Szikszó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 11.) önkormányzati rendelete
a temetőről és a temetkezési tevékenységről
Hatályos: 2014. 06. 12- 2016. 12. 21
Szikszó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013. (XI. 11.) önkormányzati rendelete
a temetőről és a temetkezési tevékenységről
2014.06.12.
1. § /1/ E rendelet hatálya a város területén lévő köztemetőre terjed ki.
/2/ E rendelet szempontjából köztemetőnek azt a városi területet kell tekinteni, amelyet e célra Szikszó Város Képviselő-testülete kijelölt.
/3/ A köztemető üzemeltetéséről, fenntartásáról, a temetkezési szolgáltatás összehangolásáról, a kegyeleti jogok tiszteletben tartásával a Képviselő-testület felhatalmazása alapján a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal gondoskodik.
/4/ A temető fenntartója az üzemeltetési, fenntartási, temetkezési, szolgáltatási feladatokkal gazdálkodó szervezetet, vagy magánvállalkozót bízhat meg.
/5/ Temetkezési szolgáltatást az erre engedéllyel rendelkező vállalkozó végezhet a temetésre kötelezett megbízása alapján (1. sz. Függelék). A temető területén szolgáltatást végző vállalkozó köteles bemutatni az üzemeltetőnek a tevékenység végzésére jogosító igazolványát, valamint minden esetben köteles a cég nevére szóló megbízást beszerezni a hozzátartozóktól, mely a temetés lebonyolítására és ügyintézésére vonatkozik.
/6/ E rendelet alkalmazása szempontjából a temetkezési szolgáltatási tevékenységnek minősül: temetésfelvétel, a ravatalozás, a búcsúztatás és visszahantolás, a sírba helyezés, a halott szállítás, a hamvasztás és az urnakiadás, az urnaelhelyezése, a hamvak szórása, az exhumálás, az újratemetés.
Temetkezési szolgáltatást az
1. § /6/ bekezdésében felsorolt tevékenységeken kívül teljes körű ellátást az üzemeltetővel egyeztetve kell végezni.
/7/ A temető fenntartója köteles biztosítani a temető és létesítményei rendeltetésszerű használatához és a működéshez szükséges üzemeltetési feltételeteket. Az építésért felelős vállalkozó a környező síremlékekben esetleges okozott kárért teljes kártérítési felelősséggel tartozik.
2. § /1/ A köztemetőben a temetkezéseket délelőtt 8.00 órától délután 17.00 óráig lehet végezni.
/2/ A temetés időpontját, a temetői létesítmény igénybevételének időtartalmát az eltemettetőnek illetve a kegyeleti szolgáltatást végzőnek 48 órával a temetés előtt a köztemető üzemeltetőjével, megbízottjával egyeztetni kell.
/3/ A halottat csak szabályszerű orvosi vizsgálat és az erről szóló halotti vizsgálati bizonyítvány alapján szabad eltemetetni vagy az erről szóló engedély alapján elhamvasztani. A temetést vagy hamvasztást késői magzati halálozás esetében is csak orvosi halotti vizsgálat után, az erről szóló bizonyítvány alapján szabad végezni.
Ezeket az iratokat az eltemetetéstől számított 5 évig az üzemeltetőnek kell megőrizni.
/4/ Az üzemeltető olyan sírhelynyilvántartást köteles vezetni, amelyből a sírhelyhasználati jog lejártát követő 25 év alatt az eltemetettek maradványainak sorsa megállapítható. Hozzátartozó hiányában az önkormányzat átvállalja az sírhely megváltás költségét.
/5/ A hozzátartozók nélküli szikszói illetékességű elhunytak eltemetetését, bejelentés alapján a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal közköltségén- a helyben szokásos legolcsóbb temetés és az erre a célra külön kijelölt sírhelybe- tartozik elvégeztetni.
/6/ Nem szikszói elhunytak esetén a felmerült költséget a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal az elhunyt lakóhelye szerinti illetékes Polgármesteri Hivatalnak számlázza ki.
