Kaszaper Község Képviselő-testületének 2/2012 (I.24.) önkormányzati rendelete

a települési szilárd hulladékok kezelésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatásról.

Hatályos: 2014. 05. 17

Kaszaper község  Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikke (2) bekezdésében, a többször módosított helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16. §. (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva, a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (Hgt) 23. §-ában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az egyes törvények Alaptörvénnyel összefüggő módosításairól szóló 2011. évi CCI. évi törvény 196. §-a (2) bekezdésében, valamint a települési hulladékkezelési közszolgáltatási díj megállapításának részletes szabályairól szóló 64/2008. (III. 28.) Korm. rendeletben foglaltakra, a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás igénybevételéről az alábbi rendeletet alkotja.


Általános rendelkezések



  1. §  
  1. A rendelet célja, hogy Kaszaper község közigazgatási területén a lakosság egészségének védelme, valamint a község természeti és épített környezetének megóvása érdekében a települési szilárd hulladék rendszeres összegyűjtésére, elszállítására, kezelésére és ártalmatlanítására vonatkozó, kötelező közszolgáltatást megszervezze. A hulladékszállítási közszolgáltatás kötelező igénybevételét biztosítsa, illetve az ezekkel kapcsolatos feladatokat és hatásköröket, jogokat és kötelezettségeket, tilalmakat és jogkövetkezményeket a helyi sajátosságoknak megfelelően rendezze.


  1. A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás Kaszaper község központi belterületére, továbbá Pusztaszőlős településrészre, (egyéb belterület) terjed ki.


  1. A település közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (továbbiakban: ingatlantulajdonos) az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladék gyűjtéséről és annak a begyűjtésre feljogosított és engedéllyel rendelkező hulladékkezelőnek történő átadásáról az e rendeletben meghatározott módon köteles gondoskodni.


  1. Nem terjed ki a rendelet hatálya a települési folyékony hulladékokra, a veszélyes hulladékokra, az állati eredetű hulladékokra és az inert hulladékokra, valamint az azokkal összefüggő tevékenységre.


  1. Tilos a hulladékot elhagyni – a gyűjtés, a begyűjtés, lerakás szabályaitól eltérő módon - felhalmozni, ellenőrizetlen körülmények között elhelyezni – kezelni.



A helyi közszolgáltatás tartalma


2. §

  1. A település közigazgatási területén a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás rendszeres teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett közszolgáltató az önkormányzati tulajdonban lévő KASZAPER-ÉP Építő, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. (5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 1.), (továbbiakban: közszolgáltató)


  1. A települési szilárd hulladék elszállítása a  Békéscsabai Városüzemeltetési Kft. a Békéscsabai Regionális Hulladékkezelő műbe történik (5600 Békéscsaba, Laktanya u. 3.)


3. §A  helyi közszolgáltatás körébe tartozik:

  1. az ingatlantulajdonos által a közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített, a közszolgáltatási feladatot ellátó szervezet által a díjhatároknak megfelelően hitelesített gyűjtőedényben, továbbá az alkalmanként keletkező többlethulladék elhelyezésére szolgáló, a közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott,  120 l-es hulladékgyűjtő zsákban az ingatlanon gyűjtött települési szilárd hulladék rendszeres begyűjtése, elszállítása;
  2. Az ingatlanon összegyűjtött nagy darabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszeri – egyeztetett időpontban és helyen – a közszolgáltató általi begyűjtése és elszállítása;
  3. szelektív hulladék gyűjtése a községben kialakított hulladékgyűjtő szigeteken.



A közszolgáltatás rendje, módja

4. §.

  1. A közszolgáltató az önkormányzat közigazgatási területén a települési szilárd hulladékgyűjtési és szállítási tevékenységet, illetve az erre irányuló közszolgáltatást  a közszolgáltatás időtartama alatt folyamatosan és teljes körűen látja el.


  1. A közszolgáltatást a közszolgáltató kétheti rendszerességgel, előre meghatározott napon, előre meghatározott időpontban biztosítja, melyről az igénybevevőket írásban tájékoztatja. A szolgáltatás időpontjának módosításáról az igénybe vevőket legalább 5 nappal korábban tájékoztatni kell.


  1. Amennyiben a közszolgáltató a meghatározott szállítási napon a szolgáltatását – műszaki, vagy időjárási gondok miatt – elvégezni nem tudná, akkor azt az akadály elhárulását követően, a lakosság értesítése mellett, az akadály elhárulását követő második napon köteles teljesíteni.



