Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (V. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása
az Önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
Hatályos: 2025. 05. 30Gádoros Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2025. (V. 29.) önkormányzati rendeletének indokolása
2025.05.30.
az Önkormányzat 2024. évi zárszámadásáról
Végső előterjesztői indokolás
Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 87. §-ában foglaltak szerint az éves költségvetés végrehajtásáról költségvetési beszámolót, annak alapján pedig az elfogadott költségvetéssel összehasonlítható módon évente zárszámadást kell készíteni.
Az önkormányzati alrendszerre vonatkozó zárszámadás készítési kötelezettséget, annak határidejét, tartalmi meghatározását az Áht. 91. §-a írja elő.
„A helyi önkormányzat költségvetésének végrehajtására vonatkozó zárszámadási rendelet tervezetét a jegyző készíti elő és a polgármester terjeszti a képviselő-testület elé úgy, hogy az a képviselő-testület elé terjesztését követő harminc napon belül, de legkésőbb a költségvetési évet követő ötödik hónap utolsó napjáig hatályba lépjen.”
A rendelet tervezettel együtt a képviselő-testület részére tájékoztatásul be kell nyújtani a kincstár 68/B. § szerinti ellenőrzése keretében a helyi önkormányzat éves költségvetési beszámolójával kapcsolatosan elkészített jelentését.
A zárszámadási rendelettervezet előterjesztésekor a képviselő-testület részére a következő mérlegeket és kimutatásokat kell bemutatni:
a) az Áht. 24. § (4) bekezdése szerinti mérlegeket, kimutatásokat (a helyi önkormányzat költségvetési mérlegét közgazdasági tagolásban, előirányzat felhasználási tervét, a többéves kihatással járó döntések számszerűsítését évenkénti bontásban és összesítve, a közvetett támogatásokat, és a 29/A. § szerinti tervszámoknak megfelelően a költségvetési évet követő három év tervezett bevételi előirányzatainak és kiadási előirányzatainak keretszámait főbb csoportokban, és a 29/A. § szerinti tervszámoktól történő esetleges eltérés indokait), azzal, hogy az előirányzat felhasználási terven a pénzeszközök változásának bemutatását kell érteni,
b) a helyi önkormányzat adósságának állományát lejárat, a Gst. 8. § (2) bekezdése szerinti adósságot keletkeztető ügyletek, bel- és külföldi irányú kötelezettségek szerinti bontásban,
c) a vagyonkimutatást, és
d) a helyi önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségeket, a részesedések alakulását.
Részletes indokolás
A 2024. évi gazdálkodás során megvalósultak a költségvetés fő célkitűzései, az intézmények működőképessége teljes mértékben biztosított volt. A korábbi évekhez hasonlóan kiemelt szempont volt a már folyamatban lévő beruházások befejezése, új beruházások megvalósítása, a szociális juttatások rendszerének megtartása, az intézmény hálózat hatékony működtetése. Az Önkormányzat költségvetési gazdálkodása összességében stabil volt.
Az önkormányzat kötelező és önként vállalt feladatait költségvetési szervével, intézményeivel, látta el, így gondoskodott azon feladatok ellátásáról, amelyek törvények, rendeletek által előírtak.
Az Önkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a különböző pályázati lehetőségek és egyéb központi költségvetési támogatási források feltárására, ezzel is elősegítve a működési és fejlesztési források növelését.
Gádoros Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete a 2024. évi elemi költségvetést az 1-2024. (II.20.) önkormányzati rendelettel 863.562.397 forint főösszeggel alkotta meg, amelyet év közben több alkalommal módosított. A módosítások eredményeként a kiadások és bevételek módosított előirányzata 1.699.437.602 forint lett. A bevételek 1.631.957.352 forint összegben teljesültek 2024. évben.
Összességében az eredeti előirányzathoz viszonyítva 188,99%-on, a módosított előirányzathoz képest 96,03%-on teljesültek.
A bevételek részletes alakulását az 1. melléklet tartalmazza, továbbá intézményenként és kormányzati funkciónként a bevételek alakulását az 1.1-1.5 mellékletek mutatják be.
Intézményi működési bevételek 94.903.653 forinttal teljesült.
Itt kerülnek elszámolásra az intézményi térítési díjak, sírhelyek megváltása, bérleti díjak, mezőgazdasági termékek értékesítése, továbbszámlázott belföldi szolgáltatások és az általános forgalmi adó.
