Orgovány Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V.28.) önkormányzati rendelete
Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2021. 05. 28- 2023. 04. 30Orgovány Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 5/2021. (V. 28.) önkormányzati rendelete
Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2020. évi költségvetésének végrehajtásáról
Orgovány Nagyközség Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021.(I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011.évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján Orgovány Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének feladat-és hatáskörét gyakorolva, az Alaptörvény 32 cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § A rendelet hatálya kiterjed az önkormányzatra, valamint az önkormányzat által alapított és fenntartott költségvetési szervekre (továbbiakban: intézmények).
A költségvetési főösszeg
2. § (1) A Képviselő-testület a többször módosított 1/2020.(II.21.) önkormányzati rendeletével megállapított 2018. évi költségvetésének végrehajtását a következő főösszegek szerint hagyja jóvá:
a) Bevételi főösszeg: 1.154.981.702 Ft
b) Kiadási főösszeg: 740.146.329 Ft.
(2) A bevételi főösszeg megoszlása:
a) költségvetési bevétel: 832.854.812 Ft
b) finanszírozási bevétel: 322.126.890 Ft
(3) A kiadási főösszeg megoszlása:
a) költségvetési kiadás: 515.341.727 Ft
b) finanszírozási kiadás: 224.804.602 Ft
(4) Az alaptevékenységi és finanszírozási maradvány összege: 414.835.373 Ft
(5) Az önkormányzat működési kiadásainak főösszege: 461.492.546 Ft
a) a kötelező feladatok ellátását biztosító kiadás: 451.818.705 Ft
b) az önként vállalt feladatok kiadásai: 9.673.841 Ft
(6) Az önkormányzat felhalmozási kiadásainak főösszege: 53.849.181 Ft
Orgovány Nagyközség önkormányzat költségvetési bevételei
3. § (1) Az önkormányzat 2020. évi költségvetési bevételeinek főösszege 1.154.981.702 forint, melynek forrásonkénti, illetve működési és felhalmozási célok szerinti részletezését az 1. számú melléklet tartalmazza.
(2) Az európai uniós forrásokból finanszírozott projektek támogatása: 332.753.297 Ft, ebből:
a) TOP-3.2.1-16-BK1-0080. Energetikai korszerűsítés Orgoványon 41.074.221 Ft
b) TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00017. Bölcsődei férőhelyek bővítése Orgoványon 288.551.780 Ft
c) TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00014. Helyi identitás és kohézió erősítése a Kolon mentén 1.800.000 Ft
d) EFOP-3.7.3-16-2017-00195. A foglalkoztatás és az életminőség javítása családbarát munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése 1.088.296 Ft
e) KEHOP-2.2.2-15-00003. Közép-és Kelet-Magyarországi szennyvízelvezetési és- kezelési fejlesztés 5. (KKMO5) 239.000 Ft
Orgovány Nagyközség önkormányzat költségvetési kiadásai
4. § (1) Az önkormányzat 2020. évi működési kiadási előirányzatainak teljesítését a képviselő-testület az alábbi részletezéssel hagyja jóvá:
Működési kiadások előirányzata összesen: 461.492.546 Ft, melyből
a) személyi jellegű kiadások: 218.677.403 Ft
b) munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó 38.644.555 Ft
c) dologi és egyéb folyó kiadások: 156.479.888 Ft
d) ellátottak pénzbeli juttatásai: 6.379.351 Ft
e) egyéb működési célú támogatások: 41.311.349 Ft
(2) Az önkormányzat 2020. évi felhalmozási kiadási előirányzatainak teljesítését a képviselő-testület az alábbi részletezéssel hagyja jóvá:
A felhalmozási kiadások előirányzata összesen: 53.849.181 Ft ebből:
a) beruházások 22.865.311 Ft
b) felújítások 30.983.870 Ft
(3) A 2020. évi összes költségvetési kiadások jogcím szerinti megoszlását a rendelet 2. számú melléklete tartalmazza.
(4) Az önkormányzat 2020. évi felhalmozási kiadásait feladatonkénti részletezettséggel a rendelet 3. számú melléklete tartalmazza.
(5) A lakosságnak juttatott támogatások, szociális, rászorultsági jellegű ellátások részletezését a rendelet 4. számú melléklete tartalmazza.
5. § (1) Orgovány Nagyközségnek adósságot keletkeztető jogügylete 2020.évben nem volt.
(2) Orgovány Nagyközség Önkormányzat és intézményei engedélyezett foglalkoztatotti létszámának 2020. évi alakulását a rendelet 5. számú melléklete tartalmazza.
Orgovány Nagyközség önkormányzat költségvetési egyenlege
6. § (1) Az önkormányzat 2020. évi költségvetési mérlegét a rendelet 6. számú melléklete tartalmazza.
(2) Orgovány Nagyközség Önkormányzatának 2020. évi pénzeszköz változását a rendelet 7. számú melléklete tartalmazza.
(3) Orgovány Nagyközség Önkormányzatának 2020. évi vagyonkimutatását a rendelet 8. számú melléklete tartalmazza.
(4) Orgovány Nagyközség Önkormányzata 2020. évben adott közvetett támogatások elszámolását a rendelet 9. számú melléklete tartalmazza.
7. § (1) Orgovány Nagyközség Önkormányzatának 2020. évi függő követeléseit a rendelet 10. számú melléklete tartalmazza.
(2) Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2020. évi kötelezettségvállalásait a rendelet 11. számú melléklete tartalmazza.
(3) Orgovány Nagyközség Önkormányzatának 2020. évi feladatmutató alapján járó támogatások elszámolását a 12. számú melléklet tartalmazza.
Elemi költségvetések
Önkormányzat
8. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének bevételi főösszegét 930.043.728 Ft-ban hagyja jóvá.
(2) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének kiadási főösszegét 516.978.062 Ft-ban hagyja jóvá az alábbi bontásban:
a) működési kiadások 240.320.034 Ft, melyből
aa) személyi juttatás 64.698.889 Ft,
ab) munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó 11.278.190 Ft,
ac) dologi és egyéb folyó kiadások 116.652.253 Ft,
ad) ellátottak pénzbeli juttatásai 6.379.351 Ft,
ae) egyéb működési célú kiadások 41.311.349 Ft
b) felhalmozási kiadások 51.853.428 Ft, melyből
ba) beruházások 20.869.558 Ft
bb) felújítások 30.983.870 Ft
c) finanszírozási kiadások 224.804.602 Ft
(3) A (2) bekezdés a) pontjában szereplő működési kiadási előirányzatok főösszegéből önként vállalt feladathoz (tanyagondnoki szolgálat) rendelt működési kiadásokat 9.673.841 Ft-tal hagyja jóvá az alábbi részletezéssel:
a) személyi juttatás 6.517.229 Ft
b) munkaadókat terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó 905.307 Ft
c) dologi kiadások 2.251.305 Ft
Polgármesteri Hivatal
9. § (1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2020. évi költségvetésének bevételi teljesítési főösszegét 77.936.139 forintban hagyja jóvá, melynek részletezése a következő:
a) működési célú bevételek: 2.828.321 Ft,
b) fenntartói finanszírozás 72.553.133 Ft.
c) előző évi maradvány 2.554.665 Ft.
(2) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal 2019. évi költségvetésének kiadási teljesítési főösszegét 77.426.231 forintban hagyja jóvá, melynek részletezése a következő:
a) működési kiadás 77.413.658 Ft
aa) személyi juttatás 59.787.146 Ft
ab) munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó 10.115.292 Ft
ac) dologi és egyéb folyó kiadások 7.511.220 Ft.
b) felhalmozási kiadások 12.573 Ft, ebből beruházás 12.573 Ft
c) A Polgármesteri Hivatal alaptevékenységi maradványa: 509.908 Ft
Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde
10. § (1) A Képviselő-testület az Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 2020. évi költségvetésének bevételi teljesítési főösszegét 140.396.336 forintban hagyja jóvá, melynek részletezése a következő:
működési bevételek 4.610.743 Ft, melyből
a) intézményi működési bevétel: 4.501.230 Ft
b) egyéb működési célú támogatás államháztartáson belülről 557.864 Ft
c) fenntartói finanszírozás 135.078.231 Ft
d) előző évi maradvány 149.498 Ft
(2) A Képviselő-testület az Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsőde 2019. költségvetésének kiadási teljesítési főösszegét 140.305.448 forintban hagyja, melynek részletezése a következő:
a) működési kiadások 138.322.268 Ft, melyből
aa) személyi juttatás: 89.818.659 Ft
ab) munkaadót terhelő járulék és szociális hozzájárulási adó 16.609.760 Ft
ac) dologi kiadások 31.893.849 Ft
b) felhalmozási célú kiadások 1.983.180 Ft - ebből: beruházás 1.983.180 Ft
c) alaptevékenység maradványa. 90.888 Ft
Orgoványi Művelődési ház
11. § (1) A Képviselő-testület a Művelődési ház 2020. évi költségvetésének bevételi teljesítési főösszegét 6.605.499 Ft-ban hagyja jóvá, melynek részletezése az alábbi:
a) intézményi működési bevétel 192.937 Ft
b) fenntartói finanszírozás 4.714.022 Ft
c) előző évi maradvány 1.698.540 Ft.
(2) A Képviselő-testület a Művelődési Ház 2018. évi költségvetésének kiadási teljesítési főösszegét 5.436.588 Ft-ban határozza meg, melyből: működési kiadás 5.436.588 Ft, ezen belül
a) személyi juttatás 4.372.709 Ft
b) munkaadókat terhelő járulék 641.313 Ft
c) dologi kiadások 422.566 Ft.
(3) A Művelődési Ház 2019. évi alaptevékenység maradványa: 1.168.911 Ft.
Záró rendelkezések
12. § Ez a rendelet 2021. május 28-án lép hatályba.
13. § Ezzel egyidejűleg az Orgovány Nagyközség Önkormányzat 2020. évi költségvetéséről szóló 1/2020.(II.21.) önkormányzati rendelet és az azt módosító 3/2021.(III.24.) önkormányzati rendelet hatályát veszti.
