Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18 / 2001. (VI.1.) önkormányzati rendelete

a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről

Hatályos: 2024. 03. 01

Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 18 / 2001. (VI.1.) önkormányzati rendelete

a fizető-parkolóhelyek működésének és igénybevételének rendjéről

Hatályos: 2024. 03. 01

Gyula Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 15/A. § (1) bekezdés a) pontjában és a 48. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 16/A. §-ban meghatározott feladatkörében eljárva az alábbi rendeletet alkotja:

A rendelet hatálya

1. § (1) A rendelet területi hatálya kiterjed Gyula város közigazgatási határán belül az 1. sz. melléklet szerint megjelölt "Korlátozott várakozási övezet" KRESZ-táblával megjelölt parkolóhelyeire.

(2) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed valamennyi várakozó, parkoló járműre, kivéve a:

a) megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerelt jármű,

b) figyelmeztető jelzést (sárga villogót) használó járműveket, kerékbilincselést végző gépjárművet,

c) segédmotorkerékpárokat, kerékpárokat, ha azok elhelyezése nem jár parkolóállás igénybevételével,

d) közérdekből történő veszélyt elhárító, hibaelhárítást végző járműveket,

e) közrend és közbiztonság védelmében szolgálatot teljesítő járműveket.

(3) A rendelet személyi hatálya kiterjed a rendeletben megjelölt fizető parkolót igénybe vevő gépjármű üzemben tartójára. Üzemben tartó a jármű forgalmi engedélyébe bejegyzett tulajdonos, vagy üzembentartó, továbbá az, aki a járművet egyéb törvényes jogcímen használja.

A fizető-parkolóhelyek működtetése, igénybevétele

2. § (1) A Képviselő-testület által meghatározott várakozási övezetek (a továbbiakban: övezet) az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM számú, a közúti közlekedést szabályozó rendelet (a továbbiakban: KRESZ) 15. § (1) bekezdésének c) pontja szerinti olyan kijelölt területek, amelyek díjfizetés ellenében parkoló automatákból pénzérmékkel, bankkártyával, váltott szelvénnyel, elektronikus úton váltott virtuális szelvénnyel, díjbeszedőnek történő díjfizetéssel, vagy parkolási jogot tanúsító bérlettel vehetők igénybe és meghatározott időtartamig használhatók.

(2) Az övezet területének megállapítására, kiterjesztésére és az azon belüli zónabeosztásra a képviselő-testület jogosult.

(3) A parkolásért fizetendő várakozási díjak, bérletek és kezelési költségek mértékét a képviselő-testület állapítja meg, melyet e rendelet 2. számú melléklete tartalmaz.

(4) A rendelet hatálya alá tartozó fizető-parkoló rendszert a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. üzemelteti (a továbbiakban: üzemeltető).

(5) Az üzemeltető gondoskodik a parkolóhelyek fenntartásáról, bővítéséről, beszedi a várakozási díjakat és szabálytalan parkolás esetén a pótdíjakat.

(6) Az üzemeltető a mozgáskorlátozottak érdekképviseleti szervezetének bevonásával a mozgásukban korlátozottak részére várakozóhelyet köteles kijelölni, egyébként a mozgáskorlátozottak bárhol ingyenesen használhatják a parkolókat engedélyük ellenőrizhető módon történő kihelyezésével.

3. §

4. § (1) A rendelet hatálya alá tartozó övezetben az üzemeltetési idő alatt várakozni és parkolni csak jelen rendelet szabályai szerint lehet a KRESZ mindenkori vonatkozó szabályainak betartása mellett.

(2) Az övezet üzemeltetési ideje:

I. zóna: minden nap: 8-18 óra között

II. zóna: munkanapokon: 8-18 óra között.

(3) Üzemeltetési időn kívül az övezetben várakozási díjat fizetni nem kell.

(4) A szolgáltatás a parkoló járművek őrzésére nem terjed ki.

(5) A korlátozott várakozási övezetben váltható legkisebb értékű parkolójegy 15 percnek megfelelő összeg. Díjtétel számításkor – amennyiben a felhasznált érme töredék percet eredményezne – minden megkezdett perc egész percként kerül elfogadásra.

(6) Az övezetben az üzemeltetési idő alatti várakozás és parkolás céljára a parkolójegy automatákból napijegy váltható, melynek díjtétele a mindenkori óradíjtétel hatszorosa. A napijegy a parkolási zónák (I. és II. zóna) teljes területén korlátozás nélkül felhasználható.

