Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete
Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról
Hatályos: 2017. 04. 29- 2022. 09. 29Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2017. (IV.28.) önkormányzati rendelete
Gyomaendrőd Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének végrehajtásáról1
Gyomaendrőd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el.
1. § A Gyomaendrőd Város Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2016. évi zárszámadásának
a) bevételi főösszegét 4.119.198 ezer forintban,
b) kiadási főösszegét 3.063.259 ezer forintban
állapítja meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.
2. § Az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül
a) az intézményi működési bevétel teljesítése 158.182 ezer forint,
b) a működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről teljesítése 644.348 ezer forint,
c) a működési célú átvett pénzeszköz teljesítése 9.115 ezer forint,
d) a közhatalmi bevételek teljesítése 447.929 ezer forint,
e) az önkormányzatok működési költségvetési támogatása teljesítése 939.720 ezer forint,
f) a felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz értékesítés teljesítése 7.196 ezer forint,
g) a felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről teljesítése 78.686 ezer forint,
h) a felhalmozási célú átvett pénzeszköz teljesítése 8.036 ezer forint,
i) az önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása teljesítése 31.768 ezer forint,
j) a működési célú finanszírozási bevétel teljesítése 220.319 ezer forint,
k) a felhalmozási célú finanszírozási bevétel teljesítése 1.573.899 ezer forint
a 2. mellékletben részletezettek szerint.
3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza, a költségvetési hiány belső finanszírozására szolgáló előző évek maradványa felhasználását és az egyéb finanszírozási bevételek részletezését a 4. melléklet tartalmazza.
4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak teljesítése 2.038.257 ezer forint.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiadási teljesítési összegből:
a) személyi juttatás 579.510 ezer forint,
b) munkaadókat terhelő járulék 120.581 ezer forint,
c) dologi kiadás 547.475 ezer forint,
d) működési célú támogatásértékű kiadás 553.265 ezer forint
e) működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre 181.289 ezer forint,
f) ellátottak pénzbeli juttatása 56.137 ezer forint
az 5. mellékletben részletezettek szerint.
5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciók szerinti részletezését a 6. melléklet tartalmazza.
6. § Az önkormányzati felújítások összege 21.652 ezer forint, beruházási kiadása 116.142 ezer forint, az egyéb felhalmozási kiadása 8.765 ezer forint, a finanszírozási kiadás összege 878.443 ezer forint, melynek részletezését a 8. melléklet tartalmazza.
7. § Az Önkormányzat lehetséges adósságvállalási felső határának meghatározását a 9. melléklet tartalmazza.
8. § Az Önkormányzat intézményenkénti jóváhagyott és teljesített átlagos statisztikai állományi létszámadatait a 10. melléklet tartalmazza.
9. § Az Önkormányzat 2016. évi előirányzat felhasználási ütemtervét és annak teljesítését a 11. melléklet tartalmazza.
10. § Az Önkormányzat tartós kötelezettség vállalását a 12. melléklet tartalmazza.
11. § Az Önkormányzat vagyonának kimutatását forgalomképesség szerint 2016. december 31.-én a 13. melléklet tartalmazza.
12. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 14. melléklet tartalmazza.
13. § Az önkormányzat működési- és felhalmozási bevételeinek és kiadásainak mérlegét a 15. melléklet tartalmazza.
14. § A közvetett támogatások mérlegét a 16. melléklet tartalmazza.
15. § Az Önkormányzat és az önálló költségvetési szervek maradványát a 17. melléklet tartalmazza.
16. § Az Önkormányzat 2016. évi eszközállományának bemutatását a 18. melléklet tartalmazza.
17. § Az Önkormányzat tulajdonában álló gazdálkodó szervezetek működéséből származó kötelezettségállomány és részesedések alakulását a 19. melléklet mutatja be.
18. § Az Önkormányzat gazdasági társaságokban való részesedésének alakulását a 20. melléklet mutatja be.
19. § Az Önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak alakulását 2016-2019. években a 21. melléklet mutatja be.
20. § Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016.teljesítés |
|
1 |
Intézményi működési bevétel |
98 973 |
161 758 |
158 182 |
2 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
554 105 |
665 070 |
644 348 |
3 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
4 818 |
9 751 |
9 115 |
4 |
Közhatalmi bevételek |
381 260 |
447 933 |
447 929 |
5 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
877 999 |
939 720 |
939 720 |
6 |
Működési bevétel összesen |
1 917 155 |
2 224 232 |
2 199 294 |
7 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
12 000 |
14 232 |
7 196 |
8 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
26 802 |
93 743 |
78 686 |
9 |
Felhalm.c.átvett pénzeszköz |
3 100 |
8 781 |
8 036 |
10 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
31 768 |
31 768 |
11 |
Felhalmozási bevételek összesen |
41 902 |
148 524 |
125 686 |
12 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
94 544 |
220 319 |
220 319 |
13 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
417 940 |
728 444 |
1 573 899 |
14 |
Tárgyévi bevételek összesen |
2 471 541 |
3 321 519 |
4 119 198 |
15 |
Személyi juttatás |
601 989 |
668 013 |
579 510 |
16 |
Munkaadókat terhelő járulék |
121 194 |
131 796 |
120 581 |
17 |
Dologi kiadás |
474 903 |
639 707 |
547 475 |
18 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
505 429 |
566 640 |
553 265 |
19 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
157 897 |
189 350 |
181 289 |
20 |
Működési céltartalék |
91 632 |
205 797 |
0 |
21 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
58 655 |
59 116 |
56 137 |
22 |
Működési kiadás összesen |
2 011 699 |
2 460 419 |
2 038 257 |
23 |
Felújítás |
25 250 |
72 289 |
21 652 |
24 |
Beruházás |
177 452 |
178 598 |
116 142 |
25 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
257 140 |
541 312 |
8 765 |
26 |
Felhalmozási kiadás összesen |
459 842 |
792 199 |
146 559 |
27 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
68 901 |
878 443 |
28 |
Tárgyévi kiadás összesen |
2 471 541 |
3 321 519 |
3 063 259 |
2. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016.teljesítés |
|
1 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
0 |
0 |
0 |
2 |
Intézményi működési bevétel |
79 592 |
138 757 |
136 474 |
3 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
396 722 |
488 419 |
467 724 |
4 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
4 818 |
9 546 |
8 910 |
5 |
Közhatalmi bevételek |
381 000 |
446 283 |
446 279 |
6 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
877 999 |
939 720 |
939 720 |
7 |
Működési bevétel összesen |
1 740 131 |
2 022 725 |
1 999 107 |
8 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
12 000 |
12 619 |
5 583 |
9 |
Felhlmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
26 802 |
93 743 |
78 686 |
10 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről |
3 100 |
8 781 |
8 036 |
11 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
31 768 |
31 768 |
12 |
Felhalmozási bevételek összesen |
41 902 |
146 911 |
124 073 |
13 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
94 544 |
205 220 |
205 220 |
14 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
417 940 |
723 029 |
1 568 484 |
15 |
Tárgyévi bevételek összesen |
2 294 517 |
3 097 885 |
3 896 884 |
16 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
0 |
0 |
0 |
17 |
Intézményi működési bevétel |
264 |
1 947 |
1 937 |
18 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
3 286 |
3 259 |
19 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
0 |
0 |
0 |
20 |
Közhatalmi bevételek |
260 |
1 650 |
1 650 |
21 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
22 |
Működési bevétel összesen |
524 |
6 883 |
6 846 |
23 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
1 613 |
1 613 |
24 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
25 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
26 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
27 |
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
1 613 |
1 613 |
28 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
0 |
59 |
59 |
29 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
30 |
Tárgyévi bevételek összesen |
524 |
8 555 |
8 518 |
31 |
Határ Győző Városi Könyvtár |
0 |
0 |
0 |
32 |
Intézményi működési bevétel |
350 |
323 |
319 |
33 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
300 |
300 |
34 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
0 |
0 |
0 |
35 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
36 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
37 |
Működési bevétel összesen |
350 |
623 |
619 |
38 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
0 |
0 |
39 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
40 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
41 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
42 |
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
43 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
0 |
10 |
10 |
44 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
45 |
Tárgyévi bevételek összesen |
350 |
633 |
629 |
46 |
Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény |
0 |
0 |
0 |
47 |
Intézményi működési bevétel |
600 |
0 |
0 |
48 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
49 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
0 |
0 |
0 |
50 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
51 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
52 |
Működési bevétel összesen |
600 |
0 |
0 |
53 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
0 |
0 |
54 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
55 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
56 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
57 |
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
58 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
0 |
0 |
0 |
59 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
60 |
Tárgyévi bevételek összesen |
600 |
0 |
0 |
61 |
Szent Antal Népház |
0 |
0 |
0 |
62 |
Intézményi működési bevétel |
3 400 |
4 096 |
3 927 |
63 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
64 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
0 |
0 |
0 |
65 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
66 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
67 |
Működési bevétel összesen |
3 400 |
4 096 |
3 927 |
68 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
0 |
0 |
69 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
70 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
71 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
72 |
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
73 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
0 |
0 |
0 |
74 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
75 |
Tárgyévi bevételek összesen |
3 400 |
4 096 |
3 927 |
76 |
Kállai Ferenc Kulturális Központ |
0 |
0 |
0 |
77 |
Intézményi működési bevétel |
7 000 |
8 019 |
6 909 |
78 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
79 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
0 |
205 |
205 |
80 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
81 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
82 |
Működési bevétel összesen |
7 000 |
8 224 |
7 114 |
83 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
0 |
0 |
84 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
85 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
86 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
87 |
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
88 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
0 |
30 |
30 |
89 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
0 |
0 |
0 |
90 |
Tárgyévi bevételek összesen |
7 000 |
8 254 |
7 144 |
91 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
0 |
0 |
0 |
92 |
Intézményi működési bevétel |
7 767 |
8 616 |
8 616 |
93 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
157 383 |
173 065 |
173 065 |
94 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
0 |
0 |
0 |
95 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
96 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
97 |
Működési bevétel összesen |
165 150 |
181 681 |
181 681 |
98 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
0 |
0 |
99 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
100 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
0 |
0 |
0 |
101 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
102 |
Felhalmozási bevételek összesen |
0 |
0 |
0 |
103 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
0 |
15 000 |
15 000 |
104 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
0 |
5 415 |
5 415 |
105 |
Tárgyévi bevételek összesen |
165 150 |
202 096 |
202 096 |
106 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen |
0 |
0 |
0 |
107 |
Intézményi működési bevétel |
98 973 |
161 758 |
158 182 |
108 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
554 105 |
665 070 |
644 348 |
109 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
4 818 |
9 751 |
9 115 |
110 |
Közhatalmi bevételek |
381 260 |
447 933 |
447 929 |
111 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
877 999 |
939 720 |
939 720 |
112 |
Működési bevétel összesen |
1 917 155 |
2 224 232 |
2 199 294 |
113 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
12 000 |
14 232 |
7 196 |
114 |
Felhalmozási célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
26 802 |
93 743 |
78 686 |
115 |
Felhalmozási átvett pénzeszköz |
3 100 |
8 781 |
8 036 |
116 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
31 768 |
31 768 |
117 |
Felhalmozási bevételek összesen |
41 902 |
148 524 |
125 686 |
118 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
94 544 |
220 319 |
220 319 |
119 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
417 940 |
728 444 |
1 573 899 |
120 |
Tárgyévi bevételek összesen |
2 471 541 |
3 321 519 |
4 119 198 |
3. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016.teljesítés |
|
1 |
Intézményi működési bevételek |
0 |
0 |
0 |
2 |
Holtágak haszonbére |
2 026 |
2 026 |
804 |
3 |
Földhaszonbér |
4 410 |
4 410 |
2 733 |
4 |
Bérleti díj |
16 710 |
35 609 |
43 718 |
5 |
Hulladéklerakó bérleti díj bevétel |
20 000 |
20 000 |
10 000 |
6 |
Közterületfoglalás |
561 |
561 |
2 630 |
7 |
Egyéb bevételek |
2 084 |
4 542 |
2 932 |
8 |
Továbbszámlázott szolgáltatások bevételei |
2 084 |
11 187 |
9 306 |
9 |
Kamatbevétel |
1 000 |
6 815 |
6 814 |
10 |
Kamatbevétel kötvény |
4 000 |
0 |
0 |
11 |