1. melléklet
B1. - B8. költségvetési bevételek |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2020. évi teljesítés |
Index % |
|||||||||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt |
Államigazgatási |
Összesen |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt |
Államigazgatási |
Összesen |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt |
Államigazgatási |
Összesen |
|||
01 |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása (B111) |
143 237 010 |
0 |
0 |
143 237 010 |
155 113 762 |
0 |
0 |
155 113 762 |
155 113 762 |
0 |
0 |
155 113 762 |
100,0 |
02 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása (B112) |
78 027 950 |
0 |
0 |
78 027 950 |
82 438 120 |
0 |
0 |
82 438 120 |
82 438 120 |
0 |
0 |
82 438 120 |
100,0 |
03 |
Települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása (B1131) |
37 545 366 |
8 500 000 |
0 |
46 045 366 |
40 106 679 |
8 500 000 |
0 |
48 606 679 |
40 106 679 |
8 500 000 |
0 |
48 606 679 |
100,0 |
04 |
Települési önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (B1132) |
39 837 351 |
0 |
0 |
39 837 351 |
39 837 351 |
0 |
0 |
39 837 351 |
36 245 585 |
0 |
0 |
36 245 585 |
91,0 |
05 |
Települési önkormányzatok szociális, gyermekjóléti és gyermekétkeztetési feladatainak támogatása (03+04) (B113) |
77 382 717 |
8 500 000 |
0 |
85 882 717 |
79 944 030 |
8 500 000 |
0 |
88 444 030 |
76 352 264 |
8 500 000 |
0 |
84 852 264 |
95,9 |
06 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása (B114) |
4 332 213 |
0 |
0 |
4 332 213 |
5 821 303 |
0 |
0 |
5 821 303 |
5 821 303 |
0 |
0 |
5 821 303 |
100,0 |
07 |
Működési célú költségvetési támogatások és kiegészítő támogatások (B115) |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 704 150 |
0 |
0 |
1 704 150 |
1 704 150 |
0 |
0 |
1 704 150 |
100,0 |
08 |
Elszámolásból származó bevételek (B116) |
0 |
0 |
0 |
0 |
145 540 |
0 |
0 |
145 540 |
145 540 |
0 |
0 |
145 540 |
100,0 |
09 |
Önkormányzatok működési támogatásai (=01+02+05+06+07+08) (B11) |
311 479 890 |
0 |
0 |
311 479 890 |
333 666 905 |
0 |
0 |
333 666 905 |
330 075 139 |
0 |
0 |
330 075 139 |
98,9 |
34 |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=35+…+44) (B16) |
36 657 582 |
0 |
0 |
36 657 582 |
75 699 508 |
0 |
0 |
75 699 508 |
75 699 508 |
0 |
0 |
75 699 508 |
100,0 |
37 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B16) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
8 834 393 |
0 |
0 |
8 834 393 |
0,0 |
38 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B16) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 039 569 |
0 |
0 |
1 039 569 |
0,0 |
39 |
ebből: társadalombiztosítás pénzügyi alapjai (B16) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 100 300 |
0 |
0 |
43 100 300 |
0,0 |
40 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B16) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
22 725 246 |
0 |
0 |
22 725 246 |
0,0 |
45 |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (=09+...+12+23+34) (B1) |
339 637 472 |
8 500 000 |
0 |
348 137 472 |
400 866 413 |
8 500 000 |
0 |
409 366 413 |
397 274 647 |
8 500 000 |
0 |
405 774 647 |
99,1 |
70 |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről (=71+…+80) (B25) |
0 |
0 |
0 |
0 |
347 015 836 |
0 |
0 |
347 015 836 |
347 015 836 |
0 |
0 |
347 015 836 |
100,0 |
73 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (B25) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
332 753 297 |
0 |
0 |
332 753 297 |
0,0 |
74 |
ebből: egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok (B25) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
12 953 648 |
0 |
0 |
12 953 648 |
0,0 |
76 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (B25) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 308 891 |
0 |
0 |
1 308 891 |
0,0 |
81 |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (=46+47+48+59+70) (B2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
347 015 836 |
0 |
0 |
347 015 836 |
347 015 836 |
0 |
0 |
347 015 836 |
100,0 |
116 |
Értékesítési és forgalmi adók (=117+…+136) (B351) |
26 000 000 |
0 |
0 |
26 000 000 |
28 386 998 |
0 |
0 |
28 386 998 |
18 998 303 |
0 |
0 |
18 998 303 |
66,9 |
123 |
ebből: állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után fizetett helyi iparűzési adó (B351) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
18 998 303 |
0 |
0 |
18 998 303 |
0,0 |
142 |
Gépjárműadók (=143+…+146) (B354) |
13 000 000 |
0 |
0 |
13 000 000 |
13 000 000 |
0 |
0 |
13 000 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
147 |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók (=148+…+163) (B355) |
650 000 |
0 |
0 |
650 000 |
650 000 |
0 |
0 |
650 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
164 |
Termékek és szolgáltatások adói (=116+137+141+142+147) (B35) |
39 650 000 |
0 |
0 |
39 650 000 |
42 036 998 |
0 |
0 |
42 036 998 |
18 998 303 |
0 |
0 |
18 998 303 |
45,2 |
165 |
Egyéb közhatalmi bevételek (>=166+…+183) (B36) |
200 000 |
0 |
0 |
200 000 |
1 607 088 |
0 |
0 |
1 607 088 |
12 287 016 |
0 |
0 |
12 287 016 |
764,6 |
176 |
ebből: szabálysértési pénz- és helyszíni bírság és a közlekedési szabályszegések után kiszabott közigazgatási bírság helyi önkormányzatot megillető része (B36) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 500 |
0 |
0 |
15 500 |
0,0 |
177 |
ebből: egyéb bírság (B36) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 626 966 |
0 |
0 |
11 626 966 |
0,0 |
181 |
ebből: önkormányzat által beszedett talajterhelési díj (B36) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
644 550 |
0 |
0 |
644 550 |
0,0 |
184 |
Közhatalmi bevételek (=93+94+104+109+164+165) (B3) |
39 850 000 |
0 |
0 |
39 850 000 |
43 644 086 |
0 |
0 |
43 644 086 |
31 285 319 |
0 |
0 |
31 285 319 |
71,7 |
186 |
Szolgáltatások ellenértéke (>=187+188) (B402) |
11 034 291 |
0 |
50 000 |
11 084 291 |
12 750 535 |
0 |
88 000 |
12 838 535 |
12 154 480 |
0 |
88 000 |
12 242 480 |
95,4 |
187 |
ebből:tárgyi eszközök bérbeadásából származó bevétel (B402) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 884 766 |
0 |
0 |
6 884 766 |
0,0 |
189 |
Közvetített szolgáltatások ellenértéke (>=190) (B403) |
2 550 000 |
0 |
0 |
2 550 000 |
3 108 521 |
0 |
0 |
3 108 521 |
3 108 521 |
0 |
0 |
3 108 521 |
100,0 |
198 |
Ellátási díjak (B405) |
5 656 000 |
0 |
0 |
5 656 000 |
5 656 000 |
0 |
0 |
5 656 000 |
4 501 230 |
0 |
0 |
4 501 230 |
79,6 |
199 |
Kiszámlázott általános forgalmi adó (B406) |
2 591 016 |
0 |
0 |
2 591 016 |
2 959 025 |
0 |
0 |
2 959 025 |
2 959 025 |
0 |
0 |
2 959 025 |
100,0 |
204 |
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegű bevételek (>=205+206) (B4082) |
0 |
0 |
0 |
0 |
139 |
0 |
0 |
139 |
142 |
0 |
0 |
142 |
102,2 |
207 |
Kamatbevételek és más nyereségjellegű bevételek (=201+204) (B408) |
0 |
0 |
0 |
0 |
139 |
0 |
0 |
139 |
142 |
0 |
0 |
142 |
102,2 |
216 |
Biztosító által fizetett kártérítés (B410) |
0 |
0 |
0 |
0 |
557 712 |
0 |
0 |
557 712 |
659 062 |
0 |
0 |
659 062 |
118,2 |
217 |
Egyéb működési bevételek (>=218+219) (B411) |
1 080 000 |
0 |
0 |
1 080 000 |
23 615 063 |
0 |
0 |
23 615 063 |
24 564 750 |
0 |
0 |
24 564 750 |
104,0 |
219 |
ebből: kiadások visszatérítései (B411) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
22 086 053 |
0 |
0 |
22 086 053 |
0,0 |
220 |
Működési bevételek (=185+186+189+191+198+…+200+207+215+216+217) (B4) |
22 961 307 |
0 |
50 000 |
23 011 307 |
48 734 995 |
0 |
88 000 |
48 822 995 |
48 035 210 |
0 |
88 000 |
48 123 210 |
98,6 |
223 |
Ingatlanok értékesítése (>=224) (B52) |
0 |
0 |
0 |
0 |
426 600 |
0 |
0 |
426 600 |
426 600 |
0 |
0 |
426 600 |
100,0 |
224 |
ebből: termőföld-eladás bevételei (B52) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
180 000 |
0 |
0 |
180 000 |
0,0 |
229 |
Felhalmozási bevételek (=221+223+225+226+228) (B5) |
0 |
0 |
0 |
0 |
426 600 |
0 |
0 |
426 600 |
426 600 |
0 |
0 |
426 600 |
100,0 |
233 |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=234+…+242) (B64) |
18 036 517 |
0 |
0 |
18 036 517 |
18 036 517 |
0 |
0 |
18 036 517 |
124 000 |
0 |
0 |
124 000 |
0,7 |
237 |
ebből: háztartások (B64) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
120 000 |
0 |
0 |
120 000 |
0,0 |
238 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B64) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 000 |
0 |
0 |
4 000 |
0,0 |
255 |
Működési célú átvett pénzeszközök (=230+...+233+243) (B6) |
18 036 517 |
0 |
0 |
18 036 517 |
18 036 517 |
0 |
0 |
18 036 517 |
124 000 |
0 |
0 |
124 000 |
0,7 |
259 |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése államháztartáson kívülről (=260+…+268) (B74) |
448 040 |
0 |
0 |
448 040 |
448 040 |
0 |
0 |
448 040 |
193 200 |
0 |
0 |
193 200 |
43,1 |
264 |
ebből: pénzügyi vállalkozások (B74) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
193 200 |
0 |
0 |
193 200 |
0,0 |
281 |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (=256+…+259+269) (B7) |
448 040 |
0 |
0 |
448 040 |
448 040 |
0 |
0 |
448 040 |
193 200 |
0 |
0 |
193 200 |
43,1 |
282 |
Költségvetési bevételek (=45+81+184+220+229+255+281) (B1-B7) |
420 883 336 |
8 500 000 |
