Orgovány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II.19.) önkormányzati rendelete
Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2021. évi költségvetése
Hatályos: 2021. 10. 01- 2021. 11. 30Orgovány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2021. (II.19.) önkormányzati rendelete
Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Orgovány Nagyközség Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján Orgovány Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének feladat-és hatáskörét gyakorolva, az Alaptörvény 32 cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
I.
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint az önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervekre ( továbbiakban: intézmények)
II.
A költségvetési főösszeg
2. §1 (1) A képviselő-testület Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2021. évi költségvetésének főösszegét 1.082.134.090 forintban
a) költségvetési bevétel összegét 1.082.134.090 forintban,
b) költségvetési kiadás összegét 1.082.134.090 forintban állapítja meg.
(2) Az Önkormányzat működési kiadásainak főösszege 517.775.098 Ft, melyből
a) a kötelező feladatok ellátását biztosító előirányzat főösszege: 505.246.952 Ft.
b) az önként vállalt feladatainak előirányzata: 12.528.146 Ft.
(3) Az Önkormányzat felhalmozási kiadásainak főösszege: 550.948.761 Ft.
a) beruházás 453.196.940 Ft
b) felújítás 97.751.821 Ft
(4) Az Önkormányzat finanszírozási kiadásainak összege: 13.410.231 Ft
III.
Orgovány Nagyközség költségvetési bevételei
3. §2 Az önkormányzat 2021. évi költségvetési bevételeinek főösszege 1.082.134.090 forint, melynek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási célok szerinti részletezését a rendelet 2. számú melléklete.
Orgovány Nagyközség költségvetési kiadásai
4. §3 (1) Az önkormányzat 2021. évi működési kiadásainak előirányzatait a képviselő-testület az alábbi részletezéssel határozza meg: Megnevezés: Működési kiadások előirányzata összesen: 517.775.098 Ft, melyből
a) személyi juttatások: 223.060.517 Ft
b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó: 35.918.395 Ft
c) dologi kiadások: 201.392.983 Ft
d) ellátottak pénzbeli juttatásai: 11.360.040 Ft
e) egyéb működési célú támogatások : 46.043.163 Ft
(2) A (1) bekezdés szerinti előirányzatból önként vállalt feladatokhoz ( egyházi és civil szervezetek támogatása, falugondnoki és tanyagondnoki szolgálat,) kapcsolódó előirányzatok főösszege: 12.528.146 Ft, melyből
a) személyi juttatások: 6.287.940 Ft
b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 954.530 Ft
c) dologi kiadások: 1.885.676 Ft
d) egyéb működési célú támogatások 3.400.000 Ft
(3) Az önkormányzat 2021. évi felhalmozási kiadásainak előirányzatait a képviselő-testület az alábbi részletezettséggel határozza meg: A felhalmozási kiadások előirányzata összesen: 550.948.761 Ft, Ebből: beruházások 453.196.940 Ft, felújítások 97.751.821 Ft.
(4) Az önkormányzat 2021. évi felújítási kiadásokat a rendelet 6. számú melléklete tartalmazza
Orgovány Nagyközség önkormányzat költségvetési egyenlege
5. §4 (1) Az önkormányzat 2021. évben költségvetésében hiánnyal nem számol, a működési és felhalmozási bevételi és a kiadási főösszegek egymással megegyeznek.
(2) A költségvetési rendelet tartalmaz céltartalékot. A működési kiadások egyéb működési célú kiadásai között a tartalék összege: 6.754.403 Ft.
Európa uniós pénzeszközök
6. §5 A 2021. évi költségvetésvetésben két európai uniós pénzből megvalósuló beruházás szerepel az alábbiak szerint: - TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00017. Bölcsődei férőhelyek bővítése Orgoványon 304.810.672 Ft. - TOP-3.2.1-16-BK1-2018-00080. Energetikai korszerűsítés Orgoványon 41.269.596 Ft. - TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00026. Meglévő iparterület elérhetőségének fejlesztése Orgoványon 144.699.375 Ft.
Adósságot keletkeztető jogügylet megkötése
7. § A költségvetés elfogadásakor a Képviselő-testület adósságot keletkeztető jogügylet megkötését nem tervezi a 2021. évben.
IV.