Osztalékbevétel |
0 |
2 |
2 |
12 |
Vízmű bérl.díj (ad hoc munkákra) |
4 490 |
0 |
0 |
13 |
ÁFA bevétel-befizetendő |
13 341 |
22 405 |
18 325 |
14 |
ÁFA visszatérülés működéshez kapcsolódóan |
2 486 |
7 139 |
7 199 |
15 |
ÁFA visszatérülés |
0 |
2 500 |
1 976 |
16 |
Önkormányzati tulajdonú földeken megtermelt terményértékesítés |
0 |
3 857 |
3 856 |
17 |
Közmunkaprogramban megtermelt termény és készletértékesítés |
0 |
11 304 |
11 304 |
18 |
Temető üzemeltetésből származó bevétel |
6 000 |
6 000 |
13 697 |
19 |
Oktatás bérleti díj és térítési díjbevétel |
400 |
400 |
1 178 |
20 |
Saját bevétel összesen: |
79 592 |
138 757 |
136 474 |
21 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
22 |
Központi költségvetéstől átvett pénzeszköz |
12 961 |
12 961 |
5 776 |
23 |
Önkormányzati struktúrafejlesztés ÁROP-1.A.3-2014. |
4 541 |
4 541 |
4 541 |
24 |
Mezőőri járulék átvett pénz |
5 400 |
5 400 |
4 050 |
25 |
Hosszabb időtartamú közfogl.tám-a 15.11.01-jén induló 20 fő, 20 fő |
3 645 |
3 645 |
2 558 |
26 |
Hosszabb időtartamú közfogl.tám-a 15.12.31-én induló 6 fő, 46 fő |
24 967 |
24 967 |
10 841 |
27 |
Közcélú munkavégzők támogatása 2015-ről áthúz. |
25 391 |
25 391 |
19 162 |
28 |
Közcélú munkavégzők bér és járulék támogatása 2016.-ban induló |
247 827 |
331 403 |
342 516 |
29 |
Közcélú munkavégzők dologi támogatása 2016.-ban induló |
49 883 |
49 883 |
43 183 |
30 |
Közcélú munkavégzők támogatása 2016-ban induló |
0 |
0 |
0 |
31 |
Földalapú támogatás |
10 000 |
10 000 |
18 145 |
32 |
Erzsébet utalvány |
0 |
7 071 |
7 070 |
33 |
Autómentes napra kapott támogatás |
0 |
150 |
150 |
34 |
Csárdaszállás Önkormányzattól átvett pénzeszköz hivatal működéséhez |
7 024 |
7 024 |
6 133 |
35 |
Hunya Önkormányzattól átvett pénzeszköz hivatal működéséhez |
5 083 |
5 083 |
3 124 |
36 |
Szúnyoggyérítésre átvett pe. |
0 |
900 |
475 |
37 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
396 722 |
488 419 |
467 724 |
38 |
Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen |
0 |
0 |
0 |
39 |
GYÜSZ-TE Turisztikai pályázat bevétel átadása |
0 |
0 |
0 |
40 |
Rózsahegyi Iskola Diákjaiért Alapítvány támogatás megelőlegezés megtérülése |
1 175 |
1 175 |
1 175 |
41 |
Közköltséges temetés kölcsön, szociális segély visszatérülése |
1 000 |
1 000 |
364 |
42 |
Gyomaközszolg Kft. 572/2015. (XII. 3) Kt.hat. Kölcsön visszatérülés |
0 |
4 400 |
4 400 |
43 |
Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése Tulipános Óvoda |
700 |
600 |
600 |
44 |
Egyéb működési célú átvett pénz-Gyermek Labdarúgó E., Futball Klub |
0 |
1 000 |
1 000 |
45 |
Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület támogatás megelőlegezés visszatérülése |
1 943 |
1 371 |
1 371 |
46 |
Működési célú átvett pe, kölcsön visszatérülés összesen |
4 818 |
9 546 |
8 910 |
47 |
Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
0 |
48 |
Iparűzési adó |
255 000 |
315 601 |
315 600 |
49 |
Építményadó |
32 000 |
39 333 |
39 333 |
50 |
Telekadó |
0 |
569 |
568 |
51 |
Magánszemélyek kommunális adója |
42 000 |
41 612 |
41 612 |
52 |
Idegenforgalmi adó |
8 000 |
6 429 |
6 429 |
53 |
Pótlékok, bírságok bevétele |
4 000 |
3 514 |
3 513 |
54 |
Talajterhelési díj-környezetvédelmi alap |
2 000 |
2 287 |
2 286 |
55 |
Gépjármű adó |
30 000 |
29 335 |
29 335 |
56 |
Mezőőri járulék bevétele |
8 000 |
7 603 |
7 603 |
57 |
Közhatalmi bevételek összesen |
381 000 |
446 283 |
446 279 |
58 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
0 |
0 |
0 |
59 |
Önkormányzati hivatal működésének támogatása |
181 780 |
181 780 |
181 780 |
60 |
Zöldterület gazdálkodás támogatása |
25 502 |
25 502 |
25 502 |
61 |
Közvilágítás támogatása |
64 440 |
64 440 |
64 440 |
62 |
Köztemető fenntartás támogatása |
100 |
100 |
100 |
63 |
Közutak fenntartásának támogatása |
31 795 |
31 795 |
31 795 |
64 |
Beszámítás összege |
-47 273 |
-47 273 |
-47 273 |
65 |
Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása |
37 665 |
37 665 |
37 665 |
66 |
Lakott külterülettel kapcsolatos feladatok támogatása |
2 535 |
2 535 |
2 535 |
67 |
2015. évről áthúzódó bérkompenzáció támogatása |
1 242 |
1 242 |
1 242 |
68 |
Óvodapedagógusok és azok munkáját segítők bértámogatása |
103 884 |
102 861 |
102 861 |
69 |
Óvodaműködtetési támogatás |
15 600 |
15 333 |
15 333 |
70 |
A köznevelési intézmények működéséhez kapcsolódó támogatás |
7 592 |
7 592 |
7 592 |
71 |
A települési önkorm.szociális feladatainak egyéb támogatása |
95 153 |
98 941 |
98 941 |
72 |
Egyes szociális és gyermekjóléti feladatok támogatása |
83 778 |
81 667 |
81 667 |
73 |
Szakosított szociális ellátási feladatok támogatása |
160 228 |
160 228 |
160 228 |
74 |
Szociális ágazati pótlék |
0 |
45 607 |
45 607 |
75 |
Gyermekétkeztetési feladatok támogatása |
87 250 |
86 396 |
86 396 |
76 |
Gyermekétkeztetési feladatok támogatása- Csárdaszállás |
1 617 |
1 617 |
1 617 |
77 |
Támogató szolgálat működési támogatása |
9 208 |
9 208 |
9 208 |
78 |
Kulturális feladatok támogatása 1140*14081 |
15 903 |
17 504 |
17 504 |
79 |
Egyéb központi támogatás-kompenzáció |
0 |
13 758 |
13 758 |
80 |
Állami támogatás elszámolásából származó bevétel |
0 |
1 222 |
1 222 |
81 |
Önkormányzat működési költségvetésének támogatása |
877 999 |
939 720 |
939 720 |
82 |
Működési bevétel összesen |
1 740 131 |
2 022 725 |
1 999 107 |
83 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
0 |
0 |
4 965 |
84 |
Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése |
0 |
119 |
118 |
85 |
Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek értékesítése |
0 |
0 |
0 |
86 |
Pénzügyi befektetések bevételei -részesedés értékesítés |
0 |
500 |
500 |
87 |
Koncesszióból származó bevételek |
0 |
0 |
0 |
88 |
Vízmű bérleti díj bevétel rekonstrukciós munkákra(nettó) |
12 000 |
12 000 |
0 |
89 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen |
12 000 |
12 619 |
5 583 |
90 |
Felhalmozási célú támogatás és kölcsön államháztartáson belülről |
0 |
0 |
0 |
91 |
TOP 5.1.2.Foglalkoztatási program támogatási előleg |
0 |
13 906 |
13 906 |
92 |
GINOP 7.1.2. Vizitúra útvonal megállóhely projekt támogatása |
0 |
991 |
991 |
93 |
DAOP 2.1.1.Turisztikai pályázat támogatás elszámolása |
0 |
1 020 |
1 020 |
94 |
Kondoros Önkormányzattól átvett pénzeszköz-Belvíz III.maradvány elszám. |
0 |
24 154 |
14 352 |
95 |
KEOP 1.1.1.pályázat Körös Szögi Kistérség Hulladék pály.elszámolása |
0 |
48 418 |
48 417 |
96 |
Tanyagondnoki szolgálat eszközbeszerzés pályázat |
2 000 |
2 000 |
0 |
97 |
Közcélú munkavégzők beruházás támogatása 2016.-ban induló |
24 802 |
3 254 |
0 |
98 |
Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen |
26 802 |
93 743 |
78 686 |
99 |
Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről |
0 |
0 |
0 |
100 |
Lakáskölcsön visszafizetés |
2 000 |
2 000 |
1 592 |
101 |
Elemi kár kölcsöntörlesztés |
100 |
100 |
105 |
102 |
Szivárvány Kft.-től felh.célú pe.átvétel nyílászáró cserére |
0 |
690 |
0 |
103 |
Belvíz kölcsön visszafizetés |
1 000 |
1 000 |
208 |
104 |
Út és csatorna hozzájárulás fizetés |
0 |
0 |
1 140 |
105 |
GYÜSZ-TE kölcsön visszafizetés |
0 |
2 000 |
2 000 |
106 |
Alföldvíz Zrt. - Vízterhelési díj pénzeszköz átadás |
0 |
598 |
598 |
107 |
Kis Bálint Iskola Alapítványtól felhalmozási célú pénz átvétel |
0 |
450 |
450 |
108 |
Körösök Völgye Vidékfejl.Közhasznú E.támogatás megelőlegezés megtérülése |
0 |
1 943 |
1 943 |
109 |
Felhalm átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér államháztartáson kívülről |
3 100 |
8 781 |
8 036 |
110 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
0 |
31 768 |
31 768 |
111 |
Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás |
0 |
0 |
0 |
112 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz. |
0 |
31 768 |
31 768 |
113 |
Felhalmozási bevételek összesen |
41 902 |
146 911 |
124 073 |
4. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016.teljesítés |
|
1 |
Működési célú előző évi maradvány |
0 |
0 |
0 |
2 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
94 544 |
169 308 |
169 308 |
3 |
Határ Győző Városi Könyvtár |
0 |
10 |
10 |
4 |
Közművelődési-Közgyűjteményi Szolgáltató Intézmény |
0 |
30 |
30 |
5 |
Szent Antal Népház |
0 |
0 |
0 |
6 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
0 |
15 000 |
15 000 |
7 |
Térségi Szociális Gondozási Központ |
0 |
0 |
0 |
8 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
0 |
59 |
59 |
9 |
Működési célú előző évi maradvány összesen |
94 544 |
184 407 |
184 407 |
10 |
Felhalmozási célú előző évi maradvány |
0 |
0 |
0 |
11 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
417 940 |
323 029 |
323 029 |
12 |
Határ Győző Városi Könyvtár |
0 |
0 |
0 |
13 |
Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény |
0 |
0 |
0 |
14 |
Szent Antal Népház |
0 |
0 |
0 |
15 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
0 |
5 415 |
5 415 |
16 |
Térségi Szociális Gondozási Központ |
0 |
0 |
0 |
17 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
0 |
0 |
0 |
18 |
Felhalmozási célú előző évi maradvány összesen |
417 940 |
328 444 |
328 444 |
19 |
Maradvány mindösszesen |
512 484 |
512 851 |
512 851 |
20 |
Lekötött bankbetétek megszűntetése |
0 |
400 000 |
1 245 455 |
21 |
ÁH-n belüli megelőlegezések |
0 |
35 912 |
35 912 |
5. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016.teljesítés |
|
1 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
0 |
0 |
0 |
2 |
Személyi juttatás |
361 911 |
421 133 |
345 173 |
3 |
Munkaadókat terhelő járulék |
53 888 |
62 520 |
53 948 |
4 |
Dologi kiadás |
332 125 |
441 077 |
376 052 |
5 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
505 429 |
566 640 |
553 265 |
6 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
153 325 |
184 778 |
176 717 |
7 |
Működési céltartalék |
91 632 |
205 797 |
0 |
8 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
58 655 |
58 966 |
56 014 |
9 |
Működési kiadás összesen |
1 556 965 |
1 940 911 |
1 561 169 |
10 |
Felújítás |
25 250 |
72 289 |
21 652 |
11 |
Beruházás |
177 252 |
168 220 |
113 020 |
12 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
257 140 |
541 312 |
8 765 |
13 |
Felhalmozási kiadás összesen |
459 642 |
781 821 |
143 437 |
14 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
68 901 |
878 443 |
15 |
Tárgyévi kiadás összesen |
2 016 607 |
2 791 633 |
2 583 049 |
16 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
0 |
0 |
0 |
17 |
Személyi juttatás |
139 031 |
143 753 |
139 766 |
18 |
Munkaadókat terhelő járulék |
39 972 |
41 279 |
40 480 |
19 |
Dologi kiadás |
41 752 |
50 269 |
41 436 |
20 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
21 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
4 572 |
4 572 |
4 572 |
22 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
23 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
150 |
123 |
24 |
Működési kiadás összesen |
225 327 |
240 023 |
226 377 |
25 |
Felújítás |
0 |
0 |
0 |
26 |
Beruházás |
0 |
3 750 |
1 462 |
27 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
0 |
0 |
0 |
28 |
Felhalmozási kiadás összesen |
0 |
3 750 |
1 462 |
29 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
30 |
Tárgyévi kiadás összesen |
225 327 |
243 773 |
227 839 |
31 |
Határ Győző Városi Könyvtár |
0 |
0 |
0 |
32 |
Személyi juttatás |
8 656 |
9 195 |
9 161 |
33 |
Munkaadókat terhelő járulék |
2 270 |
2 400 |
2 393 |
34 |
Dologi kiadás |
8 254 |
8 453 |
8 165 |
35 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
36 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
37 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
38 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
39 |
Működési kiadás összesen |
19 180 |
20 048 |
19 719 |
40 |
Felújítás |
0 |
0 |
0 |
41 |
Beruházás |
200 |
385 |
383 |
42 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
0 |
0 |
0 |
43 |
Felhalmozási kiadás összesen |
200 |
385 |
383 |
44 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
45 |
Tárgyévi kiadás összesen |
19 380 |
20 433 |
20 102 |
46 |
Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény |
0 |
0 |
0 |
47 |
Személyi juttatás |
2 409 |
0 |
0 |
48 |
Munkaadókat terhelő járulék |
650 |
0 |
0 |
49 |
Dologi kiadás |
1 245 |
0 |
0 |
50 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
51 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
52 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
53 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
54 |
Működési kiadás összesen |
4 304 |
0 |
0 |
55 |
Felújítás |
0 |
0 |
0 |
56 |
Beruházás |
0 |
0 |
0 |
57 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
0 |
0 |
0 |
58 |
Felhalmozási kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
59 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
60 |
Tárgyévi kiadás összesen |
4 304 |
0 |
0 |
61 |
Szent Antal Népház |
0 |
0 |
0 |
62 |
Személyi juttatás |
9 457 |
9 560 |
9 410 |
63 |
Munkaadókat terhelő járulék |
2 553 |
2 557 |
2 546 |
64 |
Dologi kiadás |
3 800 |
6 020 |
4 491 |
65 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
66 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
67 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
68 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
69 |
Működési kiadás összesen |
15 810 |
18 137 |
16 447 |
70 |
Felújítás |
0 |
0 |
0 |
71 |
Beruházás |
0 |
401 |
294 |
72 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
0 |
0 |
0 |
73 |
Felhalmozási kiadás összesen |
0 |
401 |
294 |
74 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
75 |
Tárgyévi kiadás összesen |
15 810 |
18 538 |
16 741 |
76 |
Kállai Ferenc Kulturális Központ |
0 |
0 |
0 |
77 |
Személyi juttatás |
9 374 |
12 103 |
11 988 |
78 |
Munkaadókat terhelő járulék |
2 531 |
3 407 |
3 334 |
79 |
Dologi kiadás |
11 058 |
20 760 |
19 801 |
80 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
81 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
82 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
83 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
84 |
Működési kiadás összesen |
22 963 |
36 270 |
35 123 |
85 |
Felújítás |
0 |
0 |
0 |
86 |
Beruházás |
0 |
227 |
226 |
87 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
0 |
0 |
0 |
88 |
Felhalmozási kiadás összesen |
0 |
227 |
226 |
89 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
90 |
Tárgyévi kiadás összesen |
22 963 |
36 497 |
35 349 |
91 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
0 |
0 |
0 |
92 |
Személyi juttatás |
71 151 |
72 269 |
64 012 |
93 |
Munkaadókat terhelő járulék |
19 330 |
19 633 |
17 880 |
94 |
Dologi kiadás |
76 669 |
113 128 |
97 530 |
95 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
96 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
97 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
98 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
99 |
Működési kiadás összesen |
167 150 |
205 030 |