50 000 |
429 433 336 |
859 084 487 |
8 500 000 |
88 000 |
867 672 487 |
824 266 812 |
8 500 000 |
88 000 |
832 854 812 |
96,0 |
12 |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele (B8131) |
99 693 992 |
0 |
0 |
99 693 992 |
99 693 992 |
0 |
0 |
99 693 992 |
96 623 372 |
0 |
0 |
96 623 372 |
96,9 |
14 |
Maradvány igénybevétele (=12+13) (B813) |
99 693 992 |
0 |
0 |
99 693 992 |
99 693 992 |
0 |
0 |
99 693 992 |
96 623 372 |
0 |
0 |
96 623 372 |
96,9 |
15 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 158 112 |
0 |
0 |
13 158 112 |
0,0 |
17 |
Központi, irányító szervi támogatás (B816) |
200 956 835 |
0 |
0 |
200 956 835 |
215 411 918 |
0 |
0 |
215 411 918 |
212 345 406 |
0 |
0 |
212 345 406 |
98,6 |
23 |
Belföldi finanszírozás bevételei (=04+11+14+…+19+22) (B81) |
300 650 827 |
0 |
0 |
300 650 827 |
315 105 910 |
0 |
0 |
315 105 910 |
322 126 890 |
0 |
0 |
322 126 890 |
102,2 |
32 |
Finanszírozási bevételek (=23+29+30+31) (B8) |
300 650 827 |
0 |
0 |
300 650 827 |
315 105 910 |
0 |
0 |
315 105 910 |
322 126 890 |
0 |
0 |
322 126 890 |
102,2 |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN |
721 534 163 |
8 500 000 |
50 000 |
730 084 163 |
1 174 190 397 |
8 500 000 |
88 000 |
1 182 778 397 |
1 146 393 702 |
8 500 000 |
88 000 |
1 154 981 702 |
97,6 |
2. melléklet
01/A - K1-K8. Költségvetési kiadások |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
2020. évi teljesítés |
Index (%) |
|||||||||
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
Kötelező feladatok |
Önként vállalt feladatok |
Államigazgatási feladatok |
Összesen |
|||
01 |
Törvény szerinti illetmények, munkabérek (K1101) |
148 540 574 |
5 436 616 |
0 |
153 977 190 |
161 520 643 |
5 569 724 |
0 |
167 090 367 |
157 656 604 |
5 569 724 |
0 |
163 226 328 |
391,5 |
03 |
Céljuttatás, projektprémium (K1103) |
11 010 577 |
0 |
0 |
11 010 577 |
23 737 180 |
470 000 |
0 |
24 207 180 |
19 678 120 |
470 000 |
0 |
20 148 120 |
83,2 |
06 |
Jubileumi jutalom (K1106) |
1 762 500 |
0 |
0 |
1 762 500 |
1 857 001 |
0 |
0 |
1 857 001 |
1 857 001 |
0 |
0 |
1 857 001 |
100,0 |
07 |
Béren kívüli juttatások (K1107) |
4 440 257 |
150 944 |
0 |
4 591 201 |
7 990 533 |
300 000 |
0 |
8 290 533 |
7 444 682 |
300 000 |
0 |
7 744 682 |
93,4 |
08 |
Ruházati költségtérítés (K1108) |
680 000 |
120 000 |
0 |
800 000 |
10 000 |
0 |
0 |
10 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
09 |
Közlekedési költségtérítés (K1109) |
972 000 |
0 |
0 |
972 000 |
650 973 |
0 |
0 |
650 973 |
376 347 |
0 |
0 |
376 347 |
57,8 |
10 |
Egyéb költségtérítések (K1110) |
1 514 000 |
24 000 |
0 |
1 538 000 |
1 031 000 |
24 000 |
0 |
1 055 000 |
809 414 |
24 000 |
0 |
833 414 |
79,0 |
13 |
Foglalkoztatottak egyéb személyi juttatásai (>=14) (K1113) |
240 000 |
0 |
0 |
240 000 |
6 647 208 |
153 505 |
0 |
6 800 713 |
6 599 685 |
153 505 |
0 |
6 753 190 |
99,3 |
14 |
ebből:biztosítási díjak (K1113) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
15 |
Foglalkoztatottak személyi juttatásai (=01+…+13) (K11) |
169 159 908 |
5 731 560 |
0 |
174 891 468 |
203 444 538 |
6 517 229 |
0 |
209 961 767 |
194 421 853 |
6 517 229 |
0 |
200 939 082 |
95,7 |
16 |
Választott tisztségviselők juttatásai (K121) |
12 472 546 |
0 |
0 |
12 472 546 |
12 650 942 |
0 |
0 |
12 650 942 |
12 650 942 |
0 |
0 |
12 650 942 |
100,0 |
17 |
Munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban nem saját foglalkoztatottnak fizetett juttatások (K122) |
7 086 671 |
0 |
0 |
7 086 671 |
8 277 396 |
0 |
0 |
8 277 396 |
2 636 678 |
0 |
0 |
2 636 678 |
31,9 |
18 |
Egyéb külső személyi juttatások (K123) |
1 000 000 |
0 |
0 |
1 000 000 |
2 907 000 |
0 |
0 |
2 907 000 |
2 450 701 |
0 |
0 |
2 450 701 |
84,3 |
19 |
Külső személyi juttatások (=16+17+18) (K12) |
20 559 217 |
0 |
0 |
20 559 217 |
23 835 338 |
0 |
0 |
23 835 338 |
17 738 321 |
0 |
0 |
17 738 321 |
74,4 |
20 |
Személyi juttatások (=15+19) (K1) |
189 719 125 |
5 731 560 |
0 |
195 450 685 |
227 279 876 |
6 517 229 |
0 |
233 797 105 |
212 160 174 |
6 517 229 |
0 |
218 677 403 |
93,5 |
21 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó (=22+…+27) (K2) |
34 558 609 |
1 004 710 |
0 |
35 563 319 |
39 151 706 |
905 307 |
0 |
40 057 013 |
37 739 248 |
905 307 |
0 |
38 644 555 |
96,5 |
22 |
ebből: szociális hozzájárulási adó (K2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
33 056 889 |
860 307 |
0 |
33 917 196 |
0,0 |
23 |
ebből: rehabilitációs hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 422 000 |
0 |
0 |
1 422 000 |
0,0 |
24 |
ebből: egészségügyi hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
25 |
ebből: táppénz hozzájárulás (K2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1 242 371 |
0 |
0 |
1 242 371 |
0,0 |
27 |
ebből: munkáltatót terhelő személyi jövedelemadó (K2) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 017 988 |
45 000 |
0 |
2 062 988 |
0,0 |
28 |
Szakmai anyagok beszerzése (K311) |
375 000 |
0 |
0 |
375 000 |
457 990 |
0 |
0 |
457 990 |
397 990 |
0 |
0 |
397 990 |
86,9 |
29 |
Üzemeltetési anyagok beszerzése (K312) |
31 685 521 |
950 000 |
0 |
32 635 521 |
26 807 324 |
1 165 062 |
0 |
27 972 386 |
26 703 780 |
1 165 062 |
0 |
27 868 842 |
99,6 |
30 |
Árubeszerzés (K313) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
31 |
Készletbeszerzés (=28+29+30) (K31) |
32 060 521 |
950 000 |
0 |
33 010 521 |
27 265 314 |
1 165 062 |
0 |
28 430 376 |
27 101 770 |
1 165 062 |
0 |
28 266 832 |
99,4 |
32 |
Informatikai szolgáltatások igénybevétele (K321) |
2 036 056 |
0 |
0 |
2 036 056 |
2 070 097 |
0 |
0 |
2 070 097 |
1 956 083 |
0 |
0 |
1 956 083 |
94,5 |
33 |
Egyéb kommunikációs szolgáltatások (K322) |
1 324 000 |
40 000 |
0 |
1 364 000 |
1 478 910 |
67 448 |
0 |
1 546 358 |
1 446 859 |
67 448 |
0 |
1 514 307 |
97,9 |
34 |
Kommunikációs szolgáltatások (=32+33) (K32) |
3 360 056 |
40 000 |
0 |
3 400 056 |
3 549 007 |
67 448 |
0 |
3 616 455 |
3 402 942 |
67 448 |
0 |
3 470 390 |
96,0 |
35 |
Közüzemi díjak (K331) |
12 476 195 |
0 |
0 |
12 476 195 |
12 053 760 |
0 |
0 |
12 053 760 |
11 196 351 |
0 |
0 |
11 196 351 |
92,9 |
36 |
Vásárolt élelmezés (K332) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
37 |
Bérleti és lízing díjak (>=38) (K333) |
1 130 082 |
0 |
0 |
1 130 082 |
1 267 501 |
0 |
0 |
1 267 501 |
1 190 194 |
0 |
0 |
1 190 194 |
93,9 |
39 |
Karbantartási, kisjavítási szolgáltatások (K334) |
1 406 000 |
400 000 |
0 |
1 806 000 |
2 366 561 |
343 635 |
0 |
2 710 196 |
2 060 755 |
343 635 |
0 |
2 404 390 |
88,7 |
40 |
Közvetített szolgáltatások (>=41) (K335) |
2 550 000 |
0 |
0 |
2 550 000 |
2 550 000 |
0 |
0 |
2 550 000 |
2 527 003 |
0 |
0 |
2 527 003 |
99,1 |
41 |
ebből: államháztartáson belül (K335) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
15 839 |
0 |
0 |
15 839 |
0,0 |
42 |
Szakmai tevékenységet segítő szolgáltatások (K336) |
38 188 828 |
12 000 |
0 |
38 200 828 |
50 709 749 |
12 000 |
0 |
50 721 749 |
49 825 661 |
12 000 |
0 |
49 837 661 |
98,3 |
43 |
Egyéb szolgáltatások (>=44) (K337) |
11 995 855 |
349 000 |
0 |
12 344 855 |
16 455 530 |
290 340 |
0 |
16 745 870 |
15 786 252 |
290 340 |
0 |
16 076 592 |
96,0 |
44 |
ebből: biztosítási díjak (K337) |
-255 000 |
255 000 |
0 |
0 |
-243 616 |
243 616 |
0 |
0 |
1 322 615 |
243 616 |
0 |
1 566 231 |
0,0 |
45 |
Szolgáltatási kiadások (=35+36+37+39+40+42+43) (K33) |
67 746 960 |
761 000 |
0 |
68 507 960 |
85 403 101 |
645 975 |
0 |
86 049 076 |
82 586 216 |
645 975 |
0 |
83 232 191 |
96,7 |
46 |
Kiküldetések kiadásai (K341) |
70 000 |
0 |
0 |
70 000 |
121 512 |
25 865 |
0 |
147 377 |
51 512 |
25 865 |
0 |
77 377 |
52,5 |
47 |
Reklám- és propagandakiadások (K342) |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
100 000 |
0 |
0 |
100 000 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
48 |
Kiküldetések, reklám- és propagandakiadások (=46+47) (K34) |
170 000 |
0 |
0 |
170 000 |
221 512 |
25 865 |
0 |
247 377 |
51 512 |
25 865 |
0 |
77 377 |
31,3 |
49 |
Működési célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K351) |
13 824 882 |
378 000 |
0 |
14 202 882 |
16 099 628 |
323 331 |
0 |
16 422 959 |
12 510 883 |
323 331 |
0 |
12 834 214 |
78,1 |
50 |
Fizetendő általános forgalmi adó (K352) |
1 968 531 |
0 |
0 |
1 968 531 |
26 660 594 |
0 |
0 |
26 660 594 |
26 284 284 |
0 |
0 |
26 284 284 |
98,6 |
58 |
Egyéb dologi kiadások (K355) |
106 812 |
50 000 |
0 |
156 812 |
2 292 022 |
23 624 |
0 |
2 315 646 |
2 290 976 |
23 624 |
0 |
2 314 600 |
100,0 |
59 |
Különféle befizetések és egyéb dologi kiadások (=49+50+51+54+58) (K35) |
15 900 225 |
428 000 |
0 |
16 328 225 |
45 052 244 |
346 955 |
0 |
45 399 199 |
41 086 143 |
346 955 |
0 |
41 433 098 |
91,3 |
60 |
Dologi kiadások (=31+34+45+48+59) (K3) |
119 237 762 |
2 179 000 |
0 |
121 416 762 |
161 491 178 |
2 251 305 |
0 |
163 742 483 |
154 228 583 |
2 251 305 |
0 |
156 479 888 |
95,6 |
100 |
Egyéb nem intézményi ellátások (>=101+…+119) (K48) |
11 842 250 |
0 |
0 |
11 842 250 |
11 842 250 |
0 |
0 |
11 842 250 |
6 379 351 |
0 |
0 |
6 379 351 |
53,9 |
115 |
ebből: egyéb, az önkormányzat rendeletében megállapított juttatás (K48) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 189 870 |