Elemi költségvetések
Önkormányzat
8. §6 (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének bevételi főösszegét 1.071.994.877 Ft-ban határozza meg, melynek kiemelt előirányzatait és azok bontását a rendelet 2. számú melléklet tartalmazza.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2021. évi költségvetésének kiadási főösszegét 856.649.335 Ft-ban határozza meg az alábbi bontásban:
a) működési kiadások 292.960.343 Ft, melyből
aa) személyi juttatás 67.500.515 Ft
ab) munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó 10.267.457 Ft
ac) dologi kiadások 157.789.168 Ft
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 11.360.040 Ft
ae) egyéb működési célú támogatás 46.043.163 Ft
b) felhalmozási kiadások 550.278.761 Ft, melyből
ba) beruházás 452.526.940 Ft
bb) felújítás 97.751.821 Ft
(3) A (2) bekezdésben a) pontjában szereplő előirányzatokhoz (egyházi és civil szervezetek támogatása, falugondnoki és tanyagondnoki szolgálat) kapcsolódó előirányzatok főösszege: 12.528.146 Ft, melyből
a) személyi juttatás: 6.287.940 Ft
b) munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó: 954.530 Ft
c) dologi kiadások 1.885.676 Ft
d) egyéb működési célú támogatás 3.400.000 Ft
(4) Az engedélyezett létszám: 10,5 fő
(5) A működési kiadások részletezését a rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.
Polgármesteri Hivatal
9. § (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2020. évi költségvetésének bevételi főösszegét 78.130.799 forintban határozza meg, melyből:
a) működési bevétel: 2.869.506 Ft
b) előző évi költségvetési maradvány 509.908 Ft
c) irányítószervi támogatás 74.751.385 Ft
(2) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2020. évi költségvetésének kiadási főösszegét 78.130.799 forintban határozza meg, melyből:
a) működési kiadás 78.130.799 Ft, ebből:
Orgovány Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
10. § (1) A Képviselő-testület az Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 2021. évi költségvetésének bevételi főösszegét 138.685.525 forintban állapítja meg, melynek részletezése a következő:
Orgoványi Művelődési Ház
11. § (1) A Képviselő- testület az Orgoványi Művelődési Ház 2020. évi költségvetésének bevételi főösszegét 8.668.431 forintban határozza meg, melynek részletezése a következő:
12. § (1) E rendelet rendelkezéseit 2021. január 1. napjától kell alkalmazni.
(2) A Képviselő-testület a jóváhagyott intézményi költségvetések kiadási előirányzatainak módosításával és átcsoportosításával kapcsolatos hatáskörét az intézményvezetőkre átruházza.
1. melléklet7
Rovat |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
B1 |
Működési célú támogatások államházt. belülről |
394 484 171 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
23 550 000 |
B4 |
Működési bevételek |
25 637 099 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
2 215 824 |
MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
445 887 094 |
|
B2 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
221 280 783 |
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
130 840 |
FELHALMOZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
221 411 623 |
|
B8 |
Finanszírozási bevételek |
630 180 915 |
Bevételek összesítése |
1 297 479 632 |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
-215 345 542 |
|
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
1 082 134 090 |
|
K1 |
Személyi juttatások |
223 060 517 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
35 918 395 |
K3 |
Dologi kiadások |
201 392 983 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 360 040 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
46 043 163 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
517 775 098 |
|
K6 |
Beruházások |
453 196 940 |
K7 |
Felújítások |
97 751 821 |
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
550 948 761 |
|
K9 |
Finanszírozási kiadások |
228 755 773 |
Kiadások összesítése |
1 297 479 632 |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
-215 345 542 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
1 082 134 090 |
2. melléklet8
Rovat |
Megnevezés |
ÖSSZESEN |
Önkormányzat |
Polgármesteri Hivatal |
Óvoda és Bölcsőde |
Művelődési Ház |
||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