179 422 |
100 |
Felújítás |
0 |
0 |
0 |
101 |
Beruházás |
0 |
5 615 |
757 |
102 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
0 |
0 |
0 |
103 |
Felhalmozási kiadás összesen |
0 |
5 615 |
757 |
104 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
105 |
Tárgyévi kiadás összesen |
167 150 |
210 645 |
180 179 |
106 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen |
0 |
0 |
0 |
107 |
Személyi juttatás |
601 989 |
668 013 |
579 510 |
108 |
Munkaadókat terhelő járulék |
121 194 |
131 796 |
120 581 |
109 |
Dologi kiadás |
474 903 |
639 707 |
547 475 |
110 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
505 429 |
566 640 |
553 265 |
111 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
157 897 |
189 350 |
181 289 |
112 |
Működési célú tartalék |
91 632 |
205 797 |
0 |
113 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
58 655 |
59 116 |
56 137 |
114 |
Működési kiadás összesen |
2 011 699 |
2 460 419 |
2 038 257 |
115 |
Felújítás |
25 250 |
72 289 |
21 652 |
116 |
Beruházás |
177 452 |
178 598 |
116 142 |
117 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
257 140 |
541 312 |
8 765 |
118 |
Felhalmozási kiadás összesen |
459 842 |
792 199 |
146 559 |
119 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
68 901 |
878 443 |
120 |
Tárgyévi kiadás összesen |
2 471 541 |
3 321 519 |
3 063 259 |
6. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
|
---|---|---|---|---|---|
Kormányzati funkció |
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016.teljesítés |
|
1 |
063080 |
Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása, üzemeltetése |
0 |
0 |
0 |
2 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
3 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
4 |
Dologi kiadás |
5 814 |
5 814 |
2 435 |
|
5 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
549 |
549 |
549 |
|
6 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
7 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
8 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
9 |
Működési kiadás összesen |
6 363 |
6 363 |
2 984 |
|
10 |
052080 |
Szennyvízcsatorna építése, fenntartása, üzemeltetése |
0 |
0 |
0 |
11 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
12 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
13 |
Dologi kiadás |
0 |
9 500 |
8 833 |
|
14 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
15 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
16 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
17 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
18 |
Működési kiadás összesen |
0 |
9 500 |
8 833 |
|
19 |
051040 |
Települési hulladék kezelése- nem veszélyes hulladék kezelése |
0 |
0 |
0 |
20 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
21 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
22 |
Dologi kiadás |
11 876 |
15 442 |
10 210 |
|
23 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
14 089 |
19 677 |
9 512 |
|
24 |
Működési célú pénzeszközátadás és kölcsön államháztartáson kívülre |
14 632 |
19 036 |
16 155 |
|
25 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
26 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
27 |
Működési kiadás összesen |
40 597 |
54 155 |
35 877 |
|
28 |
045160 |
Helyi közutak üzemeltetése, fenntartása |
0 |
0 |
0 |
29 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
30 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
31 |
Dologi kiadás |
31 795 |
51 313 |
44 725 |
|
32 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
33 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
34 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
35 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
36 |
Működési kiadás összesen |
31 795 |
51 313 |
44 725 |
|
37 |
016080 |
Kiemelt önkormányzati rendezvények |
0 |
0 |
0 |
38 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
39 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
40 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
41 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
42 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
43 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
44 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
45 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
|
46 |
013350 |
Önk.vagyonnal való gazdálkodással kapcs.felad. - Lakó és nem lakóing.bérbeadása, üzemelt. |
0 |
0 |
0 |
47 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
48 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
49 |
Dologi kiadás |
13 341 |
23 261 |
25 974 |
|
50 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
51 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
52 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
53 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
54 |
Működési kiadás összesen |
13 341 |
23 261 |
25 974 |
|
55 |
066010 |
Zöldterület kezelés-parkgondozás |
0 |
0 |
0 |
56 |
Személyi juttatás |
0 |
61 |
60 |
|
57 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
15 |
15 |
|
58 |
Dologi kiadás |
8 002 |
8 202 |
4 604 |
|
59 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
60 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
19 000 |
19 000 |
19 000 |
|
61 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
62 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
63 |
Működési kiadás összesen |
27 002 |
27 278 |
23 679 |
|
64 |
011130 |
Önkormányzati jogalkotás-képviselők |
0 |
0 |
0 |
65 |
Személyi juttatás |
17 203 |
18 537 |
18 435 |
|
66 |
Munkaadókat terhelő járulék |
4 650 |
5 244 |
5 233 |
|
67 |
Dologi kiadás |
0 |
466 |
439 |
|
68 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
69 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
70 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
71 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
72 |
Működési kiadás összesen |
21 853 |
24 247 |
24 107 |
|
73 |
045120 |
Útépítés |
0 |
0 |
0 |
74 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
75 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
76 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
4 800 |
|
77 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
78 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
79 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
80 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
81 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
4 800 |
|
82 |
045161 |
Kerékpárutak üzemeltetése |
0 |
0 |
0 |
83 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
84 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
85 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
88 |
|
86 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
87 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
88 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
89 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
90 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
88 |
|
91 |
016080 |
Kiemelt állami ünnepek |
0 |
0 |
0 |
92 |
Személyi juttatás |
0 |
75 |
75 |
|
93 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
19 |
18 |
|
94 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
95 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
96 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
97 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
98 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
99 |
Működési kiadás összesen |
0 |
94 |
93 |
|
100 |
018010 |
Önkormányzat elszámolása a központi költségvetéssel |
0 |
0 |
0 |
101 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
102 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
103 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
104 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
778 |
779 |
|
105 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
106 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
107 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
108 |
Működési kiadás összesen |
0 |
778 |
779 |
|
109 |
064010 |
Közvilágítás |
0 |
0 |
0 |
110 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
111 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
112 |
Dologi kiadás |
33 594 |
34 003 |
31 679 |
|
113 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
114 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
115 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
116 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
117 |
Működési kiadás összesen |
33 594 |
34 003 |
31 679 |
|
118 |
066020 |
Városgazdálkodás |
0 |
0 |
0 |
119 |
Személyi juttatás |
0 |
3 834 |
3 772 |
|
120 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
1 034 |
1 019 |
|
121 |
Dologi kiadás |
53 950 |
90 019 |
63 301 |
|
122 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
1 500 |
1 500 |
2 615 |
|
123 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
18 840 |
23 234 |
21 906 |
|
124 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
125 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
126 |
Működési kiadás összesen |
74 290 |
119 621 |
92 613 |
|
127 |
900060 |
Forgatási és befektetési célú finanszírozási műveletek |
0 |
0 |
0 |
128 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
129 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
130 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
131 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
486 546 |
538 832 |
538 008 |
|
132 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
133 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
134 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
135 |
Működési kiadás összesen |
486 546 |
538 832 |
538 008 |
|
136 |
031030 |
Közterület rendjének fenntartása-Mezőőri szolgálat |
0 |
0 |
0 |
137 |
Személyi juttatás |
11 123 |
12 301 |
12 301 |
|
138 |
Munkaadókat terhelő járulék |
2 762 |
2 891 |
2 891 |
|
139 |
Dologi kiadás |
2 276 |
1 676 |
1 401 |
|
140 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
141 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
142 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
143 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
144 |
Működési kiadás összesen |
16 161 |
16 868 |
16 593 |
|
145 |
056010 |
Komplex környezetvédelmi programok támogatása |
0 |
0 |
0 |
146 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
147 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
148 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
149 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
150 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
151 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
152 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
153 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
|
154 |
032020 |
Tűz és katasztrófavédelmi tevékenység-tűzoltók |
0 |
0 |
0 |
155 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
156 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
157 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
158 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
159 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
|
160 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
161 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
162 |
Működési kiadás összesen |
5 000 |
5 000 |
5 000 |
|
163 |
032020 |
Tűz és katasztrófavédelmi tevékenység- polgárvédelem |
0 |
0 |
0 |
164 |
Személyi juttatás |
216 |
247 |
246 |
|
165 |
Munkaadókat terhelő járulék |
58 |
67 |
67 |
|
166 |
Dologi kiadás |
935 |
935 |
1 049 |
|
167 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
168 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
169 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
170 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
171 |
Működési kiadás összesen |
1 209 |
1 249 |
1 362 |
|
172 |
047410 |
Ár- és belvízvédelem |
0 |
0 |
0 |
173 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
174 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
175 |
Dologi kiadás |
10 870 |
14 329 |
8 363 |
|
176 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
177 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
2 000 |
4 411 |
4 415 |
|
178 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
179 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
180 |
Működési kiadás összesen |
12 870 |
18 740 |
12 778 |
|
181 |
091140 |
Óvodai nevelés működtetési feladatai |
0 |
0 |
0 |
182 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
183 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
184 |
Dologi kiadás |
0 |
1 043 |
1 042 |
|
185 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
186 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
690 |
690 |
0 |
|
187 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
188 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
189 |
Működési kiadás összesen |
690 |
1 733 |
1 042 |
|
190 |
092120 |
Köznevelési intézmény működtetése |
0 |
0 |
0 |
191 |
Személyi juttatás |
0 |
196 |
0 |
|
192 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
55 |
0 |
|
193 |
Dologi kiadás |
60 000 |
59 150 |
0 |
|
194 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
195 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
30 188 |
31 038 |
0 |
|
196 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
197 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
198 |
Működési kiadás összesen |
90 188 |
90 439 |
0 |
|
199 |
092120 |
Általános Iskolai oktatás 5-8 évfolyam- Kis Bálint Általános Iskola |
0 |
0 |
0 |
200 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
196 |
|
201 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
55 |
|
202 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
16 849 |
|
203 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
204 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
27 115 |
|
205 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
206 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
207 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
44 215 |
|
208 |
091220 |
Általános Iskolai okt.1-4 évfolyam- Rózsahegyi Kálmán Általános Iskola |
0 |
0 |
0 |
209 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
210 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
211 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
18 699 |
|
212 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
213 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
929 |
|
214 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
215 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
216 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
19 628 |
|
217 |
091250 |
Alapfokú művészetoktatás működtetése |
0 |
0 |
0 |
218 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
219 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
