Sükösd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete

a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított és kapcsolódó önkormányzati tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeiről

Hatályos: 2014. 01. 01- 2025. 12. 09

Sükösd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. (XII.13.) önkormányzati rendelete

a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított és kapcsolódó önkormányzati tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeiről1

2014.01.01.

Sükösd Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 109. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazása alapján a Magyarország Alaptörvénye 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőt rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések

1. A rendelet hatálya
1§ A rendelet hatálya kiterjed Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség által a Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Rendszer keretében ISPA, majd KA beruházás során beszerzett, illetőleg megvalósított közös tulajdonú vagyon kezelésének és hasznosításának feltételeire, az önkormányzat osztatlan közös tulajdonának részarányára vonatkozóan. A rendelet hatálya kiterjed továbbá azoknak az ingatlanoknak a vagyonkezelési és hasznosítási feltételeire is, amelyeken az ISPA, majd KA beruházás keretében megvalósított létesítmények megvalósultak (továbbiakban együttesen: vagyon). A vagyon elemeinek felsorolását az 1. számú melléklet tartalmazza. A jelen rendelet hatálya a vagyon feletti vagyonkezelői és hasznosítási jogra vonatkozóan a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal (a továbbiakban: Vagyonkezelő) kötött szerződésre (a továbbiakban vagyonkezelői szerződés) terjed ki.
2.Értelmező rendelkezések
2 § (1) E rendelet rendelkezéseit Sükösd nagyközségi önkormányzat e rendelet hatálya alá nem tartozó vagyonával kapcsolatos 8/2012. (III.30.) önkormányzati rendeletével összhangban kell értelmezni, azzal, hogy a jelen rendelet hatálya alá tartozó vagyon vagyonkezelésbe adására és hasznosítására, valamint a jelen rendelet hatálya alá tartozó vagyonkezelői szerződésre eltérés esetén e rendelet rendelkezéseit kell alkalmazni.
II. Fejezet

A vagyonkezelés szabályai

1.A vagyon besorolása, a vagyonkezelői szerződés és a vagyonkezelés folytonossága, a vagyonkezelő jog ellenértéke

3 § (1) Jelen rendelet a hatálya alá tartozó vagyont nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű nemzeti vagyonnak minősíti.
(2) A vagyonkezelői jog létesítése a vagyonkezelői szerződés megkötésével történik.
(3) A vagyonkezelői szerződést lehetőség szerint olyan tartalommal kell megkötni, hogy az biztosítsa a vagyon Vagyonkezelő általi vagyonkezelésének folytonosságát a Homokhátsági Regionális Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium Tulajdonközösség (a továbbiakban: Konzorcium) és a Vagyonkezelő között 2008. július 14. napján megkötött Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés megszűnését követően. A vagyonkezelői szerződés tartalmát lehetőség szerint úgy kell kialakítani, hogy a vagyon nyilvántartásának folytonossága a vagyon kezelőjének személyében bekövetkezett változás hiányára tekintettel biztosítható legyen.
(4) A vagyonkezelői jog alapítása ellenérték fejében történik. A vagyonkezelői szerződésben meg kell határozni e díj összegét, teljesítésének módját. A vagyonkezelői jog létesítésének ellenértéke megegyezik azzal az időarányos ellenértékkel, amelyet a Vagyonkezelő részére a Konzorcium a Vagyonkezelő és a Konzorciumot alkotó önkormányzatok között 2008. július 14. napján megkötött Vagyonkezelési és Hasznosítási Szerződés megszűnésére tekintettel a Konzorcium köteles visszafizetni a Vagyonkezelő részére. Az ellenérték összegszerűen: 867 490 385,- Ft.

2.A vagyonkezelői jog gyakorlásának, valamint a vagyonkezelés ellenőrzésének szabályai

4 § (1) A vagyon a Konzorciumot alkotó önkormányzatok hulladékgazdálkodási közfeladatának ellátását biztosítja. A vagyonkezelő köteles a hulladékgazdálkodási közfeladat ellátásához a vagyon teljes körű igénybevételének lehetőségét hasznosítás útján az önkormányzat számára hulladékgazdálkodás közszolgáltatás feladat ellátására jogosult gazdálkodó szervezet részére biztosítani. A vagyont hasznosítani az e bekezdésében meghatározottaktól eltérően csak tulajdonosi hozzájárulással lehetséges.
(2) Az önkormányzat kizárólagos vagyonkezelői jogot biztosít a Vagyonkezelő számára e rendelet hatálya alá tartozó vagyon felett.
(3) A vagyonkezelő a vagyonkezelésbe vett vagyon hasznosításából származó bevételét, illetve közvetlen költségeit és ráfordításait elkülönítetten köteles nyilvántartani. A hasznosításból keletkező bevétel felhasználásának rendjét a vagyonkezelői szerződés tartalmazza.
(4) Vagyonkezelő a vagyonkezelési tevékenységéről köteles évente beszámolót készíteni. A beszámolási kötelezettség határnapját, és részletes szabályait a vagyonkezelői szerződésben rögzíteni kell.
(5) A Vagyonkezelőnek a vagyonra vonatkozóan adatszolgáltatási kötelezettsége van. A Vagyonkezelő a vagyonról köteles részletes, tételes elkülönített nyilvántartást vezetni, mely legalább tételesen tartalmazza azok könyv szerinti bruttó és nettó értékét, az elszámolt értékcsökkenés összegét, a vagyonban bekövetkezett változásokat. A vagyonkezelői szerződésben ennél szigorúbb beszámolási kötelezettség előírható.
(6) A Vagyonkezelő köteles a vagyon megóvásáról, a hatályos jogszabályok és a vagyonkezelői szerződés továbbá a vagyon 4 § (1) bekezdésben foglaltak alapján történő hasznosítására vonatkozó szerződés rendelkezéseinek betartásáról és betartatásáról gondoskodni, a vagyonkezelésbe vett vagyonnal a jó gazda gondosságával eljárva gazdálkodni, a vagyont a károsodástól megóvni.
(7) A Vagyonkezelő a vagyon elemét képező ingatlan tekintetében köteles gondoskodni az őt megillető vagyonkezelői jog ingatlan-nyilvántartásba vagyonkezelő javára történő bejegyeztetéséről.
(8) A Vagyonkezelő a tulajdonosi ellenőrzést köteles tűrni, az ellenőrzés érdekében kötelezhető minden közérdekből nyilvános adat – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezéseit nem sértő – az önkormányzati vagyonra és vagyonkezelésre vonatkozó adat szolgáltatására és okirat bemutatására
(9) Vagyonkezelő a vagyon biztonságos működtetése érdekében köteles vagyonbiztosítás és felelősségbiztosítás fennállásáról gondoskodni, melynek részletes követelményeit a vagyonkezelői szerződés tartalmazza.
(10) A Vagyonkezelői jog megszűnésekor a tulajdonosnak gondoskodnia kell az ingatlan-nyilvántartásból való törléséről.
III. Fejezet

