Csárdaszállás Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 4/2017. (II.8.) önkormányzati rendelete

Csárdaszállás Községi Önkormányzatának 2017. évi költségvetéséről

Hatályos: 2017. 02. 09- 2017. 06. 28

Csárdaszállás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában foglalt feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:


1. § Csárdaszállás Község Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete az Önkormányzat 2017. évi költségvetésének

a) bevételi főösszegeként 166.557 ezer forintot,

b) kiadási főösszegeként 166.557 ezer forintot

állapít meg az 1. mellékletben részletezettek szerint.


2. § Az önkormányzat az 1. § a) pontjában meghatározott bevételi főösszegen belül

a) a működési bevétel előirányzatot 91.440 ezer forint összegben,

b) a felhalmozási bevétel előirányzatot 239 ezer forint összegben,

c) finanszírozási bevétel-működési célú előirányzatot 6.856 ezer forint összegben

d)finanszírozási bevétel-fejlesztési célú előirányzatot 68.022 ezer forint összegben

állapít meg. a 2. mellékletben részletezettek szerint.


3. § Az Önkormányzat bevételeinek jogcímenkénti részletezését a 3. melléklet tartalmazza.


4. § (1) Az 1. § b) pontjában meghatározott kiadási főösszegen belül az Önkormányzat működési kiadásainak előirányzata 98.102 ezer forint.

(2)  Az önkormányzat az (1) bekezdésben meghatározott kiadási előirányzatból:

a) személyi juttatás 47.940 ezer forint,

b) munkaadót terhelő járulék 6.780 ezer forint,

c) dologi kiadás 33.344 ezer forint,

d) működési célú támogatásértékű kiadás 7.168 ezer forint.,

e) működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 800 ezer forint,

f) a működési célú céltartalék 0 ezer forint,

g) ellátottak pénzbeli juttatása 2.070 ezer forint összegben

állapítja meg a 4. mellékletben részletezettek szerint.


5. § Az Önkormányzat működési kiadásainak kormányzati funkciónkénti részletezését az 5. melléklet, a Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal Csárdaszállási Kirendeltségének költségvetését a 6. melléklet tartalmazza.


6. §  (1) Az Önkormányzat fejlesztési kiadásainak előirányzata 68.261 ezer forint.

(2) Az önkormányzat az (1) bekezdésben meghatározott előirányzatból:

a) az Önkormányzat felújítási kiadás 10.643 ezer forint összeget,

b) beruházási kiadás 22.695 ezer forint összeget,

c) az egyéb felhalmozási kiadás 34.923 ezer forint összeget,

határoz meg.

(3) Az önkormányzat a finanszírozási kiadások összegét 194 ezer forintban határozza meg.

(4) A fejlesztési kiadásokat a 7. melléklet részletezi feladatonként.


7. § A működési kiadások kötelező és önként vállalt feladatok szerinti csoportosítását a 8. melléklet részletezi.


8. § A 9. melléklet tartalmazza az Önkormányzat 2017. évre várható bevételi és kiadási előirányzatainak teljesüléséről az előirányzat felhasználási ütemtervet és a likviditási tervet.


9. § Az Önkormányzat 2017-2010. évek költségvetési tervszámait a 10. melléklet tartalmazza.


10. § Az Önkormányzat engedélyezett létszámkeretét a 11. melléklet tartalmazza.


11. § Az önkormányzat 2017. évi adósságvállalásának felső határát a 12. melléklet tartalmazza.


12. §  Az önkormányzat a főállású polgármester részére és közalkalmazottak részére 2017. évre bruttó 200.000 Ft/fő/év cafetéria keretet biztosít.


14. §  Ez az önkormányzati rendelet a kihirdetés napját követő napon lép hatályba.


