Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 9/2010 . (IX.29.) önkormányzati rendelete

A település helyi építési szabályzatáról

Hatályos: 2010. 09. 30- 2018. 04. 17

   Kunbaja Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 évi LXXVIII.       törvény. 6.§ (3) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8.§ (1)         bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997 évi LXXVIII.     törvény 9.§ (3) bekezdésben biztosított véleményezési jogkörben eljáró, az országos településrendezési és építési                     követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Kormány rendelet 3. számú mellékletében meghatározott államigazgatási                 szervek, önkormányzati és érdekképviseleti szervek, valamint társadalmi szervezetek véleményének kikérésével a                     következőket rendeli el.


I. Fejezet


Általános előírások


1.§


(1) E rendelet hatálya Kunbaja község közigazgatási területére terjed ki.  A település beépítésre szánt és beépítésre nem szánt területeit jelen szabályzat 1. mellélete: Belterület Szabályozási terve /BSZ -1,-2 jelű szelvényei/ és 2. melléklete: Külterület Szabályozási terve /KSZ-1,2 jelű szelvényei/ (továbbiakban együttesen: Szabályozási Terv) határozza meg. Jelen rendeletet a Szabályozási Tervvel együtt kell alkalmazni.


(2) A rendelet hatálya alá tartozó területen területet felhasználni, építési telket, építési területet és területet kialakítani, épületet, műtárgyat és más építményt tervezni, építeni, felújítani, helyreállítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni és lebontani, valamint ezekre hatósági engedélyt adni az országos érvényű előírások betartása mellett, a  jelen rendeletben és e rendelet 1.és 2. mellékletét képező Szabályozási Tervben és a rendelet további 3. és 4. számú mellékleteiben foglaltak szerint szabad.


(3) Jelen rendelethez kapcsolódóan az 1997 évi LXXVIII. tv. „az épített környezet alakításáról és védelméről” /továbbiakban: Étv./ és a 253/1997.(XII.20.) Korm. rendelete, “az országos településrendezési és építési követelményekről” /továbbiakban: OTÉK/ fogalmakat és előírásokat kell alkalmazni. Az Étv.-ben és OTÉK-ban szereplő „fogalom-meghatározások”-on túl jelen rendeletben használt további fogalmakat a rendelet 3.sz.-ú melléklete tartalmazza. 


(4) A Szabályozási terven jelölt, beépítésre szánt, fejlesztési területeken a tervezett beépítés megkezdése előtt az építés oly módon engedélyezhető, hogy az a tervezett fejlesztéssel összhangban legyen.

Pince építése nem engedélyezhető, épületek csak ideiglenes jellegűek lehetnek, és azokat a tulajdonosa a földrészlet más célú felhasználásakor kártalanítási igény nélkül köteles eltávolítani. Meglévő épületek felújítása és bővítése csak akkor engedélyezhető, ha az a tervezett fejlesztéssel összhangban van, illetve annak megvalósulását nem akadályozza.

2.§


(1)    A Szabályozási terven jelölt

        a) kötelező erejű  szabályozási elemek  módosítása a szabályozási terv felülvizsgálatával vagy módosításával                            történhet.

        b) meglévő közterület határát módosító szabályozási vonalak arra az esetre vonatkoznak, ha a beépített vagy

            beépíthető telken új épület kerül elhelyezésre, vagy a meglévő épület bontásával teljes átépítésre kerül sor.


2)   A Szabályozási Terven jelölt kötelező erejű szabályozási elemek:

            - beépítésre szánt területek tervezett határa

            - szabályozási vonal

            - övezetbe sorolás

            - övezethatár (telekhatár-rendezésével ahhoz igazodó)

            - beépítési vonal illetve építési hely határa

            - közterületi fasor telepítések helyei


II. Fejezet


Beépítésre szánt területek


1. Beépítésre szánt területek általános előírásai


3.§


(1) Kunbaja közigazgatási területén a beépített illetve beépítésre szánt területek az alábbi településszerkezeti                         egységeken helyezkednek el:

          a) Központi belterület

          b) Külterületi, beépítésre szánt különleges területek


     (2) A tervezett  beépítésre szánt területek az alábbiak:

         a) lakóterületek (4.§, 5.§, 6.§)

         b) gazdasági területek (7.§.)

         c) különleges területek (8.§, 9.§, 10.§)


(3) Kunbaja beépítésre szánt területein – kivéve a különleges területeket - nyúlványos telek kialakítható, az alábbiak             szerint.

            a) a nyúlvány szélessége legalább 4,0 m kell legyen,

            b) a nyúlvány hossza nem lehet több 50,0 m-nél,

            c) a telekalakítás során, a megmaradó telekszélességnek legalább 16,0 m-nek kell lennie,

            d) a nyúlvány területe a beépítettség számításánál nem vehető figyelembe,

2. Lakóterületek


4.§


     (1) A lakóterületek egyes övezeteit a Szabályozási terv tünteti fel.

Kunbaja beépítésre szánt területein a meglévő és tervezett lakóterületek az Lf-1, Lf-2, Lf-3, Lf-4, Lf-5, Lf-6 és Lf-7 jelű falusias lakó övezetekbe soroltak.


(2) A lakóterületeken elsősorban lakóépületek, másodsorban a helyi lakosságot ellátó, nem zavaró hatású kereskedelmi, szolgáltató, vendéglátó építmények, kisipari műhelyek, valamint az övezetenként meghatározott egyéb létesítmények helyezhetők el, a főépületben.

A lakóövezetekben melléképületek a lakóépület mögött létesíthetők, az egyes övezetekre előírt oldalkert és hátsókert méretek betartásával


(3) Azokban az övezetekben, ahol az előírt beépítési mód oldalhatáron álló, az épületek szabadon állóan is elhelyezhetők, ha a telek szélessége nagyobb 20,0 m-nél, és biztosítható a szokásosan beépített oldalhatár irányában min.: 3,0 m széles oldalkert.

A szokásosan nem beépített oldalkert minimális mérete a fenti övezetekben - szabadon álló beépítés esetén is megegyezik az oldalhatáron álló épületekre vonatkozó előírásokkal.


(4) Az Lf–1, Lf–2, Lf–3, Lf–4 és Lf–5 jelű, kialakult övezetekben az utcavonalra épült önálló, meglévő melléképületek saját helyükön átépíthetők, felújíthatók, ha a főépülettel összeépítésre kerülnek. Új melléképület utcafrontra nem építhető.


(5) Az Lf-6 és Lf-7 jelű övezetekben az újonnan megvalósuló épületeket a Szabályozási Terven jelölt beépítési vonalra kell elhelyezni.


(6) A lakóövezetekben terepszint alatt létesülő épületrész építési helye a terepszint feletti beépítéshez igazítandó. Terepszint alatti épületrészben csak tároló, műhely és az épület ellátását biztosító berendezések elhelyezésére szolgáló helyiségek alakíthatók ki.

      Azokban az övezetekben, ahol az előírt tetőidom magastetős, a tető hajlásszöge 25°-45° közötti lehet.

5.§


(1) Lf- 1  jelű lakóövezetek a kialakult falusias jellegű lakóterületek övezetei. Az övezetben a (2) bekezdésben leírtakon túlmenően egészségügyi, szociális, oktatási, egyházi, szálláshely szolgáltató és a környezetét nem zavaró hatású kézműipari épület helyezhető el. Az övezetben a


beépítési mód                                                                            oldalhatáron álló

előkert                                                                                 0,0 m azaz     utcavonal 

kialakítható telek területe                              kialakult illetve              min.:    800 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    16,0 m, 

építménymagasság                                                                            max.:    5,0 m

tetőidom                     magastetős, gerincállás a szomszédos épületekhez igazodó

oldalkert szélessége                                                                          min.:    5,0 m,

  illetve              ha az átfedő homlokzatok nyílásmentesek               min.:    4,0 m

hátsókert mélysége                                                                            min.:    6,0 m,

  illetve              nyílás nélküli homlokzat esetén:                               min.:    3,0 m

beépítettség,                                                   kialakult illetve            max.:   30%      

zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                         min.:    40%-a