220 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
5 024 |
|
221 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
222 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
223 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
224 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
225 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
5 024 |
|
226 |
092260 |
Gimnáziumi oktatás műk.-Kner Imre Gimnázium |
0 |
0 |
0 |
227 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
228 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
229 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
249 |
|
230 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
231 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
3 037 |
|
232 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
233 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
234 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
3 286 |
|
235 |
098022 |
Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység működtetése |
0 |
0 |
0 |
236 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
237 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
238 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
916 |
|
239 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
240 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
241 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
242 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
243 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
916 |
|
244 |
072111 |
Egészségügyi alapellátás |
0 |
0 |
0 |
245 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
246 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
247 |
Dologi kiadás |
0 |
1 512 |
1 511 |
|
248 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
249 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
250 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
251 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
252 |
Összesen: |
0 |
1 512 |
1 511 |
|
253 |
072112 |
Háziorvosi ügyeleti ellátás |
0 |
0 |
0 |
254 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
255 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
256 |
Dologi kiadás |
0 |
13 678 |
13 677 |
|
257 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
258 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
11 988 |
0 |
0 |
|
259 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
260 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
261 |
Működési kiadás összesen |
11 988 |
13 678 |
13 677 |
|
262 |
076062 |
Települési egészségügyi feladatok-szúnyoggyérítés, rágcsálóirtás |
0 |
0 |
0 |
263 |
Személyi juttatás |
0 |
202 |
202 |
|
264 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
49 |
48 |
|
265 |
Dologi kiadás |
9 309 |
9 958 |
7 269 |
|
266 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
1 802 |
1 802 |
1 802 |
|
267 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
268 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
269 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
270 |
Működési kiadás összesen |
11 111 |
12 011 |
9 321 |
|
271 |
102031 |
Időskorúak nappali ellátása |
0 |
0 |
0 |
272 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
273 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
274 |
Dologi kiadás |
0 |
902 |
902 |
|
275 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
276 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
277 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
278 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
279 |
Működési kiadás összesen |
0 |
902 |
902 |
|
280 |
104031 |
Gyermekek napközbeni ellátása-Bölcsődei ellátás |
0 |
0 |
0 |
281 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
282 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
283 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
284 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
285 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
4 420 |
4 420 |
4 396 |
|
286 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
287 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
288 |
Működési kiadás összesen |
4 420 |
4 420 |
4 396 |
|
289 |
104051 |
Gyermekvédelmi pénzbeli és term.ellátások (önkorm-i segély gyermek jogán) |
0 |
0 |
0 |
290 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
291 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
292 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
293 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
294 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
295 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
296 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
2 000 |
9 071 |
7 070 |
|
297 |
Működési kiadás összesen |
2 000 |
9 071 |
7 070 |
|
298 |
106020 |
Lakásfenntartással, lakhatással összefüggő ellátások (telep. tám.-lakhatáshoz kapcs.) |
0 |
0 |
0 |
299 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
300 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
301 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
302 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
303 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
304 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
305 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
28 080 |
28 080 |
0 |
|
306 |
Működési kiadás összesen |
28 080 |
28 080 |
0 |
|
307 |
107060 |
Egyéb szociális pénzbeli ellátás - Átmeneti segély (önkormányzati segély) |
0 |
0 |
0 |
308 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
309 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
310 |
Dologi kiadás |
0 |
200 |
245 |
|
311 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
312 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
313 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
314 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
4 000 |
5 240 |
48 944 |
|
315 |
Működési kiadás összesen |
4 000 |
5 440 |
49 189 |
|
316 |
107060 |
Települési támogatás-gyógyszerkiadás |
0 |
0 |
0 |
317 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
318 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
319 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
320 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
321 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
322 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
323 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
5 800 |
5 800 |
0 |
|
324 |
Működési kiadás összesen |
5 800 |
5 800 |
0 |
|
325 |
107060 |
Egyéb szoc.pénzbeli ell.-Temetési segély (önkorm-i segély temetési kiadásokra) |
0 |
0 |
0 |
326 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
327 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
328 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
329 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
330 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
331 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
332 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
5 000 |
5 000 |
0 |
|
333 |
Működési kiadás összesen |
5 000 |
5 000 |
0 |
|
334 |
107060 |
Egyéb szoc.pénzbeli ell. - köztemetés |
0 |
0 |
0 |
335 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
336 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
337 |
Dologi kiadás |
0 |
55 |
0 |
|
338 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
339 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
340 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
341 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
3 000 |
3 000 |
0 |
|
342 |
Működési kiadás összesen |
3 000 |
3 055 |
0 |
|
343 |
107060 |
Egyéb szoc.természetbeni ellátás - közgyógy |
0 |
0 |
0 |
344 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
345 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
346 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
347 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
348 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
349 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
350 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
75 |
75 |
0 |
|
351 |
Működési kiadás összesen |
75 |
75 |
0 |
|
352 |
107060 |
Egyéb szoc.pénzbeli ell. - idősek |
0 |
0 |
0 |
353 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
354 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
355 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
356 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
357 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
358 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
359 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
2 700 |
2 700 |
0 |
|
360 |
Működési kiadás összesen |
2 700 |
2 700 |
0 |
|
361 |
061030 |
Lakáshoz jutást segtítő támogatások - Fiatal házasok lakáskölcsöne és elemi kár |
0 |
0 |
0 |
362 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
363 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
364 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
365 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
366 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
367 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
368 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
8 000 |
0 |
0 |
|
369 |
Működési kiadás összesen |
8 000 |
0 |
0 |
|
370 |
911410 |
Családsegítés |
0 |
0 |
0 |
371 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
372 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
373 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
374 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
375 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
376 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
377 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
378 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
|
379 |
086020 |
Helyi közösségi tér biztosítása-IKSZT |
0 |
0 |
0 |
380 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
381 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
382 |
Dologi kiadás |
0 |
148 |
146 |
|
383 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
384 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
8 647 |
3 967 |
|
385 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
386 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
387 |
Működési kiadás összesen |
0 |
8 795 |
4 113 |
|
388 |
041237 |
Közfoglalkoztatás-menedzsment |
0 |
0 |
0 |
389 |
Személyi juttatás |
10 772 |
10 984 |
||
390 |
Munkaadókat terhelő járulék |
2 866 |
2 866 |
||
391 |
Dologi kiadás |
13 774 |
13 774 |
||
392 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
393 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
394 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
395 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
396 |
Működési kiadás összesen |
27 412 |
27 624 |
0 |
|
397 |
041233 |
Hosszabb közf.-egyéb közf.16.06 hónaptól foglalk. |
0 |
0 |
0 |
398 |
Személyi juttatás |
0 |
53 888 |
||
399 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
7 276 |
||
400 |
Dologi kiadás |
0 |
864 |
||
401 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
402 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
403 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
404 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
405 |
Működési kiadás összesen |
0 |
62 028 |
0 |
|
406 |
041237 |
Mezőgazdasági közfoglalkoztatás - 2014-ről áthúzódó |
0 |
0 |
0 |
407 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
408 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
409 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
410 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
411 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
412 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
413 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
414 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
|
415 |
041237 |
Asztalos közmunka 2014-ről áthúzódó |
0 |
0 |
0 |
416 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
417 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
418 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
419 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
420 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
421 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
422 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
423 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
|
424 |
041233 |
Rövid távú közmunka 2015-ről áthúzódó(15.11.01-16.02.29,15.12.31-16.06.29.) |
0 |
0 |
0 |
425 |
Személyi juttatás |
37 135 |
35 124 |
47 319 |
|
426 |
Munkaadókat terhelő járulék |
5 014 |
4 466 |
6 592 |
|
427 |
Dologi kiadás |
2 156 |
2 156 |
5 060 |
|
428 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
943 |
3 502 |
0 |
|
429 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
430 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
431 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
432 |
Működési kiadás összesen |
45 248 |
45 248 |
58 971 |
|
433 |
041237 |
Belvíz, mg, mg-i út, közút, helyi s. közmunka 2015-ről áthúzódó |
0 |
0 |
0 |
434 |
Személyi juttatás |
67 113 |
67 113 |
||
435 |
Munkaadókat terhelő járulék |
9 060 |
9 060 |
||
436 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
437 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
438 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
439 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
440 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
441 |
Működési kiadás összesen |
76 173 |
76 173 |
0 |
|
442 |
041233 |
Mezőgazdasági közfoglalkoztatás (önk.tul.földek művelése - dologi) |
0 |
0 |
0 |
443 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
444 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
445 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
446 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
447 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
448 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
449 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
450 |
Működési kiadás összesen |
0 |
0 |
0 |
|
451 |
041237 |
Közfoglalkoztatás 2016-ban induló(mg., közút, bio, helyi sajátosság, mg-i földút, belvíz, hulladék és útőr) |
0 |
0 |
0 |
452 |
Személyi juttatás |
218 349 |
218 349 |
262 346 |
|
453 |
Munkaadókat terhelő járulék |
29 478 |
29 478 |
38 010 |
|
454 |
Dologi kiadás |
57 815 |
57 815 |
76 326 |
|
455 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
456 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
457 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
458 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
459 |
Működési kiadás összesen |
305 642 |
305 642 |
376 682 |
|
460 |
081030 |
Sportlétesítmények működtetése |
0 |
0 |
0 |
