Kunszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelete
Kunszállás Község Önkormányzatának 2026. évi költségvetéséről
Hatályos: 2026. 02. 11Kunszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelete
Kunszállás Község Önkormányzatának 2026. évi költségvetéséről
[1] Kunszállás Község Önkormányzata Képviselő-testülete a felelősségteljes gazdálkodás szempontjait figyelembe véve,
[2] az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, az Önkormányzat Pénzügyi és Ügyrendi Bizottsága véleményének kikérésével a következőket rendeli el:
A RENDELET HATÁLYA
1. § E rendelet hatálya kiterjed Kunszállás Község Önkormányzata Képviselő-testületére (a továbbiakban: Képviselő-testületére) és szerveire, valamint az önkormányzat által irányított költségvetési szervekre (a továbbiakban: intézmények).
A KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
A költségvetés főösszegei
2. § (1) A Képviselő-testület az Önkormányzat 2026. évi költségvetését az alábbiak szerint hagyja jóvá:
a) kiadási főösszegét 1.582.422.937 Ft-ban, amelyből
aa) működési kiadások összegét 894.872.303 Ft-ban
ab) felhalmozási kiadások összegét 343.590.000 Ft-ban
ac) finanszírozási célú kiadások összegét 343.960.634 Ft-ban
b) bevételeinek főösszegét 1.582.422.937 Ft-ban, amelyből
ba) működési célú bevételek összegét 676.702.320 Ft-ban
bb) felhalmozási célú bevételek összegét 253.923.656 Ft-ban
bc) finanszírozási bevételek összegét 651.796.961 Ft-ban
bd) ebből a maradvány összegét 220.001.688 Ft-ban
c) a bevételeinek és a kiadások egyenlegét 0 Ft-ban, amelyből:
ca) működési egyenlegét -218.169.983 Ft-ban
cb) felhalmozási egyenlegét -89.666.344 Ft-ban
cc) finanszírozási egyenlegét + 307.836.327 Ft-ban
állapítja meg.
(2) A Képviselő-testület megállapítja, hogy az (1) bekezdés c) pontjában szereplő költségvetési hiány 0 Ft, további intézkedést a rendelet elfogadása időpontjában nem igényel.
(3) A Képviselő-testület az intézmények önkormányzati támogatásának előirányzatát 331.945.273 Ft-ban állapítja meg.
A költségvetési főösszegek részletezése
3. § (1) Kunszállás Község Önkormányzata 2026. évi összevont költségvetésének mérlegét közgazdasági tagolásban az 1., 5. és 6. mellékletek tartalmazzák.
(2) A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi összevont bevételi és összevont kiadási főösszegnek jogcím-csoportok, jogcímek szerinti részletezését kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, valamint állami (államigazgatási) feladatok szerinti bontásban a 2., 3. és 4. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(3) A Képviselő-testület a költségvetési év azon fejlesztési céljait, amelyek megvalósításához adósságot keletkeztető ügylet megkötése válik szükségessé, a 22. és 23. mellékletek szerint hagyja jóvá.
(4) A Képviselő-testület az önkormányzat 2026. évi beruházási és felújítási előirányzatait - beruházásonként, felújításonként - a 7. és 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(5) Az európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit és kiadásait a 9. melléklet szerint hagyja jóvá.
(6) A Képviselő-testület az önkormányzat és az általa irányított költségvetési szervek 2026. évi költségvetési bevételeit és költségvetési kiadásait jogcímenként, feladatcsoport, kiemelt előirányzatok szerinti bontásban a 10., 11., 12., 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20. és 21. mellékletek szerint hagyja jóvá.
Az átmeneti időszak gazdálkodásának bevételei és kiadásai
4. § A Képviselő-testület 2026. évi átmeneti gazdálkodásáról szóló önkormányzati rendeletet nem alkotott.
Finanszírozási bevételek és kiadások és az ezekkel kapcsolatos hatáskörök
5. § (1) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy esetleges likviditás biztosítása céljából éven belül igénybe vehető folyószámlahitel keretösszegét szükség esetén, soron kívüli ülésen állapítja meg.
(2) A Képviselő-testület úgy dönt, hogy az (1) bekezdésben foglaltak szerint jár el fejlesztési célra igénybe vehető áthidaló kölcsön esetében is.
(3) A Képviselő-testület az önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit – az adósságot keletkeztető ügyletek futam idejének végéig vagy a kezesség érvényesíthetőségéig – és a saját bevételeinek várható összegeit a Kunszállás Község Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségeinek megállapításáról szóló határozat szerint állapítja meg.
