Dusnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018.(IV.9.) önkormányzati rendelete

a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről

Hatályos: 2020. 03. 14

Dusnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének

6/2018. (IV.09.) önkormányzati rendelete

a közösségi együttélés alapvető szabályairól,

valamint ezek elmulasztásának jogkövetkezményeiről


Dusnok Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 143. § (4) bekezdés d) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:

I. Fejezet

Általános rendelkezések


A rendelet célja

1.§


E rendelet célja, hogy az Önkormányzat a közigazgatási határain belül megteremtse azokat a feltételeket, melyekkel a lakosság nyugalmát zavaró magatartási cselekmények szankcionálhatóvá válnak, így várhatóan elősegítik a jogkövető magatartás érvényesülését és a harmonikusabb együttélést.


 A rendelet hatálya

2.§


(1) A rendelet hatálya kiterjed Dusnok község közigazgatási területén e rendeletben meghatározott, közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartásokat megvalósító, 14. életévét betöltött természetes személyre, jogi személyre, további jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre.


(2) Nem állapítható meg a közösségi együttélés szabályait sértő magatartás megvalósulása, ha a tevékenységgel, mulasztással vagy jogellenes állapot fenntartásával szabálysértés vagy bűncselekmény valósul meg, vagy a tevékenység, mulasztás vagy jogellenes állapot fenntartása esetére más jogszabály közigazgatási bírság alkalmazását rendeli el.


Alkalmazandó jogkövetkezmények

3.§


(1) A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást megvalósító természetes személy kettőszázezer forintig, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet kettőmillió forintig terjedő közigazgatási bírsággal sújtható. A bírság ismételten is kiszabható.


(2) A bírság mértékének megállapításánál figyelembe kell venni

a) a mulasztás súlyát és a felróhatóság mértékét, valamint

b) az érintett vagyoni helyzetét és jövedelmi viszonyait, amennyiben azok a hatóság rendelkezésére álló adatokból megállapíthatók.


(3) A bírság helyett figyelmeztetés alkalmazható, ha a cselekmény az elkövetés körülményeire tekintettel csekély súlyú és a figyelmeztetéstől is kellő visszatartó hatás várható. Ezesetben figyelmeztetni kell a szabályszegőt, hogy a jövőben tartózkodjon hasonló cselekmények elkövetésétől, tartsa be a jogszabályokat és a közösségi együttélés szabályait. Tájékoztatni kell ugyanakkor az ismételt elkövetés lehetséges jogkövetkezményére.


(4) Fiatalkorúval szemben elsősorban figyelmeztetést kell alkalmazni. Fiatalkorúval szemben bírságot csak abban az esetben lehet kiszabni, ha önálló keresete (jövedelme) vagy megfelelő vagyona van.





Eljárási szabályok

4.§

(1) Az eljárás lefolytatására a mindenkor hatályos általános közigazgatási rendtartásra, valamint az önkormányzati hatósági ügyre vonatkozó szabályozást megállapító törvény rendelkezéseit kell alkalmazni az e rendeletben meghatározott eltérésekkel.


(2) A közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartás miatti eljárás hivatalból indul akkor is, ha természetes személy vagy szervezet tesz bejelentést. A bejelentésnek lehetőség szerint tartalmaznia kell a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartást megvalósító személy ismert adatait, a magatartásnak, az elkövetési helyének és idejének, továbbá az elkövetés körülményeinek leírását a bizonyítási eszközök megjelölésével.


(3) A közigazgatási hatósági eljárás

a) valamely cselekménnyel megvalósuló, a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartás esetén a cselekmény elkövetésétől,

b) mulasztásban megnyilvánuló közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartás esetén a jogszerű teljesítésre nyitva álló határidő lejártától,

c) jogellenes állapot fenntartásában megnyilvánuló közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartás esetén a jogellenes állapot észlelésétől számított 3 hónapon belül indítható meg.


(4) Az eljárás lefolytatására és a bírság kiszabására átruházott hatáskörben a jegyző jogosult.


(5) A jegyző határozata ellen a kézhezvételtől számított 15 napon belül a jegyzőhöz benyújtott, de Dusnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének címzett fellebbezésnek van helye. A fellebbezésről a Képviselő-testület a beérkezést követő rendes ülésén dönt.


(6) A kiszabott közigazgatási bírságot a döntés véglegessé válásától számított 30 napon belül kell megfizetni az Önkormányzat 11732040-15337386-08800000 számú számlájára kell megfizetni. Ha a kötelezett a bírságot határidőben nem fizeti meg, a végrehajtást a jegyző foganatosítja.


