Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 5/2006. (I. 23.) önkormányzati rendelete

a városi kitüntetések, elismerő címek, a díszoklevél alapításáról és adományozásáról

Hatályos: 2014. 04. 25- 2014. 12. 31

Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése (továbbiakban: Közgyűlés) – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1.§ (6) bekezdésének a.) pontjában, valamint a [1]Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 10. § (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – e rendelettel kitüntetéseket és elismerő címeket, valamint díszoklevelet alapít, és adományozásuk szabályairól a következő rendeletet alkotja:

Kitüntetések, elismerő címek, és díszoklevél alapítása

1. §[2]

A Közgyűlés – a város fejlődésében, érdekeinek előmozdításában, értékeinek megőrzésében, átörökítésében és gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére – az alább felsorolt kitüntetéseket, elismerő címeket, díszoklevelet alapítja:


a)[3] Kitüntetések


aa) Kada Elek-díj,

ab) Katona József-díj,

ac) Kodály Zoltán-díj,

ad) Kecskemét Szociális Ügyéért Díj,

ae) Kecskemét Városért Egészségügyi Díj,

af) Kecskemét Városért Oktatási Díj,

ag) Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj,

ah) Kecskemét Közművelődésért Díj,

ai)  Bozsó János-díj,

ai) Kecskemét Sportjáért Díj,

ak) Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj,

al) Mathiász János-díj,

am) Mészöly Gyula-díj,

an) Tóth László-díj,

ao) Év Kecskeméti Mestere Díj,

ap) Kecskemét Ifjúságáért Díj,

aq) Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díj,

ar) Ifjúság a Közösségért Díj,

as) Városrész Fejlődéséért Díj




b) Kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés

ba) Kecskemét Város Díszpolgára,

bb) Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára,

bc) Pro Urbe (városért).


c) Elismerő címek

ca) Az Év Kecskeméti Rendőre,

cb) Az Év Kecskeméti Tűzoltója,

cc) Az Év Kecskeméti Köztisztviselője

cd) Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti dolgozója


d) Díszoklevél

A kitüntetések és elismerő címek adományozásának általános szabályai

2. §

(1) A díjak és elismerő címek adományozhatók:

a) életmű, illetve alkotó munkásság elismeréseként,

b) közös alkotás, együttesen elért eredmény esetén – e jogszabályban foglaltak szerint - megosztva is.

c) A díjak és elismerő címek posztumusz is adományozhatók.

(2) Az adományozásra, vagy a díjak, elismerő címek átadására – kivételesen – kiemelkedő szakmai, tudományos, művészeti és sporteseményhez kötötten is sor kerülhet.

(3) Az (1) bekezdés c) pontjában szabályozott adományozás esetén a díjat az elhunyt házastársa, vagy más hozzátartozója veheti át.

I. Kitüntetések adományozása

3. §

Kada Elek-díj[4]

A díj - a Közgyűlés állandó bizottságainak véleményezését követően – évente egy személy, vagy munkacsoport részére, a város fejlesztése, Kecskemét javainak gyarapítása, műemlékeinek védelme, vonzó arculatának megőrzése és alakítása, valamint a város polgárosodása, általános jólétének növelése érdekében végzett maradandó értékű tevékenységéért adományozható.

E tárgyban az előterjesztő Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármestere.

4. §

Katona József-díj[5]

A díj évente egy személy, vagy munkacsoport részére - a zeneművészet kivételével – a művészeti ágakban folytatott kiemelkedő alkotó, tudományos, előadóművészi és művészetpártolói tevékenységért, vagy teljesítményért adományozható.

E tárgyban az előterjesztést a [6]Közgyűlés kulturális ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

5. §

Kodály Zoltán-díj[7]

A díj évente egy személy, vagy munkacsoport részére adományozható

  a) olyan kecskeméti illetőségű, vagy a városhoz kötődő zeneművész, karnagy, zeneszerző, zenetörténész, népzenekutató, valamint zenepedagógus elismeréseként adományozható, aki huzamos ideig magas színvonalú művészi előadással, zeneművel, zenetudományi munkával, illetőleg eredményes zeneoktatói tevékenységgel járult hozzá a város zenekultúrájának fejlődéséhez, hírnevének gyarapításához, továbbá

  b) Kodály Zoltán életművével összefüggő, kiemelkedő művészi, tudományos és pedagógiai tevékenység elismeréseként.

E tárgyban az előterjesztést a [8]Közgyűlés kulturális ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.


6. §

Kecskemét Szociális Ügyéért Díj

A díj évente kettő[9] személy, vagy munkacsoport részére adományozható a szociális ellátás, gondozás, rehabilitáció, valamint a gyermek-, ifjúság- és családvédelem érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenységért.

E tárgyban az előterjesztést a [10]Közgyűlés szociális ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

7. §

Kecskemét Városért Egészségügyi Díj

A díj kettő[11] olyan személynek, vagy munkacsoportnak adományozható, akik munkájukkal hozzájárultak Kecskemét város polgárai

a) egészségügyi ellátásának fejlesztéséhez és e tevékenységük során kimagasló teljesítményt, vagy eredményt értek el,

b) a lakosság egészségének megóvására, javítására és helyreállítására irányuló tevékenységük során, illetve a város polgárai gyógyítása, gyógyító-megelőző ellátása terén kimagasló teljesítményt, vagy eredményt értek el.