0 |
0 |
2 189 870 |
0,0 |
116 |
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
157 856 |
0 |
0 |
157 856 |
0,0 |
117 |
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4 031 625 |
0 |
0 |
4 031 625 |
0,0 |
120 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai (=61+62+73+74+85+94+97+100) (K4) |
11 842 250 |
0 |
0 |
11 842 250 |
11 842 250 |
0 |
0 |
11 842 250 |
6 379 351 |
0 |
0 |
6 379 351 |
53,9 |
123 |
A helyi önkormányzatok előző évi elszámolásából származó kiadások (K5021) |
0 |
0 |
0 |
0 |
2 298 301 |
0 |
0 |
2 298 301 |
2 298 301 |
0 |
0 |
2 298 301 |
100,0 |
125 |
Egyéb elvonások, befizetések (K5023) |
457 963 |
0 |
0 |
457 963 |
457 963 |
0 |
0 |
457 963 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
126 |
Elvonások és befizetések (=123+124+125) (K502) |
457 963 |
0 |
0 |
457 963 |
2 756 264 |
0 |
0 |
2 756 264 |
2 298 301 |
0 |
0 |
2 298 301 |
83,4 |
150 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson belülre (=151+…+160) (K506) |
14 520 000 |
0 |
0 |
14 520 000 |
14 520 000 |
0 |
0 |
14 520 000 |
14 022 288 |
0 |
0 |
14 022 288 |
96,6 |
151 |
ebből: központi költségvetési szervek (K506) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
400 000 |
0 |
0 |
400 000 |
0,0 |
153 |
ebből: fejezeti kezelésű előirányzatok EU-s programokra és azok hazai társfinanszírozása (K506) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
164 322 |
0 |
0 |
164 322 |
0,0 |
156 |
ebből: elkülönített állami pénzalapok (K506) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
295 126 |
0 |
0 |
295 126 |
0,0 |
158 |
ebből: társulások és költségvetési szerveik (K506) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
13 162 840 |
0 |
0 |
13 162 840 |
0,0 |
178 |
Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre (=179+…+188) (K512) |
25 410 760 |
0 |
0 |
25 410 760 |
25 410 760 |
0 |
0 |
25 410 760 |
24 990 760 |
0 |
0 |
24 990 760 |
98,3 |
179 |
ebből: egyházi jogi személyek (K512) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
450 000 |
0 |
0 |
450 000 |
0,0 |
181 |
ebből: egyéb civil szervezetek (K512) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
3 650 000 |
0 |
0 |
3 650 000 |
0,0 |
182 |
ebből: háztartások (K512) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
80 000 |
0 |
0 |
80 000 |
0,0 |
185 |
ebből: önkormányzati többségi tulajdonú nem pénzügyi vállalkozások (K512) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
20 810 760 |
0 |
0 |
20 810 760 |
0,0 |
189 |
Tartalékok (K513) |
62 036 977 |
0 |
0 |
62 036 977 |
28 671 626 |
0 |
0 |
28 671 626 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
190 |
Egyéb működési célú kiadások (=121+126+127+128+139+150+161+163+175+176+177+178+189) (K5) |
102 425 700 |
0 |
0 |
102 425 700 |
71 358 650 |
0 |
0 |
71 358 650 |
41 311 349 |
0 |
0 |
41 311 349 |
57,9 |
191 |
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
0 |
0 |
0 |
0 |
93 230 |
0 |
0 |
93 230 |
93 230 |
0 |
0 |
93 230 |
100,0 |
192 |
Ingatlanok beszerzése, létesítése (>=193) (K62) |
2 339 598 |
0 |
0 |
2 339 598 |
256 593 556 |
0 |
0 |
256 593 556 |
13 664 021 |
0 |
0 |
13 664 021 |
5,3 |
194 |
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
1 300 000 |
0 |
0 |
1 300 000 |
1 296 041 |
0 |
0 |
1 296 041 |
196 041 |
0 |
0 |
196 041 |
15,1 |
195 |
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
12 116 378 |
0 |
0 |
12 116 378 |
27 600 184 |
0 |
0 |
27 600 184 |
6 350 506 |
0 |
0 |
6 350 506 |
23,0 |
198 |
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
3 633 924 |
0 |
0 |
3 633 924 |
67 729 034 |
0 |
0 |
67 729 034 |
2 561 513 |
0 |
0 |
2 561 513 |
3,8 |
199 |
Beruházások (=191+192+194+…+198) (K6) |
19 389 900 |
0 |
0 |
19 389 900 |
353 312 045 |
0 |
0 |
353 312 045 |
22 865 311 |
0 |
0 |
22 865 311 |
6,5 |
200 |
Ingatlanok felújítása (K71) |
23 631 902 |
0 |
0 |
23 631 902 |
63 173 808 |
0 |
0 |
63 173 808 |
24 466 905 |
0 |
0 |
24 466 905 |
38,7 |
203 |
Felújítási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K74) |
6 947 614 |
0 |
0 |
6 947 614 |
17 623 929 |
0 |
0 |
17 623 929 |
6 516 965 |
0 |
0 |
6 516 965 |
37,0 |
204 |
Felújítások (=200+...+203) (K7) |
30 579 516 |
0 |
0 |
30 579 516 |
80 797 737 |
0 |
0 |
80 797 737 |
30 983 870 |
0 |
0 |
30 983 870 |
38,3 |
266 |
Egyéb felhalmozási célú kiadások (=205+206+217+228+239+241+253+254+255) (K8) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0,0 |
267 |
Költségvetési kiadások (=20+21+60+120+190+199+204+266) (K1-K8) |
507 752 862 |
8 915 270 |
0 |
516 668 132 |
945 233 442 |
9 673 841 |
0 |
954 907 283 |
505 667 886 |
9 673 841 |
0 |
515 341 727 |
54,0 |
21 |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése (K914) |
12 459 196 |
0 |
0 |
12 459 196 |
12 459 196 |
0 |
0 |
12 459 196 |
12 459 196 |
0 |
0 |
12 459 196 |
100,0 |
22 |
Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915) |
200 956 835 |
0 |
0 |
200 956 835 |
215 411 918 |
0 |
0 |
215 411 918 |
212 345 406 |
0 |
0 |
212 345 406 |
98,6 |
29 |
Belföldi finanszírozás kiadásai (=06+19+…+25+28) (K91) |
213 416 031 |
0 |
0 |
213 416 031 |
227 871 114 |
0 |
0 |
227 871 114 |
224 804 602 |
0 |
0 |
224 804 602 |
98,7 |
40 |
Finanszírozási kiadások (=29+37+38+39) (K9) |
213 416 031 |
0 |
0 |
213 416 031 |
227 871 114 |
0 |
0 |
227 871 114 |
224 804 602 |
0 |
0 |
224 804 602 |
98,7 |
KIADÁS ÖSSZESEN |
721 168 893 |
8 915 270 |
0 |
730 084 163 |
1 173 104 556 |
9 673 841 |
0 |
1 182 778 397 |
730 472 488 |
9 673 841 |
0 |
740 146 329 |
62,6 |
3. melléklet
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||||||
Beruházások összesen (K6) |
19 389 900 |
353 312 045 |
22 865 311 |
|||||||
Felújítások (K7) |
30 579 516 |
80 797 737 |
30 983 870 |
|||||||
ÖSSZESEN |
49 969 416 |
434 109 782 |
53 849 181 |
|||||||
Intézményenként részletezve: |
||||||||||
Orgovány Nagyközség Önkormányzat beruházásai |
||||||||||
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||||||
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
0 |
93 230 |
93 230 |
|||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62) |
2 339 598 |
256 593 556 |
13 664 021 |
|||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
1 100 000 |
1 100 000 |
0 |
|||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
12 116 378 |
26 209 884 |
4 960 206 |
|||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
3 579 924 |
67 319 622 |
2 152 101 |
|||||||
Beruházások összesen (K6) |
19 135 900 |
351 316 292 |
20 869 558 |
|||||||
Felújítások (K7) |
30 579 516 |
80 797 737 |
30 983 870 |
|||||||
Megnevezés |
K61 |
K62 |
K64 |
K67 |
K71 |
K73 |
K74 |
ÖSSZESEN |
COFOG |
|
Számítógéphez (jegyző, munkaügy) szoftver |
40 630 |
40 630 |
011130 |
|||||||
Windows 10 Pro, Office 2016 Pro Plus szoftverek- igazgatás |
52 600 |
52 600 |
011130 |
|||||||
TOP-1.4.1-19-BK1-2019-00017. Bölcsőde bővítés |
2 790 000 |
73 190 |
2 863 190 |
013350 |
||||||
BÁCSVÍZ Zrt dekantáltvíz elvezetés kiépítése |
7 990 372 |
7 990 372 |
013350 |
|||||||
Orgovány 788. hrsz. ingatlan vásárlás |
180 000 |
180 000 |
013350 |
|||||||
Művelődési ház parkoló közvilágítás kiépítése |
1 333 600 |
1 333 600 |
013350 |
|||||||
Ingatlan adásvétel, útrendezés (943, 960/1, 960/4, 962/2.hrsz. |
263 750 |
263 750 |
013350 |
|||||||
Külterületi Petőfi dűlő útépítési terv készítése |
1 106 299 |
1 106 299 |
013350 |
|||||||
EFOP 3.7.3-16-2017-00195. Egész életen át tanuláshoz hozzáférés bizosítása eszköz |
126 190 |
126 190 |
107080 |
|||||||
Szünetmentes áramforrás |
104 956 |
104 956 |
011130 |
|||||||
Terepjáró gépjármű mezőőri szolgálat részére |
2 260 000 |
2 260 000 |
066010 |
|||||||
Permetezőgép közterület fertőtlenítéséhez |
46 843 |
46 843 |
066020 |
|||||||
Számítógép (jegyző, munkaügy) |
167 937 |
167 937 |
011130 |
|||||||
Telefon, diktafon (Polgármesteri Hivatal) |
73 871 |
73 871 |
011130 |
|||||||
Többfunkciós porszívó (ETA-Profi 0467) vásárlása - Ph. |
47 944 |
47 944 |
011130 |
|||||||
Védőnői szolgálatnak kerékpár |
45 582 |
45 582 |
074031 |
|||||||
BK-05M/01/011842-3/2020. hatósági sz. közfogl. tárgyi eszköz |
902 624 |
902 624 |
041230 |
|||||||
BK-05M/01/011842-3/2020. hatósági sz. közfogl. tárgyi eszköz |
733 820 |
733 820 |
041230 |
|||||||
Számítógép,monitor vásárlása-ph |
140 228 |
011130 |
||||||||
ETA porszívó vásárlás- művház |
45 692 |
082091 |
||||||||
Elöltöltős mosógép+ szárítógép- MŰVHÁZ |
191 329 |
082091 |
||||||||
ÁFA beruházások |
2 152 101 |
2 152 101 |
||||||||
Jókai utca szilárd burkolat készítése |
2 758 000 |
2 758 000 |
045120 |
|||||||
Kossuth Lajos utca kiemelt szegély készítése |
437 800 |
437 800 |
045120 |
|||||||
TP-1-2018/3788-Kápolnai iskola felújítása |
8 780 000 |
8 780 000 |
045160 |
|||||||
Havária jellegű felújítás - vízszolg. BÁCSVÍZ Zrt |
749 445 |
749 445 |
013350 |
|||||||
MFP/BJA/2019. járda felújítás anyagtámogatása |
3 661 350 |
3 661 350 |
013350 |
|||||||
Játszótér építése |
4 236 357 |
4 236 357 |
013350 |
|||||||
Szennyvízvezetékre tisztító idom és műtárgy kiépítése |
3 558 000 |
3 558 000 |
013350 |
|||||||
Érdekeltségnövelő támogatás- térkő,zúzott kő |