461 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
462 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
463 |
Dologi kiadás |
0 |
27 |
26 |
|
464 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
465 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
6 000 |
6 000 |
6 000 |
|
466 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
467 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
468 |
Működési kiadás összesen |
6 000 |
6 027 |
6 026 |
|
469 |
081061 |
Fürdő |
0 |
0 |
0 |
470 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
471 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
472 |
Dologi kiadás |
9 890 |
9 890 |
8 107 |
|
473 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
474 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
36 367 |
36 367 |
33 389 |
|
475 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
476 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
477 |
Működési kiadás összesen |
46 257 |
46 257 |
41 496 |
|
478 |
081045 |
Szabadidősport tevékenység támogatása |
0 |
0 |
0 |
479 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
480 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
481 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
482 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
483 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
13 000 |
13 000 |
|
484 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
485 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
486 |
Működési kiadás összesen |
0 |
13 000 |
13 000 |
|
487 |
084031 |
Civil szervezetek támogatása |
0 |
0 |
0 |
488 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
489 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
490 |
Dologi kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
491 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
492 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
9 529 |
14 208 |
|
493 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
494 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
495 |
Működési kiadás összesen |
0 |
9 529 |
14 208 |
|
496 |
086090 |
Mindenféle egyéb szabadidős szolg.(testv.kapcs., óv. sportnap, Kihívás n.) |
0 |
0 |
0 |
497 |
Személyi juttatás |
0 |
189 |
188 |
|
498 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
499 |
Dologi kiadás |
2 000 |
4 151 |
4 149 |
|
500 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
501 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
206 |
0 |
|
502 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
503 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
504 |
Működési kiadás összesen |
2 000 |
4 546 |
4 337 |
|
505 |
013320 |
Köztemető fenntartás és működtetés |
0 |
0 |
0 |
506 |
Személyi juttatás |
0 |
0 |
0 |
|
507 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
508 |
Dologi kiadás |
4 728 |
10 492 |
7 654 |
|
509 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
510 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
4 200 |
4 200 |
4 200 |
|
511 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
512 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
513 |
Működési kiadás összesen |
8 928 |
14 692 |
11 854 |
|
514 |
056010 |
Komplex pénzügyi programok |
0 |
0 |
0 |
515 |
Személyi juttatás |
0 |
33 |
33 |
|
516 |
Munkaadókat terhelő járulék |
0 |
0 |
0 |
|
517 |
Dologi kiadás |
0 |
302 |
300 |
|
518 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
0 |
0 |
0 |
|
519 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
0 |
0 |
0 |
|
520 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
521 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
0 |
0 |
0 |
|
522 |
Működési kiadás összesen |
0 |
335 |
333 |
|
523 |
Összesen: |
0 |
0 |
0 |
|
524 |
Személyi juttatás |
361 911 |
421 133 |
345 173 |
|
525 |
Munkaadókat terhelő járulék |
53 888 |
62 520 |
53 948 |
|
526 |
Dologi kiadás |
332 125 |
441 077 |
376 052 |
|
527 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
505 429 |
566 640 |
553 265 |
|
528 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
153 325 |
184 778 |
176 717 |
|
529 |
Működési célú tartalék |
0 |
0 |
0 |
|
530 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
58 655 |
58 966 |
56 014 |
|
531 |
Működési kiadás összesen |
1 465 333 |
1 735 114 |
1 561 169 |
7. melléklet
A |
B |
C |
|
---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
|
1 |
Polgármesteri alap |
600 |
0 |
2 |
Kitüntetési alap |
400 |
0 |
3 |
Civil alap |
4 990 |
0 |
4 |
Sport alap |
13 000 |
0 |
5 |
Idegenforgalmi alap |
3 200 |
320 |
6 |
Városi rendezvényekre elkülönített keret (Sajt és Túró 4700, Aug. 20. 1000 nemzeti ünnepek 350, besenyszegi gyereknap 150…stb) |
6 200 |
0 |
7 |
Rádió Sun részére pénzeszközátadás |
240 |
0 |
8 |
GYÜSZ-TE részére peszk.átad működés TDM |
4 047 |
0 |
9 |
GYÜSZ-TE megállapodás alapján többlet támogatás |
1 500 |
0 |
10 |
Talajterhelési díj |
500 |
500 |
11 |
Kállai adomány |
10 000 |
9 850 |
12 |
Körös szögi Kistérség 2016. évi hj. |
660 |
0 |
13 |
Körös szögi Kistérség 2016. évi műk.hj. Hulladékgazd.rendszer |
1 625 |
0 |
14 |
Körös szögi Nonprofit Kft. Üzemeltetési hj. |
6 476 |
0 |
15 |
IKSZT működési plusz igény |
4 600 |
0 |
16 |
Oktatási vagyon működtetése dologi tartalék |
10 000 |
10 000 |
17 |
Belső ellenőri feladatok |
2 700 |
260 |
18 |
Önkormányzati ingatlanok karbantartására |
5 000 |
5 000 |
19 |
Életveszélyessé vált ingatlanok bontási ktg-e |
3 000 |
3 000 |
20 |
Nyomda Múzeum nyitva tartásának biztosítása |
900 |
0 |
21 |
Egyéb közfoglalkoztatás önerő |
2 460 |
0 |
22 |
Képviselői tiszteletdíjról lemondás |
1 521 |
0 |
23 |
Labor működésének támogatása |
5 400 |
272 |
24 |
Körösök Völgye Vidékfejl.Közhasznú Egyesület támogatás megelőlegezés |
1 371 |
0 |
25 |
2017. évi XIX. Nemzetközi Sajt és Túrófesztivál megrendezésére |
0 |
500 |
26 |
Támogató szolgálat teljesítménytámogatása visszafizetési köt. |
0 |
4 984 |
27 |
TOP 5.1.2.Foglalkoztatási program támogatási előlege |
0 |
13 906 |
28 |
Közmunkaprogramban készletértékesítés, termény, seprű, homoktövis, stb. |
0 |
11 304 |
29 |
Kukoricaértékesítés |
0 |
3 857 |
30 |
Adóbevétel többlet |
0 |
64 990 |
31 |
Többletbevétel |
0 |
14 283 |
32 |
ÁFA visszatér.-Körös-szögi kist.48418, DAOP Kondoros 14353 |
0 |
62 771 |
33 |
Állami tám.visszafizetési kötelezettség |
0 |
0 |
34 |
2015. évről áthúzódó bérkompenzáció |
1 242 |
0 |
35 |
Működési céltartalék összesen |
91 632 |
205 797 |
8. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. eredeti ei. |
2016.V.mód.ei. |
2016. teljesítés |
|
1 |
Felújítások |
0 |
0 |
0 |
2 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
25 250 |
72 289 |
21 652 |
3 |
Járda felújítás |
8 000 |
8 000 |
0 |
4 |
Buszmegállók felújítása (Stop, Bajcsy) |
1 500 |
1 500 |
1 905 |
5 |
Vízmű rekonstrukciós munkák |
12 000 |
45 063 |
0 |
6 |
Pájer Kemping tetőteres faház tetőhéjazat felújítása |
0 |
430 |
429 |
7 |
Rózsahegyi energetikai tervdokumentáció |
0 |
2 496 |
2 495 |
8 |
Járási hivatal tetőfelújítás |
0 |
0 |
2 565 |
9 |
Gyepmesteri telep felújítása |
0 |
9 450 |
9 248 |
10 |
Révzugi zöldhulladék kezelő telep kialakítása |
0 |
0 |
0 |
11 |
Szivárvány Óvoda nyílászáró csere |
0 |
1 600 |
1 600 |
12 |
Mirhóháti 11. felújítása |
3 400 |
3 400 |
3 410 |
13 |
Kner téri szökőkút felújítása |
350 |
350 |
0 |
14 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
0 |
0 |
0 |
15 |
Határ Győző Városi Könyvtár |
0 |
0 |
0 |
16 |
Informatikai eszközök felújítása |
0 |
0 |
0 |
17 |
Egyéb tárgyi eszközök felújítása |
0 |
0 |
0 |
18 |
Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény |
0 |
0 |
0 |
19 |
Katona J.Műv.ház tető és csatorna javítás |
0 |
0 |
0 |
20 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
0 |
0 |
0 |
21 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzat felújítások összesen |
25 250 |
72 289 |
21 652 |
22 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
23 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
0 |
0 |
0 |
24 |
Népliget és Erzsébet liget rendezése |
1 500 |
1 500 |
0 |
25 |
Parkosítás |
1 500 |
1 500 |
0 |
26 |
Gyalogátkelőhely építés(Öregszőlő) |
2 500 |
1 982 |
1 969 |
27 |
Útbaigazító táblák kihelyezése, árpád úti parkoló, sportcsarnok járda |
500 |
500 |
387 |
28 |
Közlekedés biztonsági felmérés, javítás |
2 000 |
2 000 |
1 524 |
29 |
Közvilágítási hálózat bővítése |
5 000 |
5 000 |
0 |
30 |
Köztemetők körbekerítése, ravatalozó felújítása |
5 000 |
1 736 |
1 736 |
31 |
Ünnepi díszvilágítás |
2 500 |
0 |
0 |
32 |
Révzugi zöldhulladék kezelő telep kialakítása |
2 000 |
2 000 |
0 |
33 |
Ipartelep úton kerékpárút építés |
500 |
500 |
0 |
34 |
Informatikai fejlesztés, szerver csere |
11 080 |
7 400 |
7 236 |
35 |
Térfigyelő kamerarendszer beszerzése |
3 600 |
3 600 |
3 378 |
36 |
Sport infrasturktúra fejlesztése |
15 000 |
15 000 |
0 |
37 |
TOP és egyéb pályázati előkészítés, tervezés |
30 000 |
22 191 |
15 473 |
38 |
Gyepmesteri telep fejlesztése |
12 000 |
0 |
0 |
39 |
Játszótér építése |
5 000 |
5 840 |
900 |
40 |
Zöldterület kezelés fejlesztése |
5 000 |
5 000 |
2 811 |
41 |
Közbeszerzési díjak |
500 |
500 |
0 |
42 |
Bánomkerti záportározó rendezése |
0 |
0 |
0 |
43 |
E-közmű nyilvántartás készítés |
1 000 |
1 000 |
0 |
44 |
Infokommunikációs helyi gazdaság támogatási program |
1 000 |
1 000 |
0 |
45 |
Gyomai szabadstrand rendezése |
1 900 |
1 470 |
0 |
46 |
Selyem út 124. fűtés és vizesblokk átalakítása |
600 |
600 |
0 |
47 |
Selyem út 124. elektromos hálózat felújítása |
0 |
0 |
0 |
48 |
Könyvtár kialakítás és vagyon ellentételezés |
18 000 |
18 093 |
18 093 |
49 |
Gépkocsi beszerzés |
3 500 |
5 100 |
5 100 |
50 |
Hatház utcai átjáró védőkorlát csere |
2 300 |
2 300 |
0 |
51 |
Kapcsolószekrény beszerzés szivattyútelep üzemeltetése |
935 |
1 870 |
935 |
52 |
Autóbusz pályaudvar tervezése |
1 778 |
1 778 |
1 778 |
53 |
Kodálytól Hídfőig kerékpárút építés csapadékvíz elvezető csatorna terv |
331 |
331 |
261 |
54 |
Öregszőlői ivóvízhálózat bővítése |
3 000 |
3 000 |
0 |
55 |
Öregszőlői útalap építés vagy saját erő |
6 000 |
0 |
0 |
56 |
Rózsahegyi energetikai tervdok. |
2 496 |
3 000 |
2 985 |
57 |
Zöldpark Kft. tőkeemelés |
2 500 |
2 500 |
2 500 |
58 |
Hang-és fénytechnikai eszközök beszerzése (Közműv.érdekeltségnövelő támogatás önerő) |
1 080 |
1 080 |
1 080 |
59 |
Közmunka programok kis-, nagyértékű tárgyi eszk., jármű besz.és egyéb beruházás |
24 802 |
26 878 |
26 872 |
60 |
Ipari park telekvásárlás |
0 |
4 000 |
4 000 |
61 |
Területvásárlás |
0 |
1 500 |
1 500 |
62 |
Szivárvány Óvoda nyílászáró csere |
0 |
0 |
0 |
63 |
Bárka Látogató Központba makettgyűjtemény |
0 |
700 |
700 |
64 |
Műfüves pálya kialakítása |
0 |
8 405 |
8 404 |
65 |
Oktatási intézmények kisértékű tárgyi eszköz beszerzés |
0 |
1 437 |
1 431 |
66 |
TOP 1.4.1.A foglalkoztatás és életminőség javítása projekt -Óvoda épület bővítése |
0 |
1 207 |
1 207 |
67 |
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés, közterületfelügyelet, polgárvédelem |
0 |
146 |
144 |
68 |
Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés szivattyú, gumiabroncs, stiplimaró, fotoállvány |
0 |
500 |
336 |
69 |
Rózsakert Idősek Otthona és Hősök tere parkoló építése, úttervek, buszváró |
0 |
4 076 |
280 |
70 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal-irodabútor, és kisértékű te. beszerzés |
850 |
3 750 |
1 462 |
71 |
Határ Győző Városi Könyvtár (kisértékű tárgyi eszk.besz.) |
200 |
385 |
383 |
72 |
Kállai Ferenc Kulturális Központ |
0 |
227 |
226 |
73 |
Szent Antal Népház |
0 |
401 |
294 |
74 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
0 |
5 615 |
757 |
75 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzat beruházások összesen |
177 452 |
178 598 |
116 142 |
76 |
Egyéb felhalmozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
77 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
0 |
0 |
0 |
78 |
Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások |
12 268 |
13 341 |
2 911 |
79 |
Gyomaendrőd-Nagyvárad vasútvonal terv.pály-ra fejl.c.pe.átadás |
4 137 |
4 137 |
0 |
80 |
Települési szeméttelep rekultivációs pogram a Körös-szögben tagi hozzájárulás |
1 282 |
1 282 |
94 |
81 |
KÖZOP kerékpárút ép.támogatás visszafizetése |
2 595 |
2 595 |
2 595 |
82 |
Rózsakert Idősek Otthona felújításánál támogatás visszafizetése |
32 |
32 |
0 |
83 |
Tanyagondnoki szolgálat eszközbeszerzés pályázat tám.és önerő átadása Társulás részére |
2 222 |
2 222 |
0 |
84 |
Gyomaendrőd-Csárdasz-Hunya Kistérségi Társulásnak átadott pály.pe. |
0 |
222 |
222 |
85 |
TOP 4.2.1.Blaha u.2-6. Idősek Otthona felújítás tervre pe.átadás Társulásnak |
0 |
286 |
0 |
86 |
Család és gyermekjóléti Központ kialakítása pályázati tám.átadása Társulás részére |
2 000 |
0 |
0 |
87 |
Járási hivatal tetőfelújítására pénzeszköz átadás |
0 |
2 565 |
0 |
88 |
Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
9 993 |
12 673 |
5 174 |
89 |
Első lakáshozjutók támogatása |
0 |
1 500 |
320 |
90 |
TDM pályázat (GINOP-1.3.4-15) önkormányzati önerő (nyertes pályázat esetén) |
3 659 |
3 659 |
0 |
91 |
Liget Fürdő tender és kiviteli terv elkészítésére pénzeszközátadás |
0 |
1 180 |
585 |
92 |
Szennyvízcsatlakozás pályázat lakosság részére |
2 334 |
2 334 |
669 |
93 |
Környezetvédelmi alap |
4 000 |
4 000 |
3 600 |
94 |
Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása-lakáshitel, elemi kárra |
0 |
6500 |
680 |
95 |
Felhalmozási céltartalék |
234 879 |
508 798 |
0 |
96 |
Fürdő pályázat saját erő |
10 000 |
8 820 |
0 |
97 |
Öregszőlő településképének javítása, középület korszerűsítés pályázat önerő |
0 |
5 645 |
0 |
98 |
Kondoros Önkormányzattól átvett pénzeszköz-Belvíz III.maradvány elszám. 9801 E Ft |
0 |
6 601 |
0 |
99 |
Kis B.Iskola sportudvar fejlesztés 3518 E Ft, járdafelújítás 5279 E Ft pályázat önerő |
0 |
8 797 |
0 |
100 |
Étkeztetési fejlesztések támogatása pályázat saját erő 1671-Eft támogatás 28.551-EFt |
0 |
30 222 |
0 |
101 |
Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégiák (CLLD) pályázat saját erő |
0 |
0 |
0 |
102 |
EFOP 3.3.2-16. Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért pály. Saját erő |
0 |
1 448 |
0 |
103 |
Bűnmegelőlegezési projektek megvalósítása pályázat saját erő |
0 |
20 |
0 |
104 |
Közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, és önerő összege |
0 |
3 217 |
0 |
105 |
DAOP 2.1.1. |
0 |
1 020 |
0 |
106 |
GINOP 7.1.2. pályázat -Vizitúra útvonal megállóhely |
0 |
991 |
0 |
107 |
TOP és egyéb pályázati saját erő |
224 879 |
442 017 |
0 |
108 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzat egyéb fejlesztési kiadások összesen |
257 140 |
541 312 |
8 765 |
109 |
Finanszírozási kiadások |
0 |
0 |
0 |
110 |
Államháztartáson belüli megelőlegezés visszafizetése |
0 |
68 901 |
32 988 |
111 |
Pénzeszközök lekötött bankbetétként elhelyezése |
0 |
0 |
845 455 |
112 |
Finanszírozási kiadások összesen |