E tárgyban az előterjesztést a [12]Közgyűlés egészségügyi ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

8. §

Kecskemét Városért Oktatási Díj

A díj évente kettő[13] személy, vagy munkacsoport részére adományozható

a) a huzamos időn át kiemelkedő óvodapedagógiai, alap- és középfokú oktatási-nevelési,

b) gyógypedagógiai munkát végző pedagógusok, valamint

c) a pedagógiai újítások kidolgozása, vagy alkalmazása, a pedagógiai gyakorlat kisegítése, a magyar neveléstudomány eredményeinek felhasználása, nemzetközi pedagógiai tapasztalatok adaptációja terén kiemelkedő tevékenységet folytató pedagógusok és szakemberek elismerésére.

E tárgyban az előterjesztést a [14]Közgyűlés oktatási ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

9. §

Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj

A díj évente egy személy, vagy munkacsoport részére adományozható a városban folytatott felsőfokú oktatási, tudományos, kutatási tevékenységek körében, ezek fejlesztésében, az oktatás és kutatás integrálásában, az együttműködési kapcsolatok elmélyítésében és bővítésében végzett kiemelkedő munkásságért.

E tárgyban az előterjesztést a [15]Közgyűlés oktatási ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

10. §

Kecskemét Közművelődéséért Díj

A díj évente egy[16] személy, vagy munkacsoport részére adományoz ható

a)[17] az önkormányzat közművelődési, közgyűjteményi intézményei azon munkatársai elismerésére, akik kiemelkedő eredményt értek el a város kulturális értékeinek megőrzésében, gyarapításában és széles körű megismertetésében.

b) a kultúra és közművelődés érdekében hosszabb időn át kiemelkedő munkát végző polgárok elismerésére,

c) --------[18]

d) azok elismerésére, akik tevékenységükkel példamutatóan hozzájárultak az értékálló helyi közösségi hagyományok és értékek megőrzéséhez, ápolásához, nemzedékek közötti átörökítéséhez,

e) ------[19]

E tárgyban az előterjesztést a [20]Közgyűlés kulturális ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.


10/A. §[21]


Bozsó János-díj


A díj évente egy személy vagy munkacsoport részére adományozható az egyes művészeti ágakban végzett olyan kiemelkedő alkotó vagy szervező tevékenység elismerésére, amely hozzájárul városunk művészeti értékeinek megőrzéséhez, gyarapításához és széles körű megismertetéséhez.


E tárgyban az előterjesztést a Közgyűlés kulturális ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.


11. §

Kecskemét Sportjáért Díj

A díj évente egy[22] személy, vagy munkacsoport részére adományozható

a) a testnevelés és sport népszerűsítésében, a diáksportnak, illetve az ifjúság testedzésének, valamint a szabadidősportnak a szervezésében huzamos időn át kifejtett eredményes tevékenységéért,

b) a verseny- és élsportban kiemelkedő sportteljesítményt, illetve országos vagy nemzetközi eredményt elért kecskeméti sportolók és a felkészítésükben közreműködő sportszakemberek elismeréseként,

c) a testnevelési és sportélet fejlesztése érdekében a városi sportéletben nyújtott kiemelkedő teljesítményért, illetve hosszú időn át kifejtett eredményes munkásság elismeréseként,

d) a városi sportlétesítmények fenntartásában és fejlesztésében kimagasló szakmai és sportmecénási tevékenység elismeréseként.

E tárgyban az előterjesztést a [23]Közgyűlés sportügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

12. §

Kecskemét város Környezetvédelméért Díj

A díj évente egy magánszemély vagy[24] jogi személyiséggel rendelkező szervezet vagy csoport részére adományozható a város környezetvédelmében, táj- és természetvédelmében, természeti környezete értékmegőrzésében, alakításában és fejlesztésében végzett kiemelkedő munka elismeréseként.

E tárgyban az előterjesztést a [25]Közgyűlés környezetvédelmi ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

13. §[26]

Mathiász János-díj[27]

A díj kétévente egy személy vagy munkacsoport részére adományozható a szőlő- és gyümölcsnemesítői, valamint honosítói tevékenység körében kiemelkedő gyakorlati és elméleti vagy a szőlő- és gyümölcsnemesítés hagyományai ápolása, népszerűsítése és az ismeretterjesztés terén kifejtett tevékenység elismerésére.

E tárgyban az előterjesztést a Közgyűlés mezőgazdasági ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.


13/A. §[28]


Mészöly Gyula-díj[29]


A díj kétévente egy személy vagy munkacsoport részére adományozható


a) a kertészeti kultúra hagyományai ápolása, népszerűsítése és az ismeretterjesztés terén kifejtett tevékenység elismerésére,


b) a mezőgazdaság jelentős fejlődését szolgáló tudományos, kutatási és műszaki fejlesztési tevékenységek elismerésére,


c) a mezőgazdaság és élelmiszeripar területein alkalmazott – példaértékű – új eljárásokat, korszerű módszereket megvalósító termelőknek vagy az elterjesztésben sikereket elérő személyek elismerésére.


