Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2018. (IV. 27.) számú rendelete

a 2017. évi zárszámadásról

Hatályos: 2018. 04. 28- 2018. 04. 28

SARKAD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK


5/2018. (IV.27.) számú rendelete


a 2017. évi ZÁRSZÁMADÁSRÓL



Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:


1. §.


(1) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az Intézmények együttes 2017. évi költségvetés végrehajtását


  3.274.493 ezer Ft bevétellel és

                                                   2.435.035 ezer Ft kiadással

jóváhagyja.


    2. §.


(1) A Képviselő-testület a 2017. évi működési kiadások összegét


2.227.282 ezer Ft összegben

jóváhagyja.


(2) A működési kiadások teljesítését a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, dologi kiadások, benne a pénzeszköz átadás, egyéb támogatás – valamint az intézmények önkormányzati támogatását a 3. sz. melléklet tartalmazza.


(3) A működési kiadásokon belül csak a külső szerveknek adott pénzeszköz átadás összegét szervezetenként az 10. sz. melléklet tartalmazza.



3. §.


(1) A Képviselő-testület a felhalmozási és felújítási kiadások teljesítését


207.753 ezer Ft összegben

jóváhagyja.


(2) A Képviselő-testület a felhalmozási és felújítási kiadásokon belül a felhalmozási kiadásokat


118.289 ezer Ft összegben


feladatonként a 9. sz. melléklet szerint jóváhagyja.


(3) A Képviselő-testület a felhalmozási és felújítási kiadásokon belül a felújítási kiadásokat


 86.214 ezer Ft összegben


célonként a 8. sz. melléklet szerint jóváhagyja.


(4) A Képviselő-testület a felhalmozási és felújítási kiadásokon belül az egyéb felhalmozási kiadások összegét


3.250 ezer Ft összegben


hagyja jóvá.


4. §.


A Képviselő-testület az Önkormányzat 2017. december 31-i állapot szerinti vagyonát a mérleg szerint egyezően eszközök és források bontásban


   7.732.147 ezer Ft összegben


a 12. sz. melléklet szerint jóváhagyja.


5. §.


A Képviselő-testület a 2017. évi felosztható maradványa


839.459 ezer Ft összegben


a 11. sz. melléklet szerint jóváhagyja.


6. §.


A Képviselő-testület az Önkormányzat által adott közvetett támogatások összegét a 13. sz. melléklet szerint fogadja el.


7. §.


A Képviselő-testület az Önkormányzat eredmény-kimutatását a 14. sz. melléklet szerint fogadja el.


Vegyes rendelkezések


8. §.


A rendelet mellékletei:


  1. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi bevételei és kiadásai
  2. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi mérlege
  1. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi működési célú bevételei és kiadásai
  2. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai
  3. sz. Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi bevételei forrásonként
  4. sz. Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi kiadásainak előirányzata
  5. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének önállóan működő és gazdálkodó intézmények, önállóan működő intézmények 2017. évi bevételei és kiadásai
  6. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felújítási kiadásai feladatonként/célonként
  7. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási kiadásai feladatonként/célonként
  8. sz. Civil szervezetek támogatása 2017. év
  9. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített maradványa 2017. évben
  10. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített vagyonmérlege 2017. év december 31-én
  11. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének kimutatása a 2017. évi közvetett támogatásokról 
  12. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített eredmény-kimutatása
  13. sz. Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei
  14. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének vagyonkimutatása a 2017. évi költségvetésének alakulásáról

17. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi kimutatása a
      létszám alakulásáról

18. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített pénzforgalmi jelentése

19. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített mérlege

20. sz. Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített maradvány kimutatása

21. sz. Független könyvvizsgálói jelentés


9. §.


Jelen rendelet a kihirdetését követő napján lép hatályba.



S a r k a d, 2018. április 26.




dr. Mokán István                                                      dr. Pintér Magdolna

                          polgármester                                                                                    jegyző

1. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi bevételei és kiadásai

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

előirányzat

Módosított

előirányzat

Teljesítés

%


BEVÉTELEK





1.

Intézményi működési bevételek

487.763

533.615

504.286

95


- kötelező feladat

321.202

367.054

295.215

80


- önként vállalt feladat

166.561

166.561

209.071

126

2.

Önkormányzatok sajátos működési bevételei

174.000

174.000

174.989

101


- kötelező feladat

174.000

174.000

174.989

101


- önként vállalt feladat





2.1

Helyi adók

153.000

153.000

152.922

100

2.2

Átengedett központi adók

15.000

15.000

16.108

107

2.3

Egyéb bevételek, bírságok, pótlékok

6.000

6.000

5.959

99

3.

Önkormányzatok költségvetési támogatása

889.835

987.469

988.708

100


- kötelező feladat

889.835

987.469

988.708

100


- önként vállalt feladat





3.1

Általános működési és feladattámogatás

889.835

956.186

951.220

99

3.2

Központosított előirányzatok


30.854

36.760

121

3.3

Felhalmozási célú kiegészítő támogatás


429

428

               100

4.

Felhalmozási és tőke jellegű bevételek






- kötelező feladat






- önként vállalt feladat





5.

Támogatásértékű bevételek

726.391

1.388.469

1.233.477

89


- kötelező feladat

726.391

1.388.469

     1.233.477

89


- önként vállalt feladat





5.1

Működési célú

726.391

801.471

593.782

74

5.2

Felhalmozási célú

- ebből EU


586.998

586.998

639.695

109

6.

Átvett pénzeszköz






- kötelező feladat






- önként vállalt feladat






Államháztartáson kívülről





7.

Adott kölcsönök visszatérülése

51.790

59.590

7.911

13


- kötelező feladat

51.790

59.590

7.911

13


- önként vállalt feladat





8.

Felhalmozás ÁFA visszatérülése






- kötelező feladat






- önként vállalt feladat





9.

Finanszírozási bevételek (kötelező)


35.067

35.067

100

10.

Pénzforgalmi bevétel

2.329.779

3.178.210

2.944.438

93

11.

Pénzforgalom nélküli bevételek

- felhalmozási maradvány (kötelező)

- működési maradvány (kötelező)

119.903

109.903

10.000

330.055

143.071

186.984

330.055

143.071

186.984

100

100

100


Bevételek összesen:

2.449.682

3.508.265

3.274.493

93


- kötelező feladat

2.283.121

3.341.704

3.065.422

92


- önként vállalt feladat

166.561

166.561

209.071

126






1. sz. melléklet folytatása



Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi bevételei és kiadásai



ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

előirányzat

Módosított

előirányzat

Teljesítés

%


KIADÁSOK






Működési célú kiadások

2.288.780

2.596.480

2.186.537

84


- kötelező feladat

2.186.325

2.492.568

2.016.112

81


- önként vállalt feladat

102.455

103.912

170.425

164

1.

Személyi juttatások

1.020.403

1.116.445

924.389

83

2.

Szociális hozzájárulási adó

178.816

193.864

175.886

91

3.

Dologi kiadások

661.986

857.898

700.706

82

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

105.305

57.844

44.669

77

5.

Speciális célú támogatások

92.084

84.273

72.059

86

6.

Működési célú támogatásértékű kiadás

202.186

254.428

240.169

94

7.

Működési célú pénzeszköz átadás

28.000

31.728

28.659

90


Felhalmozási célú kiadások

152.328

826.726

207.753

25


- kötelező feladat

152.328

826.726

207.753

25


- önként vállalt feladat





8.

Beruházások

86.195

577.523

118.289

20

9.

Felújítások

63.883

245.595

86.214

35

10.

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás

2.250

3.608

3.250

90

11.

Adott kölcsönök


7.800

7.800

100

12.

Finanszírozási kiadások


68.012

32.945

48


Tartalékok

8.574

9.247



13.

Általános tartalék


8.647



14.

Céltartalék

8.574




15.

Fejlesztési tartalék


600



16.

Tervezett maradvány






Kiadások összesen:

2.449.682

3.508.265

2.435.035

69


- kötelező feladat

2.347.227

3.404.353

2.264.610

67


- önként vállalt feladat

102.455

103.912

170.425

164



2. számú melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi mérlege

ezer Ft-ban

Ssz

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Ssz

Megnevezés

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

előirányzat

előirányzat

I.

Intézményi működési bevétel

487.763

533.615

504.286

95

I.

Működési célú kiadások

2.288.780

2.596.480

2.186.537

84

II.

Önkormányzatok sajátos műk. bevét.

174.000

174.000

174.989

101

II.

Felhalmozási célú kiadások

152.328

826.726

207.753

25

III.

Önkormányzatok költségvetési tám.

889.835

987.469

988.708

100

III.

Adott kölcsönök


7.800

7.800

100

IV.

Felhalmozási és tőkejellegű bevételek





IV.

Finanszírozási kiadások


68.012

32.945

48

V.

Támogatásértékű bevételek

726.391

1.388.469

1.233.477

89

V.

Tartalékok


9.247



VI.

Átvett pénzeszközök






    Általános tartalék


8.647



VII.

Adott kölcsönök visszatérülése

51.790

59.590

7.911

13


    Céltartalék

8.574




VIII.

Felhalmozás ÁFA visszatérülése






    Fejlesztési tartalék


600



IX.

Finanszírozási bevételek


35.067

35.067

100







X.

Pénzforgalom nélküli bevételek

119.903

330.055

330.055

100

VI.