A mezőgazdasági termékek, készletek és az állatállomány értékesítése a következőképpen alakult.
Kiskerti növények, fűszerpaprika: 1.726.521 forint
Sertés: 3.958.196 forint
Bárány: 85.833 forint
Napraforgó: 985.215 forint
Kukorica: 605.591 forint
Árpa: 460.818 forint
Durumbúza: 2.321.443 forint
Összesen: 10.143.617 forint
|
Működési célú támogatások bevétele ÁHT-n belülről |
|||
|---|---|---|---|
|
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
Teljesítés %-a |
|
592.801.991 |
720.130.952 |
731.608.780 |
101,59% |
Az alábbi jogcímeken kapott támogatást az önkormányzat:
NEAK EÜ finanszírozás 55.288.400 forint
MVH-tól kapott támogatás 475.758 forint
Közfoglalkoztatás támogatása 76.720.945 forint
Gyermekvédelmi támogatás 1.377.500 forint
Állami támogatás 597.746.177 forint
2024. évben az önkormányzat működési támogatása 597.746.177 forint, melyet az alábbi jogcímeken folyósítottak:
Önkormányzatok általános működési támogatása 148.340.123 forint
Egyes köznevelési feladatok támogatása 159.422.915 forint
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása 230.399.303 forint
Gyermekétkeztetési feladatok támogatása 22.887.755 forint
Kulturális feladatok támogatása 9.578.979 forint
Működési célú költségvetési támogatás és kiegészítő támogatás 27.117.102 forint
Sikeres pályázatot nyújtottunk be a szociális célú tüzelőanyag vásárlásához kapcsolódó támogatásra. Az elnyert támogatás összege 2.936.875 forint, mely 625 q Az önkormányzatnak 1.516.380 forint önerőt kellett biztosítania. 960 mázsa zsákos barnakőszén lett megvásárolva az Ormosszén Zrt.- től. 4.572.000 forint értékben. Így 231 háztartás kapott támogatást, háztartásonként 4,08 mázsa szenet.
Rendkívüli önkormányzati támogatásra is nyújtottunk be pályázatot három alkalommal. Mind a három pályázatunk sikeres elbírálást kapott. Összesen 24.143.227 forintot nyertünk el, melyből a ki nem fizetett közüzemi számlák egy része lett kiegyenlítve.
Biztosítottuk a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetését. 2.916.120 forint támogatásban részesültünk. Az étel adagokat a Fejes Bt. által vezetett konyháról vihették el a családok. A nyári szünetben 49 napon keresztül 70 gyermek, a tavaszi szünetben 5 napon keresztül 34 gyermek, az őszi szünetben 4 napon keresztül 40 gyermek, valamint a téli szünetben7 napon keresztül 40 gyermek részesülhetett ezen szolgáltatásban.
Az adó bevételek 2024. évben a következőképpen alakultak:
Adatok forintban
|
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
Teljesítés |
|---|---|---|---|
|
Kommunális adó |
10.000.000 |
10.000.000 |
7.314.248 |
|
Iparűzési adó |
35.000.000 |
35.000.000 |
59.736.476 |
|
Pótlék, bírság, egyéb adó |
1.300.000 |
1.300.000 |
1.049.079 |
|
Talajterhelési díj |
2.000.000 |
2.000.000 |
410.337 |
|
Idegenforgalmi adó |
200.000 |
200.000 |
90.900 |
|
Összesen: |
48.500.000 |
48.500.000 |
68.601.040 |
A gépjárműadó továbbra is teljes mértékben a központi költségvetés részét képezi, amelyet az állami adóhatóság szed be.
A helyi adó hátralékok a következő képen alakultak év végével:
Kommunális adó 7.777.879 forint
Iparűzési adó 4.616.264 forint
Gépjárműadó 1.558.736 forint
Pótlék, egyéb bevétel 9.697.527 forint
Talajterhelési díj 2.982.300 forint
Összesen: 26.632.706 forint
Az önkormányzat alapvető célkitűzése a hátralékok kezelése, növekedési ütemének lassítása, megállítása, esetleges csökkentése. Az önkormányzat lehetőséget biztosított az önkéntes teljesítésre illetve a fizetési könnyítés igénybevételére. (részletfizetés engedélyezése) Előző évhez képest a hátralékok összege 1.636.323 forinttal csökkent.