1.Hatályba léptető rendelkezések

5. § Ezen rendelet 2014. január 1. napján lép hatályba

1. melléklet a 18/2013. (XII. 13.) önkormányzati rendelethez

Vaskúti gyűjtőkörzet eszközei

Csoportkód

Leltári szám

Megnevezés

Megnevezés2

Telephely címe

Telephelyek helyrajzi száma

Aktív bruttó értékek (Ft)

Könyv szerinti mennyiség (db)

4/egyéb b

34006

Aprítógép DOPPSTADT AK 230

XUV-812

Vaskút

34 953 204

1

4/egyéb b

34007

Aprítógép Doppstadt AK 430

XUV-819

Vaskút

53 283 289

1

4/egyéb b

34008

Dobrosta DOPPSTADT SM414 Profi

XUV-815

Vaskút

31 974 873

1

4/egyéb b

34009

Dobrosta Doppstadt SM 414

XUV-813

Vaskút

28 974 613

1

4/építmény

320101

Vaskúti bejáró út

Vaskúti hulladéklerakó

Vaskút

0551/1, 0551/2

19 903 266

1

4/épület

310301

Vaskúti hulladékválogató és bálatároló

Vaskút válogató

Vaskút

0551/1, 0551/2

23 607 656

1

4/gépészet

350301

Vaskúti hulladékválogató és gépészet

Vaskút válogató

Vaskút

197 986 117

1

4/Jármû

35001

Homlokrakodó JCB 530-70

Vaskút

20 600 931

1

4/Jármû

35002

Homlokrakodó JCB 530-70

YKH-553

Vaskút

20 635 846

1

4/Jármû

35003

Gumikerekû homlokrakodó JCB 410 ZX

Vaskút

20 350 635

1

4/Jármû

35004

Bálaszállító targonca NISSAN PD01A18PQ

Vaskút

8 026 337

1

4/építmény

320103

Vaskúti bekötő út

Vaskúti hulladéklerakó

Vaskút

0551/1, 0551/2

145 237 570

1

4/ö/építm

320104

Vaskúti hulladéklerakó

1000m2-inert hulladékkezelő tér

Vaskút

0551/1, 0551/2

21 016 533

1

4/ö/tech.

360101

Hulladékválogató kieg.technológia

Feldolg.orientált kieg.tech.

Vaskút

59 060 000

1

4/Jármû

35025

Renault Midlum 4x4 SMG billenõplatós

KFU 563

Vaskút

16 601 421

1

4/egyéb b

330402

Hídmérleg gépészet

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

5 315 350

1

4/egyéb b

331301

Porta-irodaépület

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

305 794

1

4/egyéb b

331302

Vízellátás, tüzivíz

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

170 305

1

4/egyéb b

331303

Irodai berendezések

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

294 032

1

4/egyéb b

331401

Porta-irodaépület

Baja hulladékudvar

Baja

304 993

1

4/egyéb b

331402

Irodai berendezések

Baja hulladékudvar

Baja

293 261

1

4/egyéb b

331501

Csapadékvíz elvezetõ

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

577 755

1

4/egyéb b

331502

Irodai berendezések

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

97 831

1

4/egyéb b

331601

Porta-irodaépület

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

304 993

1

4/egyéb b

331602

Vízellátás, tüzivíz

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

169 859

1

4/egyéb b

331603

Irodai berendezések

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

293 261

1

4/egyéb b

331701

Porta- irodaépület gép, ber.

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

305 794

1

4/egyéb b

331702

Vízellátás, Tüzivíz gép, ber.