(7) E rendeletben foglalt előírások megtartását a Dusnoki Polgármesteri Hivatal megbízott ügyintézői, valamint a jogszabályok szerint ellenőrzésre jogosult más szervek és hatóságok ellenőrizhetik.


                            II. Fejezet

                     A közösségi együttélés alapvető szabályai


A közterületek rendjének, tisztaságának fenntartása és rendeltetésszerű használata

5.§

(1) A közterületet úgy kell használni, hogy az másokat a közterület jogszerű használatában ne akadályozzon, a közterület más által történő használatát ne nehezítse, vagy ne tegye lehetetlenné.


(2) Közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el a közterületek rendjének, tisztaságának fenntartása és rendeltetésszerű használatának körében, aki

a) személygépjárművet, utánfutót – udvar vagy garázs helyett – rendszeresen a közterületen tárolja, és ezzel a járműforgalmat akadályozza,

b) személygépjárművel, utánfutóval az úttestet érintve úgy parkol, hogy a közúti közlekedést akadályozza, vagy balesetveszélyt idéz elő,

c) vállalkozói tevékenység ellátásához, magángazdálkodáshoz vagy egyéb munkavégzéshez szükséges gépet, gépjárművet közterületen tárol,

d) közterületen üzemképtelen járművet tárol, és azt a felszólítást követő 8 napon belül nem távolítja el,

e) közterületet, azok építményeit, berendezéseit és felszereléseit rendeltetésüktől eltérően, a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendeletben foglalt közterület-használati hozzájárulás nélkül, vagy az engedélytől, tulajdonosi hozzájárulástól eltérő módon használ, felbont,


f) az építési munkálatok befejezését követően a közterületet nem takarítja fel,

g) közterületi emléktáblát, utcanévtáblát, házszámtáblát, közúti jelzőtáblát, utcabútorokat beszennyez, eltakar, jogosulatlanul leszerel,

h) közterületet lekerít - beleértve a közterület ingatlan előtti és a közúttal vagy járdával határos gondozott részének védelmére az útburkolat szélétől esetén a kitaposott nyom szélétől számított 1,5 méteren belül kihelyezett kő, fém, karó, huzal, vagy bármely anyag, amely a közforgalmi terület használata során balesetveszélyt idézhet elő -, közterület használat elől elzár,

i) a külterületi közterületet engedély nélkül mezőgazdasági művelésbe vonja be,

j) a Vajas-part mindkét oldalának 4 m széles zöldterületére – a vízi jármű vízre helyezése időtartamának kivételével - járművel ráhajt, vagy azon parkol,   

k) a horgászat során az általa használt vízparti területet beszennyezi, és azt a horgászat befejezését követően nem teszi rendbe,

l) közútra, útpadkára sarat felhord, salakot, építési törmeléket, illetve szerves hulladékot engedély nélkül szállít vagy elhelyez,

m) felázott, szilárd burkolattal nem rendelkező önkormányzati tulajdonú külterületi közútra tehergépkocsival, mezőgazdasági munkagéppel ráhajt, és az okozott kárt nem állítja helyre.  


(3) A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el a köztisztaság fenntartása körében az ingatlan tulajdonosa, használója, ha nem gondoskodik:

a) az egyes ingatlanok tisztán tartásáról, gyommentesítéséről, rovar és rágcsálómentesítéséről,

b) az ingatlan előtti járdaszakasz, járda hiányában 1 méter széles területsáv, a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyai, továbbá a járda és az út közötti terület gondozásáról, ezen a területen lévő növények lehullott lombjának, és egyéb növényi részeinek takarításáról, összegyűjtéséről, a terület szemét- és gyommentesítéséről, valamint annak elszállításáról/elszállíttatásáról, továbbá téli időszakban a hó és síkosság mentesítéséről,

c) az ingatlanokról az ingatlan előtti járdaszakasz fölé, járda hiányában 1 méter széles területsáv, illetőleg, ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület fölé kinyúló ágak, bokrok nyeséséről, gallyazásáról,

d) arról, hogy az ingatlan csapadékvíz-elvezetési rendszerének használata során, a víz közterületen, közterületi építményekben kárt ne okozzon, a rendeltetésszerű használatot, az építmények állékonyságát ne akadályozza, és ne veszélyeztesse,

e)[1] az ingatlanon felhalmozott építési vagy egyéb hulladék tárolásának megszüntetéséről, elhordásáról,

f)[2] az ingatlan elé kihelyezett farakás – írásbeli felszólítást követő 30 napon belül történő – megszüntetéséről, elhordásáról.