(2) Lf- 2  jelű lakóövezetek a kialakult falusias jellegű lakóterületek övezetei. Az övezetben a (2) bekezdésben leírtakon túlmenően egészségügyi, szociális, oktatási, egyházi, szálláshely szolgáltató és a környezetét nem zavaró hatású kézműipari épület helyezhető el. Az övezetben a


beépítési mód                                                            zártsorú vagy oldalhatáron álló

előkert                                                                                   0,0 m azaz utcavonal                                                             kialakítható telek területe                                 kialakult illetve           min.:   600 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    16,0 m, 

építménymagasság                                                                            max.:    6,0 m

tetőidom                                            magastetős, utcával párhuzamos gerincállású

oldalkert szélessége                                                         0,0 m vagy min.:  5,0 m

hátsókert mélysége                                                                           min.:    6,0 m,

  illetve              nyílás nélküli homlokzat esetén:                                min.:    3,0

beépítettség,                                                              kialakult illetve           max.:   30%     

zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                       min.:    40%-a


    (3) Lf- 3  jelű lakóövezetek a kialakult falusias jellegű lakóterületek övezetei, ahol a


beépítési mód                                                                                    oldalhatáron álló

előkert                                                                                               0,0 – 0,5 m                                                                kialakítható telek területe                                                                   min.:   700 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    16,0 m, 

építménymagasság                                                                            max.:    5,0 m

tetőidom                     magastetős, gerincállás a szomszédos épületekhez igazodó

oldalkert szélessége                                                                           min.:    5,0 m,

   illetve              ha az átfedő homlokzatok nyílásmentesek              min.:    4,0 m

hátsókert mélysége                                                                            min.:    6,0 m,

   illetve              nyílás nélküli homlokzat esetén:                              min.:    3,0 m

beépítettség,                                                                                      max.:   30%     

zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                         min.:    40%-a


     (4) Lf- 4  jelű lakóövezetek a kialakult falusias jellegű lakóterületek övezetei, ahol a


beépítési mód                                                                                  oldalhatáron álló

előkert                                                                                   0,0 m azaz utcavonal                                                           kialakítható telek területe                              kialakult illetve              min.:   600 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    16,0 m, 

építménymagasság                                                                            max.:    5,0 m

tetőidom                     magastetős, gerincállás a szomszédos épületekhez igazodó

oldalkert szélessége                                                                           min.:    5,0 m,

   illetve              ha az átfedő homlokzatok nyílásmentesek              min.:    4,0 m

hátsókert mélysége                                                                            min.:    6,0 m,

   illetve              nyílás nélküli homlokzat esetén:                              min.:    3,0 m

beépítettség,                                                                                      max.:   30%      

zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                         min.:    40%-a


(5) Lf- 5 jelű falusias jellegű lakóövezetben a kialakult telkek egy része beépítetlenek. Az övezetben a


beépítési mód                                                zártsorú vagy              oldalhatáron álló

előkert                                                                                   0,0 m azaz utcavonal                                                             telekalakítás csak a telkek területének növelése érdekében lehetséges

beépíthető telek területe                                                                   min.:    450 m2

kialakítható telekszélesség                            kialakult illetve            min..    16,0 m, 

építménymagasság                                                                           max.:    5,0 m

tetőidom                                                                   magastetős, gerincállás választható

oldalkert szélessége                                       0,00 m vagy                min.:    5,0 m,

   illetve              ha az átfedő homlokzatok nyílásmentesek              min.:    4,0 m

hátsókert mélysége                                                                            min.:    6,0 m,

   illetve              nyílás nélküli homlokzat esetén:                              min.:    3,0 m

beépítettség,                                                                                      max.:   30%      

zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                         min.:    40%-a


(6)  Lf- 6  jelű falusias lakóövezetek az újonnan kialakuló lakóterület és a beépíthető lakótelek-csoportok övezetei,

   ahol a


beépítési mód                                                                                   oldalhatáron álló

előkert mélysége                                                                               5,0 m

kialakítható telek területe                                                                   min.:    800 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    18,0 m

építménymagasság                                                                            max.:   5,0 m

tetőidom                                                                                              választható

oldalkert szélessége                                                                           min.:    5,0 m  

 hátsókert mélysége                                                                           min.:    6,0 m   beépítettség                                                                                       max.:   30%

 zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                       min.:    40%-a


6.§


(1)  Lf- 7  jelű falusias lakóövezetek az újonnan beépíthető lakótelek-csoportok övezetei, ahol a

beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert mélysége                                                                               5,0 m

kialakítható telek területe                                                                   min.:    800 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    20,0 m

építménymagasság                                                                           max.:   5,0 m

tetőidom                                                                                            választható

oldalkertek szélessége                                                                      3,0 m illetve  min.: 3,0 m      

hátsókert mélysége                                                                           min.:    6,0 m,

   illetve               nyílás nélküli homlokzat esetén:                            min.:    3,0 m beépítettség                                                                                      max.:   30%

zöldfelület /kertművelésű terület/ a telek területének                        min.:    40%-a


(2) Lakásonként illetve kereskedelmi egységenként legalább 1 gépkocsi telken belüli tárolását biztosítani kell.


(3) A lakóterületeken állattartásra szolgáló épület csak a családok saját ellátásához szükséges létszámú állat elhelyezéséhez elegendő legkisebb nagyságban, de max. 30 m2 területen, a 800 m2-t meghaladó nagyságú és legalább 50,0 m mélységű telken létesíthető.

Az állattartásra szolgáló épület legkisebb védőtávolsága: lakástól, fúrt kúttól 10,0 m, ásott kúttól 15,0  m, saját vagy egyéb vízellátó berendezéstől 10,0 m. Az állattartó épület legkisebb távolsága közterülettől 15,0 m, és a betartandó oldalkert méret min. 12,0 m, hátsókert méret min. 6,0 m lehet.


(4) A lakóövezetekben létesülő állattartó épületekben tartható legnagyobb állatlétszámot fajtánként a helyi állattartásról szóló rendeletben kell meghatározni.


(5)  A lakóterületek övezeteiben a telkek csak legalább részleges közművesítés esetén építhetők be.

 A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséig közműpótló berendezés alkalmazható.

 Szennyvízcsatorna hálózat kiépítését követően a beépítés feltétele a teljes közművesítettség, a szennyvízcsatorna         kiépítését követő egy éven belül kötelező a hálózatra való csatlakozás.


      (6) A lakóterület övezeteiben az alábbi környezetterhelési határértékeket kell betartani:

           1. Levegővédelmi szempontból:

a légszennyezettség „egészségügyi” határértékeit.

           2. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból:

               a) Üzemi és szabadidős létesítményektől származó zaj terhelési határértékei:

                          - nappal (06 – 22 óra)             50 dB

                          - éjjel (22 – 06 óra)                 40 dB

               b) Közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei:

- országos közúthálózatba tartozó mellékutaktól (KÖu-1 jelűek), önkormányzati tulajdonú településszerkezeti jelentőségű és gyűjtő utaktól (KÖu-2 jelűek), illetve külterületi közutaktól:                                                               - nappal (06 – 22 óra) 60 dB

                                                                                       - éjjel (22 – 06 óra)     50 dB

- kiszolgáló és lakóutaktól (KÖu-3 jelűek):  - nappal (06 – 22 óra) 55 dB

                                                                                               - éjjel (22 – 06 óra)     45 dB

3. Gazdasági területek


7.§


(1) A belterületen tervezett gazdasági célú terület Gksz jelű övezetét a Szabályozási terv tünteti fel. Az övezetben kereskedelmi, szolgáltató és környezetét nem zavaró hatású üzemi célú épületek helyezhetők el. A gazdasági területen a tulajdonos vagy a használó és személyzete lakhatására szolgáló, legfeljebb 3 db lakóegység is létesíthető.


(2) A gazdasági területek övezetében a telephelyeket kerítéssel kell körülvenni, a közterülettel határos kerítés építése engedélyköteles. A közterületekhez csatlakozó telekhatár mentén (telken belül) fasor, sövény telepítése szükséges.

A kötelezően előírt növénytelepítést az épületek használatba vételének megkéréséig kell megvalósítani.


(3) A Gksz jelű kereskedelmi, szolgáltató gazdasági területen elhelyezhető mindenfajta nem zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület.


beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert, oldalkert és hátsókert mérete                                               min.:    10,0 m 

    a   Szabályozási terven jelölt „építési hely határa” figyelembe vételével                     

kialakítható telek területe                                                                   min.:    2000 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    30,0 m

kialakítható telekhosszúság                                                               min.:    50,0 m

építménymagasság                                                                            max.:   7,5 m

beépítettség                                                                                        max.:   50 %

zöldfelület                                                                                            min.:    30 %


(4) Az övezetekben a megengedett legnagyobb építménymagasságtól eltérni csak a technológiai berendezések kényszerűsége esetén szabad.