E tárgyban az előterjesztést a Közgyűlés mezőgazdasági ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.


13/B. §[30]


A „Mathiász János-díj”[31] és a „Mészöly Gyula-díj”[32] egymást váltva kerülnek átadásra a következő sorrendben: 2011. évben Mészöly Gyula-díjat, 2012. évben Mathiász János-díjat adományoz a Közgyűlés.

14. §

Tóth László-díj[33]

A díj kétévente, egy személy részére adományozható a városban tevékenykedő írók, közírók, újságírók, médiaszakemberek, nyomdászok, kiadók városért végzett kiemelkedő munkájának elismerésére.

E tárgyban az előterjesztést a [34]Közgyűlés kulturális ügyekben feladat-és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

15.§

Év Kecskeméti Mestere Díj

A díj évente egy személy (kisiparos, egyéni vállalkozó, kézműves, népi iparművész, stb.) részére adományozható, aki huzamosabb időn át kiemelkedő munkát végzett

a) a város fejlesztésében, építésében, szépítésében, a lakossági szolgáltatásokban való jelentős közreműködés elismeréseként,

b) a saját munkájával, termékével, szolgáltatásával a városunknak szerzett hírnév elismeréseként.

E tárgyban az előterjesztést a [35]Közgyűlés mezőgazdasági ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

15/A §[36]

Kecskemét Ifjúságáért Díj

A díj évente egy személy vagy munkacsoport részére adományozható, aki a veszélyeztetett és hátrányos helyzetű gyermekek segítésében, valamint a gyermekek testi és lelki egészségének kiemelt elősegítésében közreműködött.

[37]E tárgyban az előterjesztést a [38]Közgyűlés ifjúsági ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

15/B §[39]

Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díj


A díj évente egy személy, vagy a Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 396. §-a szerinti gazdálkodó szervezet részére adományozható, aki, vagy amely szervezet Kecskemét város gazdasági életének fejlődése elősegítésében, gazdasági érdekeinek előmozdításában, terület- és településfejlesztésben kiemelkedő jelentőségű tevékenységet folytatott.

E tárgyban az előterjesztést a Közgyűlés költségvetést érintő ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.


15/C. §[40]


Ifjúság a Közösségért Díj


A díj évente egy[41] személy vagy munkacsoport részére adományozható, a fiatalok öntevékeny, más közösségek számára is példamutató munkájának elismeréseként.

E tárgyban az előterjesztést a [42]Közgyűlés ifjúsági ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága készíti.

15/D. §[43]


Városrész Fejlődéséért Díj


A díjat átruházott hatáskörben a városrészi önkormányzatok évente egy személy vagy munkacsoport részére adományozhatják az adott városrészért, annak közösségéért hosszabb időn keresztül jelentős, önkéntes, társadalmi, valamint olyan közéleti tevékenységért, amely hozzájárult a városrész ismertségének, jó hírnevének öregbítéséhez, közösségi életének és értékeinek gyarapításához.

16. §[44]

A kitüntetéssel járó okmány és anyagi elismerés

(1)[45] A kitüntetés az adományozást igazoló emléklapból, valamint – a 2. § (1) bekezdés c) pontjában, 3. §-ban, 4. §-ban, 5. §-ban és a 15/D. §-ban szabályozottak kivételével – 150.000 Ft összegű pénzjutalomból áll, amely az általános szabályok szerint adóköteles. A Kada Elek-díj, a Katona József-díj és a Kodály Zoltán-díj adományozása esetében a pénzjutalom összege 250.000 Ft. A Városrész Fejlődéséért Díj adományozása során a részönkormányzat emléklapot és tárgyjutalmat adhat át a díjazott részére.

 (2) Az adományozással összefüggő kiadások fedezetét - a Városrész Fejlődéséért Díj kivételével – a Polgármesteri Hivatal költségvetésében kell biztosítani. A Városrész Fejlődéséért Díj adományozásának pénzügyi fedezetét a városrészi önkormányzatok költségvetési előirányzata biztosítja.

17. §[46]

Javaslattétel, a díjak átadása, nyilvántartása

(1) A kitüntetési javaslatot előkészítő bizottság, a városrészi önkormányzat elnöke és a polgármester a javaslattétel lehetőségéről – a díjátadás időpontja előtt legalább 60 nappal – tájékoztatja a javaslattételre jogosultakat.


(2) A kitüntetendő személyre, csoportra javaslatot tehetnek a Közgyűlés tagjai, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, a díjjal elismerhető tevékenység körében működő kecskeméti intézmények vezetői, gazdasági társaságok vezetői, szakmai és tudományos szervezetek, kamarák, egyéb társadalmi szervezetek, továbbá az egyházak. A Városrész Fejlődéséért Díjra javaslatot tehetnek a Közgyűlés tagjai, a városrészi önkormányzat tagjai, az adott városrészben lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező magánszemélyek és azok a társadalmi szervezetek, amelyek székhelye az adott városrész területén található.


