Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2004. (IV.24.) Ör. számú rendelete

az Önkormányzat testnevelési és sportfeladatairól

Hatályos: 2013. 12. 01- 2017. 02. 06

A rendelet 2013. június 30. napja előtt került kihirdetésre és lépett hatályba. Az NJT - ÖR – a Nemzeti Jogszabálytárról szóló 338/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet 4. § - a alapján – annak csupán a 2013. június 30. napját követő első módosítás utáni egységes szerkezetű szövegeit tartalmazza. Az alaprendelet és annak korábbi módosításai a helyben szokásos módon kerültek kihirdetésre és tekinthetők meg.

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás, valamint a sportról szóló 2004. évi I. tv. (továbbiakban: törvény) 55. § (1) és (6) bekezdéseiben foglalt felhatalmazás alapján a helyi testnevelési és sport szervezésével és támogatásával kapcsolatos feladatairól a következőket rendeli el:

A rendelet célja

1. § (1) A rendelet célja, hogy a helyi társadalom érdekeinek és szükségleteinek figyelembevételével - a helyi hagyományok, lehetőségek és sajátosságok alapján - elősegítse a sportoláshoz fűződő jog gyakorlati érvényesülését, meghatározza a támogatandó testnevelési és sportfeladatok körét, azok ellátásának módját, feltételeit és finanszírozásának formáját.

(2) Orosháza Város Önkormányzata (továbbiakban: Önkormányzat) a testnevelési és sporttevékenység feltételeinek szabályozása során arra törekszik, hogy biztosítsa Orosháza város polgárainak jogát:

- a tisztességes játék és az esélyegyenlőség eszményének jegyében kifejtett sporttevékenységhez,

- az önkormányzati tulajdonú sportlétesítmények szolgáltatásainak igénybevételére,

- a testi-lelki jóléthez az élet minden szakaszában,

- a testneveléshez és sporthoz való jogok érvényesítése céljából szervezeti és tartalmi segítségre önszerveződő közösségek létrehozásához, ezen szervezetek alapításához, működtetéséhez.

A testnevelési és sportfeladatok ellátásának alapelvei

2. § (1) Az Önkormányzat aktív magatartásával elősegíti az esélyegyenlőség eszményének jegyében kifejtett sporttevékenységet, a mozgásgazdag életmód terjedését, a rendszeres testmozgás hagyománnyá válását.

(2) A helyi testnevelési és sportfeladatok ellátásában az Önkormányzat elősegíti és igényli a sportegyesületek, civil szervezetek, közösségek, magánszemélyek, valamint a sporttevékenységet is végző gazdasági vállalkozások közreműködését.

A rendelet hatálya

3. § E rendelet hatálya kiterjed:

- a helyi testnevelési és sporttevékenység megvalósulásában résztvevő, Orosháza városban lakó lakosokra,

- a kistérség településeinek az Orosháza városban megvalósuló sporttevékenységet végző polgáraira,

- a rendelet alapján támogatott intézményekre, sportegyesületekre, civil szervezetekre, akikkel az Önkormányzat e célból megállapodást köt, illetőleg akiknek e célból megbízást ad,

- a képviselő-testületre és szerveire, a Polgármesteri Hivatalra.

Az Önkormányzat testnevelési és sportfeladatai

4. § Az Önkormányzat a helyi testnevelési és sporttevékenység támogatása során kiemelt feladatának tekinti:

a) A sport hosszú távú fejlesztési céljainak megfelelő helyi sportkoncepció meghatározását és megvalósítását.

b)[1] A gyermek és ifjúsági sportot, a versenysportot, az utánpótlás-nevelést, a nők és családok sportját, a fogyatékkal élők sportját, a tömeges részvétellel zajló sportrendezvények lebonyolítását, továbbá a különböző szervezeteknek az egészséges életmód népszerűsítésére irányuló tevékenységét.

c)[2] A nevelési-oktatási intézmények testnevelési és sporttevékenységének támogatását, a tömegsport feltételeinek bővítését.