(7) A várakozási díjat a tervezett parkolás időtartamára előre kell megfizetni. Az érvényes jegyet a gépjárműben kívülről jól látható helyre kell rakni, illetve motorkerékpár esetében azt az ellenőr kérésére fel kell mutatni.

(8) A parkolási időtartam meghosszabbítása csak új parkolószelvény váltásával történhet. A szelvények – érvényességük időtartamán belül – bármely parkolási helyen felhasználhatók.

(9) Virtuális parkolási szelvény a mobil fizetési rendszert működtető szervezet (továbbiakban: Szolgáltató) – adott parkolási zónára vonatkozó – telefonszámának felhívásával, vagy a telefonszámra SMS küldésével váltható. A minimálisan fizetendő várakozási díj ilyen rendszer használata esetén 15 percnek megfelelő összeg, kivéve, ha a díjfizetés leállítására irányuló kérés a díjfizetés megkezdése utáni első percben megtörténik.

(10)1

Bérlet

5. § (1) Az övezetben az üzemeltetési idő alatti várakozás és parkolás céljára forgalmi rendszámhoz kötött havi bérlet, több naptári hónapra – legfeljebb 5 havi időtartamra – szóló időszakos bérlet, féléves bérlet, éves bérlet, valamint a díjövezetben lakók kedvezményes bérlete váltható, melyek díjtételeit a rendelet 2. mellékletének 2. pontja tartalmazza. Közületek és szállásadó számára székhelyük (telephelyük, fióktelepük) előtti parkolóautomata által érintett parkolókra vonatkozóan közületenként legfeljebb 4 db, szállásadónként az egyes szálláshelyek által regisztrált vendégéjszakák 1/300-ad részének megfelelő darabszámú, rendszám megjelölés nélküli bérlet váltható, melynek díja megegyezik a 2. melléklet 2. pontjának b.) pontja szerinti lakossági bérlet díjával. A szállásadói bérletek továbbértékesítése tilos. Rendezvények szervezői - a rendezvényeken résztvevők képviselői - részére a várakozási övezeten belül rendszám megjelölés nélkül váltható bérlet, melynek díja megegyezik a 2. melléklet 2./e) pont díjtételével. Gyula Város Önkormányzata és az Üzemeltető a korlátozott várakozási övezeten belül rendszám megjelölés nélkül válthat bérletet, melynek díja megegyezik a 2. melléklet 2./b) pont lakossági díjtételével.

(2) A hó közben megváltott bérlet – a bérletvásárló igényének megfelelően – a váltás napjától, vagy a váltást követő naptól az igényelt hónapnak (hónapoknak) a váltás időpontjával megegyező napot megelőző napjáig, vagy a váltás időpontjával megegyező napjáig érvényes.

(3) A bérlet vásárlásakor – a rendszám megjelölés nélküli bérleteket kivéve - a forgalmi engedélyt be kell mutatni.

(4)

(5)2 Legfeljebb 2 db kedvezményes éves bérlet váltására jogosultak azok, akiknek állandó lakcíme, illetve ideiglenes ideiglenes tartózkodási helye a korlátozott várakozási övezet területén, vagy az azt határoló útvonalon található. Az első gépjármű után a 2. sz. melléklet 2. pontjának c/1) pontjában meghatározott díj ellenében, a második gépjármű után a 2. sz. melléklet 2. pontjának c/2) pontjában meghatározott díj ellenében vásárolhatnak kedvezményes éves bérletet a jogosultak.

(6) A kedvezményes használatra való jogosultságot a személyi igazolvány és a forgalmi engedélyben megjelölt tulajdonos, vagy üzembentartó lakcíme alapján kell elbírálni. Kedvezményes bérletre jogosultak az övezetben lakóhellyel rendelkező gyulai lakosok.

(6a)3 A 2. sz. melléklet 2. pontjának b) alpontjában meghatározott éves parkolási díj árából 20%-os kedvezményre jogosult az a gyulai bejelentett lakóhellyel rendelkező, a forgalmi engedélyben tulajdonosként vagy üzembentartóként szereplő természetes személy, aki egyéb, a rendelet szerinti kedvezményre nem jogosult. A kedvezmény egy természetes személy esetében kizárólag egy motorkerékpár vagy egy személygépjármű esetében vehető igénybe Gyula város közigazgatási határán belül lévő valamennyi parkolási övezetre vonatkozóan.