285 953 |
285 953 |
082092 |
|||||||
ÁFA felújítás |
6 516 965 |
6 516 965 |
||||||||
ÖSSZESEN |
93 230 |
13 664 021 |
4 960 206 |
2 152 101 |
24 466 905 |
0 |
6 516 965 |
51 853 428 |
||
Orgoványi Polgármesteri Hivatal |
||||||||||
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||||||
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
||||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62) |
||||||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
||||||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
0 |
9 900 |
9 900 |
|||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
0 |
2 673 |
2 673 |
|||||||
Beruházások összesen (K6) |
0 |
12 573 |
12 573 |
|||||||
Felújítások (K7) |
0 |
0 |
0 |
|||||||
Megnevezés |
K61 |
K63 |
K64 |
K67 |
K71 |
K73 |
K74 |
ÖSSZESEN |
COFOG |
|
VF Smart E9 készülék 1 db. |
9 900 |
2 673 |
12 573 |
011130 |
||||||
ÖSSZESEN |
0 |
0 |
9 900 |
2 673 |
0 |
0 |
0 |
12 573 |
||
Orgoványi Napköziottonos Óvoda és Bölcsőde beruházásai |
||||||||||
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Módosított előirányzat |
Teljesítés |
|||||||
Immateriális javak beszerzése, létesítése (K61) |
||||||||||
Ingatlanok beszerzése, létesítése (K62) |
||||||||||
Informatikai eszközök beszerzése, létesítése (K63) |
200 000 |
196 041 |
196 041 |
|||||||
Egyéb tárgyi eszközök beszerzése, létesítése (K64) |
0 |
1 380 400 |
1 380 400 |
|||||||
Beruházási célú előzetesen felszámított általános forgalmi adó (K67) |
54 000 |
406 739 |
406 739 |
|||||||
Beruházások összesen (K6) |
254 000 |
1 983 180 |
1 983 180 |
|||||||
Felújítások (K7) |
0 |
0 |
0 |
|||||||
Megnevezés |
K61 |
K63 |
K64 |
K67 |
K71 |
K73 |
K74 |
ÖSSZESEN |
COFOG |
|
Számítógép 2 db Óvoda |
86 600 |
86 600 |
091140 |
|||||||
Laptop Óvoda |
109 441 |
109 441 |
091140 |
|||||||
Szék, asztal Óvoda |
317 640 |
317 640 |
091140 |
|||||||
Ózongenerátor |
74 646 |
74 646 |
091140 |
|||||||
Klíma szett Óvoda |
580 314 |
580 314 |
091140 |
|||||||
Kávégép Óvoda |
70 000 |
70 000 |
091140 |
|||||||
Tárolószekrény, falipolc |
337 800 |
337 800 |
104031 |
|||||||
ÁFA beruházás |
406 739 |
406 739 |
||||||||
ÖSSZESEN |
0 |
196 041 |
1 380 400 |
406 739 |
0 |
0 |
0 |
1 983 180 |
4. melléklet
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
|
---|---|---|---|---|
Egyéb nem intézményi ellátások (K48) |
11 842 250 |
11 842 250 |
6 379 351 |
|
ebből: köztemetés [Szoctv. 48. §] (K48) |
0 |
0 |
157 856 |
|
ebből: idősek karácsonyi ajándék |
0 |
0 |
2 189 870 |
|
ebből: települési támogatás [Szoctv. 45. §], (K48) |
0 |
0 |
4 031 625 |
|
Ellátottak pénzbeli juttatásai összesen (K4) |
11 842 250 |
11 842 250 |
6 379 351 |
|
Oktatásban résztvevők pénzbeli juttatásai Bursa Hungarica (K506) |
0 |
400 000 |
400 000 |
|
Helvécai és Mikrotérsége Társulás szociális feladatok ellátására pénzeszköz átadás (K506) |
0 |
13 162 840 |
13 162 840 |
|
Arany János tehetséggond. program 3 fő (K512) |
0 |
80 000 |
80 000 |
|
Egyéb működési célú támogatások (K5) |
0 |
13 642 840 |
13 642 840 |
5. melléklet
Kormányzati funkció |
Megnevezés |
Foglalkoztattak létszáma (fő) |
||
---|---|---|---|---|
Teljes munkaidős |
Részmunkaidős |
ÖSSZESEN |
||
011130 |
Polgármesteri Hivatal |
11 |
11 |
|
011130 |
Polgármesteri Hivatal fizikai |
1 |
1 |
|
POLGÁRMESTERI HIVATAL ÖSSZESEN |
12 |
12 |
||
011130 |
Polgármester |
1 |
1 |
|
066010 |
Zöldterület kezelés |
1 |
1 |
|
066020 |
Város- és község gazdálkodás |
4 |
4 |
|
072111 |
Háziorvosi alapellátás labor |
1 |
1 |
|
074031 |
Védőnő |
2 |
2 |
|
107055 |
Tanyagondnok |
2 |
2 |
|
ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESEN |
10 |
1 |
11 |
|
082092 |
Közművelődés |
2 |
2 |
|
MŰVELŐDÉSI HÁZ ÖSSZESEN |
2 |
2 |
||
091110 |
Óvoda, szakmai feladat |
13 |
13 |
|
091140 |
Óvoda működtetés |
2 |
2 |
|
104031 |
Bölcsődei ellátás szakmai |
3 |
3 |
|
ÓVODA, BÖLCSŐDE ÖSSZESEN |
18 |
18 |
||
096015 |
Gyermekétkeztetés konyha |
6 |
6 |
|
104035 |
Gyermekétkeztetés bölcsőde |
1 |
1 |
|
KONYHA ÖSSZESEN |
7 |
7 |
||
INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN |
49 |
1 |
50 |
|
041233 |
Közfoglalkoztatottak |
18 |
18 |
6. melléklet
Hivatkozás |
Megnevezés |
Előző időszak |
Tárgyi időszak |
---|---|---|---|
Eszközök |
|||
01 |
A/I/1 Vagyoni értékű jogok |
0 |
0 |
02 |
A/I/2 Szellemi termékek |
2 619 176 |
1 183 649 |
03 |
A/I/3 Immateriális javak értékhelyesbítése |
0 |
0 |
04 |
A/I Immateriális javak (=A/I/1+A/I/2+A/I/3) |
2 619 176 |
1 183 649 |
05 |
A/II/1 Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
1 500 828 190 |
1 483 282 231 |
06 |
A/II/2 Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
29 181 676 |
22 170 949 |
07 |
A/II/3 Tenyészállatok |
0 |
0 |
08 |
A/II/4 Beruházások, felújítások |
118 012 938 |
198 554 450 |
09 |
A/II/5 Tárgyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
10 |
A/II Tárgyi eszközök (=A/II/1+...+A/II/5) |
1 648 022 804 |
1 704 007 630 |
11 |
A/III/1 Tartós részesedések (=A/III/1a+…+A/III/1e) |
24 616 972 |
24 616 972 |
12 |
A/III/1a - ebből: tartós részesedések jegybankban |
0 |
0 |
13 |
A/III/1b - ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban |
24 616 972 |
24 616 972 |
14 |
A/III/1c - ebből: tartós részesedésel pénzügyi vállalkozásban |
0 |
0 |
15 |
A/III/1d - ebből: tartós részesedések társulásban |
0 |
0 |
16 |
A/III/1e - ebből: egyéb tartós részesedések |
0 |
0 |
17 |
A/III/2 Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=A/III/2a+A/III/2/b) |
0 |
0 |
18 |
A/III/2a - ebből: államkötvények |
0 |
0 |
19 |
A/III/2b - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
20 |
A/III/3 Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
21 |
A/III Befektetett pénzügyi eszközök (=A/III/1+A/III/2+A/III/3) |
24 616 972 |
24 616 972 |
22 |
A/IV/1 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1a+A/IV/1b+A/IV/1c) |
0 |
0 |
23 |
A/IV/1a - ebből: immateriális javak |
0 |
0 |
24 |
A/IV/1b - ebből: tárgyi eszközök |
0 |
0 |
25 |
A/IV/1c - ebből: tartós részesedések, tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok |
0 |
0 |
26 |
A/IV/2 Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök értékhelyesbítése |
0 |
0 |
27 |
A/IV Koncesszióba, vagyonkezelésbe adott eszközök (=A/IV/1+A/IV/2) |
0 |
0 |
28 |
A) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (=A/I+A/II+A/III+A/IV) |
1 675 258 952 |
1 729 808 251 |
29 |
B/I/1 Vásárolt készletek |
0 |
0 |
30 |
B/I/2 Átsorolt, követelés fejében átvett készletek |
0 |
0 |
31 |
B/I/3 Egyéb készletek |
0 |
0 |
32 |
B/I/4 Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek |
0 |
0 |
33 |
B/I/5 Növendék-, hízó és egyéb állatok |
0 |
0 |
34 |
B/I Készletek (=B/I/1+…+B/I/5) |
0 |
0 |
35 |
B/II/1 Nem tartós részesedések |
0 |
0 |
36 |
B/II/2 Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok (>=B/II/2a+…+B/II/2e) |
0 |
0 |
37 |
B/II/2a - ebből: kárpótlási jegyek |
0 |
0 |
38 |
B/II/2b - ebből: kincstárjegyek |
0 |
0 |
39 |
B/II/2c - ebből: államkötvények |
0 |
0 |
40 |
B/II/2d - ebből: helyi önkormányzatok kötvényei |
0 |
0 |
41 |
B/II/2e - ebből: befektetési jegyek |
0 |
0 |
42 |
B/II Értékpapírok (=B/II/1+B/II/2) |
0 |
0 |
43 |
B) NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK (= B/I+B/II) |
0 |
0 |
44 |
C/I/1 Éven túli lejáratú forint lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
45 |
C/I/2 Éven túli lejáratú deviza lekötött bankbetétek |
0 |
0 |
46 |
C/I Lekötött bankbetétek (=C/I/1+…+C/I/2) |
0 |
0 |
47 |
C/II/1 Forintpénztár |
16 090 |
73 525 |
48 |
C/II/2 Valutapénztár |
0 |
0 |
49 |
C/II/3 Betétkönyvek, csekkek, elektronikus pénzeszközök |
0 |
0 |
50 |
C/II Pénztárak, csekkek, betétkönyvek (=C/II/1+C/II/2+C/II/3) |
16 090 |
73 525 |
51 |
C/III/1 Kincstáron kívüli forintszámlák |
118 112 702 |
426 468 195 |
52 |
C/III/2 Kincstárban vezetett forintszámlák |
0 |
0 |
53 |
C/III Forintszámlák (=C/III/1+C/III/2) |
118 112 702 |
426 468 195 |
54 |
C/IV/1 Kincstáron kívüli devizaszámlák |
0 |
0 |
55 |
C/IV/2 Kincstárban vezetett devizaszámlák |
0 |
0 |
56 |
C/IV Devizaszámlák (=CIV/1+C/IV/2) |
0 |
0 |
57 |
C) PÉNZESZKÖZÖK (=C/I+…+C/IV) |
118 128 792 |
426 541 720 |
58 |
D/I/1 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/1a) |
0 |
0 |
59 |
D/I/1a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
60 |
D/I/2 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/I/2a) |
0 |
0 |
61 |
D/I/2a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
62 |
D/I/3 Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/I/3a+…+D/I/3f) |
59 200 831 |
10 142 226 |
63 |
D/I/3a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
64 |
D/I/3b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
65 |
D/I/3c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
66 |
D/I/3d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
0 |
0 |
67 |
D/I/3e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
29 893 550 |
8 541 724 |
68 |
D/I/3f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
29 307 281 |
1 600 502 |
69 |
D/I/4 Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre (=D/I/4a+…+D/I/4i) |
1 448 390 |
1 240 806 |
70 |