d) Az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítését, a szabadidősport feltételeinek fejlesztését, a sportági és iskolai helyi versenyrendszerek kialakításának, illetve az e körbe tartozó sportrendezvények lebonyolításának segítését.

e) A lakosság önszerveződő közösségeinek - sportegyesület, sportcsoport - támogatását, együttműködést e közösségekkel. A mozgásgazdag életmóddal kapcsolatos sporttudományos felvilágosító tevékenység szervezését.

f) Az Önkormányzat tulajdonában álló sportlétesítmények fenntartását, működtetését, fejlesztését.

g) Új sportlétesítmények építését.

h) A helyi adottságoknak megfelelő részvételt a nemzetközi sportkapcsolatokban.

i) A nemzeti és a nemzetközi sport népszerűsítésében való közreműködést.

j) Az állami sportinformációs adatszolgáltatással összefüggő feladatok ellátását.

k) A sportszakemberek képzésében és továbbképzésében való közreműködést.

l) A sportorvosi tevékenység feltételeinek biztosításában való közreműködést.


[1] A 4. § b.) pontjának szövegét módosította a 9/2006. (V.8.) Ör. számú rendelet 1. §-a, hatályos 2006. május 08-tól.

[2] A 4. § c.) pontjának szövegét módosította a 9/2006. (V.8.) Ör. számú rendelet 1. §-a, hatályos 2006. május 08-tól.

Az Önkormányzat testnevelési és sport feladat-ellátásának szervezeti formái

5. § Orosháza város testnevelési és sportfeladatainak ellátásában többek között részt vesznek:

- az oktatási-nevelési intézmények iskolai sportkörei,

- az orosházi székhelyű sportegyesületek, civil szervezetek,

- az önálló jogi személyiséggel nem rendelkező sportszakmai szervezetek.

6. § Az Önkormányzat a testnevelési és sportfeladatok ellátása érdekében megállapodást köthet sportegyesületekkel, helyben működő civil szervezetekkel.

Az Önkormányzat támogatja a sportegyesületeket, a helyben működő civil szervezeteket, a sporttevékenységet is végző gazdasági vállalkozásokat, továbbá az egyéni vagy közösségi kezdeményezéseket.

A testnevelési és sporttevékenység irányítása és ellenőrzése

7. § A törvény és a jelen rendelet által meghatározott testnevelési és sportfeladatokkal kapcsolatos tulajdonosi, döntési, felügyeleti, kapcsolattartási és más jogköröket a Képviselő-testület, illetve az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendeletben felhatalmazott egyéb szervek és személyek gyakorolják.

A testnevelési és sporttevékenység finanszírozása

9. § [1] [2] [3] [4] [5] (1) Az Önkormányzat a testnevelés és sport feladatainak ellátásához támogatást biztosít. Ennek mértékéről a Képviselő-testület évente a költségvetési rendeletében rendelkezik. A támogatásról az Önkormányzat Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága dönt.

(2) Sportegyesületek támogatásának igénylésére, felhasználására és elszámolására vonatkozó szabályait e rendelet 1. sz. melléklete tartalmazza.

(3) A 200.000.- Ft feletti támogatásról szóló döntést közzé kell tenni Orosháza város honlapján a támogatási cél és összeg feltüntetésével.

(4) A támogatásra vonatkozó teljes dokumentációt 10 évig meg kell őrizni, melyről a Polgármesteri Hivatal gondoskodik.


[1] A 9. § (4) bekezdésnek szövegét megállapította a 9/2006. (V.8.) Ör. szánú rendelet 2. §-a, hatályos 2006. május 08-tól.

[2] A 9. § (2) bekezdésnek szövegét módosította a 9/2006. (V.8.) Ör. számú rendelet 2. §-a, hatályos 2006. május 08-tól.