(3) A javaslatot – a kiemelkedő eseményhez kapcsolódó adományozás kivételével – a díjátadás időpontja előtt legalább 40 nappal meg kell küldeni az előterjesztést készítő közgyűlési bizottság elnökének, a „Kada Elek-díj”[47] esetében a polgármesternek, a Városrész Fejlődéséért Díj esetében a városrészi önkormányzat elnökének.


(4) A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy személyi adatait (név, születési idő, lakcím, székhely, munkahely, beosztás), valamint a javaslat részletes indokolását.


(5) A javaslatokat a polgármester vagy a bizottság - a díj átadásának időpontja előtt legalább 30 nappal – Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése elé terjeszti. A díj adományozásáról a Közgyűlés dönt.


(6) A Városrész Fejlődéséért Díj adományozására beérkezett javaslatokat a városrészi önkormányzat elnöke terjeszti a városrészi önkormányzat elé, amely dönt a díj adományozásáról.

18. §


(1)[48]A kitüntetéseket – a Városrész Fejlődéséért Díj kivételével - ünnepélyes keretek között a polgármester vagy távolléte esetén az általa megbízott alpolgármester adja át.


(2)[49] Valamennyi díjat – a Városrész Fejlődéséért Díj és a Kecskemét Sportjáért Díj kivételével - ünnepélyes keretek között a Közgyűlésen kell átadni.


(3)[50] A díjak átadására a Város Napja alkalmából (október 2.), a Pedagógus Naphoz legközelebb eső Közgyűlésen, Kecskemét Város Sportnapja alkalmából (minden év júniusának második hétvégéje), a Hírös Hét Fesztivál rendezvénysorozat és a városrészi önkormányzat ünnepsége keretében kerül sor:


  1. [51]Város Napja alkalmából:

aa) Kada Elek-díj

ab) Katona József-díj

ac) Kodály Zoltán-díj

ad) Tóth László-díj

ae) Bozsó János-díj”


  1. Pedagógus Nap alkalmából:

   ba) Kecskemét Városért Oktatási Díj

bb) Kecskemét Közművelődéséért Díj,

bc) Kecskemét Felsőoktatásáért és Tudományos Életéért Díj,

bd) Kecskemét Ifjúságáért Díj.

   be) Ifjúság a Közösségért Díj


  1. [52]Hírös Hét Fesztivál keretében:

ca) Kecskemét Város Környezetvédelméért Díj,

cb) Kecskemét Szociális Ügyéért Díj,

cc) Kecskemét Városért Egészségügyi Díj,

cd) Mathiász János-díj,

ce) Év Kecskeméti Mestere Díj,

cf) Kecskemét Gazdasági Fejlődéséért Díj.

cg) Mészöly Gyula-díj”

   d) Kecskemét Város Sportnapja alkalmából:

 da) Kecskemét Sportjáért Díj


e) A városrészi önkormányzat ünnepsége keretében:

ea) Városrész Fejlődéséért Díj


(4) A díjak adományozásával és az adományozás nyilvántartásával kapcsolatos feladatok ellátásáról a jegyző gondoskodik.

(5) A díjak adományozását és a kitüntetettek érdemeit a díj átadásakor szóban, majd a helyi sajtóban is közzé kell tenni.

II. Elismerő címek

A) Kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés adományozása

19. §

Kecskemét Város Díszpolgára

A Közgyűlés Kecskemét Város Díszpolgára (a továbbiakban: díszpolgár) kitüntető cím adományozásával ismerheti el azon kiváló személyiségek érdemeit:

a) akik Kecskemét város szellemi, anyagi gyarapodásáért példaértékűen dolgoztak; a közélet, a gazdaság, a tudományok, a kultúra és a művészetek, a gyógyítás, az oktatás-nevelés területén maradandó alkotó munkájukkal elősegítették a város fejlődését, polgárainak boldogulását,

b) aki Kecskemét városban született, vagy itt élő és alkotó, kiemelkedő humánumú, közmegbecsülést szerzett polgároknak is, akik kimagasló eredményességű munkásságukkal hozzájárultak Kecskemét fejlődéséhez,

c) továbbá, akik a város nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése és egyéb külkapcsolatainak gazdagítása terén kifejtett kiemelkedő tevékenységükkel járultak hozzá városunk hírnevének, tekintélyének növeléséhez.

20. §

Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára

A Közgyűlés Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára (a továbbiakban: tiszteletbeli polgár) kitüntető címet adományozhat olyan nem kecskeméti lakóhelyű személyiségeknek, akik jelentős mértékben hozzájárultak Kecskemét város jó hírének terjesztéséhez, rangjának, vonzerejének emeléséhez, a város érdekeinek előmozdításához.

21. §

Város Kulcsa

A Közgyűlés a Város Kulcsa kitüntetés adományozásával ismerheti el azon kiváló, korábban Kecskeméten élő, vagy a városhoz más módon szorosan kötődő – magyar, vagy külföldi állampolgárságú – személyiségek érdemeit, akik jelentős mértékben hozzájárultak Kecskemét város jó hírének terjesztéséhez, rangjának, vonzerejének emeléséhez, a város érdekeinek előmozdításához, továbbá akik a város nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése terén értek el kimagasló eredményeket.

