Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VI. 28.) önkormányzati rendelete
a háziorvosi körzetekről
Hatályos: 2002. 06. 28- 2018. 05. 31Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 13/2002. (VI. 28.) önkormányzati rendelete
a háziorvosi körzetekről
2002-06-28-tól 2018-06-01-ig
Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formájáról szóló 2001. évi CVII. tv. 25. §. /7/ bekezdésében és a 26. §. n./ pontjában kapott felhatalmazás alapján a következő rendeletet alkotja:
1. §.
A rendelet hatálya kiterjed Sarkad város közigazgatási területén kialakított
a./ felnőtt háziorvosi körzetekre
b./ gyermek háziorvosi körzetekre
c./ fogorvosi körzetekre,
melyekben területi ellátási kötelezettséggel az orvosi feladatokat a háziorvosok, házi gyermekorvosok és a fogorvosok látják el, a feladatért felelős Sarkad Város Önkormányzata által meghatározott településrészekben.
2. §.
1./ Sarkad város közigazgatási területén az alábbi háziorvosi körzetekben Sarkad
Város Önkormányzatával kötött Feladat-ellátási, illetve Feladat-átvállalási
szerződés szerint működtetési jog alapján végezhető önálló orvosi tevékenység:
a./[1] Felnőtt háziorvosi körzetek:
- 1. számú: részletes leírását, telephelyét
az 1. számú melléklet tartalmazza.
- 2. számú: részletes leírását, telephelyét
a 2. számú melléklet tartalmazza.
- 3. számú: részletes leírását, telephelyét
a 3. számú melléklet tartalmazza.
- 4. számú: részletes leírását, telephelyét
a 4. számú melléklet tartalmazza.
- 5. számú: részletes leírását, telephelyét
az 5. számú melléklet tartalmazza.
- 6. számú: részletes leírását, telephelyét
a 6. számú melléklet tartalmazza.
b./[2] Gyermek háziorvosi körzetek:
- 1. számú: részletes leírását, telephelyét
a 7. számú melléklet tartalmazza.
- 2. számú: részletes leírását, telephelyét
a 8. számú melléklet tartalmazza.
- 3. számú: részletes leírását, telephelyét
a 9. számú melléklet tartalmazza.
c./ Fogorvosi körzetek:
- 1. számú: részletes leírását, telephelyét
a 10. számú melléklet tartalmazza.
- 2. számú: részletes leírását, telephelyét
a 11. számú melléklet tartalmazza.
- 3. számú: részletes leírását, telephelyét
a 12. számú melléklet tartalmazza.
2./ A feladat-ellátás, illetve feladat átvállalás részletes szabályait Sarkad Város
Önkormányzata az önálló orvosi tevékenységet ellátó szolgáltatókkal kötött
„Feladat-ellátási”, illetve „Feladat-átvállalási” szerződésekben szabályozza.
3. §.
A feladat-ellátás, illetve feladat-átvállalás finanszírozása a mindenkor hatályos jogszabályok szerint történik. Önkormányzati támogatás tekintetében Sarkad Város Önkormányzata az önálló orvosi tevékenységet ellátó szolgáltatókkal kötött Feladat-ellátási, illetve Feladat-átvállalási szerződésekben szabályozza.
4. §.
E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
1. számú melléklet
1. számú háziorvosi körzet:
Anti u. 1-37-ig. Bárkás u.
Béke-sétány Buda u.
Bem u. Gárdonyi u.
Gárdonyi tér Hatház u.
Honvéd u. Jókai átjáró
Jókai u. Kossuth u. páros oldal
Kastély u. Kút u.
Liget u. Madár u.
Nagykert u. 1-15-ig. Nagykert u. 2-6.
Sirály u. Somogyi u.
Templom tér V. ker. Tanya
Vasút u. 2-től 6-ig. Veress S. u.
Zöldfa u. Zsarói u.
Tokai u. Munkás u. 1-49-ig
Munkás u. 30-60-ig
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 5.
2. számú melléklet
2. számú háziorvosi körzet:
Anti u. páros oldal Arany János u.
Batthyány u. Csokonai u.
Damjanich u. Deák Ferenc u.
Dembinszky u. Dessewffy u.
Diófás u. Fecske u.
Gyulai u. páros oldal Kiss Áron u.
Március 15. u. Nagy Sándor u.
Nyár u. Pacsirta u.
Petőfi u. Rózsa u.
Sallai u. Ságvári u.
Sas u. Táncsics tér
Tulipán u Úttörő u.
Vásártér VI., ker. Tanya
Telephelye: Sarkad, Úttörő u. 2.