[3] A 9. § (3) bekezdésnek szövegét megállapította a 9/2006. (V.8.) Ör. számú rendelet 2. §-a, hatályos 2006. május 08-tól.

[4] A 9. § (4) bekezdését módosította 30/2011. (XI.29.) önkormányzati rendelet 2. §-a, hatályos 2011. december 01-től.

[5] A 9. §-t módosította a 24/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelet 7. § (1) bekezdése, hatályos 2013. december 01-től.

Sportlétesítmények

10. § [1] [2] (1) Az Önkormányzat a tulajdonában álló sportlétesítmények fenntartásáról és működtetéséről az éves költségvetési rendeletben biztosított előirányzat terhére gondoskodik.

(1a) Az Önkormányzat a következő sportlétesítmények üzemeltetésére kizárólagos jogot biztosít az Orosházi Városüzemeltetési és Szolgáltató Zrt. részére:

a) Mátrai Sándor Stadion (Orosháza, Fűtőház u. 3.),

b) Rákóczi-Vasas Sporttelep (Orosháza, Kakasszék 2.),

c) Birkózóterem (Orosháza, Október 6. u. 33-35.),

d) Asztalitenisz csarnok (Orosháza, Fürdő u. 5.).

(2) Új sportlétesítmény építésére, meglévő sportlétesítmény korszerűsítésére, illetve ingyenesen vagy kedvezményesen tulajdonba kapott sportingatlan megszerzésére a törvény rendelkezései irányadóak. 


[1] A 10. § (1) bekezdésnek szövegét módosította a 9/2006. (V.8.) Ör. számú rendelet 3. §-a, hatályos 2006. május 08-tól.

[2] A 10. § -t a következő (1a) bekezdéssel kiegészítette és szövegét megállapította a 17/2010. (X.28.) számú rendelet 1. §-a, hatályos 2011. január 01-től.

Záró rendelkezés [1]

[1] Kihirdetve: 2004. április 24-én.

11. § [1] A jelen rendelet kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvének való megfelelést szolgálja. 


[1] A 11. § szövegét kiegészítette a 18/2009. (IX.10.) számú rendelet 5. §-a, hatályos 2009. október 01. napjától.

1. számú melléklet a 15/2004. (IV.24.) Ör. számú rendelethez: [1]

Szabályzat

Orosháza Város Önkormányzata költségvetésében jóváhagyott

sporttámogatás igénylésének, felhasználásának és ellenőrzésének szabályairól

1.      A sporttámogatás (a továbbiakban: támogatás) a 15/2004. (IV.24.) Ör. számú rendeletben meghatározott feladatok ellátására konkrét cél megjelölésével igényelhető.

2.      A támogatás kérelemre, egyedi elbírálás útján nyújtható. A támogatás vissza nem térítendő formában biztosítandó.

3.      A támogatási kérelem benyújtásának általános szabályai:

3.1. a támogatásra jogosult igényét „Sporttámogatási kérelem” formájában Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottságához címzetten, de a Polgármesteri Hivatalhoz benyújtva kell előterjeszteni;

3.2. a támogatási kérelemnek tartalmaznia kell a kérelmező pontos nevét; címét; elérhetőségét; adószámát; bankszámlát vezető pénzintézet nevét és bankszámlaszámát; képviselőjének nevét, címét, telefonos elérhetőségét;

3.3. a támogatási kérelem mellékletei, mely dokumentumok kiállításának dátuma nem lehet régebbi a támogatási kérelem benyújtásának napjától számított 30 napnál:

3.3.1. az illetékes bíróság nyilvántartásba vételét elrendelő jogerős végzésének másolata és cégkivonata;

3.3.2. írásbeli nyilatkozat a támogatási kérelemben foglalt adatok és dokumentumok teljeskörűségéről és hitelességéről;

3.3.3. a NAV által kiállított adóigazolás, mely igazolja, hogy a pályázónak esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása nincs, valamint nyilatkozat arról, hogy nem áll végelszámolás alatt, ellene csőd-, felszámolási eljárás nincs folyamatban vagy nyilatkozat, melyben kijelenti, hogy az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. 178. § 32. pontja szerint köztartozásmentes adózónak minősül;

