Gyomaendrőd Város Önkormányzat Képviselő-testületének 24/2015. (XII.7.) önkormányzati rendelete

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának 2015. évi költségvetéséről szóló 1/2015. (II. 15.) önkormányzati rendelet módosításáról

Hatályos: 2015. 12. 08- 2015. 12. 07

Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. § A 2015. évi költségvetésről szóló 1/2015. (II. 15.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: ÖR.) 1. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„1. § Gyomaendrőd Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2015. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegét 3.817.980 ezer forintban,

b) kiadási főösszegét 3.817.980 ezer forintban

állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.”


2. § AZ ÖR. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) a működési bevételek előirányzata 2.086.447 ezer forint,

b) a felhalmozási bevételek előirányzata 862.566 ezer forint,

c) a működési célú finanszírozási bevételek előirányzata 377.917 ezer forint,

d) a felhalmozási célú finanszírozási bevételek előirányzata 491.050 ezer forint

a 2. mellékletben részletezettek szerint.”


3. § Az ÖR. 4. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 2.530.192 ezer forint.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:

a) személyi juttatás 599.130 ezer forint,

b) munkaadót terhelő járulék 125.501 ezer forint,

c) dologi kiadás 803.818 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás 527.525 ezer forint.,

e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 195.114 ezer forint,

f) a működési célú céltartalék 188.851 ezer forint,

g) ellátottak pénzbeli juttatása 90.253 ezer forint

az 5. mellékletben részletezettek szerint.”


4. § Az ÖR.  7. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„7. § (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 1.259.245 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:
a) az Önkormányzat felújítási kiadása 163.445 ezer forint,
b) beruházási kiadás 710.131 ezer forint,
c) az egyéb felhalmozási kiadás a felhalmozási célú céltartalékkal együtt 385.669 ezer forint.”


5. § Az ÖR. 1. melléklete helyébe az 1. melléklet lép.


6. § Az ÖR. 2. melléklete helyébe a 2. melléklet lép.


7. § Az ÖR. 3. mellélete helyébe a 3. melléklet lép.


8. § Az ÖR. 4. mellélete helyébe a 4. melléklet lép.


9. § Az ÖR. 5. melléklete helyébe az 5. melléklet lép.


10. § Az ÖR. 6. melléklete helyébe a 6. melléklet lép.


11. § Az ÖR. 7. melléklete helyébe a 7. melléklet lép.


12. § Az ÖR. 8. melléklete helyébe a 8. melléklet lép.


13. § Ez a rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.


1. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2015. évi költségvetésének mérlege



A

B

C


megnevezés

2015. eredeti ei.

2015. IV.mód.ei.

1

Intézményi működési bevétel

134 508

226 922

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

544 604

562 679

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

1 700

5 377

4

Közhatalmi bevételek

377 260

380 791

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

830 717

910 678

6

Működési bevétel összesen

1 888 789

2 086 447

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

12 000

12 000

8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

760 292

814 252

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

4 600

5 231

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

31 083

11

Felhalmozási bevételek összesen

776 892

862 566

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

104 076

377 917

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

469 211

491 050

14

Tárgyévi bevételek összesen

3 238 968

3 817 980

15

Személyi juttatás

553 422

599 130

16

Munkaadókat terhelő járulék

116 402

125 501

17

Dologi kiadás

504 081

803 818

18

Működési célú támogatásértékű kiadás

468 958

527 525

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

150 127

195 114

20

Működési célú tartalék

104 872

188 851

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

95 003

90 253

22

Működési kiadás összesen

1 992 865

2 530 192

23

Felújítás

72 707

163 445

24

Beruházás

814 540

710 131

25

Egyéb felhalmozási kiadás

358 856

385 669

26

Felhalmozási kiadás összesen

1 246 103

1 259 245

27

Finanszírozási kiadások

0

28 543

28

Tárgyévi kiadás összesen

3 238 968

3 817 980


2. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzatának bevételi forrásai 2015. évben


adatok ezer forintban


A

B

C


megnevezés

2015.eredeti ei.

2015. IV.mód.ei.

1

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

2

Intézményi működési bevétel

116 016

208 378

3

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

381 022

398 357

4

Működési célú átvett pénzeszköz .

1 700

5 377

5

Közhatalmi bevételek

377 000

380 531

6

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

830 717

910 678

7

Működési bevétel összesen

1 706 455

1 903 321

8

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

12 000

12 000

9

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

760 292

814 252

10

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

4 600

5 231

11

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

31 083

12

Felhalmozási bevételek összesen

776 892

862 566

13

Finanszírozási bevétel-működési célú

104 076

365 462

14

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

469 211

487 392

15

Tárgyévi bevételek összesen

3 056 634

3 618 741

16

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

17

Intézményi működési bevétel

264

264

18

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

1 048

1 788

19

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

20

Közhatalmi bevételek

260

260

21

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

22

Működési bevétel összesen

1 572

2 312

23

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

24

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

25

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

26

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

27

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

28

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

275

29

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

30

Tárgyévi bevételek összesen

1 572

2 587

31

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

32

Intézményi működési bevétel

350

402

33

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

34

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

35

Közhatalmi bevételek

0

0

36

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

37

Működési bevétel összesen

350

402

38

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

39

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

40

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

41

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

42

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

43

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

17

44

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

45

Tárgyévi bevételek összesen

350

419

46

Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény

0

0

47

Intézményi működési bevétel

8 550

8 550

48

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

49

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

50

Közhatalmi bevételek

0

0

51

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

52

Működési bevétel összesen

8 550

8 550

53

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

54

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

55

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

56

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

57

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

58

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

163

59

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

0

60

Tárgyévi bevételek összesen

8 550

8 713

61

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

62

Intézményi működési bevétel

9 328

9 328

63

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

162 534

162 534

64

Működési célú átvett pénzeszköz .

0

0

65

Közhatalmi bevételek

0

0

66

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

67

Működési bevétel összesen

171 862

171 862

68

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

69

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

70

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

0

0

71

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

72

Felhalmozási bevételek összesen

0

0

73

Finanszírozási bevétel-működési célú

0

12 000

74

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

3 658

75

Tárgyévi bevételek összesen

171 862

187 520

76

Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen

0

0

77

Intézményi működési bevétel

134 508

226 922

78

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

544 604

562 679

79

Működési célú átvett pénzeszköz .

1 700

5 377

80

Közhatalmi bevételek

377 260

380 791

81

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

830 717

910 678

82

Működési bevétel összesen

1 888 789

2 086 447

83

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

12 000

12 000

84

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

760 292

814 252

85

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

4 600

5 231

86

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

31 083

87

Felhalmozási bevételek összesen

776 892

862 566

88

Finanszírozási bevétel-működési célú

104 076

377 917

89

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

469 211

491 050

90

Tárgyévi bevételek összesen

3 238 968

3 817 980


3. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2015. évi bevételeinek részletezése


adatok ezer forintban


A

B

C


megnevezés

2015.eredeti ei.