||
B111 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
154 903 518 |
0 |
154 903 518 |
154 903 518 |
0 |
154 903 518 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B112 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
82 569 350 |
0 |
82 569 350 |
82 569 350 |
0 |
82 569 350 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B1131 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
49 392 132 |
0 |
49 392 132 |
49 392 132 |
0 |
49 392 132 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B1132 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
34 588 279 |
0 |
34 588 279 |
34 588 279 |
0 |
34 588 279 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B113 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
83 980 411 |
0 |
83 980 411 |
83 980 411 |
0 |
83 980 411 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B114 |
Települési önkormányzat kulturális feladatainak támogatása |
7 499 520 |
0 |
7 499 520 |
7 499 520 |
0 |
7 499 520 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B11 |
Önkormányzatok működési támogatásai |
328 952 799 |
0 |
328 952 799 |
328 952 799 |
0 |
328 952 799 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B16 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülről |
43 864 200 |
21 667 172 |
65 531 372 |
43 864 200 |
21 667 172 |
65 531 372 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B1 |
Működési célú támogatások államházt. belülről |
372 816 999 |
21 667 172 |
394 484 171 |
372 816 999 |
21 667 172 |
394 484 171 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B2 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
0 |
221 280 783 |
221 280 783 |
0 |
221 280 783 |
221 280 783 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B351 |
Értékesítési és forgalmi adók (HIP) |
23 000 000 |
0 |
23 000 000 |
23 000 000 |
0 |
23 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B354 |
Gépjárműadók (40%) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B355 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
500 000 |
0 |
500 000 |
500 000 |
0 |
500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B35 |
Termékek és szolgáltatások adói |
23 500 000 |
0 |
23 500 000 |
23 500 000 |
0 |
23 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B36 |
Egyéb közhatalmi bevételek |
50 000 |
0 |
50 000 |
50 000 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B3 |
Közhatalmi bevételek |
23 550 000 |
0 |
23 550 000 |
23 550 000 |
0 |
23 550 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B402 |
Szolgáltatások ellenértéke |
9 448 420 |
0 |
9 448 420 |
7 091 914 |
0 |
7 091 914 |
2 356 506 |
0 |
2 356 506 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B403 |
Közvetített szolgáltatások |
3 113 000 |
0 |
3 113 000 |
2 600 000 |
0 |
2 600 000 |
513 000 |
0 |
513 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B405 |
Ellátási díjak |
5 500 000 |
0 |
5 500 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5 500 000 |
0 |
5 500 000 |
0 |
0 |
0 |
B406 |
Kiszámlázott ÁFA |
2 469 986 |
0 |
2 469 986 |
2 469 986 |
0 |
2 469 986 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B411 |
Egyéb működési bevételek |
1 080 000 |
4 025 693 |
5 105 693 |
1 080 000 |
4 025 693 |
5 105 693 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B4 |
Működési bevételek |
21 611 406 |
4 025 693 |
25 637 099 |
13 241 900 |
4 025 693 |
17 267 593 |
2 869 506 |
0 |
2 869 506 |
5 500 000 |
0 |
5 500 000 |
0 |
0 |
0 |
B5 |
Felhalmozási bevételek |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B64 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről-önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások |
2 215 824 |
0 |
2 215 824 |
2 215 824 |
0 |
2 215 824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B6 |
Működési célú átvett pénzeszközök |
2 215 824 |
0 |
2 215 824 |
2 215 824 |
0 |
2 215 824 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B74 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
130 840 |
0 |
130 840 |
130 840 |
0 |
130 840 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B7 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
130 840 |
0 |
130 840 |
130 840 |
0 |
130 840 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
