Szikszó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 13.) önkormányzati rendelete
a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról
Hatályos: 2013. 11. 14- 2014. 12. 19
Szikszó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 13.) önkormányzati rendelete
a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról
2013.11.14.
I. Fejezet
(1) Szikszó Város Önkormányzata annak érdekében, hogy a hulladékgazdálkodási, település- és köztisztasági feladatokat teljesítse és érvényesítse, a települési folyékony hulladék rendszeres gyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére helyi közszolgáltatást szervez és e tevékenységek ellátásáról helyi közszolgáltatás útján gondoskodik.
(2) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás kötelező igénybevételének célja a köztisztasággal, településtisztasággal, a közegészségüggyel, valamint a természeti környezet védelmével összefüggésben e tevékenységek kiszámítható, biztonságos és ellenőrizhető ellátása.
(1) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás Szikszó Város Önkormányzat egész közigazgatási területére kiterjed.
(2) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás a város közműves ivóvízellátással rendelkező ingatlan tulajdonosánál, birtokosánál, használójánál vagy tulajdonosi közösségénél (továbbiakban: ingatlantulajdonos) keletkező azon települési folyékony hulladékra terjed ki, amelyet nem vezetnek le, nem bocsátanak ki szennyvízelvezető hálózaton keresztül.
(3) A város közigazgatási határán belül lévő, közüzemi ivóvízzel el nem látott ingatlanokon keletkező folyékony hulladékot is az e rendeletben megjelölt hulladékártalmatlanító helyen, a Közszolgáltató szolgáltatásának igénybevételével kell elhelyezni.
(4) Szikszó város területén a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás teljesítését ellátó közszolgáltató a Szikszó-Víz Kft. (a továbbiakban: Közszolgáltató).
(1) E rendelet alkalmazásában:
- települési folyékony hulladék: a szennyvízelvezető hálózaton, illetve szennyvíztisztító telepen keresztül el nem vezetett szennyvíz, amely
a) emberi tartózkodásra alkalmas épületek szennyvíztároló létesítményeinek és egyéb helyi közműpótló berendezéseinek ürítéséből,
b) a nem közüzemi csatorna- és árokrendszerekből, valamint
c) a gazdasági, de nem termelési, technológiai eredetű tevékenységből származik;
- ártalmatlanító hely: az Önkormányzat által kijelölt szennyvíztisztító telep fogadó műtárgya;
- közműpótló létesítmény: az ingatlanon keletkező szennyvíz gyűjtésére, tárolására alkalmas, ingatlanon elhelyezett műtárgy, vagy akna;
- hulladékkezelési közszolgáltatás: a települési folyékony hulladékra vonatkozó, az Önkormányzat által szervezett és működtetett gyűjtési, szállítási, és ártalmatlanítási tevékenységek együttes megnevezése;
- közszolgáltatási díj: a rendelet hatálya alá tartozó települési folyékony hulladékkezelési közszolgáltatásért az ingatlantulajdonos által a Közszolgáltatónak fizetendő, e rendeletben meghatározott díj.
- kiszállási költség: a Közszolgáltató által nem kezelhető folyékony hulladék elszállításának igénybevétele iránti bejelentés, illetve utóbb igénybe nem vett szolgáltatás iránti bejelentés miatt jelentkező többletköltség.
A települési folyékony hulladék elhelyezésével kapcsolatos kötelezettség
(1) Települési folyékony hulladékot csak az önkormányzat által kijelölt hulladékártalmatlanító helyen szabad elhelyezni, leereszteni és ártalmatlanítani.
Az Önkormányzat hulladékkezelési közszolgáltatással összefüggő kötelezettségei
(1) Az Önkormányzat köteles a hulladékkezelési közszolgáltatás megszervezésére és fenntartására.
(2) Az Önkormányzat feladata a hulladékkezelési közszolgáltatás tekintetében különösen:
a) a közszolgáltatás körébe tartozó települési folyékony hulladék rendszeres begyűjtésének, elszállításának, és ártalmatlanításának megszervezése,
b) a közszolgáltatás ellátására a mindenkor hatályos magasabb szintű jogszabályoknak megfelelően a Közszolgáltató kiválasztása, a Közszolgáltatóval a közszolgáltatási szerződés megkötése,
c) a leürítő helyek kijelölése,
d) a közszolgáltatás díjának és a díjfizetés rendjének megállapítása,
e) a Közszolgáltató által nyújtott közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátásához a Közszolgáltató számára szükséges információk, adatok rendelkezésre bocsátása.
II. Fejezet
A hulladékkezelési közszolgáltatás
A hulladékkezelési közszolgáltatás ellátásának rendje
(1) A települési folyékony hulladék gyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére irányuló helyi közszolgáltatással kapcsolatos szerződéses jogviszonyt az ingatlantulajdonos és a 2. § (4) bekezdése szerinti Közszolgáltató között az a tény hozza létre, hogy a Közszolgáltató az ingatlantulajdonos számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.