Tervezett maradvány






Bevételek összesen:

2.449.682

3.508.265

3.274.493

93


Kiadások összesen:

2.449.682

3.508.265

2.435.035

69


 - kötelező feladat

2.283.121

3.341.704

3.065.422

92


 - kötelező feladat

2.347.227

3.404.353

2.264.610

67


 - önként vállalt feladat

166.561

166.561

209.071

126


 - önként vállalt feladat

102.455

103.912

170.425

164
















3. számú melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi működési célú bevételei és kiadásai


ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

előirányzat

Módosított

előirányzat

Teljesítés

%


BEVÉTELEK





1.

Intézményi működési bevételek

487.763

533.615

504.286

95


- kötelező feladat

321.202

367.054

295.215

80


- önként vállalt feladat

166.561

166.561

209.071

126

2.

Önkormányzatok sajátos működési bevételei

174.000

174.000

174.989

101


- kötelező feladat

174.000

174.000

174.989

101


- önként vállalt feladat





2.1

Helyi adók

153.000

153.000

152.922

100

2.2

Átengedett központi adók

15.000

15.000

16.108

107

2.3

Egyéb bevételek, bírságok, pótlékok

6.000

6.000

5.959

99

3.

Önkormányzatok költségvetési támogatása

889.835

987.469

988.708

100


- kötelező feladat

889.835

987.469

988.708

100


- önként vállalt feladat





3.1

Általános működési és feladattámogatás

889.835

956.186

951.220

99

3.2

Központosított előirányzatok


30.854

36.760

121

3.3

Felhalmozási célú kiegészítő támogatás


429

428

100

4.

Támogatásértékű bevételek – működési célú

726.391

801.471

593.782

74


- kötelező feladat

726.391

801.471

593.782

74


- önként vállalt feladat





5.

Átvett pénzeszköz






- kötelező feladat






- önként vállalt feladat





5.1

Államháztartáson kívülről





6.

Adott kölcsönök visszatérülése

51.790

59.590

7.911

13


- kötelező feladat

51.790

59.590

7.911

13


- önként vállalt feladat





7.

Finanszírozási bevételek (kötelező)


35.067

35.067

100

8.

Pénzforgalmi bevételek


2.591.212

2.304.743

89

9.

Pénzforgalom nélküli bevételek

10.000

186.984

186.984

100

9.1

9.2

Maradvány igénybevétele

Vállalkozási eredmény igénybevétele

10.000

186.984

186.984

100


Bevételek összesen:

2.339.779

2.778.196

2.491.727

90


- kötelező feladat

2.173.218

2.611.635

2.282.656

87


- önként vállalt feladat

166.561

166.561

209.071

126



3. sz. melléklet folytatása



Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi működési célú bevételei és kiadásai





ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Sorsz.

Megnevezés

Eredeti

előirányzat

Módosított

előirányzat

Teljesítés

%


KIADÁSOK





1.

Személyi juttatások

1.020.403

1.116.445

924.389

83

2.

Szociális hozzájárulási adó

178.816

193.864

175.886

91

3.

Dologi kiadások

661.986

857.898

700.706

82

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai

105.305

57.844

44.669

77

5.

Speciális célú támogatások

92.084

84.273

72.059

86

6.

Működési célú támogatásértékű kiadás

202.186

254.428

240.169

94

7.

Működési célú pénzeszköz átadás

28.000

31.728

28.659

90

8.

Adott kölcsönök


7.800

7.800

100

9.

Finanszírozási kiadások


68.012

32.945

48

10.

Általános tartalék


8.647



11.

Céltartalék

8.574




12.

Tervezett maradvány






Kiadások összesen:

2.297.354

2.680.939

2.227.282

83


- kötelező feladat

2.194.899

2.577.027

2.056.857

80


- önként vállalt feladat

102.455

103.912

170.425

164



4. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai


ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

előirányzat

Módosított

előirányzat

Teljesítés

%


BEVÉTELEK





1.

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése





2.

Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei





3.

Pénzügyi befektetések bevételei





4.

Felhalmozási célú támogatásértékű bevételek

- ebből EU


586.998

586.998

639.695

109

5.

Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről





6.

Folyamatban lévő beruházások címzett és céltámogatása





7.

Új, induló beruházás címzett támogatása





8.

Központosított célelőirányzatból várható felhalmozási célú támogatás





9.

Felhalmozás ÁFA visszatérülése





10.

Előző évi – felhalmozási célú – maradvány, vállalkozási eredmény igénybevétele

109.903

143.071

143.071

100


Bevételek összesen:

109.903

730.069

782.766

107


- kötelező feladat

109.903

730.069

782.766

107


- önként vállalt feladat






KIADÁSOK





1.

Beruházási kiadások

86.195

577.523

118.289

20

2.

Felújítási kiadások

63.883

245.595

86.214

35

3.

Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások





4.

Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre

2.250

3.608

3.250

90

5.

Finanszírozási kiadások





6.

Fejlesztési tartalék


600



7.

Felhalmozási célú év végi tervezett maradvány






Kiadások összesen:

152.328

827.326

207.753

25


- kötelező feladat

152.328

827.326

207.753

25


- önként vállalt feladat








5. számú melléklet


Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi bevételei forrásonként



ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

E

F

Kötelező/

Önként vállalt

Ssz.

Megnevezés

Eredeti

előirányzat

Módosított

előirányzat

Teljesítés

%



BEVÉTELEK





Kötelező

1.

Intézményi működési bevételek

103.359

106.886

99.501

93


2.

Önkormányzatok sajátos működési bevételei

174.000

174.000

174.989

101

Kötelező

2.1

Helyi adók

153.000

153.000

152.922

100

Kötelező

2.2

Átengedett központi adók

15.000

15.000

16.108

107

Kötelező

2.3

Egyéb sajátos bevételek, bírságok, pótlékok

6.000

6.000

5.959

99

Kötelező

3.

Önkormányzatok költségvetési támogatása

889.835

986.944

988.708

100

Kötelező

3.1

Általános működési és feladattámogatás

889.835

956.186

951.220

99

Kötelező

3.2

Központosított előirányzatok


30.329

36.760

121

Kötelező

3.3

Felhalmozási célú kiegészítő támogatás


429

428

100


4.

Felhalmozási és tőke jellegű bevételek






4.1

Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése






5.

Támogatásértékű bevételek

717.241

1.374.572

1.219.385

89

Kötelező

5.1

Működési kiadások fedezetére

717.241

787.574

579.690

74

Kötelező

5.2

Felhalmozási célra

  • ebből EU


586.998

586.998

639.695

639.695

109

109

Kötelező

6.

Átvett pénzeszköz





Kötelező

6.1

Államháztartáson kívülről





Kötelező

7.

Adott kölcsönök visszatérülése

51.790

59.590

7.911

13

Kötelező

8.

Felhalmozás ÁFA visszatérülése





Kötelező

9.

Finanszírozási bevételek


35.067

35.067

100


10.

Pénzforgalmi bevételek






11.

Pénzforgalom nélküli bevételek

119.903

287.617

287.617

100

Kötelező

11.1

Előző évi maradvány igénybevétele (felhalmozási)

109.903

137.144

137.144

100


11.2

Előző évi maradvány igénybevétele (működési)

10.000

150.473

150.473

100


11.3

Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétel







Bevétel mindösszesen:

2.056.128

3.024.676

2.813.178

93



6. számú melléklet



Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi kiadásainak előirányzata

ezer Ft-ban

S

O

R

S

Z

Á

M


Intézmény/szakfeladat


Kiadások összesen

E b b ő l

Személyi juttatások

Szociális hozzájárulási adó

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

előirányzat

előirányzat

előirányzat

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

1.

Polgári Védelem (Kötelező)

883

883

976

111






15

14

93

2.

Város és községgazdálkodás (Kötelező/Önkéntl)

101.147

239.824

165.492

69

35.239

74.016

49.826

67

6.661

14.977

12.017

80

3.

Gazdasági növénytermesztés (Önként)

42.845

42.845

38.596

90

12.377

12.377

10.365

84

2.723

2.723

2.328

85

4.

Egyéb szórakoztató és kult. Tev. (Kötelező)      

15.000

17.856

17.855

100

3.500

2.473

2.473

100

1.410

1.051

1.050

100

5.

Szociális szakfeladatok (Kötelező)

180.139

96.607

82.555

85









6.

Feladatra nem tervezett kiadás (Kötelező)

221.936

305.781

290.162

95









7.

Beruházási és felújítási szakf. (Kötelező)

150.078

753.528

135.411

18









8.

Közmunka (Kötelező)

687.447

758.477

564.786

74

480.877

512.492

382.071

75

53.120

52.792

44.093

84

9.

Általános tartalék


8.647











10.

Céltartalék

8.574












11.

Fejlesztési tartalék


600











12.

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

1.408.049

2.225.048

1.295.833

58

531.993

601.358

444.735

74

63.914

71.558

59.502

83

13.

Önálló intézmények finansz. (támogatás)

452.931

593.427

565.399

95









14.

Polgármesteri Hivatal finansz. (támogatás)

195.148

206.201

188.546

91









15.

MINDÖSSZESEN:

2.056.128

3.024.676

2.049.778

68



























6. számú melléklet folytatása



Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi kiadásainak előirányzata

ezer Ft-ban

S

O

R

S

Z

Á

M


Intézmény/szakfeladat

Dologi kiadások

Speciális célú támogatások

Működési c. pénzeszköz átadás

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%


előirányzat

előirányzat

előirányzat


14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

1.