Általános és céltartalékok és a felhasználásukhoz kapcsolódó hatáskörök
6. § A Képviselő-testület az önkormányzat kiadásai között általános tartalékként 155.355.768 Ft-ot állapít meg.
Tárgyéven túli év kiadási előirányzata terhére történő kötelezettségvállalás szabályai
7. § Tárgyéven túli év kiadási előirányzata terhére történő kötelezettségvállalásra
a) az önkormányzat esetében a tárgyévi költésgevetés kiadási előirányzataival,
b) európai uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló projektek esetében a 9. mellékletben szereplő kiadási előirányzattal,
c) az intézmények esetében a tárgyévi költségvetés kiadási előirányzataival
megegyező mértékig kerülhet sor.
Likviditáskezelés
8. § Az Önkormányzat a várható bevételek és az időszak elején rendelkezésre álló pénzkészlet együttes összegének alapulvételével a teljesíthető kiadásokról havi ütemezésű finanszírozási tervet, valamint a költségvetési rendelet elfogadását követően likviditási tervet készíthet.
9. § Az Önkormányzat helyi adó beszedési alszámláin, a pótlék és bírság beszedési alszámlán a negyedév végén rendelkezésre álló összeget a következő munkanapon az Önkormányzat fizetési számlája javára lehet utalni, figyelemmel az adószámlák közötti átutalások és adó-visszatérítések teljesíthetőségére. Az egyéb bevételek számlán rendelkezésre álló összeget legkésőbb a tárgyhót követő hónap 10. napjáig kell az Önkormányzat fizetési számlája javára utalni.
10. § A tárgyévet követő években esedékes adósságszolgálatból eredő fizetési kötelezettség teljesítésének biztosítása érdekében tett intézkedések eredményeként jelentkező pénzügyi többletet és az egyszeri bevételeket betétszámlára lehet helyezni.
A gazdálkodás szabályai
11. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) A költségvetési szervek az alapfeladatai ellátását szolgáló személyi juttatásokkal és az azokhoz kapcsolódó járulékok és egyéb közterhek előirányzataival rendelkeznek.
(3) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembevételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(4) A közös önkormányzati hivatal az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában köteles naprakész nyilvántartást vezetni.
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
12. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról külső belső ellenőr útján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
Vegyes rendelkezések
13. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy az önkormányzat által fejezeti kezelésű előirányzatokra vagy költségvetési támogatásra benyújtandó támogatási igény esetében – a pályázat benyújtását jóváhagyó, és a saját forrás biztosításáról szóló külön Képviselő-testületi döntés nélkül – az Önkormányzat nevében előzetesen nyilatkozzon a saját forrás biztosításáról azzal, hogy nyertes pályázat esetén a támogatási szerződés megkötéséhez Képviselő-testületi döntés szükséges.
14. § Az alaptevékenység ellátásához rendelkezésre álló kapacitáskihasználás körébe tartozó tevékenységekhez kapcsolódóan költségkalkulációt kell készíteni. Veszteséges tevékenység nem folytatható. Költségvetési támogatásból nem finanszírozható a szakmai alaptevékenységen felül – a rendelkezésre álló kapacitás igénybevételével – végzett tevékenység.
AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉNEK VÉGREHAJTÁSÁVAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
Előirányzatok módosítása, átcsoportosítása a Polgármesterre átruházott hatáskörben
15. § (1) A Polgármester a forrásfelhasználásról az 1. mellékletben szereplő előirányzatának értékéig jogosult dönteni esetenként 500.000 Ft értékhatárig. Döntéséről a költségvetési rendelet soron következő módosítása alkalmával tájékoztatja a Képviselő-testületet.
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítására a működési és a felhalmozási célú támogatások, a működési és a felhalmozási célú átvett pénzeszközök módosított előirányzatán felül pénzügyileg teljesült összeg erejéig, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításra.
Az Önkormányzat és Intézményei előirányzatának módosítása a Képviselő-testület hatáskörében
16. § Negyedévente felül kell vizsgálni az intézmények működési kiadásainak teljesítését, különös tekintettel az áremelkedésekre és a jogszabályi módosításokból származó többletkiadásokra. Ennek megfelelően kezdeményezni kell a szükséges előirányzat módosítást.
17. § A közhatalmi bevételek, intézményi működési bevételek és felhalmozási bevételek módosított előirányzatán felüli többletbevételüket a Képviselő-testület előzetes engedélyével használhatják fel. Az intézmények a többletbevétel felhasználására irányuló kérelmüket a Polgármesterhez nyújtják be. A Képviselő-testület a többletbevétel felhasználásának engedélyezéséről a költségvetési rendelet módosítása során dönt.