A telephelyek általános jogszabályban előírt, parkolóigényét, és a teherárú rakodását telken belül kell biztosítani.


(5) Az övezetben a telephelyek beépítésének feltétele a teljes közművesítettség. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséig közműpótló berendezés alkalmazható.

A szennyvízcsatorna kiépítését követő egy éven belül kötelező a hálózatra való csatlakozás.


  (6) A gazdasági terület övezetében az alábbi környezetterhelési határértékeket kell betartani:

        1. Levegővédelmi szempontból:

     a légszennyezettség „egészségügyi” határértékeit.

        2. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból:

            a) Üzemi és szabadidős létesítményektől származó zaj terhelési határértékei:

                          - nappal (06 – 22 óra)             60 dB

                          - éjjel (22 – 06 óra)                 50 dB

            b) Közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei:

- országos közúthálózatba tartozó mellékutaktól (KÖu-1 jelűek), önkormányzati tulajdonú településszerkezeti jelentőségű és gyűjtő utaktól (KÖu-2 jelűek), illetve külterületi közutaktól, valamint kiszolgáló és lakó utaktól (Köu-3 jelűek:  

                                                - nappal (06 – 22 óra)             65 dB

                                                                           - éjjel (22 – 06 óra)                 55 dB


4. Különleges területek


8.§


     (1)  A különleges területek kategóriájába tartoznak azok a beépítésre szánt övezetek, melyek kialakult beépítésük illetve       használatuk miatt más területfelhasználási kategóriába nem sorolhatók.

A Kk-1 és Kk-2 jelű övezetekben újonnan létesülő, vagy átépítés során keletkező létesítmények általános jogszabályban előirt parkolási igényét telken belül kell biztosítani.

A Ks és Kt jelű övezetek működéséhez szükséges gépkocsi parkolókat az önkormányzat – külön terv alapján – közterületen is biztosíthatja.


(2) A Kk-1 jelű övezetek a településközpont kialakult területei, ahol lakóépület, igazgatási épület, kereskedelmi,- vendéglátó létesítmény, szálláshely, szolgáltató épület, közösségi szórakoztató, egyházi, oktatási, kulturális, egészségügyi, szociális épület és sportlétesítmény helyezhető el. Az övezetben a


beépítési mód                                                            zártsorú vagy oldalhatáron álló

előkert                                                                                   0,0 m  azaz utcavonal

kialakítható telek területe                              kialakult illetve              min.:    800 m2  

kialakítható telekszélesség                                                                min..    16,0 m

építménymagasság                                                                            max.:   7,5 m, 

    melytől eltérni kultikus épület tornyának létesítése esetén szabad

tetőidom                                                      magastetős, utcával párhuzamos gerincállású

oldalkert szélessége                                                   0,00 m  vagy   min.:    5,0 m,

    illetve              ha az átfedő homlokzatok nyílásmentesek             min.:    4,0 m

hátsókert mérete                                                                                min.:    6,0 m,

    illetve               nyílás nélküli homlokzat esetén:                            min.:    3,0 m 

beépítettség                                                                                       max.:   40%

zöldfelület  a telek területének                                                           min.:    30%-a

állattartási célú épület(rész)                                                               nem létesíthető


(3)  A Kk-2 jelű övezetek a településközpont kialakult területei, ahol csak oktatási, kulturális, egyházi és sportolási célú épület vagy létesítmény helyezhető el. Az övezetben


beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert                                                           kialakult illetve           5,0 m  - 10,0 m

kialakítható telek területe                                                                   min.:    1500 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    30,0 m

építménymagasság                                                                           max.:   9,0 m,

   melytől       eltérni  kultikus épület tornyának megléte vagy létesítése esetén szabad

tetőidom                                                                                           választható     

oldalkert és hátsókert mérete                        kialakult illetve           min.:    10,0 m

beépítettség                                                                                       max.:   40%

zöldfelület  a telek területének                                                          min.:    30%-a

melléképület                                                                                      nem létesíthető


(4) A Ks jelű sportterület övezetében csak közösségi sportolási, rekreációs és  kulturális célú épület  valamint kapcsolódó létesítményei helyezhetők el, és a


beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert mélysége                                                                               min..    10,0 m

kialakítható telek területe                                                                   min.:    3000 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    30,0 m

kialakítható telekmélység                                                                   min.:    50,0 m

építménymagasság                                                                            max.:   9,0 m

oldalkertek szélessége                                                                       min.:   10,0 –10,0 m

hátsókert mélysége                                                                            min.:    10,0 m beépítettség                                                                                       max.:   20%

zöldfelület                                                                                           min.:    40 %


(5) A Kt jelű különleges terület a belterületen és külterületen meglévő temetők övezete, mely temetkezésre és kapcsolódó létesítmények elhelyezésére szolgál. Az övezetben csak ravatalozó, kápolna, kripta-épület és síremlék építményei helyezhetők el, az alábbi előírások szerint:


beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert, oldalkertek, hátsókert mérete                                               min..    10,0 m

kialakítható telek területe                                                                   min.:    3000 m2

építménymagasság                                                                            max.:   9,0

beépítettség                                                                                       max.:    20 % 

zöldfelület                                                                                           min.:    40 %


     A Szabályozási terven jelölt védőtávolságon belül új, hantos temetés nem történhet.

Az övezet területét kerítéssel kell körülhatárolni. A telekhatártól mért 200 m-es körzeten belül, bármely építési övezetben csak kegyeletet nem sértő és mentálhigiéniás szempontból nem zavaró építmény helyezhető el.


(6) A Kv jelű övezet a belterületen kialakult vízmű területe, ahol további létesítmény csak a működéshez szorosan kapcsolódó rendeltetésű épületben helyezhetők el, és a


beépítési mód                                                            kialakult illetve szabadon álló

előkert, oldalkertek, hátsókert mérete                                              min.:    5,0 m

kialakítható telek területe                              kialakult illetve             min.:    2000 m2

építménymagasság                                                                           max.:   7,5 m beépítettség                                                                                       max.:   40%

zöldfelület                                                                                           min.:    40 %


9.§


(1) A „Különleges területek” Kk-1, Kk-2, Ks, Kt, Kv övezeteiben a telkek csak legalább részleges közművesítettség esetén építhetők be. A szennyvízcsatorna-hálózat kiépítéséig közműpótló berendezés alkalmazható.

Szennyvíz csatorna hálózat  kiépítését követően a beépítés feltétele a teljes közművesítettség.


(2) A különleges területek (1) bekezdésben felsorolt övezeteiben az alábbi környezetterhelési határértékeket kell betartani:

    1. Levegővédelmi szempontból:

a légszennyezettség „egészségügyi” határértékeit.

    2. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból:

           a) Üzemi és szabadidős létesítményektől származó zaj terhelési határértékei:

                - nappal (06 – 22 óra)             50 dB

                - éjjel (22 – 06 óra)                 40 dB

           b) Közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei:

- országos közúthálózatba tartozó mellékutaktól (KÖu-1 jelűek), önkormányzati tulajdonú településszerkezeti jelentőségű és gyűjtő utaktól (KÖu-2 jelűek), illetve külterületi közutaktól:                      

             - nappal (06 – 22 óra)             60 dB

                                        - éjjel (22 – 06 óra)                 50 dB

- kiszolgáló és lakóutaktól (KÖu-3 jelűek):  - nappal (06 – 22 óra) 55 dB

                                                                                               - éjjel (22 – 06 óra)     45 dB


10.§


(1) A Kmü jelű különleges mezőgazdasági üzemi területek övezetei, melyek a külterületen meglévő (esetenként bővíthető) elsősorban a mezőgazdasági termeléshez és az erdőgazdálkodáshoz kötődő üzemi, állattartó és raktározási célú építmények elhelyezésére és az üzemelésükhöz szükséges környezetük kialakítására szolgál. A területen elhelyezhető bármilyen (a környezetét jelentősen zavaró is) gazdasági tevékenységi körű épület, állattartó telep, valamint az ágazati előírásoknak megfelelő energia- és távközlési közművek, továbbá településgondozási célú épület.


beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert mélysége                                kialakult illetve                       min..    10,0 m

kialakítható telek területe                                                                  min.:    3000 m2

kialakítható telekszélesség                                                               min..    30,0 m

kialakítható telekmélység                                                                  min.:    50,0 m

építménymagasság                                                                           max.:   7,5 m

oldalkertek és hátsókert mérete                                                        min.:   10,0 –10,0 m

beépítettség                                                                                      max.:   30 %

zöldfelület                                                                                          min.:    40 %


(2) A Kh jelű övezet a külterületen lévő határátkelő kialakult területe, ahol épület, építmény csak a működéshez szorosan kapcsolódó rendeltetéssel létesíthető, max. 40% beépítettségig, max. 7,5 m  homlokzatmagassággal.