2015. IV.mód.ei.

1

Intézményi működési bevételek

0

0

2

Holtágak haszonbére

3 719

3 719

3

Földhaszonbér

5 512

5 512

4

Bérleti díj

16 777

17 892

5

Hulladéklerakó bérleti díj bev.

20 000

20 000

6

Közterületfoglalás

561

561

7

Egyéb bevételek

2 084

2 084

8

Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei

2 084

2 561

9

Kamatbevétel

3 000

3 000

10

Kamatbevétel kötvény

6 000

6 000

11

Vízmű bérl.díj (ad hoc munkákra)

4 608

4 608

12

ÁFA bevétel-befizetendő

12 574

12 574

13

ÁFA visszatérülés működéshez kapcsolódóan-Fürdő1890, Kö-békési ivóv.237

2 127

2 397

14

ÁFA visszatérülés önk.tul. földek műveléséből

7 290

7 290

15

Fordított ÁFA

0

90 500

16

Önk.tul.földeken megtermelt terményértékesítés

29 280

29 280

17

Start mintaprogram terményértékesítés

0

0

18

Oktatás bérl.díj és tér.díjbevétel

400

400

19

Saját bevétel összesen:

116 016

208 378

20

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

0

0

21

Rendszeres segély átvett pénz

32 050

5 575

22

Gyermektartásdíj kieg.

0

0

23

Önkormányzati struktúrafejlesztés ÁROP-1.A.5-2013.

15 750

15 750

24

Mezőőri jár. átvett pénz

5 400

5 400

25

Hosszabb időtartamú közfogl.tám-a14.12.01-jén induló 20 fő, 45 fő, 1 fő

13 497

13 497

26

Közcélú munkavégzők támog.2014-ről áthúz.

21 473

21 473

27

Közcélú munkavégzők bér és járulék támog.2015.-ben induló

228 518

228 518

28

Közcélú munkavégzők dologi támog.2015.-ben induló

56 005

56 005

29

Közmunkaprogram támogatása 2015. -041233 KOFOG

0

31 123

30

Támogató szolgálatra átvett pe.

0

8 799

31

Csárdaszállás  Önkorm.tól hivatal működéséhez

4 398

4 398

32

Hunya Önkorm.tól hivatal működéséhez

3 331

3 331

33

IKSZT  pályázat bér támogatás

600

0

34

Nyári diákmunka támogatása

0

4 488

35

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

381 022

398 357

36

Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen

0

0

37

GYÜSZ-TE Turisztikai pályázat bevétel átadása

0

0

38

Magánszemélytől átvett pénzeszköz

0

0

39

Szúnyoggyérítés 2014. évi támogatása Turisztikai Zrt-től

0

2 185

40

Közköltséges temetés kölcsön visszatérülése

1 000

1 000

41

IKSZT  pályázat bér támogatás


600

42

Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése

700

1 592

43

Működési célú átvett pe, kölcsön visszatérülés összesen

1 700

5 377

44

Közhatalmi bevételek

0

0

45

Iparűzési adó

250 000

250 000

46

Építményadó

32 000

35 531

47

Telekadó

4 000

4 000

48

Magánszemélyek kommunális adója

38 000

38 000

49

Idegenforgalmi adó

10 000

10 000

50

Pótlékok, bírságok bevétele

5 000

5 000

51

Talajterhelési díj-környezetvédelmi alap

2 000

2 000

52

Gépjármű adó

28 000

28 000

53

Termőföld bérbeadása

0

0

54

Különféle bírságok

0

0

55

Önkormányzati lakások lakbérbevétele

0

0

56

Mezőőri járulék bevétele

8 000

8 000

57

Közhatalmi bevételek összesen

377 000

380 531

58

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

0

0

59

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

182 880

182 880

60

Zöldterület gazdálkodás támogatása

25 502

25 502

61

Közvilágítás támogatása

68 400

68 400

62

Köztemető fenntartás támogatása

100

100

63

Közutak fenntartásának támogatása

31 795

31 795

64

Lakott külterületi feladatok támogatása 2519 EFt, üdülőhelyi feladatok támogatása  8307 EFt

10 826

10 826

65

Beszámítás összege

-44 220

-44 220

66

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

38 019

38 019

67

2014. évi bérkompenzáció

0

1 468

68

Óvodapedagógusok és azok munkáját segítők bértámogatása

92 342

94 805

69

Óvodaműködtetési támogatás

12 810

12 997

70

Köznevelési intézmények működési támogatása


7 592

71

Gyermekétkeztetési feladatok támogatása

77 807

77 807

72

Gyermekétkeztetési feladatok támogatása- Csárdaszállás

2 047

2 047

73

Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése

0

23 085

74

Szoc.ágazati pótlék

0

20 911

75

Hozzájárulás a pénzbeni szociális ellátásokhoz

69 623

69 623

76

Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása

89 197

88 260

77

Szakosított szociális ellátási feladatok támogatása

157 537

157 537

78

Kulturális feladatok támogatása 1140*14081

16 052

16 720

79

2015. évi kompenzáció

0

13 232

80

Egyéb központi támogatás

0

11 292

81

Önkormányzat működési költségvetésének támogatása

830 717

910 678

82

Működési bevétel összesen

1 706 455

1 903 321

83

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

84

Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése

0

0

85

Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek  értékesítése

0

0

86

Pénzügyi befektetések bevételei

0

0

87

Koncesszióból származó bevételek

0

0

88

Vízmű bérleti díj bevétel rekonstrukciós munkákra(nettó)

12 000

12 000

89

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen

12 000

12 000

90

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

91

Szennyvíztisztító telep felújítása KEOP 1.2.0/B EU forrás

178 813

222 461

92

Szennyvíztisztító telep felújítása KEOP 1.2.0/B EU Önerő Alap

0

0

93

Szennyvíztisztító telep felújítása KEOP 1.2.0/B BM Önerő

0

0

94

Önkormányzati struktúrafejlesztés ÁROP-1.A.5-2013.

0

0

95

Lélekkel a Körösök mentén projekt támogatása

422 763

363 232

96

Közép-Békési Térségi Ivóvízmin.jav.pr.KEOP

158 716

158 716

97

Belvíz III.(Komplex belvízrend.pr.megval.DAOP-5.2.1/D-2008-0002)

0

68 569

98

Belvíz VIII.(helyi és térségi jel.vízvéd.r.fejl.DAOP 5.2.1/A-11)

0

1 274

99

Körös-szögi Modellértékű Információs Hálózat és Közösségi Színtér TÁMOP 5.2.5/B-10/2-2010-0042 tám.megelől.

0

0

100

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen

760 292

814 252

101

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

0

0

102

Szennyvízberuh.érdekeltségi hj.társ.