0 |
68 901 |
878 443 |
9. melléklet
A |
B |
|
---|---|---|
1 |
Megnevezés |
összeg |
2 |
Helyi adóból származó bevétel |
435 163 |
3 |
Önkorm. vagyon ért.és hasznosításából szárm.bev. |
89 920 |
4 |
Osztalék, konc. Díj és hozambevétel |
2 |
5 |
Tárgyi eszk.és immat. Javak értékes-ből szárm.bev. |
5 583 |
6 |
Bírság, pótlék és díjbevétel |
3 513 |
7 |
Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés |
0 |
8 |
Összes saját bevétel |
534 181 |
9 |
Lehetséges adósságvállalás felső határa |
267 091 |
10 |
Adósságot keletkeztető ügylet |
0 |
11 |
Adósságállomány alakulása 2016. december 31.-én |
0 |
10. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
|
megnevezés |
2016. engedélyezett átlaglétszám (fő) |
Módosítás |
2016. engedélyezett átlaglétszám (fő) |
2016. statisztikai átlaglétszám (fő) |
|
1 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
||||
2 |
-Polgármester |
1 |
1 |
1 |
|
3 |
-mezőőr (közalkalmazotti létszám) |
5 |
5 |
5 |
|
4 |
-közmunkaprogram irányítás dolgozói-Mt. |
5 |
5 |
5 |
|
5 |
-intézményektől átvett dolgozó (GYES-en) |
1 |
1 |
1 |
|
6 |
-Közmunkaprogramban dolgozók száma |
329 |
329 |
329 |
|
8 |
-Közoktatási intézményekben dolgozó technikai létszám |
0 |
1 |
1 |
0 |
9 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
||||
10 |
-köztisztviselői létszám Gye. |
43 |
43 |
42 |
|
11 |
-Gyesen lévő köztisztviselő Gye. |
1 |
1 |
1 |
|
12 |
-kisegítő (munka törvénykönyve alapján fogl.) Gye. |
2 |
2 |
2 |
|
13 |
-csárdaszállási kirendeltségen köztisztviselői létszám |
3 |
3 |
3 |
|
14 |
-hunyai kirendeltségen köztisztviselői létszám |
3 |
3 |
3 |
|
15 |
Határ Győző Városi Könyvtár-közalkalmazott |
4 |
4 |
4 |
|
16 |
Közművelődési-Közgyűjteményi és Szolgáltató Intézmény-közalkalmazott |
1 |
1 |
0 |
|
17 |
Szent Antal Népház-közalkalmazott |
4 |
4 |
5 |
|
18 |
Kállai Ferenc Kulturális Központ-közalkalmazott |
5 |
5 |
6 |
|
19 |
Városi Egészségügyi Intézmény-közalkalmazott |
27 |
27 |
20 |
|
20 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen |
434 |
1 |
435 |
427 |
11. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
O |
P |
|
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
Módosított ei. |
Teljesítés |
2 |
Nyitó egyenleg |
929 801 |
905 651 |
871 241 |
982 021 |
982 882 |
833 581 |
691 107 |
566 443 |
508 340 |
526 634 |
455 584 |
417 317 |
929 801 |
||
3 |
Bevételek: |
|||||||||||||||
4 |
1. Intézményi működési bevétel |
5 725 |
5 725 |
5 725 |
8 259 |
5 725 |
5 725 |
8 725 |
9 485 |
9 485 |
8 000 |
9 485 |
16 909 |
98 973 |
161 758 |
158 182 |
5 |
2.Műk.célú tám., átvett peszk. |
60 967 |
60 717 |
60 967 |
52 588 |
39 627 |
39 474 |
40 627 |
40 627 |
40 627 |
40 627 |
40 642 |
41 433 |
558 923 |
674 821 |
653 463 |
6 |
3.Közhatalmi bevételek |
0 |
0 |
147 452 |
25 000 |
0 |
0 |
0 |
147 542 |
30 000 |
31 266 |
381 260 |
447 933 |
447 929 |
||
7 |
4.Önkorm.műk.ktgvetési tám. |
74 247 |
74 247 |
74 247 |
74 247 |
74 247 |
61 286 |
74 247 |
74 247 |
74 247 |
74 247 |
74 247 |
74 243 |
877 999 |
939 720 |
939 720 |
8 |
5. Felhalmozási bevétel |
6 000 |
6 000 |
12 000 |
14 232 |
7 196 |
||||||||||
9 |
6. Felh.célú tám., átvett peszk. |
1 500 |
2 000 |
8 267 |
8 267 |
8 268 |
1 600 |
29 902 |
134 292 |
118 490 |
||||||
10 |
7. Bevételek (1.+…+6.) |
140 939 |
140 689 |
288 391 |
167 594 |
121 599 |
114 752 |
131 866 |
138 627 |
271 901 |
152 874 |
125 974 |
163 851 |
1 959 057 |
2 372 756 |
2 324 980 |
11 |
8. Finanszírozási művelet |
948 763 |
1 794 218 |
|||||||||||||
12 |
9. Bevétel mindösszesen (Nyitó+7.+8.) |
1 070 740 |
1 046 340 |
1 159 632 |
1 149 615 |
1 104 481 |
948 333 |
822 973 |
705 070 |
780 241 |
679 508 |
581 558 |
581 168 |
2 888 858 |
3 321 519 |
4 119 198 |
13 |
Kiadások: |
0 |
||||||||||||||
14 |
10. Személyi juttatás |
53 952 |
53 952 |
53 952 |
53 613 |
51 402 |
51 402 |
47 287 |
47 287 |
47 287 |
47 287 |
47 287 |
47 281 |
601 989 |
668 013 |
579 510 |
15 |
11. Munkaadót terhelő járulékok |
10 922 |
10 932 |
10 932 |
10 642 |
10 287 |
10 287 |
9 532 |
9 532 |
9 532 |
9 532 |
9 532 |
9 532 |
121 194 |
131 796 |
120 581 |
16 |
12. Dologi kiadás |
43 737 |
43 737 |
42 409 |
36 000 |
36 883 |
36 883 |
36 883 |
33 737 |
41 552 |
40 737 |
38 184 |
44 161 |
474 903 |
639 707 |
547 475 |
17 |
13. Műk.c.tám., pénzeszk.átadás |
51 590 |
51 590 |
51 590 |
51 590 |
56 590 |
56 590 |
56 590 |
51 636 |
63 580 |
57 990 |
56 000 |
57 990 |
663 326 |
755 990 |
734 554 |
18 |
14. Ellátottak pénzbeli juttatásai |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 888 |
4 887 |
58 655 |
59 116 |
56 137 |
19 |
15. Működési kiadás (10.+…+14.) |
165 089 |
165 099 |
163 771 |
156 733 |
160 050 |
160 050 |
155 180 |
147 080 |
166 839 |
160 434 |
155 891 |
163 851 |
1 920 067 |
2 254 622 |
2 038 257 |
20 |
16. Működési c. tartalék |
10 000 |
10 440 |
10 000 |
13 350 |
9 176 |
9 350 |
8 000 |
4 616 |
8 350 |
8 350 |
91 632 |
205 797 |
0 |
||
21 |
17. Műk.kiad.mössz.(15.+16.) |
165 089 |
175 099 |
174 211 |
166 733 |
173 400 |
169 226 |
164 530 |
155 080 |
171 455 |
168 784 |
164 241 |
163 851 |
2 011 699 |
2 460 419 |
2 038 257 |
22 |
18. Felújítás |
0 |
3 400 |
9 500 |
0 |
4 000 |
4 000 |
4 350 |
0 |
25 250 |
72 289 |
21 652 |
||||
23 |
19. Beruházás |
0 |
35 000 |
35 000 |
35 000 |
37 650 |
24 802 |
10 000 |
177 452 |
178 598 |
116 142 |
|||||
24 |
20. Egyéb felhalmozási kiadás |
53 000 |
53 000 |
53 000 |
53 000 |
45 140 |
257 140 |
541 312 |
8 765 |
|||||||
25 |
19. Felh. kiadás mindössz. |
0 |
0 |
3 400 |
0 |
97 500 |
88 000 |
92 000 |
41 650 |
82 152 |
55 140 |
0 |
0 |
459 842 |
792 199 |
146 559 |
26 |
20.Finanszírozási kiadások |
0 |
68 901 |
878 443 |
||||||||||||
27 |
21.Kiadás mindösszesen (17.+19.) |
165 089 |
175 099 |
177 611 |
166 733 |
270 900 |
257 226 |
256 530 |
196 730 |
253 607 |
223 924 |
164 241 |
163 851 |
2 471 541 |
3 321 519 |
3 063 259 |
28 |
22.Bevétel,kiadás egyenlege |
905 651 |
871 241 |
982 021 |
982 882 |
833 581 |
691 107 |
566 443 |
508 340 |
526 634 |
455 584 |
417 317 |
417 317 |
417 317 |
0 |
1 055 939 |
12. melléklet
A |
B |
C |
|
---|---|---|---|
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
||
1 |
Kistérségi start mintaprogram (2016.03.hó-2017.02.29) és egyéb év közben indult programok |
71 594 |
71 594 |
2 |
Forrásai |
||
3 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
71 594 |
71 594 |
4 |
Saját erő |
0 |
0 |
5 |
|||
6 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
7 |
Támogató szolgálat állami támogatás visszautalása |
4 984 |
4 984 |
8 |
Forrásai |
||
9 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
4 984 |
4 984 |
10 |
|||
11 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
12 |
Körösök Völgye Vidékfejlesztési Közhasznú Egyesület részére kölcsön |
1 534 |
1 534 |
13 |
Forrásai |
||
14 |
Támogatás |
0 |
|
15 |
Saját erő |
1 534 |
1 534 |
16 |
|||
17 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
18 |
2016. évről áthúzódó dologi kiadások |
9 123 |
9 123 |
19 |
Forrásai |
||
20 |
Önkormányzati saját erő |
9 123 |
9 123 |
21 |
|||
22 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
23 |
GINOP-7.1.2 Lapátos pályázat |
991 |
991 |
24 |
Forrásai |
||
25 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
991 |
991 |
26 |
Saját erő |
0 |
0 |
27 |
|||
28 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
29 |
TOP-5.1.2 Foglalkoztatási paktum pályázat |
13 906 |
13 906 |
30 |
Forrásai |
||
31 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
13 906 |
13 906 |
32 |
Saját erő |
0 |
0 |
33 |
|||
34 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
35 |
Bűnmegelőzési pályázat |
428 |
428 |
36 |
Forrásai |
||
37 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
428 |
428 |
38 |
Saját erő |
0 |
0 |
39 |
|||
40 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
41 |
Közvilágítási hálózat bővítése |
3 836 |
3 836 |
42 |
Forrásai |
||
43 |
Önkormányzati saját erő |
3 836 |
3 836 |
44 |
|||
45 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
46 |
Szivárvány Óvoda fűtési rendszer felújítása |
708 |
708 |
47 |
Forrásai |
||
48 |
Támogatás |
0 |
0 |
49 |
Saját erő |
708 |
708 |
50 |
|||
51 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
52 |
Öredszőlő útépítés terv |
889 |
889 |
53 |
Forrásai |
||
54 |
Önkormányzati saját erő |
889 |
889 |
55 |
|||
56 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
57 |
Konyha fejlesztés pályázat |
30 222 |
30 222 |
58 |
Forrásai |
||
59 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
28 551 |
28 551 |
60 |
Saját erő |
1 671 |
1 671 |
61 |
|||
62 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
63 |
Tárolószín építés Ipartelep úton |
333 |
333 |
64 |
Forrásai |
||
65 |
Önkormányzati saját erő |
333 |
333 |
66 |
|||
67 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
68 |
Blaha 21. földszinti épületrész felújítása-érdekeltségnövelő támogatásból |
3 217 |
3 217 |
69 |
Forrásai |
||
70 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
1 717 |
1 717 |
71 |
Saját erő |
1 500 |
1 500 |
72 |
|||
73 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
74 |
Ivóvízvezeték csere és szennyvízhálózat rekonstrukciója |
31 344 |
31 344 |
75 |
Forrásai |
||
76 |
Önkormányzati saját erő |
31 344 |
31 344 |
77 |
|||
78 |
Kötelezettség váll.össz. |
2017. |
|
79 |
Településrendezési terv módosítás |
488 |
488 |
80 |
Forrásai |
||
81 |
Támogatás - 2016. évi maradvány |
0 |
0 |
82 |
Saját erő |
488 |
488 |
13. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
2 |
1211111 |
Ing:Aktivált,Földterület,Fk.len, KNVT |
115 |
165 603 589 |
- |
165 603 589 |
3 |
121112 |
Ing:Aktivált,Földterület,Korl.fk. |
48 |
271 338 237 |
- |
271 338 237 |
4 |
121113 |
Ing:Aktivált,Földterület,Üzleti |
51 |
10 306 383 |
- |
10 306 383 |
5 |
földterület összesen: |
447 248 209 |
- |
447 248 209 |
||
6 |
||||||
7 |
12112111 |
Ing:Aktivált,Lakótelek,Fk.len, KNVT |
3 |
1 030 000 |
- |
1 030 000 |
8 |
1211212 |
Ing:Aktivált,Lakótelek,Korl.fk. |
21 |
39 975 462 |
- |
39 975 462 |
9 |
1211213 |
Ing:Aktivált,Lakótelek,Üzleti |
13 |
7 235 167 |
- |
7 235 167 |
10 |
lakótelek összesen: |
48 240 629 |
- |
48 240 629 |
||
11 |
||||||
12 |
12112211 |
Ing:Aktivált,Egyéb telkek,Fk.len, KNVT |
12 |
8 329 600 |
- |
8 329 600 |
13 |
1211222 |
Ing:Aktivált,Egyéb telkek,Korl.fk. |
44 |
117 829 400 |
- |
117 829 400 |
14 |
1211223 |
Ing:Aktivált,Egyéb telkek,Üzleti |
34 |
72 282 836 |
- |
72 282 836 |
15 |
egyéb telek összesen: |
198 441 836 |
- |
198 441 836 |
||
16 |
||||||
17 |
12113111 |
Ing:Aktivált,Lakóépület,Fk.len, KNVT |
3 |
6 523 506 |
1 885 863 |
4 637 643 |
18 |
1211312 |
Ing:Aktivált,Lakóépület,Korl.fk. |
18 |
171 269 534 |
41 642 374 |
129 627 160 |
19 |
1211313 |
Ing:Aktivált,Lakóépület,Üzleti |
11 |
84 413 409 |
21 053 389 |
63 360 020 |
20 |
lakóépület összesen: |
262 206 449 |
64 581 626 |
197 624 823 |
||
21 |
||||||
22 |
12192312 |
"Ing:""0""-ra,Aktivált,Lakóépület,Korl.fk." |
3 |
1 320 036 |
1 320 036 |
- |
23 |
||||||
24 |
12113311 |
Ing:Aktivált,Egyéb épület,Fk.len, KNVT |
10 |
560 007 701 |
60 761 872 |
499 245 829 |
25 |
1211332 |
Ing:Aktivált,Egyéb épület,Korl.fk. |
75 |
2 465 702 485 |
657 972 805 |
1 807 729 680 |
26 |
1211333 |
Ing:Aktivált,Egyéb épület,Üzleti |
11 |
111 198 999 |
8 724 654 |
102 474 345 |
27 |
egyéb épület összesen: |
3 136 909 185 |
727 459 331 |
2 409 449 854 |
||
28 |
||||||
29 |
12192332 |
"Ing:""0""-ra,Aktivált,Egyéb épület,Korl.fk." |
4 |
4 326 528 |
4 326 528 |
- |
30 |
12192333 |
"Ing:""0""-ra,Aktivált,Egyéb épület,Üzleti" |
3 |
143 134 |
143 134 |
- |
31 |
0-ra leírt épület összesen: |
4 469 662 |
4 469 662 |
- |
||
32 |
||||||
33 |
1211412 |
Ing:Aktivált,Ültetvény,Korl.fk. |
129 |
203 604 421 |
- |
203 604 421 |
34 |
1211413 |
Ing:Aktivált,Ültetvény,Üzleti |
5 |
6 034 000 |
- |
6 034 000 |
35 |
ültetvény összesen: |
209 638 421 |
- |
209 638 421 |
||
36 |
||||||
37 |
12114211 |
Ing:Aktivált,Erdő,Fk.len, KNVT |
6 |
283 977 000 |
- |
283 977 000 |
38 |
1211422 |
Ing:Aktivált,Erdő,Korl.fk. |
2 |
36 027 600 |
- |
36 027 600 |
39 |
erdő összesen: |
320 004 600 |
- |
320 004 600 |
||
40 |
||||||
41 |
12114911 |
Ing:Aktivált,Egyéb építmény,Fk.len, KNVT |
1627 |
10 909 554 034 |
3 582 903 967 |
7 326 650 067 |
42 |
1211492 |
Ing:Aktivált,Egyéb építmény,Korl.fk. |
62 |
243 235 761 |
73 062 107 |
170 173 654 |
43 |
1211493 |
Ing:Aktivált,Egyéb építmény,Üzleti |
13 |
4 215 079 |
1 252 621 |
2 962 458 |
44 |
építmény összesen: |
11 157 004 874 |
3 657 218 695 |
7 499 786 179 |
||
45 |
||||||
46 |
121924911 |
"Ing:""0""-ra,Aktivált,Egyéb építmény,Fk.len, KNVT" |
9 |
1 076 758 |
1 076 758 |
- |
47 |
12192492 |
"Ing:""0""-ra,Aktivált,Egyéb építmény,Korl.fk." |
15 |
2 091 968 |
2 091 968 |
- |
48 |
12192493 |
"Ing:""0""-ra,Aktivált,Egyéb építmény,Üzleti" |
1 |
15 980 |
15 980 |
- |
49 |
0-ra leírt egyéb építmény összesen: |
3 184 706 |
3 184 706 |
- |
||
50 |
Kataszter összesen: |
15 788 668 607 |
4 458 234 056 |
11 330 434 551 |
||
51 |
eszközök |
|||||
52 |
||||||
53 |
||||||
54 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
55 |
1511133 |
Befejezetlen vásárolt,Egyéb épület |
24 |
67 407 766 |
67 407 766 |
|
56 |
1512133 |
Befejezetlen, saját kiv.,Egyéb épület |
2 |
4 315 000 |
4 315 000 |
|
57 |
Épület beruházás összesen: |
71 722 766 |
- |
71 722 766 |
||
58 |
||||||
59 |
1511149 |
Befejezetlen vásárolt,Egyéb építmény |
42 |
391 059 995 |
- |
391 059 995 |
60 |
1512149 |
Befejezetlen, saját kiv.,Egyéb építmény |
2 |
2 430 000 |
- |
2 430 000 |
61 |
1522149 |
Befej.len felúj.,saját kiv.,Egyéb építmény |
1 |
1 500 000 |
1 500 000 |
|
62 |
egyéb építmény összesen: |
394 989 995 |
- |
394 989 995 |
||
63 |
||||||
64 |
15123 |
Befejezetlen, saját kiv.,Egyéb gép |
1 |
2 660 028 |
2 660 028 |
|
65 |
||||||
66 |
16221 |
Önk. többségi t. gazd. társ.ban lévő tartós részesedések áll |
6 |
165 880 000 |
- |
165 880 000 |
67 |
16222 |
Önk. kisebbségi t. gazd. társ.ban lévő tartós részesedések á |
4 |
152 757 000 |
- |
152 757 000 |
68 |
részesedések összesen: |
318 637 000 |
- |
318 637 000 |
||
69 |
||||||
70 |
11112 |
Imm:Vagy.jog,Aktivált,Korl.fk. |
1 |
1 195 095 |
8 882 |
1 186 213 |
71 |
||||||
72 |
11113 |
Imm:Vagy.jog,Aktivált,Üzleti |
1 |
127 000 |
85 338 |
41 662 |
73 |
||||||
74 |
111913 |
"Imm:Vagy.jog,""0""-ra,Aktivált,Üzleti" |
2 |
10 325 639 |
10 325 639 |
- |
75 |
||||||
76 |
112912 |
"Imm:Szellemi,""0""-ra,Aktivált,Korl.fk." |
5 |
948 000 |
948 000 |
- |
77 |
112913 |
"Imm:Szellemi,""0""-ra,Aktivált,Üzleti" |
6 |
2 197 038 |
2 197 038 |
- |
78 |
0-ra leírt szellemi tremék |
3 145 038 |
3 145 038 |
- |
||
79 |
||||||
80 |
11213 |
Imm:Szellemi,Aktivált,Üzleti |
6 |
1 011 250 |
137 775 |
873 475 |
81 |
||||||
82 |
131113 |
Gép:Aktivált,Informatikai,Üzleti |
71 |
5 442 310 |
1 558 997 |
3 883 313 |
83 |
||||||
84 |
1319112 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Informatikai,Korl.fk." |