D/I/4a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
1 395 328 |
1 186 822 |
71 |
D/I/4b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
72 |
D/I/4c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ellátási díjakra |
19 645 |
19 645 |
73 |
D/I/4d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
33 398 |
34 320 |
74 |
D/I/4e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
75 |
D/I/4f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
17 |
17 |
76 |
D/I/4g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
77 |
D/I/4h - ebből: költségvetési évben esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
78 |
D/I/4i - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
2 |
2 |
79 |
D/I/5 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/I/5a+…+D/I/5e) |
0 |
0 |
80 |
D/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
81 |
D/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
82 |
D/I/5c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
83 |
D/I/5d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
84 |
D/I/5e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
85 |
D/I/6 Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/I/6a+D/I/6b+D/I/6c) |
2 339 824 |
2 215 824 |
86 |
D/I/6a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
87 |
D/I/6b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
88 |
D/I/6c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
2 339 824 |
2 215 824 |
89 |
D/I/7 Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/I/7a+D/I/7b+D/I/7c) |
324 040 |
130 840 |
90 |
D/I/7a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
91 |
D/I/7b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
92 |
D/I/7c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
324 040 |
130 840 |
93 |
D/I/8 Költségvetési évben esedékes követelések finanszírozási bevételekre (>=D/I/8a+…+D/I/8g) |
0 |
0 |
94 |
D/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
95 |
D/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
96 |
D/I/8c - ebből: költségvetési évben esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
97 |
D/I/8d - ebből: költségvetési évben esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
98 |
D/I/8e - ebből: költségvetési évben esedékes követelések rövid lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
99 |
D/I/8f - ebből: költségvetési évben esedékes követelések forgatási célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
100 |
D/I/8g - ebből: költségvetési évben esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
101 |
D/I Költségvetési évben esedékes követelések (=D/I/1+…+D/I/8) |
63 313 085 |
13 729 696 |
102 |
D/II/1 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/1a) |
0 |
0 |
103 |
D/II/1a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
104 |
D/II/2 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről (>=D/II/2a) |
0 |
0 |
105 |
D/II/2a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson belülről |
0 |
0 |
106 |
D/II/3 Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre (=D/II/3a+…+D/II/3f) |
0 |
0 |
107 |
D/II/3a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések jövedelemadókra |
0 |
0 |
108 |
D/II/3b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések szociális hozzájárulási adóra és járulékokra |
0 |
0 |
109 |
D/II/3c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések bérhez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó adókra |
0 |
0 |
110 |
D/II/3d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra |
0 |
0 |
111 |
D/II/3e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira |
0 |
0 |
112 |
D/II/3f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre |
0 |
0 |
113 |
D/II/4 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre (=D/II/4a+…+D/II/4i) |
0 |
0 |
114 |
D/II/4a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére |
0 |
0 |
115 |
D/II/4b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések tulajdonosi bevételekre |
0 |
0 |
116 |
D/II/4c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ellátási díjakra |
0 |
0 |
117 |
D/II/4d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra |
0 |
0 |
118 |
D/II/4e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére |
0 |
0 |
119 |
D/II/4f - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések kamatbevételekre és más nyereségjellegű bevételekre |
0 |
0 |
120 |
D/II/4g - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb pénzügyi műveletek bevételeire |
0 |
0 |
121 |
D/II/4h - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések biztosító által fizetett kártérítésre |
0 |
0 |
122 |
D/II/4i - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb működési bevételekre |
0 |
0 |
123 |
D/II/5 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási bevételre (=D/II/5a+…+D/II/5e) |
0 |
0 |
124 |
D/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések immateriális javak értékesítésére |
0 |
0 |
125 |
D/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések ingatlanok értékesítésére |
0 |
0 |
126 |
D/II/5c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb tárgyi eszközök értékesítésére |
0 |
0 |
127 |
D/II/5d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések értékesítésére |
0 |
0 |
128 |
D/II/5e - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételekre |
0 |
0 |
129 |
D/II/6 Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre (>=D/II/6a+D/II/6b+D/II/6c) |
0 |
0 |
130 |
D/II/6a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
131 |
D/II/6b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
132 |
D/II/6c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
133 |
D/II/7 Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre (>=D/II/7a+D/II/7b+D/II/7c) |
0 |
0 |
134 |
D/II/7a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése az Európai Uniótól |
0 |
0 |
135 |
D/II/7b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése kormányoktól és más nemzetközi szervezetektől |
0 |
0 |
136 |
D/II/7c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről |
0 |
0 |
137 |
D/II/8 Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre (=D/II/8a+D/II/8b+D/II/8c+D/II/8d) |
0 |
0 |
138 |
D/II8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
139 |
D/II8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztésére |
0 |
0 |
140 |
D/II8c - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések hosszú lejáratú tulajdonosi kölcsönök bevételeire |
0 |
0 |
141 |
D/II8d - ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú külföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből |
0 |
0 |
142 |
D/II Költségvetési évet követően esedékes követelések (=D/II/1+…+D/II/8) |
0 |
0 |
143 |
D/III/1 Adott előlegek (=D/III/1a+…+D/III/1f) |
5 015 058 |
16 300 901 |
144 |
D/III/1a - ebből: immateriális javakra adott előlegek |
0 |
0 |
145 |
D/III/1b - ebből: beruházásokra, felújításokra adott előlegek |
4 649 916 |
12 146 477 |
146 |
D/III/1c - ebből: készletekre adott előlegek |
0 |
0 |
147 |
D/III/1d - ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek |
0 |
4 154 424 |
148 |
D/III/1e - ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek |
0 |
0 |
149 |
D/III/1f - ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések |
365 142 |
0 |
150 |
D/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
0 |
0 |
151 |
D/III/3 Más által beszedett bevételek elszámolása |
0 |
0 |
152 |
D/III/4 Forgótőke elszámolása |
150 000 |
90 000 |
153 |
D/III/5 Vagyonkezelésbe adott eszközökkel kapcsolatos visszapótlási követelés elszámolása |
0 |
0 |
154 |
D/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
155 |
D/III/7 Folyósított, megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátások elszámolása |
0 |
265 408 |
156 |
D/III/8 Részesedésszerzés esetén átadott eszközök |
0 |
0 |
157 |
D/III/9 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átadott pénzeszközök, biztosítékok |
0 |
0 |
158 |
D/III Követelés jellegű sajátos elszámolások (=D/III/1+…+D/III/9) |
5 165 058 |
16 656 309 |
159 |
D) KÖVETELÉSEK (=D/I+D/II+D/III) |
68 478 143 |
30 386 005 |
160 |
E/I/1 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
161 |
E/I/2 Más előzetesen felszámított levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
162 |
E/I/3 Adott előleghez kapcsolódó előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
163 |
E/I/4 Más előzetesen felszámított nem levonható általános forgalmi adó |
0 |
0 |
164 |
E/I Előzetesen felszámított általános forgalmi adó elszámolása (=E/I/1+…+E/I/4) |
0 |
0 |
165 |
E/II/1 Kapott előleghez kapcsolódó fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
0 |
166 |
E/II/2 Más fizetendő általános forgalmi adó |
0 |
-473 792 |
167 |
E/II Fizetendő általános forgalmi adó elszámolása (=E/II/1+E/II/2) |
0 |
-473 792 |
168 |
E/III/1 December havi illetmények, munkabérek elszámolása |
0 |
0 |
169 |
E/III/2 Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai |
0 |
0 |
170 |
E/III Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások (=E/III/1+E/III/2) |
0 |
0 |
171 |
E) EGYÉB SAJÁTOS ELSZÁMOLÁSOK (=E/I+E/II+E/III) |
0 |
-473 792 |
172 |