0

0

103

Rekonstrukciós alap-többlet bérleti díj bevétel Vízmű

0

0

104

Lakáskölcsön visszafizetés

3 000

3 000

105

Elemi kár kölcsöntörlesztés

100

100

106

Belvíz kölcsön visszafizetés

1 500

1 500

107

Egyéb kölcsön visszafizetés (GYÜSZ-TE DAOPés egyéb pály.előfin.)

0

0

108

Váll. Fejl.alap kölcsön visszatér.(Ignácz Kft.)

0

0

109

Rózsahegyi Iskola Diákjaiért Alap.tám.megel. Megtér.

0

0

110

Kamatbevétel kötvénytörlesztésre

0

0

111

Közköltséges temetés visszatér.

0

0

112

Óvodáktól épület felúj-ra átvett pe.-Csemetekert,Gyermekliget,Tulipános ovi

0

631

113

Közalapítvány pály.tám.megel.megtér.

0

0

114

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

4 600

5 231

115

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

31 083

116

Központosított felhalmozási célú támogatás

0

0

117

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

118

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz.

0

31 083

119

Felhalmozási bevételek összesen

776 892

862 566


4. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


A költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek maradványa


adatok ezer forintban


A

B

C


megnevezés

2015.eredeti ei.

2015. IV.mód.ei.

1

Működési célú előző évi pénzmaradvány

0

0

2

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

104 076

365 462

3

Határ Győző Városi Könyvtár

0

17

4

Közművelődési-Közgyűjteményi Szolgáltató Intézmény

0

163

5

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda

0

0

6

Városi Egészségügyi Intézmény

0

12 000

7

Térségi Szociális Gondozási Központ

0

0

8

Gyomaendrődi Közös Önkorm-i Hivatal

0

275

9

Működési célú előző évi pénzmaradvány összesen

104 076

377 917

10

Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány

0

0

11

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

469 211

487 392

12

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

13

Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény

0

0

14

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda

0

0

15

Városi Egészségügyi Intézmény

0

3 658

16

Térségi Szociális Gondozási Központ

0

0

17

Gyomaendrődi Közös Önkorm-i Hivatal

0

0

18

Felhalmozási célú előző évi pénzmaradvány összesen

469 211

491 050

19

Pénzmaradvány mindösszesen

573 287

868 967


5. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzatának kiadásai 2015. évben


adatok ezer forintban


A

B

C


megnevezés

2015.eredeti ei.