Polgári Védelem (Kötelező)

883

868

962

111









2.

Város és községgazdálkodás (Kötelező/ö.)

59.247

104.885

94.836

98






700

700

100

3.

Gazdasági növényt. (Önként.)

27.745

27.745

25.903

93









4.

Egyéb szórakoztató és kult.tev.  (Kötelező)      

10.090

14.332

14.332

100









5.

Szociális szakfeladatok (Kötelező)


12.334

10.496

85

180.139

84.273

72.059

86





6.

Feladatra nem tervezett kiadás (Kötelező)









28.000

31.028

27.959

90

7.

Beruházási és felújítási szakfeladatok (Köt.)













8.

Közmunka (Kötelező)

153.450

151.793

95.476

63









9.

Általános tartalék













10.

Céltartalék













11.

Fejlesztési tartalék













12.

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

251.415

311.957

242.005

78

180.139

84.273

72.059

86

28.000

31.728

28.659

90

13.

Önálló intézmények finansz. (támogatás)













14.

Polgármesteri Hivatal finansz. (támogatás)













15.

MINDÖSSZESEN:








































6. számú melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi kiadásainak előirányzata



ezer Ft-ban

S

O

R

S

Z

Á

M


Intézmény/szakfeladat

Műk. célú támogatásértékű kiadás

Felhalmozási c. pénzeszköz átadás

Finanszírozási kiadások

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%


előirányzat

előirányzat

előirányzat


27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

36.

37.

38.

39.

1.

Polgári Védelem (Kötelező)













2.

Város és községgazdálkodás (Kötelező/ö.)


2.066




313

313

100


35.067



3.

Gazdasági növényt. (Önként.)













4.

Egyéb szórakoztató és kult.tev.  (Kötelező)      













5.

Szociális szakfeladatok (Kötelező)













6.

Feladatra nem tervezett kiadás (Kötelező)

191.686

238.513

226.321

95

2.250

3.295

2.937

89


32.945

32.945

100

7.

Beruházási és felújítási szakfeladatok (Köt.)













8.

Közmunka (Kötelező)













9.

Általános tartalék













10.

Céltartalék













11.

Fejlesztési tartalék













12.

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

191.686

240.579

226.321

94

2.250

3.608

3.250

90


68.012

32.945

100

13.

Önálló intézmények finansz. (támogatás)













14.

Polgármesteri Hivatal finansz. (támogatás)













15.

MINDÖSSZESEN:







































6. számú melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat 2017. évi kiadásainak előirányzata


ezer Ft-ban


Sor-

szám


Intézmény/szakfeladat

Felújítások

Beruházások

Adott kölcsön

Tartalék

Eredeti

Módos.

Teljesítés

%

Eredeti

Módos.

Teljesítés

%

Eredeti

Módos.

Telj.



%

Eredeti

Mód.

előirányzat

előirányzat

előirányzat

előirányzat

40.

41.

42.

43.

44.

45.

46.

47.

48.

49.

50.

51.

52.

53.

54.

1.

Polgári Védelem (Kötelező)















2.

Város és községgazdálkodás (Kötelező/ö.)










7.800

7.800

100



3.

Gazdasági növényt. (Önként.)















4.

Egyéb szórakoztató és kult.tev.  (Kötelező)      















5.

Szociális szakfeladatok (Kötelező)















6.

Feladatra nem tervezett kiadás (Kötelező)















7.

Beruházási és felújítási szakf.(Köt.)

63.883

223.192

65.544

29

86.195

530.336

69.867

13







8.

Közmunka (Kötelező)


1.657

1.657

100


39.743

41.489

104







9.

Általános tartalék














8.647

10.

Céltartalék













8.574


11.

Fejlesztési tartalék














600

12.

KIADÁSOK ÖSSZESEN:

63.883

224.849

67.201

30

86.195

570.079

111.356

20


7.800

7.800

100

8.574

9.247

13.

Önálló intézmények finansz. (támogatás)















14.

Polgármesteri Hivatal finansz. (támogatás)















15.

MINDÖSSZESEN:

















7. számú melléklet



Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének önállóan működő és gazdálkodó intézmények,
önállóan működő intézmények 2017. évi bevételei és kiadásai


ezer Ft-ban


Ssz.


Intézmény/szakfeladat


Bevételek összesen

E b b ő l

Saját bevétel

Általános működési és feladattámogatás

Költségvetési önkormányzati támogatás

Eredeti

Mód.

Teljesítés

%

Eredeti

Mód.

Telj.



%

Eredeti

Mód.

Eredeti

Mód.

Telj.


%

előirányzat

előirányzat

előirányzat

előirányzat

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

1.

Polgármesteri Hivatal (Kötelező/Önként)

203.878

219.993

202.643

92

8.730

13.267

14.097

106

130.896

132.412

64.252

74.314

188.546

91

2.

Városgazdálkodási Iroda (Kötelező/Önként)

201.473

357.821

325.138

91

65.372

107.471

98.365

92

70.758

159.752

65.343

90.598

226.773

91

3.

Óvodák (kötelező)

219.286

230.560

226.108

98


219

218

100

213.612

224.632

5.674

5.709

225.890

98

4.

Bartók Béla Müv. Kp és K. (Kötelező)

32.597

34.918

34.464

99

7.000

7.000

6.546

  94

11.873

14.070

13.724

13.848

27.918

100

5.

Bölcsőde (Kötelező)

42.617

54.095

54.095

100


63

63

100

28.240

54.032

14.377


54.032

100

6.

Intézményi Gondnokság (Kötelező)

29.744

30.671

30.671

100

414

568

568

100


773

29.330

29.330

30.103

100

7.

Közétkeztetési Intézmény (Kötelező/Önként)

312.038

312.721

299.703

96

312.038

312.038

299.020

96


683



683

100

8.

INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN (Pénzforg. bev.):

1.041.633

1.240.779

1.172.822

95

393.554

440.626

418.877

95

455.379

586.354

192.700

213.799

753.945

94

9.

Pénzforgalom nélküli bevételek


42.438

42.438

100











10.

Pénzforgalom nélküli bevételek összesen:


42.438

42.438

100












Bevételek összesen:


1.283.217

1.215.260

95












                                                                                                                                                                


                                                                                                                                                                

7. számú melléklet folytatása



Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének önállóan működő és gazdálkodó intézmények,
önállóan működő intézmények 2017. évi bevételei és kiadásai

ezer Ft-ban


Sor-

szám


Intézmény/szakfeladat


Kiadások összesen

E b b ő l

Személyi juttatások

Szociális hozzájárulási adó

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

előirányzat

előirányzat

előirányzat

1.

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

1.

Polgármesteri Hivatal (Kötelező/Önként)

203.878

221.482

191.173

86

128.384

137.480

118.866

86

28.243

30.580

28.844

94

2.

Városgazdálkodási Iroda (Kötelező/Önként)

201.473

388.755

312.435

80

72.360

78.821

74.419

94

18.264

19.793

17.864

90

3.

Óvodák (Kötelező)

219.286

231.873

223.310

96

145.468

147.555

144.050

98

34.071

35.063

35.055

100

4.

Bartók Béla Műv. Kp. és K. (Köt)

32.597

35.959

32.606

91

15.843

17.993

16.142

90

3.454

3.949

3.654

93

5.

Bölcsőde (Kötelező)

42.617

56.560

52.186

92

29.352

34.367

32.208

94

6.457

8.061

7.269

90

6.

Intézményi Gondnokság (Kötelező)

29.744

31.715

29.746

94

23.032

24.343

23.333

104

5.035

5.356

5.187

97

7.

Közétkeztetési Intézmény (Kötelező/Önként)

312.038

316.873

297.746

94

73.971

74.528

70.636

95

19.378

19.504

18.511

95

8.

INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN (Pénzforg. bev.):

1.041.633

1.283.217

1.139.202

89

488.410

515.087

479.654

93

114.902

122.306

116.384

95

9.

Pénzforgalom nélküli kiadások













10.

Pénzforgalom nélküli kiadások összesen:














Kiadások összesen:
















7. számú melléklet folytatása



Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének önállóan működő és gazdálkodó intézmények,
önállóan működő intézmények 2017. évi bevételei és kiadásai


ezer Ft-ban



Sorsz.


Intézmény/szakfeladat

Dologi kiadás

Ellátottak pénzbeli juttatásai, speciális célú támogatások

Működési c. támogatásért. kiadás

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Előirányzat



Előirányzat



Előirányzat




14.

15.

16.

17.

18.

19.

20.

21.

22.

23.

24.

25.

26.

1.

Polgármesteri Hivatal (Kötelező/Önként)

47.251

49.898

39.151

78






3.000

3.000

100

2.

Városgazdálkodási Iroda (Kötelező/Önként)

110.849

224.864

169.316

75


40.594

29.180

72


349

348

100

3.

Óvodák (Kötelező)

24.760

33.940

30.634

90

14.987

14.987

13.245

88





4.

Bartók Béla Műv. Kp. és K. (Köt.)

13.300

13.791

12.585

91









5.

Bölcsőde (Kötelező)

4.545

9.990

8.588

86

2.263

2.263

2.244

99





6.

Intézményi Gondnokság (Kötelező)

1.677

1.995

1.206

60









7.