18. § (1) Azon pótelőirányzatok esetében, amelyek forrása pályázati támogatás, a pótelőirányzatnak az érintett intézmény költségvetésében történő biztosítására csak a pályázat elbírálását követően, a megítélt támogatás összegének erejéig kerülhet sor.
(2) Az (1) bekezdés szerinti forrás illetmény- vagy munkabéremelésre, a meglévő létszám határozatlan időre szóló foglalkoztatással történő növelésére abban az esetben használható fel, és az (1) bekezdés szerinti többletbevétel ilyen célú felhasználására is csak abban az esetben adható engedély, ha a forrás tartós és a következő évben a költségvetési szerv költségvetésében eredeti előirányzatként megtervezi.
(3) A kiemelt előirányzatok között átcsoportosítást hajtható végre, de az átcsoportosítás nem irányulhat a személyi juttatások előirányzatának növelésére, kivéve, ha a Képviselő-testület azt engedélyezi az előirányzatok jóváhagyásakor még nem ismert jogszabályváltozás miatt.
(4) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
19. § A beruházási kiadások, felújítások előirányzatának módosítása működési költségtöbbletet nem okozhat. A saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosítások többlet-támogatási igényt sem a tárgyévi költségvetésben, sem az azt követő években nem eredményezhetnek.
Személyi juttatások előirányzatával kapcsolatos rendelkezések
20. § (1) Az intézmények a személyi juttatások előirányzatának átmeneti megtakarítása terhére tartós kötelezettséget nem vállalhatnak. A személyi juttatások előirányzata felett a kötelezettségvállalási jogkörrel rendelkező intézmény vezetője – e jogkörében eljárva – a Képviselő-testület döntésével megvalósuló feladatváltozás miatt megüresedett álláshelyeket nem töltheti be, az ehhez kapcsolódóan jelentkező megtakarításokat még átmenetileg sem használhatja fel.
(2) Az intézmények a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó előirányzatain jelentkező maradvány összegének más kiemelt előirányzatra való átcsoportosítását kezdeményezhetik, azonban a megtakarítások a hatályos jogszabályokat figyelembe véve csak együtt, egymással arányosan módosíthatóak.
(3) Minden olyan esetben, ahol a jogszabály nem alanyi jogon járó illetménypótlékról, illetménykiegészítésről és kereset-kiegészítésről, valamint juttatásokról rendelkezik, az intézmény vezetője annak megállapítása előtt – a fedezet biztosítása érdekében – köteles a Polgármester előzetes hozzájárulását kérni.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
21. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
22. § E rendelet rendelkezéseit 2026. január 1-jétől kell alkalmazni.
1. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
BEVÉTELEK |
2025 |
2026 |
|
|
Forintban |
|||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
328 352 934 |
324 296 384 |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
109 385 015 |
98 601 640 |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
131 033 748 |
142 832 912 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
44 926 877 |
44 235 500 |
|
1.4. |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
35 799 186 |
34 580 968 |
|
1.5. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 821 268 |
4 045 364 |
|
1.6. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
1 386 840 |
|
|
1.7. |
Elszámolásból származó bevételek |
||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
37 246 642 |
60 240 966 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei NEAK/Elkülönített állami pénzalapok |
37 246 642 |
60 240 966 |
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
113 843 579 |
224 300 000 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
113 843 579 |
224 300 000 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
227 110 591 |
223 000 000 |
|
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+...+4.1.3.) |
226 716 483 |
223 000 000 |
|
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
2 966 744 |
3 000 000 |
|
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
||
|
4.1.3. |
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
223 749 739 |
220 000 000 |
|
4.2. |
Gépjárműadó |
||
|
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||
|
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
394 108 |
|
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
70 108 563 |
69 164 970 |
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
14 458 402 |
14 471 000 |
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
850 610 |
520 000 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
21 395 597 |
20 620 000 |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
13 263 322 |
12 063 970 |
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
6 229 000 |
6 970 000 |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
3 391 467 |
5 000 000 |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
10 520 165 |
9 520 000 |
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
71 449 606 |
29 623 656 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
69 149 606 |
|
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
2 300 000 |
29 623 656 |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
||
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
848 111 915 |
930 625 976 |
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
99 850 000 |
|
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
99 850 000 |
|
|
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
44 388 431 |
220 001 688 |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
44 388 431 |
220 001 688 |
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
561 278 162 |
331 945 273 |
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
41 932 011 |
|
|
13.2. |
Betétek megszüntetése |
251 153 151 |
|
|
13.3. |
Intézményfinanszírozás bevétele |
268 193 000 |
331 945 273 |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
15. |
Váltóbevételek |
||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
605 666 593 |
651 796 961 |
|
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
1 453 778 508 |
1 582 422 937 |
|
K I A D Á S O K |
2025 |
2026 |
|
|
Forintban |
|||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
670 434 415 |
894 872 303 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
314 860 965 |
364 441 125 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
44 043 412 |
50 209 516 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
207 135 298 |
267 296 350 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 234 000 |
2 000 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
103 160 740 |
55 569 544 |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
12 197 284 |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
88 085 736 |
52 319 544 |
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 650 000 |
250 000 |
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
1 227 720 |
3 000 000 |
|
1.18. |
Tartalékok |
155 355 768 |
|
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
155 355 768 |
|
|
1.20. |
- Céltartalék |