3.3.5. írásbeli nyilatkozat arról, hogy amennyiben adataiban vagy a támogatás egyéb feltételeiben változás következik be, a támogatott a tudomására jutástól számított nyolc napon belül köteles azt írásban bejelenteni a Polgármesteri Hivatalnak;

3.3.5. írásbeli nyilatkozat arról, hogy az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 50. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a kérelmező a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének és átlátható szervezet követelményeinek megfelel;

3.3.6. a 11. pont szerinti, kitöltött adatlap.

4.      Az általános célú támogatás kérelemnek - a 3. pontban foglaltakon túl - tartalmaznia kell:

4.1. a sportági szakszövetségnél, sportszövetségnél igazolt versenyzők számát korosztályi bontásban;

4.2. edzőként alkalmazottak számát képesítés megjelölésével;

4.3. a magyar és nemzetközi versenyrendszerben elért eredmények, helyezések bemutatását, a nemzeti válogatott sportolók korcsoportonkénti felsorolását;

4.4. az utánpótlás-nevelő tevékenységének bemutatását;

4.5. a kérelmező előző évi költségvetését a bevételek és kiadások bemutatásával;

4.6. a tárgyév tervezett költségvetését a bevételek - külön megjelölve az igényelt önkormányzati támogatás összegét - és kiadások bemutatásával;

4.7. a tárgyév versenynaptárát;

4.8. az előző év rövid szakmai értékelését.

5.      A sportrendezvények és kiemelt sportrendezvények támogatási kérelemének - a 3. pontban foglaltakon túl - tartalmaznia kell:

5.1. a sportrendezvény megnevezését, időpontjának helyének megjelölését;

5.2. a rendezvényen résztvevő csapatok, sportolók várható létszámát, a várható nézőszámot;

5.3. a rendezvény rövid szakmai bemutatását;

5.4. a sportrendezvény költségvetés-tervezetét, külön megjelölve az igényelt önkormányzati támogatás összegét;

5.5. a sportrendezvény lebonyolításáért, elszámolásáért felelős személy nevét, címét.

6.      A szabadidősport esemény, program támogatási kérelemének - a 3. pontban foglaltakon túl - tartalmaznia kell:

6.1. a szabadidősport esemény, program megnevezését, időpontjának, helyének megjelölését;

6.2. a sportprogram szakmai-tartalmi bemutatását;

6.3. az aktívan résztvevők várható számát, amennyiben jellemző és lehetséges, a résztvevők korosztályi, nemenkénti bemutatását;

6.4. a sportprogram költségvetés-tervezetét, külön megjelölve az igényelt önkormányzati támogatás összegét;

6.5. a sportesemény lebonyolításáért, elszámolásáért felelős személy nevét, címét.

7.      A fogyatékosok sporttevékenysége támogatási kérelemének - a 3. pontban foglaltakon túl - tartalmaznia kell:

7.1. az igényjogosultságot bizonyító dokumentum alapján a fogyatékosság, betegség leírását;

7.2. az igényjogosultságot igazoló hivatalos dokumentumot vagy annak másolatát;

7.3. a sporttevékenység leírását, jellemzését;

7.4. az igényelt önkormányzati támogatás összegét, felhasználásának részletezését;

7.5. speciális szervezet esetében hány fő és milyen rendszerességgel végez testmozgást szervezett keretek között.