Az övezet telkének legalább 40%-át rendezett zöldfelületként kell kialakítani és fenntartani.


beépítési mód                                                            kialakult illetve szabadon álló

előkert, oldalkertek, hátsókert mérete                                              min.:    5,0 m

kialakítható telek területe                                                                  kialakult

építménymagasság                                                                           max.:   7,5 m

beépítettség                                                                                       max.:   40 %

zöldfelület                                                                                           min.:    40 %


(3) A Kf jelű különleges övezet tartalék, fejlesztésre kijelölt terület. Az övezetben elhelyezhető, kereskedelmi, szolgáltató, raktározási, szállítmányozási, sportolási célú és energia-gazdálkodáshoz kapcsolódó létesítmény, telephely az alábbi előírások betartásával:


beépítési mód                                                                                   szabadon álló

előkert mélysége                                                                               min..    10,0 m

kialakítható telek területe                                                                   min.:    3000 m2

kialakítható telekszélesség                                                                min..    30,0 m

kialakítható telekmélység                                                                   min.:    50,0 m

építménymagasság                                                                            max.:     9,0 m

oldalkertek szélessége                                                                       min.:    10,0 –10,0 m

hátsókert mélysége                                                                             min.:   10,0 m

beépítettség                                                                                        max.:   40 %

zöldfelület                                                                                            min.:    40 %


(4) A Kmü, Kh és Kf jelű övezetekben megengedett a hiányos közművesítés illetve a közműpótló berendezések alkalmazása. A szükséges közműellátásról és oltóvízről a tulajdonos vagy üzembentartó köteles gondoskodni.


(5) A Kmü, Kh és KF jelű különleges övezetekben az alábbi környezetterhelési határértékeket kell betartani:

          1. Levegővédelmi szempontból:

a légszennyezettség „egészségügyi” határértékeit.

          2. Zaj- és rezgésvédelmi szempontból:

              a) Üzemi és szabadidős létesítményektől származó zaj terhelési határértékei:

                   - nappal (06 – 22 óra)             60 dB

                   - éjjel (22 – 06 óra)                 50 dB

              b) Közlekedéstől származó zaj terhelési határértékei:

- országos közúthálózatba tartozó mellékutaktól (KÖu-1 jelűek), önkormányzati tulajdonú településszerkezeti jelentőségű és gyűjtő utaktól (KÖu-2 jelűek), illetve külterületi közutaktól, valamint kiszolgáló és lakó utaktól (Köu-3 jelűek:  

                                                - nappal (06 – 22 óra)             65 dB

                                                                           - éjjel (22 – 06 óra)                 55 dB

III. Fejezet


Beépítésre nem szánt területek


11.§


     Beépítésre nem szánt területek:

            a)         Közlekedési- és közműterületek        (12.§, 13.§, 14.§)

            b)         Zöldterületek                                      (15.§)

            c)         Erdőterület                                          (16.§)

            d)         Mezőgazdasági terület                       (17.§, 18.§)    

            e)         Vízgazdálkodási terület                      (19.§)

            f)         Természetközeli területek                    (20.§)

            g)         Különleges beépítésre nem szánt területek (21.§)

5. Közlekedési- és közműterületek


12.§


(1)  A területen az általános jogszabályokban megengedett építmények helyezhetők el.


      Közlekedési területek, közutak

(2) A közlekedési területeken építményt, műtárgyat, berendezési tárgyat, növényzetet csak a használatot nem zavaró és akadályozó módon lehet elhelyezni.


(3) Az övezet egyes elemei mint közterületek kerülnek leszabályozásra, rájuk a közterületekre vonatkozó előírások érvényesek.


(4)  A közút célú közlekedési területeket és létesítményeket  a Szabályozási  terv  KÖu-1, KÖu-2 és KÖu-3 jelű övezetekbe sorolja.


(5) A közúthálózat egyes övezeteire vonatkozó előírások és minimális szabályozási szélességek az alábbiak:

KÖu-1 jelűek: az 5312 sz.-ú és 55107 sz.-ú országos mellékutak, melyek szabályozási szélessége kialakult.

KÖu-2 jelűek: a helyi gyűjtő utak. Szabályozási szélességük kialakult vagy a szabályozási terv szerinti, legalább:       külterületen 12,0 m                                                                                   

                      belterületen 18,0 m


                    KÖu-3  jelű  településrészeket feltáró utak kialakultak, vagy a szabályozási terv szerinti,

       legalább: 14,0 m.

     Új út létesítése, vagy meglévő átépítése esetén a 4. sz.-ú mellékletben ábrázolt; „Utak mintakereszt-szelvényei”-i a           mérvadók.


(6) A Szabályozási terven jelölt utakon túl további magánutak, vagy kiszolgáló közutak létesíthetők, ha kialakításuk a Szabályozási tervben meghatározottakkal nem ellentétes.

13.§


(1) Országos közút beépítésre nem szánt területen lévő szakaszai mentén az út tengelyétől számított:       

50,0 – 50,0 m távolságon belül építmény az illetékes közútkezelő hozzájárulásával helyezhető el.


 (2) Országos közutak melletti területen létesülő telephelyek megközelítésére szolgáló utak, behajtók országos   közutakkal való kapcsolatát az útügyi előírásoknak megfelelően kell kialakítani, a közlekedési felügyelet és az országos   közút kezelőjének hozzájárulásával.


      (3)   A közlekedési célú közterületek legalább egyik oldalán fasor telepítésére helyet kell biztosítani, ha a közterület                szélessége 16,0 m vagy annál nagyobb.


      (4) Parkolás:

Meglévő vagy tervezett intézmények, gazdasági létesítmények számára szükséges parkoló közterületen a helyi parkolási rendeletben meghatározott módon, környezetterv alapján, fásítottan alakítható ki.


      (5) Tervezett közlekedési területek szabályozási tervben biztosított építési területén és az utak védőtávolságán belül              kizárólag olyan létesítmények helyezhetők el, amelyek a közlekedési létesítmények megvalósítását nem lehetetlenítik            el, illetve nem akadályozzák.


      (6) A külterületi dűlőutak szabályozási szélessége tengelyvonaltól számított 5,0-5,0 m, amely be nem építhető és el nem        keríthető, települési érdekű építésnél közterületként átadandó.

14.§


Közműlétesítmények:

(1) Az ingatlanok közműellátásának biztosítására a közterületi hálózathoz közvetlen önálló bekötésekkel és mérési helyekkel kell csatlakozni. Azoknál a telkeknél, amelyeknél a közvetlen rákötés az érintett közműhálózatra nem biztosítható, a csatlakozáshoz a közműhiányos ingatlant ellátó, más telkén átvezetett bekötővezetéket szolgalmi jog igénybevételével – az ágazati előírások és az OTÉK 34. § figyelembe vételével. A szolgalmi jogot a Földhivatalnál be kell jegyeztetni.


(2) Az utak szabályozási szélességében a közművek elrendezésénél mindig a távlati összes közmű elhelyezési lehetőségét kell biztosítani. A középtávon történő közműfejlesztéseket mindig előrelátóan a közterület rendezés hosszú távú igényeit figyelembe véve kell megvalósítani. A közművek elrendezését úgy kell megtervezni, hogy ahol mód van rá, fasor illetve zöldsáv részére biztosítani lehessen a helyet.

6. Zöldterületek


15.§


(1) A település zöldterületeinek Z-1 és Z-2 jelű övezeteibe  a meglévő települési közparkok tartoznak, melyek a település állandóan növényzettel borított, rekreációs funkciójú, a településképet jelentősen meghatározó közterületei.