2015. IV.mód.ei.

1

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

2

Személyi juttatás

316 263

349 798

3

Munkaadókat terhelő járulék

47 161

52 593

4

Dologi kiadás

364 464

627 723

5

Működési célú támogatásértékű kiadás

467 462

526 477

6

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

145 555

190 542

7

Működési célú tartalék

104 872

188 851

8

Ellátottak pénzbeli juttatása

56 130

51 380

9

Működési kiadás összesen

1 501 907

1 987 364

10

Felújítás

72 507

163 445

11

Beruházás

814 540

693 912

12

Egyéb felhalmozási kiadás

358 856

385 669

13

Felhalmozási kiadás összesen

1 245 903

1 243 026

14

Finanszírozási kiadások

0

28 543

15

Tárgyévi kiadás összesen

2 747 810

3 258 933

16

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

17

Személyi juttatás

140 934

151 839

18

Munkaadókat terhelő járulék

40 451

43 352

19

Dologi kiadás

41 752

66 669

20

Működési célú támogatásértékű kiadás

1 048

1 048

21

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

4 572

4 572

22

Működési célú tartalék

0

0

23

Ellátottak pénzbeli juttatása

38 873

38 873

24

Működési kiadás összesen

267 630

306 353

25

Felújítás

0

0

26

Beruházás

0

8 370

27

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

28

Felhalmozási kiadás összesen

0

8 370

29

Finanszírozási kiadások

0

0

30

Tárgyévi kiadás összesen

267 630

314 723

31

Határ Győző Városi Könyvtár

0

0

32

Személyi juttatás

8 466

8 878

33

Munkaadókat terhelő járulék

2 286

2 373

34

Dologi kiadás

6 872

8 837

35

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

36

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

37

Működési célú tartalék

0

0

38

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

39

Működési kiadás összesen

17 624

20 088

40

Felújítás

200

0

41

Beruházás

0

1 292

42

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

43

Felhalmozási kiadás összesen

200

1 292

44

Finanszírozási kiadások

0

0

45

Tárgyévi kiadás összesen

17 824

21 380

46

Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény

0

0

47

Személyi juttatás

12 008

12 048

48

Munkaadókat terhelő járulék

3 242

3 253

49

Dologi kiadás

14 575

14 968

50

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

51

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

52

Működési célú tartalék

0

0

53

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

54

Működési kiadás összesen

29 825

30 269

55

Felújítás

0

0

56

Beruházás

0

2 729

57

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

58

Felhalmozási kiadás összesen

0

2 729

59

Finanszírozási kiadások

0

0

60

Tárgyévi kiadás összesen

29 825

32 998

61

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

62

Személyi juttatás

75 751

76 567

63

Munkaadókat terhelő járulék

23 262

23 930

64

Dologi kiadás

76 418

85 621

65

Működési célú támogatásértékű kiadás

448

0

66

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

67

Működési célú tartalék

0

0

68

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

69

Működési kiadás összesen

175 879

186 118

70

Felújítás

0

0

71

Beruházás

0

3 828

72

Egyéb felhalmozási kiadás

0

0

73

Felhalmozási kiadás összesen

0

3 828

74

Finanszírozási kiadások

0

0

75

Tárgyévi kiadás összesen

175 879

189 946

76

Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen

0

0

77

Személyi juttatás

553 422

599 130

78

Munkaadókat terhelő járulék

116 402

125 501

79

Dologi kiadás

504 081

803 818

80

Működési célú támogatásértékű kiadás

468 958

527 525

81

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

150 127

195 114

82

Működési célú tartalék

104 872

188 851

83

Ellátottak pénzbeli juttatása

95 003

90 253

84

Működési kiadás összesen

1 992 865

2 530 192

85

Felújítás

72 707

163 445

86

Beruházás

814 540

710 131

87

Egyéb felhalmozási kiadás

358 856

385 669

88

Felhalmozási kiadás összesen

1 246 103

1 259 245

89

Finanszírozási kiadások

0

28 543

90

Tárgyévi kiadás összesen

3 238 968

3 817 980


6. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkciónként 2015. évben


adatok ezer forintban


A

B

C

D


Kormányzati funkció

megnevezés

2015.eredeti

2015. IV.mód.ei.

1

063080

Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése

0

0

2


Személyi juttatás

0

0

3


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

4


Dologi kiadás

5 722

7 656

5


Működési célú támogatásértékű kiadás

549

549

6


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

7


Működési célú tartalék

0

0

8


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

9


Működési kiadás összesen

6 271

8 205

10

052080

Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése

0

0

11


Személyi juttatás

0

0

12


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

13


Dologi kiadás

0

93 465

14


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

15


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

16


Működési célú tartalék

0

0

17


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

18


Működési kiadás összesen

0

93 465

19

051040

Települési hulladék kezelése- nem veszélyes hulladék kezelése

0

0

20


Személyi juttatás

0

0

21


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

22


Dologi kiadás

10 689

10 689

23


Működési célú támogatásértékű kiadás

14 089

14 089

24


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

9 632

16 032

25


Működési célú tartalék

0

0

26


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

27


Működési kiadás összesen

34 410

40 810

28

045160

Helyi közutak üzemeltetése, fenntartása

0

0

29


Személyi juttatás

0

0

30


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

31


Dologi kiadás

31 795

62 513

32


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

33


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

34


Működési célú tartalék

0

0

35


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

36


Működési kiadás összesen

31 795

62 513

37

106010

Lakóingatlan szoc.célú bérbeadása, üzemeltetése

0

0

38


Személyi juttatás

0

0

39


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

40


Dologi kiadás

0

0

41


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

42


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

43


Működési célú tartalék

0

0

44


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

45


Működési kiadás összesen

0

0

46

013350

Önk.vagyonnal való gazdálkodással kapcs.felad. - Lakó és nem lakóing.bérbeadása, üzemelt.