3. § /1/ A felravatalozás a ravatalozó helyiségben vagy az e célra kijelölt ravatalozóhelyen történik. A felravatalozott koporsót- kivéve más helyiségből odaszállított, fertőző betegségben elhalt, vagy láthatóan boncolt halottat- a gyászszertartás megkezdéséig nyitva lehet tartani. Ha azonban a holttetem oszlása előrehaladott, a hozzátartozók előzetes értesítése után a koporsót le kell zárni, és az később a temetés időpontjában se nyitható fel.
/2/ A halottat koporsós temetés esetén a halotti vizsgálati bizonyítvány kiállításáról számított 96 órán belül el kell temetni, kivéve ha
a) a halotti vizsgálatot végző orvos a halotti vizsgálatra vonatkozó rendelkezések alapján ettől eltérő engedélyt adott.
b) a temetésre az eltemettető kívánsága szerint 8 napon belül kerül sor, feltéve, hogy a holttest hűtése folyamatosan biztosított.
c) a temetésre az eltemettető kívánsága szerint- a temetés helye szerint illetékes intézet engedélyével- 15 napon belüli időpontban kerül sor, feltéve, hogy a holttestnek az eltemetésig történő hűtése folyamatosan biztosított.
d) A halottat – hamvasztásos temetés esetén – a halott vizsgálati bizonyítvány kiállításától számított 15 napon belül el kell hamvasztatni. A holttestet a hamvasztásig hűteni kell.
/1/ Szociális temetés céljára a 9/1. számú szociális parcella területén lévő temetési helyek szolgálnak.
/2/ A szociális temetés iránti igény a temető üzemeltetőjénél jelenthető be. Az eltemettetésre kötelezettek az igénybejelentés során nyilatkoznia kell, hogy koporsós vagy hamvasztásos temetésre kerül sor.
/3/ A szociális temetés előkészítése és lefolytatása során valamennyi tevékenység úgy végezhető, hogy:
- ne akadályozza a temetési helyek látogatását,
- a temető létesítményeiben, felszereléseiben kárt ne okozzon,
- a szomszédos sírhelyek ne sérüljenek, ne szennyeződjenek.”
/1/ A sírhely használati ideje 25 év. A további használat jogát csak újraváltással lehet biztosítani.
/2/ Az újraváltás díjtételeit az 1 sz. melléklet tartalmazza.
/3/ A dupla sírhely használati időtartama a betemetés napjától számított 25 év melynek használati jogát, mint az egyes sírhely esetében újraváltással lehet biztosítani. Ha a sírhely megváltásától számított 25 év alatt nem történik második betemetés, a sírhely további használatát csak újraváltással lehet biztosítani.
/4/ A köztemetőben a sírboltok használati ideje 60 év, mely kérelemre meghosszabbítható minimum 5 évre.
/5/ Kialakítás esetén az urnafülke, továbbá az urnasírhely használati ideje 10 év, amely lejárta után díjfizetés mellett ismételten 10 évre meghosszabbítható.
/6/ Az urnasírbolt használati időtartama 20 év, melynek használati joga kérelemre újabb 20 évre
/7/ Rátemetések esetén a 25 éves porladási idő az utolsó temetés időpontjától számítandó.
/8/ Sírhely előre megváltás esetén a megváltási díj befizetésekor a sírhely felett rendelkezni jogosult személy nyilatkozik arról, hogy a sírhely járdarészét a megváltástól számított 2 éven belül beépíti felépítménnyel együtt. Sírbolthely esetén nyilatkozatot tesz a sírbolthely felett rendelkezni jogosult személy, hogy 2 éven belül a talajszintig beépíti. A nyilatkozatot az üzemeltetőtől igényelheti. Amennyiben a sírhely felett rendelkezésre jogosult személy a beépítési kötelezettségének időben nem tesz eleget, abban az esetben a megváltás semmisnek tekintendő. A megváltás díja a jogosult személy részére visszajár, az Önkormányzat a sírhelyet újra értékesítheti.
5. § /1/ A temetőről részletesen feltüntetett, beszámozott helyszínrajzot kell készíteni, amely tartalmazza: sírhelyeket, sírsorokat, sírhelytáblákat. A sírhelyek, sírboltok, urnasírhelyek méreteit a 6. és 7. számú mellékletei tartalmazzák.