        (2) A Z-1 jelű közpark övezet területét a templom telkéből kell kialakítani.

  a) A díszpark jelleg megőrzése érdekében a zöldterületet folyamatosan gondozni és felújítani szükséges.

               b) A közpark területén és határán kerítés nem létesíthető.

               c) Az övezetben csak képzőművészeti alkotás és elemes burkolatú járda létesíthető.


  (3) A Z-2 jelű zöldterület övezete közpark és közkert jelleggel egyaránt fenntartható és kialakítható.

  a) A zöldterületen elhelyezhetők a pihenést és a testedzést szolgáló létesítmények (sétaút, pihenőhely, tornapálya)    és játszó berendezések.

  b) Vendéglátó épület és a terület fenntartásához szükséges épület akkor helyezhető el, ha a közpark telkének            területe legalább 3000 m2 nagyságú.

  c) A megengedett beépítettség max.:2% és a megengedett homlokzatmagasság: max.: 3,5 m lehet. 

               d) Az övezetben nem alakítható ki közhasználat elől elzárt terület.


      (4) A közterületi zöldfelületeken

 a) Minden 10 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű nem gyümölcsfa kivágása a teljes közigazgatási területen   engedélyköteles.

               b) A szabályozási tervben jelölt fasorok helyeit sem magas, sem mélyépítési  létesítményekkel elépíteni, sem                         megszűntetni nem lehet

               c) Magas és mélyépítési munkák során a meglévő növényzetet adottságként kell kezelni és az érvényben lévő                       védőtávolságokat be kell tartani. Fakivágás csak indokolt esetben, és fapótlási kötelezettséggel történhet.

               d) A szükséges fapótlás mértéke a kivágott fa törzskörméretével egyező famennyiség eltelepítési, min. 8/10                           törzskörméretű csemetékkel.

               e) Fa és örökzöld épülettől, kerítéstől 2,00 m-re, cserje 2,0 m-re telepíthető


(5) A közhasználatra igénybe vehető zöldterületeken nem telepíthető nagymennyiségű pollent képző vagy allergiát okozó növényzet.

A külterületi fasorok telepítésekor tájhonos fajokat kell alkalmazni. Tájhonos fajok listáját a rendelet 5. függeléke tartalmazza.


        (6) Magánterületen az alábbi ültetési távolságokat kell betartani:

              - 1,5 méternél alacsonyabb sövény a telekhatártól 0,5 méter

              - 1,5 méternél magasabb sövény és 4,0 méternél alacsonyabb fa a telekhatártól 2,0 méter

              - egyéb gyümölcsfa – diófa kivételével – telekhatártól 3,0 méter

              - diófa és magas növésű díszfák telekhatártól 5,0 m.

7. Erdőterületek


16. §


(1)  Erdőterületnek minősülnek a szabályozási tervben lehatárolt, erdőállomány létesítésére szolgáló, és a szabályozási tervben le nem határolt, de erdő művelési ágban nyilvántartott, ill. legalább 50 db fából álló, vagy min. 1500 m2 területű fás ligetes, nem kertészeti termesztési célú növénytelepítés.


(2) Új erdő létesítése, az erdő elsődleges rendeltetésének megváltoztatása, az erdőterület igénybevétele és művelési ágának megváltoztatása az illetékes Állami Erdészeti Szolgálatnál engedélyköteles tevékenységek.


(3)  Az Eg jelű gazdasági fakitermelési erdő övezet, ahol a gazdálkodást erdészeti terv szerint lehet folytatni. Az övezetben az erdő rendeltetésének megfelelő építmények helyezhetők el a legalább 100000 m2 (10ha) területnagyságú telken, max. 4,5 m építménymagassággal és max. 0,5%-os beépítettséggel. 


(4) Az Ev jelű erdőterület meglévő vagy létesíthető környezetvédelmi célt szolgáló erdőfelület, ahol a faállomány cseréje tervezett módon szakaszosan történhet. Az övezetben épület, építmény nem helyezhető el.


(5) Az Ee jelű övezet a belterületen meglévő egészségügyi-szociális és turisztikai célú erdő (parkerdő) területe. Az övezetben a rendeltetésnek megfelelő építmények, sport- és játszó eszközök helyezhetők el. Épület a legalább 100.000 m2 (10ha) területnagyságú telken,  max.: 5,0%-os beépítettséggel és max.: 4,5 m építménymagassággal létesíthető. Az épületek természetes anyagból, magastetővel készülhetnek.

8. Mezőgazdasági területek


17. §   


(1) Mezőgazdasági területnek minősül a település külterülete a beépítésre szánt területek, az erdőgazdasági, a közlekedési és a vízgazdálkodási területek kivételével, valamint a belterületen lévő és megmaradó kertes övezetek.


(2) A terület övezetei Má, Ml, Mk, és Mkb jelűek, ahol a növénytermesztés, az állattenyésztés, az előbbiekkel kapcsolatos termékfeldolgozás és tárolás (továbbiakban mezőgazdasági termelés) építményei, kivételes esetekben a mezőgazdasági termeléshez és a falusi turizmushoz kapcsolódó lakások és szálláshelyek, a területen élők ellátását, kiszolgálását biztosító épületek és létesítményei helyezhetők el, az egyes övezetekben meghatározott korlátozásokkal, de a kialakítható legkisebb telekterület 720 m2 lehet.


(3) A mezőgazdasági területek egyes övezeteiben, az előírások szerint megvalósuló létesítményekhez az elektromos energia ellátás, a vízellátás, tüzivízellátás, szennyvízkezelés, hulladékkezelés, a közlekedési útvonalhoz való csatlakozás illetve egyéb, a rendeltetéshez szükséges feltételek biztosítása csak egyedileg engedélyezett módon, a szükséges hatósági engedélyek beszerzésével együtt engedélyezhető.


(4) Az jelű általános mezőgazdasági övezetek többségében szántó művelési ágú területek. Az övezetben a tanyagazdaság lakó- és gazdasági épületei tájba illően, szabadon állóan építhetők

             a) min. 10.000 m2  (1 ha ) nagyságú telekterületen,

b) max. 3%-os beépítettséggel (melyből a lakóépület a megengedett beépítettség max. 50%-át foglalhatja el),

             c) min. 2,5 m, max. 4,5 m építménymagassággal,

             d) az építménymagassággal minimálisan megegyező elő-, oldal- és hátsókerttel,

      e) zárt szennyvízgyűjtő medencével, vagy közműpótló berendezés alkalmazásával.

             f) Építési illetve használatba vételi engedély csak érvényes jegyzői engedéllyel rendelkező fúrt kút megléte, vagy a                 használatba vételi engedély megkéréséig beüzemelő kút esetén adható ki.


 (5) Az jelű övezeten belül bárhol létesíthető birtokközpont az országos érvényű előírások betartásával. A   birtokközpontban

             a) az építménymagasság        max.: 7,5 m,

             b) az elő-, oldal-, és hátsókertek legkisebb szélessége 10,0 m lehet


       (6) Az jelű övezetben halastó vízjogi engedéllyel és építéshatósági hozzájárulással létesíthető.

   Az övezetben hírközlő torony és szélerőmű, a lakóterületek és természetvédelem alatt álló területek határától legalább     200 m távolságra elhelyezhető, a vonatkozó ágazati előírások betartásával.

   Az övezetben (különösen a külterület É-i részén) mezővédő erdősávok telepítése megengedett.

18. §   


(1) Az Ml jelű övezetek többségében legelő, rét, gyep művelési ágú területek. Az övezetben csak a gyepgazdálkodással összefüggő állattartó épületek helyezhetők el tájba illően, természetes anyagból, szabadon állóan,

            a) min. 10.000 m2  (1 ha ) nagyságú telekterületen,

            b) max. 2%-os beépítettséggel,

            c) min. 2,5 m, max. 4,5 m építménymagassággal,

            d) min. 10,0 m elő-, oldal- és hátsókerttel.

 Az övezetben halastó vízjogi engedéllyel, az építési és a természetvédelmi hatóságok hozzájárulásával létesíthető.