0

0

47


Személyi juttatás

0

0

48


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

49


Dologi kiadás

12 574

49 447

50


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

51


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

52


Működési célú tartalék

0

0

53


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

54


Működési kiadás összesen

12 574

49 447

55

066010

Zöldterület kezelés-parkgondozás

0

0

56


Személyi juttatás

0

0

57


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

58


Dologi kiadás

6 502

6 502

59


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

60


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

19 000

19 000

61


Működési célú tartalék

0

0

62


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

63


Működési kiadás összesen

25 502

25 502

64

011130

Önkormányzati jogalkotás-képviselők

0

0

65


Személyi juttatás

17 786

16 967

66


Munkaadókat terhelő járulék

4 351

4 351

67


Dologi kiadás

0

0

68


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

69


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

70


Működési célú tartalék

0

0

71


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

72


Működési kiadás összesen

22 137

21 318

73

016010

Országgyűlési, önkormányzati, eu parlamenti  képviselőválasztás

0

0

74


Személyi juttatás

0

0

75


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

76


Dologi kiadás

0

0

77


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

78


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

79


Működési célú tartalék

0

0

80


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

81


Működési kiadás összesen

0

0

82

016020

Országos és helyi népszavazás

0

0

83


Személyi juttatás

0

0

84


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

85


Dologi kiadás

0

0

86


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

87


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

88


Működési célú tartalék

0

0

89


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

90


Működési kiadás összesen

0

0

91

011220

Adó, vám és jövedéki igazgatás

0

0

92


Személyi juttatás

0

0

93


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

94


Dologi kiadás

0

0

95


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

96


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

97


Működési célú tartalék

0

0

98


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

99


Működési kiadás összesen

0

0

100

016080

Kiemelt önkormányzati rendezvények

0

0

101


Személyi juttatás

0

0

102


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

103


Dologi kiadás

0

0

104


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

105


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

4 450

106


Működési célú tartalék

0

0

107


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

108


Működési kiadás összesen

0

4 450

109

064010

Közvilágítás

0

0

110


Személyi juttatás

0

0

111


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

112


Dologi kiadás

33 594

33 594

113


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

114


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

115


Működési célú tartalék

0

0

116


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

117


Működési kiadás összesen

33 594

33 594

118

066020

Városgazdálkodás

0

0

119


Személyi juttatás

0

4 163

120


Munkaadókat terhelő járulék

0

971

121


Dologi kiadás

68 600

99 379

122


Működési célú támogatásértékű kiadás

1 500

510 060

123


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

18 840

25 177

124


Működési célú tartalék

0

0

125


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

126


Működési kiadás összesen

88 940

639 750

127

900060

Forgatási és befektetési célú finanszírozási műveletek

0

0

128


Személyi juttatás

0

0

129


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

130


Dologi kiadás

0

0

131


Működési célú támogatásértékű kiadás

451 324

0

132


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

133


Működési célú tartalék

0

0

134


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

135


Működési kiadás összesen

451 324

0

136

031030

Közterület rendjének fenntartása-Mezőőri szolgálat

0

0

137


Személyi juttatás

11104

11255

138


Munkaadókat terhelő járulék

2688

2729

139


Dologi kiadás

2240

2240

140


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

141


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

142


Működési célú tartalék

0

0

143


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

144


Működési kiadás összesen

16 032

16 224

145

031030

Közterület rendjének fenntartása-Településőrök

0

0

146


Személyi juttatás

0

0

147


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

148


Dologi kiadás

0

0

149


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

150


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

151


Működési célú tartalék

0

0

152


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

153


Működési kiadás összesen

0

0

154

032020

Tűz és katasztrófavédelmi tevékenység-tűzoltók

0

0

155


Személyi juttatás

0

0

156


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

157


Dologi kiadás

0

0

158


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

159


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

5 000

5 000

160


Működési célú tartalék

0

0

161


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

162


Működési kiadás összesen

5 000

5 000

163

032020

Tűz és katasztrófavédelmi tevékenység- polgárvédelem


164


Személyi juttatás

216

216

165


Munkaadókat terhelő járulék

58

58

166


Dologi kiadás

920

920

167


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

168


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

150

150

169


Működési célú tartalék

0

0

170


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

171


Működési kiadás összesen

1 344

1 344

172

047410

Ár- és belvízvédelem

0

0

173


Személyi juttatás

0

0

174


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

175


Dologi kiadás

10 700

22 940

176


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

177


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

2 000

2 000

178


Működési célú tartalék

0

0

179


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

180


Működési kiadás összesen

12 700

24 940

181

091140

Óvodai nevelés működtetési feladatai

0

0

182


Személyi juttatás

0

0

183


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

184


Dologi kiadás

0

0

185


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

186


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

3 997

2 344

187


Működési célú tartalék

0

0

188


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

189


Működési kiadás összesen

3 997

2 344

190

092120

Köznevelési intézmény működtetése

0

0

191


Személyi juttatás

0

0

192


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

193


Dologi kiadás

60 000

67 472

194


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

195


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

30 188

27 988

196


Működési célú tartalék

0

0

197


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

198


Működési kiadás összesen

90 188

95 460

199

092120

Általános Iskolai oktatás 5-8 évfolyam- Kis Bálint Általános Iskola

0

0

200


Személyi juttatás

0

0

201


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

202


Dologi kiadás

0

0

203


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

204


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

205


Működési célú tartalék

0

0

206


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

207


Működési kiadás összesen

0

0

208

091220

Általános Iskolai okt.1-4 évfolyam- Rózsahegyi Kálmán  Általános Iskola

0

0

209


Személyi juttatás

0

0

210


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

211


Dologi kiadás

0

0

212


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

213


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

1 200

214


Működési célú tartalék

0

0

215


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

216


Működési kiadás összesen

0

1 200

217

091250

Alapfokú művészetoktatás működtetése

0

0

218


Személyi juttatás

0

0

219


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

220


Dologi kiadás

0

0

221


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

222


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

223


Működési célú tartalék

0

0

224


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

225


Működési kiadás összesen

0

0

226

092260

Gimnáziumi oktatás műk.-Kner Imre Gimnázium

0

0

227


Személyi juttatás

0

0

228


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

229


Dologi kiadás

0

477

230


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

231


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

1 000

232


Működési célú tartalék

0

0

233


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

234


Működési kiadás összesen

0

1 477

235

092260

Oktatást kiegészítő tevékenység-oktatási vagyon önkormányzati költségek

0

0

236


Személyi juttatás

0

0

237


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

238


Dologi kiadás

0

0

239


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

240


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

241


Működési célú tartalék

0

0

242


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

243


Működési kiadás összesen

0

0

244

098022

Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység működtetése

0

0

245


Személyi juttatás

0

0

246


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

247


Dologi kiadás

0

0

248


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

249


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

250


Működési célú tartalék

0

0

251


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

252


Összesen:

0

0

253

072112

Háziorvosi ügyeleti ellátás

0

0

254


Személyi juttatás

0

0

255


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

256


Dologi kiadás

0

0

257


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

258


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

11 988

11 988

259


Működési célú tartalék

0

0

260


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

261


Működési kiadás összesen

11 988

11 988

262

076062

Települési egészségügyi feladatok-szúnyoggyérítés, rágcsálóirtás

0

0

263


Személyi juttatás

0

0

264


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

265


Dologi kiadás

9 162

9 162

266


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

1 779

267


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

268


Működési célú tartalék

0

0

269


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

270


Működési kiadás összesen

9 162

10 941

271

102021

Időskorúak bentlakásos szoc.tám.

0

0

272


Személyi juttatás

0

0

273


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

274


Dologi kiadás

0

0

275


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

276


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

277


Működési célú tartalék

0

0

278


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

279


Működési kiadás összesen

0

0

280

104011

Gyermekotthoni ellátás-gondozási díj

0

0

281


Személyi juttatás

0

0

282


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

283


Dologi kiadás

0

0

284


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

285


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

286


Működési célú tartalék

0

0

287


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

288


Működési kiadás összesen

0

0

289

106020

Települési támogatás-gyógyszerkiadás

0

0

290


Személyi juttatás

0

0

291


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

292


Dologi kiadás

0

0

293


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

294


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

295


Működési célú tartalék

0

0

296


Ellátottak pénzbeli juttatása

9 000

9 000

297


Működési kiadás összesen

9 000

9 000

298

105010

Munkanélküli aktív korúak ellátása

0

0

299


Személyi juttatás

0

0

300


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

301


Dologi kiadás

0

0

302


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

303


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

304


Működési célú tartalék

0

0

305


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

306


Működési kiadás összesen

0

0

307

106020

Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások (telep. tám.-lakhatáshoz kapcs.)

0

0

308


Személyi juttatás

0

0

309


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

310


Dologi kiadás

0

0

311


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

312


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

313


Működési célú tartalék

0

0

314


Ellátottak pénzbeli juttatása

20 430

20 430

315


Működési kiadás összesen

20 430

20 430

316

104051

Gyermekvédelmi pénzbeli és term.ellátások

0

0

317


Személyi juttatás

0

0

318


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

319


Dologi kiadás

0

0

320


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

321


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

322


Működési célú tartalék

0

0

323


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

324


Működési kiadás összesen

0

0

325

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell.-Átmeneti segély (önkorm-i segély)

0

0

326


Személyi juttatás

0

0

327


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

328


Dologi kiadás

0

0

329


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

330


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

300

331


Működési célú tartalék

0

0

332


Ellátottak pénzbeli juttatása

5 000

4 250

333


Működési kiadás összesen

5 000

4 550

334

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell.-Temetési segély (önkorm-i segély temetési kiadásokra)

0

0

335


Személyi juttatás

0

0

336


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

337


Dologi kiadás

0

0

338


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

339


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

340


Működési célú tartalék

0

0

341


Ellátottak pénzbeli juttatása

6 000

6 000

342


Működési kiadás összesen

6 000

6 000

343

104051

Gyermekvédelmi pénzbeli és term.ellátások (önkorm-i segély gyermek jogán)

0

0

344


Személyi juttatás

0

0

345


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

346


Dologi kiadás

0

0

347


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

348


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

349


Működési célú tartalék

0

0

350


Ellátottak pénzbeli juttatása

4 000

4 000

351


Működési kiadás összesen

4 000

4 000

352


Egyéb szoc.természetbeni ellátás

0

0

353


Személyi juttatás

0

0

354


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

355


Dologi kiadás

0

0

356


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

357


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

358


Működési célú tartalék

0

0

359


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

360


Működési kiadás összesen

0

0

361

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell.-idősek

0

0

362


Személyi juttatás

0

0

363


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

364


Dologi kiadás

0

0

365


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

366


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

367


Működési célú tartalék

0

0

368


Ellátottak pénzbeli juttatása

2 700

2 700

369


Működési kiadás összesen

2 700

2 700

370

106020

Lakásfenntartással kapcs.ell-Adósságkezelési szolgáltatás

0

0

371


Személyi juttatás

0

0

372


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

373


Dologi kiadás

0

0

374


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

375


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

376


Működési célú tartalék

0

0

377


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

378


Működési kiadás összesen

0

0

379

104051

Gyermekvédelmi pénzbeli és term.ellátások-gyermektartásdíj mege.

0

0

380


Személyi juttatás

0

0

381


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

382


Dologi kiadás

0

0

383


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

384


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

385


Működési célú tartalék

0

0

386


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

387


Működési kiadás összesen

0

0

388

107060

Egyéb szoc.pénzbeli ell.-köztemetés

0

0

389


Személyi juttatás

0

0

390


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

391


Dologi kiadás

0

0

392


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

393


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

394


Működési célú tartalék

0

0

395


Ellátottak pénzbeli juttatása

3 000

3 000

396


Működési kiadás összesen

3 000

3 000

397

104030

Gyermekek napközbeni ellátása-Bölcsődei ellátás

0

0

398


Személyi juttatás

0

0

399


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

400


Dologi kiadás

0

0

401


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

402


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

4 420

4 420

403


Működési célú tartalék

0

0

404


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

405


Működési kiadás összesen

4 420

4 420

406

107054

Családsegítés

0

0

407


Személyi juttatás

0

0

408


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

409


Dologi kiadás

0

0

410


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

411


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

412


Működési célú tartalék

0

0

413


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

414


Működési kiadás összesen

0

0

415

101222

Támogató Szolgálat

0

0

416


Személyi juttatás

0

0

417


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

418


Dologi kiadás

0

0

419


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

420


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

421


Működési célú tartalék

0

0

422


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

423


Működési kiadás összesen

0

0

424

061030

Lakáshoz jutást segítő támogatások

0

0

425


Személyi juttatás

0

0

426


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

427


Dologi kiadás

0

0

428


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

429


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

430


Működési célú tartalék

0

0

431


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

432


Működési kiadás összesen

0

0

433

084031

Civil szervezetek működési támogatása

0

0

434


Személyi juttatás

0

0

435


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

436


Dologi kiadás

0

0

437


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

438


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

300

5 220

439


Működési célú tartalék

0

0

440


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

441


Működési kiadás összesen

300

5 220

442

041233

FHT-ra jogosult hosszabb közf.-egyéb közf.(20 fő 14.12.01-15.02.28., 45 fő 14.12.01-15.03.31, 1 fő)