(2) A közszolgáltatás teljesítésének feltételeiről a Közszolgáltató az ingatlantulajdonost írásban köteles értesíteni, vagy felhívás közzététele útján tájékoztatni.
(3) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonos bejelentése alapján, a vele egyeztetett időpontban köteles a közszolgáltatást nyújtani.
(4) A hulladékkezelési közszolgáltatás feltételeiben bekövetkezett változásokról a Közszolgáltató az ingatlantulajdonost – a változás bekövetkezte előtt – írásban értesíteni köteles.
A közszolgáltatás kötelező igénybevétele, az ingatlantulajdonos jogai, kötelezettségei
(1) Az ingatlantulajdonos a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatást köteles igénybe venni, ha ingatlanán települési folyékony hulladék keletkezik és gyűlik össze. Az ingatlantulajdonos köteles a települési folyékony hulladék gyűjtésére, elszállítására és ártalommentes elhelyezésére irányuló igényét bejelenteni a jelen rendeletben kijelölt Közszolgáltatónak.
(2) Az ingatlan tulajdonosa kizárólag e rendelet 2. § (4) bekezdésében kijelölt Közszolgáltató szolgáltatását veheti igénybe.
(3) Az ingatlantulajdonos köteles a települési folyékony hulladékot a jelen rendeletben megjelölt Közszolgáltatónak átadni, és részére a jelen rendelet szerinti közszolgáltatási díjat megfizetni.
(4) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező, vagy onnan származó, az ideiglenes tárolásra szolgáló közműpótló létesítmények ürítéséből származó települési folyékony hulladékot a környezetvédelmi és a közegészségügyi előírások, illetve az egyéb hatósági előírások szerint gyűjteni, valamint átadni.
(5) Közműpótlóba csak kommunális, vagy összetételében kommunális jellegű szennyvíz vezethető. Tilos a közműpótló létesítménybe mérgező-, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző, vagy más személyek élet- és testi épségét, egészségét, valamint a szennyvíztisztító telep rendeltetésszerű működését és a műtárgyainak állagát.
(6) Az ingatlantulajdonos köteles a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal eljárni annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét, egészségét és jó közérzetét ne veszélyeztesse, a város természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény- és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja.
(7) Az ingatlantulajdonos köteles biztosítani az ingatlanon a gyűjtőhely megközelíthetőségét a szállítójármű számára oly módon, hogy az elláthassa feladatát. 9. § (1) A beépítetlen ingatlan tulajdonosa mentesül a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége alól, ha ingatlanán települési folyékony hulladék nem keletkezik, és - amennyiben a beépítetlen ingatlan közüzemi ivóvízzel ellátott - az előző évi éves vízfogyasztás a 3 m3-t nem érte el. Az ingatlantulajdonos a mentesülés alapjául szolgáló tényeket tárgyév január 31-ig írásban bejelenti a Közszolgáltatónak.
(8) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás végzésével kapcsolatos kifogás esetén panaszt tehet a Közszolgáltatónál, illetve amennyiben intézkedés nem történik, a Szikszói Közös Önkormányzati Hivatal illetékes irodáján.
A Közszolgáltató hulladékkezelési közszolgáltatással összefüggő kötelezettségei
(1) A Közszolgáltató - munkaszüneti napra eső teljesítési határidő kivételével - mindenkor köteles a tulajdonos bejelentésétől számított 48 órán belül a szolgáltatást elvégezni. Egybefüggő munkaszüneti napok esetén a Közszolgáltató köteles az egyedi megrendelést az első munkanapon teljesíteni.
(2) A Közszolgáltató a települési folyékony hulladék elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve,
a) ha a hulladék veszélyes hulladéknak minősül,
b) ha ismeretlen eredetű a hulladék, annak veszélytelensége megállapításáig,
c) ha a hulladék a kijelölt ártalmatlanító helyen szennyvízelvezető törzshálózatban, vagy szennyvízelvezető műben nem helyezhető el.
(3) A Közszolgáltató köteles a települési folyékony hulladék eredetét igazolni és az erre vonatkozó iratokat öt évig megőrizni.
(4) A Közszolgáltatónak a tevékenység ellátása során rendelkeznie kell a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges:
a) ügyfélszolgálati és ügyeleti feladatokat ellátó szervezettel a város közigazgatási területén,
b) a közszolgáltatás ellátásához kapcsolódó nyilvántartási rendszerrel.
(5) A gyűjtésre és szállításra használt eszközön az üzemeltető cégjelzését, illetve nevét és címét az alapszíntől eltérő színű, jól olvasható betűnagyságú felirattal fel kell tüntetni.
(6) A Közszolgáltató a települési folyékony hulladék elhelyezésével összefüggő nyilvántartást oly módon köteles kialakítani, hogy a leürítőhelyen ténylegesen elhelyezett települési folyékony hulladék mennyisége, minősége és származási helye pontosan megállapítható legyen.