F/1 Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
173 |
F/2 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
174 |
F/3 Halasztott ráfordítások |
0 |
0 |
175 |
F) AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=F/1+F/2+F/3) |
0 |
0 |
176 |
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN (=A+B+C+D+E+F) |
1 861 865 887 |
2 186 262 184 |
Források |
|||
177 |
G/I Nemzeti vagyon induláskori értéke |
1 579 078 811 |
1 579 078 811 |
178 |
G/II Nemzeti vagyon változásai |
-172 173 183 |
-172 173 183 |
179 |
G/III Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai |
34 774 907 |
34 774 907 |
180 |
G/IV Felhalmozott eredmény |
-178 085 936 |
5 983 190 |
181 |
G/V Eszközök értékhelyesbítésének forrása |
0 |
0 |
182 |
G/VI Mérleg szerinti eredmény |
184 069 126 |
19 987 903 |
183 |
G/ SAJÁT TŐKE (= G/I+…+G/VI) |
1 447 663 725 |
1 467 651 628 |
184 |
H/I/1 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
185 |
H/I/2 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
186 |
H/I/3 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
11 201 |
12 046 |
187 |
H/I/4 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
6 000 |
0 |
188 |
H/I/5 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/I/5a+H/I/5b) |
0 |
0 |
189 |
H/I/5a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
190 |
H/I/5b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
191 |
H/I/6 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
192 |
H/I/7 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
193 |
H/I/8 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/I/8a+H/I/8b) |
0 |
0 |
194 |
H/I/8a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
195 |
H/I/8b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
196 |
H/I/9 Költségvetési évben esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/I/9a+…+H/I/9l) |
0 |
0 |
197 |
H/I/9a - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
198 |
H/I/9b - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
199 |
H/I/9c - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
200 |
H/I/9d - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
201 |
H/I/9e - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
202 |
H/I/9f - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
203 |
H/I/9g - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
0 |
0 |
204 |
H/I/9h - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
205 |
H/I/9i - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
206 |
H/I/9j - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
0 |
0 |
207 |
H/I/9k - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
208 |
H/I/9l - ebből: költségvetési évben esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
209 |
H/I Költségvetési évben esedékes kötelezettségek (=H/I/1+…+H/I/9) |
17 201 |
12 046 |
210 |
H/II/1 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra |
0 |
0 |
211 |
H/II/2 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek munkaadókat terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra |
0 |
0 |
212 |
H/II/3 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra |
0 |
0 |
213 |
H/II/4 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek ellátottak pénzbeli juttatásaira |
0 |
0 |
214 |
H/II/5 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb működési célú kiadásokra (>=H/II/5a+H/II/5b) |
0 |
0 |
215 |
H/II/5a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
216 |
H/II/5b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek működési célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
217 |
H/II/6 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra |
0 |
0 |
218 |
H/II/7 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felújításokra |
0 |
0 |
219 |
H/II/8 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek egyéb felhalmozási célú kiadásokra (>=H/II/8a+H/II/8b) |
0 |
0 |
220 |
H/II/8a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztésére államháztartáson belülre |
0 |
0 |
221 |
H/II/8b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek felhalmozási célú támogatásokra az Európai Uniónak |
0 |
0 |
222 |
H/II/9 Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finanszírozási kiadásokra (>=H/II/9a+…+H/II/9j) |
12 459 196 |
13 158 112 |
223 |
H/II/9a - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztésére pénzügyi vállalkozásnak |
0 |
0 |
224 |
H/II/9b - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek kincstárjegyek beváltására |
0 |
0 |
225 |
H/II/9c - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek belföldi kötvények beváltására |
0 |
0 |
226 |
H/II/9d - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
227 |
H/II/9e - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetésére |
12 459 196 |
13 158 112 |
228 |
H/II/9f - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek pénzügyi lízing kiadásaira |
0 |
0 |
229 |
H/II/9g - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi értékpapírok beváltására |
0 |
0 |
230 |
H/II/9h - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi kormányoknak és nemzetközi szervezeteknek |
0 |
0 |
231 |
H/II/9i - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek külföldi hitelek, kölcsönök törlesztésére külföldi pénzintézeteknek |
0 |
0 |
232 |
H/II/9j - ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek váltókiadásokra |
0 |
0 |
233 |
H/II Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek (=H/II/1+…+H/II/9) |
12 459 196 |
13 158 112 |
234 |
H/III/1 Kapott előlegek |
16 094 324 |
13 904 942 |
235 |
H/III/2 Továbbadási célból folyósított támogatások, ellátások elszámolása |
8 970 |
0 |
236 |
H/III/3 Más szervezetet megillető bevételek elszámolása |
1 572 806 |
2 830 340 |
237 |
H/III/4 Forgótőke elszámolása (Kincstár) |
0 |
0 |
238 |
H/III/5 Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközökkel kapcsolatos egyes kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
0 |
0 |
239 |
H/III/6 Nem társadalombiztosítás pénzügyi alapjait terhelő kifizetett ellátások megtérítésének elszámolása |
0 |
0 |
240 |
H/III/8 Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok |
13 397 081 |
13 397 081 |
241 |
H/III/9 Nemzetközi támogatási programok pénzeszközei |
0 |
0 |
242 |
H/III/10 Államadósság Kezelő Központ Zrt.-nél elhelyezett fedezeti betétek |
0 |
0 |
243 |
H/III Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások (=H/III/1+…+H/III/10) |
31 073 181 |
30 132 363 |
244 |
H) KÖTELEZETTSÉGEK (=H/I+H/II+H/III) |
43 549 578 |
43 302 521 |
245 |
I) KINCSTÁRI SZÁMLAVEZETÉSSEL KAPCSOLATOS ELSZÁMOLÁSOK |
0 |
0 |
246 |
J/1 Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása |
0 |
0 |
247 |
J/2 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása |
6 013 446 |
4 872 632 |
248 |
J/3 Halasztott eredményszemléletű bevételek |
364 639 138 |
670 435 403 |
249 |
J) PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK (=J/1+J/2+J/3) |
370 652 584 |
675 308 035 |
250 |
FORRÁSOK ÖSSZESEN (=G+H+I+J) |
1 861 865 887 |
2 186 262 184 |
7. melléklet
Megnevezés |
Nyitó |
Állomány- változás |
Záró |
---|---|---|---|
ÖSSZESEN |
|||
Forintpénztár |
16 090 |
118 635 |
198 725 |
Pénztárak összesen |
16 090 |
118 635 |
198 725 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
102 547 008 |
51 381 369 |
153 928 377 |
Kincstárban vezetett forintszámlák |
420 645 |
273 717 641 |
274 138 286 |
Forintszámlák összesen |
102 967 653 |
325 099 010 |
428 066 663 |
PÉNZESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
102 983 743 |
325 217 645 |
428 265 388 |
ÖNKORMÁNYZAT |
|||
Forintpénztár |
16 090 |
57 435 |
73 525 |
Pénztárak összesen |
16 090 |
57 435 |
73 525 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
98 185 687 |
54 144 222 |
152 329 909 |
Kincstárban vezetett forintszámlák |
420 645 |
273 717 641 |
274 138 286 |
Forintszámlák összesen |
98 606 332 |
327 861 863 |
426 468 195 |
Pénzeszköz összesen |
98 622 422 |
327 919 298 |
426 541 720 |
POLGÁRMESTERI HIVATAL |
|||
Forintpénztár |
0 |
0 |
64 000 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
2 543 635 |
-2 143 766 |
399 869 |
Pénzeszköz összesen |
2 543 635 |
-2 143 766 |
463 869 |
ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE |
|||
Forintpénztár |
0 |
41 105 |
41 105 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
119 146 |
-69 363 |
49 783 |
Pénzeszköz összesen |
119 146 |
-28 258 |
90 888 |
MŰVELŐDÉSI HÁZ |
|||
Forintpénztár |
0 |
20 095 |
20 095 |
Kincstáron kívüli forintszámlák |
1 698 540 |
-549 724 |
1 148 816 |
Pénzeszköz összesen |
1 698 540 |
-529 629 |
1 168 911 |
8. melléklet
Megnevezés |
Kizárólagosan önkormányzati |
Nemzetgazdasági szempontból |
Korlátozottan forgalomképes |
Üzleti (forgalomképes) vagyon |
ÖSSZESEN |
---|---|---|---|---|---|
ESZKÖZÖK |
|||||
Immateriális javak |
1 183 649 |
0 |
1 183 649 |
||
Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok |
1 018 111 904 |
454 165 916 |
11 004 411 |
1 483 282 231 |
|
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
22 170 949 |
22 170 949 |
|||
Beruházások, felújítások |
198 554 450 |
198 554 450 |
|||
Befektetett pénzügyi eszközök |