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

170 305

1

4/egyéb b

331703

Irodai berendezések

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

294 032

1

4/egyéb b

34001-34005

VBM 200 tip. tolólapos mérleg

Vaskút

656 360

5

4/építmény

320102

Gyûjtõszigetek

Tereprendezés, felületképzés

Vaskút

540 249

1

4/építmény

321302

Fedett három oldalról zárt tároló

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

1 546 607

1

4/építmény

321303

Kerítés, kapu

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

1 052 937

1

4/építmény

321304

Mobil kiegészítõ feljáró

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

64 830

1

4/építmény

321305

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

16 818 985

1

4/építmény

321306

Vízellátás, tüzivíz

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

850 890

1

4/építmény

321307

Csapadékvizek befogadója

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

212 764

1

4/építmény

321308

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

356 266

1

4/építmény

321309

Külsõ energiaellátás

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

2 419 788

1

4/építmény

321310

Térvilágítás

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

564 921

1

4/építmény

321311

Külsõ utak

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

2 862 567

1

4/építmény

321402

Fedett három oldalról zárt tároló

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

1 542 556

1

4/építmény

321403

Kerítés, kapu

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

789 880

1

4/építmény

321404

Mobil kiegészítõ feljáró

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

129 321

1

4/építmény

321405

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

22 548 124

1

4/építmény

321406

Vízellátás, tüzivíz

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

320 226

1

4/építmény

321407

Csapadékvizek befogadója

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

212 207

1

4/építmény

321408

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

601 952

1

4/építmény

321409

Külsõ energiaellátás

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

1 245 475

1

4/építmény

321410

Térvilágítás

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

563 441

1

4/építmény

321411

Külsõ utak

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

571 014

1

4/építmény

321502

Hulladékudvar építmény

Kalcsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

1 608 481

1

4/építmény

321503

Csapadékvíz elvezetõ

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

5 486 016

1

4/építmény

321504

Monitoring

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

251 822

1

4/építmény

321505

Szennyvízcsatorna és gyûjtõ

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

241 040

1

4/építmény

321506

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

40 501 244

1

4/építmény

321507

Kerítés, kapu

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

902 326

1

4/építmény

321508

Ivóvíz vezeték, techn. víz vezeték

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

5 853 142

1

4/építmény

321509

Belsõ energiaellátás

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

2 623 373

1

4/építmény

321510

Külsõ energiaellátás

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

978 473

1

4/építmény

321512

Kétsávos út

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

27 354 118

1

4/építmény

321602

Fedett három oldalú tároló

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

1 542 556

1

4/építmény

321603

Kerítés, kapu

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

1 050 178

1

4/építmény

321604

Mobil kiegészítõ feljáró

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

64 660

1

4/építmény

321605

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

19 383 728

1

4/építmény

321606

Vízellátás, tüzivíz

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

1 802 242

1

4/építmény

321607

Csapadékvizek befogadója

Nagybaracska hulladékudvarû

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

212 207

1

4/építmény

321608

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

481 936

1

4/építmény

321609

Külsõ energiaellátás

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

6 328 265

1

4/építmény

321610

Térvilágítás

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

563 441

1

4/építmény

321611

Külsõ utak

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

3 806 757

1

4/építmény

321702

Fedett, 3 oldalról zárt tároló

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

1 546 607

1

4/építmény

321703

kerítés és kapu

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

1 410 391

1

4/építmény

321704

Mobil kiegészítõ feljáró

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

64 830

1

4/építmény

321705

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

19 468 726

1

4/építmény

321706

Vízellátás, tüzivíz

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

868 544

1

4/építmény

321707

Csapadékvizek befogadója

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

212 764

1

4/építmény

321709

Külsõ energia ellátás

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

4 558 665

1

4/építmény

321710

Térvilágítás

Sükösd Hulladékudvar

Sükösd

062/27

564 921

1

4/építmény

321712

Külsõ utak

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

572 513

1

4/épület

311301

Fedett három oldalról zárt tároló

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

1 500 148

1

4/épület

311302

Porta-irodaépület

Bácsalmás hulladékudvar

Bácsalmás

0582/2

3 309 631

1

4/épület

311401

Fedett három oldalról zárt tároló

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

1 496 218

1

4/épület

311402

Porta-irodaépület

Baja hulladékudvar

Baja

10020/7, 10020/8

3 300 961

1

4/épület

311501

Hulladékudvar épület

Kalocsa hulladékudvar

Kalocsa

021/30

1 484 700

1

4/épület

311601

Fedett három oldalú tároló

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

1 496 218

1

4/épület

311602

Porta-irodaépület

Nagybaracska hulladékudvar

Nagybaracska/Csátalja

0312/7

3 300 961

1

4/épület

311701

Fedett, háromoldalról zárt tároló

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

1 500 148

1

4/épület

311702

Porta-irodaépület

Sükösd hulladékudvar

Sükösd

062/27

3 309 631

1

4/Gyûjtõe

30001-30552

Szelektív hulladékgyûjtõ konténer

Alaska és Poliskon tip.

Vaskút

74 659 874

540

4/p/Gyûjtõe

30004*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Poliskon

Kalocsa

159 872

1

4/p/Gyûjtõe

30331*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Poliskon

Kalocsa

159 872

1

4/p/Gyûjtõe

30175*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Poliskon

Kalocsa

159 872

1

4/Gyûjtõe

30147*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Poliskon

Vaskút

172 480

1

4/Gyûjtõe

30158*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Poliskon

Vaskút

172 480

1

4/Gyûjtõe

30503*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Poliskon

Vaskút

172 480

1

4/Gyûjtõe

30006*

Szelektív hulladékgyûjtõ konténer

Alaska és Poliskon tip.

Vaskút

133 250

1

4/p/Gyûjtõe

30190

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Vaskút

182 740

1

4/p/Gyûjtõe

30358

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Vaskút

182 740

1

4/p/Gyûjtõe

30274

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Vaskút

173 440

1

4/p/Gyûjtõe

30276

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Vaskút

173 440

1

4/p/Gyûjtõe

30066

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Vaskút

173 440

1

4/p/Gyûjtõe

30183

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

168 900

4/p/Gyûjtõe

30076

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

168 900

4/Gyûjtõe

33001-33019

32m3 nyitott euro konténer

GN 32

Vaskút

21 906 905

19

4/Gyûjtõe

33025-33026

32m3 nyitott, osztott euro konténer

GN 32/GN-LA/01.0L

Vaskút

2 658 482

2

4/Gyûjtõe

33027-33056

5m3 zárt konténer

SZ 5

Vaskút

7 668 690

30

4/Gyûjtõe

33020-33024

15m3 nyitott euro konténer

GN 15-5250-1250

Vaskút

4 614 675

5

4/Gyûjtõe

33057-33068

5m3 saválló konténer

Sz-05 saválló

Vaskút

3 939 288

12

4/Gyûjtõe

33069-33142

6482 tip. mûanyag saválló konténer

DICBOX

Vaskút

5 749 134

74

4/Jármû

35005

IVECO Eurc.180E28szerves hull.gy.gk.16m3

KIU-930

Vaskút

35 449 714

1

4/Jármû

35006

IVECO Eurc.180E28szerves hull.gy.gk.16m3

KJY-945

Vaskút

35 409 799

1

4/Jármû

35007

IVECO Eurc.180E28 szerveshull.gy.gk.16m3

KJY-946

Vaskút

35 409 799

1

4/Jármû

35008

IVECO Eurc.180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-276

Vaskút

20 837 404

1

4/p/Jármű

35008

IVECO Eurc.180E28 hull. gy. gk. sebességv.

KLN-276

Vaskút

2 783 506

1

4/Jármû

35009

IVECO Eurc. 180E28hull. gy. gk. 16m3

KLN-280

Vaskút

23 684 352

1

4/Jármû

35010

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-281

Vaskút

22 505 848

1

4/Jármû

35011

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-282

Vaskút

21 604 405

1

4/Jármû

35012

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-284

Vaskút

20 837 404

1

4/Jármû

35013

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-285

Vaskút

20 852 839

1

4/Jármû

35014

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-287

Vaskút

20 838 028

1

4/Jármû

35015

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-291

Vaskút

20 908 238

1

4/Jármû

35016

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-292

Vaskút

20 908 238

1

4/Jármû

35017

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-293

Vaskút

20 837 404

1

4/Jármû

35018

IVECO Stralis hull. gy. gk. 20m3

KLN-297

Vaskút

27 857 852

1

4/Jármû

35019

Renault Premium 6x2MUT horgos

KKS-535

Vaskút

24 364 388

1

4/Jármû

35020

Renault Premium 6x2MUT horgos

KKS-534

Vaskút

19 504 125

1

4/Jármû

35021

Renault Premium 6x2 MUT horgos-darus

KKS-533

Vaskút

19 577 725

1

4/Jármû

35022

PANAV PKL 18,5 pótkocsi

XVP-760

Vaskút

5 304 325

1

4/Jármû

35023

PANAV PKL pótkocsi

XVP-759

Vaskút

5 302 625

1

4/Jármû

35024

Renault Midlum MUT láncos kont. száll.

