Mezőkovácsháza 13/2002 (VI.28.)
Területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről
Hatályos: 2012. 10. 26- 2017. 11. 29Mezőkovácsháza 13/2002 (VI.28.)
Területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről
2012-10-26-tól 2017-11-30-ig
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
13/2002. (VI. 28.) sz.
rendelete
a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről
Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. Törvény 16. §. (1) bekezdésében, továbbá az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII.. tv. 25. §. (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az önálló orvosi tevékenységről szóló módosított 2000. évi II. tv. 2. §. (2) bekezdésében foglaltakra is, az alábbi rendeletet alkotja:
- §.
A rendelet hatálya Mezőkovácsháza város közigazgatási területére terjed ki.
- §.
A háziorvosok területi ellátási kötelezettség és az önálló orvosi tevékenység végzésére jogosító működtetési jog alapján alkalmazott orvosként, vagy vállalkozó orvosként az önkormányzattal kötött feladat-ellátási, illetve feladat-átvállalási szerződés szerint e rendelettel megállapított háziorvosi körzetekben végezhetnek orvosi tevékenységet.
- §.
Mezőkovácsháza Városi Önkormányzat Képviselőtestülete a háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteket e rendelet melléklete szerint állapítja meg.
- §.
E rendelet 2002. július 1-én lép hatályba.
Mezőkovácsháza, 2002. június 27.
Varga Gusztáv Pintér Lászlóné
alpolgármester aljegyző
A rendeletet 2002. június 28-án kihirdettem.
Mezőkovácsháza, 2002. június 28.
Pintér Lászlóné
aljegyző
- sz. melléklet
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS
ORVOSI KÖRZETEINEK TERÜLETI FELOSZTÁSA
HÁZIORVOSI KÖRZETEK
I. sz. háziorvosi körzet: dr. Tatár Márta belgyógyász, háziorvostan szakorvos
Ellátási terület: Bajcsy utca
Béke utca
Deák utca
Nyírfa utca
Alkotmány utca
Árpád köz
Hősök tere
Széchenyi lakótelep
Árpád u. páratlan oldala 81-től végig
Sármezey u. 76-121/A.
II. sz. háziorvosi körzet: dr. Fritz Brigitta háziorvostan szakorvos
Ellátási terület: Árpád u. páros oldala a 80. számtól végig
Szabadság u. mindkét oldala 80. számtól végig
Kossuth u. mindkét oldala 80. számtól végig
Dózsa u. mindkét oldala 80. számtól végig
Kalocsa Róza utca
József Attila utca
Jókai utca
Puskin utca
Bem utca
Ady utca
Hársfa utca
Sármezey utca 40-75. számig.
III. sz. vegyes körzet: dr. Rónavölgyi Erzsébet belgyógyász, háziorvostan szakorvos
Ellátási terület: Mikes utca
Táncsics utca
Kodály utca
Kinizsi utca
Bethlen utca
Móra utca
Rákóczi utca
Orosházi út
Tanyák
felnőtt és gyermek lakossága
IV. sz. háziorvosi körzet: dr. Fodor József üzemorvostan, háziorvostan szakorvos
Ellátási területe: Árpád utca mindkét oldala 1-80 számig
Szabadság u. mindkét oldala 1-80 számig
Kossuth u. mindkét oldala 1-80 számig
Dózsa u. mindkét oldala 1-80 számig
Rózsa utca
Vásárhelyi utca
Arany János utca
Csillag utca
Petőfi utca
Fáy utca
Ifjusági lakótelep
Hunyadi utca
Sármezey u. 1-39. számig
HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET : dr. Hedvig Beáta csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos
Ellátási terület: Mezőkovácsháza város teljes gyermeklakossága (1-14 éves korig) a III. sz. vegyes körzet ellátási területén élő gyermekek kivételével
FOGORVOSI KÖRZETEK:
I. sz. körzet: dr. Talián Rodika fogszakorvos
Ellátási terület: Megegyezik az I. és II. sz. háziorvosi körzet területi beosztásával.
II. sz. körzet: dr. Biedermann Viktor fogszakorvos
Ellátási terület: Megegyezik a III. és IV. sz. háziorvosi körzet területi beosztásával.
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
13/2002. (VI. 28.) sz.
rendelete
a területi ellátási kötelezettség szerint megállapított háziorvosi körzetekről
Mezőkovácsháza Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV. Törvény 16. § (1) bekezdésében, továbbá az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról, valamint az orvosi tevékenység végzésének formáiról szóló 2001. évi CVII. tv. 25. § (7) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az önálló orvosi tevékenységről szóló módosított 2000. évi II. tv. 2. § (2) bekezdésében foglaltakra is, az alábbi rendeletet alkotja:
- §
A rendelet hatálya Mezőkovácsháza város közigazgatási területére terjed ki.