(4) A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el a köztisztaság fenntartása körében, aki a település közigazgatási területén

a) hulladékot közterületen, magánterületen nyílt téren éget, kivéve, ha az égetés a külön jogszabály(ok)ban meghatározott módon történik,

b) az ingatlanán keletkezett szennyezett vizet nem a saját területén helyezi el, illetve azt bejelentés nélkül a kiépített szennyvízhálózatba vezeti,

c) nyílt csapadékvíz-elvezető árkot betemet, beszennyez, ezekbe, valamint ezek partjaira hulladékot, törmeléket lerak;

d) a helyi közszolgáltatással ellátott területen a kötelező közszolgáltatást nem veszi igénybe, illetve a települési hulladékot nem a közszolgáltatónak adja át,

e) külterületen illegálisan szemetet, építési törmeléket lerak,

f) a közterületre kihelyezett hulladékgyűjtőket rendeltetéstől eltérően használja,

g) Dusnok Község településképének védelméről 15/2017. (XII.28.) önkormányzati rendelet 11.§ (2) bekezdése szerinti ültetési távolságokat nem biztosítja.

(5)[3] Az 5.§ (3) bekezdésben foglaltakat a Dusnoki Polgármesteri Hivatal rendszeres helyszíni szemlével, illetve lakossági bejelentés alapján vizsgálja. Amennyiben az 5.§ (3) bekezdésben meghatározott szabályszegés megvalósul, úgy a jegyző az ingatlan tulajdonosát egyszerűsített határozattal, 8 napos határidő tűzésével a jogellenes állapot megszüntetésére kötelezi. A határidő leteltét követően utóellenőrzést kell végezni. Amennyiben a jogellenes állapot megszüntetésére adott határidő eredménytelenül telik le, úgy a jegyző 3 napos póthatáridő tűzésével ismételt kötelezést ad ki. Amennyiben kötelezettségének az ingatlan tulajdonosa ezen időszak alatt sem tesz eleget, úgy a jegyző jogosult kényszerintézkedésként a jogellenes állapot megszüntetéséről azonnal gondoskodni, melyhez igénybe veheti az önkormányzat fizikai dolgozói állományát, illetve külsős vállalkozásokat is, de maradéktalanul köteles figyelembe venni a költséghatékonyság elvét. A kényszerintézkedés költsége az ingatlan tulajdonosát terheli, és adók módjára behajtható, valamint az ingatlanra terhelhető. Kényszerintézkedés elrendelése esetén a jegyző köteles a kényszerintézkedést elrendelő határozatban a kötelezett ingatlantulajdonosra az e rendelet alapján kiszabható bírságot is kiróni.


Állattartás

6.§

A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el, aki:

a) a tulajdonában lévő vagy felügyelete alatt álló állat közterületre vagy más tulajdonában lévő magánterületre történő átjutását lehetővé tesz;

b) az általa tartott állatot bármilyen ok miatt elhagy, szabadon enged;

c) nem gondoskodik az állatok tartására szolgáló helyiség rendszeres takarításáról és fertőtlenítéséről, az állattartó épületekben és környezetükben a rovarok és rágcsálók rendszeres irtásáról,

d) aki nem gondoskodik a trágya, illetve trágyalé zárt, szag- és szivárgásmentes tárolásáról, valamint annak rendszeres időközönként történő elszállításáról,

e) az állattartással kapcsolatos épületek elhelyezéséről szóló 2/2013. (I.30.) önkormányzati rendeletben meghatározott állattartási védőtávolságokra vonatkozó rendelkezéseket megszegi,

f) nem gondoskodik az elhullott állat tetemének elszállításáról, ártalmatlanná tételéről.

 

Kereskedelemmel és szolgáltatással összefüggő szabályok megsértése

7. §


A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást tanúsít az üzemeltető, ha

  1. Dusnok Község Önkormányzata Képviselő-testületének az üzletek éjszakai nyitvatartási rendjéről szóló 11/2009. (XI.23.) önkormányzati rendelet 3.§-ában foglaltakat megszegi,
  2. a szórakozó-, vendéglátó- vagy árusító helye, üzlete előtti járdaszakaszra vonatkozó tisztántartási, hó- és síkosság-mentesítési kötelezettségének nem tesz eleget;
  3. az épületben vagy a közterületen zajkeltő tevékenységet folytat, vagy zajkeltésre alkalmas hangosító berendezést elhelyez és működtet, amely nincs összefüggésben jogszerűen folytatott ipari, kereskedelmi, szolgáltató tevékenységgel - az engedélyezett közterületi rendezvény keretében történő zeneszolgáltatás kivételével -, és amely indokolatlanul zavarja a környékbeli lakosok nyugalmát.