JXZ-464

Vaskút

13 943 832

1

4/építmény

321708

Szennyvízkezelés és elvezetés

Sükösd

062/27

483 202

1

4/egyéb b

330201

Csapadékvíz elvezetõ

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

577 755

1

4/egyéb b

330202

Irodai berendezések

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

97 831

1

4/egyéb b

330403

Csapadékvíz elvezetõ

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

577 755

1

4/egyéb b

330404

Irodai berendezések

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

97 831

1

4/építmény

320201

Komposztáló telep építmény

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

27 124 948

1

4/építmény

320202

Csapadékvíz elvezetõ

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

5 486 016

1

4/építmény

320203

Monitoring

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

251 822

1

4/építmény

320204

Szennyvízcsatorna és gyûjtõ

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

241 040

1

4/építmény

320205

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

10 760 518

1

4/építmény

320206

Kerítés, kapu

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

902 326

1

4/építmény

320207

Ivóvíz vezeték és techn. víz vezeték

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

5 853 142

1

4/építmény

320208

Belsõ energiaellátás

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

2 623 373

1

4/építmény

320209

Külsõ energiaellátás

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

978 473

1

4/építmény

320211

Kétsávos út

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

27 354 118

1

4/építmény

320401

Hídmérleg építmény

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

1 856 168

1

4/építmény

320402

Konténeres üzemanyag tároló

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

318 789

1

4/építmény

320403

100 m3 tüzivíz tároló medence

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

2 425 356

1

4/építmény

320404

Vízkivételi akna

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

378 374

1

4/építmény

320405

Csapadékvíz elvezetõ

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

5 486 016

1

4/építmény

320406

Monitoring

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

251 822

1

4/építmény

320407

Szennyvízcsatorna és gyûjtõ

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

241 040

1

4/építmény

320408

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

10 760 518

1

4/építmény

320409

Kerítés, kapu

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

902 326

1

4/építmény

320410

Ivóvíz vezeték, techn. vízvezeték

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

5 853 142

1

4/építmény

320411

Belsõ energiaellátás

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

2 623 373

1

4/építmény

320412

Külsõ energiellátás

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

978 473

1

4/építmény

320414

Kétsávos út

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

27 354 118

1

4/épület

310201

Komposztáló telep épület

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

6 966 764

1

4/épület

310401

Átrakóállomás épület

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

17 354 208

1

4/épület

310402

Telephelyi létesítmények

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

20 996 917

1

4/technol

360201

Komposztáló technológia

Kalocsa komposztáló

Kalocsa

021/30

13 557 995

1

4/egyéb b

330401

Átrakóállomás gépészet

Kalocsa átrakóállomás

Kalocsa

021/30

27 652 858

1

4/egyéb b

34010

RFID rendszer kialakítás, vállalatirányítási rendszer fejl.

Vaskút

0551/1, 0551/2

10 900 000

1

Összesen:

1 741 125 009

Felgyői gyűjtőkörzet eszközei

Csoportkód

Leltári szám

Megnevezés

Megnevezés2

Telephely címe

Telephelyek helyrajzi száma

Aktív bruttó értékek (Ft)

Könyv szerinti mennyiség (db)

2/egyéb b

130101

Csapadék és csurgalékvíz szivattyúk

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

11 068 998

1

2/egyéb b

130102

Lapvízmérce

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

260 398

1

2/egyéb b

130103

Konténeres szivattyú

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

18 019 559

1

2/egyéb b

130104

Alsó égetésû égõ

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

11 457 523

1

2/egyéb b

130105

Víznyomásfokozók telepítése

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

3 788 645

1

2/egyéb b

130106

Hídmérleg

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

6 999 625

1

2/egyéb b

130107

Kerékmosó és fertõtlenítõ

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

2 708 142

1

2/egyéb b

130108

Konténeres üzemanyagtároló

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

2 990 629

1

2/egyéb b

130109

Kapu

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

833 274

1

2/egyéb b

130110

Gáztartály és csõvezetékek

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

789 575

1

2/egyéb b

130111

Meteorológiai állomás

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

2 083 186

1

2/egyéb b

130112

Mérlegkonténer

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

3 333 098

1

2/egyéb b

130201

Üzemviteli konténer a komposzt telephez

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

2 083 186

1

2/egyéb b

14003

Aprítógép Doppstadt AK 230

XUV - 818

Felgyõ

34 952 522

1

2/egyéb b

14004

Dobrosta Doppstadt SM 414 (Profi)

XUV - 817

Felgyõ

28 973 931

1

2/egyéb b

15004

Kompaktor TANA G 260

Felgyõ

66 492 669

1

2/építmény

120101

Lerakótér

Felgyõi Hulladékkezelõ Központ

Felgyõ

0294/27

368 576 633

1

2/építmény

120102

Csurgalékvíz elvezetés

Felgyõi hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

14 461 123

1

2/építmény

120103

Csurgalék és csapadékvíz tároló

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

41 074 275

1

2/építmény

120104

Csatornák (csapadék,vízelvezetõ,csurgalékv)