/2/ A temetőben temetkezésre használt helyek a következők lehetnek:
Urnás temetésre sírhelyen van lehetőség a rendezett parcella kialakítása miatt.
/3/ A temetkezésre használt helyért – sírhelymegváltás – a rendelet 1. sz. mellékletében megállapított díjat kell fizetni.
/4/ A díjakat – sírásás, temetés, kihantolás és a rátemetés – a hozzátartozó a temetést megelőzően fizeti ki. Köztemetés esetén az önkormányzat utólag fizet. A sírásást, kihantolást, illetve minden temetői földmunkát – bele értve a sírboltok helyének kiásását – csak üzemeltető végezheti el az Önkormányzat által meghatározott díjakkal, melyeket a 2. számú melléklet tartalmaz.
/5/ A temetkezésre használt hely magánszemélyek között csere, adásvétel tárgyai nem lehetnek. A temetkezési helyek használatára a Ptk. rendelkezései az irányadóak.
A temetkezési hely feletti rendelkezés jogát a mindenkor érvényes temetőkről és temetkezésről szóló törvény határozza meg.
/6/ Díszsírhelyek a temető területén erre kijelölt sírhelyek.
Díszsírhely annak a szikszói születésű, vagy Szikszón állandó lakóhellyel rendelkező polgárnak adományozható, aki Szikszó városában köztudomásúan tiszteletben állt, illetve akinek életében Szikszó városának kifejtett munkavégzése alapján Szikszó Város Képviselő-testülete Szikszó Város Díszpolgára stb. kitüntetést adományozott, külön rendelet szerint.
/7/ Azoknak a köztiszteletet kiérdemlő nevezetes személyeknek a maradványairól-akiknek sírhelyhasználati jogát nem váltották meg- a város képviselő testületének határozata szerint kell gondoskodni.
/8/ A házastársak díszsírhelyekbe történő temetését a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal engedélyezi.
/9/ A köztemetőkben a sírhelygazdálkodás az üzemeltető feladata.
Az üzemeltető folyamatosan gondoskodik az új parcellák kialakításáról, melyben szigorú sorrend szerint következhetnek az elhalálozás sorrendjében a sírok.
6. § /1/ A köztemető üzemeltetője a következő nyilvántartásokat köteles vezetni:
c.) kettős sírhelynyilvántartó könyvet
d.) urnahely nyilvántartó könyvet
/2/ A halottak főkönyvében időrendi sorrendbe minden temetést be kell jegyezni a következő adatokkal:
b.) temetés ideje (év, hó, nap)
e.) legutolsó állandó lakóhelye
f.) az elhalálozás helye, ideje (év, hónap, nap)
h.) sírhelytábla, sírhelysor és sírhely száma
i.) a sírhely fenntartására kötelezett személy neve, és címe
/3/ Rátemetés, kihantolás, vagy elszállítás adatait és az arra vonatkozó ügyirat számát fel kell tüntetni a megjegyzés rovatban.
/4/ A halotti főkönyvhöz betűrendi névmutatót kell vezetni, amely a halottak nevét és sírhelyeik pontos megnevezését tartalmazza.
/5/ Sírbolt-könyvet a halotti főkönyvvel megegyező alakban és tartalommal kell vezetni, melyben be kell jegyezni a sírboltra vonatkozó intézkedéseket és használati idő lejártát. A sírboltkönyvhöz betűsoros névmutatót kell vezetni.
/6/ Dupla sírhely nyilvántartó könyvben fel kell tüntetni a megváltás összegét és időpontját, és a második betemetésre jogosult nevét.
/7/ Holttest maradványok közös sírba való elhelyezése esetén, a nyilvántartókönyvek megfelelő rovatába be kell jegyezni az elhelyezés időpontját, a közös sír helyét.
/8/ A köztemetőre vonatkozó nyilvántartásokat és ügyiratokat gondosan kell őrizni, azok nem selejtezhetőek.
/9/ Elhunytak nevéről és temetési helyéről a mindenkor érvényes a temetőkről és a temetkezésről szóló törvény alapján adhat ki az üzemeltető információt.