      (2) Az Mk jelű övezet

a) a kertművelésű, egyéni kisparcellás, jellemzően szőlő, gyümölcsös vagy kert művelési ágban nyilvántartott telkek területe, ahol

                        - lakóépület                            min. 3000 m2

                        - gazdasági épület                  min. 1000 m2 nagyságú telekterületen

                        - max. 3%-os beépítettséggel helyezhető el.


b) az övezetben az a.) pontban meghatározottakon túlmenően a további építési előírásokat kell betartani:

                - lakóépület a megengedett beépítettség   max. 50%-át foglalhatja el,

    - lakóépület és gazdasági épület szabadon állóan helyezhető el, az   építménymagassággal minimálisan                    megegyező elő-, oldal- és hátsókerttel,

                 - építménymagasság               lakóépület esetén 3,0 - 5,5 m közötti,

            gazdasági épület esetén 2,5 - 4,5 m közötti lehet

    - lakóépület és állattartó gazdasági épület csak zárt szennyvízgyűjtő medencével, vagy közműpótló berendezés        alkalmazásával létesíthető,

    - lakóépület és állattartó épület létesítésére építési engedély csak érvényes jegyzői engedéllyel rendelkező fúrt          kút esetén adható ki.


      (3) Az Mkb jelű övezet a belterületen meglévő és megtartott,

a) a kertművelésű, egyéni kisparcellás, jellemzően szőlő, gyümölcsös vagy kert művelési ágban nyilvántartott telkek területe, ahol

                       - lakóépület                             nem létesíthető,

                       - gazdasági épület                  min. 1000 m2 nagyságú telekterületen

                       - max. 3%-os beépítettséggel helyezhető el.


b) az övezetben az a.) pontban meghatározottakon túlmenően a további építési előírásokat kell betartani:

         - gazdasági épület szabadon állóan helyezhető el, az építménymagassággal minimálisan megegyező elő-,                   oldal- és hátsókerttel,

         - építménymagasság              2,5 - 4,5 m közötti lehet

         - állattartó gazdasági épület csak zárt szennyvízgyűjtő medencével, vagy közműpótló berendezés                                 alkalmazásával létesíthető.

9. Vízgazdálkodási területek


19.§


(1) A település közigazgatási területe a Pálfay-féle belvíz-veszélyeztetettségi besorolás szerint 3, azaz belvízzel közepesen veszélyeztetett.


(2) Kunbaja külterületen található vízgazdálkodási területek (közcélú csatornák) V-1 és V-2 övezetbe soroltak.


      (3) V-1 jelű övezetbe tartoznak az Állami kezelésű főművek:

                 - Tavankúti csatorna

                 - Bajmoki csatorna    

                 - Bajmoki-II. csatorna


      (4) V-2 jelű övezetbe tartoznak a Vízgazdálkodási Társulati kezelésű művek:

                 - Bajmoki-I. csatorna

                 - Temetői csatorna

                 - Deák csatorna

                 - Mosztonga csatorna


(5) A V-1 jelű övezetben, a csatorna partélétől számított 6,0 m, míg a V-2 jelű övezetben a csatornák partélétől számított 3,0 m széles terület parti sávnak minősül, melyet fenntartási célokra szabadon kell tartani, és ezen a területen csak gyepgazdálkodás folytatható.

10. Természetközeli területek


20.§


(1) A természetközeli területek a Szabályozási terv KSZ-1,2 jelű tervlapján Tk jelű övezetbe soroltak.

Az övezetbe tartoznak a nemzeti park – mint kezelő - által meghatározott természeti területek, valamint más nádas, lápos területek, melyek:

             a) a belterület K-i oldalához csatlakozó (Sebesics dűlő) gyepes, nádas lápos terület,

b) a belterület D-i oldalához csatlakozó (Homoki tag) gyep (legelő) terület,

c) a külterület ÉK-i részén (Új Puszta) lévő legelő és vízállásos terület

d) a külterület DK-i részén (Új Puszta) lévő nádas terület,

 ahol a természeti értékek, növénytársulások és életközösségek nagyszámban fordulnak elő.


(2) A Tk jelű övezetben épület, építmény - a vízügyi  műtárgyak és térszint alatti közművek kivételével - nem helyezhető el.


(3) A Tk jelű övezetben a művelési ág megváltoztatáshoz a természetvédelmi kezelő és természetvédelmi hatóság hozzájárulása is szükséges.


(4) A nemzeti park által lehatárolt természeti területekhez tartozó helyrajzi számokat, valamint a táji értékeket hordozó területeket a rendelet 4. sz.- ú függeléke tartalmazza.


11. Különleges – beépítésre nem szánt - területek


21.§


(1) A Ka jelű különleges övezetbe a földhivatali nyilvántartás szerinti anyagnyerő helyek (pl. homokbánya, agyagbánya) területe tartozik.

- A rendeltetés szerinti üzemeltetés csak az ágazati előírások betartása mellett lehetséges. Az üzemen kívül helyezett anyagnyerő helyek területét rekultiválni kell.

- Az övezetben csak a kezeléshez szükséges épület, építmény helyezhető el, legfeljebb 2% beépítettséggel és maximum 4,5 m építménymagassággal.


(2) A Kr jelű különleges övezetbe a megszüntetett szilárd hulladéklerakó területe tartozik, melyet rekultiválni kell. Az övezetben épület, építmény nem létesíthető.


IV. Fejezet.


Kulturális értékek védelme


22.§.


(1) Kunbaja teljes közigazgatási területén a nemzeti örökség részét képező, nyilvántartott, védelem alatt álló - és a terv kapcsán nyilvántartásra javasolt - régészeti lelőhelyek a törvény erejénél fogva ex lege védettek, de régészeti érdekű területről is a régészeti örökség elemei csak feltárás keretében mozdíthatók el.

A régészeti érdekű területen, új beruházás megkezdése előtt a régészeti lelőhelyeket előzetesen fel kell tárni. A feltárást külön, országos érvényű jogszabályban meghatározott módon kell lefolytatni.


(2) A település igazgatási területén nyilvántartott, védelem alatt álló régészeti lelőhelyek felsorolását jelen rendelet 1. sz.-ú függeléke tartalmazza.


(3) Országos műemléki védelem alatt álló épület adatait jelen rendelet 2. sz.-ú függeléke tartalmazza. A védelem alatt álló épületek átalakítása és felújítása engedélyezése során az országos érvényű, külön jogszabályt kell alkalmazni.


(4) A Szabályozási terven Kunbaja helyi építészeti örökségét képező, egyedi épületei tájékoztató jelleggel jelöltek.

A Helyi értékek védelmét az önkormányzat külön, önálló rendeletben szabályozza. A védelem alá kerülő létesítmények adatait a rendelet 3. sz-ú függeléke tartalmazza.

V. Fejezet.


Környezetvédelem


23. §


Termőföld- és talajvédelem

      (1) A termőföld minőségének védelme érdekében a földhasznosítás során a termőhely ökológiai adottságaihoz igazodó        talajvédő gazdálkodást kell folytatni.


Vízvédelem

(2) A vizek igénybevétele, terhelése, a vizekbe használt- és szennyvizek bevezetése – megfelelő kezelést követően – csak oly módon történhet, amely a természetes folyamatokat és a vizek mennyiségi, minőségi megújulását nem veszélyezteti. 


      (3) Kunbaja közigazgatási területének szennyeződésérzékenységi besorolása:

Érzékeny felszín alatti vízminőség-védelmi területek a felszín alatti víz állapota és védelme szempontjából.


      (4) Kunbaja közigazgatási területének nitrátérzékenységi szempontú besorolása:

Nem nitrátérzékeny terület, ezért a településen mezőgazdasági tevékenységet folytatóknak az erre vonatkozó országos előírásokat csak ajánlott betartania mezőgazdasági tevékenysége során.


      (5) Kunbaja közigazgatási területének felszíni vízminőség-védelmi szempontú besorolása:

- a csatornák (nem állandó vízfolyások) 3. időszakos vízfolyás befogadók területi kategóriába tartoznak a használt- és szennyvizek felszíni vízbe való közvetett és közvetlen bevezetésére vonatkozóan,

- a technológiai és országos vízminőség-védelmi területi kibocsátási határértékeket, valamint a közcsatornába bocsátható szennyvizek szennyező anyag tartalmának küszöbértékeit országos jogszabályok tartalmazzák.