- §
A háziorvosok területi ellátási kötelezettség és az önálló orvosi tevékenység végzésére jogosító működtetési jog alapján alkalmazott orvosként, vagy vállalkozó orvosként az önkormányzattal kötött feladat-ellátási, illetve feladat-átvállalási szerződés szerint e rendelettel megállapított háziorvosi körzetekben végezhetnek orvosi tevékenységet.
- § [1]
Mezőkovácsháza Városi Önkormányzat Képviselőtestülete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői szolgálat ellátási területeit magában foglaló körzeteket e rendelet melléklete szerint állapítja meg.
- §.
E rendelet 2002. július 1-én lép hatályba.
melléklet [2]
MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROS
ORVOSI KÖRZETEINEK TERÜLETI FELOSZTÁSA
HÁZIORVOSI KÖRZETEK
I. sz. háziorvosi körzet: dr. Tatár Márta belgyógyász, háziorvostan szakorvos
Ellátási terület: Bajcsy utca
Béke utca
Deák utca
Nyírfa utca
Alkotmány utca
Árpád köz
Hősök tere
Széchenyi lakótelep
Árpád u. páratlan oldala 81-től végig
Sármezey u. 76-121/A.
II. sz. háziorvosi körzet: dr. Fritz Izabella háziorvostan szakorvos
Ellátási terület: Árpád u. páros oldala a 80. számtól végig
Szabadság u. mindkét oldala 80. számtól végig
Kossuth u. mindkét oldala 80. számtól végig
Dózsa u. mindkét oldala 80. számtól végig
Kalocsa Róza utca
József Attila utca
Jókai utca
Puskin utca
Bem utca
Ady utca
Hársfa utca
Sármezey utca 40-75. számig.
III. sz. vegyes körzet: dr. Rónavölgyi Erzsébet belgyógyász, háziorvostan szakorvos
Ellátási terület: Mikes utca
Táncsics utca
Kodály utca
Kinizsi utca
Bethlen utca
Móra utca
Rákóczi utca
Orosházi út
Tanyák
felnőtt és gyermek lakossága
IV. sz. háziorvosi körzet: dr. Fodor József üzemorvostan, háziorvostan szakorvos
Ellátási területe: Árpád utca mindkét oldala 1-80 számig
Szabadság u. mindkét oldala 1-80 számig
Kossuth u. mindkét oldala 1-80 számig
Dózsa u. mindkét oldala 1-80 számig
Rózsa utca
Vásárhelyi utca
Arany János utca
Csillag utca
Petőfi utca
Fáy utca
Ifjusági lakótelep
Hunyadi utca
Sármezey u. 1-39. számig
HÁZI GYERMEKORVOSI KÖRZET : dr. Hedvig Beáta csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos
Ellátási terület: Mezőkovácsháza város teljes gyermeklakossága (1-14 éves korig) a III. sz. vegyes körzet ellátási területén élő gyermekek kivételével
FOGORVOSI KÖRZETEK:
I. sz. körzet: betöltetlen álláshely
Ellátási terület: Megegyezik az I. és II. sz. háziorvosi körzet területi beosztásával.
II. sz. körzet: dr. Biedermann Viktor fogszakorvos
Ellátási terület: Megegyezik a III. és IV. sz. háziorvosi körzet területi beosztásával.
VÉDŐNŐI KÖRZETEK
I. sz. védőnői körzet
Ellátási területe: Ady utca,
Alkotmány utca páros oldala,
Árpád köz, Árpád utca 188-298.,
Bajcsy utca,
Deák utca 93-230.,
Dózsa utca 133-196.,
Hársfa utca,
Hősök tere,
Jókai utca,
Kalocsa utca,
Kossuth utca 116-274.,
Szabadság utca 96-165.,
Széchenyi lakótelep,
Ifjúsági lakótelep,
Fáy utca,
Sármezey utca 48-122.,
Puskin utca,
Nyírfa utca,
Bem utca,
Béke utca,
a jelzett utcákat követő és az azok után elhelyezkedő tanyák,
az I.és III. számú óvodai telephelyek.
II. sz. védőnői körzet:
Ellátási területe: Arany utca,
Árpád utca 1-187.,
Bethlen utca, C
Csillag utca,
Dózsa utca 1-132.,
Hunyadi utca,
Kinizsi utca,
Kodály utca,
Kossuth utca 1-115.,
Mikes utca,
Móra utca,
Orosházi út,
Petőfi utca,
Rákóczi utca,
Rózsa utca,
Sármezey 1-47.,
Szabadság utca 1-95.,
Táncsics utca,
Vásárhelyi utca,
Alkotmány utca páratlan oldala,
Deák utca 1-92.,
József A. utca,
a jelzett utcákat követő és az azok után elhelyezkedő tanyák,
a II. és IV. számú óvodai telephelyek.
Iskola védőnői ellátási körzet:
1. Csanád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 5800 Mezőkovácsháza, Árpád u. 184. szám alatti székhellyel, telephellyel.
2. Békés Megyei Hunyadi János Közoktatási Intézmény 5800 Mezőkovácsháza, Sármezey E. u. 63. szám alatti székhellyel, telephellyel.