21/A.§[53]

Pro Urbe (városért)

A Közgyűlés a Pro Urbe kitüntető cím adományozásával ismeri el azon magyar vagy külföldi állampolgárságú személyiségek érdemeit:

a) akik munkásságukkal a város gazdasági, társadalmi, tudományos vagy művészeti életében kiemelkedő érdemeket szereztek, vagy maradandó értékű tevékenységet végeztek,

b) akik jelentős szerepet játszottak a város értékeinek hazai és külföldi megismertetésében, valamint Kecskemét hazai és nemzetközi kapcsolatainak gazdagításában, ápolásában elévülhetetlen érdemeket szereztek.

22. §[54]


(1) A díszpolgári kitüntető címmel egy magyar vagy[55] külföldi állampolgárságú személy, a Pro Urbe (városért) kitüntető címmel egy magyar vagy külföldi állampolgárságú személy, a tiszteletbeli polgár kitüntető címmel egy nem kecskeméti lakóhelyű személy tüntethető ki, a Város Kulcsa kitüntetés egy magyar vagy külföldi állampolgárságú személy részére adományozható, amennyiben megfelel e rendelet 19. §-21/A §-ában foglaltaknak.

(2) A kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés évente, egymást váltva kerülnek átadásra a következő sorrendben: 2006. évben a Város Kulcsa kitüntetés, 2007. évben a Kecskemét Város Díszpolgára kitüntető cím, azt követően a Pro Urbe (városért), majd Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára, és a Város Kulcsa kitüntetés.

23. §

A kitüntető címmel és a Város Kulcsa kitüntetéssel járó okmányok és anyagi elismerés

(1)[56] A díszpolgári címmel kitüntetett személy – a kitüntetés alkalmával – kézhez kapja a kitüntető cím adományozását igazoló okmányt. A díszpolgár részére az adományozó - a közmegbecsülés jeleként – Kecskemét város címerével díszített arany pecsétgyűrűt ad át.

(2) A Város Kulcsa kitüntetésben részesült személy – az adományozást igazoló okmánnyal együtt – átveszi Kecskemét város – művészi kivitelezésű – jelképes „város kulcsát”. A város kulcsa 20 cm hosszú, bronzból készült, a város címerének ünnepi változatát tartalmazó művészi alkotás, sötétkék bársony dobozban.

 (3)[57] A Pro Urbe (Városért) és a Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára címmel kitüntetett személy a kitüntetés alkalmával az adományozást igazoló okmánnyal együtt zsűrizett kisplasztikát, illetve emlékplakettet vesz át, amelynek leírását a Rendelet 1. számú függeléke tartalmazza.


24. §

(1) A város díszpolgára és tiszteletbeli polgára jogosult a címet viselni, azt neve mellett feltüntetni.

(2) A város díszpolgára – a Közgyűlés meghívása alapján – a Közgyűlést képviselő delegációkban is részt vehet.

(3) A díszpolgárt halála esetén díszsírhely illeti meg.

Az elhunyt díszpolgárt Kecskemét Megyei Jogú Város saját halottjának tekintheti.

Javaslat tétel, a díjak átadása, nyilvántartása, egyéb rendelkezések

25. §

(1) A javaslattétel lehetőségéről a kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés átadásának időpontja előtt legalább 60 nappal tájékoztatni kell a javaslattevőket.

(2) A kitüntető címek, valamint a Város Kulcsa kitüntetés adományozására az átadás időpontja előtt legalább 40 nappal a polgármesternél javaslatot tehetnek:

a) a képviselők és a Közgyűlés állandó bizottságai,

b) a városban működő társadalmi, gazdasági szervezetek, intézmények, egyesületek, szakmai szövetségek, kamarák, érdekképviseleti szervek, egyházak.

    c)[58] a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés

(3) A javaslatnak tartalmaznia kell a javasolt személy nevét, születési idejét, lakcímét, valamint a javaslat részletes indoklását.

(4) A polgármester előterjesztésére, a Közgyűlés dönt a kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés adományozásáról.

26. §

(1) A polgármester a díszpolgári címmel kitüntetett személynek a Város Napja (október 2.) alkalmából ünnepi közgyűlésen adja át az adományozásról szóló okmányt, valamint a Kecskemét város címerével díszített arany pecsétgyűrűt.

(2)[59] A polgármester a Pro Urbe (városért) és a Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára címmel kitüntetett személyeknek a kitüntetés rangjához méltó keretek között adja át az adományozásról szóló okmányt és a kisplasztikát, illetve emlékplakettet a Város Napja (október 2.) alkalmából.

(3) A polgármester a Város Kulcsa kitüntetésben részesített személynek a Hírös Hét Fesztivál nyitóünnepségén adja át az adományozásról szóló okmányt és a „Város Kulcsát”.

27. §

(1)[60] A díszpolgári, a Pro Urbe (városért) és a tiszteletbeli polgár cím, valamint a Város Kulcsa kitüntetés adományozását díszes kivitelű emlékkönyvben kell nyilvántartani. Az emlékkönyvbe bevezetett adományozást kézjegyével látja el a polgármester, az adományozott és a jegyző.

(2) A város díszpolgárainak nevét a Városháza látogatott részén elhelyezett - a kitüntető cím rangjához méltó - emléktáblán meg kell örökíteni. A név mellett fel kell tüntetni a díszpolgárrá fogadás évszámát is.

