Tiszatarján Község Önkormányzata 4/2021.(II.20.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Hatályos: 2021. 12. 15- 2022. 02. 23Tiszatarján Község Önkormányzata 4/2021.(II.20.) önkormányzati rendelete
az önkormányzat 2021. évi költségvetéséről
Tiszatarján Község Önkormányzat Polgármestere a veszélyhelyzet kihirdetéséről és a veszélyhelyzeti intézkedések hatálybalépéséről szóló 27/2021. (I.29.) Korm. rendelet 1. §-ában kihirdetett veszélyhelyzetre figyelemmel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a Képviselő-testület feladat- és hatáskörét gyakorolva az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében meghatározott eredeti jogalkotói hatáskörében, az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés f) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
A rendelet hatálya
1. § (1) A rendelet hatálya a képviselő-testületre, annak bizottságaira, a polgármesteri hivatalra és az önkormányzat irányítása alá tartozó költségvetési szervekre (intézményekre) terjed ki.
A költségvetés bevételei és kiadásai
2. § (1) A képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését:
a)1 441.101.212.,- Ft Költségvetési bevétellel
b)2 441.101.212,- Ft Költségvetési kiadással
c) 0,- Ft Költségvetési egyenleggel
d) 0,- Ft - ebből működési (hiány,többlet)
e) 0,- Ft felhalmozási (hiány, többlet) állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdésben megállapított költségvetési bevételek forrásonkénti, a költségvetési kiadások jogcímenkénti megoszlását önkormányzati szinten, továbbá a finanszírozási bevételeket és kiadásokat a rendelet 1.1. melléklete alapján határozza meg a képviselő-testület.
(3) A bevételek és kiadások előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban az 1.2., 1.3., 1.4. mellékletek szerint állapítja meg.
(4) A működési és felhalmozási bevételek és kiadások előirányzatai mérlegszerű bemutatását önkormányzati szinten a 2.1. és a 2.2. melléklet részletezi.
(5) A működési hiány belső finanszírozásának érdekében a képviselő-testület az előző év költségvetési maradványának igénybevételét rendeli el, 43.326.584,- Ft összegben.
(6) A felhalmozási hiány finanszírozása érdekében a 10 millió forintot meghaladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet megkötésére a Kormány hozzájárulása szükséges. A 10 millió forintot meg nem haladó fejlesztési célú adósságot keletkeztető ügylet esetében a hiány külső finanszírozása fejlesztési hitelből /vagy/ az előző év költségvetési maradványának, vállalkozási maradványának igénybevételével történik.
A költségvetés részletezése
3. § A Képviselő-testület az önkormányzat 2021. évi költségvetését részletesen a következők szerint állapítja meg:
(1) Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségeit a 3. melléklet részletezi.
(2) Az Önkormányzat saját bevételeinek részletezését az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához a 4. melléklet tartalmazza.
(3) Az Önkormányzat 2021. évi adósságot keletkeztető fejlesztési céljait az 5. melléklet részletezi.
(4) Az Önkormányzat költségvetésében szereplő beruházások kiadásainak beruházásonkénti részletezését a 6. melléklet szerint határozza meg.
(5) Az önkormányzat költségvetésében szereplő felújítások kiadásait felújításonként a 7. melléklet szerint részletezi.
(6) Az EU-s támogatással megvalósuló programokat és projekteket, valamint az önkormányzaton kívül megvalósuló projektekhez való hozzájárulást a 8. melléklet szerint hagyja jóvá.
(7) A 2. § (1) bekezdésében megállapított bevételek és kiadások önkormányzati, közös hivatali, továbbá költségvetési szervenkénti megoszlását, és az éves (tervezett) létszám előirányzatot és a közfoglalkoztatottak létszámát költségvetési szervenként, feladatonként és azon belül kötelező feladatok, önként vállalt feladatok, államigazgatási feladatok szerinti bontásban a 9.1.-9.5. mellékletek szerint határozza meg.
(8) Az Önkormányzat a kiadások között általános és céltartalékot nem állapít meg.
A költségvetés végrehajtásának szabályai
4. § (1) Az önkormányzati szintű költségvetés végrehajtásáért a polgármester, a könyvvezetéssel kapcsolatos feladatok ellátásáért a jegyző a felelős.
(2) Az Önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.
(3) A költségvetési hiány csökkentése érdekében év közben folyamatosan figyelemmel kell kísérni a kiadások csökkentésének és a bevételek növelésének lehetőségeit.
(4) A költségvetési szerveknél a jutalmazásra fordítható és kifizethető összeg nem haladhatja meg a rendszeres személyi juttatások előirányzatának 10%-át. Ennek fedezetére a személyi juttatások évközi megtakarítása és a személyi juttatások előirányzatának növelésére fordítható forrás szolgálhat.
(5) Amennyiben a költségvetési szerv harminc napon túli, lejárt esedékességű elismert tartozásállományának mértéke két egymást követő hónapban eléri az éves eredeti kiadási előirányzatának 10%-át vagy a százötven millió forintot, az irányító szerv a költségvetési szervhez önkormányzati biztost jelöl ki.
(6) Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 85. §-ára tekintettel „a bevételek beszedésekor, a kiadások teljesítésekor lehetőség szerint készpénzkímélő fizetési módokat kell alkalmazni”. A kiadások készpénzben történő teljesítésének konkrét esetei a következők:
a) a készlet és kis értékű tárgyi eszköz beszerzések (szakmai anyagok, irodaszerek, üzemanyag, munkaruha, tisztítószerek), a kiküldetési, reprezentációs kiadások, továbbá egyes kisösszegű karbantartási, javítási, szolgáltatási kiadások (szállítási költség, hirdetés készpénzben történő teljesítése), étkezés visszafizetés;
b) a társadalom- és szociálpolitikai juttatások, az ellátottak pénzbeli juttatásainak készpénzben kifizetendő összege;
c) egyéb személyi juttatások kifizetése (bérletek, költségtérítés,) illetményelőleg, megbízási díjak;
d) utólagos elszámolásra kiadott előleg kifizetése;
e) a közfoglalkoztatásban résztvevők bére,
f) eseti jelleggel, a Polgármester engedélyével egyéb (pl. támogatási szerződés alapján a támogatás összegének) kifizetése.
(7) Az Önkormányzat átmenetileg szabad pénzeszközeit értékpapír vásárlására fordíthatja, illetve betétlekötési szerződést köthet.