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

28 530 277

1

2/építmény

120105

Vasbeton áteresz

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

2 056 809

1

2/építmény

120106

Vízmintavevõ és tolózár aknák

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

1 474 378

1

2/építmény

120107

Rézsûfeljáró

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

182 983

1

2/építmény

120108

Gáz kutak

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

7 316 213

1

2/építmény

120109

Gyûjtõhálózat csövei

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

9 625 305

1

2/építmény

120110

Szemétfogó kerítés

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

2 573 444

1

2/építmény

120112

Rézsûvédelem

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

3 110 715

1

2/építmény

120113

Külsõ, belsõ övárok

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

51 130 563

1

2/építmény

120114

Járda

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

807 852

1

2/építmény

120115

Gépjárműmosó homok és olajfogó

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

7 451 698

1

2/építmény

120116

Veszélyes hulladéktároló szín

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

6 256 923

1

2/építmény

120117

Kerítés

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

18 806 856

1

2/építmény

120118

Parkoló

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

13 747 098

1

2/építmény

120119

Hulladékbeszállító út és kompaktor út

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

5 603 178

1

2/építmény

120120

Vízellátás

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

22 626 066

1

2/építmény

120121

Szennyvízgyûjtõ aknák

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

4 200 048

1

2/építmény

120122

Gáztartály és csõvezetékek

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

124 585

1

2/építmény

120123

Tüzivíz tároló vb szerkezetbõl

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

5 996 974

1

2/építmény

120124

Csõvezeték fektetése DN63-DN 250 mm

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

19 462 319

1

2/építmény

120125

Külsõ energia ellátás és transzformátor

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

15 359 686

1

2/építmény

120126

Belsõ energiaellátás, külsõ térvilágítás

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

21 948 638

1

2/építmény

120127

Monitoring kutak

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

3 251 650

1

2/építmény

120128

Külsõ üzemi út

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

367 593 576

1

2/építmény

120128*

Bekötő út

Felgyő hulladéklerakó

Felgyő

0294/27

69 061 410

1

2/építmény

120130

Véderdõ sáv

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

12 644 917

1

2/építmény

120201

Komposztáló tér

Felgyõ hulladéklerakó/komposztáló

Felgyõ

0294/27

69 972 148

1

2/építmény

120301

Hulladékválogató csarnok

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

14 866 157

1

2/épület

110101

Üzemviteli és szociális épület

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

36 452 123

1

2/épület

110102

Gépjármû és eszköz tároló szín

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

10 844 075

1

2/épület

110301

Hulladékválogató csarnok

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

169 452 898

1

2/épület

110501

Fedett, három oldalú tároló

Csongrád hulladéklerakó

Csongrád

3670/1

1 499 122

1

2/gépészet

150301

Hulladékválogató technológia

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

154 050 485

1

2/p/építmény

120129-1*

Belsõ üzemi út

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

0294/27

41 018 360

1

2/Jármû

15001

Homlokrakodó JCB 530-70

Felgyõ

20 600 931

1

2/Jármû

15002

Gumikerekû homlokrakodó JCB410ZX

Felgyõ

18 460 574

1

2/Jármû

15003

Bálaszállító targonca NISSAN PD01A18PQ

Felgyõ

8 026 337

1

2/számtech

140101

Informatikai rendszer

Felgyõ hulladéklerakó

Felgyõ

33 253 078

1

2/technol

160201

Komposztáló technológia

Felgyõ hulladéklerakó/komposztáló

Felgyõ

47 844 436

1

2/ö/építm

120134

Felgyő Hulladéklerakó

1000m2-inert hulladékkezlő tér

Felgyõ

0294/27

21 016 533

1

2/ö/épület

110603

Pelletáló csarnok

Felgyői Hulladékkezeléső Központ

Felgyő

0294/27/A

35 224 979

1

2/Jármû

15015

Renault Midlum 4x4 billenõplatós

KFU-561

Felgyõ

16 352 629

1

2/egyéb b

130501

Porta-irodaépület

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

305 585

1

2/egyéb b

130502

Vízellátás, tüzivíz

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

170 189

1

2/egyéb b

130503

Irodai berendezések

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

293 831

1

2/egyéb b

130601

Porta-irodaépület

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

305 020

1

2/egyéb b

130602

Irodai berendezések

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

293 287

1

2/egyéb b

14001-14002

VBM 200 tip. tolólapos mérleg

Hulladékudvarokon

Kiskunhalas

262 544

2

2/építmény

120133

Gyûjtõszigetek

Tereprendezés, felületképzés

Felgyõ

216 099

1

2/építmény

120502

Fedett három oldalú tároló

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

1 545 550

1

2/építmény

120503

Kerítés, kapu

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

1 289 065

1

2/építmény

120504

Mobil kiegészítõ feljáró

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

64 786

1

2/építmény

120505

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

19 967 273

1

2/építmény

120506

Vízellátás, tüzivíz

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

614 687

1

2/építmény

120507

Csapadékvizek befogadója

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

95 619

1

2/építmény

120508

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

482 872

1

2/építmény

120509

Külsõ energiaellátás

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

2 414 681

1

2/építmény

120510

térvilágítás

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

564 535

1

2/építmény

120511

Külsõ utak

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

572 122

1

2/építmény

120602

Fedett három oldalú tároló

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

1 542 691

1

2/építmény

120603

Kerítés, kapu

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

693 721

1

2/építmény

120604

Mobil kiegészítõ feljáró

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

129 332

1

2/építmény

120605

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

22 021 500

1

2/építmény

120606

Vízellátás, tüzivíz

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

789 505

1

2/építmény

120607

Csapadékvizek befogadója

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

246 010

1

2/építmény

120608

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

415 928

1

2/építmény

120609

Külsõ energiaellátás

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

1 747 715

1

2/építmény

120610

Térvilágítás

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

563 490

1

2/építmény

120611

Külsõ utak

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

571 064

1

2/épület

110502

Porta-irodaépület

Csongrád hulladékudvar

Csongrád

3670/1

3 307 369

1

2/épület

110601

Fedett három oldalú tároló

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

1 496 349

1

2/épület

110602

Porta-irodaépület

Kiskunfélegyháza hulladékudvar

Kiskunfélegyháza

2173/14

3 301 251

1

2/Gyûjtõe

10001-10270

Szelektív hulladékgyûjtõ konténer

Alaska és Polyskon tip.