24. §


Levegővédelem

(1) Kunbaja település közigazgatási területét érintő, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatóság területén található a természet védelméről szóló törvény értelmében védett – természeti területeire (természetes nádas és gyepterületek), a történelmi borvidékek – Kunsági – szőlőterületei, továbbá a nem védelmi célokat szolgáló erdőterületeire, – azaz az országos jogszabályokban foglaltak szerinti ökológiailag sérülékeny területeire – levegővédelmi szempontból a légszennyezettségnek (immisszió) az ökológiai határértékei az irányadók.

Ezen területeken csak olyan építmények, technológiák létesíthetők, illetve üzemeltethetők, továbbá kizárólag olyan tevékenységek folytathatók, amelyek légszennyezőanyag kibocsátásából származó levegőterhelés (légszennyezettség) megfelelnek az ökológiai határértékekkel szabályozott országos immissziós előírásoknak.


(2) Kunbaja település egyéb, a fentieken kívüli területeire általános szabályozás szerint a légszennyezettségnek az egészségügyi határértékei az irányadóak az országos jogszabályokban foglaltak szerint.

Ezen területeken csak olyan építmények, technológiák létesíthetők, illetve üzemeltethetők, továbbá kizárólag olyan tevékenységek folytathatók, amelyek légszennyezőanyag kibocsátásából származó levegőterhelés (légszennyezettség) megfelelnek az egészségügyi határértékekkel szabályozott országos immissziós előírásoknak.


(3) Üzemi állattartás csak a külterületen meglévő majorokban lehetséges a vonatkozó előírások betartásával (üzemi állattartásnak minősül az 5 számosállatnál nagyobb mennyiségű állat tartása telephelyenként).


(4) Üzemi terület, út, nyitott anyagtároló, törmeléklerakó pormentesen tartásáról az érintett terület kezelője köteles gondoskodni.


(5) Az allergikus megbetegedéseket okozó fákat fokozatosan le kell cserélni. Új fatelepítés esetén allergiát okozó faj nem alkalmazható.


(6) A település belterületein szag- és bűzkibocsátással járó tevékenység a környezetet zavaró módon nem folytatható.

25. §


Zaj- és rezgésvédelem

(1) A vonatkozó országos jogszabályok előírásai szerinti csendes övezetek, valamint zajvédelmi szempontból fokozottan védett területek nincsenek a település közigazgatási területén.


(2) Az övezetekbe sorolt telkek területén csak olyan üzemi termelő, szolgáltató, illetve kulturális, szórakoztató, vendéglátó, sport-, reklámcélú, közösségi, továbbá egyéb hangosítást igénylő tevékenységek folytathatók, olyan telephelyek, berendezések, technológiák (a továbbiakban együtt: üzemi és szabadidős létesítmények) tervezhetők, létesíthetők, üzemeltethetők, illetve meglévők bővíthetők, felújíthatók, korszerűsíthetők, valamint építési munka végezhető, melyektől származó zaj terhelési határértékei nem haladják meg a zajtól védendő területeken az országos jogszabály mellékleteiben foglalt terhelési határértékeket. 


26. §


Hulladékgazdálkodás és –ártalmatlanítás

(1) A bezárt települési szilárdhulladék-lerakó telepre és a települési folyékony hulladék leürítő helyre, valamint a dögtérre (állati hulladék elhelyező, ártalmatlanító létesítmény) hulladék szállítása tilos.


(2) A település területén keletkező szilárd kommunális hulladék a Vaskút közigazgatási területén található rendezett regionális szilárdhulladék-lerakó telepre rakható le az erre vonatkozó szerződésekben és a települési hulladékgazdálkodási tervben foglaltak szerint.

A települési szilárd háztartási hulladékgyűjtést és szállítást (a közszolgáltatási szerződés keretében) a beépítésre szánt terület teljes területére ki kell terjeszteni.


     (3) Lomtalanításról (annak módjáról) évente legalább egyszer, szervezetten kell gondoskodni.


(4) A hulladékkezelő létesítmények közül a településen hulladékgyűjtő sziget létesítendő és üzemeltetendő az országos jogszabály, valamint a kistérség hulladékgazdálkodási tervének előírásai szerint.


(5) A szippantott szennyvíz befogadója csak a vele szerződésben álló, engedéllyel rendelkező szennyvízszállító által beszállított – a befogadóra hatóság által előírt minőségű és mennyiségű – szennyvizet fogadhatja be, melyekről nyilvántartást köteles vezetni.

Települési folyékony hulladékot kizárólag települési folyékonyhulladék leürítő helyen (a helyi szennyvíztisztító telep elkészültéig a bácsalmási szennyvíztisztító telep szippantott szennyvíz fogadó műtárgya) lehet leüríteni az országos jogszabályokban foglaltak alapján.


(6) Az építési-bontási hulladékok elhelyezésével az építtetőnek kell elszámolnia az országos jogszabályban foglaltak szerint. Az ilyen típusú hulladékokat engedéllyel rendelkező kezelőnek kell átadni és ezt a használatbavétel során igazolni kell.

VI. Fejezet.


Közműellátás, közműlétesítmények


27.§


Belvízvédelem, felszíni vízelvezetés:

(1) A beépítésre szánt területek kijelölésénél, illetve az építési (rendezési) szintek meghatározásánál figyelemmel kell lenni a terület talajvíz viszonyaira, valamint arra, hogy a kérdéses területről a csapadékvíz megfelelő eséssel az érintett befogadóba – mértékadó belvízszint mellett is – bevezethető legyen.


(2) Belterületi vízelvezető rendszer (csapadékvíz-csatorna) csak belterületi vízrendezési terv és vízjogi engedély alapján létesíthető és üzemeltethető. Ennek megfelelően döntően nyílt árkos csapadékvíz elvezetési rendszer tartható fenn, illetve létesíthető a beépítésre szánt területeken hosszabb távon is a vizek helyben tartása céljából.


(3) A csapadékvíz elvezetését biztosító rendszer szállítóképességét a befogadónál ellenőrizni kell minden nagyobb (fél ha-t meghaladó burkolt felületű) beruházás engedélyezése esetén. A beruházásra építési engedély csak akkor adható, ha a többlet felszíni víz megfelelő biztonsággal továbbvezethető a befogadóig.


(4) A csapadékvíz-elvezető hálózatok üzemeltetését a település belvíz-védekezési terve alapján szükséges végezni, mely tervet szükség esetén, illetve a hálózat bővülésével párhuzamosan időnként felül kell vizsgálni a vonatkozó rendeletek előírásai alapján.


28.§


Vízellátás-tűzvédelem:

(1) Kunbaja település közigazgatási területét érinti a Kunbaja községi vízmű vízbázisa kútjaihoz kapcsolódóan várhatóan kijelölésre kerülő védőterülete, védőidoma.

A védőterületek és védőidomok által érintett ingatlanokra vonatkozóan az önkormányzatnak be kell tartani (érvényesíteni kell) a vonatkozó jogszabályban szereplő, valamint a kijelölő határozatban előírt ingatlanhasználati korlátozásokat a vízbázis biztonságba helyezése és biztonságban tartása érdekében.


(2) A szükséges oltóvíz biztosítására vonatkozóan a lehetőségek és megoldások tekintetében az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló rendeletben foglaltakat kell betartani.


(3) Egyedi kutas vízellátás esetén országos jogszabály alapján a jegyző hatósági engedélye szükséges az olyan kút létesítéséhez, használatbavételéhez, amely a létesítő házi vízigényének 500 m3/év mennyiségig terjedő kielégítését szolgálja és – partiszűrésű, karszt-, vagy rétegvízkészlet igénybevétele, érintése nélkül, - kizárólag a talajvíz felhasználásával működik.


       (4) Talajvíznek minősül az első vízzáró réteg felett található vízkészlet.

(Kunbaja térségében a település közigazgatási területén általában 12-16 m közötti mélységben található az első vízzáró réteg a vízügyi hatóság adatszolgáltatása – 6. sz. függelék – szerint.)


(5) Az első vízzáró rétegtől mélyebb kutak, s a rendelettől eltérő vízbeszerzés vízjogi engedélyköteles az országos jogszabályokban előírtak szerint.


(6) Magáningatlanok öntözővíz igénye a vezetékes vízen kívül csak a talajvízből elégíthető ki a VITUKI ajánlásai szerint az öntözött növénykultúra víznormája alapján a meghatározott vízkontingensen belül.

