Érsekcsanád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2025. (XI. 25.) önkormányzati rendeletének indokolása
a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Hatályos: 2025. 11. 26Érsekcsanád Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2025. (XI. 25.) önkormányzati rendeletének indokolása
2025.11.26.
a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Végső előterjesztői indokolás
A Bács-Kiskun Vármegyei Kormányhivatal által lefolytatott célvizsgálat eredményeként a vármegye minden önkormányzatának jegyzője szakmai segítségnyújtás keretében megkapta azon iránymutatást, hogy mely pontokon indokolt a képviselő-testület SZMSZ-ének módosítása. A szakmai segítségnyújtásban foglaltakkal kapcsolatban úgy nyilatkoztam, hogy azokkal egyetértek és megkezdtem a felülvizsgálatot. Ennek eredménye az alábbi rendelettervezet, amelyet részletesen is indokolok.
Részletes indokolás (a szakmai segítségnyújtás szerint haladva):
- A preambulumban megjelenik a rendelet célja.
- Törlésre kerültek a rendeletben azon hivatkozások, ahol a „külön” szó használatával másik rendeletünkre hivatkozunk. Pl. címerhasználatra vonatkozóan külön rendeletben szabályozzuk. ezek hivatkozások vagy törlésre kerültek, vagy konkrétan az adott rendelet lett behivatkozva vagy az adott rendelet címe vagy szabályozási tárgyköre megjelölve.
- A Záró rendelkezések között a hatályát veszti az előző rendelet-re való utalás megelőzte a hatályba lépésre vonatkozó rendelkezést. Ez meg lett cserélve az új rendeletben.
- A Záró rendelkezések közül kikerült a mellékletekre való hivatkozás.
- A Mellékletekre való hivatkozás puszta felsorolása nem hordoz normatív tartalmat, ezért az így ebben a formában törlésre kerül.
- A Mellékletek táblázatainak tagolása pontosításra került: a sorok pozitív egész számokkal számozva, az oszlopok a latin ábécé nagybetűivel jelölve.
- Törlésre kerültek azon Mellékletekre való hivatkozások közül a rendeletből azon rendelkezések, ahol pl. „jelen rendelet 1. Melléklete”, „e rendelet 4. Melléklete” hivatkozásokban a „jelen” szó és az „e” utalószó szerepel (csak a jelen és az e szavak kerültek törlésre).
- A tervezetben a képviselő-testület szervei felsorolásra kerültek.
- A feladatoknál törlésre kerültek azon részek, amelyek a törvény szabályoz (felesleges megismételni).
- Megjelennek a tervezetben az önként vállalt feladatok.
- Pontosításra kerül az a szabályozás, hogy – személyi ügyeknél - az érintett belegyezésére van szükség a nyilvános ülésen való tárgyaláshoz, ez úgy kerül újraszabályozásra a törvénnyel összhangban, hogy az érintett kifejezett kérésére kell zárt ülést tartani.
- Fogalmi pontosítások: határozati javaslat helyett döntési javaslat.
- Pontosításra került, hogy a előbb a módosító és kiegészítő döntési javaslatok felett kell dönteni. Az egyes módosító vagy kiegészítő javaslatok elutasítása esetén az eredeti javaslatról kell dönteni.
- Pontosításra került, hogy nem a képviselő-testület feloszlatása, hanem a feloszlása esetén kell név szerinti szavazást tartani.
- A széksértés szabályozásánál a két tényállás egyértelműsítésre került.
- A Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan törlésre kerültek azon rendelkezések, amelyeket törvény is szabályoz. Az illetménykiegészítés pedig külön rendeleti hatáskör.
- Törlésre került a közmeghallgatásnál azon feltétel, hogy átfogó rendezési terv esetén, ha a testület úgy dönt. (A partnerségi egyeztetésre van külön rendeletünk). Továbbá az is törlésre kerül, hogy a választópolgárok legalább 5 %-a kéri, mivel a választópolgár egy választójogi fogalom, így nem állapítható meg egyértelműen, hogy ki kérheti.
- A Mellékletekben pontosításra kerültek az átruházott hatáskörök (egyértelműen jelölve).