B1-B7 |
Költségvetési bevételek |
420 325 069 |
246 973 648 |
667 298 717 |
411 955 563 |
246 973 648 |
658 929 211 |
2 869 506 |
0 |
2 869 506 |
5 500 000 |
0 |
5 500 000 |
0 |
0 |
0 |
B8131 |
Előző évi költségvetési maradvány igénybevétele |
414 835 373 |
0 |
414 835 373 |
413 065 666 |
0 |
413 065 666 |
509 908 |
0 |
509 908 |
90 888 |
0 |
90 888 |
1 168 911 |
0 |
1 168 911 |
B816 |
Központi irányítószervi támogotás |
215 345 542 |
0 |
215 345 542 |
0 |
0 |
0 |
74 751 385 |
0 |
74 751 385 |
133 094 637 |
0 |
133 094 637 |
7 499 520 |
0 |
7 499 520 |
B8 |
Finanszírozási bevételek |
630 180 915 |
0 |
630 180 915 |
413 065 666 |
0 |
413 065 666 |
75 261 293 |
0 |
75 261 293 |
133 185 525 |
0 |
133 185 525 |
8 668 431 |
0 |
8 668 431 |
BEVÉTEL ÖSSZESEN |
1 050 505 984 |
246 973 648 |
1 297 479 632 |
825 021 229 |
246 973 648 |
1 071 994 877 |
78 130 799 |
0 |
78 130 799 |
138 685 525 |
0 |
138 685 525 |
8 668 431 |
0 |
8 668 431 |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
-215 345 542 |
0 |
-215 345 542 |
|||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTEL MINDÖSSZESEN: |
835 160 442 |
246 973 648 |
1 082 134 090 |
3. melléklet9
Rovat |
Megnevezés |
ÖSSZESEN |
Önkormányzat |
Polgármesteri Hivatal |
Óvoda és bölcsőde |
Művelődési Ház |
||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
Előirányzat |
Változás |
Módosított |
||
K1101 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek |
162 430 439 |
15 503 915 |
177 934 354 |
27 995 839 |
15 892 694 |
43 888 533 |
43 062 157 |
0 |
43 062 157 |
84 695 043 |
-198 244 |
84 496 799 |
6 677 400 |
-190 535 |
6 486 865 |
K1102 |
Normatív jutalmak |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K1103 |
Céljuttatás, projektprémium |
5 895 443 |
0 |
5 895 443 |
0 |
0 |
0 |
5 895 443 |
0 |
5 895 443 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K1106 |
Jubileumi jutalom |
3 483 192 |
0 |
3 483 192 |
0 |
0 |
0 |
750 000 |
0 |
750 000 |
2 733 192 |
0 |
2 733 192 |
0 |
0 |
0 |
K1107 |
Béren kívüli juttatások |
9 623 914 |
126 086 |
9 750 000 |
1 350 000 |
0 |
1 350 000 |
4 200 000 |
0 |
4 200 000 |
3 900 000 |
0 |
3 900 000 |
173 914 |
126 086 |
300 000 |
K1109 |
Közlekedési költségtérítés |
590 000 |
0 |
590 000 |
240 000 |
0 |
240 000 |
350 000 |
0 |
350 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K1110 |
Egyéb költségtérítések |
1 206 800 |
0 |
1 206 800 |
270 000 |
0 |
270 000 |
450 800 |
0 |
450 800 |
462 000 |
0 |
462 000 |
24 000 |
0 |
24 000 |
K1113 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai |
4 642 570 |
529 674 |
5 172 244 |
2 456 517 |
266 981 |
2 723 498 |
1 371 393 |
0 |
1 371 393 |
804 660 |
198 244 |
1 002 904 |
10 000 |
64 449 |
74 449 |
K11 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai |
187 872 358 |
16 159 675 |
204 032 033 |
32 312 356 |
16 159 675 |
48 472 031 |
56 079 793 |
0 |
56 079 793 |
92 594 895 |
0 |
92 594 895 |
6 885 314 |
0 |
6 885 314 |
K121 |
Választott tisztségviselők juttatásai |
12 508 253 |
0 |
12 508 253 |
12 508 253 |
0 |
12 508 253 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K122 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások |
5 520 231 |
0 |
5 520 231 |
5 520 231 |
0 |
5 520 231 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K123 |
Egyéb külső személyi juttatások |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K12 |
Külső személyi juttatások |
19 028 484 |
0 |
19 028 484 |
19 028 484 |
0 |
19 028 484 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K1 |
Személyi juttatások |
206 900 842 |
16 159 675 |
223 060 517 |
51 340 840 |
16 159 675 |
67 500 515 |
56 079 793 |
0 |
56 079 793 |
92 594 895 |
0 |
92 594 895 |
6 885 314 |
0 |
6 885 314 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
34 666 020 |
1 252 375 |
35 918 395 |
9 015 082 |
1 252 375 |
10 267 457 |
7 956 949 |
0 |
7 956 949 |
16 678 785 |
0 |
16 678 785 |
1 015 204 |
0 |
1 015 204 |
K311 |
Szakmai anyagok beszerzése |
462 000 |
0 |
462 000 |
20 000 |
0 |
20 000 |
200 000 |
0 |
200 000 |
242 000 |
0 |
242 000 |
0 |
0 |
0 |
K312 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése |
23 820 771 |
-28 197 |
23 792 574 |
4 950 771 |
0 |
4 950 771 |
700 000 |
0 |
700 000 |
17 970 000 |