(8) A finanszírozási bevételekkel és kiadásokkal kapcsolatos hatásköröket a Képviselő-testület gyakorolja.
(9) A köztisztviselők részére a cafetéria juttatások éves keretösszegét a képviselő-testület bruttó 400.000.-Ft-ban állapítja meg.
Az előirányzatok módosítása
5. § (1) Az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosításáról, a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosításról a (2) bekezdésben foglalt kivétellel a Képviselő-testület dönt.
(2) A képviselő-testület az Önkormányzat bevételeinek és kiadásainak módosítását és a kiadási kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát 2.000.000,- Ft összeghatárig- mely esetenként az 2.000.000.-Ft összeghatárt nem haladhatja meg - a polgármesterre átruházza. Egyéb esetekben a képviselő-testület a kiadási előirányzatok közötti átcsoportosítás jogát fenntartja magának.
(3) Az (2) bekezdésben foglalt átcsoportosításról a polgármester negyedévente köteles beszámolni, a költségvetés módosítására egyidejűleg javaslatot tenni. Az átruházott hatáskörű előirányzat-módosítási jogkör 2021. december 31-ig gyakorolható.
(4) A költségvetési szerv a költségvetése kiemelt előirányzatain belüli rovatok között átcsoportosítást hajthat végre.
(5) A képviselő-testület a költségvetési rendelet 5. § (2) bekezdés szerinti előirányzat-módosítás, előirányzat-átcsoportosítás átvezetéseként legkésőbb az éves költségvetési beszámoló elkészítésének határidejéig, december 31-ei hatállyal módosítja a költségvetési rendeletét. Ha év közben az Országgyűlés a hozzájárulások, támogatások előirányzatait zárolja, azokat csökkenti, törli, az intézkedés kihirdetését követően haladéktalanul a képviselő-testület elé kell terjeszteni a költségvetési rendelet módosítását.
(6) A költségvetési szerv alaptevékenysége körében szellemi tevékenység szerződéssel, számla ellenében történő igénybevételére szolgáló kiadási előirányzat csak a személyi juttatások terhére növelhető.
(7) Amennyiben az önkormányzat év közben a költségvetési rendelet készítésekor nem ismert többletbevételhez jut, vagy bevételei a tervezettől elmaradnak, arról a polgármester a képviselő-testületet tájékoztatja.
(8) A képviselő-testület által jóváhagyott kiemelt előirányzatokat valamennyi költségvetési szerv köteles betartani. Az előirányzat túllépés fegyelmi felelősséget von maga után.
A gazdálkodás szabályai
6. § (1) A költségvetési szervek rendeletben meghatározott bevételi és kiadási előirányzatai felett az intézmények vezetői előirányzat-felhasználási jogkörrel rendelkeznek.
(2) Valamennyi költségvetési szerv vezetője köteles belső szabályzatban rögzíteni a működéshez, gazdálkodáshoz kapcsolódóan a gazdálkodás vitelét meghatározó szabályokat, a mindenkor érvényes központi szabályozás figyelembe vételével, illetve a szükséges módosításokat végrehajtani. A szabályozásbeli hiányosságért, a felelősség a mindenkori intézményvezetőt terheli.
(3) A közös hivatal, valamint a költségvetési szervek az évközi előirányzat-módosításokról a jegyző által elrendelt formában kötelesek naprakész nyilvántartást vezetni.
A költségvetés végrehajtásának ellenőrzése
7. § (1) Az önkormányzati költségvetési szervek ellenőrzése a belső kontrollrendszer keretében valósul meg, melynek létrehozásáért, működtetésért és továbbfejlesztéséért az önkormányzat esetében a jegyző, az intézmények esetében az intézményvezető felelős.
(2) Az Önkormányzat a belső ellenőrzés kialakításáról külső megbízás alapján gondoskodik. A megfelelő működtetésről és a függetlenség biztosításáról a jegyző köteles gondoskodni.
Záró és vegyes rendelkezések
8. § (1) Az államháztartáson kívüli forrás átvételére (adomány elfogadására) mind az Önkormányzatnál, mind a költségvetési szerveknél csak abban az esetben kerülhet sor, ha
1.1. melléklet3
B E V É T E L E K |
|||
1. sz. táblázat |
forintban |
||
Sor- |
Bevételi jogcím |
Eredeti |
Módosított |
A |
B |
C |
|
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
201 430 595 |
213 189 479 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
99 238 218 |
99 605 527 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
39 767 900 |
37 823 300 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
40 931 440 |
42 454 040 |
1.4. |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
18 455 037 |
19 871 630 |
1.5. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
3 038 000 |
3 088 400 |
1.6. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
9 391 752 |
|
1.7. |
Elszámolásból származó bevételek |
954 830 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
26 268 364 |
85 641 595 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
26 268 364 |
85 641 595 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
8 500 000 |
59 877 085 |
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
8 500 000 |
59 877 085 |
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
10 250 000 |
10 250 000 |
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+...+4.1.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
2 000 000 |
2 000 000 |
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
||
4.1.3. |
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
8 000 000 |
8 000 000 |
4.2. |
Gépjárműadó |
||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
100 000 |
100 000 |
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
150 000 |
150 000 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
14 732 000 |
16 111 104 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 000 000 |
3 000 000 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 000 000 |
3 000 000 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
1 000 000 |
1 000 000 |
5.5. |
Ellátási díjak |
4 600 000 |
5 979 104 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
3 132 000 |
3 132 000 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||
5.8. |
Kamatbevételek |
||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
0 |
0 |
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
0 |
0 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
0 |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
0 |
0 |
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
261 180 959 |
385 069 263 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
10 000 000 |
10 000 000 |
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
46 031 949 |
46 031 949 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
46 031 949 |
46 031 949 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
0 |
0 |
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||
13.3. |
Betétek megszüntetése |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||
15. |
Váltóbevételek |
||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
56 031 949 |
56 031 949 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
317 212 908 |
441 101 212 |
K I A D Á S O K |
|||
2. sz. táblázat |
forintban |
||
Sor- |
Kiadási jogcímek |
Eredeti |
Módosított |
A |
B |
C |
|
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
297 216 977 |
390 003 688 |
1.1. |
Személyi juttatások |
150 643 062 |
193 328 338 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
24 297 106 |
24 597 106 |
1.3. |
Dologi kiadások |
86 986 419 |
131 037 498 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 969 990 |
23 969 990 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