0

0

443


Személyi juttatás

18 585

44 945

444


Munkaadókat terhelő járulék

2 509

6 067

445


Dologi kiadás

0

1 589

446


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

447


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

448


Működési célú tartalék

0

0

449


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

450


Működési kiadás összesen

21 094

52 601

451

041237

Mezőgazdasági közfoglalkoztatás - 2014-ről áthúzódó

0

0

452


Személyi juttatás

19 966

19 966

453


Munkaadókat terhelő járulék

2 695

2 695

454


Dologi kiadás

0

0

455


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

456


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

457


Működési célú tartalék

0

0

458


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

459


Működési kiadás összesen

22 661

22 661

460

041237

Asztalos közmunka 2014-ről áthúzódó

0

0

461


Személyi juttatás

4 896

4 896

462


Munkaadókat terhelő járulék

661

661

463


Dologi kiadás

0

0

464


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

465


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

466


Működési célú tartalék

0

0

467


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

468


Működési kiadás összesen

5 557

5 557

469

041233

Beton,- kerítés, varroda közmunka

0

0

470


Személyi juttatás

0

0

471


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

472


Dologi kiadás

0

0

473


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

474


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

475


Működési célú tartalék

0

0

476


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

477


Működési kiadás összesen

0

0

478

041237

Belvíz, hulladék, mezőgazdasági út közmunka 2014-ről áthúzódó

0

0

479


Személyi juttatás

32 445

32 445

480


Munkaadókat terhelő járulék

4 380

4 380

481


Dologi kiadás

0

0

482


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

483


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

484


Működési célú tartalék

0

0

485


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

486


Működési kiadás összesen

36 825

36 825

487

041233

Mezőgazdasági közfoglalkoztatás (önk.tul.földek művelése - dologi)

0

0

488


Személyi juttatás

0

0

489


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

490


Dologi kiadás

34 290

0

491


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

492


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

493


Működési célú tartalék

0

0

494


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

495


Működési kiadás összesen

34 290

0

496

041237

Közfoglalkoztatás 2015-ben induló(mg., közút, hulladék, helyi sajátosság, mg-i földút, belvíz)

0

0

497


Személyi juttatás

201 338

202 744

498


Munkaadókat terhelő járulék

27 180

27 482

499


Dologi kiadás

61 686

39 311

500


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

501


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

502


Működési célú tartalék

0

0

503


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

504


Működési kiadás összesen

290 204

269 537

505

041237-21

Közfoglalkoztatás-menedzsment

0

0

506


Személyi juttatás

9 927

10 206

507


Munkaadókat terhelő járulék

2 639

2 714

508


Dologi kiadás

5 000

5 000

509


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

510


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

511


Működési célú tartalék

0

0

512


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

513


Működési kiadás összesen

17 566

17 920

514

084031

Civil szervezetek támogatása- Képtár, stb

0

0

515


Személyi juttatás

0

0

516


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

517


Dologi kiadás

0

0

518


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

519


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

840

1 490

520


Működési célú tartalék

0

0

521


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

522


Működési kiadás összesen

840

1 490

523

081030

Sportlétesítmények működtetése

0

0

524


Személyi juttatás

0

0

525


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

526


Dologi kiadás

0

0

527


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

528


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

6 000

4 471

529


Működési célú tartalék

0

0

530


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

531


Működési kiadás összesen

6 000

4 471

532

086020

Helyi közösségi tér működtetése -  IKSZT

0

0

533


Személyi juttatás

0

0

534


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

535


Dologi kiadás

0

0

536


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

537


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

5 112

538


Működési célú tartalék

0

0

539


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

540


Működési kiadás összesen

0

5 112

541

081045

Szabadidősport tev.támogatása

0

0

542


Személyi juttatás

0

0

543


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

544


Dologi kiadás

0

0

545


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

546


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

13 000

547


Működési célú tartalék

0

0

548


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

549


Működési kiadás összesen

0

13 000

550

081061

Fürdő

0

0

551


Személyi juttatás

0

0

552


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

553


Dologi kiadás

8 890

10 160

554


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

555


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

33 200

39 100

556


Működési célú tartalék

0

0

557


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

558


Működési kiadás összesen

42 090

49 260

559

086090

Mindenféle egyéb szabadidős szolg.(testv.kapcs., óv. sportnap, Kihívás n.)

0

0

560


Személyi juttatás

0

1 995

561


Munkaadókat terhelő járulék

0

485

562


Dologi kiadás

2 000

95 856

563


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

564


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

1 100

565


Működési célú tartalék

0

0

566


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

567


Működési kiadás összesen

2 000

99 436

568

045120

Útépítés

0

0

569


Személyi juttatás

0

0

570


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

571


Dologi kiadás

0

751

572


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

573


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

574


Működési célú tartalék

0

0

575


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

576


Működési kiadás összesen

0

751

577

013320

Köztemető fenntartás és működtetés

0

0

578


Személyi juttatás

0

0

579


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

580


Dologi kiadás

100

8 600

581


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

582


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

583


Működési célú tartalék

0

0

584


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

585


Működési kiadás összesen

100

8 600

586


Fiatal házasok lakáskölcsöne és elemi kár

0

0

587


Személyi juttatás

0

0

588


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

589


Dologi kiadás

0

0

590


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

591


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

592


Működési célú tartalék

0

0

593


Ellátottak pénzbeli juttatása

6 000

2 000

594


Működési kiadás összesen

6 000

2 000

595


Összesen:

0

0

596


Személyi juttatás

316 263

349 798

597


Munkaadókat terhelő járulék

47 161

52 593

598


Dologi kiadás

364 464

627 723

599


Működési célú támogatásértékű kiadás

467 462

526 477

600


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

145 555

190 542

601


Működési célú tartalék

0

0

602


Ellátottak pénzbeli juttatása

56 130

51 380

603


Működési kiadás összesen

1 397 035

1 798 513


7. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzatának működési céltartaléka 2015. évben


adatok ezer forintban


A

B

C


megnevezés

2015.eredeti ei.