Felgyõ

36 497 299

263

2/Gyûjtõe

10214*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Felgyõ

180 550

1

2/p/gyűjtőe

10179*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Felgyõ

133 250

1

2/p/gyűjtőe

10205*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Felgyõ

133 250

1

2/p/gyűjtőe

10012*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Felgyõ

205 240

1

2/p/gyűjtőe

10141*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Felgyõ

165 640

1

2/p/gyűjtőe

10021

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Felgyõ

165 640

1

2/p/gyűjtőe

10212

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Felgyõ

165 640

1

2/Gyûjtõe

13001-13009

32m3 nyitott euro konténer

GN 32

Felgyõ

10 376 955

9

2/Gyûjtõe

13010-13011

15m3 nyitott euro konténer

GN 15-5250-1250

Felgyõ

1 845 870

2

2/Gyûjtõe

13012-13013

32 m3 nyitott, osztott euro konténer

GN 32/GN-LA/01.0L

Felgyõ

2 658 482

2

2/Gyûjtõe

13014-13025

5 m3 zárt konténer

SZ 5

Felgyõ

3 067 476

12

2/Gyûjtõe

13026-13031

5 m3 saválló konténer

SZ - 05 saválló

Felgyõ

1 969 644

6

2/Gyûjtõe

13032-13063

6482 tip. mûanyag saválló konténer

DICBOX

Felgyõ

2 486 112

32

2/Jármû

15005

IVECO Eurc.180E28 szerves hull. gk. 16m3

KIU-910

Felgyõ

35 399 418

1

2/Jármû

15006

IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3

KLN-283

Felgyõ

20 873 448

1

2/Jármû

15007

IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3

KLN-289

Felgyõ

20 862 823

1

2/Jármû

15008

IVECO Eurc. 180E28 hull.gyûjtõ gk. 16m3

KLN-277

Felgyõ

23 096 532

1

2/Jármû

15009

IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3

KLN- 288

Felgyõ

20 862 398

1

2/Jármû

15010

IVECO Eurc. 180E28 hull. gyûjtõ gk. 16m3

KLN-290

Felgyõ

20 862 823

1

2/Jármû

15011

IVECO Marg. AD260S40Y/PS hull.gy.gk.20m3

KLN-296

Felgyõ

27 880 918

1

2/Jármû

15012

IVECO Eurc. 180E24 hull. gy. gk. 13m3

KLN-298

Felgyõ

20 834 318

1

2/p/jármű

15012

IVECO Eurc. 180E24 hull. gy. gk. 13m3 sebess

KLN-298

Felgyõ

1 634 103

1

2/Jármû

15013

Renault Premium 6x2 horgos- darus

KKS-532

Felgyõ

24 430 253

1

2/p/jármű

15013

Renault Premium 6x2 horgos- darus

KKS-532

Felgyõ

1 619 946

1

2/p/jármű

15013-3

Renault Premium 6x2 horgos- darus

KKS-532

Felgyõ

1 151 631

1

2/Jármû

15014

Renault Midlum láncos konténer szállító

JXZ-463

Felgyõ

13 969 251

1

Összesen:

2 380 638 597

Kiskunhalasi gyűjtőkörzet eszközei

Csoportkód

Leltári szám

Megnevezés

Megnevezés2

Telephely címe

Telephelyek helyrajzi száma

Aktív bruttó értékek (Ft)

Könyv szerinti mennyiség (db)

3/ technol

260201

Komposztáló technológia

Kiskunhalas komposztáló

Kiskunhalas

49 967 173

1

3/egyéb b

230101

Depóniagáz rendszer

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

28 681 979

1

3/egyéb b

230102

Vízellátó rendszer

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

5 736 454

1

3/egyéb b

230103

Rétegvíztermelõ kút és tisztítási techn.