11 320 400 |
17 070 756 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
0 |
1 397 117 |
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
0 |
1 397 117 |
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
9 110 400 |
11 563 639 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
2 210 000 |
4 110 000 |
1.18. |
Tartalékok |
||
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
||
1.20. |
- Céltartalék |
||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
9 995 931 |
33 040 300 |
2.1. |
Beruházások |
9 995 931 |
14 225 931 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
2.3. |
Felújítások |
18 814 369 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
2.8. |

2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
2.11. |

2.12. |
- Lakástámogatás |
||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
307 212 908 |
423 043 988 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
10 000 000 |
10 000 000 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
0 |
8 057 224 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
0 |
8 057 224 |
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése, pénzügyi lízing kiadásai |
||
6.4. |
Intézmény finanszírozás |
||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
9. |
Váltókiadások |
||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
10 000 000 |
18 057 224 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
317 212 908 |
441 101 212 |
1.2. melléklet4

1.3. melléklet5

NEMLEGES |

1.4. melléklet6

2.1. melléklet7
I. Működési célú bevételek és kiadások mérlege |
||||||
forintban |
||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
|
A |
B |
C |
D |
E |
||
1. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
201 430 595 |
213 189 479 |
Személyi juttatások |
150 643 062 |
193 328 338 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
26 268 364 |
85 641 595 |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
24 297 106 |
24 597 106 |
3. |
2.-ból EU-s támogatás |
Dologi kiadások |
86 986 419 |
131 037 498 |
||
4. |
Közhatalmi bevételek |
10 250 000 |
10 250 000 |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 969 990 |
23 969 990 |
5. |
Működési bevételek |
14 732 000 |
16 111 104 |
Egyéb működési célú kiadások |
11 320 400 |
17 070 756 |
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
Tartalékok |
||||
7. |
6.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
|||||
8. |
||||||
9. |
||||||
10. |
||||||
11. |
||||||
12. |
||||||
13. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+2.+4.+5.+6.+8.+…+12.) |
252 680 959 |
325 192 178 |
Költségvetési kiadások összesen (1.+...+12.) |
297 216 977 |
390 003 688 |
14. |
Hiány belső finanszírozásának bevételei (15.+…+18. ) |
46 031 949 |
46 031 949 |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||
15. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
46 031 949 |
46 031 949 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
||
16. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
10 000 000 |
10 000 000 |
||
17. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Kölcsön törlesztése |
||||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20.+…+21.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
Forgatási célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||
20. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
10 000 000 |
10 000 000 |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||
21. |
Értékpapírok bevételei |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||||
22. |
Váltóbevételek |
ÁH-n belüli megelőlegezések vissazfizetése |
0 |
8 057 224 |
||
23. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
Intézmény finanszírozása |
||||
24. |
Működési célú finanszírozási bevételek összesen (14.+19.+22.+23.) |
56 031 949 |
56 031 949 |
Működési célú finanszírozási kiadások összesen (14.+...+23.) |
10 000 000 |
18 057 224 |
25. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (13.+24.) |
308 712 908 |
381 224 127 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (13.+24.) |
307 216 977 |
408 060 912 |
26. |
Költségvetési hiány: |
Költségvetési többlet: |
||||
27. |
Tárgyévi hiány: |
Tárgyévi többlet: |
||||
2.2. melléklet8
II. Felhalmozási célú bevételek és kiadások mérlege |
||||||
forintban |
||||||
Sor- |
Bevételek |
Kiadások |
||||
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
Megnevezés |
Eredeti |
Módosított |
|
A |
B |
C |
D |
E |
||
1. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
8 500 000 |
59 877 085 |
Beruházások |
9 995 931 |
14 225 931 |
2. |
1.-ből EU-s támogatás |
1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||||
3. |
Felhalmozási bevételek |
Felújítások |
18 814 369 |
|||
4. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök átvétele |
3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||||
5. |
4.-ből EU-s támogatás (közvetlen) |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||||
6. |
Egyéb felhalmozási célú bevételek |
|||||
7. |
||||||
8. |
||||||
9. |
||||||
10. |
||||||
11. |
||||||
12. |
Költségvetési bevételek összesen: (1.+3.+4.+6.+…+11.) |
8 500 000 |
59 877 085 |
Költségvetési kiadások összesen: (1.+3.+5.+...+11.) |
9 995 931 |
33 040 300 |
13. |
Hiány belső finanszírozás bevételei ( 14+…+18) |
Értékpapír vásárlása, visszavásárlása |
||||
14. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
56 351 471 |
Likviditási célú hitelek törlesztése |
|||
15. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
Rövid lejáratú hitelek törlesztése |
||||
16. |
Betét visszavonásából származó bevétel |
Hosszú lejáratú hitelek törlesztése |
||||
17. |
Értékpapír értékesítése |
Kölcsön törlesztése |
||||
18. |
Egyéb belső finanszírozási bevételek |
Befektetési célú belföldi, külföldi értékpapírok vásárlása |
||||
19. |
Hiány külső finanszírozásának bevételei (20+…+24 ) |
Betét elhelyezése |
||||
20. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||||
21. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
22. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||||
23. |
Értékpapírok kibocsátása |
|||||
24. |
Egyéb külső finanszírozási bevételek |
|||||
25. |
Felhalmozási célú finanszírozási bevételek összesen (13.+19.) |
0 |
0 |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások összesen |
0 |
0 |
26. |
BEVÉTEL ÖSSZESEN (12+25) |
8 500 000 |
59 877 085 |
KIADÁSOK ÖSSZESEN (12+25) |
9 995 931 |
33 040 300 |
27. |
Költségvetési hiány: |
Költségvetési többlet: |
||||
28. |
Tárgyévi hiány: |
Tárgyévi többlet: |
||||
3. melléklet9
Tiszatarján Község Önkormányzata adósságot keletkeztető ügyletekből és kezességvállalásokból fennálló kötelezettségei |
|||||
forintban |
|||||
Sor-szám |
MEGNEVEZÉS |
Évek |
Összesen |
||
2019. |
2020. |
2021. |
|||
A |
B |
C |
D |
E |
F |
1. |
Rövid lejáratú hitel |
10 000 000 |
10 000 000 |
||
2. |
- |
||||
3. |
- |
||||
4. |
- |
||||
5. |
- |
||||
6. |
ÖSSZES KÖTELEZETTSÉG |
- |
- |
10 000 000 |
10 000 000 |
4. melléklet10
Tiszatarján Község Önkormányzata saját bevételeinek részletezése az adósságot keletkeztető ügyletből származó tárgyévi fizetési kötelezettség megállapításához |
|||
forintban |
|||
Sor-szám |
Bevételi jogcímek |
Eredeti |
Módosított |
A |
B |
C |
|
1. |
Helyi adóból és a települési adóból származó bevétel |