Közétkeztetési Intézmény (Kötelező/Önként)

208.189

211.463

197.221

93





10.500

10.500

10.500

100

8.

INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN (Pénzforg. bev.):

410.571

545.941

458.701

84

17.250

57.844

44.669

77

10.500

13.849

13.848

100

9.

Pénzforgalom nélküli kiadások













10.

Pénzforgalom nélküli kiadások összesen:














Kiadások összesen:
















7. számú melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének önállóan működő és gazdálkodó intézmények,
önállóan működő intézmények 2017. évi bevételei és kiadásai


ezer Ft-ban


Sorsz.

Intézmény/szakfeladat

Felújítás

Beruházás

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Eredeti

Módosított

Teljesítés

%

Előirányzat



Előirányzat




27.

28.

29.

30.

31.

32.

33.

34.

35.

1.

Polgármesteri Hivatal (Kötelező/Önként)






524

1.312

250

2.

Városgazdálkodási Iroda (Kötelező/Önként)


20.746

19.013

92


3.588

2.295

64

3.

Óvodák (Kötelező)






328

326

99

4.

Bartók Béla Műv. Kp. és K. (Köt.)






226

225

100

5.

Bölcsőde (Kötelező)






1.879

1.877

100

6.

Intézményi Gondnokság (Kötelező)






21

20

95

7.

Közétkeztetési Intézmény (Kötelező/Önként)






878

878

100

8.

INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN (Pénzforg. bev.):


20.746

19.013

92


7.444

6.933

93

9.

Pénzforgalom nélküli kiadások









10.

Pénzforgalom nélküli kiadások összesen:










Kiadások összesen:











8. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felújítási kiadásai feladatonként/célonként


                                                                                                                         ezer Ft-ban


A

B

C

D

E

F

Ssz

Feladat megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

1.

Választókerületek fejlesztésére fordítható keret

8.225

9.760

8.401

86

2.

Vízmű Zrt. rekonstrukciója

28.000

31.527

36.278

115

3.

93/2016. (V.26.) Sarkad település belterületén meglévő szilárd burkolatú járdaszakaszok felújítása, 231/2016. (XII.15.) váll. szerződéssel kapcs. fizetési kötelezettség

27.658

27.658

27.361

99

4.

Városgazdálkodási Iroda: Közvilágítás felújítása



282



5.

Városgazdálkodási Iroda: 207/2016. (X.27.) Kt. hat. Kerékpárút felújítása


2.500

2.500

100

6.

Városgazdálkodási Iroda: Kátyúzás



1.860

1.770

95

7.

Városgazdálkodási Iroda: Vár u. 31/2 lakásban fürdőszoba


196

195

99

8.

Városgazdálkodási Iroda: 25 db redőny Sarkad, Szalontai u. 17. sz. lakások


451

450

100

9.

Városgazdálkodási Iroda: redőny szúnyogháló (Béke sétány 3. III/21. lakás)


135

134

99

10.

Városgazdálkodási Iroda: fürdőszoba felújítás (Béke sétány 4. I/5. lakás)


1.231

1.230

100

11.

188/2017. (IX.28.) sz. Kt. határozat, Sarkadi belterületi kerékpárutak azonnali balesetmegelőzési célú felújítása (Városgazd. Iroda)


3.000

3.000

100

12.

TOP-3.2.1-15-BS1-2016-00006, Önkormányzati épületek energiakorszerűsítése (Gimnázium)


151.906

1.905

1

13.

TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00046, Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése


12.101



14.

Városgazdálkodási Iroda:

  • Béke s. 4. 1/5 lakás, redőny, szúnyogháló, párkány
  • Béke sétány 4. 1/5 lakás ablakok beépítése
  • Ravatalozó új üvegajtó
  • tetődeszka felújítás
  • mercedes szkg. klíma beépítés
  • felújítási kiadás zárolása (kerekítés)



244

165

182

253

489

-2


244

165

182

253

489


100

100

100

100

100


15.

Startmunka mintaprogram belvízrendezés


1.657

1.657

100


Összesen:

63.883

245.595

86.214

35



9. számú melléklet

Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási kiadásai feladatonként/célonként

                                                                                                                         ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Feladat megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

1./

129/2016. (VI.30.) OVI-FOCI pályázat önereje

3.350

3.350



2./

161/2016. (VII.15.) Önkormányzati étkeztetési fejlesztések támogatása

38.359

38.359

38.149

99

3./

TOP-5.1.2-15-B91-2016-00001 Helyi foglalkoztatási együttműködések

43.886

43.886



4./

233/2016. (XII.15.) I. Világháborús hősi temető kialakítása, emlékmű felújítása (önerő)

600

0



5./

Környezetvédelmi alap számla


1.475



6./

Talajterhelési díj számla


41



7./

Bérlakás értékesítési számla


340



8./

Lakásalap számla


2.785



9./

Városgazdálkodási Iroda:

  • 1 db metszőolló (Körösháti temető)
  • 1 db permetező pisztoly
  • 205/2015. (X.29.) Kt. hat. Csapadékvíz-elvezető csatorna kiépítése
  • 204/2015. (X.29.) Kt. hat. Gyulai út 45. sz. előtti parkoló létesítése
  • 1 db motorkerékpár (mezőőr)
  • 1 db fémtároló (Kossuth u. 14. lakás)
  • 1 db gáztűzhely (Gyulai út 4. lakás)
  • 1 db fúrott kút (Körösháti temető)
  • fénykábel
  • fejlesztési kiadás zárolása (kerekítés)




3

11

1.175

321

165

457

89

150

81

-4


3

10

843


165

456

88

150

80


100

91

72


100

100

99

100

99


10./

22/2017. (II.23.) sz. Kt. határozat, Közétkeztetési Intézmény főzőkonyhájának gépészeti szabványosítása  


5.080

5.080

100

11./

45/2017. (III.30.) sz. Kt. határozat, Epreskert utcai és a Vasút utcai óvodák Ovi-Sport pályájához 2 db árnyékoló háló pályázat önereje


175



12./

81/2017. (IV.27.) sz. Kt. határozat „Közös katasztrófavédelem és kockázatkezelésre való felkészülés a Nagyszalonta-Sarkad határmenti térségben SalSaPrev2” pályázattal kapcsolatos tanulmány készítése (700 e Ft) és pályázati önerő (2.931 e Ft)


3.631



13./

98/2017. (V.25.) sz. Kt. határozat, Sarkad 0638/3 hrsz. alatti ingatlanon 10x4x1,2 m méretű medence létesítése (ifjúsági tábor)


5.763

5.777

100

14./

100/2017. (V.25.) sz. Kt. határozat, Gyulai út 8. szám alatti Idősek Gondozóháza épületébe klímaberendezés telepítése


740

740

100

15./

Polgármesteri Hivatal:

  • Volkswagen Passat (adomány) PEW-340
  • Opel Astra G Caravan (adomány) PES-539
  • Kärcher T12/1 ipari porszívó
  • létra
  • 4 db zászló (Sarkad, Nemz., EU, Székely)
  • 1 db hangfal (titkárság)



210

122

85

12

84

11


210

122

85

12

84

11


100

100

100

100

100

100

16./

Közfoglalkoztatás:

  • SAMNIC SU 316 szenzoros vákuum csomagológép
  • ajtó, ablak
  • 1 db lézeres távolságmérő
  • 1 db klíma (MTZ)
  • 1 db területmérő készülék
  • 1 db talajnedvesség mérő
  • 1 db talaj PH mérő
  • 1 db sarokcsiszoló
  • 4 polcos fémállvány
  • GREE klímaberendezés
  • kardántengely



760


760

4.728

152

356

540

79

51

25

297

211

32


100




9. számú melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási kiadásai feladatonként/célonként

                                                                                                                         ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Feladat megnevezése

Közfoglalkoztatás:

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

%


  • 14 db lapradiátor, nyomáscsökk. szelep, fűtéscső
  • kulcskészlet 293 részes Hans
  • 10 db motoros láncfűrész
  • 40 db gallyazó balta nyéllel
  • 70 db ágvágó olló
  • Balfor SBF800EM rönkhasító tartozék
  • 95 db kapa nyéllel
  • 45 db vasvilla nyéllel
  • 15 db talicska
  • 40 db teleszkópos ágvágó olló
  • 120 db lapát nyéllel
  • 6 db kalapács
  • 50 db kézi fűrész
  • 10 db kombinált fogó
  • 10 db kőműves kanál
  • 10 db vízmérték
  • 20 db gömbreszelő
  • 120 db gereblye nyéllel
  • 50 db ásó nyéllel
  • 1 db fúrógép
  • 16 db reszelő
  • úthenger
  • kotrógép
  • vetőtárcsa AC819111 24/20
  • traktor tornádó
  • Ford Ranger tgk. LCD-291
  • 1 db Inverteres hegesztő
  • 10 db fúrószár
  • 10 db rosta
  • 1 db fóliahegesztő
  • 1 db HONDA szivattyú WT-30
  • 1 db betonkeverő
  • 200 db tojótyúk
  • 1 db Kverneland vetőgép
  • 1 db szerszámtároló
  • 1 db lézeres távolságmérő
  • 1 db multiméter
  • 1 db csapszegvágó
  • 5 db fúrókészlet
  • 3 db mérőszalag
  • 2 db satu
  • 1 db munkahenger
  • 1 db mobil állatrakodó rámpa
  • 1 db hidraulikus rézsűkanál
  • 1 db optikai szintező
  • 35 db útjelző tábla
  • 15 db jelző bója
  • 6 db takaróponyva
  • 1 db hidraulikus szivattyú
  • 1 db mélyásó homlokrakodó
  • 1 db tartálykocsi
  • 1 db takarmánykeverő darálóval
  • 2 db siló
  • 1 db felhordó csiga
  • 12 db egészségügyi doboz
  • 1 db árokásó adapter
  • 4 db beltéri ajtó