7. § /1/ Azon sírhelytáblákat, amelyekben a sírhelyek a betemethetőség mértékéig beteltek, le kell zárni.
/2/ A sírhelyek eredeti befogadóképessége alapján, egy temetés esetén, egyes sírhelyen csak egy koporsó, kettős sírhelyen csak két nagy koporsó és egyes sírhelyen egy felnőtt és egy 10 éven aluli gyermek koporsója helyezhető el.
/3/ Sírhelyfelnyitási engedéllyel rátemetéssel a már betemetett:
a.) a koporsós temetésre szolgáló temetési helyre- a sír megfelelő mélyítésével, alapméretenként egymás fölé helyezve – további, legfeljebb egy nagykoporsó vagy egy kiskoporsó (gyermekkoporsó vagy exhumált halott) díjfizetés ellenében rátemethető.
b.) a kétszemélyes sírhely egy-egy részében ugyanolyan mértékben történhet rátemetés, mint az egyes felnőtt sírhelybe.
/4/ A rátemetésre vonatkozó sírfelnyitási engedélyt csak akkor lehet megadni, ha a később betemetett halott részére a 25 éves nyugvási idő biztosítható. A rátemetésnél a temetéstől számított 25 évre újra kell váltani a sírhelyet.
/5/ A rátemetésre vonatkozó engedélyt – sírnyitási rendelkezések betartása mellett – a mindenkori Szakigazgatási Szerv illetékes hivatala adja ki.
/6/ Urnákat az alábbi mennyiségben lehet elhelyezni a sírhelytáblákra, amennyiben 10 éves nyugvási idő biztosítható.
- egyszemélyes felnőtt sírhelybe, dupla sírhelybe, urnasírhelybe legfeljebb 4-4 darab,
- urnafülkébe a befogadóképességig, sírboltba tetszés szerint engedélyezhető urna elhelyezése.
/7/ Ha sírboltba, illetőleg a sírhelybe (felnőtt egyes sírhely, felnőtt dupla sírhely, illetve gyermeksírhely) urna elhelyezésére kerül sor, de a 10 éves nyugvási idő a sírhely (sírbolt) eredetileg megváltozott használati idejében (25 év illetve 60 év) biztosítható, azért külön használati díjat megfizetni nem kell.
/8/ Urnafülkébe, urnasírhelybe, illetve urnasírhelyből urnafülkébe történő urnaáthelyezést a temető üzemeltetője engedélyezheti. Ha az áthelyezésre a megváltott használati időn belül kerül sor, a használati díjat folyamatosnak kell számítani, azonban az urnafülke és urnasírhely közötti használati díjkülönbözetet időarányosan meg kell fizetni. Az urnasírhellyel a továbbiakban a temető üzemeltetője rendelkezik.
8. § /1/ Síremlék felállítását, átépítését, felújítását, lebontását - a bemutatott vázrajz terv és a vállalkozó által aláírt engedély nyomtatvány (2. sz. Függelék) alapján – az Üzemeltető engedélyezi, az Önkormányzat építési hatóságának véleménye alapján. A sírkő készítő vállalkozók köteles bemutatni tevékenység végzésére jogosító engedélyüket.
/2/ Síremléket (sírjelet) létesíteni, annak eredeti állapotát megváltoztatni az jogosult, aki az eltemetésről gondoskodott vagy az elhalt közeli hozzátartozója (a mindenkor ide vonatkozó jogszabály szerint). Ha a síremléket létesítő vagy azt megváltoztatni kívánó nem azonos az eltemettetővel, meg kell szerezni az eltemettető (sírhely használati díj megfizetőjének) és a sírban nyugvók sorrendben közelebb álló hozzátartozójának előzetes írásbeli hozzájárulását, illetve a létesítő írásbeli nyilatkozatát arról szükséges nyilatkozat nem szerezhető be.
/3/ A síremlék alapozásának méreteit az Üzemeltető állapítja meg.
/4/ Síremlék felállítását, átépítését, felújítását, lebontását az Üzemeltető ellenőrzi.
A síremlék vagy sírkeret nem terjedhet túl a sír, illetve a sírbolt méretére megállapított területen.