(3) A kitüntető címek és a Város Kulcsa kitüntetés adományozását és azok indokolását a helyben szokásos módon közzé kell tenni.

28. §[61]

A Kecskemét Város Díszpolgára, a Pro Urbe (városért), a Kecskemét Város Tiszteletbeli Polgára és a Város Kulcsa kitüntetés egy személynek életében és halála után csak egy alkalommal adható.


29. §

(1)[62] A díszpolgári, a Pro Urbe (városért), a tiszteletbeli polgár címet, valamint a Város Kulcsa kitüntetést a Közgyűlés állandó bizottsága, vagy tisztségviselője kezdeményezésére a képviselő-testület megvonhatja attól, aki arra méltatlanná vált.

(2) A Közgyűlés (1) bekezdés szerinti határozatát nyilvánosságra kell hozni és az emlékkönyvbe be kell vezetni. A megvonás tényét az érdekelttel is közölni kell.

B) Elismerések adományozása

30. §

Az Év Kecskeméti Rendőre

Az Év Kecskeméti Rendőre elismerő cím a polgármester előterjesztése alapján egy fő olyan személy részére adományozható, aki

a) a hivatásos, vagy közalkalmazotti állományban, a Kecskeméti Városi  Rendőrkapitányságon teljesít szolgálatot és

b) az adományozás évét megelőző évben a bűnmegelőzés, a bűnüldözés, valamint a közbiztonság területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a város közbiztonságának javításához.

31. §

Az Év Kecskeméti Tűzoltója

Az Év Kecskeméti Tűzoltója elismerő cím a [63]polgármester előterjesztése alapján kétévente egy fő olyan személynek adományozható, aki

a)[64] hivatásos állományban a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Kecskeméti Hivatásos Tűzoltóságánál teljesít szolgálatot és

b) az adományozás évét megelőző évben a tűzoltás, kárelhárítás, tűzmegelőzés területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a város közbiztonságának javításához, a tűzesetek számának csökkentéséhez.


31/A. §[65]


Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója



Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti dolgozója elismerő cím a [66]polgármester előterjesztése alapján kétévente egy fő olyan személy részére adományozható, aki

a)hivatásos vagy közalkalmazotti állományban a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, vagy[67] a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetében teljesít szolgálatot és

b)az adományozás évét megelőző évben az intézet rendjének és biztonságos működésének érdekében szakmailag kiemelkedő munkát végzett.

32. §[68]

Az Év Kecskeméti Köztisztviselője


Az Év Kecskeméti Köztisztviselője elismerő cím a polgármester előterjesztése alapján egy olyan személy részére adományozható, aki legalább 5 éve Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala köztisztviselője, és az adományozás évét megelőző évben a közigazgatás területén olyan kimagasló tevékenységet folytatott, amellyel hozzájárult a Polgármesteri Hivatal feladatellátása színvonalának emeléséhez és a közügyek intézéséhez.

33. §[69]

(1) Elismerő címre nem terjeszthető elő az a személy, aki ellen fegyelmi vagy büntetőeljárás van folyamatban. Nem kaphat elismerő címet, aki jogerős fegyelmi határozat vagy büntető ítélet hatálya alatt áll.


(2) Az Év Kecskeméti Tűzoltója és Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója elismerő címek egymást váltva kerülnek átadásra a következő sorrendben: 2011. évben Az Év Kecskeméti Tűzoltója elismerő címet, 2012. évben Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója elismerő címet adományoz a Közgyűlés.

Az elismerő címmel járó okmány és anyagi elismerés

34. §[70]

A polgármester az elismerő cím adományozásával egyidejűleg díszes kivitelű oklevelet, valamint 150.000 Ft[71] összegű pénzjutalmat ad át Az Év Kecskeméti Rendőre, Az Év Kecskeméti Tűzoltója, Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója, illetve Az Év Kecskeméti Köztisztviselője címmel kitüntetettnek, amely az általános szabályok szerint adóköteles.

Javaslattétel, a díjak átadása, nyilvántartása

35. §

(1) Az elismerő címek adományozására javaslatot tehet:

a)[72] Az Év Kecskeméti Rendőre elismerő cím esetén Kecskemét Megyei Jogú Város Rendőrkapitánya, Az Év Kecskeméti Tűzoltója elismerő cím esetén Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Kecskeméti Katasztrófavédelmi Kirendeltsége Kecskeméti Hivatásos Tűzoltósága Kirendeltségvezetője[73], Az Év Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézeti Dolgozója elismerő cím esetén a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási Intézetének igazgatója, Az Év Kecskeméti Köztisztviselője elismerő cím esetében a polgármester, a jegyző, és a képviselők.

b) bármely társadalmi, gazdasági szervezet, alapítvány, magánszemély.

(2) A javaslattétel lehetőségéről a város polgárait az átadás időpontja előtt legalább 60 nappal tájékoztatni kell.

(3) Az elismerő címek adományozására vonatkozó javaslatokat az átadás időpontja előtt legalább 40 nappal a polgármesterhez kell benyújtani.