2015. IV.mód.ei.

1

Polgármesteri alap

400

206

2

Kitüntetési alap

400

400

3

Ifjúsági alap

0

0

4

Civil alap

4 150

550

5

Sport alap 

13 000

0

6

Környezetvédelmi bírság-környezetvédelmi alap

0

0

7

Talajterhelési díj

500

500

8

Idegenforgalmi alap pályázható keret (rendezvényekre)

1 000

0

9

Közműv.Int.által rendezett nemzeti ünnepek és besenyszegi gyereknap

500

500

10

GYÜSZ-TE részére megállapodás alapján (Sajt és túrófeszt.)

3 000

0

11

Tartalék Sajt és Túrófesztiválra GYÜSZ-TE

1 000

0

12

Városi rendezvényekre elkülönített keret

1 200

0

13

Idegenforgalmi alap tartalék

1 000

800

14

Rádió Sun részére pénzeszközátadás

200

200

15

GYÜSZ-TE részére peszk.átad működés TDM

4 200

0

16

Turisztikai pályázat fenntartására peszk.átadás Liget Fürdő

4 700

0

17

Liget Fürdő Kft-től szolg.vás.

0

0

18

Kállai adomány

10 000

10 000

19

TÁMOP-5.3.1-B-2-12/2 Roma emberek foglalkoztatása a szociális gyermekj.rendszerben pályázat peszk.átadás ÖNO

0

0

20

Muzeális int-ek szakmai tám-a pályázat

0

0

21

Körös szögi Kistérség 2015. évi hj.(627+130)

757

757

22

Körös szögi Kistérség 2015. évi műk.hj. Hulladékgazd.rendszer

1 622

1 622

23

IKSZT beruházás (bér)

2 789

0

24

IKSZT beruházás működési plusz igény

2 323

0

25

Közös Hivatalba egyszeri készletbesz.

0

0

26

Oktatási vagyon műk.dologi tartalék

10 000

9 842

27

Vidra Mentőcsoport Egyesület működési támogatása

133

133

28

Belső ellenőri feladatok

4 000

4 000

29

Óvoda étkezés.állami tám.elsz.

499

499

30

Óvodaped. 2015. szept.1-től béremelésre póttám.

0

0

31

Óvoda létszámleépítés többletktg.(elméletileg pályázható 11357)

13 698

10 198

32

Gyermekétkeztetés kieg.önk.támogatása

0

0

33

Önkormányzati ingatlanok karbantartására

5 000

5 000

34

Életveszélyessé vált ingatlanok bontási ktg-e

3 000

3 000

35

Veszélyes fák kivágása

1 000

1 000

36

Október 6.ltp.szennyvízkiv.cső javítási ktg.471/2014 Kt.hat.

193

193

37

Nyomda Múzeum tám.

900

900

38

Adótúlfizetések összege előző évről áthozott

0

31 830

39

Pályázati biztosíték, óvadék visszafiz.kötelezettség előző évről áthozott

0

19 075

40

Egyéb közfoglalkoztatás önerő

2 700

2 700

41

2015. évi közfogl. Bér+járulék önerő

10 000

8 592

42

Vízmű bérleti díj előző évi maradvány

0

18 404

43

Bérlakás számla előző évi maradványa

0

3 089

44

2014. évi szabad maradvány

0

53 447

45

2014. évi szúnyoggyérítés támogatása-Turizmus Zrt.-től

0

406

46

Képviselői tiszteletdíjról lemondás (Poharelec László13,5hó+előző ciklus 71)

1 008

1 008

47

Működési céltartalék összesen

104 872

188 851


8. melléklet a 24/2015. (XII. 7.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrőd Város Önkormányzat 2015. évi fejlesztési kiadások részletezése


adatok ezer forintban


A

B

C


megnevezés

2015. évi terv

2015. IV.mód.ei.

1

Felújítások

0

0

2

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

72 507

163 445

3

Járda felújítás

6 000

6 000

4

Buszmegállók felújítása

3 500

3 500

5

Buszmegállók felújítása (Besenyszegi, Ifj.ltp., Napkeleti,Fő út-Apponyi) 2014. évi köt.váll.

3 417

3 417

6

Útfelújítás és kátyúzás

30 000

0

7

Szerver felújítása

1 500

1 500

8

Csókási kerékpáros átjáró felújítása (burkolat és közvilágítás)

4 000

4 000

9

Luther utca 2. felújítás II. ütem

1 500

1 500

10

Vízmű rekonstrukciós munkák (nettó)

14 280

14 280

11

Rév zugi szivattyútelep szivattyú felújítása

0

978

12

Gyógyszertár tetőszerkezet felújítása

310

1 425

13

Óvoda épületek felújítása-Csemetekert, Gyermekliget mosdó, Tulipános ovi mosdó(92,93,94.KT.hat.)

0

5 492

14

Fő u.3. Dr. Pikó Béla u.3. orvosi rendelők felújítása

0

1 283

15

Szociális intézmények fejlesztése pályázat saját erő-Rózsakert idősek otthona

0

19 000

16

Lélekkel a Körösök mentén projekt

0

101 070

17

Köztemetők felújítása

8 000

0

18

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

0

19

Határ Győző Városi Könyvtár

200

0

20

Informatikai eszközök felújítása

0

0

21

Egyéb tárgyi eszközök felújítása

200

0

22

Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény

0

0

23

Katona J.Műv.ház tető és csatorna javítás

0

0

24

Városi Egészségügyi Intézmény

0

0

25


0

0

26

Gyomaendrőd Város Önkormányzat felújítások összesen

72 707

163 445

27

Beruházások

0

0

28

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

29

Népliget és Erzsébet liget rendezése

1 500

1 500

30

Parkosítás

1 500

1 500

31

Hatház utcai közúti védőkorlát átépítése

4 500

4 500

32

Gyalogátkelőhely építés(Hősök tere, Öregszőlő)

5 000

5 000

33

Gyalogátkelőhely építés(Fő út-Apponyi, Selyem út) 2014.évi köt.váll.