- Törlésre kerül, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság javaslatot tehet a polgármester, alpolgármester jutalmazására. Alpolgármester esetén ez a polgármester privilégiuma. Polgármester esetén sem szükséges ezt külön nevesíteni.
- A Mellékletben a polgármester feladati közül törlésre kerülnek olyan rendelkezések, amelyek már elavultak (pl. egyetértési jogot gyakorol a rendkívüli tanítási szünetek elrendelésében).
- Konkrétan számmal meg lett határozva a rendes ülések száma (12).
- Törlésre került az a fordulat, hogy a rendkívüli ülés bármikor megtartható, mert jogbizonytalanságot okoz.
- Az ünnepi ülés, mint kategória törlésre került, mivel az utóbbi 20 évben ilyenre nem került sor. Ha van rá szándék, akkor szabályozható.
- Az ülés összehívását és vezetését a polgármester és az alpolgármester egyidejű, tartós akadályoztatása esetén ezt a jogot a legidősebb képviselő gyakorolja. Ez ki lett egészítve azzal, hogy betöltetlenség esetén is így kell eljárni
- Törölve lett a képviselők egynegyedének indítványára történő ülésösszehívás, mivel azt a törvény szabályozza.
- Pontosításra került az ülés meghívójának és előterjesztés kiküldésének szabályozása, azaz belekerült, hogy elektronikusan kerülnek kiküldésre (fő szabály szerint).
- Törlésre kerültek azon ügyrendi javaslatok, amelyek a polgármester ülésvezetésének jogkörébe tartoznak (pl. vita lezárására vonatkozó javaslat).
- A titkos szavazás lebonyolításának szabályai kiegészítésre kerültek azzal, ahogy ténylegesen is történik (jegyző adminisztratív közreműködése, urna igénybevétele). A bizottság elnevezése szavazatszámláló bizottságra változik.
- Utalás van a rendeltünkben, hogy a rendeleteket a honlapra is fel kell tenni. Ez onnan egy linkkel ment tovább az or.njt.hu oldalra. Ez nem elegendő, így a honlapon közvetlenül is elérhetők már a rendeletek.
- A bizottság elönkének távollétében az bizottsági ülést egy másik elnök vezette, eddig így szabályoztuk. Most bele került, hogy akinek átadja az elnök, az tagja is legyen a bizottságnak. Megjegyzem, ez eddig is csak így működhetett, mert mind az 5 képviselő tagja mind a 3 bizottságnak.
- Törlésre került az a fordulat, hogy a bizottságra átruházott hatáskört a képviselő-testület minősített többséggel bármikor visszavonhatja. Mivel rendeltben ruházta át a hatáskört, csak rendeletmódosítással lehetne visszavonni.
- Alpolgármester vonatkozásában a törvényi ismétlés törlésre került. Továbbá belekerült, hogy az alpolgármester mikor tart fogadóórát és erről hogyan szerez tudomást a lakosság.
- A bizottságok létszámánál elkülönítésre került, hogy hány tag ebből a képviselő és a nem képviselő.
- Törölve lett a szavazás megismétlésére vonatkozó szabály, mert a törvény is szabályozza.
- Belekerült a Mellékletek közé, hogy mely önszerveződő közösségeket illet meg tanácskozási jog.
- Törlésre került a személyes érintettségre vonatkozó rész, mivel a törvény szabályozza (döntéshozatalból kizárás).
- Törlésre került a bizottsági jegyzőkönyv aláírására vonatkozó rész, mivel a törvény szabályozza (a bizottság elnöke és egy tagja írja alá).
- Törlésre került a határozatok jegyzékére és a jegyzőkönyvek beköttetésére vonatkozó rész, mivel annak inkább van helye a Polgármesteri Hivatal SZMSZ-ében.
- Törlésre került az ideiglenes bizottságokra vonatkozó rész, mivel a bizottságok struktúrája rendeleti hatáskör. Célszerű inkább valamelyik állandó bizottságot megbízni az esetlegesen felmerülő feladattal.
- Egy helyen szerepelt a megyei önkormányzat kifejezés, ami javítva lett vármegyei önkormányzatra.