10 100 000 |
10 100 000 |
2. |
Az önkormányzati vagyon és az önkormányzatot megillető vagyoni értékű jog értékesítéséből és hasznosításából származó bevétel |
||
3. |
Osztalék, koncessziós díj és hozambevétel |
||
4. |
Tárgyi eszköz és az immateriális jószág, részvény, részesedés, vállalat értékesítéséből vagy privatizációból származó bevétel |
||
5. |
Bírság-, pótlék- és díjbevétel |
150 000 |
150 000 |
6. |
Kezesség-, illetve garanciavállalással kapcsolatos megtérülés |
||
SAJÁT BEVÉTELEK ÖSSZESEN* |
10 250 000 |
10 250 000 |
|
*Az adósságot keletkeztető ügyletekhez történő hozzájárulás részletes szabályairól szóló 353/2011. (XII.31.) Korm. Rendelet 2. § (1) bekezdés e alapján. |
|||
5. melléklet11
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ FEJLESZTÉSI CÉLOK |
||
|---|---|---|
forintban |
||
Sor-szám |
Fejlesztési cél leírása |
Fejlesztés várható kiadása |
A |
B |
C |
ADÓSSÁGOT KELETKEZTETŐ ÜGYLETEK VÁRHATÓ EGYÜTTES ÖSSZEGE |
- |
|
6. melléklet12
Beruházási (felhalmozási) kiadások előirányzata beruházásonként |
||||
forintban |
||||
Beruházás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Eredeti |
Módosított |
A |
B |
C |
D |
E |
Magyar Falu útpályázat |
9 995 931 |
2021 |
9 995 931 |
9 995 931 |
Közfogi eszközbeszerzés |
4 230 000 |
2021 |
4 230 000 |
|
ÖSSZESEN: |
9 995 931 |
14 225 931 |
||
7. melléklet13
Felújítási kiadások előirányzata felújításonként |
||||
forintban |
||||
Felújítás megnevezése |
Teljes költség |
Kivitelezés kezdési és befejezési éve |
Eredeti |
Módosított |
A |
B |
C |
D |
E |
Közös Hivatal felűjítása |
18 814 369 |
2021-2022 |
18 814 369 |
|
ÖSSZESEN: |
18 814 369 |
18 814 369 |
||
8. melléklet14
EU-s projekt neve, azonosítója: |
TOP-5.3.1. Helyi identitás és kohézió |
|||
forintban |
||||
Források |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
Összesen |
Saját erő |
0 |
|||
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
EU-s forrás |
1 276 230 |
1 276 230 |
||
Társfinanszírozás |
0 |
|||
Hitel |
0 |
|||
Egyéb forrás |
0 |
|||
0 |
||||
Források összesen: |
1 276 230 |
0 |
0 |
1 276 230 |
Kiadások, költségek |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
Összesen |
Személyi jellegű |
0 |
|||
Beruházások, beszerzések |
0 |
|||
Szolgáltatások igénybe vétele |
1 276 230 |
1 276 230 |
||
Adminisztratív költségek |
0 |
|||
0 |
||||
0 |
||||
0 |
||||
Összesen: |
1 276 230 |
0 |
0 |
1 276 230 |
EU-s projekt neve, azonosítója: |
EFOP-3.9.2 Humánkapacitások fejlesztése |
|||
forintban |
||||
Források |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
Összesen |
Saját erő |
0 |
|||
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
EU-s forrás |
2 520 668 |
2 520 668 |
||
Társfinanszírozás |
0 |
|||
Hitel |
0 |
|||
Egyéb forrás |
0 |
|||
0 |
||||
Források összesen: |
2 520 668 |
0 |
0 |
2 520 668 |
Kiadások, költségek |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
Összesen |
Személyi jellegű |
0 |
|||
Beruházások, beszerzések |
0 |
|||
Szolgáltatások igénybe vétele |
2 520 668 |
2 520 668 |
||
Adminisztratív költségek |
0 |
|||
0 |
||||
0 |
||||
0 |
||||
Összesen: |
2 520 668 |
0 |
0 |
2 520 668 |
EU-s projekt neve, azonosítója: |
EFOP-3.7.3 Az egész életen át tartó hozzáférés biztosítása Meőkövesden, Emődön és Tiszatarjánban |
|||
forintban |
||||
Források |
0 |
0 |
0 |
Összesen |
Saját erő |
0 |
|||
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
EU-s forrás |
3 117 327 |
3 117 327 |
||
Társfinanszírozás |
0 |
|||
Hitel |
0 |
|||
Egyéb forrás |
0 |
|||
0 |
||||
Források összesen: |
3 117 327 |
0 |
0 |
3 117 327 |
Kiadások, költségek |
0 |
0 |
0 |
Összesen |
Személyi jellegű |
0 |
|||
Beruházások, beszerzések |
0 |
|||
Szolgáltatások igénybe vétele |
3 117 327 |
3 117 327 |
||
Adminisztratív költségek |
0 |
|||
0 |
||||
0 |
||||
0 |
||||
Összesen: |
3 117 327 |
0 |
0 |
3 117 327 |
EU-s projekt neve, azonosítója: |
LIFE16 CCA/HU/000115 LIFE-MICACC |
|||
forintban |
||||
Források |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
Összesen |
Saját erő |
0 |
|||
- saját erőből központi támogatás |
0 |
|||
EU-s forrás |
7 770 376 |
7 770 376 |
||
Társfinanszírozás |
0 |
|||
Hitel |
0 |
|||
Egyéb forrás |
0 |
|||
0 |
||||
Források összesen: |
7 770 376 |
0 |
0 |
7 770 376 |
Kiadások, költségek |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
Összesen |
Személyi jellegű |
3 253 662 |
3 253 662 |
||
Prototípus költségei |
0 |
|||
Szolgáltatások igénybe vétele |
4 516 714 |
4 516 714 |
||
0 |
||||
0 |
||||
0 |
||||
0 |
||||
Összesen: |
7 770 376 |
0 |
0 |
7 770 376 |
9.1. melléklet15
9.1. melléklet a …../2021. (……) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
01 |
|
Feladat megnevezése |
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
forintban |
|||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Eredeti ei. |
Módosított ei. |
A |
B |
C |
|
Bevételek |
|||
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
201 430 595 |
213 189 479 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
99 238 218 |
99 605 527 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
39 767 900 |
37 823 300 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
40 931 440 |
42 454 040 |
1.4. |
Önkormányzatok gyermekétkeztetési feladatainak támogatása |
18 455 037 |
19 871 630 |
1.5. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
3 038 000 |
3 088 400 |
1.6. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
9 391 752 |
|
1.7. |
Elszámolásból származó bevételek |
954 830 |
|
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
26 268 364 |
85 641 595 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
26 268 364 |
85 641 595 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
8 500 000 |
59 877 085 |
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
8 500 000 |
59 877 085 |
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
10 250 000 |
10 250 000 |
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+…+4.1.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
2 000 000 |
2 000 000 |
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
||
4.1.3. |
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
8 000 000 |
8 000 000 |
4.2. |
Gépjárműadó |
||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
100 000 |
100 000 |
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
150 000 |
150 000 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
14 732 000 |
16 111 104 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 000 000 |
3 000 000 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 000 000 |
3 000 000 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
1 000 000 |
1 000 000 |
5.5. |
Ellátási díjak |
4 600 000 |
5 979 104 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
3 132 000 |
3 132 000 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
||
5.8. |
Kamatbevételek |
||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
0 |
0 |
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
0 |
0 |
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
||
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
0 |
|
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
261 180 959 |
385 069 263 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+10.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
10 000 000 |