1.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2017. évi költségvetésének mérlege


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2016. terv

2017. terv

1

Intézményi működési bevétel

6 950

9 375

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

50 455

43 919

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

80

169

4

Közhatalmi bevételek

24 660

32 860

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

6 725

5 117

6

Működési bevétel összesen

88 870

91 440

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

200

239

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

11

Felhalmozási bevételek összesen

200

239

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

50 903

6 856

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

68 022

14

Tárgyévi bevételek összesen

139 973

166 557

15

Személyi juttatás

42 927

47 940

16

Munkaadókat terhelő járulék

6 845

6 780

17

Dologi kiadás

26 876

33 344

18

Működési célú támogatásértékű kiadás

7 600

7 168

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

800

800

20

Működési célú tartalék

27 018

0

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 030

2 070

22

Működési kiadás összesen

114 096

98 102

23

Felújítás

0

10 643

24

Beruházás

24 819

22 695

25

Egyéb felhalmozási kiadás

800

34 923

26

Felhalmozási kiadás összesen

25 619

68 261

27

Finanszírozási kiadások

258

194

28

Tárgyévi kiadás összesen

139 973

166 557


2.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat bevételi forrásai 2017. évben


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2016. terv

2017. terv

1

Intézményi működési bevétel

6 950

9 375

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

50 455

43 919

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

80

169

4

Közhatalmi bevételek

24 660

32 860

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

6 725

5 117

6

Működési bevétel összesen

88 870

91 440

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

200

239

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

11

Felhalmozási bevételek összesen

200

239

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

50 903

6 856

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

0

68 022

14

Tárgyévi bevételek összesen

139 973

166 557


3.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2017. évi bevételeinek részletezése


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2016. terv

2017. terv

1

Bérleti díj

1 969

3 650

2

Önkormányzati lakások lakbérbevétele

2 200

2 300

3

Egyéb bevétel Mezőgazdasági termék értékesítés

1 575

1 575

4

Étkezés ellátási díj bevétel

197

283


ÁHT kívüli továbbszámlázott közvetített szolgáltatások

0

250


Kamatbevétel

0

100

5

Kiszámlázott értékesítés és szolgáltatás általános forgalmi adója

1 009

1 217

6

Saját bevétel összesen:

6 950

9 375

7

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről



8

Rendszeres segély átvett pénz

0

0

9

Mezőőri jár. átvett pénz

1 080

1 080

10

Közcélú munkavégzők támogatása

48 103

41 181

11

Egyéb átvett pénzeszköz

1 272

1 658

12

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

50 455

43 919

13

Működési célú átvett pénzeszköz, kölcsön visszatérülés összesen


14

Vállalkozásoktól átvett pénzeszköz

0

0

15

Magánszemélytől átvett pénzeszköz

80

80

16

Egyéb működési célú kölcsön visszafizetése

0

89

17

Működési célú átvett pe, kölcsön visszatérülés összesen

80

169

18

Közhatalmi bevételek



19

Iparűzési adó

18 000

25 000

20

Építményadó

2 600

3 300

21

Magánszemélyek kommunális adója

660

660

22

Pótlékok, bírságok bevétele

100

100

23

Gépjármű adó

1 300

1 500

24

Különféle bírságok

0

0

25

Mezőőri járulék bevétele

2 000

2 300

26

Közhatalmi bevételek összesen

24 660

32 860

27

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása



28

Önkormányzati hivatal működésének támogatása

0

0

29

Zöldterület gazdálkodás támogatása

1572

1 572

30

Közvilágítás támogatása

2528

2 528

31

Köztemető fenntartás támogatása

100

100

32

Közutak fenntartásának támogatása

1235

1 235

33

Beszámítás összege

-7082

-9 009

34

Egyéb kötelező önkormányzati feladatok támogatása

3500

3 500

35

Gyermekétkeztetési feladatok támogatása- Csárdaszállás

967

1 129

36

Egyes jövedelempótló támogatások kiegészítése

0

0

37

Hozzájárulás a pénzbeni szociális ellátásokhoz

0

0

38

Falugondnoki szolgáltatás

2500

2 500

39

Kulturális feladatok támogatása - Könyvtár

1200

1 200

40

Központosított működési célú támogatás-lakott külterület

71

74

41

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

42

Települési önkormányzatok  szociális feladat ágazati pótlék és kiegészítő támogatás

134

288

43

Önkormányzat működési költségvetésének támogatása

6 725

5 117

44

Működési bevétel összesen

88 870

91 440

45

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.