/5/ Sírboltok építését az Üzemeltető által előírt feltételek betartása mellett az erre engedéllyel rendelkező vállalkozó végezheti. Amennyiben a sírbolt, síremlék készítője az előírásokat nem tartja be, úgy az elmaradt munkák elvégezhetők és a kivitelezővel szemben eljárás kezdeményezhető.
/6/ A köztemetőben létesített sírboltokban 2-4 nagy koporsó helyezhető el. A nagy koporsó helyén 2 db kis koporsó is elhelyezhető.
/7/ A sírboltok méreteit a 7. sz. melléklet tartalmazza. A sírboltok egymástól való távolsága 80 cm , a sírboltsorok egymástól való távolsága szintén 80 cm .
/8/ A sírbolt tulajdonosa az, aki a használati díját megfizette és a tulajdonosi minőségét a temető a sírbolt nyilvántartó könyvébe bejegyeztette. A sírbolt feletti rendelkezési jogot csak a sírbolt tulajdonos gyakorolhatja.
/9/ A sírbolt feletti rendelkezés jogát a mindenkor érvényes temetőkről és temetkezésről szóló törvény határozza meg.
/10/ Arra nézve, hogy a sírboltba kik temetkezhetnek, a sírbolt tulajdonosának a sírbolt nyilvántartó könyvbe bejegyzett rendelkezése az irányadó. Ha a sírbolt tulajdonosa ebben a tekintetben nem intézkedett, a sírboltba a sírbolt tulajdonosának házastársa, továbbá egyenes ági rokonai valamint ezek házastársai temetkezhetnek.
A sírboltba a sírbolt tulajdonosának más hozzátartozói akkor a temethetők el, ha a temetést kérelmező bemutatja az előbbiekben felsorolt temetkezésre jogosultak írásbeli hozzájárulását, vagy írásban nyilatkozik arról, hogy az elhaltnál közelebbi betemetésre jogosult hozzátartozója nincs.
/11/ A sírbolt használati idejének lejárta esetén a sírbolthely újbóli megváltása a teljes sírbolthely-díj befizetése mellett lehetséges.
9. § /1/ A temető területének tisztántartása az Üzemeltető feladata.
/2/ Az újonnan megváltott sírokat kerítéssel körülhatárolni nem szabad. Ülőpad létesítése, díszfák és cserjék ültetése az üzemeltető hozzájárulásával lehetséges.
Amennyiben hozzátartozó a fát, cserjét üzemeltetővel vágatja ki, úgy a felmerült költségek felét köteles megfizetni. Egyedi, indokolt kérelem esetén, a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal hagyja jóvá a kivágást, melyet hozzátartozó saját költségén végeztethet el.
A veszélyes fák kivágását a Kegyeleti Közszolgáltatási Szerződés alapján az üzemeltető végzi.
/3/ A megváltott sírhelyek gondozását a létesítő vagy annak jogutódja, illetve az általuk megbízott személy vagy intézmény köteles végezni. A díszsírhelyek gondozása, karbantartása a hozzátartozók feladata.
Amennyiben előzetes felhívás ellenére a kötelezett a gondozási kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a szükséges munkáltató a létesítő költségére elvégezheti az üzemeltető.
10. § /1/ A betelt sírhelytáblákban új sírhely és sírbolthely nem adható használatba. Sírhelyekbe, valamint sírboltokba urnák temetése is csak olyan módon engedélyezhető, hogy az urnára vonatkozó 10 és 20 éves nyugvási idő a korlátozás elrendeléstől számított 40 éven belül megszűnjön.
/2/ Aki az /1/ bekezdésében foglalt rendelkezéseket megszegve temetést végez, azt a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal kötelezheti, hogy a saját költéségén a kijelölt helyre a halottakat exhumáltatása és kijelölt helyre eltemettesse.
/3/ Ha a halottat a hozzátartozók kérelmére a nyugvási idő letelte előtt helyezik át, a kérelmező által befizetett sírhelydíj arányos részét vissza kell téríteni az újraértékesítést követő 30 napon belül
10 % kezelési költség levonásával.