533

597

1.761

127

350

451

285

99

191

244

257

24

111

18

11

50

13

216

241

53

28

2.997

2.984

166

2.731

2.922

99

445

254

12

530

342

152

4.928

356

120

194

22

78

19

142

419

406

889

600

360

97

380

654

1.187

2.217

1.422

2.337

681

35

1.651

495

533

597

1.761

127

350

451

285

99

191

244

257

24

111

18

11

50

13

216

241

53

28

2.997

2.984

166

2.731

2.922

99

445

254

12

530

342

152

4.928

356

120

194

22

83

19

142

419

406

889

600

360

97

380

654

1.187

2.217

1.422

2.337

681

35

1.651

495

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

106

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100



9. számú melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási kiadásai feladatonként/célonként

                                                                                                                         ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Feladat megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

17./

116/2017. (VI.29.) sz. Kt. h., III. Sz. Gyermek háziorvosi körzet Elektronikus Eü. Szolg. Térhez történő csatlakozása miatti informatikai fejlesztés


400

281

70

18./

159/2017. (VIII.31.) sz. Kt. határozat, ROHU/7c kerékpárút építési pályázat előkészítési költségek 


1.277



19./

160/2017. (VIII.31.) sz. Kt. határozat, ROHU/6b belvízcsatorna építési pályázat előkészítési költségek 


2.200



    20./

TOP-3.2.1-15-BS1-2016-00006, Önkormányzati épületek energiakorszerűsítése (Gimnázium)


49.285



21./

TOP-1.2.1-15-BS1-2016-00031, Öko- és aktív turisztika


171.254



22./

TOP-5.2.1-15-BS1-2016-00001, Társadalmi együttműködések erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok


3.200



23./

TOP-4.1.1-15-BS1-2016-00046, Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése


36.938



24./

KÖFOP-1.2.1-VEKOP-16-2017-01262, Csatlakozási konstrukció az önkormányzati ASP rendszer országos kiterjesztéséhez


2.058

2.058

100

25./

Bartók B. Művelődési Központ és Könyvtár:

  • 2 db egér
  • 1 db egér+billentyűzet
  • 1 db webkamera
  • 1 db fejhallgató
  • fejlesztési kiadás zárolása (kerekítés)



3

5

6

2

-2


3

4

5

2



100

80

83

100

26./

Bölcsőde:

  • 4 db napernyő tartóval
  • 1 db pendrive
  • NOD antivirus 2 gépre
  • Win 10 program
  • NOD 32 antivirus szoftver jog
  • 1 db pendrive
  • 1 db számítógép
  • 1 db mikro Hifi
  • 1 db porszívó
  • 1 db gőzállomás
  • 1 db gőzölős vasaló
  • 1 db kenyérpirító
  • 1 db mikrohullámú sütő
  • 20 db tanuló kerékpár
  • 12 db gyermek fa szék
  • 2 db Bravó LX szék
  • 1 db főnöki szék
  • 1 db erdei rönkház
  • 1 db csengős házikó
  • 3 db nagy csúszda
  • 1 db színes hernyó alagút
  • 6 db folyami kő
  • 5 db nagy piknik asztal
  • 2 db bújócska és csúszda
  • 1 db rotikom kocka alagút
  • beltéri játékok
  • 1 db függőszék horoggal
  • 1 db csúszka
  • talpérzékelő korong készlet



12

8

20

42

18

5

164

30

36

36

17

17

28

300

128

62

108

150

80

81

80

13

149

76

121

32

18

27

21


10

7

20

42

19

5

164

30

36

36

17

17

28

300

128

62

108

150

80

81

80

13

149

76

121

32

18

27

21


83

88

100

100

106

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

100

27./

181/2017. (IX.28.) sz. Kt. határozat, Sarkad 0638/3 hrsz. alatti ingatlanon létesített medence zárható mobil fedése


3.164

3.150

100


28./

185/2017. (IX.28.) sz. Kt. határozat, Gyulai út – Iskola utca csomóponti parkolók építése (Városgazdálkodási Iroda)


640






9. számú melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített 2017. évi felhalmozási kiadásai feladatonként/célonként


                                                                                                                         ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

Feladat megnevezése

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

29./

Közétkeztetési Intézmény:

  • 1 db telefonkészülék NAVON
  • 2 db számológép EL2607P-GY
  • 1 db titkárnői szék Bravo LX
  • 10 db ételhordó
  • 1 db szekrény
  • 1 db polc
  • 1 db polc alsó polccal
  • 1 db pult
  • 1 db polc fali



25

72

19

320

126

101

88

80

47


25

72

19

320

126

101

88

80

47


100

100

100

100

100

100

100

100

100

30./

Óvoda:

  • 1 db laptop töltő
  • 1 db fűnyíró
  • lábtörlő
  • vasaló
  • kerti ház alap
  • 1 db beülőkaros csúszda
  • 1 db fényképezőgép
  • 1 db vízmelegítő
  • fejlesztési kiadás zárolása (kerekítés)



13

14

8

8

78

87

38

83

-1


12

14

8

8

77

86

38

83


 92

100

100

100

  99

  99

100

100


31./

Önkormányzat:

  • 2 db kapa (Ifjúsági Tábor)
  • 1 db kulcskészlet (Ifjúsági Tábor)
  • 1 db csavarhúzó készlet (Ifjúsági Tábor)
  • 1 db kombinált fogó (Ifjúsági Tábor)
  • 1 db oldalcsípőfogó (Ifjúsági Tábor)
  • 1 db biztonsági kamera (Ifjúsági Tábor)
  • 6 db lettino fehér napozóágy (Ifjúsági Tábor)
  • 1 db ALC-2800 telefon (Ifjúsági Tábor)
  • 2 db lobogó (Trianoni emlékműre)
  • 4 db zászló
  • 1 db irodaszék
  • 1 db Mercedes kisbusz PAX-500
  • 1 db Toscan diktafon
  • 1 db ASP-hez TP LINK TXM optikai hálózati kártya, kábel
  • 1 db Panasonic Lumix fényképezőgép
  • 1 db Apple iPhone X256 Gb telefon



5

1

2

2

1

100

63



84

187

120

38

451

77

437


5

1

2

2

1

100

63

6

40

84

18

120

38

451

77

437


100

100

100

100

100

100

100



100

100

100

100

100

100

100

    32/

186/2017. (IX.28.) sz. Kt. határozat, ROHU/7c kerékpárút építési pályázat 5 %-os önereje  


5.859



    33/

187/2017. (IX.28.) sz. Kt. határozat, ROHU/6b Waterman III. belvízrendezés pályázat 5 %-os önereje 


8.622



34./

208/2017. (X.26.) sz. Kt. határozat, Városi díszkivilágítás továbbfejlesztése (27 db díszvilágítás, fénykábel - Városgazdálkodási Iroda)


500

500

100

35./

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás pályázat (BBMKK):

  • 1 db CD lejátszó
  • 1 db vezeték nélküli mikrofon szett
  • 5 db mikrofonállvány
  • 6 db hangfal állvány



63

57

27

65


62

57

27

65


 98

100

100

100

36./

Volkswagen Passat gépjármű fejlesztési kiadás (Önkormányzat)


9.245

   9.245

100

37./

TOP-3.1.1-15-BS1-2016-0006, Közlekedésfejlesztés


129.810



38./

Intézményi Gondnokság: 1 db porszívó


21

        20

  95


Összesen:

86.195

577.523

118.289







10. számú melléklet


CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSA

2017.

ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Sor-

szám

SZERVEZET NEVE

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

%

1./

Sarkad Közműv., Okt., Sport., Műv., Közalapítvány

970

1.170

1.170

100

2./

Sarkadi Kinizsi Tenisz Egyesület

40

40

40

100

3./

K.E.S. 2005. Környezetért, Egészségért, Sportért Egyesület

50

50

50

100

4./

Pelikán Asztalitenisz Sport Klub

40

90

90

100

5./

Sarkadi Horgász Egyesület

40

120

120

100

6./

Mozgáskorl. Békés M. Egy. Békéscsaba Sarkadi Csoport

60

160

160

100

7./

Sarkad és Vidéke ÁFÉSZ Nyugdíjas Egyesület

100

260

260

100

8./

Sarkadi Kinizsi Labdarúgó Egyesület

900

2.400

2.400

100

9./

Mozgáskorl. Dél-alf. Reg. Egyesülete Gyula Sarkadi Csoport

60

120

120

100

10./

Városi Tűzoltó Egyesület

200

250

250

100

11./

Sarkadi Polgárőr Egyesület

100

100

100

100

12./

Sarkad és Kistérs. Kerékp., Egészs. Megőrző ifj. Közh. Egy.