(7) A kedvezményes használatot biztosító bérleten fel kell tüntetni a jármű rendszámát, az igénybe vehető parkoló(k) megjelölését, valamint az érvényesség időtartamát. Az érvényes bérletet a gépjárműben kívülről jól látható helyre kell rakni, illetve motorkerékpár esetében azt az ellenőr kérésére fel kell mutatni.

(8) Amennyiben a kedvezményes bérlet használatára jogosult lakóhelye, vagy a gépjármű tulajdonosa megváltozik, úgy a bérletet 8 napon belül az üzemeltető részére vissza kell adni.

(9) A kiadott bérlet cseréjére a rendelet 2. sz. mellékletének 3. pontjában meghatározott kezelési költség megfizetése mellett kerülhet sor:

a) a forgalmi rendszám megváltoztatása esetén,

b) a bérlet megrongálódása esetén,

c) ha a bérlet tulajdonosa hatóságilag igazolja a bérlet eltulajdonítását.

(10) A bérlet a parkolóhely kizárólagos használatára nem jogosít, csak a helyszíni díjfizetési kötelezettség alól mentesít.

(11) A bérlet az üzemeltetőnél vásárolható meg.

Díjmentesség

6. § Az övezetben díjmentesen várakozhatnak az:

a) utasra várakozó, foglalt jelzésű taxik, mely esetekben a taxi vezetője köteles végig a járműnél tartózkodni,

b) háziorvosok és körzeti ápolók gépkocsijai foglalkozásuk gyakorlása idején az üzemeltető által kiállított engedély alapján,

c) mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003. (XII. 11.) Korm. rendeletben meghatározott mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkező mozgáskorlátozott vagy mozgáskorlátozottat szállító személy, amennyiben érvényes mozgáskorlátozott engedélyét a várakozó gépjárművön a szélvédő mögött jól látható helyre helyezik.

d) gépjárművek december 24-e és az azt követő január 1-je közötti munka- és szabadnapokon.

e) a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, a Gyulai Rendőrkapitányság tulajdonában vagy üzemben tartásában lévő, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Békés Megyei Igazgatósága tulajdonában vagy üzemben tartásában lévő gépjárművek.

f) a Polgármester egyedi döntéssel elrendelhet díjmentes parkolási időszakot a munkaszüneti napok körüli munkarend miatt kialakuló szabadnapokra.

A díj megfizetésének igazolása

7. § (1) A várakozási díj megfizetését a megváltott parkoló szelvénnyel, bérlettel, vagy elektronikus úton kell igazolni.

(2) A megváltott parkolószelvény csak a megváltás napján a rajta feltüntetett időtartamra, a bérlet pedig a rajta feltüntetett korlátozásokkal érvényes.

(3) A megváltott parkolószelvényt, bérletet, a mozgáskorlátozottak parkolási engedélyét, valamint a háziorvosok engedélyét a gépjárműben úgy kell elhelyezni, hogy annak érvényességéről az ellenőrzést végző személy megbizonyosodhasson.

(4) Virtuális parkolási szelvény meglétét az ellenőrzést végző személy parkolókártya, illetőleg rendszám alapján a Szolgáltatótól kapott adatok alapján közvetlenül ellenőrzi.

Pótdíj megállapítására vonatkozó szabályok

8. § (1) A parkolók ellenőrzése, a jogosulatlan használat megállapítása és az ezzel kapcsolatos szankciók érvényesítése az üzemeltető, valamint a 9. § (2) bekezdése szerint a közterület-felügyelet feladata. A parkolóhely jogosulatlan használatért a rendelet 3. sz. mellékletében meghatározott pótdíjat utólag meg kell fizetni a gépjármű üzembentartójának, ennek hiányában tulajdonosának. Jogosulatlan használatnak minősül a parkolóhely igénybevétele, ha a jármű vezetője:

a) a várakozás megkezdésekor (a gépjármű elhelyezésétől számított 5 percen belül) nem fizette ki a várakozási díjat,

b) érvényes parkolószelvényét, bérletét, a háziorvos az engedélyét a szélvédő mögött a műszerfalon nem ellenőrizhető módon helyezi el a gépjárműre, valamint a mozgáskorlátozott a parkolási engedélyét nem a gépjármű szélvédője mögött a műszerfalon helyezi el, illetve a műszerfalon akként helyezi el, hogy a parkolási engedély sorozatszáma és érvényességi ideje egyértelműen nem ellenőrizhető,