46

Tárgyi eszközök immateriális javak értékesítése

0

0

47

Önkormányzati lakások, egyéb helyiségek  értékesítése

0

0

48

Pénzügyi befektetések bevételei

0

0

49

Koncesszióból származó bevételek

0

0

50

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb. összesen

0

0

51

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

52

Felhalmozási célú támogatás, kölcsön bevétele

0

0

53

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről összesen

0

0

54

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

0

39

55

Lakáskölcsön visszafizetés

200

200

56

Felhalm.c.átvett pénzeszköz, kölcsön visszatér áh-n kívülről

200

239

57

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása



58

Központosított felhalmozási célú támogatás

0

0

59

Szerkezetátalakítási tartalékból nyújtott támogatás

0

0

60

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása össz.

0

0

61

Felhalmozási bevételek összesen

200

239


4.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat kiadásai 2017. évben


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2016. terv

2017. terv

1

Személyi juttatás

42 927

47 940

2

Munkaadókat terhelő járulék

6 845

6 780

3

Dologi kiadás

26 876

33 344

4

Működési célú támogatásértékű kiadás

7 600

7 168

5

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

800

800

6

Működési célú tartalék

27 018

0

7

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 030

2 070

8

Működési kiadás összesen

114 096

98 102

9

Felújítás

0

10 643

10

Beruházás

24 819

22 695

11

Egyéb felhalmozási kiadás

800

34 923

12

Felhalmozási kiadás összesen

25 619

68 261

13

Finanszírozási kiadások

258

194

14

Tárgyévi kiadás összesen

139 973

166 557


5.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzatának kiadásai kormányzati funkciónként 2017. évben


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C

D


Kormányzati funkció

megnevezés

2016. terv

2017. terv

1

051040

Nem veszélyes hulladék kezelése, ártalm.



2


Személyi juttatás

0

0

3


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

4


Dologi kiadás

2 425

2 425

5


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

6


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

7


Működési célú tartalék

0

0

8


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

9


Működési kiadás összesen

2 425

2 425

10

045160

Közutak üzemeltetése, fenntartása



11


Személyi juttatás

0

0

12


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

13


Dologi kiadás

1 235

2 235

14


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

15


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

16


Működési célú tartalék

0

0

17


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

18


Működési kiadás összesen

1 235

2 235

19

066010

Zöldterület kezelés (parkgondozás



20


Személyi juttatás

0

0

21


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

22


Dologi kiadás

1 572

1 572

23


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

24


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

25


Működési célú tartalék

0

0

26


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

27


Működési kiadás összesen

1 572

1 572

28

011130

Önkormányzatok jogalkotó és ált. ig tev.