86 |
31 962 210 |
31 962 210 |
- |
85 |
1319113 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Informatikai,Üzleti" |
316 |
72 425 079 |
72 425 079 |
- |
86 |
0-ra írt informatikai |
104 387 289 |
104 387 289 |
- |
||
87 |
||||||
88 |
131123 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Üzleti |
137 |
110 014 534 |
35 841 274 |
74 173 260 |
89 |
1311211 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Fk.len, KNVT |
6 |
6 872 074 |
4 048 147 |
2 823 927 |
90 |
1311212 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Fk.len, NgSzKJ |
21 |
9 168 377 |
4 224 206 |
4 944 171 |
91 |
131122 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Korl.fk. |
54 |
2 132 553 |
1 795 811 |
336 742 |
92 |
egyéb gép összesen: |
128 187 538 |
45 909 438 |
82 278 100 |
||
93 |
||||||
94 |
1319122 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Korl.fk." |
108 |
35 091 847 |
35 091 847 |
- |
95 |
13191212 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Fk.len, NgSzKJ" |
12 |
1 114 908 |
1 114 908 |
- |
96 |
1319123 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Üzleti" |
62 |
11 889 390 |
11 889 390 |
- |
97 |
0-ra leírt egyéb gép összesen: |
48 096 145 |
48 096 145 |
|||
98 |
||||||
99 |
131124 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Kisértékű |
372 |
60 172 237 |
60 172 237 |
- |
100 |
131114 |
Gép:Aktivált,Informatikai,Kisértékű |
41 |
5 350 088 |
5 350 088 |
- |
101 |
kisértékű összesen: |
65 522 325 |
65 522 325 |
- |
||
102 |
||||||
103 |
131133 |
Gép:Aktivált,Kultúrális,Üzleti |
164 |
18 455 136 |
- |
18 455 136 |
104 |
||||||
105 |
131134 |
Gép:Aktivált,Kultúrális,Kisértékű |
2 |
150 000 |
150 000 |
|
106 |
||||||
107 |
131143 |
Gép:Aktivált,Hangszerek,Üzleti |
7 |
906 500 |
813 956 |
92 544 |
108 |
||||||
109 |
1319143 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Hangszerek,Üzleti" |
23 |
4 534 440 |
4 534 440 |
- |
110 |
1319142 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Hangszerek,Korl.fk." |
2 |
318 255 |
318 255 |
- |
111 |
hangszerek összesen: |
4 852 695 |
4 852 695 |
|||
112 |
||||||
113 |
131144 |
Gép:Aktivált,Hangszerek,Kisértékű |
1 |
22 480 |
22 480 |
|
114 |
||||||
115 |
131162 |
Gép:Aktivált,Járművek,Korl.fk. |
3 |
28 700 979 |
17 342 574 |
11 358 405 |
116 |
131163 |
Gép:Aktivált,Járművek,Üzleti |
14 |
45 072 034 |
26 822 825 |
18 249 209 |
117 |
jármű összesen: |
73 773 013 |
44 165 399 |
29 607 614 |
||
118 |
Eszközök öszzesen: |
1 253 609 242 |
329 181 396 |
924 427 846 |
||
119 |
||||||
120 |
Tenyészállatok |
4 960 000 |
4 960 000 |
|||
121 |
||||||
122 |
||||||
123 |
Forgalomképesség szerinti kimutatás 2016.12.31. |
|||||
124 |
||||||
125 |
||||||
126 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
127 |
111913 |
"Imm:Vagy.jog,""0""-ra,Aktivált,Üzleti" |
33 |
25891749 |
25891749 |
- |
128 |
11213 |
Imm:Szellemi,Aktivált,Üzleti |
2 |
830000 |
738674 |
91326 |
129 |
112913 |
"Imm:Szellemi,""0""-ra,Aktivált,Üzleti" |
28 |
44370866 |
44370866 |
- |
130 |
112914 |
Imm:Szellemi,"0"-ra,Aktivált,Kisértékű |
3 |
165300 |
165300 |
|
131 |
131113 |
Gép:Aktivált,Informatikai,Üzleti |
7 |
688443 |
117529 |
570914 |
132 |
1319113 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Informatikai,Üzleti" |
178 |
69204884 |
69204884 |
- |
133 |
||||||
134 |
1311211 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Fk.len, KNVT |
4 |
1673735 |
1330964 |
342771 |
135 |
131123 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Üzleti |
66 |
19522641 |
14984658 |
4537983 |
136 |
egyéb gép., ber. Összesen: |
21 196 376 |
16 315 622 |
4 880 754 |
||
137 |
||||||
138 |
1319122 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Korl.fk." |
1 |
3 549 309 |
3 549 309 |
- |
139 |
1319123 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Üzleti" |
189 |
167334784 |
167334784 |
- |
140 |
13191211 |
Gép:"0"-ra,Aktivált,Egyéb gép,Fk.len, KNVT |
1 |
516894 |
516894 |
|
141 |
0-ra írt egyéb gép., ber. Összesen: |
170 884 093 |
170 884 093 |
0 |
||
142 |
||||||
143 |
131114 |
Gép:Aktivált,Informatikai,Kisértékű |
37 |
2405008 |
2405008 |
- |
144 |
131124 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Kisértékű |
68 |
4157053 |
4157053 |
|
145 |
kisértékű összesen: |
6 562 061 |
6 562 061 |
0 |
||
146 |
||||||
147 |
1319163 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Járművek,Üzleti" |
15 |
56 959 877 |
56 959 877 |
- |
148 |
Összesen: |
396 588 349 |
391 045 355 |
5 542 994 |
||
149 |
||||||
150 |
forgalomképesség szerinti kimutatás 2016.12.31. |
|||||
151 |
||||||
152 |
||||||
153 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
154 |
111913 |
"Imm:Vagy.jog,""0""-ra,Aktivált,Üzleti" |
1 |
400 000 |
400 000 |
- |
155 |
112913 |
"Imm:Szellemi,""0""-ra,Aktivált,Üzleti" |
1 |
112 500 |
112 500 |
- |
156 |
112914 |
"Imm:Szellemi,""0""-ra,Aktivált,Kisértékű" |
3 |
170 536 |
170 536 |
- |
157 |
1319113 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Informatikai,Üzleti" |
61 |
8 214 003 |
8 214 003 |
- |
158 |
131114 |
Gép:Aktivált,Informatikai,Kisértékű |
25 |
367 221 |
367 221 |
- |
159 |
131123 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Üzleti |
3 |
291 292 |
180 347 |
110 945 |
160 |
1319123 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Üzleti" |
4 |
293 440 |
293 440 |
- |
161 |
131124 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Kisértékű |
6 |
1 007 221 |
1 007 221 |
- |
162 |
Összesen: |
10 856 213 |
10 745 268 |
110 945 |
||
163 |
||||||
164 |
Forgalomképesség szerinti kimutatás 2016.12.31. |
|||||
165 |
||||||
166 |
||||||
167 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
168 |
1521133 |
Befej.len felúj.,vásárolt,Egyéb épület |
1 |
500 620 |
- |
500 620 |
169 |
131114 |
Gép:Aktivált, informatikai,Kisértékű |
1 |
26772 |
26772 |
- |
170 |
1319113 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Informatikai,Üzleti" |
4 |
697091 |
697091 |
- |
171 |
131123 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Üzleti |
3 |
560001 |
510114 |
49887 |
172 |
1319123 |
"Gép:""0""-ra,Aktivált,Egyéb gép,Üzleti" |
7 |
1139802 |
1139802 |
- |
173 |
131124 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Kisértékű |
21 |
767651 |
767651 |
- |
174 |
Összesen: |
3 691 937 |
3 141 430 |
550 507 |
||
175 |
||||||
176 |
||||||
177 |
||||||
178 |
forgalomkepesseg szerinti kimutatas 2016.12.31. |
|||||
179 |
||||||
180 |
||||||
181 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
182 |
111913 |
Imm:Vagy.jog,"0"-ra,Aktivált,Üzleti |
1 |
83333 |
83333 |
0 |
183 |
1319113 |
Gép:"0"-ra,Aktivált,Informatikai,Üzleti |
8 |
1557746 |
1557746 |
0 |
184 |
131123 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Üzleti |
2 |
464509 |
271091 |
193418 |
185 |
1319123 |
Gép:"0"-ra,Aktivált,Egyéb gép,Üzleti |
9 |
1231362 |
1231362 |
0 |
186 |
131124 |
Gép:Aktivált,Egyéb gép,Kisértékű |
7 |
293420 |
293420 |
0 |
187 |
Összesen: |
3 630 370 |
3 436 952 |
193 418 |
||
188 |
||||||
189 |
Forgalomképesség szerinti kimutatás 2016.12.31. |
|||||
190 |
||||||
191 |
||||||
192 |
Főkönyvi szám |
Főkönyvi szám megnevezés |
db |
Bruttó |
Halmozott écs |
Nettó |
193 |
11291 |
0-ra leírt szellemi termék |
3 |
919 104 |
919 104 |
|
194 |
131111 |
Informatikai gép, berendezés |
7 |
974 000 |
435 898 |
538 102 |
195 |
13911 |
Kisértékű informatikai gép, berendezés |
2 |
202 969 |
202 969 |
|
196 |
1319111 |
0-ra leírt informatikai gép, berendezés |
21 |
6 445 489 |
6 445 489 |
|
197 |
13116 |
Jármű |
1 |
4 093 501 |
3 061 711 |
1 031 790 |
198 |
13112 |
Egyéb gép, berendezés, felszerelés |
31 |
4 566 009 |
3 629 002 |
937 007 |
199 |
131912 |
0-ra leírt egyéb gép, berendezés |
146 |
73 171 584 |
73 171 584 |
|
200 |
131122 |
Kisértékű egyéb gép, berendezés |
1 273 173 |
1 273 173 |
||
201 |
Összesen: |
91 645 829 |
89 138 930 |
2 506 899 |
||
202 |
||||||
203 |
Mindösszesen: |
17 553 650 547 |
5 284 964 993 |
12 268 685 554 |
14. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
|
megnevezés |
állami támogatás |
maradvány igénybevétele |
saját bevétel |
átvett pe. |
Bevételek össz. |
2016. műk. kiad |
Műk.hiány"-", többl."+" |
|
1 |
Helyi önkormányzatok működésének ált.támogatása |
|||||||
2 |
Települési Önk.műk.ált.tám |
|||||||
3 |
Önkorm.hivatal műk.tám.és bérkomp. |
184 280 |
25 994 |
6 846 |
9 257 |
226 377 |
226 377 |
0 |
4 |
-építéshatóság |
0 |
0 |
|||||
5 |
-közterületfelügyelők |
0 |
0 |
|||||
6 |
-igazgatás -Hunya |
0 |
0 |
|||||
7 |
-igazgatás-Csárdaszállás |
0 |
0 |
|||||
8 |
Önk.hivatal műk.összesen |
184 280 |
25 994 |
6 846 |
9 257 |
226 377 |
226 377 |
0 |
9 |
Település-üzemelt.kapcs.feladatok tám. |
|||||||
10 |
Zöldterület-gazdálkodással kapcs.fela.t. |
25 502 |
25 502 |
23 679 |
1 823 |
|||
11 |
Közvilágítás fenntartásának támog. |
31 679 |
31 679 |
31 679 |
0 |
|||
12 |
Köztemető fenntartás |
100 |
2 828 |
13 697 |
16 625 |
11 854 |
4 771 |
|
13 |
Közutak fenntartásának támogatása |
31 795 |
31 795 |
44 725 |
-12 930 |
|||
14 |
Településüzemeltetés összesen |
89 076 |
2 828 |
13 697 |
0 |
105 601 |
111 937 |
-6 336 |
15 |
Egyéb kötelező önkormányzati feladatok |
0 |
0 |
0 |
||||
16 |
Közvil.-ra kapott tám. fennmaradó része |
32 761 |
32 761 |
32 761 |
||||
17 |
-polgármester bér |
0 |
9 327 |
-9 327 |
||||
18 |
-mezőőri feladatok |
7 603 |
4 050 |
11 653 |
16 593 |
-4 940 |
||
19 |
-víz-szennyvíz |
0 |
0 |
|||||
20 |
-települési hulladékkezelés |
5 000 |
10 000 |
18 145 |
33 145 |
35 877 |
-2 732 |
|
21 |
-város és községgazdálkodás-jogász, ügyvéd,könyvvizsgáló,vagyonbizt,energetikus, társ.tagdíj,szlavezetés bankk.,repi,reklám |
51 791 |
4 791 |
56 582 |
68 092 |
-11 510 |
||
22 |
-buszközl.tám |
889 |
889 |
19 729 |
-18 840 |
|||
23 |
-nem lakóing.bérbeadása |
18 325 |
18 325 |
25 974 |
-7 649 |
|||
24 |
-polgárvédelem |
0 |
1 362 |
-1 362 |
||||
25 |
-ár-és belvízvédelem |
804 |
804 |
12 778 |
-11 974 |
|||
26 |
-településegészségügyi fel-szúnyog, rágcsálóirtás |
1 802 |
1 802 |
9 321 |
-7 519 |
|||
27 |
-sportlétesítmények műk. |
0 |
6 000 |
-6 000 |
||||
28 |
-orvosi ügyelet |
0 |
13 677 |
-13 677 |
||||
29 |
-oktatási vagyon műk. |
7 592 |
1 178 |
24 215 |
32 985 |
73 069 |
-40 084 |
|
30 |
-oktatási vagyon műk. tartalék |
0 |
0 |
0 |
||||
31 |
-bölcsőde |
0 |
4 396 |
-4 396 |
||||
32 |
-óvodai feladatellátás kieg.tám |
0 |
1 042 |
-1 042 |
||||
35 |
-közfoglalkoztatási pályázatok |
12 113 |
67 418 |
11 304 |
418 260 |
509 095 |
435 653 |
73 442 |
36 |
-Városi Egészségügyi Intézmény |
8 616 |
173 065 |
181 681 |
179 422 |
2 259 |
||
38 |
-Ivóvíz-és szennyv.rendsz.ad hoc munkák |
11 817 |
11 817 |
11 817 |
0 |
|||
40 |
||||||||
41 |
Egyéb önkormányzati köt.feladatok összesen: |
105 146 |
74 220 |
69 647 |
642 526 |
891 539 |
924 129 |
-32 590 |
42 |
Beszámítás |
-47 273 |
-47 273 |
-47 273 |
||||
43 |
Települési önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támog. |
0 |
0 |
|||||
44 |
2015.évről áthúzódó bérkomp. |
1 242 |
1 242 |
1 242 |
0 |
|||
45 |
Óvodapedagógusok és azok nevelő munkáját közvetlenül segítők bértám. |
102 861 |
108 326 |
|||||
46 |
Óvodaműködtetési támogatás |
15 333 |
179 |
4 561 |
15 059 |
|||
47 |
Óvodai, iskolai étkeztetés támog. |
1 617 |
40 |
0 |
||||
48 |
Gye-Cssz-Hunya Kistérségi Óvoda összesen |
119 811 |
0 |
219 |
4 561 |
124 591 |
119 811 |
0 |
49 |
A települési önkorm.szociális feladatainak egyéb támogatása |
0 |
||||||
56 |
A települési önkorm.szociális feladatainak egyéb támogatása összesen |
53 437 |
53 437 |
53 437 |
||||
57 |
Egyes szoc és gyermekjóléti alapellátások támogatása |
|||||||
58 |
Szociális ellátás összesen: (383106+30691) |
413 797 |
0 |
257 280 |
0 |
671 077 |
413 797 |
0 |
59 |
Települési önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
|||||||
60 |
Könyvtári, közművelődési és múzeumi feladatok támogatása |
|||||||
61 |
Önk.tám.a nyilvános könyvtári ellátási és a közművelődési feladatokhoz |
17 504 |
||||||
62 |
- Könyvtár |
9 001 |
0 |
319 |
300 |
19 719 |
||
63 |
- Kállai és Szent Antal Népház |
8 503 |
0 |
10 836 |
205 |
51 570 |
||
64 |
Kötelező feladat - közművelődés összesen |
17 504 |
0 |
11 155 |
505 |
29 164 |
71 289 |
-42 125 |
65 |
Önként vállalt feladatok |
0 |
||||||
67 |
-képviselők tiszteletdíja |
0 |
14 780 |
-14 780 |
||||
68 |
-szabadidős fürdő- és strandszolgáltatás |
1 000 |
13 367 |
14 367 |
41 496 |
-27 129 |
||
69 |
-testvérvárosi és egyéb sport fel. |
0 |
4 337 |
-4 337 |
||||
70 |
-alapok:sport, civil, pm, idegenforg.,kitünt.alap |
0 |
0 |
27 208 |
-27 208 |
|||
71 |
Önkormányzati Tűzoltóság tám. |
5 000 |
-5 000 |
|||||
72 |
rendezvényekre elkülönített keret |
6 200 |
-6 200 |
|||||
73 |
-TDM támog. |
5 547 |
5 547 |
5 547 |
0 |
|||
74 |
-IKSZT működtetése |
1 175 |
1 175 |
4 113 |
-2 938 |
|||
80 |
-idősek karácsonyi csomag |
2 700 |
2 700 |
2 700 |
0 |
|||
81 |
-Nyomda Múzeum tám. |
0 |
900 |
-900 |
||||
82 |
-Rádió Sun |
0 |
240 |
-240 |
||||
84 |
önként vállalt feladatok összesen |
2 700 |
1 000 |
18 914 |
1 175 |
23 789 |
112 521 |
-88 732 |
85 |
Önkormányzati egyéb kiadás |
36 705 |
-36 705 |
|||||
Előző évi maradvány igénybevétele |
116 277 |
116 277 |
116 277 |
|||||
86 |
Helyi adó bevételek |
0 |
0 |
0 |
||||
87 |
Önkormányzati saját bevételek+adó bevételek mely a kötelező és az önként vállalt feladatok kiegészítésére szolgál |
485 852 |
0 |
485 852 |
485 852 |
|||
88 |
Összesen: |
939 720 |
220 319 |
606 111 |
653 463 |
2 419 613 |
2 071 245 |
348 368 |
89 |
939 720 |
220 319 |
606 111 |
653 463 |
2 419 613 |
15. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
Bevételek |
Teljesítés összege év |
Kiadások |
Teljesítés összege év |
|||||||||||
2011 |
2012 |
2013 |
2014 |
2015 |
2016 |
2011 |
2012 |
2013 |
2014 |
2015 |
2016 |
|||
1 |
1.Költségvetési bevételek össz. |
3 792 503 |
3 169 507 |
2 885 767 |
5 471 629 |
5 807 250 |
4 119 198 |
1.Költségvetési kiadások össz |
3 685 422 |
3 000 864 |
2 551 209 |
4 602 661 |
5 294 401 |
3 063 259 |
2 |
Ebből: |
Ebből: |
||||||||||||
3 |
Intézményi ellátás díja |
208 193 |
219 187 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Személyi juttatás |
1 013 603 |
1 114 919 |
506 189 |
539 317 |
579 041 |
579 510 |
4 |
Alkalmazottak térítése |
3 212 |
238 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Munkaadót terhelő járulék |
264 024 |
273 313 |
102 706 |
112 779 |
119 253 |
120 581 |
5 |
Alaptevékenység-áru és készletértékesítés |
2 588 |
7 629 |
3 876 |
13 936 |
13 839 |
15 165 |
Dologi kiadás |
808 124 |
759 255 |
550 049 |
600 131 |
776 820 |
547 474 |
6 |
Alaptevékenységet szolgáló díjbevételek |
20 868 |
28 812 |
15 039 |
8 724 |
9 870 |
10 640 |
Pénzeszköz átadások |
||||||
7 |
Közvetített szolgáltatások |
0 |
0 |
7 415 |
10 461 |
12 861 |
Műk.c.támog értékű kiadás |
20 874 |
22 771 |
462 925 |
529 745 |
530 865 |
553 265 |
|
8 |
Hatósági jogkörhöz köthető műk.bevétel |