3. számú melléklet
3. számú háziorvosi körzet:
Árpád fejedelem tér Attila u.
Bakrét u. Bánát u.
Csillag u. Gólya u.
Hajdu u. Holló u.
Hold u. Hunyadi u.
Kapocs u. II. ker. tanya
Kis u. Kert u.
Losonczy u. Magyar u.
Majakovszkij u. Munkás u. 51-79-ig
Mátyás u. 48-66-ig Mátyás u. 47-71-ig
Munkácsy u. Rácz u.
Retek u. Sarkadkeresztúri u.
Szent István tér Széles u. páratlan oldal
Szigeti u. Szigeti-kereszt u.
Szív u. Temető u.
Tózug u. Új u.
Zrínyi u. Zsibongó u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 5.
4. számú melléklet
4. számú háziorvosi körzet:
Árpád u. Bercsényi u.
Bihar u. Bojti u.
Dobó u. Epreskert u.
Gyulai út páratlan oldal, Hargita sétány
Kálvin u. Kálvin tér
Kisteleki u. Kossuth u. páratlan oldal
Körös u. Körösháti u.
Kürt u. Lehel u.
Lejáró u. Malom u.
Nagy Kálmán u. Rákóczi u.
Rövid u. Stefánia u.
Széchenyi u. Szegfű u.
Széles u. páros oldal, Szondy u.
Veress F. u. Vécsey u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 5.
5. számú melléklet
5. számú háziorvosi körzet:
Ady E. u. Ág u.
Bartók Béla u. Füves u.
Izabella u. Gyepes u.
Kinizsi u. Lánczy Lajos u.
MÁV lakások Mérleg u.
Nagykert u. 10-2-ig Nagykert u. páratlan 17-től végig
Nagymező u. Orgona u.
Őrház Őssy u.
Sánc u. Szalontai u.
Szőlő u. Temesvári u.
Vasút u. páratlan Vasút u. 8-tól végig
Gyár u. Vár u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 5.
6. számú melléklet
6. számú háziorvosi körzet:
Balassi Bálint u. Bokor u.
Cukorgyári lakások Dohány u.
Dózsa u. Felszabadulás tér
Galamb u. Halász u.
Hársfa u. Horgasér u.
József A. u. Kijáró u.
Kodály u. Márki S. u.
Mátyás u. 1-től 45-ig, Mátyás u. 2-46-ig
Munkás u. 2-től 28-ig Somlai u.
Sugár u. Táncsics u.
Toldi u. IV. ker. tanya
Telephelye: Sarkad, Gyulai u. 8/a.
7. számú melléklet
1. számú gyermekorvosi körzet:
Anti út Árpád u.
Árpád fejedelem tér Béke sétány
Bem u. Bercsényi u.
Bihar u. Bojti u.
Buda u. Dobó u.
Dohány u. Epreskert u.
Gyulai út páratlan oldal Hargita sétány
Hatház u. Jókai u.
Jókai átjáró József A. u.
Kálvin u. Kálvin tér
Kastély u. Kisteleki u.
Kossuth u. Körös u.
Körösháti u. Kút u.
Kürt u. Lehel u.
Lejáró u. Liget u.
Malom u. Mátyás u. 1-45-ig
Mátyás u. 2-46-ig Munkás u. 1-49-ig
Munkás u. 2-28-ig Nagy Kálmán u.
Rákóczi u. Rövid u.
Sirály u. Stefánia u.
Sugár u. Széchenyi u.
Szegfű u. Széles u. páros oldal
Szent István tér Szondy u.
Táncsics tér Tokai u.
Vécsey u. Veress Ferenc u.
Veress Sándor u. VI. tanya körzet
Zöldfa u. Zsarói u.
Halász u. Kodály u.
Somlai u. Toldi u.
Telephelye: Sarkad, Gyulai u. 8/a.
8. számú melléklet
2. számú gyermekorvosi körzet:
Anti út Arany János u.
Balassi Bálint u. Bárkás u.
Cukorgyár Damjanich u.
Deák Ferenc u. Dembinszky u.
Dessewffy u. Diófás u.
Dózsa u. Fecske u.
Gyár u. Gyulai út páros oldal
IV. ker. tanya Jókai átjáró
Jókai u. 2-88-ig József Attila u.
Kis Áron u. Lánczy Lajos u.
Madár u. Március 15. u.
Márki Sándor u. Őrház
Őssy u. Pacsirta u.
Petőfi u. Rózsa u.
Ságvári u. Sallai u.
Sas u. Somogyi u.
Táncsics u. Tulipán u.