||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
54 438 336 |
343 590 000 |
|
2.1. |
Beruházások |
46 162 806 |
268 468 000 |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
195 433 000 |
|
|
2.3. |
Felújítások |
8 075 530 |
75 122 000 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
200 000 |
|
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
200 000 |
|
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
724 872 751 |
1 238 462 303 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
99 850 000 |
|
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
99 850 000 |
|
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
409 054 069 |
343 960 634 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
40 861 069 |
12 015 361 |
|
6.3. |
Központi irányítószervi támogatás |
268 193 000 |
331 945 273 |
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétek elhelyezése |
100 000 000 |
|
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
9. |
Váltókiadások |
||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
508 904 069 |
343 960 634 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
1 233 776 820 |
1 582 422 937 |
2. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
2025 |
2026 |
||
|
BEVÉTELEK |
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
328 352 934 |
324 296 384 |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
109 385 015 |
98 601 640 |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
131 033 748 |
142 832 912 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
44 926 877 |
44 235 500 |
|
1.4 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
35 799 186 |
34 580 968 |
|
1.5. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 821 268 |
4 045 364 |
|
1.6. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
1 386 840 |
|
|
1.7. |
Elszámolásból származó bevételek |
||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
37 246 642 |
60 240 966 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei Neak/Közfoglalkoztatás |

Betét visszaváltás |
251 153 151 |
|
|
13.3. |
Központi irányítószervi támogatás |
268 193 000 |
331 945 273 |
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
15. |
Váltóbevételek |
||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
605 666 593 |
651 796 961 |
|
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
1 453 778 508 |
1 582 422 937 |
|
ÖSSZEVONT MÉRLEG KÖTELEZŐ FELADATOK |
|||
|
K I A D Á S O K |
2025 |
2026 |
|
|
Forintban |
|||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
669 206 695 |
891 872 303 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
314 860 965 |
364 441 125 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
44 043 412 |
50 209 516 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
207 135 298 |
267 296 350 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 234 000 |
2 000 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
101 933 020 |
52 569 544 |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
12 197 284 |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
88 085 736 |
52 319 544 |
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 650 000 |
250 000 |
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||
|
1.18. |
Tartalékok |
155 355 768 |
|
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
155 355 768 |
|
|
1.20. |
- Céltartalék |
||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
54 238 336 |
343 590 000 |
|
2.1. |
Beruházások |
46 162 806 |
268 468 000 |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
195 433 000 |
|
|
2.3. |
Felújítások |
8 075 530 |
75 122 000 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
723 445 031 |
1 235 462 303 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
99 850 000 |
|
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
99 850 000 |
|
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
409 054 069 |
343 960 634 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
40 861 069 |
12 015 361 |
|
6.3. |
Központi irányítószervi támogatás |
268 193 000 |
331 945 273 |
|
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
100 000 000 |
|
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
9. |
Váltókiadások |
||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
508 904 069 |
343 960 634 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
1 232 349 100 |
1 579 422 937 |
3. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
2025 |
2026 |
||
|
BEVÉTELEK |
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
Tény adat |
Eredeti |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
||
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
||
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
||
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
||
|
1.4 |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
||
|
1.5. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
||
|
1.6. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
||
|
1.7. |
Elszámolásból származó bevételek |
||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
||
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei Fülöpjakab Önkorm. |
||
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
||
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
||
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
||
|
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+...+4.1.3.) |
||
|
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
||
|
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
||
|
4.1.3. |
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
||
|
4.2. |
Gépjárműadó |
||
|
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||
|
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
||
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
||
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
||
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||
|
5.8. |
Kamatbevételek |
||
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
||
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
||
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
||
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
||
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
||
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
||
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
||
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
||
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
||
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||
|
13.3. |
Betétek megszüntetése |
||
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
15. |
Váltóbevételek |
||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
||
|
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
||
|
ÖSSZEVONT MÉRLEG ÖNKÉNT VÁLLALT FELADATOK |
|||
|
K I A D Á S O K |
2025 |
2026 |
|
|
Forintban |
|||
|
Sor- |
Kiadási jogcímek |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
1 227 720 |
3 000 000 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
||
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
||
|
1.3. |