c) érvényes parkolószelvényét, bérletét, a mozgáskorlátozott a parkolási engedélyét, a háziorvos az engedélyét másra átruházza,

d) az előre megfizetett várakozási idő letelte után a parkolóhelyet továbbra is használja,

e) a várakozás megkezdésekor az adott övezethez tartozó telefonszám felhívásával, vagy a telefonszámra SMS küldésével virtuális parkolási szelvényt nem váltott.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott pótdíj kivetéséről szóló felszólítást és készpénz-átutalási megbízás nyomtatványt a gépkocsi szélvédőjére kell elhelyezni, amelyen fel kell tüntetni az ellenőrzés időpontját, a parkoló helyét, a gépjármű rendszámát, valamint a szabálytalanság megnevezését és a pótdíj megfizetésére vonatkozó tájékoztatást.

(3) Ha a jármű díjfizetés nélkül várakozik, vagy a kifizetett várakozási idő egy óránál rövidebb időre történt fizetés esetén 5 perccel, egy órára vagy annál hosszabb időre történt fizetés esetén legalább 15 perccel túllépi, várakozási esetenként egy órai várakozási díjat, továbbá pótdíjat kell fizetni, vagyis a gépjárműre ezen korlátozás betartása mellett újabb fizetési felszólítást kell kihelyezni, mely újabb önálló pótdíj-fizetési kötelezettséget keletkeztet.

(4) A pótdíj 30 napon túli meg nem fizetése esetén az üzemeltető annak behajtása iránt a vonatkozó jogszabályi előírások szerint intézkedhet.

(5) Mentesíthető a pótdíj megfizetésének kötelezettsége alól az a gépjárművezető, aki

a) a várakozási díjat sürgős és igazolt orvosi, egészségügyi okból, balesetveszély elhárítása céljából, rajta kívül álló egyéb, igazolt okból nem, vagy késedelmesen fizette meg és ezt tizenöt napon belül észrevételezi az Üzemeltetőnél.

b) érvényes parkolószelvényét, bérletét, virtuális parkolási szelvényhez kapcsolódó parkolókártyáját, a mozgáskorlátozott a parkolási engedélyét, a háziorvos az engedélyét nem ellenőrizhető módon helyezi el a gépjárműre, de mulasztását tizenöt munkanapon belül pótolja, illetve a parkolószelvényt, bérletet, virtuális parkolási szelvényhez kapcsolódó parkolókártyát, vagy egyéb okmányt az Üzemeltetőnek bemutatja. Ebben az esetben a gépjármű vezetője a rendelet 2. sz. mellékletének 2. d) pontjában meghatározott díjat köteles megfizetni.

(6) Részletfizetés engedélyezhető a kötelezett számára, amennyiben az esedékes pótdíjak megfizetését vállalja.

(7) Az emelt pótdíj legfeljebb az alappótdíj mértékéig csökkenthető, amennyiben a kötelezett az alappótdíjat a bírósági eljárás megindításáig Üzemeltetőnek megfizeti.

(8) Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. ezen rendeletben foglalt felhatalmazás alapján jogosult a pótdíj fizetésre kötelezettel szemben felszámítani és a pótdíj behajtási eljárásában a pótdíj fizetésre kötelezett felé érvényesíteni a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. Önköltség Számítási Szabályzatában megállapított jogcímű és összegszerűségű Postai kézbesítési díjat, a Gépjárműre vonatkozó adatlekérési díjat és az Ügyviteli költségeket is. Ezen költségek összegszerűségének megállapítására Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. saját hatáskörben önállóan jogosult.

Ellenőrzés

9. § (1) A korlátozott várakozási övezet szabályszerű igénybevételét és a várakozási díj megfizetését az üzemeltető üzemidőben bármikor jogosult ellenőrizni.

(2) Az üzemeltető és a közterület-felügyelet együttműködik jelen rendelet végrehajtásában. Ennek keretében a közterület felügyelő jogosult és köteles a közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvényben meghatározott adatkezelői jogköre gyakorlására.

A kerékbilincs alkalmazásának általános szabályai

10. § (1) A közterület-felügyeletről szóló 1999. évi LXIII. törvény 20. § (6) bekezdésében meghatározott esetekben a közterület-felügyelet az észleléstől számított 20 perc türelmi idő után kerékbilincset szerel fel a kerékbilincs közterület-felügyelet általi alkalmazására, a járművek elszállítására, valamint a felmerült költségekre vonatkozó szabályokról szóló 55/2009 (X.16.) IRM rendeletben (a továbbiakban: IRM rendelet) foglaltak szerint.