-28 197 |
17 941 803 |
200 000 |
0 |
200 000 |
K31 |
Készletbeszerzés |
24 282 771 |
-28 197 |
24 254 574 |
4 970 771 |
0 |
4 970 771 |
900 000 |
0 |
900 000 |
18 212 000 |
-28 197 |
18 183 803 |
200 000 |
0 |
200 000 |
K321 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele |
1 945 780 |
0 |
1 945 780 |
1 606 780 |
0 |
1 606 780 |
300 000 |
0 |
300 000 |
39 000 |
0 |
39 000 |
0 |
0 |
0 |
K322 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások |
1 520 000 |
0 |
1 520 000 |
576 000 |
0 |
576 000 |
800 000 |
0 |
800 000 |
144 000 |
0 |
144 000 |
0 |
0 |
0 |
K32 |
Kommunikációs szolgáltatások |
3 465 780 |
0 |
3 465 780 |
2 182 780 |
0 |
2 182 780 |
1 100 000 |
0 |
1 100 000 |
183 000 |
0 |
183 000 |
0 |
0 |
0 |
K331 |
Közüzemi díjak |
11 141 000 |
0 |
11 141 000 |
9 691 000 |
0 |
9 691 000 |
0 |
0 |
0 |
1 450 000 |
0 |
1 450 000 |
0 |
0 |
0 |
K332 |
Vásárolt élelmezés |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K333 |
Bérleti és lízing díjak |
1 157 689 |
0 |
1 157 689 |
360 917 |
0 |
360 917 |
324 000 |
0 |
324 000 |
357 572 |
0 |
357 572 |
115 200 |
0 |
115 200 |
K334 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások |
1 557 644 |
0 |
1 557 644 |
1 099 000 |
0 |
1 099 000 |
50 000 |
0 |
50 000 |
260 133 |
0 |
260 133 |
148 511 |
0 |
148 511 |
K335 |
Közvetített szolgáltatások |
2 613 000 |
0 |
2 613 000 |
2 100 000 |
0 |
2 100 000 |
513 000 |
0 |
513 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K336 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások |
62 222 153 |
6 455 922 |
68 678 075 |
52 543 047 |
6 454 422 |
58 997 469 |
6 763 300 |
0 |
6 763 300 |
2 903 806 |
-500 |
2 903 306 |
12 000 |
2 000 |
14 000 |
K337 |
Egyéb szolgáltatások |
14 158 115 |
-2 000 |
14 156 115 |
9 503 185 |
0 |
9 503 185 |
2 847 930 |
0 |
2 847 930 |
1 687 000 |
0 |
1 687 000 |
120 000 |
-2 000 |
118 000 |
K33 |
Szolgáltatási kiadások |
92 849 601 |
6 453 922 |
99 303 523 |
75 297 149 |
6 454 422 |
81 751 571 |
10 498 230 |
0 |
10 498 230 |
6 658 511 |
-500 |
6 658 011 |
395 711 |
0 |
395 711 |
K341 |
Kiküldetések kiadásai |
526 672 |
0 |
526 672 |
456 672 |
0 |
456 672 |
50 000 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
20 000 |
0 |
20 000 |
K342 |
Reklám- és propagandakiadások |
50 000 |
0 |
50 000 |
50 000 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K34 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások |
576 672 |
0 |
576 672 |
506 672 |
0 |
506 672 |
50 000 |
0 |
50 000 |
0 |
0 |
0 |
20 000 |
0 |
20 000 |
K351 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
13 630 242 |
414 849 |
14 045 091 |
8 243 879 |
414 849 |
8 658 728 |
1 545 827 |
0 |
1 545 827 |
3 688 334 |
0 |
3 688 334 |
152 202 |
0 |
152 202 |
K352 |
Fizetendő általános forgalmi adó |
2 000 000 |
55 988 742 |
57 988 742 |
2 000 000 |
55 988 742 |
57 988 742 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K355 |
Egyéb dologi kiadások |
1 113 762 |
644 839 |
1 758 601 |
1 113 762 |
616 142 |
1 729 904 |
0 |
0 |
0 |
0 |
28 697 |
28 697 |
0 |
0 |
0 |
K35 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások |
16 744 004 |
57 048 430 |
73 792 434 |
11 357 641 |
57 019 733 |
68 377 374 |
1 545 827 |
0 |
1 545 827 |
3 688 334 |
28 697 |
3 717 031 |
152 202 |
0 |
152 202 |
K3 |
Dologi kiadások |
137 918 828 |
63 474 155 |
201 392 983 |
94 315 013 |
63 474 155 |
157 789 168 |
14 094 057 |
0 |
14 094 057 |
28 741 845 |
0 |
28 741 845 |
767 913 |
0 |
767 913 |
K48 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
11 360 040 |
0 |
11 360 040 |
11 360 040 |
0 |
11 360 040 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 360 040 |
0 |
11 360 040 |
11 360 040 |
0 |
11 360 040 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K502 |
Elvonások és befizetések |
89 232 |
753 364 |
842 596 |
89 232 |
753 364 |
842 596 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K506 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre |
15 000 000 |
0 |
15 000 000 |
15 000 000 |
0 |
15 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K512 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
23 446 164 |
0 |
23 446 164 |
23 446 164 |
0 |
23 446 164 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K513 |
Tartalékok |
21 800 668 |
