerőműre és hírközlő toronyra vonatkozó előírásai,

g) 17. § (10) és a (23)-(27) bekezdései, valamint a (30), (31), (33) és (34) bekezdései,

1

A 4. § nyitó szövegrésze a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 2. alcímet (5. §-t) a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

3

A 7. § (3) bekezdése a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.

4

A 8. § (4) bekezdése a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 12. § (3) bekezdése a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.

6

A 14. § (1) bekezdés c) pontját a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

7

A 14. § (1) bekezdés d) pontját a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A IV. Fejezet címe a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.

9

A 20. § a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.

10

A 13. alcímet (22–24. §-t) a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 25. § (1) bekezdés b) pont be) alpontja a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 7. §-ával megállapított szöveg.

12

A 25. § (2) bekezdés b) pontját a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § d) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 28. § a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 8. §-ával megállapított szöveg.

14

A 29. § (2) bekezdése a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 9. §-ával megállapított szöveg.

15

A 30. § a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 10. §-ával megállapított szöveg.

16

A 31. § a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 11. §-ával megállapított szöveg.

17

A 32. § a) pontja a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

18

A 32. § b) pontja a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 12. §-ával megállapított szöveg.

19

A 32. § c) pontját a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § e) pontja hatályon kívül helyezte.

20

A 33. §-t a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § f) pontja hatályon kívül helyezte.

21

A 34. § (4) bekezdése a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 13. §-ával megállapított szöveg.

22

A 35. § a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 14. §-ával megállapított szöveg.

23

A 37. § a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 15. §-ával megállapított szöveg.

24

A 24. alcímet (38. §-t) a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 17. § g) pontja hatályon kívül helyezte.

25

A 7. mellékletet a Dávod Község Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2025. (XI. 19.) önkormányzati rendelete 16. §-a iktatta be.