8.      A tárgyévi támogatási kérelem benyújtásának határideje a tárgyévet megelőző év december 01-től december 31-ig terjedő időtartam

9.      A támogatás engedélyezése

9.1. Nem nyújtható támogatás annak:

9.9.1. aki a támogatási döntés tartalmát érdemben befolyásoló valótlan, hamis vagy megtévesztő adatot szolgáltatott, vagy ilyen nyilatkozatot tett a támogatási kérelem benyújtását megelőző 5 évben,

           9.9.2. aki csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás alatt áll,

                9.9.3. akinek esedékessé vált és meg nem fizetett köztartozása van,

9.9.4. aki a támogatási szerződés megkötésének feltételeként meghatározott nyilatkozatokat nem teszi meg, dokumentumokat nem nyújtja be, vagy a megtett nyilatkozatát visszavonja,

9.9.5. aki az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 50. § (1) bekezdésében foglaltak alapján nem felel meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, vagy nem minősül átlátható szervezetnek.

9.9.6. akinél a támogatás felhasználása nem a rendeletben meghatározott feladatellátást szolgálja,

9.9.7. aki a támogatást nem e szabályzatban foglalt módon vagy tartalommal vagy időben kérelmezte,

9.9.8. aki nem számolt el az előző évben kapott önkormányzati támogatás cél szerinti felhasználásával,

9.9.9. aki a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény 6. §-a alapján nem részesíthető támogatásban.

9.2. A támogatás odaítéléséről Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága dönt, amennyiben Orosháza Város Önkormányzat költségvetésében sporttámogatás céljára előirányzott keret rendelkezésre áll.

Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága döntését követően az Önkormányzat Támogatási Megállapodást köt az igénylővel.

9.3. A támogatási megállapodásnak tartalmaznia kell:

9.3.1. a támogató és a támogatott megnevezését, székhelyét, képviselőjének nevét, adószámát, bankszámlaszámát, számlavezető pénzintézet megnevezését,

9.3.2. a támogatást jóváhagyó döntés számát,

9.3.3. a támogatás összegét, az elszámolható költségeket,

9.3.4. a támogatott tevékenység konkrét meghatározását, a támogatás felhasználásának jogcímeit,

9.3.5. a támogatás időtartamát, illetve felhasználásának határidejét,

9.3.6. a támogatás rendelkezésre bocsátásának módját,

9.3.7. a finanszírozás ütemezését, ha nem egy összegben történik a folyósítás,

9.3.8. az elszámolás módját, határidejét, továbbá az ellenőrzéssel kapcsolatos szabályokat,

9.3.9. a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeit, a visszafizetés rendjét,

9.3.10. a támogatással kapcsolatos iratok, valamint a támogatás felhasználását alátámasztó bizonylatok teljes körű megőrzésének határidejét,

9.3.11. a támogatások felhasználásának elkülönített nyilvántartási kötelezettségét.

9.4. A 200.000,- Ft feletti támogatásról szóló döntést a honlapon közzé kell tenni, a kedvezményezett megnevezésével, a támogatott cél, a támogatási összeg, valamint a támogatási cél megvalósítási helyének feltüntetésével legkésőbb a döntés meghozatalát követő hatvanadik napig.

10.    A támogatás elszámolása

         10.1. A támogatás tekintetében elszámolható költségek:

10.1.1. edzői juttatások és munkaadói járulékai;

10.1.2. sportszakemberek képzésének és továbbképzésének költségei;

10.1.3. játékvezetői- és versenybírói díj, nevezési díj költsége;

10.1.4. sportolók utazási-, szállás- és étkezési költségeire, edzőtáborozás költségei;

10.1.5. sportorvosi, sportegészségügyi költségek;

10.1.6. sportszerek, sporteszközök és sportfelszerelések vásárlásának, javíttatásának és bérlésének költsége;

10.1.7. sportolók kollégiumi elhelyezésének költségei;

10.1.8. sportlétesítmények bérleti díjának költségei;

10.1.9. sportrendezvények rendezésének és lebonyolításának kiadásai;

10.1.10. verseny- és játékengedélyek kiállításának költségei.

10.2. A támogatás elszámolásához be kell nyújtani:

10.2.1. a támogatás megállapodásban foglalt cél szerinti felhasználását és a teljesítés igazoló pénzügyi dokumentumok hiteles másolatát;

10.2.2. a szakmai beszámolót a támogatás felhasználásáról, az elért eredményekről.