(2) Jogosulatlan parkolóhasználat esetén történő kerékbilincs alkalmazásra a parkolási feltételeket jelző táblán ábrával vagy felirattal fel kell hívni a figyelmet.

(3) Kerékbilincs alkalmazása esetén a parkolóhely jogosulatlan használatáért pótdíj nem szabható ki. A kerékbilincselést megelőzően kiszabott pótdíjat vissza kell vonni a kerékbilincs felszerelésével egyidejűleg.

(4) Kerékbilincs nem rögzíthető az IRM rendeletben foglalt eseteken túl a Békés Megyei Központi Kórház Pándy Kálmán Tagkórháza közvetlen telekhatáraihoz csatlakozó parkolóhelyeken. (Semmelweis utca, Dob utca, Karácsonyi János utca, Bocskai utca)

11/A. § (1) A Városgazdálkodási Igazgatóság által ellátott feladatokat Gyula Város Önkormányzata az intézmény megszüntetésével egyidőben más szervezeti keretek között a 100 %-os tulajdonában lévő Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. útján, mint utódszervezetben látja el.

(2) A rendelet szabályozási körében, a feladatellátás során a Városgazdálkodási Igazgatóság által szerzett jogok és vállalt kötelezettségek vonatkozásában a Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. jogutódnak tekintendő.

Záró rendelkezések

11. § (1) A fizető-parkolási övezeten belül továbbra is tilos a járművel való közlekedés, illetve várakozás ott, ahol a behajtást, megállást, várakozást KRESZ tábla, KRESZ szabály, vagy más egyéb jogszabály tiltja.

(1a) A várakozási díjakból és pótdíjakból eredő bevételeket és azok felhasználását a helyi önkormányzatnak nyilván kell tartania. A nyilvántartást az önkormányzat honlapján közzé kell tenni. Az adatok közzétételéért, folyamatos hozzáférhetőségéért és hitelességéért az önkormányzat polgármestere felel.

(2) A Gyulai Közüzemi Nonprofit Kft. a parkolási díjból befolyt bevételt elkülönítetten köteles kezelni, nyilvántartani.

(3) Az alaprendelet 2002. január 1-jén lép hatályba, kihirdetéséről a jegyző gondoskodik. Az alaprendelet kihirdetésével egyidejűleg Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének a járművek várakozásáról szóló 20/1995. (V. 19.) számú rendelete hatályát veszti.

(4) Az egységes szövegű rendelet módosításai 2002. március 29-én lépnek hatályba a 11. § (5) bekezdésében foglaltak kivételével.

(5)