11. § /1/ A köztemető nyitvatartási rendjét a rendelet 8. számú melléklete tartalmazza.
/2/ A temetőben tilos minden olyan magatartás, amely a kegyeleti érzést sértheti, és a látogatókat megbotránkoztathatja.
/3/ A temetőben tüzet rakni, szemetet égetni alkoholt fogyasztani tilos!
/4/ Kegyeleti gyertya és mécses gyújtását csak 18 éven felüli személy végezheti, az égetés alatt a hozzátartozónak a felügyeletről gondoskodni kell.
/5/ A temető területén csak a sírhelyek, sírboltok, síremlékek díszítésére szolgáló tárgyak, koszorúk, sírlámpák, virágok, cserepes növények helyezhetők el. Minden más e célra szolgáló külön tárgy csak a temető Üzemeltetőjének engedélyével végezhető el.
/6/ A köztemetőben elhelyezet tárgyak, sírok, síremlékek megrongálásért, eltulajdonításáért a temető fenntartója, üzemeltető anyagi felelősséggel nem tartozik.
/7/ A sírok gondozásával kapcsolatosan keletkező hulladékot csak a köztemető üzemeltetője által kijelölt területen szabad elhelyezni. A köztemető üzemeltetője köteles az összegyűjtött hulladék, szemét rendszeres elszállításáról gondoskodni.
/8/ A temetőbe gépkocsival, motorkerékpárral – a kegyeleti közszolgáltatást végző járművön kívül – csak az üzemeltető megbízottjának engedélyével lehet behajtani. A temető területén kerékpárral közlekedni tilos.
12. § /1/ Hatályát veszti a Szikszó Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 15/2012.(IX.28.) számú önkormányzati rendelete.
/2/ E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.
1. melléklet
A sírhelyek megváltásának díjtételei:
1./ Családi sírbolt: 1.323.- Ft/m2
2./ Sírhely egyszemélyes: 2.646.- Ft
3./ Sírhely kétszemélyes: 4.452.- Ft
4./ Urnasírhely: 1.323.- Ft
A sírhelyek újraváltásának díjtételei:
1./ Családi sírbolt: 1.323.- Ft/m2
2./ Sírhely egyszemélyes: 2.646.- Ft
3./ Sírhely kétszemélyes: 4.452.- Ft
4./ Urnasírhely: 1.323.- Ft
Az 1. számú mellékletben meghatározott díjakat a megrendelő a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal pénztárába tartozik megfizetni.
A díjakra az általános forgalmi adó jogszabályban meghatározott mértékét fel kell számítani.
2. melléklet
A sírásás díjtételei:
1.egyes sírhely ásás 19.142.- Ft
2.dupla sírhely ásás 22.995.- Ft
3. urnaelhelyezés 16.611.- Ft
4. kripta előkészítése 16.611.- Ft
5. Fedlap levétel (kivéve gránit fedlap) 4.000.-Ft
6. Hétvégi gondnoki ügyeleti díj 5.000.-Ft/alkalom
7. 2 személyes kriptaásás 40.000.-Ft
8. 4 személyes kriptaásás 55.000.-Ft
9. 6 személyes kriptaásás 65.000.-Ft
A díjakra az általános forgalmi adó jogszabályban meghatározott mértékét fel kell számítani.
A 2. sz. mellékletben szereplő tételek csak az Üzemeltető végezheti el.
3. melléklet
1. |
Adminisztrációs díj |
10.227.- |
A díjakra az általános forgalmi adó jogszabályban meghatározott mértékét fel kell számítani.
4. melléklet
Temetkezési vállalkozók által fizetendő díj:
1.Létesítmény igénybevételi díj urnával történő temetés esetén,
ravatalozó bérleti díj kellékekkel együtt 10.000.-Ft
2. Létesítmény igénybevételi díj koporsóval történő temetés esetén,
ravatalozó bérleti díj kellékekkel együtt 10.000.-Ft
A díjakra az általános forgalmi adó jogszabályban meghatározott mértékét fel kell számítani.