Dologi kiadások |
||
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
1 227 720 |
3 000 000 |
|
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
||
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
||
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
||
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
1 227 720 |
3 000 000 |
|
1.18. |
Tartalékok |
||
|
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
||
|
1.20. |
- Céltartalék |
||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
200 000 |
|
|
2.1. |
Beruházások |
||
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
|
2.3. |
Felújítások |
||
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
200 000 |
|
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
200 000 |
|
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
1 427 720 |
3 000 000 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
||
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
|
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
||
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
||
|
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||
|
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
9. |
Váltókiadások |
||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
||
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
1 427 720 |
3 000 000 |
4. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
BEVÉTELEK |
Forintban |
||
|
Sor- |
Bevételi jogcím |
2025 |
2026 |
|
A |
B |
C |
D |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
||
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
||
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
||
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
||
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
||
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
||
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
||
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |

5. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
||||
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
324 296 384 |
Személyi juttatások |
364 441 125 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
60 240 966 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
50 209 516 |
|
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
267 296 350 |
|
|
4. |
Közhatalmi bevételek |
223 000 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
2 000 000 |
|
5. |
Működési bevételek |
69 164 970 |
Egyéb működési célú kiadások |
55 569 544 |
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Tartalékok |
155 355 768 |
|
|
7. |
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||
|
8. |
||||
|
9. |
||||
|
10. |
||||
|
11. |
||||
|
12. |
||||
|
13. |
Működési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+... +12) |
676 702 320 |
Működési kiadások összesen (1.+2.+3.+4.+5.+6.+...+12.) |
894 872 303 |
|
Működési bevételek- kiadások egyenlege |
-218 169 983 |
|||
6. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||
|
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
Megnevezés |
Eredeti előirányzat |
|
|
A |
B |
C |
D |
E |
|
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
224 300 000 |
Beruházások |
268 468 000 |
|
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
|
3. |
Felhalmozási bevételek |
29 623 656 |
Felújítások |
75 122 000 |
|
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
|
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||
|
7. |
||||
|
8. |
||||
|
9. |
||||
|
10. |
||||
|
11. |
||||
|
12. |
Felhalmozási bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
253 923 656 |
Felhalmozási kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
343 590 000 |
|
Felhalmozási bevételek- kiadások egyenlege |
-89 666 344 |
|||
|
Hiány belső finanszírozása |
||||
|
13. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
220 001 688 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
|
|
14. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Hitelek törlesztése |
||
|
15. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||
|
16. |
Értékpapír értékesítése |
99 850 000 |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
|
|
17. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Kölcsön törlesztése |
||
|
18. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
19. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
Betét elhelyezése |
||
|
20. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
|
21. |
Értékpapírok kibocsátása |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
12 015 361 |
|
|
Hiány külső finanszírozása |
||||
|
22. |
Intézményfinanszírozás bevétele |
331 945 273 |
Központi irányítószervi támogatás |
331 945 273 |
|
23. |
Finanszírozási bevételek összesen (13.+22.) |
651 796 961 |
Finanszírozási kiadások összesen |
343 960 634 |
|
Finanszírozási bevételek- kiadások egyenlege |
307 836 327 |
|||
|
24. |
FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (12+23) |
905 720 617 |
FELHALMOZÁSI ÉS FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+23) |
687 550 634 |
|
25. |
Felhalmozási és finanszírozási bevételek központi irányítószervi támogatás nélkül |
573 775 344 |
Felhalmozási és finanszírozási kiadások központi irányítószervi támogatás nélkül |
355 605 361 |
|
Tárgyévi bevételek és kiadások egyenlege (hiány/többlet) 0 |
||||
7. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
'Falvak Éjszakája' védjegy-szellemi termék |
180 000 |
2026 |
180 000 |
|
Gyógyszertár épülete |
63 000 000 |
2026 |
63 000 000 |
|
Gréder beszerzése |
1 100 000 |
2026 |
1 100 000 |
|
Faluház, könyvtár, orvosi rendelő -kis értékű eszközök, informatikai eszközök beszezése |
3 810 000 |
2026 |
3 810 000 |
|
Tornacsarnok kivitelezése |
195 433 000 |
2026 |
195 433 000 |
|
Mosolyvár Óvoda és Bölcsőde tárgyi eszköz beszerzés( tálalószekrény, létra, dagasztógép, húsrostlazító, rovarcsapda)) |
4 945 000 |
2026 |
4 945 000 |
|
ÖSSZESEN: |
268 468 000 |
268 468 000 |
8. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
2026. évi előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
Magyar Falu Progam Posta épülete nyílászáró csere |
3 500 000 |
2026 |
3 500 000 |
|
Magyar Falu Program Hunyadi u. felújítása |
16 500 000 |
2026 |
16 500 000 |
|
Versenyképes Járások I. Dózsa György u. felújítás |
35 560 000 |
2026 |
35 560 000 |
|
Versenyképes Járások II.Hunyadi u. felújítás |
19 562 000 |
2026 |
19 562 000 |
|
ÖSSZESEN: |
75 122 000 |
75 122 000 |
9. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
EU-s projekt neve, azonosítója:TOP_Plusz-1.2.1-21-BK1-2023-00049 Tornacsarnok építése Kunszálláson |
||||
|
Forintban |
||||
|
Források |
2025 |
2026 |
2027 |
Összesen |
|
Saját erő |
627 081 |
40 486 320 |
44 000 000 |
85 113 401 |
|
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
|
EU-s forrás |
6 286 320 |
207 713 680 |
214 000 000 |
|
|
Társfinanszírozás |
0 |
|||
|
Hitel |
0 |
|||
|
Egyéb forrás |
0 |
|||
|
0 |
||||
|
Források összesen: |
6 913 401 |
248 200 000 |
44 000 000 |
299 113 401 |
|
Kiadások, költségek |
2025 |
2026 |
