Madaras Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2022. (V. 30.) önkormányzati rendeletének indokolása

az Önkormányzat 2021. évi zárszámadásáról

Hatályos: 2022. 05. 31
az Önkormányzat 2021. évi zárszámadásáról
Végső előterjesztői indokolás
INDOKOLÁS
az Önkormányzat 2021. évi zárszámadásáról szóló rendelettervezethez
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 87. § értelmében a vagyonról és a költségvetés végrehajtásáról
a) a számviteli jogszabályok szerinti éves költségvetési beszámolót,
b) az éves költségvetési beszámolók alapján évente, az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon, az év utolsó napján érvényes szervezeti, besorolási rendnek megfelelő záró számadást (a továbbiakban: zárszámadás) kell készíteni.
A törvény 91. §-a alapján:
(1) A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen. A zárszámadási rendelet tervezetével együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/A. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
(2) A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére tájékoztatásul a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:
a) a 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,
b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 3. §-a szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,
c) a vagyonkimutatást, és
d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.
Madaras község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 3/2021. (III. 9.) önkormányzati rendeletben határozta meg az Önkormányzat 2021. évi költségvetését. A rendeletet a Képviselő-testület két alkalommal módosította, az előirányzat változások átvezetéseként.

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat
2020. 12. 31.