(4) A javaslatnak tartalmaznia kell

a) a javaslattevő nevét,

b) az elismerő cím adományozására javasolt személy nevét, az elismerő cím adományozását megalapozó tényeket.

(5) Az elismerő címeket ünnepélyes keretek között a Közgyűlésen kell átadni a Hírös Hét Fesztivál keretében.

(6) Az elismerő címmel együtt járó pénzjutalom fedezetének megfelelő mértékű előirányzatot az önkormányzat éves költségvetésében kell biztosítani.

(7) Az okirat elkészíttetéséről a polgármester gondoskodik.

(8) Az elismerést tanúsító okiratot a polgármester és a jegyző írja alá.

36. §

(1) Az elismerésben részesített személy nevét az adományozást követően a helyben szokásos módon nyilvánosságra kell hozni.

(2) Az önkormányzat az elismerésben részesített személyek nevéről és adatairól nyilvántartást vezet, az elismerés tényét díszes kivitelű emlékkönyvbe be kell jegyezni. Az adományozás tényének bejegyzését a polgármester, az adományozott és a jegyző kézjegyével látja el.

37. §

(1) Az elismerésben részesített személy érdemtelenné válik az elismerő cím viselésére, ha az adományozás évében

a) fegyelmi úton elbocsátották,

b) szándékos bűncselekmény elkövetése miatt, jogerősen elítélték.

(2) Az elismerő cím viselésére érdemtelenné vált személytől az okiratot, valamint a kitűzőt vissza kell vonni és az adományozás tényét, az emlékkönyvből törölni kell.

III. Díszoklevél adományozása

38. §

(1) Átruházott hatáskörben a [74]Közgyűlés oktatási ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága minden évben a Pedagógus Naphoz kötődően, díszoklevelet és pénzjutalmat adományoz azon nyugdíjas pedagógusoknak, akik 50, 60, 65, illetve 70 évvel ezelőtt szerezték diplomájukat, legalább 30 évet tanítottak, és ebből legkevesebb 15 évet Kecskeméten.

(2) A díszoklevél adományozásának további feltételei:

a) eredményes munkavégzés és

b) közmegbecsülésre méltó magatartás.

(3)[75]

(4) A díszoklevél posztumusz elismerésként nem adományozható.

39. §

A 38. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott feltételek megléte esetén, az alábbi díszoklevelek adományozhatók:

- arany díszoklevél annak, aki oklevelét 50 éve,

- gyémánt díszoklevél annak, aki oklevelét 60 éve,

- vas díszoklevél annak, aki oklevelét 65 éve,

- rubin díszoklevél annak, aki oklevelét 70 éve szerezte.

A díszoklevél és pénzjutalom

40. §

(1) A díszoklevelet az a felsőoktatási intézmény állítja ki, ahol a kérelmező az oklevelet szerezte.

(2) A díszoklevéllel együtt járó pénzjutalom fedezetének biztosításáról az önkormányzat éves költségvetésében kell gondoskodni.

(3) A pénzjutalom összege 

- aranyoklevél esetén 70.000,- Ft.,

- gyémántoklevél esetén 80.000,- Ft.,

- vasoklevél esetén 90.000,. Ft.,

- rubinoklevél esetén 100.000,- Ft, amely

az általános szabályok szerint adóköteles.

Javaslattétel, a díszoklevél átadása, nyilvántartása

41. §

(1) A díszoklevél adományozásának előkészítéséről a [76]Közgyűlés oktatási ügyekben feladat- és hatáskörrel rendelkező bizottsága gondoskodik.

(2) Az adományozás előkészítése az érintett személy jelentkezése, valamint javaslattétel alapján történik.

(3) A díszoklevél adományozására javaslatot tehet(nek)

a) a kecskeméti nyugdíjas pedagógus volt munkáltatója,

b) a képviselők,

c) bármely társadalmi, gazdasági szervezet, alapítvány, magánszemély.

(4)[77] A díszoklevél adományozására vonatkozó kérelmet, illetve javaslatot – minden év március 31-ig - a Polgármesteri Hivatal díszoklevelek adományozását előkészítő szervezeti egységéhez (Kecskemét, Kossuth tér 1.) kell benyújtani. A benyújtási határidő elmulasztása – az adott naptári évben – jogvesztő.

(5) A javaslatnak tartalmaznia kell

a) a javaslattevő nevét,

b) a javasolt személy nevét, lakcímét, a díszoklevél adományozását megalapozó tényeket (kérelem esetén: oklevél másolat, szolgálati idő igazolása, rövid szakmai életrajz).

A fentiek értelemszerűen vonatkoznak a kérelemre is.

(6)[78] A javaslattétel lehetőségéről a város polgárait a helyi sajtóban tájékoztatni kell az önkormányzat tárgyévi költségvetési rendeletének elfogadását követően azonnal, de legkésőbb március 1-ig.

42. §

(1) A díszokleveleket ünnepélyes keretek között – a pedagógusnaphoz kötődően – a polgármester, vagy az ágazatot felügyelő alpolgármester adja át.

Biztosítani kell, hogy az életkora, vagy egészségi állapota miatt távolmaradó személy is méltó módon vehesse át a díszoklevelet.