40

40

40

100

13./

Sarkadi Bárkás Horgászegyesület

40

335

335

100

14./

Sarkadi Lendület 2010 Tenisz Egyesület

40

190

190

100

15./

Sarkadi Belvárosi Református Egyházközség

70

70

70

100

16./

Gyermek és Családbarát Egyesület

60

60

60

100

17./

Magyar Vöröskereszt Bm-i Szerv.  Sarkad

30

30

30

100

18./

Sarkad Város Egészségéért Közalapítvány

70

70

70

100

19./

Sarkadi Ifjúsági Tenisz Egyesület

40

40

40

100

20./

A Jövő Generációjáért Egyesület

50

50

50

100

21./

Szegedi Dorina Street Dance Európa-bajnokság


30

30

100

22./

Sarkadi 1. Sz. Iskola Tanulóiért Alapítvány


140

140

100

23./

Ösvény Esélynövelő Alapítvány


35

35

100

24./

Leg a Láb Alapfokú Művészeti Iskola


78

78

100

25./

Szépet a Színpadra Egyesület


50

50

100

26./

Sarkadi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete


150

150

100

27./

Sarkadi Kistérségi Egészségügyi Fejl. Nonprofit Kft.


110

110

100

28./

Magyar Közút Nzrt.


13

13

100


Összesen:

3.000

6.251

6.251

100













11. sz. melléklet



Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített maradványa 2017. évben



ezer Ft

Sor-
szám

Megnevezés

Összeg

A

B

C

1.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

2.875.235

2.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

2.374.618

3.

Alaptevékenység költségvetési egyenlege

500.617

4.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

1.115.586

5.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

786.889

6.

Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

328.697

7.

Alaptevékenység maradványa

829.314

8.

Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

34.135

9.

Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

27.471

10.

Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

6.664

11.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

3.481

12.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai


13.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

3.481

14.

Vállalkozási tevékenység maradványa

10.145

15.

Összes maradvány

839.459

16.

Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

44.201

17.

Alaptevékenység szabad maradványa

785.113

18.

Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség

913

19.

Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa

9.232





















12. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített vagyon mérlege 2017. év december 31-én

ezer Ft

Ssz.

ESZKÖZÖK

Előző időszak

Tárgyi időszak

A

B

C

D

1.

Vagyoni értékű jogok

846

1.436

2.

Szellemi termékek

3.628

405

3.

Immateriális javak 

4.474

1.841

4.

Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

5.802.278

5.932.247

5.

Gépek, berendezések, felszerelések, járművek

164.851

162.115

6.

Tenyészállatok

590

180

7.

Beruházások, felújítások

1.032.439

461.788

8.

Tárgyi eszközök 

7.000.158

6.556.330

9.

Tartós részesedések

156.646

156.646

10.

- ebből: tartós részesedések nem pénzügyi vállalkozásban

156.546

156.646

11.

- ebből: tartós részesedések társulásban

100

100

12.

Befektetett pénzügyi eszközök

156.646

156.646

13.

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ BEFEKT. ESZKÖZÖK

7.161.278

6.714.817

14.

Vásárolt készletek

6.342

6.603

15.

Befejezetlen termelés, félkész termékek, késztermékek

1.452

3.845

16.

Növendék-, hízó és egyéb állatok

40

2.180

17.

Készletek

7.834

12.628

18.

NEMZETI VAGYONBA TARTOZÓ FORGÓESZKÖZÖK

7.834

12.628

19.

Kincstáron kívüli forintszámlák

81.066

104.225

20.

Kincstárban vezetett forintszámlák

210.043

690.363

21.

Forintszámlák

291.109

794.588

22.

PÉNZESZKÖZÖK

291.109

794.588

23.

Költségvetési évben esedékes követelések működési célú támogatások bevételeire államháztartáson belülről

64

24

24.

Költségvetési évben esedékes követelések közhatalmi bevételre

28.587

39.507

25.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések vagyoni típusú adókra

7.550

8.281

26.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

10.545

17.847

27.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

10.493

13.379

28.

Költségvetési évben esedékes követelések működési bevételre

10.177

9.385

29.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

9.565

9.032

30.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések kiszámlázott általános forgalmi adóra

613

341

31.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések egyéb működési bevételekre

0

12

32.

Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási bevételre



33.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések ingatlanok értékesítésére



34.

Költségvetési évben esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

0

32.790

35.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

0

32.790



12. sz. melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített vagyon mérlege 2017. év december 31-én

ezer Ft

Ssz.

ESZKÖZÖK

Előző időszak

Tárgyi időszak

A

B

C

D

36.

Költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközökre

3.946

23.105

37.

- ebből: költségvetési évben esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

3.946

23.105


38.

Költségvetési évben esedékes követelések

42.774

104.811

39.

Költségvetési évet követően esedékes követelések közhatalmi bevételre

100.213

86.253

40.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések vagyoni típusú adókra

25.272

20.846

41.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések termékek és szolgáltatások adóira

35.769

36.931

42.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések egyéb közhatalmi bevételekre

39.172

28.476

43.

Költségvetési évet követően esedékes követelések működési bevételre

107


44.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések készletértékesítés ellenértékére, szolgáltatások ellenértékére, közvetített szolgáltatások ellenértékére

107


45.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések általános forgalmi adó visszatérítésére



46.

Költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú átvett pénzeszközre

32.790


47.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

32.790


48.

Költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú átvett pénzeszközre

19.158


49.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülésére államháztartáson kívülről

19.158


50.

Költségvetési évet követően esedékes követelések finanszírozási bevételekre



51.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes követelések befektetési célú belföldi értékpapírok beváltásából, értékesítéséből



52.

Költségvetési évet követően esedékes követelések

152.267

86.253

53.

Adott előlegek

1.193

14.850

54.

- ebből: igénybe vett szolgáltatásra adott előlegek

0

8.673

55.

- ebből: foglalkoztatottaknak adott előlegek

1.193

6.176

56.

- ebből: túlfizetések, téves és visszajáró kifizetések



57.

Forgótőke elszámolása

2.400

2.400

58.

Követelés jellegű sajátos elszámolások

3.593

17.250

59.

KÖVETELÉSEK

198.635

208.314

60.

Más, előzetesen felszámított levonható áfa

6.658

7.143

61.

Előzetesen felszámított áfa elszámolása

6.658

7.143

62.

Más fizetendő áfa

  • 1.599

63.

Fizetendő áfa elszámolása

  • 1.599

64.

December havi illetmények, munkabérek elszámolása

10.093






12. sz. melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített vagyon mérlege 2017. év december 31-én


Ssz.

ESZKÖZÖK

Előző időszak

Tárgyi időszak

A

B

C

D

65.

Utalványok, bérletek és más hasonló, készpénz-helyettesítő fizetési eszköznek nem minősülő eszközök elszámolásai



66.

EGYÉB SAJÁTOS ESZKÖZOLDALI ELSZÁMOLÁSOK

15.152

-1.019

67.

Eredményszemléletű bevételek aktív időbeli elhatárolása

1.053

2.819

68.

Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása

339


69.

AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK 

1.392

2.819

70.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:

7.675.400

7.732.147

71.

Nemzeti vagyon induláskori értéke

5.823.671

5.823.671

72.

Nemzeti vagyon változásai

-2.326

-748.478

73.

Egyéb eszközök induláskori értéke és változásai

779.703

779.703

74.

Felhalmozott eredmény

190.571

1.300.209

75.

Mérleg szerinti eredmény

742.677

426.841

76.

SAJÁT TŐKE

7.534.296

7.581.946

77.

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek személyi juttatásokra



78.

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek szociális hozzájárulási adóra



79.

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

6.044

1.739

80.

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek beruházásokra



81.

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek felújításokra

5.423

89

82.

Költségvetési évben esedékes kötelezettségek

11.467

1.828

83.

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek dologi kiadásokra

5.809

7.713

84.

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek beruházásokra



85.

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek finansz. kiadásokra

32.945

35.067

86.

- ebből: költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek, államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése.


35.067

87.

Költségvetési évet követően esedékes kötelezettségek

38.754

42.780

88.

Kapott előlegek

14.706

12.326

89.

- ebből: egyéb túlfizetések, téves és visszajáró befizetések, egyéb kapott előlegek

14.706


90.

Más szervezetet megillető bevételek elszámolása

733

752

91.

Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok

3.010

3.010

92.

Kötelezettség jellegű sajátos elszámolások

18.449

16.088

93.

KÖTELEZETTSÉGEK

68.670

60.696

94.

Eredményszemléletű bevételek passzív időbeli elhatárolása



95.

Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása

72.434

89.505

96.

PASSZÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK

72.434

89.505

97.

FORRÁSOK ÖSSZESEN:

7.675.400

7.732.147







13. számú melléklet





Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének kimutatása 2017. évi közvetett támogatásokról




ezer Ft-ban

A

B

C

D

E

F

Ssz.

A támogatás kedvezményezettje

(csoportonként)

Adóelengedés

Adókedvezmény

Egyéb

Összesen

Jogcíme

(jellege)

Mértéke

%

Összege

e Ft.

Jogcíme

(jellege)

Mértéke

%

Összege

e Ft.

Jogcíme

(jellege)

Mértéke

%

Összege

e Ft.

e Ft.

1.

Magánszemélyek kommunális adója

Méltány.


254


Rendelet

16



0

270

2.