2027 |
Összesen |
|
Beruházás költsége |
6 020 790 |
195 433 000 |
34 646 000 |
236 099 790 |
|
Fordított |
52 767 000 |
9 354 000 |
62 121 000 |
|
|
Dologi kiadások |
892 611 |
892 611 |
||
|
0 |
||||
|
0 |
||||
|
0 |
||||
|
0 |
||||
|
Összesen: |
6 913 401 |
248 200 000 |
44 000 000 |
299 113 401 |
10. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Kunszállás Község Önkormányzata |
2025 |
2026 |
|
Feladat megnevezése |
Bevétel, kiadás mérlege |
||
|
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
Bevételek |
|||
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
328 352 934 |
324 296 384 |
|
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
109 385 015 |
98 601 640 |
|
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
131 033 748 |
142 832 912 |
|
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
44 926 877 |
44 235 500 |
|
1.3. |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
35 799 186 |
34 580 968 |
|
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
5 821 268 |
4 045 364 |
|
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
1 386 840 |
|
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
||
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
24 834 441 |
45 077 180 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételeiNEAK/Elkülönített állami pénzalap |
24 834 441 |
45 077 180 |
|
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
||
|
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
113 843 579 |
224 300 000 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
|
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
|
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
|
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
|
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
113 843 579 |
224 300 000 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
||
|
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
227 110 591 |
223 000 000 |
|
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) |
226 716 483 |
223 000 000 |
|
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
2 966 744 |
3 000 000 |
|
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
||
|
4.1.3. |
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
223 749 739 |
220 000 000 |
|
4.2. |
Gépjárműadó |
||
|
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
||
|
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
394 108 |
|
|
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
39 059 051 |
39 162 470 |
|
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
|
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
14 035 902 |
14 041 000 |
|
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
850 610 |
520 000 |
|
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
|
5.5. |
Ellátási díjak |
10 180 306 |
10 000 000 |
|
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
7 519 486 |
6 631 470 |
|
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
2 756 000 |
2 970 000 |
|
5.8. |
Kamatbevételek |
3 391 467 |
5 000 000 |
|
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
|
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
|
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
325 280 |
|
|
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
71 449 606 |
29 623 656 |
|
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
|
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
69 149 606 |
|
|
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
|
6.4. |
Részesedések értékesítése |
2 300 000 |
29 623 656 |
|
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||
|
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
||
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
|
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
|
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
|
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
||
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
|
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
|
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||
|
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
|
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
804 650 202 |
885 459 690 |
|
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
||
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||
|
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
99 850 000 |
|
|
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
99 850 000 |
|
|
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
38 085 399 |
217 911 216 |
|
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
38 085 399 |
217 911 216 |
|
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||
|
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
293 085 162 |
|
|
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
41 932 011 |
|
|
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||
|
13.3. |
Betétek megszüntetése |
251 153 151 |
|
|
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
||
|
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
|
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||
|
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||
|
15. |
Váltóbevételek |
||
|
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||
|
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
331 170 561 |
317 761 216 |
|
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
1 135 820 763 |
1 203 220 906 |
|
Kiadások |
|||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
356 988 356 |
520 615 272 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
107 918 629 |
112 957 230 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
14 801 731 |
15 443 080 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
129 873 256 |
179 289 650 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 234 000 |
2 000 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
103 160 740 |
55 569 544 |
|
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
12 197 284 |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
88 085 736 |
52 319 544 |
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 650 000 |
250 000 |
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n kívülre |
1 227 720 |
3 000 000 |
|
1.18. |
Tartalékok |
155 355 768 |
|
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
155 355 768 |
|
|
1.20. |
- Céltartalék |
155 355 468 |
|
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
52 017 122 |
338 645 000 |
|
2.1. |
Beruházások |
43 741 592 |
263 523 000 |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
195 433 000 |
|
|
2.3. |
Felújítások |
8 075 530 |
75 122 000 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
200 000 |
|
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
200 000 |
|
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
409 005 478 |
859 260 272 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
99 850 000 |
|
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
|
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
99 850 000 |
|