10 000 000 |
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
46 031 949 |
46 031 949 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
46 031 949 |
46 031 949 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
0 |
0 |
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
||
13.3. |
Betétek megszüntetése |
||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
||
15. |
Váltóbevételek |
||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
56 031 949 |
56 031 949 |
18. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
317 212 908 |
441 101 212 |
9.1.1. melléklet16
9.1.1. melléklet a …../2021. (……) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
01 |
|
Feladat megnevezése |
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |

Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5+1.18.) |
297 216 977 |
390 003 688 |
1.1. |
Személyi juttatások |
150 643 062 |
193 328 338 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
24 297 106 |
24 597 106 |
1.3. |
Dologi kiadások |
86 986 419 |
131 037 498 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 969 990 |
23 969 990 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
11 320 400 |
17 070 756 |
1.6. |
az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
0 |
1 397 117 |
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
0 |
1 397 117 |
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
9 110 400 |
11 563 639 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
||
1.16. |
- Kamattámogatások |
||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
2 210 000 |
4 110 000 |
1.18. |
Tartalékok |
||
1.19. |
az 1.18-ból: - Általános tartalék |
||
1.20. |
- Céltartalék |
||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
9 995 931 |
33 040 300 |
2.1. |
Beruházások |
9 995 931 |
14 225 931 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
||
2.3. |
Felújítások |
18 814 369 |
|
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
||
2.12. |
- Lakástámogatás |
||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
307 212 908 |
423 043 988 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
10 000 000 |
10 000 000 |
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése |
10 000 000 |
10 000 000 |
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
0 |
0 |
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
||
5.4. |
Éven belüli lejáatú belföldi értékpapírok beváltása |
||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.5.) |
0 |
8 057 224 |
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
0 |
8 057 224 |
6.3. |
Központi, irányító szervi támogatás |
||
6.4. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
||
6.5. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
0 |
0 |
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. szervezeteknek |
||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
||
9. |
Váltókiadások |
||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
10 000 000 |
18 057 224 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
317 212 908 |
441 101 212 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
11 |
11 |
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
34 |
||
9.1.2. melléklet17
9.1.2. melléklet a …../2021. (……) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
01 |
|
Feladat megnevezése |
Önként vállalt feladatok bevételei, kiadásai |

9.1.3. melléklet18
9.1.3. melléklet a …../2021. (..……) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
01 |
|
Feladat megnevezése |
Államigazgatási feladatok bevételei, kiadásai |

9.2.1. melléklet
9.2.1. melléklet a ……/2021. (….) önkormányzati rendelethez |
|||||||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
||||||
Feladat megnevezése |
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
||||||
forintban |
|||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Önk-i |
Köztemető |
Vagyongazd. |
Önk. elsz. |
Tám. célú |
Hosszútávú |
A |
B |
Előirányzat |
|||||
Bevételek |
|||||||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
0 |
0 |
2 540 000 |
201 430 595 |
0 |
0 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
1 000 000 |
|||||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
1 000 000 |
|||||
1.5. |
Ellátási díjak |
||||||
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
540 000 |
|||||
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
1.8. |
Kamatbevételek |
||||||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||||||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
201 430 595 |
|||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||||||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||||||
3. |
Közhatalmi bevételek |
20 834 305 |
|||||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
0 |
0 |
0 |
8 500 000 |
0 |
0 |
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||||||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
8 500 000 |
|||||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||||||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||||||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||||||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
0 |
0 |
2 540 000 |
230 764 900 |
0 |
0 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
43 326 584 |
0 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
43 326 584 |
|||||
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
||||||
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
0 |
0 |
2 540 000 |
230 764 900 |
43 326 584 |
0 |
Kiadások |
|||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
54 056 458 |
145 280 |
0 |
0 |
0 |
1 433 519 |
1.1. |
Személyi juttatások |
10 140 000 |
1 128 755 |
||||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
3 274 076 |
304 764 |
||||
1.3. |
Dologi kiadások |
29 531 982 |
145 280 |
||||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
11 110 400 |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
9 995 931 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
2.1. |
Beruházások |
9 995 931 |
|||||
2.2. |
Felújítások |
||||||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||||||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
3. |
Finanszírozási kiadások |
144 986 398 |
|||||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
64 052 389 |
145 280 |
0 |
0 |
144 986 398 |
1 433 519 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
6 |
||||||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
10 |
||||||
9.2.2. melléklet
9.2.2. melléklet a ……/2021. (….) önkormányzati rendelethez |
|||||||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
||||||
Feladat megnevezése |
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
||||||
forintban |
|||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Közfogl. |
Közutak |
Közvilágítás |
Zöldter. |
Város- és |
Család- és |
A |
B |
Előirányzat |
|||||
Bevételek |
|||||||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 350 000 |
0 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
2 000 000 |
|||||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
3 000 000 |
|||||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
1.5. |
Ellátási díjak |
||||||
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 350 000 |
|||||
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
1.8. |