29.§


Szennyvízelvezetés, -tisztítás és -elhelyezés:

(1) A szennyvizekkel a környezetet, a vízbázist szennyezni nem szabad, ezért az esetleg előforduló nyílt árkokba, egyéb időszakos vagy állandó vízfolyásba és a csapadékvíz elvezető hálózatba történő szennyvíz bekötéseket, valamint a felhagyott kutakba történő szennyvíz bevezetéseket meg kell szüntetni.


(2) A szennyvízcsatorna hálózattal ellátott területeken a meglévő épületek csatornahálózatra való rákötését – a szennyvíz közcsatornába vezethető minősége esetén – a jegyző kötelezően elrendelheti. Közegészségügyi, környezetvédelmi és vízgazdálkodási jogszabályok megsértése esetén az ingatlanok bekötését a tulajdonos költségére elrendeli a jegyző.

       A bekötés megvalósítását követően a helyi szennyvíz közműpótló berendezések eltömedékelését szakszerűen, a vonatkozó ágazati jogszabályok előírása szerint el kell végezni.


(3) A szennyvízcsatorna hálózat teljes kiépüléséig a házi kommunális szennyvizek gyűjtését kizárólag zárt gyűjtőkben lehet megvalósítani a csatornahálózattal távlatban érintett területeken átmeneti megoldásként. A szennyvíz rendszeres szállítását igazolni kell. Egyedi szennyvíz elhelyezés nem alkalmazható, a szennyvízcsatorna hálózat megépítését követően a területeket be kell kötni a szennyvízcsatorna hálózatba.


(4) A település beépítésre nem szánt területén elhelyezhető, építményben keletkező szennyvizek gyűjtését, tisztítását és ártalommentes elhelyezését – a csatornahálózattól függetlenül – a csatornahálózattal nagy távlatban sem érintett térségekben végleges megoldásként zárt gyűjtőkkel (egyedi zárt szennyvíztárolókkal), vagy szakszerű egyedi szennyvízkezelő berendezésekkel kell megoldani.


(5) Kizárólag zárt gyűjtők (vízzáróan kialakított medencék) kialakítása szükséges az alábbi területeken a következő indokkal:

- a Kunbaja községi vízmű vízbázisának lehatárolandó és kijelölendő belső hidrogeológiai „A” védőterületén a hatályos jogszabály, valamint a kijelölő határozat előírásainak a figyelembe vételével, a vízbázis biztonságba helyezése és biztonságban tartása érdekében,

- azokon a területeken, ahol a teleknagyság nem éri el a 600 m2-t,

- ahol a talajvíz évi maximális szintje a terepszinthez 1,5 m-nél közelebb van, vagy az elszivárogtatásra igénybeveendő talaj elszivárogtatásra alkalmatlan.

 A zárt műtárgyak vízzáróságát üzembe helyezés előtt szabványos víztartási próbával kell ellenőrizni, a rendszeres   ürítést és szállítást pedig dokumentálni szükséges.


(6) Szakszerű egyedi szennyvízkezelő kisberendezések – az egyedi szennyvíztárolók kivételével – kialakítása szükséges az egyéb területeken a következő feltételekkel:

- azokon a területeke, ahol a teleknagyság meghaladja a 600 m2-t.

- ahol a talajvízszint adatok megfelelőek a szikkasztáshoz (a szikkasztó fenékszintje és a maximális talajvízszint között mindenkor megvan a legalább 1,0 m – s távolság) és az elszivárogtatásra igénybeveendő talaj elszivárogtatásra alkalmas.

A talajvíz évi maximális szintjének és a talaj szennyvíz elszivárogtatásra való alkalmatlanságának, illetve alkalmasságának bizonyítása a beruházó feladata. A bizonyítás arra jogosult szakember által elkészített talajmechanikai szakvéleménnyel történhet.

30.§


(1) Az egyedi szennyvízkezelő berendezések (az egyedi zárt szennyvíztárolók kivételével) az alábbiak lehetnek:

- egyedi szennyvíz-elhelyezési kislétesítmények

elemei a hagyományos mechanikai előtisztító (ülepítő) berendezések (oldómedencék, oldóaknák), valamint a kavics/homokszűrők (szikkasztó akna, szikkasztó alagcsőhálózat, stb.), mint szennyvíz elhelyező létesítmények (a szennyezőanyag lebontás energia bevitel nélkül történik)

- egyedi szennyvíztisztító kisberendezések

egyenértékű környezetvédelmi megoldást biztosít a közműves szennyvízelvezetéssel és –tisztítással (a szennyezőanyag lebontás energia bevitel segítségével történik)

A szakszerű egyedi szennyvíz-elhelyezési kislétesítmények tervezését, kialakítását és üzemeltetését az országos jogszabály, a vonatkozó hatósági előírások és a vonatkozó magyar szabvány előírásai szerint kell végezni, vagy ezzel egyenértékű hatásfokot biztosító technológiai megoldást kell biztosítani.


(2) Víz-csatorna külső közmű építését a hatályos magyar szabvány előírásai szerint lehet végezni.


Gázvezeték-hálózat:

(3) A középnyomású hálózatról ellátott tervezett fejlesztési területeken a földgáz nyomását csökkentő szabályozó berendezéseknek a telepítését a környezetbe illeszkedve kell megoldani. A tervezett egyedi szabályozókat és gázmérőket a gázszolgáltató előírásait figyelembe véve kell telepíteni.


(4) Földgázvezeték építése a vonatkozó hatályos magyar jogszabályok előírásai szerint történhet.


      (5) Védőtávolságok, védőterületek:

            a) 8 bar nagyközépnyomású gázvezeték > ø 90 mm csőátmérő esetén 9-9 m

                                                                             < ø 90 mm csőátmérő esetén 7-7 m

            b) 3 bar középnyomású gázvezeték         > ø 90 mm csőátmérő esetén 4-4 m

            c) gáznyomás-szabályzó 10 m


31.§


Villamosenergia-ellátás:

(1) Új közvilágítási hálózat létesítésekor, meglevő közvilágítási hálózat rekonstrukciója során csak energiatakarékos fényforrású lámpatestek elhelyezése engedélyezhető.


(2) A lámpákkal és reklámfényekkel káprázást, vakítást, ártó fényhatást okozni nem szabad, ingatlan használatát korlátozni tilos.


(3) Jelentősebb energiaigény növekedés esetén a tervezett transzformátorok helyét a beépítéssel összehangoltan a környezetbe illesztve kell kijelölni.


      (4) Védőtávolságok, védőterületek:

               20 kV-s elektromos légvezetéknél 5-5 m.


32.§

Hírközlés:

(1) A község közigazgatási területén belül 1 db. mobil telefon torony és egy erősítő antenna van kiépítve:

- a közigazgatási terület ÉNy – i részén az un. Majorközpont ÉK – i szélén Vodafone   torony

                - a belterület közepén a hidroglóbuszon egy erősítő antenna


(2) Ha a térségben az épületek tetejére telepített hírközlési bázisállomásokból, továbbá az önálló antennatornyokból a községben és környékén a lefedettség nem biztosítható:

a) épület tetejére felszerelt tervezett bázisállomás és önálló antennatorony felállítása  építési engedély köteles.

b) hírközlési bázisállomások, antennatornyok telepítéséhez az engedély kiadásának feltétele, hogy előzetesen az önkormányzattal egyeztetett helykijelölési eljárás lefolytatásra kerüljön.

c) újabb bázisállomás telepítése a szolgáltató meglevő állomására helyezve történhet.


(3) Meglevő, vagy tervezett lakóterület 200 m-es körzetén belül mobil rádiótelefon bázisállomás (antennatorony és elektrotechnikai berendezéseket tartalmazó konténer) elhelyezése településképi és egyéb környezeti hatások miatt nem engedélyezhető.

VII. Fejezet.


Záró rendelkezések


33. §


(1) Jelen rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezéseit a hatályba lépést követően megindult hatósági eljárások során kell alkalmazni.


(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg a 11/1997. (VI.30.) ör. sz.- ú rendelet hatályát veszti.


     Kunbaja, 2010. szeptember 29.




            Szurokné Gauder Ágota                                                                   Szép Katalin

                  alpolgármester                                                                                 jegyző



     Záradék: A rendelet kihirdetve: 2010. szeptember 29.


Szép Katalin

                                                                                                                          jegyző