Magánszemélyek komm.adója: rákötés csatornára

Rendelet


434



0



0

434

3.

Gépjármű adónál biztosított kedvezmény, mentesség összege

Törvényi


709

Törvényi


0



0

709


Ö s s z e s e n:



1.397



16



0

1.413








14. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat városi szintű 2017. évi eredmény-kimutatása


ezer Ft

Sor-szám

Megnevezés

Tárgyidőszak

A

B

C

1.

Közhatalmi eredményszemléletű bevételek

150.194

2.

Eszközök és szolg. értékesítése nettó eredményszemléletű bevételei

369.944

3.

Tevékenység egyéb nettó eredményszemléletű bevételei

26.016

4.

Tevékenység nettó eredményszemléletű bevétele

546.154

5.

Saját termelésű készletek állományváltozása

1.267

6.

Saját előállítású eszközök aktivált értéke


7.

Aktivált saját teljesítmények értéke

1.267

8.

Központi működési c. támogatások eredményszemléletű bevételei

1.742.225

9.

Egyéb működési célú támogatások eredményszemléletű bevételei

1.233.548

10.

Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei

492

11.

Különféle egyéb eredményszemléletű bevételek

60.125

12.

Egyéb eredményszemléletű bevételek

3.036.390

13.

Anyagköltség

217.326

14.

Igénybe vett szolgáltatások értéke

266.412

15.

Eladott áruk beszerzési értéke

27.375

16.

Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke


17.

Anyagjellegű ráfordítások

511.113

18.

Bérköltség

850.855

19.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

91.157

20.

Bérjárulékok

177.883

21.

Személyi jellegű ráfordítások

1.119.895

22.

Értékcsökkenési leírás

235.301

23.

Egyéb ráfordítások

1.290.673

24.

TEVÉKENYSÉGEK EREDMÉNYE                                                                   

426.829

25.

Kapott (járó) osztalék és részesedés


26.

Kapott (járó) kamatok és kamatjell. eredményszemléletű bevételek

11

27.

Pénzügyi műveletek egyéb eredményszemléletű bevételei (>=18a)


28.

- ebből: árfolyamnyereség


29.

Pénzügyi műveletek eredményszemléletű bevételei

11

30.

Fizetendő kamatok és kamatjellegű ráfordítások


31.

Részesedések, értékpapírok, pénzeszközök értékvesztése


32.

Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (>=21a)


33.

- ebből: árfolyamveszteség


34.

Pénzügyi műveletek ráfordításai


35.

PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE

11

36.

SZOKÁSOS EREDMÉNY

426.840

37.

Felhalmozási célú támogatások eredményszemléletű bevételei


38.

Különféle rendkívüli eredményszemléletű bevételek


39.

Rendkívüli eredményszemléletű bevételek


40.

Rendkívüli ráfordítások


41.

RENDKÍVÜLI EREDMÉNY


42.

MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY

426.840



15. sz. melléklet


A Sarkad Város Önkormányzat városi szintre összesített saját bevételei és adósságot keletkeztető ügyleteiből eredő fizetési kötelezettségei 2017. dec. 31-i állapotnak megfelelően

                                                                                                                      ezer Ft-ban

Ssz.

Megnevezés

Saját bevétel és adósságot keletkeztető ügyletből eredő fizetési kötelezettség tárgyévet követő


Össz.

2018.

2019.

2020.


1.

Helyi adók

170.000

170.000

170.000

510.000

2.

Osztalék, koncessziós díjak





3.

Díjak, pótlékok, bírságok

6.000

6.000

6.000

18.000

4.

Tárgyi eszközök, immat.javak, vagyoni értékű jogok vagyonhasznosításából származó bevétel

40.000

40.000

40.000

120.000

5.

Részvények, részesedések értékesítése





6.

Vállalat értékesítéséből, privatizációból





7.

Kezességvállalással kapcsolatos megtér





8.

Saját bevétel (1+…+7)

216.000

216.000

216.000

648.000

9.

Előző év(ek)ben keletkezett tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (10+..+16)

0

0

0

0

10.

-Felvett, átvállalt hitel és annak tőketartozása





11.

-Felvett, átvállalt kölcsön és annak tőketartozása





12.

-Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír





13.

-Adott váltó





14.

Pénzügyi lízing





15.

-Halasztott fizetés





16.

-Kezességvállalásból eredő fizetési köt.





17.

Tárgyévben keletkezett, ill. keletkező , tárgyévet terhelő fizetési kötelezettség (18+..+24)

0

0

0

0

18.

-Felvett, átváll. Hitel és annak tőketart.





19.

-Felv, átváll. Kölcsön és annak  tőketar





20.

-Hitelviszonyt megtestesítő értékpapír





21.

-Adott váltó





22.

-Pénzügyi lízing





23.

-Halasztott fizetés





24.

-Kezességvállalásből eredő fiz. Köt.





25.

Fizetési kötelezettség összesen (9+17)

0

0

0

0






16. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének vagyonkimutatása a 2017. évi költségvetésének alakulásáról                  

ezer Ft-ban

M E G N E V E Z É S

Záró érték december 31-én

Bruttó

Nettó

A

B

C

A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

8.673.239

6.714.817

 I. Immateriális javak

126.503

1.841

1.1. Korlátozottan forgalomképes immateriális javak



1.2. Forgalomképes immateriális javak

126.503

1.841

II. Tárgyi eszközök

8.390.090

6.556.330

1. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok

7.260.820

5.932.247

  1. Forgalomképtelen ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok    

6.434.245

5.256.917

1.1.1. Helyi közutak és műtárgyaik

6.409.524

5.236.712

1.1.2. Terek, parkok

13.723

11.220

1.1.3. Köztemetők

4.202

3.433

1.1.4. Vizek és közcélú (vízi közműnek nem minősülő) vízi létesítmények

6.796

5.552

1.1.5. Egyéb az önkormányzat által forgalomképtelennek

           minősített ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok



  1. Korlátozottan forgalomképes ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

4.746

3.878

1.2.1. Közművek (víz, gáz, csatorna, távfűtés, világítás)



1.2.2. Védett természeti területek



1.2.3. A képviselő-testület (közgyűlés) és szervei, valamint hivatala ingatlanai

14

11

1.2.4. A helyi önkormányzat felügyelete alá tartozó költségvetési szervek ingatlanai



1.2.5. Műemlék ingatlanok



1.2.6. Egyéb az önkormányzat által korlátozottan forgalomképesnek minősített ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok (lakások, telkek, sportcélú ingatlanok, létesítmények)

4.732

3.867

1.3 Forgalomképes ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok

821.829

671.452

1.3.1. Lakások

374.989

306.374

1.3.2. Nem lakás céljára szolgáló helyiségek

59.332

48.476

1.3.3. Telkek, földterületek

387.508

316.602

1.3.4. Egyéb az önkormányzat által forgalomképesnek minősített ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok



2. Gépek, berendezések és felszerelések, járművek

667.303

162.115

2.1. Forgalomképtelen gépek, berendezések és felszerelések



2.2. Korlátozottan forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések



2.3. Forgalomképes gépek, berendezések és felszerelések



3. Tenyészállatok (forgalomképes)

180

180

4. Beruházások, felújítások

461.787

461.787

4.1. Forgalomképtelen eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások



4.2. Korlátozottan forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások



4.3. Forgalomképes eszköz létesítésére irányuló beruházások, felújítások



5. Beruházásra adott előlegek



5.1. Forgalomképtelen tárgyi eszközök létesítésére irányuló beruházásra adott előlegek



5.2. Korlátozottan forgalomképes tárgyi eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előlegek



5.3. Forgalomképes tárgyi eszköz létesítésére irányuló beruházásra adott előlegek



6. Tárgyi eszközök értékhelyesbítése (forgalomképes)







16. sz. melléklet folytatása


Sarkad Város Önkormányzatának vagyonkimutatása 2017. évi költségvetésének alakulásáról 

                

ezer Ft-ban

M E G N E V E Z É S

Záró érték december 31-én

Bruttó

Nettó

A

B

C

III. Befektetett pénzügyi eszközök

156.646

156.646

1. Egyéb tartós részesedés

156.646

156.646

1.1. Korlátozottan forgalomképes egyéb tartós részesedés



1.2. Forgalomképes egyéb tartós részesedés



2. Tartós hitelviszonyt megtestesítő értékpapír (forgalomképes)



3. Tartósan adott kölcsön (forgalomképes)



4. Hosszú lejáratú bankbetétek (forgalomképes)



5. Egyéb hosszú lejáratú követelések (forgalomképes)



6. Befektetett pénzügyi eszközök értékhelyesbítése (forgalomképes)



IV. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett eszközök



1.Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett, forgalomképtelen eszközök



2. Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett korlátozottan forgalomképes eszközök



3.Üzemeltetésre, kezelésre átadott, koncesszióba adott, vagyonkezelésbe vett forgalomképes eszközök






B) EGYÉB ESZKÖZÖK ÖSSZESEN:

1.017.330

1.017.330

I. Készletek

12.628

12.628

II. Követelések

208.314

208.314

III. Egyéb sajátos eszköz oldali elszámolások

-1.019

-1.019

IV. Pénzeszközök (forgalomképes)

794.588

794.588

V. Egyéb aktív időbeli elhatárolások

2.819

2.819

VI. Követelés jellegű sajátos eszközoldali elszámolások






F) KÖTELEZETTSÉGEK ÖSSZESEN:

60.696

60.696

I. Költségvetési évben esedékes kötelezettség

1.828

1.828

II. Költségvetési évet követő esedékes kötelezettség

42.780

42.780

III. Kapott előlegek

12.326

12.326

IV. Mást megillető bevétel

3.762

3.762




Egyéb sajátos forrásoldali elszámolás:



Passzív időbeli elhatárolás:     

89.505

89.505




















17. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi kimutatása a létszám alakulásáról                  



A

B

C

D

Ssz.