-15 046 265 |
6 754 403 |
21 800 668 |
-15 046 265 |
6 754 403 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
60 336 064 |
-14 292 901 |
46 043 163 |
60 336 064 |
-14 292 901 |
46 043 163 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K61 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
1 000 000 |
0 |
1 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K62 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése |
200 758 833 |
173 457 152 |
374 215 985 |
200 758 833 |
173 457 152 |
374 215 985 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése |
1 100 000 |
0 |
1 100 000 |
1 100 000 |
0 |
1 100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K64 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése |
28 523 214 |
0 |
28 523 214 |
27 995 655 |
0 |
27 995 655 |
0 |
0 |
0 |
527 559 |
0 |
527 559 |
0 |
0 |
0 |
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
61 317 837 |
-12 960 096 |
48 357 741 |
61 175 396 |
-12 960 096 |
48 215 300 |
0 |
0 |
0 |
142 441 |
0 |
142 441 |
0 |
0 |
0 |
K6 |
Beruházások |
292 699 884 |
160 497 056 |
453 196 940 |
292 029 884 |
160 497 056 |
452 526 940 |
0 |
0 |
0 |
670 000 |
0 |
670 000 |
0 |
0 |
0 |
K71 |
Ingatlanok felújítása |
58 787 148 |
15 457 613 |
74 244 761 |
58 787 148 |
15 457 613 |
74 244 761 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó |
19 333 504 |
4 173 556 |
23 507 060 |
19 333 504 |
4 173 556 |
23 507 060 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K7 |
Felújítások |
78 120 652 |
19 631 169 |
97 751 821 |
78 120 652 |
19 631 169 |
97 751 821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K1-K8 |
Költségvetési kiadások |
822 002 330 |
246 721 529 |
1 068 723 859 |
596 517 575 |
246 721 529 |
843 239 104 |
78 130 799 |
0 |
78 130 799 |
138 685 525 |
0 |
138 685 525 |
8 668 431 |
0 |
8 668 431 |
K914 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
13 158 112 |
252 119 |
13 410 231 |
13 158 112 |
252 119 |
13 410 231 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K915 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása |
215 345 542 |
0 |
215 345 542 |
215 345 542 |
0 |
215 345 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
K9 |
Finanszírozási kiadások |
228 503 654 |
252 119 |
228 755 773 |
228 503 654 |
252 119 |
228 755 773 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
KIADÁS ÖSSZESEN |
1 050 505 984 |
246 973 648 |
1 297 479 632 |
825 021 229 |
246 973 648 |
1 071 994 877 |
78 130 799 |
0 |
78 130 799 |
138 685 525 |
0 |
138 685 525 |
8 668 431 |
0 |
8 668 431 |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
-215 345 542 |
0 |
-215 345 542 |
|||||||||||||
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁS MINDÖSSZESEN: |
835 160 442 |
246 973 648 |
1 082 134 090 |
4. melléklet10
Rovat |
Megnevezés |
ÖNKORMÁNYZAT |
POLGÁRMESTERI HIVATAL |
ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE, KONYHA |
MŰVELŐDÉSI HÁZ |
ÖSSZESEN |
||||||||||
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigaz-gatási feladatok |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigaz-gatási feladatok |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigaz-gatási feladatok |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigazga- tási feladatok |
Kötelező feladat |
Önként vállalt feladat |
Államigaz-gatási feladatok |
||
K1 |
Személyi juttatások |
61 212 575 |
6 287 940 |
0 |
56 079 793 |
0 |
0 |
92 594 895 |
0 |
0 |
6 885 314 |
0 |
0 |
216 772 577 |
6 287 940 |
0 |
K2 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
9 312 927 |
954 530 |
0 |
7 956 949 |
0 |
0 |
16 678 785 |
0 |
0 |
1 015 204 |
0 |
0 |
34 963 865 |
954 530 |
0 |
K3 |
Dologi kiadások |
155 903 492 |
1 885 676 |
0 |
14 094 057 |
0 |
0 |
28 741 845 |
0 |
0 |
767 913 |
0 |
0 |
199 507 307 |
1 885 676 |
0 |
K4 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
11 360 040 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 360 040 |
0 |
0 |
K5 |
Egyéb működési célú kiadások |
42 643 163 |
3 400 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
42 643 163 |
3 400 000 |
0 |
MŰKÖDÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
280 432 197 |
12 528 146 |
0 |
78 130 799 |
0 |
0 |
138 015 525 |
0 |
0 |
8 668 431 |
0 |
0 |