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
409 054 069 |
343 960 634 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
40 861 069 |
12 015 361 |
|
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
268 193 000 |
331 945 273 |
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
100 000 000 |
|
|
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
9. |
Váltókiadások |
||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
508 904 069 |
343 960 634 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
917 909 547 |
1 203 220 906 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
16 |
16 |
|
|
Ebből választott tisztségviselő (fő) |
1 |
1 |
|
|
Ebből munkatörvénykönyv alapján foglalkoztatott |
7 |
7 |
|
|
Ebből közalkalmazott (fő) |
7 |
7 |
|
|
Ebből egészségügyi szolgálati jogviszony(fő) |
1 |
1 |
|
|
EbbőlKözfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
11. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
megnevezés |
Kunszállás Község Önkormányzata |
2025 |
2026 |
|
Feladat megnevezése |
Kötelező feladatok bevétel, kiadás mérlege |

355 760 636 |
517 615 272 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
107 918 629 |
112 957 230 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
14 801 731 |
15 443 080 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
129 873 256 |
179 289 650 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 234 000 |
2 000 000 |
|
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
101 933 020 |
52 569 544 |
|
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
12 197 284 |
|
|
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
88 085 736 |
52 319 544 |
|
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
||
|
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
1 650 000 |
250 000 |
|
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
|
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
|
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
||
|
1.18. |
Tartalékok |
155 355 768 |
|
|
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
155 355 768 |
|
|
1.20. |
- Céltartalék |
155 355 468 |
|
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
51 817 122 |
338 645 000 |
|
2.1. |
Beruházások |
43 741 592 |
263 523 000 |
|
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
195 433 000 |
|
|
2.3. |
Felújítások |
8 075 530 |
75 122 000 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
|
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
|
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
|
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
|
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
|
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
|
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
|
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
|
2.12. |
- Lakástámogatás |
||
|
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||
|
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
407 577 758 |
856 260 272 |
|
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
||
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
||
|
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
|
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
||
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
99 850 000 |
|
|
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
|
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
||
|
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
|
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
99 850 000 |
|
|
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
409 054 069 |
343 960 634 |
|
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
|
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
40 861 069 |
12 015 361 |
|
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
268 193 000 |
331 945 273 |
|
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
100 000 000 |
|
|
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
|
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
||
|
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
|
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
|
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||
|
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
|
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
|
9. |
Váltókiadások |
||
|
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
508 904 069 |
343 960 634 |
|
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
916 481 827 |
1 200 220 906 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
16 |
16 |
|
|
Ebből választott tisztségviselő (fő) |
1 |
1 |
|
|
Ebből munkatörvénykönyv alapján foglalkoztatott |
7 |
7 |
|
|
Ebből közalkalmazott (fő) |
7 |
7 |
|
|
Ebből egészségügyi szolgálati jogviszony(fő) |
1 |
1 |
|
|
Ebből Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
12. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Kunszállás Község Önkormányzata |
2025 |
2026 |
|
Feladat megnevezése |
Önként vállalt feladatok bevétel, kiadás mérlege |

13. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Megnevezés |
Kunszállás Község Önkormányzata |
2025 |
2026 |
|
Feladat megnevezése |
Államigazgatási feladatok bevétel, kiadás mérlege |

14. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
KUNSZÁLLÁSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
||
|
Feladat megnevezése |
Bevétel, kiadás mérlege |
2025 |
2026 |
|
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
Bevételek |
|||
|
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
427 142 |
430 000 |
|
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
422 500 |
430 000 |
|
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
|
1.5. |
Ellátási díjak |
||
|
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||
|
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||
|
1.8. |
Kamatbevételek |
||
|
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
|
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
|
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
4 642 |
|
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
11 912 201 |
15 163 786 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
|
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről Fülöpjakab Önkormányzat |
11 912 201 |
15 163 786 |
|
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
||
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
||
|
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
|
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
|
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
|
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||
|
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
||
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||
|
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
12 339 343 |
15 593 786 |
|
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
86 459 563 |
107 535 523 |
|
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
2 125 563 |
1 750 858 |
|
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||