Teljesítés

Teljesítés
%

Bevételi főösszeg

820 317 079 Ft

1 010 406 535 Ft

980 212 983 Ft

97

Kiadási főösszeg

820 317 079 Ft

1 010 406 535 Ft

815 458 236 Ft

81

Bevételek
Működési bevételek:
A működési bevételek a módosított előirányzathoz képest 16.335.066 forinttal kevesebb összegben teljesültek. Ebből:
B1 Működési célú támogatások államháztartáson belülről – a teljesítés a módosított előirányzathoz képest 11.750.406 forinttal kevesebb, mely a közfoglalkoztatási támogatás bevétel elmaradásából adódik.
B3 Közhatalmi bevételek – módosított előirányzathoz képest 1.503.595 forinttal kevesebb a teljesítés. Ebből: magánszemélyek kommunális adója 2.745.553 forinttal maradt el, iparűzési adó teljesítése 1.051.562 forinttal meghaladta a tervezett összeget.
B4 Működési bevételek – módosított előirányzathoz képest a teljesítés 3.586.065 forinttal kevesebb. Ennek okai: készletértékesítés a tervezettnél 3.986.788 forinttal alacsonyabb szinten realizálódott, szolgáltatások 1.986.062 forinttal magasabb, közvetített szolgáltatások 2.242.277 forinttal alacsonyabb, tulajdonosi bevételek 456.916 forinttal haladták meg az előirányzatot. Ellátási díjak 845.651 forinttal alacsonyabb, kiszámlázott általános forgalmi adó 2.113.206 forinttal alacsonyabb, ÁFA visszatérítés 1.522.000 forinttal túllépte az előirányzatot. Egyéb működési bevételek 1.636.871 forinttal meghaladta a tervezetet.
B6 Működési célú átvett pénzeszközök - módosított előirányzathoz képest a teljesítés 505.000 forinttal több. Tartalmazza az alapítványoknak adott visszatérítendő támogatásokat. A különbözet a Madarasi Napok rendezvénysorozathoz vállalkozóktól kapott támogatásokból adódik.
Felhalmozási bevételek:
A felhalmozási bevételek a módosított előirányzathoz képest 13.858.486 forinttal alacsonyabb összegben teljesültek. Ebből:
B2 Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről - teljesítés a módosított előirányzathoz képest 11.366.077 forinttal kevesebb, mely a Ravatalozó utófinanszírozási támogatásából adódik.
B5 Felhalmozási bevételek – teljesítés megegyezően az előirányzat értékével 409.450 forint, mely 4 db használt FS-410 aljnövényzet tisztító értékesítését tartalmazza.
B7 Felhalmozási célú átvett pénzeszközök: előirányzat tartalmazza az Életünkért – Egymásért Alapítványnak adott visszatérítendő 2.492.410 Ft összegű támogatást.
B8 Finanszírozási bevételek – módosított előirányzat és teljesítés egyezően tartalmazza az előző évi maradványt 219.639.534 forint összegben, valamint az Magyar Államkincstár által nyújtott 2022. évi megelőlegezést 11.754.143 forint összegben.
Kiadások
Működési költségvetés:
A működési kiadások 69.790.893 forinttal kevesebb összegben realizálódtak az előirányzathoz képest.
Ennek részletezése:
Személyi juttatások: A kiadások 20.699.948 forinttal maradtak el az előirányzathoz képest, a betöltetlen álláshelyekből, táppénzből és betegszabadságból adódóan. Közfoglalkoztatásnál 11.272.548 forinttal kevesebb volt a teljesítés a kieső foglalkoztatottak miatt. Természetesen ez a kiesés jelentkezett a működési célú támogatásoknál is. Ezen túlmenően jelentkezett kisebb mérvű kiesés az intézményeknél is a COVID-19 helyzetből adódó táppénzek miatt.
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 1.807.559 forinttal kevesebb volt a teljesítés az előző pontban részletezettekből adódóan.
Dologi kiadások: 20.369.921 forinttal kevesebb a teljesítés, mint a módosított előirányzat. Jelentősebb elmaradást a községgazdálkodás költséghely (COFOG) mutat 12.814.888 forint összegben.
Ellátottak pénzbeli juttatásai: teljesítés elmaradás 856.375 forint. Költséghely a települési lakhatási támogatás és rendkívüli települési támogatás, valamint köztemetés költségeit tartalmazza.
Egyéb működési kiadások: az előirányzathoz képest 26.057.090 forinttal kevesebb a teljesítés. Ebből a felnem osztott tartalék összege 25.887.995 Ft.
Felhalmozási költségvetés:
A felhalmozási költségek a módosított előirányzathoz képest 125.157.406 forinttal kevesebb összegben realizálódtak.
K6 Beruházások: teljesítés 4.361.053 forinttal kevesebb mint a módosított előirányzat.
K7 Felújítások: teljesítés 120.796.353 forinttal kevesebb mint a módosított előirányzat. Teljesítések elmaradásának oka a felújítási munkálatok évek közötti áthúzódása. Következő évre áthúzódó felújítások: Szolgálati lakás felújítása, Nagyboldogasszony utcai járda felújítása, Kossuth utcai út felújítása, Nagyboldogasszony utcai járda felújítása, Fogorvosi rendelő felújítás.
K8 Egyéb felhalmozási kiadások: teljesítés megegyezően az előirányzattal tartalmazza a Madarasi Sport Egyesület részére adott vissza nem térítendő 647.700 Ft összegű felhalmozási célú támogatást.
K9 Finanszírozási kiadások: teljesítés megegyezően az előirányzattal tartalmazza a Magyar Államkincstártól 2020. év végén kapott és 2021. év elején visszafizetett 2021. évi megelőlegezést 11.661.507 Ft összegben, valamint a Magyar Államkincstár által megelőlegezett, és 2021. január hónapban visszavon közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó kifizetés 345.193 Ft összegét.