505 246 952 |
12 528 146 |
0 |
|
K6 |
Beruházások |
452 526 940 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
670 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
453 196 940 |
0 |
0 |
K7 |
Felújítások |
97 751 821 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
97 751 821 |
0 |
0 |
K8 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
FELHALMOZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN |
550 278 761 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
670 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
550 948 761 |
0 |
0 |
|
K9 |
Finanszírozási kiadások |
228 755 773 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
228 755 773 |
0 |
0 |
Kiadások összesítése |
1 059 466 731 |
12 528 146 |
0 |
78 130 799 |
0 |
0 |
138 685 525 |
0 |
0 |
8 668 431 |
0 |
0 |
1 284 951 486 |
12 528 146 |
0 |
|
Intézményfinanszírozás (-) |
-215 345 542 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
-215 345 542 |
0 |
0 |
|
KIADÁSOK ÖSSZESEN |
844 121 189 |
12 528 146 |
0 |
78 130 799 |
0 |
0 |
138 685 525 |
0 |
0 |
8 668 431 |
0 |
0 |
1 069 605 944 |
12 528 146 |
0 |
|
Intézmény összesen |
856 649 335 |
78 130 799 |
138 685 525 |
8 668 431 |
1 082 134 090 |
5. melléklet11
Kormányzati funkció |
Megnevezés |
Foglalkoztattak létszáma (fő) |
||
Teljes munkaidős |
Részmunkaidős |
ÖSSZESEN |
||
011130 |
Polgármesteri Hivatal |
10 |
10 |
|
011130 |
Polgármesteri Hivatal fizikai |
1 |
1 |
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN |
11 |
11 |
||
011130 |
Polgármester |
1 |
1 |
|
066010 |
Zöldterület kezelés |
1 |
1 |
|
066020 |
Város- és község gazdálkodás |
4 |
4 |
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás labor |
1 |
1 |
|
074031 |
Védőnő |
2 |
2 |
|
107055 |
Tanyagondnok |
2 |
2 |
|
ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN |
10 |
1 |
11 |
|
082092 |
Közművelődés |
2 |
2 |
|
MŰVELŐDÉSI HÁZ ÖSSZESEN |
2 |
2 |
||
091110 |
Óvoda, szakmai feladat |
13 |
13 |
|
091140 |
Óvoda működtetés |
2 |
2 |
|
104031 |
Bölcsődei ellátás szakmai |
3 |
3 |
|
ÓVODA, BÖLCSŐDE ÖSSZESEN |
18 |
18 |
||
096015 |
Gyermekétkeztetés konyha |
6 |
6 |
|
104035 |
Gyermekétkeztetés bölcsőde |
1 |
1 |
|
KONYHA ÖSSZESEN |
7 |
7 |
||
INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN |
48 |
1 |
49 |
|
041233 |
Közfoglalkoztatottak |
20 |
20 |
6. melléklet12
COFOG |
Rovat- szám |
Megnevezés |
Összeg |
MFP-SZL/2019. Magyar Falu Program szolgálati lakás felújítása |
16 768 191 |
||
013350 |
K71 |
Szolgálati lakás felújítása Kossuth u. 60. |
13 203 300 |
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
3 564 891 |
|
MFP-UHK/2021. Magyar Falu program Dózsa Gy. utca építés |
22 300 000 |
||
013350 |
K62 |
MFP-UHK/2021. Dózsa Gy. u. útépítés vállalkozói díj |
17 559 055 |
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
4 740 945 |
|
MFP-ÖTIK/2021. Községháza felújítása |
19 631 169 |
||
013350 |
K71 |
MFP-ÖTIK/2021. Községháza felújítása vállalkozói díj |
15 457 613 |
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
4 173 556 |
|
MFP-TFB/2020. Magyar Falu Program |
12 697 998 |
||
013350 |
K64 |
MFP-TFB/2020. tanyagondnoki szolg. gépjármű |
9 998 424 |
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
2 699 574 |
|
013350 |
TP-1-2018/3788. Kápolnai iskola felújítása |
11 756 901 |
|
K63 |
Informatikai eszközök beszerzése |
1 100 000 |
|
K64 |
Beépített bútor |
1 000 000 |
|
K71 |
Ingatlan felújítási költsége |
4 030 000 |
|
K71 |
Ingatlanok felújítása (Kápolnai iskola) pályázathoz önerő 5/2019.(01.24) KT hat. |
787 402 |
|
K71 |
Ingatlanok felújítása (Kápolnai iskola) pályázathoz tervdokum. 97/2019.(10.03) KT hat. |
2 340 000 |
|
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
2 499 499 |
|
013350 |
TOP.3.2.1-16-BK1-2018-00080. Kápolnai iskola felújítás |
47 726 289 |
|
K71 |
Ingatlan felújítási költsége |
32 342 674 |
|
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
8 926 922 |
|
K64 |
Felszabadult eszköz előirányzat átsorolása |
6 456 693 |
|
K67 |
Felszabadult eszköz előirányzat átsorolása |
-2 699 574 |
|
K74 |
Felszabadult eszköz előirányzat átsorolása |
2 699 574 |
|
TOP.1.4.1-19-BK1-2019-00017. bölcsőde bővítése |
262 913 725 |
||
K62 |
Bölcsőde bővítés vállalkozói díj |
198 019 235 |
|