29


Személyi juttatás

3 954

6 193

30


Munkaadókat terhelő járulék

1 081

1 419

31


Dologi kiadás

0

1 200

32


Működési célú támogatásértékű kiadás

7 024

6 585

33


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

34


Működési célú tartalék

0

0

35


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

36


Működési kiadás összesen

12 059

15 397

37

013350

Az önkormányzat vagyonnal való gazdálkodás feladatai


38


Személyi juttatás

0

0

39


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

40


Dologi kiadás

0

986

41


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

42


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

43


Működési célú tartalék

0

0

44


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

45


Működési kiadás összesen

0

986

46

041237

Közfoglalkoztatási mintaprogram



47


Személyi juttatás

34 069

35 279

48


Munkaadókat terhelő járulék

4 599

3 881

49


Dologi kiadás

7 898

8 653

50


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

51


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

52


Működési célú tartalék

0

0

53


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

54


Működési kiadás összesen

46 566

47 813

55

064010

Közvilágítás



56


Személyi juttatás

0

0

57


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

58


Dologi kiadás

2 528

2 528

59


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

60


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

61


Működési célú tartalék

0

0

62


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

63


Működési kiadás összesen

2 528

2 528

64

066020

Községgazdálkodás



65


Személyi juttatás

0

0

66


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

67


Dologi kiadás

6 856

8 438

68


Működési célú támogatásértékű kiadás

92

44

69


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

70


Működési célú tartalék

0

0

71


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

72


Működési kiadás összesen

6 948

8 482

73

045120

Útépítés



74


Személyi juttatás

0

0

75


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

76


Dologi kiadás

0

0

77


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

78


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

79


Működési célú tartalék

0

0

80


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

81


Működési kiadás összesen

0

0

82

013320

Köztemető fenntartás és működtetés



83


Személyi juttatás

0

0

84


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

85


Dologi kiadás

100

600

86


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

87


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

88


Működési célú tartalék

0

0

89


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

90


Működési kiadás összesen

100

600

91

031030

Közterület rendjének fenntartása (Mezőőr)