Közszolgáltatási szerződés tartalma


5. § Az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti szerződés főbb tartalmai elemei a következők:

  1. a szerződő felek megnevezése, címe
  2. a szolgáltatással érintett ingatlan megnevezése, címe,
  3. a hulladékgyűjtő edényzet űrtartalma, amelyre a szolgáltatás vonatkozik,
  4. szállítás helye és gyakorisága,
  5. a szolgáltatási díj megállapításának módja
  6. változásokkal kapcsolatos bejelentési kötelezettség
  7. a díjfizetés elmulasztásának jogkövetkezménye.



Az ingatlantulajdonos, gazdálkodó szervezetkötelezettségei


6. § Az ingatlantulajdonos köteles:

  1. az  önkormányzat által szervezett közszolgáltatás az előre meghatározott időpontokban  igénybe venni,
  2. az ingatlanán keletkezett hulladékot a begyűjtésre e rendeletben feljogosított szolgáltatónak átadni,
  3. a közszolgáltatási díjat az igénybevételtől függetlenül megfizetni.


7. §   Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési szilárd hulladékot az e rendeletben meghatározott módon és helyen gyűjteni, továbbá hasznosításáról vagy ártalmatlanításáról gondoskodni. E kötelezettsége teljesítése során az ingatlantulajdonos köteles:

  1. az ingatlanán keletkező hulladék mennyiségét alacsony szinten tartani,
  2. a települési szilárd hulladékot – különös tekintettel a hulladék további kezelésére – az elszállításra való átvételig a tulajdonában, használatában lévő ingatlanon gyűjteni, illetve tárolni, ennek során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a természetes és épített környezetet ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja.


8. §

  1. A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének – a közterület szennyezésének elkerülése érdekében – lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedénybe úgy kell elhelyezni, hogy az edény mozgatásakor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza.


  1. A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogosforgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.


9. §

  1. Az ingatlantulajdonos köteles gondoskodni a gyűjtőedény tisztántartásáról, fertőtlenítéséről, rendeltetésszerű használatáról és környezetének tisztántartásáról.


  1. Amennyiben a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve az edényben lévő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt nem lehet kiüríteni, az ingatlantulajdonos a  közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni.


  1. Tilos a gyűjtőedénybe folyékony, mérgező, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyezteti a begyűjtést, ürítést végző személyek életét, testi épségét, egészségét.


10. §  A hulladékgazdálkodásról szóló törvény alapján – az abban meghatározott hulladéka tekintetében – a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett gazdálkodó szervezet a közszolgáltatóval köteles írásban szerződést kötni, a közszolgáltatást igénybe venni és a közszolgáltatási díjat megfizetni.


A közszolgáltató jogai és kötelezettségei

11. §

  1. A közszolgáltató köteles a rendelet hatálya alá tartozó ingatlanon keletkezett hulladékot az e rendeletben előírt szabályok szerint rendszeresen elszállítani a kijelölt hulladék lerakóhelyre, illetve annak ártalmatlanításáról a szakmai, környezetvédelmi szabályoknak megfelelően gondoskodni.
  2. A szolgáltató köteles a gyűjtőedény kiürítését kíméletesen, az elvárható gondossággal végezni, a kiürített gyűjtőedényt úgy elhelyezni, hogy az a közlekedést ne akadályozza.
  3. A szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedény ürítése során esetleg keletkező szennyeződés takarításáról a közszolgáltató köteles gondoskodni.
  4. A gyűjtőedényben okozott kárt a közszolgáltató térítésmentesen köteles kijavítani, ha a károkozás neki felróható okból következett be. A közszolgáltató köteles az ebből eredő karbantartási munka és javítás időtartamára helyettesítő gyűjtőedényt biztosítani. Amennyiben a károkozás nem róható fel a közszolgáltatónak, a használhatatlanná vált gyűjtőedény javítása, pótlása, illetve cseréje az ingatlantulajdonost terheli.

12. §  A közszolgáltató köteles a 10. §-ban meghatározott gazdálkodó szervezettel a vonatkozó jogszabályok alapján a közszolgáltatás feltételeit tartalmazó közszolgáltatási szerződést megkötni és a közszolgáltatás igénybevételét biztosítani.