3 533

3 533

34

Közlekedés biztonsági felmérés, javítás

2 000

2 000

35

Közvilágítási hálózat bővítése

5 000

6 904

36

Közvilágítási hálózat bővítése 2014. évi köt.váll.(2398+7221)

9 619

9 619

37

Új utak építése

13 000

12 832

38

Közterületeken tereprendezés (volt Mirhói iskola területe)

1 500

1 500

39

Belvíz III. utómunkálatok

18 315

72 740

40

Ünnepi díszvilágítás

2 000

2 000

41

Révzugi zöldhulladék kezelő telep kialakítása

1 000

1 000

42

Szennyvíztisztító telep felújítása KEOP 1.2.0/B

182 077

229 882

43

Lélekkel a Körösök mentén projekt

422 763

164 826

44

Lélekkel a Körösök mentén projekt erősáramú kábel kiváltása

1 588

1 588

45

Lélekkel a Körösök mentén projekt Szent Antal zarándokház pótmunka

1 825

1 825

46

Optikai kábel kiépítése

3 000

3 000

47

Szerver csere

0

0

48

PC munkaállomások és Projektor csere

4 400

4 400

49

Tájékoztató eszközök beszerzése

250

250

50

DSLR fényképezőgép beszerzése

320

320

51

Hardver pótlás, kisebb szoftver beszerzés

350

350

52

Energetikai pályázatok előkészítése (tervezés, audit)

15 000

15 000

53

Belvíz VIII.(helyi és térségi jel.vízvéd.r.fejl.DAOP 5.2.1/A-11)

0

1 499

54

Belvíz IX. előkészítése

9 000

9 906

55

Utcanév táblák kihelyezése (Endrőd)

400

400

56

Sport infrasturktúra fejlesztése

15 000

13 996

57

Műfüves kispálya kialakítása az Erzsébet ligetben


10 004

58

Kistérségi Sart közfoglalkoztatási programhoz területvásárlás


380

59

TOP és egyéb pályázati előkészítés, tervezés

30 000

26 224

60

Tervezési költség a Fő u.3. és a Pikó B.u.3. épületekkel kapcsolatosan

0

1 162

61

Gyepmesteri telep fejlesztése

3 500

3 080

62

2015. évi Sart Közmunkaprogram tárgyi eszöz beszerzése

0

22 375

63

2015. évben indult közmunkaprogram kisértékű tárgyi eszköz beszerzés

0

688

64

Takarítógép vásárlása a Sportcsarnokba

0

1 529

65

Selyem 124. mosdók fejlesztése (melegvíz ellátás)

250

250

66

Hulladékgazdálkodási terv készítése 2015-2020

500

500

67

Hivatali parkoló kialakítása

350

350

68

Önkormányzati gyümölcsös fejlesztése

1 000

1 000

69

Zöldterület kezelés fejlesztése

10 000

10 000

70

Közbeszerzési díjak

500

500

71

Ivóvízhálózat fejlesztése Sóczó-zugi gátőrház

3 000

3 000

72

Katona J.Műv.ház átalakítás tervek

1 000

1 000

73

Fogorvosi rendelő kialakítása

15 000

15 000

74

Könyvtár kialakítása

10 000

10 000

75

MÁV parkoló, kerékpártároló kialakítása

15 000

15 000

76

Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal

0

8 370

77

Határ Győző Városi Könyvtár

0

1292

78

Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény

0

2729

79

Városi Egészségügyi Intézmény

0

3828

80


0

0

81

Gyomaendrőd Város Önkormányzat beruházások összesen

814 540

710 131

82

Egyéb felhalmozási kiadások

0

0

83

Gyomaendrőd Város Önkormányzata

0

0

84

Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások

0

0

85

Települési hulladékgazdálkodási r.fejlesztése KEOP 7.1.1.1 saját erő

23 089

23 089

86

Települési hulladékgazdálkodási r.fejlesztése KEOP 1.1.1/c/13 saját erő

8 146

17 284

87

Települési hulladékgazdálkodási r.fejlesztése KEOP 1.1.1/c/13 pályázatírás saját erő

6 191

6 191

88

Gyomaendrőd-Nagyvárad vasútvonal terv.pály-ra fejl.c.pe.átadás


4 137

89

Önkormányzati Társulásnak tanyagondnoki szolgálatra gépkocsi vásárlásra pe.átad.

0

1 957

90

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

91

Első lakáshozjutók támogatása

0

1 000

92

Gyomaközszolg Kft. Részére peszk.átadás műanyagzsák besz. 406/2014 (VIII.28.) KT hat.+2014. évi

1 270

1 270

93

Környezetvédelmi alap felhasználása

0

3 600

94

Szülőföld Baráti Körnek - Kállai Ferenc szobor felállításához hozzájárulás


1 500

95

Közép-Békési Térségi Ivóvíz min.jav.program önerő átadása Önkorm.Társ.

158 716

158 716

96

Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása

0

0

97

Első lakáshoz jutók kölcsöne

0

3 000

98

Elemi kárra kamatmentes kölcsön

0

0

99

Önkormányzati Társulásnak tanyagondnoki szolgálatra gépkocsi vásárlásra pe.átad.

0

7 334

100

Települési hulladékgazdálkodási r.fejlesztése KEOP 7.1.1.1 áfa megelőlegezés(27%)

26 357

26 357

101

Települési hulladékgazdálkodási r.fejlesztése KEOP 1.1.1/c/13 áfa megelőlegezés(27%)

43 989

48 656

102

Települési hulladékgazdálkodási r.fejlesztése KEOP 1.1.1/c/13 pályázatírás áfa megelőlegezés(27%)

1 672

1 672

103

Felhalmozási célú céltartalék

0

0

104

Környezetvédelmi alap

4 000

400

105

Önkormányzati bérlakások lakbérbevétele

0

0

106

HURO Gye-Nagyvárad vasútvonal tervezés pályázat önerő+hitel kamata

3 427

0

107

Gépkocsi vásárlás

4 000

2 043

108

KEOP-1.3.0/09-11-2012 Békés megyei Ivóvízminőségjavító program önerő 2014.

0

0

109

Települési szeméttelep rekultiv.pr.a Körös-szögben tagi hj.

1 282

1 282

110

Belvíz VIII.(helyi és térségi jel.vízvéd.r.fejl.DAOP 5.2.1/A-11)

1 000

1 000

111

Fürdő pályázat saját erő

10 500

10 500

112

Útalap stabilizálás Öregszőlő

4 500

4 500

113

Városi közint.komp.ép.energetikai fejl.KEOP-2012-5.5.0/A

27 803

27 803

114

GYFC kérelme (pályák, öltözők felújítása) pályázati önerő

3 000

3 000

115

Kis Bálint Fő út udvar fejlesztés önerő

9 000

0

116

Szociális intézmények fejlesztése pályázat saját erő-Rózsakert idősek otthona

0

0

117

Értékeink megismerése a Körösök mentén pályázat saját erő-Családsegítő pály.

0

100

118

Önkormányzati fejlesztések 2015.pályázathoz önerő - Hivatal épület felújítása

0

1 490

119

Önkormányzati fejlesztések 2015.pályázathoz önerő - Utak, járdák felújítása

0

2 253

120

Önkormányzati fejlesztések 2015.pályázathoz önerő - Központi konyha fejlesztése

0

1 655

121

Falfestés pályázat önerő

0

127

122

Előző évi beruházások elszámolása

0

8 456

123

Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás pály.saját erő

0

1 500

124

Pályázati saját erő

20 914

11 797

125

Tanyagondnoki szolgálat eszközbeszerzés pály.-Önkorm.Társulás- TP-1-15 saját erő

0

2 000

126


0

0

127

Gyomaendrőd Város Önkormányzat egyéb felhalmozási kiadások összesen

358 856

385 669

128

Finanszírozási kiadások

0

0

129

Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése

0

28 543

130

Finanszírozási kiadások összesen

0

28 543