92


Személyi juttatás

2282

2712

93


Munkaadókat terhelő járulék

543

580

94


Dologi kiadás

200

200

95


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

96


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

97


Működési célú tartalék

0

0

98


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

99


Működési kiadás összesen

3 025

3 492

100

091140

Óvodai nevelés ellátás működtetési feladatai


101


Személyi juttatás

0

0

102


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

103


Dologi kiadás

0

0

104


Működési célú támogatásértékű kiadás

275

114

105


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

106


Működési célú tartalék

0

0

107


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

108


Működési kiadás összesen

275

114

109

096015

Gyermekétkeztetés



110


Személyi juttatás

0

0

111


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

112


Dologi kiadás

1 606

2 019

113


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

114


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

115


Működési célú tartalék

0

0

116


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

117


Működési kiadás összesen

1 606

2 019

118

107060

Egyéb szoc. Pénzbeli ellátások, támogatások


119


Személyi juttatás

0

0

120


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

121


Dologi kiadás

0

0

122


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

123


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

124


Működési célú tartalék

0

0

125


Ellátottak pénzbeli juttatása

200

2 070

126


Működési kiadás összesen

200

2 070

127

103010

Elhunyt személyek hátramaradottainak pénzbeni ellátása

128


Személyi juttatás

0

0

129


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

130


Dologi kiadás

0

0

131


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

132


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

133


Működési célú tartalék

0

0

134


Ellátottak pénzbeli juttatása

60

0

135


Működési kiadás összesen

60

0

136

104051

Gyermekvédelmi pénzbeni és természetbeni ellátása


137


Személyi juttatás

0

0

138


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

139


Dologi kiadás

100

0

140


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

141


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

142


Működési célú tartalék

0

0

143


Ellátottak pénzbeli juttatása

270

0

144


Működési kiadás összesen

370

0

145

106020

Lakásfenntartással összefüggő ellátások



146


Személyi juttatás

0

0

147


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

148


Dologi kiadás

0

0

149


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

150


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

151


Működési célú tartalék

0

0

152


Ellátottak pénzbeli juttatása

1 500

0

153


Működési kiadás összesen

1 500

0

154

107055

Falugondnoki szolgáltatás



155


Személyi juttatás

1 926

2 259

156


Munkaadókat terhelő járulék

528

546

157


Dologi kiadás

771

771

158


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

159


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

160


Működési célú tartalék

0

0

161


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

162


Működési kiadás összesen

3 225

3 576

163

084031

Civil szervezetek működési támogatása



164


Személyi juttatás

0

0

165


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

166


Dologi kiadás

0

0

167


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

168


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

800

800

169


Működési célú tartalék

0

0

170


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

171


Működési kiadás összesen

800

800

172

041233

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás



173


Személyi juttatás

696

1 497

174


Munkaadókat terhelő járulék

94

354

175


Dologi kiadás

0

13

176


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

177


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

178


Működési célú tartalék

0

0

179


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

180


Működési kiadás összesen

790

1 864

181

082044

Könyvtári szolgáltatások



182


Személyi juttatás

0

0

183


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

184


Dologi kiadás

1 200

1 200

185


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

186


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

187


Működési célú tartalék

0

0

188


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

189


Működési kiadás összesen

1 200

1 200

190

104037

Intézményen kívüli gyermekétkeztetés



191


Személyi juttatás

0

0

192


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

193


Dologi kiadás

385

441

194


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

195


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

196


Működési célú tartalék

0

0

197


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

198


Működési kiadás összesen

385

441

199

104042

Család és gyermekjóléti szolgáltatások

0

0

200


Személyi juttatás

0

0

201


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

202


Dologi kiadás

0

0

203


Működési célú támogatásértékű kiadás

74

142

204


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

205


Működési célú tartalék

0

0

206


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

207


Működési kiadás összesen

74

142

208

104043

Család és gyermekjóléti központ

0

0

209


Személyi juttatás

0

0

210


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

211


Dologi kiadás

0

0

212


Működési célú támogatásértékű kiadás

72

43

213


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

214


Működési célú tartalék

0

0

215


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

216


Működési kiadás összesen

72

43

217

063080

Vízellátással kapcsolatos közmű építése, fenntartása


218


Személyi juttatás

0

0

219


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

220


Dologi kiadás

0

63

221


Működési célú támogatásértékű kiadás

63

0

222


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

223


Működési célú tartalék

0

0

224


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

225


Működési kiadás összesen

63

63

226

018020

Központi költségvetési befizetések



227


Személyi juttatás

0

0

228


Munkaadókat terhelő járulék

0

0

229


Dologi kiadás

0

0

230


Működési célú támogatásértékű kiadás

0

240

231


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

232


Működési célú tartalék

0

0

233


Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

234


Működési kiadás összesen

0

240

235


Összesen:



236


Személyi juttatás

42 927

47 940

237


Munkaadókat terhelő járulék

6 845

6 780

238


Dologi kiadás

26 876

33 344

239


Működési célú támogatásértékű kiadás

7 600

7 168

240


Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

800

800

241


Működési célú tartalék

0

0

242


Ellátottak pénzbeli juttatása

2 030

2 070

243


Működési kiadások mindösszesen

87 078

98 102


6.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Gyomaendrődi Közös Önkormányzati Hivatal  csárdaszállási kirendeltségének 2017. évi költségvetése


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2016. terv

2017. terv

1

Bevételek



2

Közös hivatal működésének támogatása

4 992

5 084

3

Közös Hivatal működéséhez biztosított kiegészítő támogatás Csárdaszállás részéről

5 864

6 023

4

Bevételek összesen

10 856

11 107

5

Kiadások



6

Személyi juttatás

7 395

8 016

7

Munkaadókat terhelő járulék

1 961

1 791

8

Dologi kiadás

1 500

1 300

9

Működési célú támogatásértékű kiadás

0

0

10

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

11

Működési célú tartalék

0

0

12

Ellátottak pénzbeli juttatása

0

0

13

Működési kiadás összesen

10 856

11 107


7.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat 2017. fejlesztési  kiadásainak részletezése


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C


megnevezés

2016. évi terv

2017. évi terv

1

Felújítások



2

Csárdaszállás ivóvíz hálózat rekonstrukciója

0

1143

3

Önkormányzati ingatlanok Villamos biztonságtechnikai felújítás

0

3000

4

Mártirok útja felújítás

0

6 500

5

Csárdaszállás Község Önkormányzat felújítások összesen

0

10 643

6

Beruházások



7

Kerékpárút, Kisezüsti út építés terv felülvizsgálat

4000

0

8

Kerékpárút, Kisezüsti út építés saját erő TOP pályázat

20000

20 000

9

Mezőgazdasági program rota kapa beszerzés

203

0

10

Útőr program Kisértékű tárgyi eszköz beszerzés

322

0

11

Útőr program Hótoló beszerzés

294

0

12

Közút program gép beszerzés

0

1005

13

Nagyteljesítményű monochrom MF gép beszerzés

0

762

14

Mezőőri szoftver beszerzés

0

293

15

Aprítógép vásárlás

0

635

16

Csárdaszállás Község Önkormányzat beruházások összesen

24819

22 695

17

Egyéb felhalmozási kiadások



18

Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások

0

0

19

Felhalmozási célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

0

0

20

Önkormányzat által nyújtott lakástámogatás

0

0

21

Felhalmozási célú kölcsönök nyújtása

0

0

22

Első lakáshoz jutók kölcsöne

800

400

23

Felhalmozási célú tartalék pályázati saját erő

0

34523

24

Csárdaszállás Község Önkormányzat egyéb fejlesztési kiadások összesen

800

34 923

25

Finanszírozási kiadások

258

194

26

Finanszírozási kiadások összesen

258

194


8.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Község Önkormányzatának 2017. évi feladatfinanszírozása