(7) A hulladék elszállítása során a Közszolgáltató köteles gondossággal eljárni a tekintetben, hogy a hulladék a szállítójárműbe történő ürítésekor, illetőleg a szállítás folyamán ne okozzon szennyezést és más környezetterhelést ne idézzen elő. Szállításból eredő szennyeződés esetén a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződésmentesítéséről, fertőtlenítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról a Közszolgáltató köteles gondoskodni.
(8) A települési folyékony hulladékot csak az Önkormányzat által kijelölt ártalmatlanító helyen szabad leereszteni és ártalmatlanítani.
Adatszolgáltatási- és nyilvántartási kötelezettség
(1) Az ingatlantulajdonos köteles a közszolgáltatónak 8 napon belül bejelenteni személyes adatait (a közszolgáltatást igénybevevő neve, lakcíme, születési helye és ideje, anyja neve), ha tulajdonosváltozás, vagy egyéb ok folytán a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik.
(2) A Közszolgáltató köteles az ingatlantulajdonos adatainak kezelésével összefüggésben a mindenkor hatályos adatvédelmi rendelkezéseket betartani.
(3) Azon ingatlantulajdonosok esetében, akik a települési folyékony hulladékukat a Közszolgáltatónak adják át, a hulladékok nyilvántartásáról külön jogszabályban meghatározottak szerint a Közszolgáltató gondoskodik.
A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás díja
(1) A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos helyi közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlan tulajdonosa hulladékkezelési közszolgáltatási díjat köteles fizetni. A közszolgáltatási díjat az Önkormányzat állapítja meg. A közszolgáltatási díjat az általános forgalmi adó nélkül számított egységnyi díjtételek alapján kell meghatározni.
(2) Egységnyi díjtétel az elszállításra kerülő folyékony hulladék egységnyi térfogatának kezelési díja. A kötelező közszolgáltatás kiszabható legmagasabb díját e rendelet melléklete tartalmazza.
(3) A közszolgáltatás díját meghatározó önkormányzati rendelet elfogadását megelőzően - a vonatkozó jogszabályokra tekintettel - részletes költségelemzést kell készíteni.
(4) A közszolgáltatási díjat úgy kell meghatározni, hogy a Közszolgáltató hatékony működéséhez szükséges folyamatos költségek és ráfordítások megtérülésének, valamint a közszolgáltatás fejleszthető fenntartásához szükséges költségek és ráfordítások fedezetének biztosítására alkalmas legyen, és ösztönözzön a közszolgáltatás biztonságos és legkisebb költségű ellátására, a közszolgáltató kapacitásának hatékony kihasználására, valamint a hulladékkeletkezés csökkentésére és a hatékony hulladékgazdálkodásra.
(5) A Közszolgáltató vagy megbízottja a szolgáltatási díjról vízfogyasztói kódot tartalmazó számlát állít ki, melyet a közszolgáltatást igénybe vevő lakosság a közszolgáltatás teljesítését követően azonnal, gazdálkodó szervezet 15 napon belül köteles kiegyenlíteni. Tizenöt napon túli kiegyenlítés esetén a Közszolgáltató a megfizetni elmulasztott összeg után a Ptk. által meghatározott mértékű késedelmi kamatot számít fel.
(6) A kötelező közszolgáltatás díját tartalmazó számla szolgáltatással összefüggő adataival kapcsolatban a tulajdonos a Közszolgáltatónál, a számlázással kapcsolatban pedig a díj beszedőjénél (a Közszolgáltató megbízottjánál) írásban kifogást emelhet. A kifogásnak a kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincs.
(7) Az írásban tett kifogásra a Közszolgáltató vagy megbízottja – egyet nem értése esetén is – a kézhezvételtől számított 30 napon belül, írásban válaszolni köteles.
(8) Ha a túlszámlázást megállapító kifogásnak a Közszolgáltató vagy megbízottja helyt ad, a többletösszeget és időarányos kamatait visszafizeti, vagy a tulajdonos kérésére az esedékes díjfizetési kötelességbe beszámítja.
(9) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató a közszolgáltatást felhívásban, vagy egyéb módon közzéteszi, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja.
(10) A hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételéért az ingatlantulajdonost terhelő díjhátralék és az azzal összefüggésben megállapított késedelmi kamat, valamint a behajtás egyéb költségei adók módjára behajtható köztartozásnak minősülnek.
III. Fejezet
11. § (1) A jelen rendeletben meghatározott hulladékkezelési tevékenység a hulladékgazdálkodási törvényben meghatározottak szerint kizárólagosan a környezetvédelmi hatóság engedélyével végezhető.
(2) Hatályon kívül helyezte az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 18/1997. (XII.15.) számú önkormányzati rendeletet.
IV. Fejezet
(1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, ezzel egyidejűleg az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 18/1997. (XII.15.) számú önkormányzati rendelet hatályát veszti.
1. melléklet
A települési folyékony hulladék szállításának egységnyi közszolgáltatási díja
1. A települési folyékony hulladék elszállításának és szakszerű elhelyezésének egységnyi díja Szikszó Város közigazgatási területén
A) lakossági folyékony hulladék esetében: 3.000,- Ft/m3 + ÁFA