K62 |
1140/2021.(III.27.)Korm.rend.bölcsőde többlet támog. |
30 878 907 |
|
K62 |
Bölcsőde bővítés önerő tartalék terhére |
14 091 795 |
|
013350 |
K64 |
bölcsőde önerős eszköz beszerzés 67/2019.(06.27.) KT hat. |
9 123 215 |
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA bölcsőde önerős eszköz beszerzés 67/2019.(06.27.) KT hat. |
8 337 305 |
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
58 452 010 |
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA, fizetendő FAD |
-55 988 742 |
|
TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00026. ipari parkok, területek fejlesztése (Petőfi dűlő) |
140 877 791 |
||
K62 |
Petőfi dűlő útépítési terv tartalék terhére |
1 964 567 |
|
K62 |
TOP-1.1.1-16-BK1-2020-00026. Petőfi dűlő út építés |
108 962 828 |
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
29 419 963 |
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
530 433 |
|
TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00014. Helyi identitás... a Kolon mentén |
1 800 000 |
||
013350 |
K64 |
Eszköz beszerzés |
1 417 323 |
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
382 677 |
|
013350 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése |
13 806 697 |
|
K61 |
Teleki szolgalom szennyvízelvezető rendszer orgoványi részére eső szakaszára 54 ingatlan vonatkozásába (63/2020.(09.24) KT h. |
1 000 000 |
|
K62 |
1022. hrsz ingatlan 254 m2 leválasztás költsége 56/2019.(05.30.) Kt hat. |
127 000 |
|
K62 |
Virág utca tulajdonviszony rendezése 56/2019.(05.30) KT h. |
400 000 |
|
K62 |
Árpád u., Dózsa Gy., Jókai u. Petőfi u., Petőfi dűló útépítési tervek 86/2019.(08.9) |
2 212 598 |
|
K71 |
BÁCSVÍZ Zrt kivitelezésében vízhálózat felújítása |
6 083 772 |
|
K74 |
Felújítási célú előzetesen felszámított ÁFA |
1 642 618 |
|
K67 |
Beruházási célú előzetesen felszámított ÁFA |
2 340 709 |
|
ÖSSZESEN |
550 278 761 |
7. melléklet13
Rovatszám |
Megnevezés |
Módosított előirányzat |
Megjegyzés |
K48 |
Egyéb nem intézményi ellátások |
11 360 040 |
Települési támogatás áramdíj, gázdíj; gyógyszertámogatás; újszülöttek támogatása; rendkívüli segélyek; köztemetés |
K4 |
ÖSSZESEN |
11 360 040 |
|
Egyéb támogatások |
|||
K506 |
Egyéb működési célú támogatások |
15 000 000 |
Helvécia és Mikrotérsége Szociális és Gyermekjóléti Feladatellátó Társulás részére hozzájárulás; BURSA Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerben tanulók támogatása; közfoglalkoztatottak támogatás visszafizetése |
K512 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
23 446 164 |
Alapítványok, egyesületek, egyházak működésének támogatása; Arany János tehetséggondozó programban szereplő tanulók támogatása; Orgoványi Településfejlesztési Kft közfeladat ellátásra pénzeszköz átadás |
ÖSSZESEN |
49 806 204 |
8. melléklet14
Rovatszám |
Megnevezés |
Módosított előriányzat |
---|---|---|
Működési célt szolgáló |
||
K513 |
Tartalékok |
6 754 403 |
ÖSSZESEN |
6 754 403 |
A 2. § az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 3. § az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.
A 4. § az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. §-ával megállapított szöveg.
Az 5. § az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 4. §-ával megállapított szöveg.
A 6. § az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 5. §-ával megállapított szöveg.
A 8. § az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 6. §-ával megállapított szöveg.
Az 1. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 1. mellékletével megállapított szöveg.
A 2. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 2. mellékletével megállapított szöveg.
A 3. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 3. mellékletével megállapított szöveg.
A 4. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 4. mellékletével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 5. mellékletével megállapított szöveg.
A 6. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 6. mellékletével megállapított szöveg.
A 7. melléklet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 7. mellékletével megállapított szöveg.
A 8. mellékletet az Orgovány Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2021. (X. 1.) önkormányzati rendelete 8. melléklete iktatta be.