10.3. Az elszámolás késedelmes teljesítése a későbbi támogatásból való kizárást eredményezi, esetleg Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága a támogatási összeg visszafizetését rendelheti el az Áht-ban előírt módon. A támogatás visszatérítésére előterjesztett javaslatot a Polgármesteri Hivatal kezdeményezi.

10.4. Az Önkormányzat jogosult a támogatási szerződéstől elállni, azt felmondani, illetve a támogatás visszavonásáról rendelkezni, ha az alábbiakban foglalt feltételek közül legalább egy bekövetkezik:

10.4.1. bebizonyosodik, hogy a támogatott a támogatói döntést érdemben befolyásoló valótlan, hamis adatot szolgáltatott a támogatási kérelem benyújtásakor;

10.4.2. a 9.9.2., 9.9.3.,9.9.5. vagy 9.9.9. pontban meghatározott valamely körülmény a támogatási döntés meghozatalát követően következik be, vagy jut az Önkormányzat tudomására;

10.4.3. a támogatott tevékenység megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik;

10.4.4. a támogatott neki felróható okból megszegi a támogatási szerződésben foglalt, illetve más jogszabályi kötelezettségeit, így különösen nem tesz eleget ellenőrzéstűrési kötelezettségének, vagy a támogatás felhasználásáról szóló beszámolási kötelezettségét megszegi;

10.4.5. a kedvezményezett a pályázathoz benyújtott nyilatkozatainak bármelyikét visszavonja.

10.5. A támogatással összefüggő adminisztrációs - a döntés-előkészítésből és végrehajtásból adódó - feladatokat a Polgármesteri Hivatal végzi. Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága kérésére összegyűjti a kérelmeket, feldolgozza, és a támogatás elosztásával kapcsolatos előterjesztését továbbítja a döntéshozó részére, melyekről a döntéshozó a soron következő, vagy az azt követő ülésén dönt. Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága határozatában rögzített döntések alapján a Polgármesteri Hivatal előkészíti a támogatásokkal kapcsolatos szerződések, megállapodások tervezeteit.

A Polgármesteri Hivatal pénzügyi és okmányfegyelemnek megfelelően bonyolítja és nyilvántartja a támogatásokat, valamint elszámoltatja a támogatásban részesülteket, biztosítja az információt az elszámolásokról, elkészíti a felhasználásról szóló összefoglalót Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága részére. Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága és a Polgármesteri Hivatal ellenőrzési jogkörében eljárva jogosult a támogatottnál a támogatás cél szerinti felhasználására vonatkozóan helyszíni ellenőrzést is végezni, a bizonylatokba betekinteni, Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága előtti személyes beszámoltatás mellett.

11.    Adatlap sporttámogatási kérelemhez

11.1. Sportszervezet neve: ....………………………………………………………

11.2. Címe: …………irányítószám ….................…………….……………. város

………………..........................................………….. utca …........……. házszám

11.3. Telefon/Fax: ……………………………………………………………..…….

11.4. E-mail cím: ...............................................................................................

11.5. Adószám: ………………..........................................……………………….

11.6. Számlavezető pénzintézet neve: ……………………………......................

11.7. Számlaszáma: …………………………………………….…………………..

11.8. Képviselőjének neve: …………………………………………………………

11.9. Címe:  …………irányítószám ……………………..................……….város

........................................………………………….. utca ...........……… házszám

11.10. Telefon/Fax: ………………………………………………………………….

11.11. Nyilatkozat:

Alulírott büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az általam megadott adatok a valóságnak megfelelnek.

Dátum:………………………, ………… év ………. hó …….. nap.

………………………………………..

Szervezet képviselőjének aláírása

 

[1] A 2. számú mellékletet módosította a 24/2013. (XI.28.) önkormányzati rendelet 7. § (2) bekezdése, hatályos 2013. december 01-től.