Úttörő u. V. Tanya
Vásár tér Hársfa u.
Szív u. Horgaséri u.
Kijáró u. Kis u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 5.
9. számú melléklet
3. számú gyermekorvosi körzet:
Attila u. Bakrét u.
Bánát u. Bokor u.
Csillag u. Galamb u.
Gólya u. Hajdú u.
Hold u. Holló u.
Hunyadi u. II. ker. tanya
Kapocs u. Kert u.
Losonczy u. Majakovszkij u.
Mátyás u. 47-71-ig Mátyás u. 48-66-ig
Munkácsy u. Munkás u. 30-50-ig
Munkás u. 51-79-ig Rácz u.
Retek u. Sarkadkeresztúri u.
Szalontai u. Széles u.
Szigeti u. Szigeti kereszt u.
Temető u. Tózug u.
Új u. Vár u.
Zrínyi u. Zsibongó u.
Gyepes u. Sánc u.
Szőlő u. Vasút u.
MÁV lakások Nagymező u.
Izabella u. Kinizsi u.
Ág u. Bartók Béla u.
Virág u. Nagykert u.
Mérleg u. Orgona u.
Temesvári u. Ady Endre u.
Füves u. Gárdonyi tér
Gárdonyi u. Honvéd u.
Nagy Sándor u. Batthyány u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 5.
10. számú melléklet
1. számú fogorvosi körzet részletes leírása:
Anti u. Bercsényi u.
Bem u. Béke-sétány 1-2.
Buda u. Csokonai u.
Dózsa u. Gárdonyi u.
Gárdonyi tér Balassi B. u.
Gyár u. Gyulai u.
Halász u. Hársfa u.
Hatház u. Honvéd u.
Jókai u. Kastély u.
Kút u. Deák Ferenc u.
Lehel u. Jókai átjáró
Szőlő u. Cukorgyár
Kendergyár MÁV. állomás
33-as Őrház vasúton túli rész Liget u.
Madár u. Március 15. u.
Márki S. u. Mérleg u.
Orgona u. Pacsirta u.
Petőfi u. Piac tér
Rózsa u. Rövid u.
Sirály u. Somogyi u.
Táncsics u. Úttörő u.
Vasút u. páros oldal
2-24-ig. Veress S. u.
Zsarói u. Táncsics tér
Vásár-tér
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 4.
11. számú melléklet
2. számú fogorvosi körzet részletes leírása:
Ady E. u. Ág u.
Árpád u. Atilla u.
Bakrét u. Bánát u.
Béke-sétány 3-4 sz. Bihar u.
Bojti u. Bartók Béla u.
Csillag u. Dobó u.
Dohány u. Füves u.
Galamb u. Gólya u.
Hajdú u. Hold u.
Holló u. Horgasér
Hunyadi u. Izabella u.
Körösháti u. Stefánia u.
Templom tér Lánczy u.
Sánc u. József A. u.
Kert u. Kinizsi u.
Kodály u. Kossuth u. páratlan oldal.
Körös u. Kapocs u.
Kis u. Losonczy u.
Magyar u. Majakovszkij u.
Malom u. Mátyás u.
Munkás u. Munkácsy u.
Vasút u. páros old.
26-100-ig,
páratlan old. végig. Veress F. u.
Sarkadkeresztúri u. Vár u.
Vécsey u. Szalontai u.
Szabadság tér Szt. István tér.
Lejáró u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 4.
12. számú melléklet
3. számú fogorvosi körzet részletes leírása:
Arany J. u. Batthyány u.
Bárkás u. Bokor u.
Dessewffy u. Diófás u.
Damjanich u. Dembinszky u.
Epreskert u. Fecske u.
Kálvin u. Kálvin tér
Kis Áron u. Kijáró u.
Kisteleki u. Kürt u.
Lenin u. Nagy S. u.
Nagymező u. Rákóczi u.
Rácz u. Retek u.
Kossuth u. páros oldal Nagy Kálmán u.
Nagykert u. Sallai u.
Ságvári u. Zöldfa u.
Tanya II.,III.,IV.,V.,VI. ker. Nyár u.
Őssy u. Őrház 31-32. sz.
Somlai u. Sugár u.
Sas u. Széchenyi u.
Szegfű u. Széles u.
Szigeti-kereszt u. Szigeti u.
Szív u. Szondy u.
Temesvári u. Temető u.
Tokai u. Toldi u.
Tózug u. Tulipán u.
Új u. Virág u.
Zrinyi u. Zsibongó u.
Gyepes u.
Telephelye: Sarkad, Béke-sétány 4.