Adatok ezer Ft-ban



A

B

C

D

E

F

G


Megnevezés

Állami támogatás

Saját bevétel

Átvett pe.

Bevétel összesen

 Működési kiadás

műk hiány "-" többlet "+"

1

Helyi önkormányzatok működésének ált. tám.




0


0

2

Települési Önk. Műk. Ált. tám.




0


0

3

Önkormányzati Hivatal működési Támogatás -igazgatás

0

0

0

0

6585

-6585

4

Települési önk. Műk. Tám. Ált. tám.összesen

0

0

0

0

6585

-6585

5

Település -üzemelt. Kaocs feladatok tám.




0


0

6

Zöldterület gazdálkodással kapcs feladat

1572

0

0

1572

1572

0

7

Közvilágítás

2528

0

0

2528

2528

0

8

Köztemető

100

0

0

100

600

-500

9

Közutak. Fenntartása

1235

0

0

1235

2235

-1000

10

Beszámítás összege

-9009

0

0

-9009

0

-9009

11

Településüzemeltetés összesen

-3574

0

0

-3574

6935

-10509

12

Egyéb önkormányzati kötelező feladatok

3500

0

0

3500

0

3500

13

 polgármester, alpolgármester bére

0

0

0

0

6731

-6731

14

Önkormányzatok jogalkotó és általános igazgatás

0

100

0

100

1200

-1100

15

mezőőri feladtaok

0

2300

1080

3380

3492

-112

16

települési hulladék kezelés

0

0

449

449

2425

-1976

17

Város és község gazdálkodás

74

250

0

324

8482

-8158

18

Lakóingatlan bérbeadása

0

2300

0

2300

0

2300

19

Nem lakóingatlan bérbeadása

0

4636

0

4636

986

3650

20

vízellátással kapcsolatos közmű fenntartás

0

0

0

0

63

63

21

Óvoda

0

0

0

0

114

-114

22

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

0

0

744

744

1864

-1120

23

Közmunka mintaprogram

0

1730

41735

43465

47813

-4348

24

Család és gyermekjóléti központ

0

0

0

0

43

-43

25

Család és gyermekjóléti szolgálat

0

0

0

0

142

-142

26

Települési  szolidaritási hozzájárulás

0

0

0

0

240

-240

27

Egyéb önkormányzati köt. Feladatok összesen

3574

11316

44008

58898

73595

-14697

28

Telep. Önk. Szoc és gyemek jóléti feladatok tám.




0

0

0

29

Települési támogatás

0

0

80

80

2070

-1990

30

Falugondnoki feladatok

2788

0

0

2788

3576

-788

31

Gyermekétkeztetés

900

359

0

1259

2019

-760

32

Intézményen kívüli gyermekétkeztetés

229

0

0

0

441

-441

33

Telep. önk. Szoc. És gyermek jóléti feladatok tám.

3917

359

80

4127

8106

-3979

34

Települési önkormányzatok kulturális feladatainak




0


0

35

Könyvtári szolgáltatás

1200



1200

1200

0

36

Kötelező feladat közművelődés összesen

1200



1200

1200

0

37

Kötelező feladatok összesen

5117

11675

44088

60651

96421

-35770

38

Önként vállalt feladatok




0


0

39

képviselők tiszteletdíja

0

0

0

0

881

-881

40

Civil szervezetek támogatása

0

0

0

0

800

-800

41

Önként vállalt  feladatok összesen

0

0

0

0

1681

-1681

42

Önkormányzati egyéb saját bevételek







43

Helyi adóbevételek

0

30560


30560


30560

44

Önk. Saját bevételek + adó bevételek mely a

0

0

0

0

0

0

45

Kötelező és önként váll. feladatok kieg. szolgál

0

30560

0

30560

0

30560

46

Összesen

5117

42235

44088

91440

98102

-6662

47

Finanszírozási bevétel és kiadás

0


6856

6856

194

6662

48

Működési bevétel és  kiadás összesen

5117

42235

50944

98296

98296

0


9.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzatának 2017. évi előirányzatának felhasználási ütemterve és likviditási terve