A felhalmozási célú támogatás értékű bevétel soron 85.125.470 forint szerepel. A következő tételekből áll:
VP 6-7.2.1.1-21 Külterületi helyi közút támogatása 71.707.070 forint
TOP.PLUSZ-1.2.3-21.BS1.2022 Belterületi út részleges felújítása Jókai 5.999.997 forint
Önkormányzati feladatellátást segítő eszközbeszerzés 7.418.403 forint
A felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök soron a befizetett kamatmentes kölcsönök és a Progádor Nonprofit Kft.-nek adott kölcsön visszafizetése szerepel, melynek összege 597600 forint. 2024. évben a Progádor Nonprofit Kft. 442.000 forintot törlesztett. 2024. december 31.-ével a Progádor Nonprofit Kft. tartozása az önkormányzat felé 1.358.000 forint. A beszámoló készítésének időpontjában még 558.000 forint a fennálló tartozás.
Az Önkormányzat 19.463.651 forint hátralékot tart nyilván a Vízi közműből, ez 340 főt érint, ebből 88 fő még egyáltalán nem kezdte meg a törlesztést.
A kiadások részletes alakulását az 2. melléklet tartalmazza, továbbá intézményenként és kormányzati funkciónként a bevételek alakulását az 2.1-2.5 mellékletek mutatják be.
Az önkormányzat és intézményei 1.458.351.887 forint kiadást realizált, mely a módosított előirányzat 85,81%-a.
Az önkormányzat és intézményeinek 2024. évi költségvetési maradványa 173.605.465 forint, amelyből kötelezettséggel terhelt 132.938.997 forint, míg 40.666.468 forint szabad maradvány. Részletes bemutatását a 12. melléklet tartalmazza.
Az önkormányzat és az irányítása alá tartozó intézmények összevont mérlegadatát a beszámoló 10. melléklete tartalmazza. Az elemzés során a 2023. év záró adatait viszonyítottuk a 2024. évi záró adatokhoz. Az eszközök és források mérleg szerinti összege 1.833.704.291 forint, mely az előző évhez viszonyítva nagyfokú csökkenést mutat. Ezt a csökkenést többek között az okozza, hogy a forintszámlák egyenlege nagymértékben csökkent az előző évhez képest. / beruházások megvalósulása /
A pénzkészlet alakulása 2024. december 31-én:
Adatok forintban
|
Megnevezés |
Óvoda |
Gondozási Központ |
Hivatal |
Művelődési Ház |
Önkormányzat |
|---|---|---|---|---|---|
|
Bank |
428.766 |
164.386 |
12.289 |
108.195 |
159.635.669 |
|
Pénztár |
120.190 |
2.086.000 |
22.200 |
176.120 |
419.445 |
|
Idegen pénz |
2.653.655 |
||||
|
Összesen: |
548.956 |
4..904.041 |
34.489 |
284.315 |
160.055.114 |
Az Önkormányzat pénzkészletéből a nagyobb részt a pályázatokra megkapott összegek teszik ki, melyek elkülönített számlán vannak vezetve.
Az Önkormányzatnál a 159.635.669 forint bankszámla egyenlegéből a Magyar Államkincstárnál 123.712.927 forint van vezetve.
A START-os számlán 9.226.070 forint van elkülönítve, melyből a bérek, járulékok és a programok költségei kerülnek kifizetésre.
Az Áht. 111. §. (3) bekezdése előírja, ha a megítélt európai uniós forrásból nyújtott pályázati támogatás összege meghaladja az ötvenmillió forintot, akkor kincstárban vezetett forintszámlán elkülönítetten kell vezetni ezen összegeket.
Önkormányzatunk is megnyitotta az Államkincstárnál az elkülönített számlákat. Belterületi út fejlesztés, a számla egyenlege év végén 24.142.096 forint. Élhető települések, melynek az év végén 5.438.413 forint volt az egyenlege. Továbbá elkülönített számlát kellett nyitni a Külterületi utak fejlesztése, melynek az év végi egyenlege 417.692 forint, valamint a Tóth asszony épületének felújítása, melynek az év végi egyenlege 291.875 forint. Gondozási központ energetikai felújítása, melynek egyenlege 93.422.851 forint.