Kamatbevételek |
||||||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||||||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
||||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
7 878 000 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||||||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
7 878 000 |
|||||
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||||||
3. |
Közhatalmi bevételek |
||||||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||||||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||||||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||||||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||||||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 350 000 |
7 878 000 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
||||||
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
||||||
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
6 350 000 |
7 878 000 |
Kiadások |
|||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
3 344 877 |
3 986 106 |
5 625 223 |
4 806 951 |
11 328 070 |
7 878 000 |
1.1. |
Személyi juttatások |
2 895 998 |
5 531 816 |
5 715 600 |
|||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
448 879 |
716 254 |
874 293 |
|||
1.3. |
Dologi kiadások |
3 986 106 |
5 625 223 |
4 806 951 |
5 080 000 |
1 288 107 |
|
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||||||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
||||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
0 |
|||||
2.1. |
Beruházások |
||||||
2.2. |
Felújítások |
||||||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||||||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
3. |
Finanszírozási kiadások |
||||||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
3 344 877 |
3 986 106 |
5 625 223 |
4 806 951 |
11 328 070 |
7 878 000 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
1 |
1 |
|||||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
36 |
||||||
9.2.3. melléklet
9.2.3. melléklet a ……/2021. (….) önkormányzati rendelethez |
|||||||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarján Község Önkormányzata |
||||||
Feladat megnevezése |
Kötelező feladatok bevételei, kiadásai |
||||||
forintban |
|||||||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Könyvtár |
Közműv. fejl. |
Civil |
Biztos |
Szociális |
|
A |
B |
Előirányzat |
|||||
Bevételek |
|||||||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||||||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||||||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||||||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||||||
1.5. |
Ellátási díjak |
||||||
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||||||
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||||||
1.8. |
Kamatbevételek |
||||||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||||||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||||||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
||||||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
0 |
0 |
0 |
7836115 |
0 |
0 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||||||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||||||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
7 836 115 |
|||||
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||||||
3. |
Közhatalmi bevételek |
||||||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||||||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||||||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||||||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||||||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||||||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||||||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||||||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||||||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||||||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
0 |
0 |
0 |
7 836 115 |
0 |
0 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
0 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
||||||
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||||||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
||||||
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
0 |
0 |
0 |
7 836 115 |
0 |
0 |
Kiadások |
|||||||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
972 160 |
2 065 840 |
210 000 |
7 836 115 |
23 969 990 |
0 |
1.1. |
Személyi juttatások |
5 662 257 |
|||||
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
877 650 |
|||||
1.3. |
Dologi kiadások |
972 160 |
2 065 840 |
1 296 208 |
|||
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
23 969 990 |
|||||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
210 000 |
|||||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
||||||
2.1. |
Beruházások |
||||||
2.2. |
Felújítások |
||||||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||||||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||||||
3. |
Finanszírozási kiadások |
||||||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
972 160 |
2 065 840 |
210 000 |
7 836 115 |
23 969 990 |
0 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
2 |
||||||
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
|||||||
9.3. melléklet19
9.3. melléklet a ….. /2021. (…….) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarjáni Közös Önkormányzati Hivatal |
02 |
|
Feladat megnevezése |
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
forintban |
|||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Eredeti ei. |
Módosított ei. |
A |
B |
C |
|
Bevételek |
|||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
0 |
0 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
1.5. |
Ellátási díjak |
||
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||
1.8. |
Kamatbevételek |
||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
2 554 249 |
10 841 440 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
2 554 249 |
10 841 440 |
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||
3. |
Közhatalmi bevételek |
||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
||
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
||
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
2 554 249 |
10 841 440 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
67 623 500 |
67 623 500 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
2 571 204 |
2 571 204 |
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
65 052 296 |
65 052 296 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
70 177 749 |
78 464 940 |
Kiadások |
|||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
70 177 749 |
78 464 940 |
1.1. |
Személyi juttatások |
57 513 384 |
63 347 336 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
8 494 127 |
8 494 127 |
1.3. |
Dologi kiadások |
4 170 238 |
4 170 238 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
2 453 239 |
|
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
0 |
0 |
2.1. |
Beruházások |
||
2.2. |
Felújítások |
||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||
3. |
Finanszírozási kiadások |
||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
70 177 749 |
78 464 940 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
15 |
15 |