13. §

  1. A lomtalanítás megszervezéséről és lebonyolításáról a közszolgáltató évente egy alkalommal. külön díj felszámítása nélkül – gondoskodik.
  2. A lomtalanítás során az ingatlanonként kihelyezhető, a háztartási hulladék körébe nem tartozó hulladék mennyisége a 2 m3-t nem haladhatja meg.
  3. A hulladékot az ingatlantulajdonos az önkormányzat által közzétett hirdetményben megjelölt időpontban az ingatlana elé  helyezheti ki elszállítás céljából.
  4. Az elszállítandó hulladékot úgy kell elhelyezni a közterületen, hogy a jármű és gyalogosforgalmat ne akadályozza, a begyűjtőeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületet és növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.

14. §

  1. A közszolgáltató a rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint – a közszolgáltatás igénybevételére köteles, vagy azt igénybe vevő ingatlantulajdonosoktól a környezetvédelmi, valamint az egyéb jogszabályi előírások megtartásával – köteles
  1. a szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vegyesen gyűjtött települési hulladékot rendszeresen begyűjteni és elszállítani,
  2. rögzíteni annak tényét, hogy az ingatlantulajdonos a közszolgáltatást igénybe vette-e és az igénybevétel milyen mértékben történt meg, valamint erről az önkormányzat negyedévente tájékoztatni,
  3. az általa fenntartott és működtetett szelektív hulladékgyűjtő szigeteken, szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben, vagy más eszközben szelektíven gyűjtött települési szilárd hulladékot begyűjteni,
  4. a közszolgáltató által erre a célra biztosított szállítóeszközén az ingatlanon összegyűjtött és a közszolgáltató rendelkezésére bocsátott nagydarabos, lomtalanítás körébe vont települési szilárd hulladék évente egyszeri – a közszolgáltató és az önkormányzat által közösen meghatározott időpontban – begyűjtésére és elszállítására,
  5. közterületi hulladéknak a közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített gyűjtőedényben vagy a közszolgáltató által rendelkezésre bocsátott más eszközben, egyedi megrendelés alapján történő alkalmi begyűjtésére és elszállítására,
  6. a háztartásokban keletkező veszélyes hulladéknak előzetesen egyeztetett időpontban történő évi  egyszeri összegyűjtésére és elszállítására.

(2)     Rendszeresített, zárt, szabványos gyűjtőedénynek minősül a 80 l-es, 120 l-es, 240 l-es szabványos gyűjtőedényzet, valamint  1,1 m3-es BOBR konténer.


15. §

  1. A közszolgáltató köteles gondoskodni a közszolgáltatás ellátásához szükséges ügyfélszolgálat létrehozásáról, külön jogszabályban előírt, a közszolgáltatással összefüggő adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséről, továbbá a hatósági engedéllyel rendelkező és megfelelő műszaki állapotban lévő jármű, berendezés és egyéb eszközök folyamatos biztosításáról, valamint a  közszolgáltatás ellátása után járó díj pénzügyi kezeléséről (számla kibocsátás és díjbeszedés.
  2. A közszolgáltató köteles Kaszaper Község Önkormányzatának Képviselő-testülete részére közszolgáltatói  tevékenységéről évente részletes beszámolót, valamint költségelszámolást készíteni a közszolgáltatási tevékenység éves értékeléséhez.

Hulladékkezelési közszolgáltatási díj, díjfizetés rendje

16. §

  1. A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatásért az ingatlan tulajdonosa köteles szolgáltatási díja fizetni a közszolgáltató által kibocsátott számla alapján, havi rendszerességgel és határidőre a közszolgáltató ügyfélszolgálati irodájában (5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 1.)
  2. Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a közszolgáltató számára a közszolgáltatást  felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja.
  3. A szervezett közszolgáltatásért e rendelet szerinti díj a közszolgáltató illeti meg.
  4. A közszolgáltató által alkalmazható díj – ÁFA  nélküli – legmagasabb mértékét a rendelet 1. melléklete tartalmazza. [1]
  5. Amennyiben az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás díját nem fizeti meg az előírt határidőre, a szolgáltató 30 napon belül felhívja a figyelmét a díjfizetési kötelezettségének elmulasztására és felszólítja annak teljesítésére. Amennyiben a felszólítás eredménytelen, a díjhátralék keletkezése  követő 90 nap után a közszolgáltató – a felszólítás megtörténtének igazolása mellett – a díjhátralékot az önkormányzattól igényelheti.
  6. A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost  terhelő díjhátralék adók módjára behajtandó köztartozás.
  7. A jegyző minden év március 15-éig átadja a közszolgáltató részére a település ingatlantulajdonosainak adatait (a közszolgáltatást igénybevevők nevét, lakcímét, születési helyét és idejét, anyja nevét), melyet a közszolgáltató – az adatvédelemmel kapcsolatos jogszabályok betartásával – kizárólag a közszolgáltatás díjának beszedésére használhat fel, azt harmadik személynek vagy más szervezetnek át nem adhatja.