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

11 553 871

1

3/egyéb b

230104

Meteorológiai állomás, informatika

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

2 026 995

1

3/egyéb b

230105

Belsõ világítás, elektromos ellátás

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

16 167 032

1

3/egyéb b

230106

Veszélyes hulladéktároló konténerek

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

4 680 485

1

3/egyéb b

230107

Hídmérleg

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

19 753 342

1

3/egyéb b

230108

Kerékfertõtlenítõ abroncsmosó

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

2 635 093

1

3/egyéb b

230109

Konténeres üzemanyagtároló

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

2 909 961

1

3/egyéb b

230110

Szociális épület

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

4 355 246

1

3/egyéb b

230701

Porta Irodaépület

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

305 794

1

3/egyéb b

230702

Vízellátás, tüzivíz

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

170 305

1

3/egyéb b

230703

Irodai berendezések

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

294 032

1

3/egyéb b

230801

Porta-irodaépület

Kecel hulladékudvar

Kecel

305 002

1

3/egyéb b

230802

Vízellátás, tüzivíz

Kecel hulladékudvar

Kecel

169 864

1

3/egyéb b

230803

Irodai berendezések

Kecel hulladékudvar

Kecel

293 270

1

3/egyéb b

230901

Porta-irodaépület

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

304 993

1

3/egyéb b

230902

Vízellátás, tüzivíz

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

169 859

1

3/egyéb b

230903

Irodai berendezések

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

293 261

1

3/egyéb b

231001

Porta-irodaépület

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

304 993

1

3/egyéb b

231002

Irodai berendezések

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

293 261

1

3/egyéb b

231101

Porta-irodaépület

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

304 993

1

3/egyéb b

231102

Vízellátás, tüzivíz

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

169 859

1

3/egyéb b

231103

Irodai berendezések

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

293 261

1

3/egyéb b

231201

Porta-irodaépület

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

304 993

1

3/egyéb b

231202

Vízellátás, tûzivíz

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

169 859

1

3/egyéb b

231203

Irodai berendezések

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

293 261

1

3/egyéb b

24001-24006

VBM 200 tip. tolólapos mérleg

Hulladékudvarokon

Kiskunhalas

787 632

6

3/egyéb b

24007

Aprítógép Doppstadt AK 430

XUV-821

Kiskunhalas

53 255 822

1

3/egyéb b

24008

Dobrosta Doppstadt SM 414 Profi

XUV-816

Kiskunhalas

31 936 442

1

3/egyéb b

25004

Kompaktor TANA G 260

Kiskunhalas

64 741 216

1

3/építmény

220101

Hulladéklerakó

Kiskunhalasi Hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

378 814 182

1

3/építmény

220102

Csurgalékvízgyûjtõ rendszer

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

48 242 830

1

3/építmény

220103

Depóniagáz rendszer

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

13 216 531

1

3/építmény

220104

Mobil hulladékfogó háló

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

2 502 582

1

3/építmény

220105

Vízellátó rendszer

Kiskunhalasi Hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

810 798

1

3/építmény

220106

Kommunális szennyvízgy. rendszer

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

5 487 259

1

3/építmény

220107

Csapadékvízgyûjtõ rendszer

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

43 876 961

1

3/építmény

220108

Talajvíz monitoring kutak

Kiskumhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

2 432 394

1

3/építmény

220109

Szociális épület

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

11 606 225

1

3/építmény

220110

Jármû és konténermosó tér

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

5 574 236

1

3/építmény

220111

Kerítés, kapu

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

20 441 196

1

3/építmény

220112

Belsõ üzemi út, térburk., kompaktor út

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

47 636 420

1

3/építmény

220113

Gázellátás

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

861 473

1

3/építmény

220114

Külsõ energia ellátás

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

8 917 904

1

3/építmény

220115

Üzemei bekötõ út

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

31 089 326

1

3/építmény

220116

Véderdõsáv

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

8 611 234

1

3/építmény

220117

Gyûjtõszigetek

Tereprendezés, felületképzés

Kiskunhalas

0995/12

648 297

1

3/építmény

220201

Komposztáló tér

Kiskunhalasi komposztáló

Kiskunhalas

0995/12

64 554 903

1

3/építmény

220702

Fedett három oldalról zárt tároló

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

1 546 607

1

3/építmény

220703

Kerítés, kapu

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

1 084 018

1

3/építmény

220704

Mobil kiegészítõ feljáró

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

64 830

1

3/építmény

220705

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

21 047 593

1

3/építmény

220706

Víellátását, tüzivíz

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

1 144 350

1

3/építmény

220707

Csapadékvíz befogadó

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

198 306

1

3/építmény

220708

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

483 202

1

3/építmény

220709

Külsõ energiaellátás

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

10 231 087

1

3/építmény

220710

Térvilágítás

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

564 921

1

3/építmény

220711

Külsõ utak

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

572 513

1

3/építmény

220802

Fedett három oldalú tároló

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

1 542 600

1

3/építmény

220803

Kerítés, kapu

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

1 050 209

1

3/építmény

220804

Mobil kiegészítõ feljáró

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

64 662

1

3/építmény

220805

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

21 768 205

1

3/építmény

220806

Vízellátás, tüzivíz

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

1 903 872

1

3/építmény

220807

Csapadékvizek befogadója

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

212 213

1

3/építmény

220808

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

481 950

1

3/építmény

220809

Külsõ energiaellátás

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

3 682 543

1

3/építmény

220810

Térvilágítás

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

563 457

1

3/építmény

220811

Külsõ utak

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

4 758 584

1

3/építmény

220902

Fedett három oldalú tároló

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

1 542 556

1

3/építmény

220903

Kerítés, kapu

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

1 056 374

1

3/építmény

220904

Mobil kiegészítõ feljáró

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

64 660

1

3/építmény

220905

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kiskõrör hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

17 861 648

1

3/építmény

220906

Vízellátás, tüzivíz

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

1 376 435

1

3/építmény

220907

Csapadékvizek befogadója

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

212 207

1

3/építmény

220908

Szennyvíz kezelés, elvezetés

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

481 936

1

3/építmény

220909

Külsõ energiaellátás

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

3 003 568

1

3/építmény

220910

Térvilágítás

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

563 441

1

3/építmény

220911

Külsõ utak

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

3 521 250

1

3/építmény

221002

Fedett három oldalú tároló

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

1 542 556

1

3/építmény

221003

Kerítés, kapu

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

1 883 344

1

3/építmény

221004

Mobil kiegészítõ feljáró

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

129 321

1

3/építmény

221005

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

22 908 844

1

3/építmény

221006

Vízellátás, tüzivíz

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

298 509

1

3/építmény

221007

Csapadékvíz elvezetés

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

827 870

1

3/építmény

221008

Csapadékvizek befogadója

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

678 592

1

3/építmény

221009

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

644 548

1

3/építmény

221010

Külsõ energiaellátás

Ksikunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

3 092 632

1

3/építmény

221011

Térvilágítás

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

563 441

1

3/építmény

221012

Külsõ utak

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

571 014

1

3/építmény

221102

Fedett három oldalú tároló

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

1 542 556

1

3/építmény

221103

Kerítés, kapu

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

1 286 568

1

3/építmény

221104

Mobil kiegészítõ feljáró

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

64 660

1

3/építmény

221105

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

21 251 970

1

3/építmény

221106

Vízellátás, tüzivíz

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

2 208 544

1

3/építmény

221107

Csapadékviezek befogadója

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

212 207

1

3/építmény

221108

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

481 936

1

3/építmény

221109

Külsõ energiaellátás

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

13 860 931

1

3/építmény

221110

Térvilágítás

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

563 441

1

3/építmény

221111

Külsõ utak

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

571 014

1

3/építmény

221202

Fedett, három oldalról zárt tároló

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

1 542 556

1

3/építmény

221203

Kerítés

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

1 050 178

1

3/építmény

221204

Mobil kiegészítõ feljáró

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

64 660

1

3/építmény

221205

Belsõ út, térburkolat, parkoló

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

19 806 530

1

3/építmény

221206

Vízellátás, tûzivíz

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

1 022 036

1

3/építmény

221207

Csapadékvizek befogadója

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

212 207

1

3/építmény

221208

Szennyvíz kezelés és elvezetés

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

481 936

1

3/építmény

221209

Külsõ energia ellátás

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

10 051 306

1

3/építmény

221210

Térvilágítás

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

563 441

1

3/építmény

221211

Külsõ utak

Soltvadker hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

2 855 068

1

3/épület

210101

Gépszín

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

18 420 427

1

3/épület

210102

Bálatároló szín

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

84 187 397

1

3/épület

210103

Szociális épület

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

0995/12

61 765 477

1

3/épület

210301

Válogató csarnok

Kiskunhalasi válogató

Kiskunhalas

0995/12

225 864 992

1

3/épület

210701

Fedett, három oldalról zárt tároló

Jánoshalma hulladékudvar

Jánoshalma

0120/15

1 500 148

1

3/épület

210702

Porta-irodaépület

Jánoshalma hulladékudvarû

Jánoshalma

0120/15

3 309 631

1

3/épület

210801

Fedett három oldalú tároló

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

1 496 261

1

3/épület

210802

Porta-irodaépület

Kecel hulladékudvar

Kecel

0446/12

3 301 056

1

3/épület

210901

Fedett, három oldalú tároló

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

1 496 218

1

3/épület

210902

Porta-irodaépület

Kiskõrös hulladékudvar

Kiskõrös

1783/2

3 300 961

1

3/épület

211001

Fedett három oldalú tároló

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

1 496 218

1

3/épület

211002

Porta-irodaépület

Kiskunhalas hulladékudvar

Kiskunhalas

6023/10

3 300 961

1

3/épület

211101

Fedett három oldalú tároló

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

1 496 218

1

3/épület

211102

Porta-irodaépület

Kiskunmajsa hulladékudvar

Kiskunmajsa

0329/65

3 300 961

1

3/épület

211201

Fedett három oldalról zárt tároló

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

1 496 218

1

3/épület

211202

Porta-irodaépület

Soltvadkert hulladékudvar

Soltvadkert

0218/25

3 300 961

1

3/gépészet

250301

Válogató gépészet

Kiskunhalasi válogató

Kiskunhalas

223 314 406

1

3/Gyûjtõe

20001-20369

Szelektív hulladékgyûjtõ konténer

Alaska és Polyskon tip.