[4]Magántulajdonú ingatlan használatával összefüggő szabályok megsértése

7/A.§


(1)A közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el az ingatlan tulajdonosa, ha a helyi építési szabályokról szóló 17/2006. (VIII.14.) önkormányzati rendelet szerinti beépítésre szánt területen (falusias lakóterületen, településközpont vegyes területen) lévő, magántulajdonban álló ingatlanon, a tulajdonszerzést követő 4 év elteltével nem épít lakóépületet.


(2)Amennyiben az (1) bekezdésben meghatározott szabályszegés megvalósul, úgy a jegyző az ingatlan tulajdonosát 8 napos határidő tűzésével nyilatkozattételre szólítja fel, melyben a tulajdonos írásban köteles nyilatkozni arról, hogy 3 hónapon belül hogyan kívánja hasznosítani az ingatlant (építkezés megkezdése, ingatlan értékesítése). A 3 hónapos határidő leteltét követően utóellenőrzést kell végezni. Amennyiben az ingatlan hasznosítására irányuló 3 hónapos határidő eredménytelenül telik el, úgy a jegyző 8 napos határidő tűzésével ismételt nyilatkozattételre szólítja fel a tulajdonost az ingatlan 3 hónapon belüli hasznosítására vonatkozóan. Amennyiben a 3 hónapos póthatáridő is eredménytelenül telik el, a jegyző bírságot szab ki. 


[5]Társadalmi együttéléssel összefüggő szabályok megsértése

7/B.§


(1)Aki családi vagy egyéb magánrendezvényt olyan módon tart meg, hogy az a környezetében élők nyugalmát akár határérték feletti hanghatással, akár rendbontással megzavarja, az megsérti a közösségi együttélés alapvető szabályait.


(2)A rendezvény megtartásához - annak időpontját megelőző legalább 15 nappal - kérelmet kell benyújtani a Dusnoki Polgármesteri Hivatalhoz. A kérelemnek az alábbiakat kell tartalmazni:

a)         a rendezvény időtartamát (rendezvény kezdő időpontja és vége);

b)         a rendezvény pontos helyszínét;

c)         a rendezvény tervezett létszámát;

d)         a rendezvény jellegét és a rendezvényen alkalmazni tervezett szórakoztató elemeket;

e)         a rendezvény helyszínéül szolgáló ingatlannal határos ingatlanok tulajdonosainak (használóinak) hozzájáruló nyilatkozatát.


(3)A rendezvény engedélyezéséről a jegyző egyszerűsített határozattal dönt, a hiánytalan kérelem beérkezését követő 3 napon belül. A határozat egy példányát a helyi rendőri szerv részére meg kell küldeni.


(4)Amennyiben rendezvénnyel kapcsolatban állampolgári bejelentésre polgárőri vagy rendőrségi intézkedésre kerül sor, úgy a rendezvényre kiadott engedély azonnal hatályát veszti, és a rendezvényt haladéktalanul le kell zárni.


(5)Az (1) bekezdés szerinti határérték feletti hanghatással történő nyugalom megzavarása abban az esetben valósul meg, ha a rendezvény a 27/2008. (XII. 03.) KVVM-EÜM együttes rendelet 1. számú mellékletében foglalt határérték feletti zajjal jár.


III. fejezet

Záró rendelkezések

8.§


E rendelet 2018. április 15-én lép hatályba. E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépést követően indult ügyekben kell alkalmazni.


Dusnok, 2018. március 29.

Palotai Péter                                                               Dr. Bajai Bernadett

polgármester                                                                       jegyző


E rendelet kihirdetve:

Dusnok, 2018. április 9.

Dr. Bajai Bernadett

                                             jegyző

[1]

Beépítette a 3/2020. (III.13.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályos: 2020. március 14-től.

[2]

Beépítette a 3/2020. (III.13.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályos: 2020. március 14-től.

[3]

Beépítette a 3/2020. (III.13.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályos: 2020. március 14-től.

[4]

Beépítette a 3/2020. (III.13.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályos: 2020. március 14-től.

[5]

Beépítette a 3/2020. (III.13.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályos: 2020. március 14-től.