Adatok ezer Ft-ban



A

B

C

D

E

F

G

H

I

J

K

L

M

N

O


Megnevezés

Eredeti előirányzat

Január

Február

Március

Április

Május

Június

Július

Augusztus

Szeptember

Október

November

December

Összesen

1

Bevételek















2

Intézményi működési bevételek

9 375

781

781

781

781

781

781

781

781

781

781

781

784

9 375

3

Műk. Célú tám. Kölcsön államh. Belülről

43 919

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 660

3 659

43 919

4

Műk célú átvett pénzeszköz

169

0

0

0

0

0

89

0

0

0

0

0

80

169

5

Közhatalmi bevételek

32 860

150

150

13 180

150

150

150

150

150

13 180

150

150

5 150

32 860

6

Önkorm. Műk. Költségvetési tám.

5 117

431

426

426

426

426

426

426

426

426

426

426

426

5 117

7

Műk. Bevétel összesen

91 440

5 022

5 017

18 047

5 017

5 017

5 106

5 017

5 017

18 047

5 017

5 017

10 099

91 440

8

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

9

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

10

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

239

17

17

56

17

16

17

16

17

16

17

16

17

239

11

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

12

Felhalmozási bevételek összesen

239

17

17

56

17

16

17

16

17

16

17

16

17

239

13

Finanszírozási bevétel-működési célú

6 856

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

6 856

6 856

14

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

68 022

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

68 022

68 022

15

Összes bevétel

166 557

5 039

5 034

18 103

5 034

5 033

5 123

5 033

5 034

18 063

5 034

5 033

84 994

166 557

16

Kiadások















17

Személyi juttatás

47 940

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

3 995

47 940

18

Munkaadókat terhelő járulékok

6 780

565

565

565

565

565

565

565

565

565

565

565

565

6 780

19

Dologi és egyéb folyó kiadások

33 344

2 779

2 778

2 779

2 778

2 779

2 778

2 779

2 778

2 779

2 779

2 779

2 779

33 344

20

Működési célú támogatás értékű kiadás

7 168

747

0

0

0

0

0

3 012

0

0

0

0

3 409

7 168

21

Műk célú pe. átadás államháztartáson kívülre

800

0

0

80

80

80

80

80

80

80

80

80

80

800

22

Működési célú tartalék

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

23

Ellátottak pénzbeni juttatása

2 070

172

172

172

172

172

172

172

172

172

172

172

178

2 070

24

Összesen

98 102

8 258

7 510

7 591

7 590

7 591

7 590

10 603

7 590

7 591

7 591

7 591

11 006

98 102

25

Felújítás

10 643

0

0

3 000

1 143

6 500

0

0

0

0

0

0

0

10 643

26

Beruházás

22 695

0

635

1 005

762

293

0

0

0

20 000

0

0

0

22 695

27

Egyéb felhalmozási kiadások

34 923

0

0

0

0

200

0

0

0

200

0

0

34 523

34 923

28

Felhalmozási kiadás

68 261

0

635

4 005

1 905

6 993

0

0

0

20 200

0

0

34 523

68 261

29

Finianszírozási kiadások

194

194

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

194

30

Összes kiadás

166 557

8 452

8 145

11 596

9 495

14 584

7 590

10 603

7 590

27 791

7 591

7 591

45 529

166 557


10.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat működési és felhalmozási célú bevételek és kiadások 2017., 2018., 2019., 2020. évi tervezett alakulása


Adatok ezer Ft-ban


A

B

C

D

E


megnevezés

2017. terv

2018. terv

2019. terv

2020. terv

1

Intézményi működési bevétel

9 375

9 375

9375

9375

2

Működési célú támogatás, kölcsön államháztartáson belülről

43 919

47 432

51227

55325

3

Működési célú átvett pénzeszköz .