Kiskunhalas

49 403 188

356

3/p/Gyûjtõe

20012*

Szelektív hulladékgyűjtő edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

159 872

1

3/p/Gyûjtõe

20103*

Szelektív hulladékgyűjtő edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

159 872

1

3/p/Gyûjtõe

20111*

Szelektív hulladékgyűjtő edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

159 872

1

3/p/gyűjtőe

20061*

Szelektív hulladékgyűktő konténer

Polyskon tip.

Kiskunhalas

133 250

1

3/Gyûjtõe

20005*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

180 550

1

3/Gyûjtõe

20044*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

191 800

1

3/Gyûjtõe

20047*

Szelektív gyûjtõ edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

180 550

1

3/Gyûjtõe

20048*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

191 800

1

3/Gyûjtõe

20049*

Szelektív gyûjtõ edény

Polyskon tip.

Kiskunhalas

180 550

1

3/p/gyűjtőe

20299*

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Kiskunhalas

205 240

1

3/p/gyűjtőe

20128

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Kiskunhalas

166 440

1

3/p/gyűjtőe

20191

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Kiskunhalas

166 440

1

3/p/gyűjtőe

20233

Szelektív hulladékgyûjtõ edény

Kiskunhalas

166 440

1

3/Gyûjtõe

23001-23022

32 m3 nyitott euro konténer

GN 32

Kiskunhalas

25 365 890

22

3/Gyûjtõe

23023-23028

15 m3 nyitott euro konténer

GN 15-5250-1250

Kiskunhalas

5 537 610

6

3/Gyûjtõe

23029-23031

32 m3 nyitott, osztott eur konténer

GN 32/GN-LA/01.0L

Kiskunhalas

3 987 723

3

3/Gyûjtõe

23032-23067

5 m3 zárt konténer

SZ 5

Kiskunhalas

9 202 428

36

3/Gyûjtõe

23068-23081

5 m3 saválló konténer

SZ-05 saválló

Kiskunhalas

4 595 836

14

3/Gyûjtõe

23082-23169

6482 tip. Mûanyag saválló konténer

DICBOX

Kiskunhalas

6 836 808

88

3/Jármû

25001

Homlokrakodó JCB 530-70

Kiskunhalas

20 600 931

1

3/Jármû

25002

Gumikerekû homlokrakodó JCB 410 ZX

Kiskunhalas

18 460 574

1

3/Jármû

25003

Bálaszállító targonca NISSAN PD01A18PQ

Kiskunhalas

8 026 337

1

3/Jármû

25005

IVECOEurc.180E28 szerves hull.gy.gk.16m3

KIU-920

Kiskunhalas

35 469 783

1

3/Jármû

25006

IVECO Eurc. 180E28hull.gy.gk.16m3

KLN-279

Kiskunhalas

20 913 078

1

3/Jármû

25007

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-286

Kiskunhalas

20 897 388

1

3/Jármû

25008

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-274

Kiskunhalas

20 913 078

1

3/Jármû

25009

IVECO Eurc. 180E28 hul. gy. gk. 16m3

KLN-275

Kiskunhalas

20 897 388

1

3/Jármû

25010

IVECO Eurc. 180E28 hull. gy. gk. 16m3

KLN-278

Kiskunhalas

20 913 078

1

3/Jármû

25011

IVECO Stralis hull. gy. gk. 20m3

KLN-295

Kiskunhalas

27 951 423

1

3/Jármû

25012

IVECO Stralis hull. gy. gk. 20m3

KLN-294

Kiskunhalas

27 951 423

1

3/Jármû

25013

Renault Premium 6x2 darus-horgos

KKS-531

Kiskunhalas

24 433 091

1

3/Jármû

25014

Renault Premium6x2 MUT darus-horgos

KKS-530

Kiskunhalas

24 352 278

1

3/Jármû

25015

Renault Midlum Mut láncos konténer száll

JXZ-465

Kiskunhalas

15 799 443

1

3/Jármû

25016

Renault Midlum billenõplatós

KFU-562

Kiskunhalas

15 041 177

1

3/számtech

240101

Meteorológiai állomás, informatika

Kiskunhalasi hulladéklerakó

Kiskunhalas

29 005 832

1

3/ö/építm

220118

Kiskunhalas hulladéklerakó

1000m2-inert hulladékkezelő tér

Kiskunhalas

0995/12

21 016 533

1

3/ö/jármű

25017

Renault Prémium 430.18D gk

MBZ-696

Kiskunhalas

25 116 500

1

3/ö/jármű

25018

MUT AKK 1801 tip. pótkocsi

XZE-583

Kiskunhalas

6 825 500

1

3/ö/gyűjtőe

23170-23172

15 m3 nyitott euro konténer

Kiskunhalas

2 511 000

3

3/ö/gyűjtőe

23173-23175

32m3 nyitott euro konténer

Kiskunhalas

3 165 000

3

3/ö/gyűjtőe

23176-23185

05m3 szimmetrikus, nyitott konténer

Kiskunhalas

2 150 000

10

3/ö/gyűjtőe

23186-23195

07 m3 szimmetrikus, nyitott konténer

Kiskunhalas

2 520 000

10

3/ö/gyűjtőe

23196-23205

10m3 szimmetrikus, nyitott konténer

Kiskunhalas

3 390 000

10

Összesen:

2 382 280 072

A három gyűjtőkörzethez tartozó eszközök

Csoportkód

Leltári szám

Megnevezés

Megnevezés2

Telephely címe

Aktív Bruttó

Könyv szerinti mennyiség (db)

1/sf/gép

430101

Mobil aprítógép

inert hull. kezelő eszköz

3 szolgáltatási terület

45 473 600

1

1/sf/jármű

470101

Gumikerekes kotrógép

inert hull. kezelő eszköz

3 szolgáltatási terület

31 326 400

1

Összesen:

76 800 000

Vagyonkezelés hatálya alá tartozó eszközök aktív bruttó értéke mindösszesen, 2013.11.25. napon (Ft)

6 580 843 678

1

Az önkormányzati rendeletet a Sükösd Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2025. (XII. 9.) önkormányzati rendelete 1. §-a hatályon kívül helyezte 2025. december 10. napjával.