4 209 972 |
20 407 000 |
24 616 972 |
||
Értékpapírok |
0 |
||||
Pénzeszközök |
426 541 720 |
426 541 720 |
|||
Követelések |
30 386 005 |
30 386 005 |
|||
Egyéb sajátos eszközoldali elszámolások |
-473 792 |
-473 792 |
|||
Aktív időbeli elhatárolások |
0 |
0 |
|||
ESZKÖZÖK ÖSSZESEN |
1 018 111 904 |
0 |
459 559 537 |
708 590 743 |
2 186 262 184 |
FORRÁSOK |
|||||
Saját tőke |
1 467 651 628 |
1 467 651 628 |
|||
Kötelezettségek |
13 158 112 |
30 144 409 |
43 302 521 |
||
Passzív időbeli elhatárolások |
675 308 035 |
675 308 035 |
|||
FORRÁSOK ÖSSZESEN |
1 467 651 628 |
0 |
688 466 147 |
30 144 409 |
2 186 262 184 |
9. melléklet
Követelés megnevezése |
Elengedés jogcíme |
Elengett követelés összege |
---|---|---|
helyi adó |
méltányosság |
0 |
gépjárműadó |
méltányosság |
0 |
késed.pótlék tartozásból |
méltányosság |
0 |
ellátottak térítési díja, ill. kártérítése |
méltányosság |
0 |
lakosság részére lakásépítéshez, felújításhoz nyújtott kölcsönök |
kedvezmény, mentesség |
0 |
helyiségek, eszközök hasznosításából származó bevételek |
kedvezmény, mentesség |
144 000 |
10. melléklet
Megnevezés |
Követelés összege |
---|---|
KÖVETELÉSEK ÖSSZESEN |
31 374 870 |
Költségvetési évben esedékes követelések |
14 718 561 |
Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre Önkormányzatnál |
10 142 226 |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések helyi iparűzési adóra |
11 899 053 |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések gépjárműadóra |
0 |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések idegenforgalmi adóra |
0 |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések bírságra |
145 100 |
- ebből: költségvetési évben esedékes követelések késedelmi pótlékra |
8 070 189 |
-ebből: adókra elszámolt értékvesztés összege |
-9 972 116 |
Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre |
2 229 671 |
ebből Önkormányzatnál: |
|
Bérleti díjakból, közvetített szolgáltatásból, ellátási díjakból, kötbérből származó követelés |
1 240 806 |
ebből Polgármesteri Hivatalnál: |
|
Egyéb elszámolás TB, CST ellátásból kifolyólag |
46 039 |
ebből Orgoványi Napköziotthonos Óvoda és Bölcsődénél: |
|
Étkezési térítési díjak , egyéb elszámolás TB, CST elszámolásból kifolyólag |
942 826 |
Költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére |
2 215 824 |
Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre Önkormányzatnál |
130 840 |
Költségvetési évet követően esedékes követelések |
16 656 309 |
elszámolás alat álló túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések (Önkormányzat) |
16 300 901 |
Forgótőke elszámolása (Magyar Államkincstár családtámogatásra, társadalombiztosítási ellátások kifizetésére tőke biztosítása) |
355 408 |
11. melléklet
Megnevezés |
Kötelezettség összege |
---|---|
KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN |
43 302 521 |
Költségvetési éveben esedékes kötelezettségek Önkormányzatnál |
12 046 |
Egyéb szolgáltatások |
12 046 |
Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek Önkormányzatnál |
13 158 112 |
00. havi finanszírozás miatti visszafizetési kötelezettség |
13 158 112 |
Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások |
30 132 363 |
Önkormányzatnál: |
30 132 363 |
Adó túlfizetések előírása kimutatás szerint |
13 904 942 |
Más szervezetet megillető bevételek elszámolása: befolyt gépjárműadó, bírság |
2 830 340 |
Jóteljesítési garancia miatt visszatartott összeg |
13 397 081 |
12. melléklet
COFOG |
Jogcím megnevezés |
Támogatás |
Felhasználás |
||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Általános támogatás |
Bér- támogatás |
Működési |
Támogatás |
Bér és járulék |
Dologi kiadás |
Kiadás |
(-) Eltérés |
||
I. |
Önkormányzat működésének általános támogatása |
154 771 430 |
342 332 |
155 113 762 |
104 777 167 |
65 668 043 |
170 445 210 |
||
011130. |
Önkormányzati hivatal működtetés |
86 013 911 |
19 151 956 |
105 165 867 |
|||||
013320. |
Köztemető fenntartás |
785 745 |
785 745 |
||||||
045120. |
Út, autópálya építése |
4 308 638 |
4 308 638 |
||||||
045160. |
Közutak üzemeltetése |
7 542 984 |
7 542 984 |
||||||
064010. |
Közvilágítás |
5 486 087 |
5 486 087 |
||||||
066010. |
Zöldterület kezelése |
3 739 325 |
8 943 712 |
12 683 037 |
|||||
066020. |
Város- és község gazdálkodás |
11 682 718 |
6 673 268 |
18 355 986 |
|||||
072111. |
Háziorvosi feladat ellátáshoz hozzájárulás |
3 341 213 |
2 438 395 |
5 779 608 |
|||||
072311. |
Fogorvosi feladat ellátáshoz hozzájárulás |
0 |
6 072 732 |
6 072 732 |
|||||
074040. |
Járványügyi ellátáshoz hozzájárulás |
0 |
692 839 |
692 839 |
|||||
082092. |
Közművelődési feladathoz hozzájárulás |
0 |
3 571 687 |
3 571 687 |
|||||
II. |
Egyes köznevelési feladatok támogatása |
11 522 420 |
70 874 400 |
0 |
82 396 820 |
74 860 012 |
7 759 826 |
82 619 838 |
|
091110. |
Óvodai nevelés, ellátás szakmai feladatai |
70 874 400 |
70 874 400 |
60 631 104 |
317 403 |
60 948 507 |
|||
091120. |
Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének, |
5 310 179 |
0 |
5 310 179 |
|||||
091140. |
Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai |
11 522 420 |
11 522 420 |
8 918 729 |
7 442 423 |
16 361 152 |
|||
III. |
Szociális, gyermekjóléti, és gyermekétkeztetés támogatása |
38 808 314 |
23 913 000 |
21 389 246 |
84 110 560 |
39 059 795 |
54 469 080 |
93 528 875 |
|
III.2. |
Szociális feladatok egyéb támogatása |
25 723 366 |
0 |
25 723 366 |
775 945 |
25 393 479 |
26 169 424 |
||
107060. |
Egyes szociális pénzbeli és természetbeni ellátások, támogatások |
775 945 |
7 357 452 |
11 330 600 |
|||||
Idősek napközi otthona működési ktg |
498 101 |
3 695 304 |
|||||||
Települési támogatás |
4 031 625 |
4 031 625 |
|||||||
Köztemetés |
157 856 |
157 856 |
|||||||
70 év felettiek, újszülöttek köszöntése |
775 945 |
2 189 870 |
2 965 815 |
||||||
BURSA, Arany János program oktatásban résztvevők támogatása |
480 000 |
480 000 |
|||||||
104031. |
Bölcsődei ellátás támogatásból jogcím szerinti felhasználás feletti rész |
91 633 |
91 633 |
||||||
096015. |
Gyermekétkeztetés támogatásából a jogcím szerinti felhasználás feletti rész |
2 900 716 |
2 900 716 |
||||||
104037. |
Szünidei gyermekétkeztetés támogatásából a jogcím szerinti |
1 449 038 |
1 449 038 |
||||||
018030. |
Helvécia Mikrotérségi Szociális és Gyermekjóléti Feladatellátó |
13 162 840 |
13 162 840 |
||||||
041233. |
Tüzifa szállítás szociálisan rászorultaknak, tüzifa önerő |
431 800 |
431 800 |
||||||
III.3. |
Egyes jóléti és szociális feladatok támogatása |
10 312 754 |
9 437 000 |
2 605 201 |
22 354 955 |
17 822 029 |
4 654 199 |
22 476 228 |
|
107055. |
Tanyagondnoki szolgálat támogatása |
8 500 000 |
458 000 |
686 201 |
9 644 201 |
7 422 536 |
2 251 305 |
9 673 841 |
|
104031. |
Bölcsőde támogatása |
1 812 754 |
8 979 000 |
1 919 000 |
12 710 754 |
10 399 493 |
2 402 894 |
12 802 387 |
|
III.5. |
Intézményi gyermekétkeztetés támogatása |
1 437 824 |
14 476 000 |
18 784 045 |
34 697 869 |
19 057 253 |
23 042 562 |
42 099 815 |
|
096015. |
Gyermekétkeztetés köznevelési intézményben |
15 054 824 |
22 335 469 |
37 390 293 |
|||||
104035. |
Gyermekétkeztetés bölcsődében |
4 002 429 |
707 093 |
4 709 522 |
|||||
III.6 |
A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása |
1 334 370 |
1 334 370 |
1 404 568 |
1 378 840 |
2 783 408 |
|||
104037. |
Intézményen kívüli gyermekétkeztetés |
1 404 568 |
1 378 840 |
2 783 408 |
|||||
IV. |
Kulturális feladatok támogatása |
4 332 213 |
1 489 090 |
0 |
5 821 303 |
5 014 022 |
4 378 968 |
9 392 990 |
|
082091, 082092. |
Közművelődés, kulturális értékek gondozása |
5 014 022 |
4 378 968 |
9 392 990 |
|||||
Helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásai |
54 208 722 |
0 |
0 |
54 208 722 |
22 611 019 |
41 487 039 |
64 098 058 |
255 594 |
|
23. cím kiegészítő támogatás |
9 237 272 |
9 237 272 |
8 982 278 |
8 982 278 |
254 994 |
||||
Idegenforgalmi adóhoz kapcsolódó kiegészítő támogatás |
84 900 |
84 900 |
84 300 |
84 300 |
600 |
||||
Szociális célú tüzelőanyag vásárláshoz támogatás |
1 619 250 |
1 619 250 |
0 |
1 619 250 |
1 619 250 |
||||
082091. |
Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás |
167 000 |
167 000 |
167 000 |
167 000 |
||||
072111. |
Háziorvosi alapellátás |
17 046 500 |
17 046 500 |
3 341 231 |
19 484 877 |
22 826 108 |
|||
072311. |
Fogorvosi alapellátás |
13 812 300 |
13 812 300 |
1 175 000 |
18 710 032 |
19 885 032 |
|||
074031. |
Család és nővédelmi egészségügyi szolgáltatás |
12 241 500 |
12 241 500 |
9 112 510 |
1 421 580 |
10 534 090 |
|||
TÁMOGATÁS ÖSSZESEN |
263 643 099 |
96 618 822 |
21 389 246 |
381 651 167 |
246 322 015 |
173 762 956 |
420 084 971 |
255 594 |
|
Visszavont támogatásból adódó visszafizetési kötelezettség: |
|||||||||
Eredeti (folyósított támogatás) |
Mutatók alapján ténylegesen járó támogatás |
Visszafizetendő/Járó támogatás |
|||||||
III.5. |
Intézményi gyermekétkeztetés támogatása |
33 678 045 |
33 260 045 |
-418 000 |
|||||
III.6 |
A rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének támogatása |
1 414 740 |
1 334 370 |
-80 370 |
|||||
Összesen |
-498 370 |