Az Önkormányzati bevételek és kiadások teljesülését kormányzati funkciónként és költségvetési szervenként a zárszámadási rendelettervezet 4. és 5. melléklete mutatja be.
Indoklás a mellékletekhez:
1. Önkormányzati (irányitó szervi) konszolidált beszámoló
A konszolidált beszámoló tartalmazza az önkormányzati szintre összevont költségvetési kiadások, költségvetési bevételek, finanszírozási bevételek, finanszírozási kiadások, finanszírozási bevételek, mérleg és eredménykimutatás.
Eredménye: A halmozódások kiszűrése. Az Önkormányzat által az intézmények részére átadott 186.797.615 Ft intézményfinanszírozás, mely az Önkormányzatnál finanszírozási kiadásként, míg az intézményeknél finanszírozási bevételként jelenik meg.
2. 2021. évi összevont (konszolidált) pénzügyi mérleg
Az összevont pénzügyi mérleg olyan kétoldalú kimutatás, mely rovatcsoportonként hasonlítja össze a bevételeket és a kiadásokat előirányzat és teljesítés szinten. A bevételek 97 %-ban, a kiadások 80,7 %-ban teljesültek.
3. Pénzeszközök változásának bemutatása
Bemutatja az Önkormányzat és intézményei bankszámla és pénztári pénzkészletét kétéves bontásban. A forintszámlák egyenlegének csökkenése a felhalmozási célra elkülönített pénzeszközök adott célra történő felhasználását mutatja.
4. Több éves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban összesítve
A 2017. év óta induló, több éven át húzódó projekteket tartalmazza a melléklet, évenkénti bontásban. A legjelentősebb beruházások/felújítások a Belvízelvezető rendszer felújítása, Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése, EFOP-3.9.2 Humán kapacitás fejlesztése, Iparterület kialakítása, Szolgálati lakás felújítása, Három generációval az egészségért program, START gazdaság élénkítő program, Ravatalozó felújítása, Helyi termékértékesítést szolgáló piac kialakítása, Kossuth utcai út felújítása, Nagyboldogasszony utcai járda felújítása, Fogorvosi rendelő felújítása. Ezen programok jelentős része 2022. évben fejeződik be.
5. Közvetett támogatásokat tartalmazó kimutatás
Tartalmazza a helyi adók és gépjárműadó elévülés miatti adóelengedést adónemenként, valamint a kérelemre történő, szociális vagyoni helyzetre tekintettel történt méltányossági elengedést.
6. Helyi önkormányzat adósságállománya – lejárat, adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban
Tartalmazza a költségvetési támogatás 2022. évi megelőlegezését 11.754.143 Ft értékben.
7. Vagyonkimutatás
Bemutatja az önkormányzat és intézményei összevont vagyonmérlegét forgalomképesség szerinti bontásban. Tartalmazza továbbá a 0-ra leírt eszközök bruttó értékét eszközcsoportonként, valamint a 0-s számlacsoportban kimutatott Iskola épület és eszközök, berendezések vagyonkezelésbe adott értékét, és a kulturális javak értékét.
8. Helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségek, részesedések alakulása
A melléklet bemutatja az Önkormányzat gazdasági társaságokban való részesedését. Törzstőke 6.700.000 Ft. 2021. évben a részesesdések után osztalék bevétele nem keletkezett az Önkormányzatnak.
9. Adott kölcsönök
A tárgyévet megelőző évben adott kölcsönök összege: 2.992.410 Ft. Az adott kölcsönök visszatérülése 2.000.000 Ft.
A tárgyévben adott kölcsönök összege 0 Ft. Adott kölcsönök visszatérülése 8.425.617 Ft.
Az Önkormányzat tárgyévet követő évben fennálló követelése 2.492.410 Ft.
- Életünkért – Egymásért alapítvány (2020.11.05) 2.492.410
10. Normatív támogatások elszámolása
10/a – 10/c mellékletek bemutatják az Önkormányzat 2021. évi beszámolójában szereplő költségvetési támogatások elszámolásának számszerűsített hatását.
Ennek eredménye: Önkormányzatot megillető pótlólagos támogatás 480.470 Ft.
11. Az Önkormányzat alaptevékenységének szabad maradványa: 25.793.971 Ft
12. A Madarasi Polgármesteri Hivatal alaptevékenységének szabad maradványa: 42.722 Ft
13. A Gondozási Központ alaptevékenységének szabad maradványa: 1.177.448 Ft
14. A Madarasi Szivárvány Óvoda alaptevékenységének szabad maradványa: 439.593 Ft
ELŐZETES HATÁSVIZSGÁLAT A RENDELETTERVEZETHEZ
I. A tervezett jogszabály hatásai:
a) társadalmi, gazdasági, költségvetési hatás:
- társadalmi hatása: jelentős,
- gazdasági hatása: jelentős,
- költségvetési hatása: jelentős
b) környezeti és egészségi következmények:
- nincs.
c) adminisztratív terheket befolyásoló hatások:
- az intézményeket terhelő adminisztratív hatása jelentős.
II. A jogszabály megalkotásának szükségessége, a jogalkotás elmaradásának várható következményei:
- a rendelet megalkotása kötelező,
- a rendelet elmaradásának következménye a jogszabály alkotás elmulasztása miatti törvényességi felhívás lehet.
III. A jogszabály alkalmazásához szükséges feltételek:
- a személyi feltétel: rendelkezésre áll.
- szervezeti feltétel: rendelkezésre áll.
- tárgyi feltétel: rendelkezésre áll.
- pénzügyi feltétel: rendelkezésre áll.