Ároktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2022. (II. 28.) önkormányzati rendeletének indokolása

az egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről

Hatályos: 2022. 03. 01
az egyes önkormányzati rendeletek hatályon kívül helyezéséről
Általános indokolás
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Jat.) megköveteli a jogrendszer folyamatos felülvizsgálatát. Ennek keretében a jegyző folyamatosan figyelemmel kíséri önkormányzati rendelet esetében a helyi jogszabályok hatályosulását, és szükség szerint lefolytatja azok utólagos hatásvizsgálatát, ennek során összeveti a szabályozás megalkotása idején várt hatásokat a tényleges hatásokkal.
A Jat. 22. §-a vonatkozik a jogszabályok tartalmi felülvizsgálatára. Ennek során a jogalkalmazás és az utólagos hatásvizsgálat tapasztalatait is figyelembe véve – önkormányzati rendelet esetén a jegyző – gondoskodik arról, hogy a tárgykört érintő új jogi szabályozás vagy módosítás megalkotása során, ennek hiányában e célból kiadott jogszabály keretében
a) az elavult, szükségtelenné vált,
b) a jogrendszer egységébe nem illeszkedő,
c) a szabályozási cél sérelme nélkül egyszerűsíthető, a jogszabály címzettjei számára gyorsabb, kevésbé költséges eljárásokat eredményező szabályozással felváltható,
d) a normatív tartalom nélküli, tartalmilag kiüresedett vagy egyébként alkalmazhatatlan,
e) az indokolatlanul párhuzamos vagy többszintű szabályozást megvalósító,
jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezésére kerüljön sor.
Részletes indokolás
Az 1–26. §-hoz
1. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
2. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
3. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
4. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
5. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
6. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
7. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
8. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
9. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
10. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
11. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
12. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
13. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
14. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
15. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
16. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
17. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
18. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
19. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
20. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
21. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
22. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
23. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
24. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
25. §-hoz: Hatályon kívül helyező rendelkezést tartalmaz.
26. §-hoz: A hatályba léptető és hatályon kívül helyező rendelkezéseket tartalmazza a rendelet-tervezet.