3 623 |
3 912 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Áh-n kívülre végleges műk.pe.átadás |
140 895 |
139 989 |
169 304 |
186 977 |
186 342 |
167 162 |
9 |
Bérleti díj bev. |
117 182 |
73 004 |
84 783 |
109 385 |
83 053 |
72 774 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
6 192 |
6 324 |
155 275 |
124 046 |
68 510 |
56 137 |
10 |
Befolyt ÁFA |
57 182 |
43 929 |
26 699 |
141 616 |
30 509 |
33 386 |
Társadalom.- szocpol, és egyéb juttatás |
273 300 |
251 076 |
0 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Egyéb saját bevételek |
10 172 |
6 499 |
7 735 |
8 700 |
15 352 |
6 482 |
Működési célú kölcsönök |
32 319 |
14 127 |
||||
12 |
Kamat bevétel |
65 575 |
46 993 |
49 213 |
13 310 |
14 741 |
6 876 |
|||||||
13 |
Működési bevétel összesen |
187 345 |
303 086 |
177 825 |
158 184 |
|||||||||
14 |
Előző évi költségvet.visszatérülés |
16422 |
||||||||||||
15 |
Műk.célú pénzátvétel áh-n kívülről |
14 978 |
2 230 |
19 749 |
9 492 |
7 462 |
9 114 |
|||||||
16 |
Saját bevétel összesen |
503 573 |
432 433 |
207 094 |
312 578 |
185 287 |
167 298 |
|||||||
17 |
OEP-től átvett pénzeszköz |
142 951 |
155 963 |
|||||||||||
18 |
Támogatás értékű működési bevétel |
170 232 |
335 830 |
599 708 |
548 489 |
658 201 |
644 348 |
|||||||
19 |
Kölcsön visszatérülés áh-n kívülről |
4 778 |
3 |
0 |
0 |
|||||||||
20 |
Működési célú hitel |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
21 |
Előző évi pénzmaradvány igénybevétel |
55 984 |
51 862 |
93 338 |
249 527 |
377 917 |
184 407 |
|||||||
22 |
||||||||||||||
23 |
Állami támogatás: |
932 492 |
943 241 |
787 171 |
813 449 |
880 696 |
939 720 |
|||||||
24 |
SZJA bevétel |
416 374 |
441 991 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
25 |
Vis-maior támogatás |
6 325 |
0 |
0 |
0 |
0 |
||||||||
26 |
Központosított állami támogatás |
11 590 |
6 858 |
11 604 |
20 801 |
0 |
0 |
|||||||
27 |
Egyéb állami támogatás |
15 642 |
51 449 |
116 026 |
37 535 |
26 287 |
0 |
|||||||
28 |
Állami támogatás összesen |
1 382 423 |
1 443 539 |
914 801 |
871 785 |
906 983 |
939 720 |
Működési célú finansz. kiad. |
0 |
28 543 |
32 988 |
|||
29 |
Egyéb bevétel-közhatalmi bevétel |
410 753 |
399 257 |
445 855 |
493 284 |
444 327 |
447 929 |
Függő átfutó kiegy tételek |
1 891 |
1 621 |
18 218 |
|||
30 |
ebből helyi adó |
278 011 |
278 915 |
401 167 |
446 408 |
429 245 |
443 460 |
|||||||
31 |
Kiegyenlitő függő átfutó- finansz.bevételek |
-1 723 |
6 497 |
15 815 |
28 543 |
32 988 |
35 913 |
|||||||
32 |
2. Működési célú bevétel összesen |
2 664 193 |
2 830 159 |
2 293 036 |
2 504 206 |
2 605 703 |
2 419 615 |
2. Működési célú kiadás össz. |
2 528 903 |
2 569 268 |
1 996 985 |
2 092 995 |
2 289 374 |
2 071 244 |
33 |
2.pont aránya az 1.ponthoz % |
70,25% |
89,29% |
79,46% |
45,77% |
44,87% |
58,74% |
2. Pont aránya az 1.ponthoz |
68,62% |
85,62% |
78,28% |
45,47% |
43,24% |
67,62% |
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I |
J |
K |
L |
M |
N |
|
Bevételek |
Teljesítés összege év |
Kiadások |
Teljesítés összege év |
|||||||||||
2011 |
2012 |
2013 |
2014 |
2015 |
2016 |
2011 |
2012 |
2013 |
2014 |
2015 |
2016 |
|||
1 |
1.Költségvetési bevételek össz. |
3 792 503 |
3 169 507 |
2 885 767 |
5 471 629 |
5 807 250 |
4 119 198 |
1.Költségvetési kiadások össz |
3 685 422 |
3 000 864 |
2 551 209 |
4 602 661 |
5 294 401 |
3 063 259 |
2 |
Ebből: |
Ebből: |
||||||||||||
3 |
Támogatás |
79 290 |
1 022 |
16 709 |
26 921 |
33 083 |
31 768 |
Felújítás |
70 522 |
35 833 |
7 867 |
117 374 |
129 920 |
21 652 |
4 |
Felhal.c.támog.értékű kiad. |
9 858 |
3 449 |
1 263 |
27 395 |
2 912 |
||||||||
5 |
Áh-n kívülre végleges felh.pe.átad. |
24 492 |
14 738 |
10 470 |
7 522 |
9 012 |
5 173 |
|||||||
6 |
- Céltámogatás |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Felhalmozási célra átadott pénz. |
|||||||
7 |
-Vis-maior |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Fejlesztési kiadások |
412 537 |
128 827 |
390 553 |
725 571 |
717 614 |
116 143 |
|
8 |
- Céljellegű decent. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Felhalm célú hitelek törl |
223 500 |
||||||
9 |
- TEKI |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Kötvény törlesztés |
200 250 |
||||||
10 |
- Központosított állami |
79 290 |
1 022 |
16 709 |
26 921 |
0 |
Rövid lejár.kölcsön kiadása |
26 890 |
15 936 |
76 975 |
||||
11 |
- Egyéb közp. Állami |
0 |
0 |
0 |
33 083 |
31 768 |
Felh.c.kölcsönök nyújtása |
7 299 |
680 |
|||||
12 |
Felhalm.-ra átvett pénzeszközök |
Felhalmozási célú kamatkiadás |
56 740 |
|||||||||||
13 |
Normatív állami tám-ból: |
Befektetési célú részesedések vás. |
15 200 |
|||||||||||
14 |
Társadalmilag elmaradott települések t. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Befekt.c.ért.papír beváltása |
186 760 |
|||||
15 |
Lakáshoz jutás feladatainak t. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Befekt.c.ért.papír vásárlása |
181 968 |
|||||
16 |
Magánszemélyek kommun.adó 100% |
29 060 |
29 059 |
0 |
0 |
0 |
0 |
Tartós hitelvisz.értékpapírok kiadásai |
134 586 |
|||||
17 |
Telekadó 20%-a |
903 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
18 |
Önkorm felhalm. és tőke jell bev |
294 192 |
126 561 |
411 519 |
692 448 |
1 033 303 |
93 916 |
|||||||
19 |
ebből: |
|||||||||||||
20 |
Privatizációból szárm bev. |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
|||||||
21 |
Egyéb pénzügyi befektetések |
2 008 |
6 770 |
270 |
0 |
250 |
0 |
|||||||
22 |
Sajátos tőke befekt. Bev.-tárgyi eszk.é. |
4 478 |
14 074 |
2 661 |
501 |
5 854 |
7 195 |
|||||||
23 |
Felhalm.és tőke jellegű bev. |
|||||||||||||
24 |
Felh.c.pe átvét áh-n kívülről |
16 392 |
7 650 |
6 094 |
19 795 |
7 313 |
8 035 |
|||||||
25 |
Támog.ért.felhalm.bev. |
189 550 |
37 322 |
293 697 |
666 265 |
929 321 |
78 686 |
|||||||
26 |
Felhalm célú tám.kölcsönök visszatér. |
17 648 |
53 502 |
18 970 |
5 887 |
0 |
0 |
|||||||
27 |
Befolyt ÁFA (felhalm) |
64 116 |
7 243 |
89 827 |
0 |
90 565 |
0 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadás |
1 642 000 |
2 044 111 |
845 455 |
|||
28 |
Hitel |
0 |
0 |
0 |
Függő átfutó kiegy tételek |
|||||||||
29 |
Befekt.c.értékpapír ért. |
186 453 |
0 |
0 |
0 |
|||||||||
30 |
Finanszírozási bevételek |
1 633 800 |
1 644 111 |
1 245 455 |
||||||||||
31 |
Előző Évi pénzmaradvány felhalm |
538 412 |
182 706 |
164 503 |
614 254 |
491 050 |
328 444 |
|||||||
32 |
2. Felhalm.és tőkebevételek össz. |
1 128 310 |
339 348 |
592 731 |
2 967 423 |
3 201 547 |
1 699 583 |
2. Felhalm.és tőkekiadás.össz. |
1 156 519 |
431 596 |
554 224 |
2 509 666 |
3 005 027 |
992 015 |
33 |
2.pont aránya az 1.ponthoz % |
29,75% |
10,71% |
20,54% |
54,23% |
55,13% |
41,26% |
2. Pont aránya az 1.ponthoz |
31,38% |
14,38% |
21,72% |
54,53% |
56,76% |
32,38% |
34 |
Összesen % |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
100,00% |
|
35 |
Működés és felhalmozás összesen: |
3 792 503 |
3 169 507 |
2 885 767 |
5 471 629 |
5 807 250 |
4 119 198 |
1 156 519 |
3 000 864 |
2 551 209 |
4 602 661 |
5 294 401 |
3 063 259 |
16. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
|
Megnevezés |
Alapadó |
Biztosított kedvezmény összege (közvetett támogatás) |
Kivetett adó |
Ténylegesen beszedett adó |
|
1 |
Építményadó |
||||
2 |
Telekadó |
||||
3 |
Magánszemélyek kommunális adója |
44 417 |
77 |
44 340 |
41 803 |
4 |
Iparűzési adó |
||||
5 |
Idegenforgalmi adó |
||||
6 |
Összesen |
44 417 |
77 |
44 340 |
41 803 |
17. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Megnevezés |
Összes maradvány |
Jóváhagyott maradványból |
|||
2 |
Összes kiadás |
Összes bevétel |
kötelezettséggel terhelt maradvány |
szabad maradvány |
||
3 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata |
2 870 381 |
3 896 884 |
1 026 503 |
960 503 |
66 000 |
4 |
Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal |
227 839 |
227 954 |
115 |
115 |
0 |
5 |
Határ Győző Városi Könyvtár |
20 102 |
20 348 |
246 |
246 |
0 |
6 |
Kállai Ferenc Kulturális Központ |
35 349 |
35 387 |
38 |
38 |
0 |
7 |
Szent Antal Népház |
16 741 |
16 802 |
61 |
61 |
0 |
8 |
Városi Egészségügyi Intézmény |
180 179 |
209 154 |
28 975 |
28 975 |
0 |
9 |
Gyomaendrőd Város Önkormányzata összesen |
3 350 591 |
4 406 529 |
1 055 938 |
989 938 |
66 000 |
18. melléklet
A |
B |
C |
D |
|
---|---|---|---|---|
1 |
Bruttó érték |
adatok ezer forintban |
||
2 |
Megnevezés |
2015. évi záró |
2016. évi záró |
Különbség (+; -) |
3 |
Immateriális javak |
86 200 |
88 582 |
2 382 |
4 |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok |
14 230 972 |
15 788 669 |
1 557 697 |
5 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
825 960 |
883 914 |
57 954 |
6 |
Tenyészállatok |
6 931 |
4 960 |
-1 971 |
7 |
Beruházások |
1 490 171 |
469 873 |
-1 020 298 |
8 |
Összesen: |
16 640 234 |
17 235 998 |
595 764 |
9 |
||||
10 |
Értékcsökkenés |
adatok ezer forintban |
||
11 |
Megnevezés |
2015. évi záró |
2016. évi záró |
Különbség (+; -) |
12 |
Immateriális javak |
85 631 |
86 389 |
758 |
13 |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok |
4 079 000 |
4 458 234 |
379 234 |
14 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
680 087 |
741 326 |
61 239 |
15 |
Tenyészállatok |
0 |
0 |
0 |
16 |
Beruházások |
0 |
0 |
0 |
17 |
Összesen: |
4 844 718 |
5 285 949 |
441 231 |
18 |
||||
19 |
Az elhasználódottság alakulása a nettó érték százalékában |
adatok ezer forintban |
||
20 |
Megnevezés |
2016. évi záró bruttó érték |
2016. évi záró nettó érték |
Százalék |
21 |
Immateriális javak |
88 582 |
2 193 |
2,48 |
22 |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok |
15 788 669 |
11 330 435 |
71,76 |
23 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
883 914 |
142 588 |
16,13 |
24 |
Tenyészállatok |
4 960 |
4 960 |
100,00 |
25 |
Beruházások |
469 873 |
469 873 |
100,00 |
26 |
Összesen: |
17 235 998 |
11 950 049 |
69,33 |
27 |
||||
28 |
A 0-ra leírt eszközök aránya a bruttó érték százalékában |
adatok ezer forintban |
||
29 |
Megnevezés |
2016. évi záró bruttó érték |
2016. évi záró 0-ra írt érték |
Százalék |
30 |
Immateriális javak |
88 582 |
85 419 |
96,43 |
31 |
Ingatlanok és kapcsolódó vagyonértékű jogok |
15 788 669 |
8 974 |
0,06 |
32 |
Gépek, berendezések, felszerelések, járművek |
883 914 |
624 903 |
70,70 |
33 |
Tenyészállatok |
4 960 |
0 |
0,00 |
34 |
Beruházások |
469 873 |
0 |
0,00 |
35 |
Összesen: |
17 235 998 |
719 296 |
4,17 |
19. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
F |
|
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
Gazdálkodó szervezet megnevezése |
Önkormányzat részesedése |
Kötelezettség állománya* |
Saját tőke |
Kötelezettség aránya a |
|
2 |
%-ban |
forintban |
saját tőkéhez |
|||
3 |
viszonyítva, %-ban |
|||||
4 |
Gyomaszolg Ipari Park Kft., Gyomaendrőd, Ipartelep u. 2. |
100% |
139630 |
23608 |
210814 |
11,20% |
5 |
Zöldpark Gyomaendrőd Nonprofit Kft., Gyomaendrőd, Ipartelep u. 2 |
100% |
3000 |
8909 |
3522 |
252,95% |
6 |
Gyomaendrődi Liget Fürdő Kft., Gyomaendrőd, Erzsébet liget 2. |
100% |
3100 |
39688 |
15018 |
264,27% |
13 |
Gazdálkodó szervezet megnevezése |
Önkormányzat részesedése |
Kötelezettség állománya* |
Saját tőke |
Kötelezettség aránya a |
|
14 |
%-ban |
forintban |
saját tőkéhez |
|||
15 |
viszonyítva, %-ban |
|||||
16 |
Gyomaközszolg Kft.,Gyomaendrőd, Ipartelep u. 2 |
69% |
17250 |
59047 |
31228 |
189,08% |
17 |
Regionális Hulladékkezelő Kft., Tanya külterület 104. |
33,85% |
2790 |
26017 |
125729 |
20,69% |
18 |
Gyomaendrődi Földkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság |
97% |
2900 |
1636 |
3000 |
54,53% |
20. melléklet
A |
B |
C |
|
---|---|---|---|
1 |
Befektetés megnevezése |
Összege |
Társaság megnevezése |
2 |
Fürdő üzletrész |
3 100 000 |
Gyomaendrődi Liget Fürdő Nonprofit Kft. |
3 |
Gyomaszolg üzletrész |
139 630 000 |
Gyomaszolg Ipari Park Kft. |
4 |
Magyar Cukor részvény |
67 000 |
Magyar Cukor Zrt. |
5 |
OTP törzsrészvény |
2 000 |
OTP Bank Nyrt. |
6 |
Vízművek részesedés |
149 898 000 |
Alföldvíz Zrt. |
7 |
Gyomaközszolg üzletrész |
17 250 000 |
Gyomaközszolg Nonprofit Kft. |
8 |
Zöldpark Kft.üzletrész |
3 000 000 |
Zöldpark Nonprofit Kft. |
9 |
Regionális Hulladékkezelő Mű üzletrész |
2 790 000 |
Regionális Hulladékkezelő Kft. |
10 |
Gyomaendrődi Földkezelő Kft.törzsbetét |
2 900 000 |
Gyomaendrődi Földkezelő Kft. |
11 |
Összesen: |
318 637 000 |
21. melléklet
A |
B |
C |
D |
E |
|
---|---|---|---|---|---|
megnevezés |
2016. tény |
2017. terv |
2018. terv |
2019. terv |
|
1 |
Intézményi működési bevétel |
158 182 |
153 300 |
157 899 |
162 636 |
2 |
Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről |
644 348 |
523 944 |
538 700 |
554 861 |
3 |
Működési célú átvett pénzeszköz . |
9 115 |
9 456 |
9 740 |
10 032 |
4 |
Közhatalmi bevételek |
447 929 |
388 260 |
440 400 |
453 612 |
5 |
Önkormányzatok működési költségvetési támogatása |
939 720 |
939 676 |
850 500 |
876 015 |
6 |
Működési bevétel összesen |
2 199 294 |
2 014 636 |
1 997 239 |
2 057 156 |
7 |
Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. |
7 196 |
25 146 |
25 900 |
26 677 |
8 |
Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről |
78 686 |
72 178 |
150 000 |
154 500 |
9 |
Felhalm.c.átvett pénzeszköz |
8 036 |
3 100 |
3 193 |
3 289 |
10 |
Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása |
31 768 |
0 |
0 |
0 |
11 |
Felhalmozási bevételek összesen |
125 686 |
100 424 |
179 093 |
184 466 |
12 |
Finanszírozási bevétel-működési célú |
220 319 |
106 778 |
109 827 |
75 762 |
13 |
Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú |
1 573 899 |
544 623 |
243 567 |
185 534 |
14 |
Tárgyévi bevételek összesen |
4 119 198 |
2 766 461 |
2 529 726 |
2 502 918 |
15 |
Személyi juttatás |
579 510 |
614 093 |
632 516 |
656 532 |
16 |
Munkaadókat terhelő járulék |
120 581 |
109 189 |
112 465 |
115 839 |
17 |
Dologi kiadás |
547 475 |
523 043 |
538 734 |
554 896 |
18 |
Működési célú támogatásértékű kiadás |
553 265 |
517 032 |
532 543 |
548 519 |
19 |
Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre |
181 289 |
119 528 |
123 114 |
126 807 |
20 |
Működési célú tartalék |
0 |
171 199 |
98 345 |
58 894 |
21 |
Ellátottak pénzbeli juttatása |
56 137 |
67 330 |
69 350 |
71 430 |
22 |
Működési kiadás összesen |
2 038 257 |
2 121 414 |
2 107 066 |
2 132 918 |
23 |
Felújítás |
21 652 |
89 025 |
20 000 |
20 000 |
24 |
Beruházás |
116 142 |
381 995 |
300 000 |
250 000 |
25 |
Egyéb felhalmozási kiadás |
8 765 |
174 027 |
102 660 |
100 000 |
26 |
Felhalmozási kiadás összesen |
146 559 |
645 047 |
422 660 |
370 000 |
27 |
Finanszírozási kiadások |
878 443 |
0 |
0 |
0 |
28 |
Tárgyévi kiadás összesen |
3 063 259 |
2 766 461 |
2 529 726 |
2 502 918 |
Hatályon kívül helyezte Gyomaendrőd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2022. (IX. 29.) önkormányzati rendelete 10. §-a. Hatálytalan 2022. szeptember 30. napjával.