5. melléklet
Ravatalozó kellékek, berendezések
- Hűtőkamra (2 személyes) 1 db
- Gyertyatartó (nagy) 4 db
- Gyertyatartó (kicsi) 2 db
- Műanyag támlás szék 2 db
6. melléklet
A TEMETŐ ÚJ KIOSZTÁSÚ TÁBÁLÁIN SORSZÁMOZOTT SÍRHELYEK MÉRETEI
Megnevezés |
Hossza |
Szélessége |
Sírok egymástól való távolsága |
Sírhelysorok egymástól való távolsága |
a./-egyszemélyes felnőtt: -rátemetés: |
210 cm 210 cm |
90 cm 90 cm
|
100 cm 100 cm
|
90 cm 90 cm |
b./- kettős sírhely: - rátemetés: |
210 cm 210 cm |
190 cm 190 cm
|
100 cm 100 cm
|
80 cm 80 cm
|
c./gyermektáblán lévő sírhelyek méretei: - egy személyes: - rátemetés: |
180 cm 180 cm
|
80 cm 80 cm
|
60 cm 60 cm
|
80 cm 80 cm
|
d./- csonkolt testrészek és halva született gyermekek sírhelyei: |
130 cm
|
60 cm
|
30 cm
|
60 cm
|
e./ urna földbe temetése esetén a sírhely mérete: |
80 cm
|
60 cm
|
Urnahelyek egymástól való távolsága 60cm |
Urnasírok egymástól való távolsága: 80 cm |
7. melléklet
A SÍRBOLTOK ELŐÍRT MÉRETEI:
Megnevezés |
Hossza |
Szélessége |
Belső méretek: -kettő koporsóra: -négy koporsóra: |
250 cm 250 cm
|
100 cm 180 cm
|
Felszíni méretek: -kettő koporsóra: -négy koporsóra: |
300 cm 300 cm
|
200cm 250 cm
|
8. melléklet
A köztemető nyitvatartási rendje:
Március 01-től – április 30-ig: 07.00 – 18.00 óráig
Május 01-től – szeptember 30-ig: 06.00 – 21.00 óráig
Október 01-től – február 28-ig: 07.00 – 17.00 óráig
November 01-én: 07.00 – 21.00 óráig
1. függelék a 8. melléklethez
MEGBÍZÁS
Alulírott …………………………………………………………………………………..
Cím:………………………………………………………………………………………..
alatti lakos, mint néhai…………………………………………………………………….
Születési ideje,, helye:……………………………………………………………………..
Elhalálozás ideje, helye:…………………………………………………………………..
Legközelebbi hozzátartozója:……………………………………………………………, az elhunyt temetésének lebonyolításával, az elhunyt szállításával, illetve a temetéssel kapcsolatos ügyintézéssel (halotti anyakönyvi kivonattal kapcsolatos és egyéb iratok ügyintézése) megbízom:
Cég neve: …………………………………………………………………………………….
Székhelye:…………………………………………………………………………………….
Adószáma:…………………………………………………………………………………….
Cégszerű aláírás
Kelt: ………………….., 20………………………………
2. függelék a 8. melléklethez
MEGBÍZÁS
Alulírott …………………………………………………………………………………..
Cím:………………………………………………………………………………………..
alatti lakos, mint néhai…………………………………………………………………….
Születési ideje,, helye:……………………………………………………………………..
Elhalálozás ideje, helye:…………………………………………………………………..
Legközelebbi hozzátartozója:……………………………………………………………, az elhunyt temetésének lebonyolításával, az elhunyt szállításával, illetve a temetéssel kapcsolatos ügyintézéssel (halotti anyakönyvi kivonattal kapcsolatos és egyéb iratok ügyintézése) megbízom:
Cég neve: …………………………………………………………………………………….
Székhelye:…………………………………………………………………………………….
Adószáma:…………………………………………………………………………………….
Cégszerű aláírás
Kelt: ………………….., 20………………………………
4/A. melléklet
A temetőben vállalkozásszerűen munkát végzők által fizetendő temetőfenntartási hozzájárulási díj mértéke a családi sírboltban temetés, a földbe temetés, illetve a kriptás temetés esetén is a sírhelyekre megállapított megváltási díjtételek egyszerű számtani átlagának 5%-a.