Közszolgáltatás, díjfizetés  szünetelése

17. §  A közszolgáltatás teljesítése csak törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott esetekben szüneteltethető vagy korlátozható.

18. §

  1. A közszolgáltatás igénybevétele üressé váló ingatlanon a (2) bekezdés szerinti feltételek fennállása esetén szünetel, ha ott hulladék sem keletkezik.
  2. Üres az ingatlan, ha legalább hat hónapig lakatlan. Az ingatlan leüresítését előzetesen, írásban, büntetőjogi felelősség tudatában tett nyilatkozatban, be kell jelenteni a közszolgáltatónak.
  3. Az ingatlan lakatlanságát a tulajdonos az adott évben és a következő években, amíg a lakatlanság ténye fennáll, évente köteles a tulajdonos hitelt érdemlően (pl. két szomszéd nyilatkozatával vagy alapdíjas áramszámlával, stb.) november 30-ig igazolni.
  4. Amennyiben az ingatlan lakottá válik, a tulajdonos ezt írásban, 15 napon belül köteles bejelenteni a közszolgáltatónak, mellyel egyidejűleg (3) bekezdésben foglaltak szerint hitelt érdemlően igazolnia kell a megelőző időszak lakatlanságának tényét.
  5. Az igazolás elmaradása, vagy nem megfelelősége esetén a tulajdonos utólag köteles visszamenőlegesen a teljes időszakra jutó, a korábban használt, ennek hiányában a 120 literes gyűjtőedény adott időszakra  vonatkozó közszolgáltatási díjának megfelelő összeget egyösszegben megfizetni.

19. §  Mentesül a kötelező közszolgáltatási díj adott havi ürítési díj részének megfizetése aló távollétének idejére az az ingatlantulajdonos, aki az ingatlanát állandó lakás céljára használja, és az ingatlanától megszakítás nélkül legalább 60 napig távol  van, és a távollétét megelőzően legalább 15 nappal korábban, írásban a közszolgáltatónak bejelentette. Az ingatlantulajdonos az ingatlan ismételt használatba vételét a használatba vétel megkezdését követő 5 napon belül köteles írásban bejelenteni a közszolgáltatónak.

20. § Amennyiben a szünetelés időtartama alatt hulladékkezelési közszolgáltatás alá tartozó hulladékot helyeztek ki, a közszolgáltató a tulajdonos egyidejű értesítése mellett köteles a hulladékot elszállítani, a tulajdonos pedig köteles a szünetelés teljes időtartamára jutó közszolgáltatási díjat utólag, egyösszegben megfizetni.

21. §  A folyamatosan és időlegesen használaton kívüli ingatlanok használatát a közszolgáltató ellenőrizheti.


Adatkezelés

22. §

  1. A közszolgáltató a közszolgáltatással összefüggő személyes adat kezelésére a Hgt-ben és jelen rendeletben foglalt mértékben és tartalommal jogosult.
  2. A közszolgáltató csak a Hgt. 23. § g) pontjában meghatározott személyes adat kezelésére jogosult. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.
  3. A közszolgáltató megfelelő intézkedésekkel köteles gondoskodni, hogy az adatbiztonság ne sérülhessen. Az adatokat védeni kell a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, nyilvánosságra hozás vagy törlés, illetve sérülés vagy megsemmisülés ellen.
  4. A közszolgáltató a közszolgáltatással összefüggő személyes adatokat a tulajdonos azonosítására, a közszolgáltatási szerződés teljesítésével, jogszabályban előírt ellenőrzések végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására, számlázásra, postázásra, közüzemi díjhátralékok behajtására használhatja fel.
  5. A közszolgáltató nem jogosult az általa kezelt közszolgáltatással összefüggő személyes adat nyilvánosságra hozatalára, a feladatkörén túli felhasználásra, a -  végrehajtási eljárásra felruházott helyi adóhatóság kivételével – továbbításra.