1. melléklet

A korlátozott várakozási övezet területi leírása
A korlátozott várakozási övezet területi leírása: A Szent István u. – Semmelweis u. – Bocskai u. (Laktanya utcai kereszteződésig) – Szent László u. – Mátyás király u. 2-6. „zug” (Bethlen Gábor utcai kereszteződésig) – Karácsony J. u. – Damjanich u. (Posta közzel együtt) – Városház u. – Kossuth L. u. – Szent László u. – Part u. – Híd u. (páratlan oldal) – Halász-sor (Fekete sas utcai kereszteződésig) – Akácos u. (páros oldal ) – Tiborc u. – Vár u. – Kossuth L. u. – Munkácsy Mihály u. (Hajnal u. – Horváth Ferenc u-i kereszteződésig) – Petőfi tér – Harruckern tér – Jókai u. – Béke sgt. (Kárpát-Gyár utcai kereszteződésig) – Eötvös utca, Ady Endre utca, Bacsó Béla utca (Somogyi Béla utcai kereszteződésig) – Kossuth tér – dr. Adler Ignác u. Vértanúk útja 2., 4., 6., 6/a. szám mögötti parkolók –Vértanúk útja (D–i oldal) – Szerecsen u. – Varsándi u. – Balázs deák u.(Cinka Panna u-tól) – Rákóczi u. – Bajza u. – Vásárhelyi P. u. által határolt területen lévő közterületek közül az összes út, utca, tér. Kivételt képeznek az alábbiak: az Október 6. téren, közvetlen piac mellett elhelyezkedő, 82 férőhelyes gyeprácsos parkolók, a Gyula, Várkert utcai 2 férőhelyes elektromos töltőpont, amelyet a környezetkímélő gépjárművek („zöld rendszámos”) a töltés idejéig térítésmentesen használhatnak.
Zónabeosztás:
I. zóna A Szent László u. – Part u. – Híd u. (páratlan oldal) – Halász-sor (Fekete sas utcai kereszteződésig) – Akácos u. (páratlan oldal) – Tiborc u. – Vár u. – Kossuth L. u. (Szent László utcáig) által határolt területen lévő közterületek közül az összes út, utca, tér. Vértanúk útja (D–i oldal) – Szerecsen u. – Varsándi u. – Balázs deák u. (Cinka Panna utcától) – Rákóczi u. – Bajza u. (Vásárhelyi Pál u. kereszteződésig) – Október 6. tér – Honvéd u. által határolt területen lévő közterületek közül az összes út, utca, tér. Kivételt képeznek az alábbiak: az Október 6. téren, közvetlen piac mellett elhelyezkedő, 82 férőhelyes gyeprácsos parkolók, a Gyula, Várkert utcai 2 férőhelyes elektromos töltőpont, amelyet a környezetkímélő gépjárművek („zöld rendszámos”) a töltés idejéig térítésmentesen használhatnak.
II. zóna Szent István u. – Semmelweis u. – Bocskai u. (a Laktanya utcai kereszteződésig) – Szent László u. – Mátyás király u. 2-6. „zug” (Bethlen Gábor utcai kereszteződésig) – Karácsony J. u. – Damjanich u. (Posta közzel együtt) – Városház u. – Kossuth L. u. (Szent László utcáig) – Munkácsy Mihály u. (Hajnal u. – Horváth Ferenc u-i kereszteződésig) – Petőfi tér – Harruckern tér – Jókai u. – Béke sgt. (Kárpát-Gyár utcai kereszteződésig) – Eötvös utca, Ady Endre utca, Bacsó Béla utca (Somogyi Béla utcai kereszteződésig) – Kossuth Lajos tér – dr. Adler Ignác u. Vértanúk útja 2., 4., 6., 6/a. szám mögötti parkolók – Vértanúk útja (D–i oldal) – Bajza u. (Vásárhelyi Pál u. kereszteződésig) – Vásárhelyi Pál u. – Szent István u. által határolt területen lévő közterületek közül az összes út, utca, tér.

2. melléklet4

Várakozási díjak (A díjak az áfát tartalmazzák)

1.

Parkoló szelvény, valamint virtuális szelvény díja:

Szgk., motor:

360

Ft/óra

Autóbusz, tgk:

1000

Ft/óra

Napi jegy:

a mindenkori óradíj 6 órára eső értéke.

2.

Bérletek díja (személygépkocsi és motorkerékpár)

a)

közületi

- havi

16 000

Ft/hó

- fél éves

88 000

Ft/félév

- éves

160 000

Ft/év

b)

lakossági

- havi

8 000

Ft/hó

- fél éves

44 000

Ft/félév

- éves

80 000

Ft/év

c/1)

Díjövezetben lakók 1. gépjármű utáni kedvezményes bérlete:

6 000

Ft/év

c/2)

Díjövezetben lakók 2. gépjármű utáni kedvezményes bérlete:

20 000

Ft/év

d)

Parkolási jogosultság utólagos igazolása (eljárási díj):

3 000

Ft/alkalom

e)

Rendezvényi bérlet 3 napra:

6 000

Ft/alkalom

3.

Kezelési költség:

3 000

Ft/alkalom

3. melléklet

Pótdíjak
I-II. zónára vonatkozóan:
A.) Alappótdíj: 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles Időszakra (10 óra) és kétórai várakozásra számított várakozási díj.
B) Emelt pótdíj: 15 napon túli befizetés esetén a mindenkori egyórai várakozási díj 40-szerese.
1

A 4. § (10) bekezdését a Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2023. (II. 23.) önkormányzati rendelete 3. §-a hatályon kívül helyezte.

2

Az 5. § (5) bekezdése a Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2023. (II. 23.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.

3

Az 5. § (6a) bekezdését a Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2024. (II. 29.) önkormányzati rendelete 1. §-a iktatta be.

4

A 2. melléklet a Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 20/2022. (VI. 30.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg. A 2. melléklet a Gyula Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2023. (II. 23.) önkormányzati rendelete 2. §-ával megállapított szöveg.