Intézmény

2017. évi átlagos statisztikai létszám

ebből közfoglalkoztatott

1.

Önkormányzat

430

396

2.

Polgármesteri Hivatal

32


3.

Városgazdálkodási Iroda

33


4.

Óvodák

45


5.

Bartók Béla Műv. Központ és K.

6


6.

Bölcsődék

13


7.

Intézményi Gondnokság

10


8.

Közétkeztetési Intézmény

30



Mindösszesen:

599

396





























18. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített pénzforgalmi jelentése

ezer Ft


Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

1.

Személyi juttatások összesen (K1)

1.020.402

1.116.445

924.387

2.

Szociális hozzájárulási adók (K2)

178.816

193.864

175.886

3.

Dologi kiadások (K3)

661.986

857.111

700.707

4.

Ellátottak pénzbeli juttatásai (K4)

197.390

142.117

116.728

5.

Egyéb működési célú kiadások (K5)

230.186

293.956

276.628

6.

  -Ebből elvonások és befizetések (K502)


1.364

1.362

7.

  -Ebből működési célú támogatások kölcsönök törlesztése (K504)




8.

  -Ebből egyéb működési célú támogatások ÁHT-n belülre (K506)

202.186

253.064

238.807

9.

  -Ebből működési célú támog. és kölcsönök nyújtása ÁHT-n kiv. (K508)


7.800

7.800

10.

  -Ebből egyéb működési célú támogatások ÁHT-n kívülre (K512)

28.000

31.728

28.659

11.

Tartalékok (K512)

8.574

9.247

0

12.

Beruházások(K6)

86.195

578.310

118.288

13.

Felújítások (K7)

63.883

245.595

86.214

14.

Egyéb felhalmozási célú kiadások (K8)

2.250

3.608

3.250

15.

  - Ebből felhalmozási célú tám. kölcs.  ÁHT-n kívülre (K86)




16.

   -Ebből egyéb felhalmozási célú támogatások ÁHT-n kívülre (K88)




17.

Költségvetési kiadások előirányzatának teljesítése összesen (01):

2.449.682

3.440.253

2.402.089

18.

Hitel kölcsön törlesztés ÁHT-n kívülre(K911)




19.

Államháztartáson belüli megelőgezések visszafizetése (K914)


68.012

32.945

20.

Központi, irányító szervi támogatások folyósítása (K915)

648.079

799.628

753.945

21.

Belföldi finanszírozási kiadások összesen (K91):

648.079

867.640

786.890

22.

Finanszírozási kiadások előirányzatának teljesítése (03):

648.079

867.640

786.890

23.

Kiadások összesen (01+03)

3.097.761

4.307.893

3.188.978

24.

Önkormányzatok működési támogatása(B11)

889.835

988.282

988.280

25.

Egyéb működési célú támogatások bevételei ÁHT-n belüli (B16)

726.392

1.382.459

1.233477

26.

Felhalmozási célú Önkormányzati támogatás(B21)


429

428

27.

Egyéb felhalmozási cálú támogatások ÁHT-n belül(B25)




28.

Felhalmozási célú támogatások összesen (B2)


429

428

29.

Termékek és szolgáltatások adói összesen (helyi adók) (B35)

134.000

134.000

133.134

30.

Egyéb közhatalmi bevétel (B36)

6.000

6.000

6.263

31.

Vagyoni tipusú adók (helyi adó) (B34)

34.000

34.000

35.885

32.

Közhatalmi bevételek összesen (B3)

174.000

174.000

175.293

33.

Működési bevételek (saját) (B4)

487.762

537.858

503.981

34.

Felhalmozási bevételek (B5)




35.

Működési célú átvett pénzeszközök (B6)

51.790

59.590

7.800

36.

Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (B7)



111

37.

Költségvetési bevételek előirányzatának telj. összesen (B1-B7)

2.329.779

3.142.618

2.909.370

38.

Előző évi maradvány igénybe vétele (B813)

119.903

330.055

330.055



18. sz. melléklet folytatása



Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített pénzforgalmi jelentése





Megnevezés

Eredeti előirányzat

Módosított előirányzat

Teljesítés

A

B

C

D

E

39.

Államháztartáson belüli megelőlegezések (B814)


35.067

35.067

40.

Központi, irányító szervi támogatás (intézményi finansz.) (B816)

648.079

800.153

753.945

41.

Belföldi finanszírozási bevételek összesen (B81)

767.982

1.165.275

1.119.067

42.

Finanszírozási bevételek összesen (B8)

767.982

1.165.275

1.119.067

43.

Bevétel összesen (B1-B7+B8)

3.097.761

4.307.893

4.028.437

44.

Költségvetési bevételek és kiadások különbsége



839.459

45.

Finanszírozási műveletek eredménye




46.

Továbbadási célú bevételek és kiadások különbsége




47.

Maradványelszámolás (07/a űrlap alapján )



839.459

48.

 Kötelezettséggel terhelt maradvány



44.201

49.

Szabad maradvány



785.113




19. sz. melléklet

Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített mérlege

ezer Ft


Eszközök

Előző évi költségvet. beszámoló záró adata

Auditálási eltérések  (+,-)

Előző év auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai

Tárgyévi költségvetési beszámoló adatai

Auditálási eltérések  (+,-)

Tárgyév auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai

A

B

C

D

E

F

G

H

1.

Nemzeti vagyonba tartozó befektetett eszközök

7.161.278


7.161.278

6.714.817


 6.714.817

2.

Immateriális javak

4.474


4.474

1.841


 1.841

3.

Tárgyi eszközök

7.000.158


7.000.158

6.556.330


 6.556.330

4.

Befektetett pénzügyi eszközök

156.646


156.646

156.646


 156.646

5.

Üzemeltetésre, kezelésre átadott eszközök







6.

Nemzeti vagyonba tartozó forgóeszközök

7.834


7.834

12.628


 12.628

7.

Készletek

7.834


7.834

12.628


 12.628

8.

Pénzeszközök

291.109


291.109

794.588


 794.588

9.

Költségvetési évben esedékes követelés

42.774


42.774

104.811


 104.811

10.

Költségvetési évet követő követelés

152.267


152.267

86.253


 86.253

11.

Követelés jellegű sajátos elszámolás

3.593


3.593

17.250


 17.250

12.

Követelések összesen

198.635


198.635

208.314


 208.314

13.

Egyéb sajátos eszközoldali elszámolás

10.093


10.093

0



14.

Aktív időbeli elhatárolások

1.392


1.392

1.800


 1.800

15.

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

7.675.400


7.675.400

7.732.147


 7.732.147


Források







16.

Saját tőke összesen

7.534.296


7.534.296

7.581.946


 7.581.946

17.

Költségvetési évben esedékes kötelezettség

11.467


11.467

1.828


 1.828

18.

Költségvetési évet követő kötelezettség

38.754


38.754

42.780


 42.780

19.

Kötelezettség jellegű sajátos elszámolás

18.449


18.449

16.088


 16.088

20.

Kötelezettségek összesen

68.670


68.670

60.696


 60.696

21.

Egyéb sajátos forrásoldali elszámolás







22.

Passzív időbeli elhatárolások

72.434


72.434

89.505


 89.505

23.

FORRÁSOK ÖSSZESEN

7.675.400


7.675.400

7.732.147


 7.732.147


20. sz. melléklet


Sarkad Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2017. évi egyszerűsített maradvány-kimutatása


ezer Ft

Sor-
szám

Megnevezés

Tárgyévi költségvetési beszámoló adata

Auditálási eltérések (+;-)

Tárgyévi auditált egyszerűsített beszámoló záró adatai

A

B

C

D

E

1.

Alaptevékenység költségvetési bevételei

2.875.235



2.

Alaptevékenység költségvetési kiadásai

2.374.618



3.

Alaptevékenység költségvetési egyenlege

500.617



4.

Alaptevékenység finanszírozási bevételei

1.115.586



5.

Alaptevékenység finanszírozási kiadásai

786.889



6.

Alaptevékenység finanszírozási egyenlege

328.697



7.

Alaptevékenység maradványa

829.314



8.

Vállalkozási tevékenység költségvetési bevételei

34.135



9.

Vállalkozási tevékenység költségvetési kiadásai

27.471



10.

Vállalkozási tevékenység költségvetési egyenlege

6.664



11.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási bevételei

3.481



12.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási kiadásai




13.

Vállalkozási tevékenység finanszírozási egyenlege

3.481



14.

Vállalkozási tevékenység maradványa

10.145



15.

Összes maradvány

839.459



16.

Alaptevékenység kötelezettségvállalással terhelt maradványa

44.201



17.

Alaptevékenység szabad maradványa

785.113



18.

Vállalkozási tevékenységet terhelő befizetési kötelezettség

913



19.

Vállalkozási tevékenység felhasználható maradványa

9.232