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
|||
9.4. melléklet20
9.4. melléklet a ….. /2021. (……..) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarjáni Micimackó Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde |
03 |
|
Feladat megnevezése |
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
forintban |
|||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Eredeti ei. |
Módosított ei. |
A |
B |
C |
|
Bevételek |
|||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
0 |
0 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
1.5. |
Ellátási díjak |
||
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
||
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||
1.8. |
Kamatbevételek |
||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||
3. |
Közhatalmi bevételek |
||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
0 |
0 |
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
||
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
0 |
0 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
54 717 263 |
54 717 263 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
6 638 |
6 638 |
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
54 710 625 |
54 710 625 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
54 717 263 |
54 717 263 |
Kiadások |
|||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
54 717 263 |
54 717 263 |
1.1. |
Személyi juttatások |
45 481 908 |
45 761 908 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
6 735 355 |
6 035 355 |
1.3. |
Dologi kiadások |
2 500 000 |
2 920 000 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
0 |
0 |
2.1. |
Beruházások |
||
2.2. |
Felújítások |
||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||
3. |
Finanszírozási kiadások |
||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
54 717 263 |
54 717 263 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
12 |
12 |
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
|||
9.5. melléklet21
9.5. melléklet a ….. /2021. (……..) önkormányzati rendelethez |
|||
Költségvetési szerv megnevezése |
Tiszatarjáni Élelmezési és Gondozási Központ |
04 |
|
Feladat megnevezése |
Összes bevétel, kiadás |
01 |
|
forintban |
|||
Száma |
Előirányzat-csoport, kiemelt előirányzat megnevezése |
Eredeti ei. |
Módosított ei. |
A |
B |
C |
|
Bevételek |
|||
1. |
Működési bevételek (1.1.+…+1.11.) |
5 842 000 |
7 221 104 |
1.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
||
1.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
||
1.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
||
1.4. |
Tulajdonosi bevételek |
||
1.5. |
Ellátási díjak |
4 600 000 |
5 979 104 |
1.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
1 242 000 |
1 242 000 |
1.7. |
Általános forgalmi adó visszatérülése |
||
1.8. |
Kamatbevételek |
||
1.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
||
1.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
||
1.11. |
Egyéb működési bevételek |
||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+2.3.) |
||
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
||
2.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
2.3. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
2.4. |
2.3-ból EU támogatás |
||
3. |
Közhatalmi bevételek |
||
4. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (4.1.+…+4.3.) |
||
4.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
||
4.2. |
Visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése ÁH-n belülről |
||
4.3. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei államháztartáson belülről |
||
4.4. |
4.3.-ból EU-s támogatás |
||
5. |
Felhalmozási bevételek (5.1.+…+5.3.) |
||
5.1. |
Immateriális javak értékesítése |
||
5.2. |
Ingatlanok értékesítése |
||
5.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
||
6. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
||
7. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
||
8. |
Költségvetési bevételek összesen (1.+…+7.) |
5 842 000 |
7 221 104 |
9. |
Finanszírozási bevételek (9.1.+…+9.3.) |
25 351 000 |
25 351 000 |
9.1. |
Költségvetési maradvány igénybevétele |
127 523 |
127 523 |
9.2. |
Vállalkozási maradvány igénybevétele |
||
9.3. |
Irányító szervi (önkormányzati) támogatás (intézményfinanszírozás) |
25 223 477 |
25 223 477 |
10. |
BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (8.+9.) |
31 193 000 |
32 572 104 |
Kiadások |
|||
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.) |
31 193 000 |
32 572 104 |
1.1. |
Személyi juttatások |
13 824 000 |
14 394 000 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 067 390 |
2 067 390 |
1.3. |
Dologi kiadások |
15 301 610 |
16 110 714 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
||
1.5. |
Egyéb működési célú kiadások |
||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+…+2.3.) |
||
2.1. |
Beruházások |
||
2.2. |
Felújítások |
||
2.3. |
Egyéb fejlesztési célú kiadások |
||
2.4. |
2.3.-ból EU-s támogatásból megvalósuló programok, projektek kiadása |
||
3. |
Finanszírozási kiadások |
||
4. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (1.+2.+3.) |
31 193 000 |
32 572 104 |
Éves tervezett létszám előirányzat (fő) |
6 |
6 |
|
Közfoglalkoztatottak létszáma (fő) |
|||
10. melléklet
Adatszolgáltatás |
||||||
Költségvetési szerv neve: |
………………………………… |
|||||
Költségvetési szerv számlaszáma: |
………………………………… |
|||||
Éves eredeti kiadási előirányzat: …………… ezer Ft |
||||||
30 napon túli elismert tartozásállomány összesen: ……………… Ft |
||||||
Sor-szám |
Tartozásállomány megnevezése |
30 nap |
30-60 nap |
60 napon |
Át-ütemezett |
Összesen: |
1. |
Állammal szembeni tartozások |
|||||
2. |
Központi költségvetéssel szemben fennálló tartozás |
|||||
3. |
Elkülönített állami pénzalapokkal szembeni tartozás |
|||||
4. |
TB alapokkal szembeni tartozás |
|||||
5. |
Tartozásállomány önkormányzatok és intézmények felé |
|||||
6. |
Egyéb tartozásállomány |
|||||
7. |
Összesen: |
|||||
......................, .......................... hó ..... nap |
||||||
költségvetési szerv vezetője |
||||||
1.sz. tájékoztató
B E V É T E L E K |
||||
1. sz. táblázat |
forintban |
|||
Sorszám |
Bevételi jogcím |
2019. évi tény |
2020. évi várható |
2021. terv |
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai (1.1.+…+.1.6.) |
218 174 173 |
195 375 959 |
201 430 595 |
1.1. |
Helyi önkormányzatok működésének általános támogatása |
103 280 500 |
100 768 403 |
99 238 218 |
1.2. |
Önkormányzatok egyes köznevelési feladatainak támogatása |
39 774 967 |
38 997 300 |
39 767 900 |
1.3. |
Önkormányzatok szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatása |
58 325 659 |
53 810 256 |
40 931 440 |
1.4. |
Önkormányzatok kulturális feladatainak támogatása |
1 800 000 |
1 800 000 |
18 455 037 |
1.5. |
Működési célú kvi támogatások és kiegészítő támogatások |
14 993 047 |
3 038 000 |
|
1.6. |
Elszámolásból származó bevételek |
|||
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről (2.1.+…+.2.5.) |
166 434 419 |
11 958 380 |
26 268 364 |
2.1. |
Elvonások és befizetések bevételei |
|||
2.2. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
2.3. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
2.4. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
2.5. |
Egyéb működési célú támogatások bevételei |
166 434 419 |
11 958 380 |