169

0

0

0

4

Közhatalmi bevételek

32 860

32 860

32860

32860

5

Önkormányzatok működési költségvetési támogatása

5 117

5 117

5117

5117

6

Működési bevétel összesen

91 440

94 784

98 579

102 677

7

Felhalmozási bevétel, tárgyi eszköz ért, stb.

0

0

0

0

8

Felhalmozási célú támog, kölcsön ah-n belülről

0

0

0

0

9

Felhalm.c.átvett pénzeszköz

239

200

200

200

10

Önkormányzatok felhalmozási költségvetési támogatása

0

0

0

0

11

Felhalmozási bevételek összesen

239

200

200

200

12

Finanszírozási bevétel-működési célú

6 856

10 590

14429

17396

13

Finanszírozási bevétel-felhalmozási célú

68 022

6 400

6400

6400

14

Tárgyévi bevételek összesen

166 557

111 974

119 608

126 673

15

Személyi juttatás

47 940

52 734

58007

63808

16

Munkaadókat terhelő járulék

6 780

7 322

7908

7322

17

Dologi kiadás

33 344

34 678

36065

37507

18

Működési célú támogatásértékű kiadás

7 168

7 770

8158

8566

19

Működési célú pénzeszközátadás államháztartáson kívülre

800

800

800

800

20

Működési célú tartalék

0

0

0

0

21

Ellátottak pénzbeli juttatása

2 070

2 070

2070

2070

22

Működési kiadás összesen

98 102

105 374

113 008

120 073

23

Felújítás

10 643

1 200

1200

1200

24

Beruházás

22 695

5 000

5000

5000

25

Egyéb felhalmozási kiadás

34 923

400

400

400

26

Felhalmozási kiadás összesen

68 261

6 600

6600

6600

27

Finanszírozási kiadások

194

0

0

0

28

Tárgyévi kiadás összesen

166 557

111 974

119 608

126 673


11.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzatának 2017. évre jóváhagyott feladatonkénti létszámkerete



A

B

C

D


Feladat megnevezése

2017. évi nyitó

2017. évi

2017. évi záró



létszám  (fő)

változás

létszám (fő)

1

Közalkalmazotti jogviszony alapján




2

            Közterület rendjének fenntartása Mezőőr

1


1

3

            Falugondnoki szolgálat

1


1

4

Önkormányzati jogalkotás és ált. ig tevékenység




5

          Főállású polgármester

1


1

6

          Tiszteletdíjas alpolgármester és képviselők

4


4

7

Közfoglalkoztatási mintaprogram mezőgazdaság

18


18

8

Közfoglalkoztatási mintaprogram közút

6

4

10

9

Közfoglalkoztatási mintaprogram belvíz

6


6

10

Közfpglalkoztatási mintaprogram útőr program

0


0

11

Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás

5

-4

1


Létszámkeret összesen

42

0

42


12.  melléklet a 4/2017. (II. 8.) önkormányzati rendelethez


Csárdaszállás Községi Önkormányzat lehetséges adósságvállalása felső határának meghatározása


Adatok ezer Ft-ban


A

B


Megnevezés

Összeg

1

Helyi adóból származó bevétel

30460

2

Önkorm. Vagyon ért. És hasznosításából származó bevétel

5950

3

Osztalék, koncesszió díj és hozambevétel

0

4

Tárgyieszköz és immat. Javak értékesítéséból szárm. Bev.

0

5

Bírságok, pótlékok és díjbevételek

100

6

Kezességvállalással kapcsolatos megtérülés

0

7

Összes saját bevétel

36510

8

Összes saját bevétel  50%-a

18255


 Az Önkormányzat 2017. évi hitelfelvételi lehetőségének felső határa 18.255 ezer Ft.