|
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
84 334 000 |
105 784 665 |
|
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
98 798 906 |
123 129 309 |
|
Kiadások |
|||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
97 048 048 |
123 129 309 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
74 856 242 |
94 968 300 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
10 118 863 |
13 146 609 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
12 072 943 |
15 014 400 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
||
|
2.1. |
Beruházások |
||
|
2.2. |
Felújítások |
||
|
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||
|
3. |
Finanszírozási kiadások |
||
|
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
97 048 048 |
123 129 309 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
10 |
10 |
|
|
Ebből köztisztviselő (fő) |
10 |
10 |
|
|
Ebből közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
15. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
KUNSZÁLLÁSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
||
|
Feladat megnevezése |
Kötelező feladatok bevétel, kiadás mérlege |
2025 |
2026 |
|
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
Bevételek |
|||
|
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
427 142 |
430 000 |
|
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
422 500 |
430 000 |
|
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
|
1.5. |
Ellátási díjak |
||
|
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||
|
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||
|
1.8. |
Kamatbevételek |
||
|
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
|
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
|
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
4 642 |
|
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
11 912 201 |
15 163 786 |
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
|
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |

16. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
KUNSZÁLLÁSI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL |
||
|
Feladat |

17. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

18. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Kunszállási Mosolyvár Óvoda és Bölcsőde |
||
|
Feladat |
Bevétel, kiadás mérlege |
2025 |
2026 |
|
Forintban |
|||
|
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Tény adat |
Eredeti előirányzat |
|
A |
B |
C |
D |
|
Bevételek |
|||
|
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
30 622 370 |
29 572 500 |
|
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
|
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||
|
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
|
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
|
1.5. |
Ellátási díjak |
11 215 291 |
10 620 000 |
|
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
5 743 836 |
5 432 500 |
|
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
3 473 000 |
4 000 000 |
|
1.8. |
Kamatbevételek |
||
|
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
|
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
|
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
10 190 243 |
9 520 000 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
500 000 |
|
|
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
|
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
|
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
500 000 |
|
|
2.4. |
2.3.-ból EU támogatás |
||
|
3. |
Közhatalmi bevételek |
||
|
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+4.2.) |
||
|
4.1. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
|
4.2. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
|
4.3. |
4.2.-ből EU-s támogatás |
||
|
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
||
|
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
|
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
|
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
|
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||
|
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||
|
8. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN (1.+…+7.) |
31 122 370 |
29 572 500 |
|
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
188 036 469 |
226 500 222 |
|
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
4 177 469 |
339 614 |
|
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
183 859 000 |
226 160 608 |
|
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
||
|
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
219 158 839 |
256 072 722 |
|
Kiadások |
|||
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
216 398 011 |
251 127 722 |
|
1.1. |
Személyi juttatások |
132 086 094 |
156 515 595 |
|
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
19 122 818 |
21 619 827 |
|
1.3. |
Dologi kiadások |
65 189 099 |
72 992 300 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||
|
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
||
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
2 421 214 |
4 945 000 |
|
2.1. |
Beruházások |
2 421 214 |
4 945 000 |
|
2.2. |
Felújítások |
||
|
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||
|
3. |
Finanszírozási kiadások |
||
|
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
218 819 225 |
256 072 722 |
|
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
19 |
19 |
|
|
Ebből közalkalmazott (fő) |
7 |
7 |
|
|
Ebből pedagógus életpálya alapján foglalkoztatott (fő) |
12 |
12 |
|
|
Ebből közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
0 |
0 |
19. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési szerv megnevezése |
Kunszállási Mosolyvár Óvoda és Bölcsőde |
||
|
Feladat |
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |

20. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Költségvetési |

21. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez

Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
22. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Forintban |
||
|
Sorszám |
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
|
A |
B |
C |
|
1. |
NEMLEGES |
|
|
2. |
||
|
3. |
||
|
4. |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE |
- |
23. melléklet a 3/2026. (II. 10.) önkormányzati rendelethez
|
Sorszám |
Bevételi jogcímek |
2026. évi előirányzat |
2027 |
2028 |
Összesen |
|
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
223 000 000 |
260 000 000 |
260 000 000 |
743 000 000 |
|
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
||||
|
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
||||
|
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
||||
|
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
||||
|
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
||||
|
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
223 000 000 |
260 000 000 |
260 000 000 |
743 000 000 |
|
|
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.30.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdése alapján. |
|||||