(2) Az elismerésben részesített személy nevét az adományozást követően a helyi sajtó útján nyilvánosságra kell hozni.

(3)[79] A Polgármesteri Hivatal adományozás előkészítéséért felelős szervezeti egysége a díszoklevélben és pénzjutalomban részesített személyek nevéről és adatairól nyilvántartást vezet, az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény[80] rendelkezéseinek figyelembe vételével.

Záró rendelkezések

43. §

(1) E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.

(2)[81]

(3)[82]

(4)[83]

(5)[84]

[1]

Kiegészítette: 4/2009.(II.2.) rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[2]

Módosította: 18/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[3]

Módosította: 18/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelet 1.§-a. Hatályba lépett: 2012. április 27.

[4]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 6.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[5]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[6]

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[7]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 8.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[8]

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[9]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 5.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[10]

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[11]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 6.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.


[12]

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[13]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 7.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[14]

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[15]

Módosította: 38/2010. (X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[16]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 8.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[17]

Módosította: 35/2011. (X.27.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[18]

Hatályon kívül helyezte: 35/2011.(X.27.) Önkormányzati rendelet 15.§ (2) bekezdése.

[19]

Hatályon kívül helyezte: 35/2011.(X.27.) Önkormányzati rendelet 15.§ (2) bekezdése.

[20]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[21]

Kiegészítette: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[22]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 9.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[23]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[24]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 10.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[25]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.



[26]

Módosította: 18/2011. (IV.28.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[27]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 9.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[28]

Kiegészítette: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[29]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 10.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.


[30]

Kiegészítette: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[31]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 11.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[32]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 11.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[33]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 12.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[34]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[35]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[36]

Kiegészítette: a 10/2006. (II. 13.) rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2006. február 13.

[37]

Módosította: a 43/2007. (X. 29.) rendelet 2. §-a. Hatályba lépett: 2007. december 1.

[38]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[39]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[40]

Kiegészítette: 4/2010. (II.5.) rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2010. február 5.

[41]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 12.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[42]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[43]

Kiegészítette: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 5.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[44]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 6.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[45]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 4.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[46]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 7.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[47]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 13.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[48]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 8.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[49]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 8.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[50]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 8.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[51]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 5.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[52]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 5.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2011. október 28.

[53]

    Kiegészítette: a 10/2006. (II. 13.) rendelet 4. §-a. Hatályba lépett: 2006. február 13.

[54]

    Módosította: a 10/2006. (II. 13.) rendelet 5. §-a. Hatályba lépett: 2006. február 13.

[55]

Módosította: 9/2011. (III.31.) önkormányzat rendelet 13.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[56]

    Módosította: 4/2009.(II.2.) rendelet 4.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[57]

    Kiegészítette: 4/2009.(II.2.) rendelet 4.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[58]

    Kiegészítette: 4/2009.(II.2.) rendelet 5.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[59]

    Módosította: 4/2009.(II.2.) rendelet 6.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[60]

    Módosította: a 10/2006. (II. 13.) rendelet 8. §-a. Hatályba lépett: 2006. február 13.

[61]

Módosította: a 10/2006. (II. 13.) rendelet 9. §-a. Hatályba lépett: 2006. február 13.

[62]

Módosította: a 10/2006. (II. 13.) rendelet 10. §-a. Hatályba lépett: 2006. február 13.

[63]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 10.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[64]

Módosította: 18/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelet 2.§-a. Hatályba lépett: 2012. április 27.

[65]

    Kiegészítette: 4/2009.(II.2.) rendelet 7.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[66]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 10.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[67]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 11.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[68]

Módosította: 9/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 1.

[69]

Módosította: 18/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelet 9.§-a. Hatályba lépett: 2011. április 29.

[70]

Módosította: 4/2009.(II.2.) rendelet 9.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[71]

Módosította: 35/2011.(X.27.) önkormányzati rendelet 14.§-a. Hatályba lépett: 2011. október 28.


[72]

Módosította: 9/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet 4.§-a. hatályba lépett: 2011. április 1.

[73]

Módosította: 18/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelet 3.§-a. Hatályba lépett: 2012. április 27.

[74]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[75]

    Hatályon kívül helyezte: 4/2009.(II.2.) rendelet 13.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[76]

Módosította: 38/2010.(X.14.) önkormányzati rendelet 1.§ 16) pontja. Hatályba lépett: 2010. október 15.

[77]

Módosította: 4/2009.(II.2.) rendelet 11.§ (1) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[78]

Módosította: 4/2009.(II.2.) rendelet 11.§ (2) bekezdése. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[79]

Módosította: 4/2009. (II.2.) rendelet 12.§-a. Hatályba lépett: 2009. február 2.

[80]

Módosította: 7/2014. (IV.24.) önkormányzati rendelet 5.§-a. Hatályba lép: 2014. április 25.

[81]

Hatályon kívül helyezte: 9/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet 14.§ (3) bekezdése.

[82]

Hatályon kívül helyezte: 9/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet 14.§ (3) bekezdése.

[83]

Hatályon kívül helyezte: 9/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet 14.§ (3) bekezdése.

[84]

Hatályon kívül helyezte: 9/2011.(III.31.) önkormányzati rendelet 14.§ (3) bekezdése.