Szabálysértési rendelkezések

23. §  A külön jogszabályban meghatározott köztisztasági szabálysértéseken túl szabálysértést követ el, és ezért 50 000,- Ft-ig terjedő pénzbírsággal sújtható, aki

  1.  a háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatást nem veszi igénybe,
  2. a települési szilárd hulladék gyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról nem gondoskodik,
  3. háztartási hulladékot felhalmoz, vagy a közterületre, illetve más ingatlanára vagy a lezárt hulladéklerakó telepen hulladékot elhelyez,
  4. aki a hulladékot nem a rendszeresített gyűjtőtartályban helyezi el,
  5. szándékos vagy gondatlan magatartásával környezetterhelést okoz,
  6. a rendeletben előírt bejelentési kötelezettségének nem, vagy az előírt határidőre nem tesz eleget,
  7. a közszolgáltatás díjfizetési kötelezettségének megállapítására vonatkozóan valótlan adatot közöl,
  8. a közszolgáltatási díjat nem fizeti meg,
  9. a gyűjtőtartályba folyékony, mérgező, robbanásveszélyes vagy más olyan anyagot helyez el, amely veszélyezteti a szolgáltatást végző dolgozók vagy mások életét, testi épségét, egészségét, vagy a szállító jármű megrongálódását eredményezheti,
  10. a települési szilárd hulladék elszállításának jogszerű megtagadása esetén a megtagadási okot az előírt határidőre nem szünteti meg,
  11. Kaszaper község közigazgatási területére illetéktelenül szállít be települési szilárd vagy más jellegű hulladékot

24. § 

  1. Nem követ el szabálysértést az a személy, aki a kaszaperi felhagyott lerakóban kizárólag építési törmeléket helyez el, feltéve, ha arra előzetesen a polgármestertől engedélyt kért, és kapott.
  2. A lerakott építési anyagot szétválogatva (kő, betontörmelék, tégla, vályog) külön depóniákban kell elhelyezni az önkormányzat által erre a feladatra kijelölt személy ellenőrzése mellett. Az út közvetlen közelében, illetve a területtel szomszédos magántelkeken az építési törmelék lerakása is tilos.
  3. Az építési törmelék lerakását legalább 3 nappal a szállítást megelőzően be kell jelenteni, és hulladéklerakási engedélyt kell kérni. Engedély nélkül hulladékot lerakni tilos.
  4. Az engedély megkérésével párhuzamosan a lerakás díját az önkormányzat pénztárába meg kell fizetni. A lerakást  az önkormányzat által erre feljogosított személy az engedély és a befizetést igazoló bizonylat együttes megléte esetén engedélyezi.
  5. Az építési törmelék elhelyezése 1 m3-ig térítésmentes, ezt követően minden megkezdett m3 után 1 000,- Ft + ÁFA összeget kell megfizetni.

Értelmező rendelkezések

25. § 

  1. Köztisztasággal összefüggő tevékenység: az egyes ingatlanok, középületek, valamint a közterületek tisztántartása.
  2. E rendelet alkalmazásában települési szilárd hulladék: háztartási hulladék és egyéb szilárd hulladék
  1. Háztartási hulladék: lakásban keletkezett szilárd hulladék, így pl. salak, rongy, söpredék, hamu, korom, edény, eszköz, ablaküveg, papír, konyhai hulladék, kisebb méretű bútordarab, továbbá kisebb mennyiségű falvakolat, kerti és gazdasági hulladék, falomb, kisipari tevékenység gyakorlásából keletkező kisebb hulladék, ami nem haladja meg a 0,25 m3-t,
  2. egyéb szilárd hulladék: a lakásban és az emberi tartózkodásra szolgáló más helyiségekben felhalmozódott szilárd hulladék, valamint az azokhoz tartozó területeken, illetőleg a közterületeken keletkezett szilárd hulladék.


Záró rendelkezések

26. §

  1. E rendelet 2012. február 1. napján lép hatályba, rendelkezéseit ezen időponttól kell betartani.
  2. E rendelet hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a települési szilárd és folyékony hulladékra vonatkozó helyi közszolgáltatásokról szóló 6/2002. (VI. 1.) Kt. rendelet, valamint az azt módosító 2/20004. (I. 31.)Kt. rendelet, a 14/2011. (XII. 22.) Ör. rendelet.
  3. E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének megfelel.
[1]

Hatályon kívül helyezte a 12/2013. (XI. 08.) Ör. rendelet 1. §-a 2013. november 8-ai hatállyal.