26 268 364 |
2.6. |
2.5.-ből EU-s támogatás |
|||
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről (3.1.+…+3.5.) |
45 984 423 |
8 500 000 |
|
3.1. |
Felhalmozási célú önkormányzati támogatások |
|||
3.2. |
Felhalmozási célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések |
|||
3.3. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatérülése |
|||
3.4. |
Felhalmozási célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök igénybevétele |
|||
3.5. |
Egyéb felhalmozási célú támogatások bevételei |
45 984 423 |
8 500 000 |
|
3.6. |
3.5.-ből EU-s támogatás |
31 079 844 |
||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
20 761 499 |
17 934 305 |
10 250 000 |
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+...+4.1.3.) |
18 819 780 |
17 684 305 |
10 000 000 |
4.1.1. |
Vagyoni típusú adók |
1 931 898 |
2 684 305 |
2 000 000 |
4.1.2. |
Termékek és szolgáltatások adói |
|||
4.1.3. |
Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
16 887 882 |
15 000 000 |
8 000 000 |
4.2. |
Gépjárműadó |
1 880 191 |
||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
100 000 |
100 000 |
|
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
61 528 |
150 000 |
150 000 |
5. |
Működési bevételek (5.1.+…+ 5.11.) |
16 189 402 |
11 112 000 |
14 732 000 |
5.1. |
Készletértékesítés ellenértéke |
2 725 758 |
||
5.2. |
Szolgáltatások ellenértéke |
3 618 838 |
2 000 000 |
3 000 000 |
5.3. |
Közvetített szolgáltatások értéke |
2 525 513 |
1 500 000 |
3 000 000 |
5.4. |
Tulajdonosi bevételek |
1 000 000 |
1 000 000 |
|
5.5. |
Ellátási díjak |
4 127 477 |
4 250 000 |
4 600 000 |
5.6. |
Kiszámlázott általános forgalmi adó |
3 077 829 |
2 362 000 |
3 132 000 |
5.7. |
Általános forgalmi adó visszatérítése |
|||
5.8. |
Kamatbevételek |
93 987 |
||
5.9. |
Egyéb pénzügyi műveletek bevételei |
|||
5.10. |
Biztosító által fizetett kártérítés |
|||
5.11. |
Egyéb működési bevételek |
20 000 |
||
6. |
Felhalmozási bevételek (6.1.+…+6.5.) |
|||
6.1. |
Immateriális javak értékesítése |
|||
6.2. |
Ingatlanok értékesítése |
|||
6.3. |
Egyéb tárgyi eszközök értékesítése |
|||
6.4. |
Részesedések értékesítése |
|||
6.5. |
Részesedések megszűnéséhez kapcsolódó bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök (7.1. + … + 7.3.) |
11 786 219 |
16 331 214 |
|
7.1. |
Működési célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
7.2. |
Működési célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
7.3. |
Egyéb működési célú átvett pénzeszköz |
11 786 219 |
16 331 214 |
|
7.4. |
7.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
9 418 409 |
||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök (8.1.+8.2.+8.3.) |
6 820 228 |
||
8.1. |
Felhalm. célú garancia- és kezességvállalásból megtérülések ÁH-n kívülről |
|||
8.2. |
Felhalm. célú visszatérítendő támogatások, kölcsönök visszatér. ÁH-n kívülről |
|||
8.3. |
Egyéb felhalmozási célú átvett pénzeszköz |
6 820 228 |
||
8.4. |
8.3.-ból EU-s támogatás (közvetlen) |
6 820 228 |
||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
486 150 363 |
252 711 858 |
261 180 959 |
10. |
Hitel-, kölcsönfelvétel államháztartáson kívülről (10.1.+…+10.3.) |
9 458 380 |
10 000 000 |
|
10.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
10.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök felvétele pénzügyi vállalkozástól |
|||
10.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök felvétele |
9 458 380 |
10 000 000 |
|
11. |
Belföldi értékpapírok bevételei (11.1. +…+ 11.4.) |
|||
11.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.2. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
11.3. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
11.4. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
12. |
Maradvány igénybevétele (12.1. + 12.2.) |
135 572 947 |
140 292 228 |
46 031 949 |
12.1. |
Előző év költségvetési maradványának igénybevétele |
135 572 947 |
140 292 228 |
46 031 949 |
12.2. |
Előző év vállalkozási maradványának igénybevétele |
|||
13. |
Belföldi finanszírozás bevételei (13.1. + … + 13.3.) |
7 815 038 |
||
13.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések |
7 815 038 |
||
13.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések törlesztése |
|||
13.3. |
Betétek megszüntetése |
|||
14. |
Külföldi finanszírozás bevételei (14.1.+…14.4.) |
|||
14.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok beváltása, értékesítése |
|||
14.3. |
Külföldi értékpapírok kibocsátása |
|||
14.4. |
Külföldi hitelek, kölcsönök felvétele |
|||
15. |
Váltóbevételek |
|||
16. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek bevételei |
|||
17. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (10. + … +16.) |
152 846 365 |
140 292 228 |
56 031 949 |
18. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+17) |
638 996 728 |
393 004 086 |
317 212 908 |
K I A D Á S O K |
||||
2. sz. táblázat |
forintban |
|||
Sorszám |
Kiadási jogcímek |
2019. évi tény |
2020. évi várható |
2021. terv |
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai (1.1+…+1.5.+1.18.) |
405 805 575 |
327 194 235 |
297 216 977 |
1.1. |
Személyi juttatások |
200 481 113 |
163 738 355 |
150 643 062 |
1.2. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
31 298 202 |
30 602 576 |
24 297 106 |
1.3. |
Dologi kiadások |
151 580 570 |
89 401 601 |
86 986 419 |
1.4. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
14 220 000 |
21 226 090 |
23 969 990 |
1.5 |
Egyéb működési célú kiadások |
8 225 690 |
22 225 613 |
11 320 400 |
1.6. |
- az 1.5-ből: - Előző évi elszámolásból származó befizetések |
431 630 |
||
1.7. |
- Törvényi előíráson alapuló befizetések |
|||
1.8. |
- Elvonások és befizetések |
431 630 |
||
1.9. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
1.10. |
-Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
1.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
1.12. |
- Egyéb működési célú támogatások ÁH-n belülre |
4 144 060 |
17 015 613 |
9 110 400 |
1.13. |
- Garancia és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
1.14. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
1.15. |
- Árkiegészítések, ártámogatások |
|||
1.16. |
- Kamattámogatások |
|||
1.17. |
- Egyéb működési célú támogatások államháztartáson kívülre |
3 650 000 |
5 210 000 |
2 210 000 |
1.18. |
Tartalékok |
|||
1.19. |
- az 1.18-ból: - Általános tartalék |
|||
1.20. |
- Céltartalék |
|||
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.3.+2.5.) |
91 219 458 |
56 351 471 |
9 995 931 |
2.1. |
Beruházások |
24 995 227 |
56 351 471 |
9 995 931 |
2.2. |
2.1.-ből EU-s forrásból megvalósuló beruházás |
39 950 000 |
||
2.3. |
Felújítások |
66 224 231 |
||
2.4. |
2.3.-ból EU-s forrásból megvalósuló felújítás |
|||
2.5. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
2.6. |
2.5.-ből - Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n belülre |
|||
2.7. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n belülre |
|||
2.8. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök törlesztése ÁH-n belülre |
|||
2.9. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások ÁH-n belülre |
|||
2.10. |
- Garancia- és kezességvállalásból kifizetés ÁH-n kívülre |
|||
2.11. |
- Visszatérítendő támogatások, kölcsönök nyújtása ÁH-n kívülre |
|||
2.12. |
- Lakástámogatás |
|||
2.13. |
- Egyéb felhalmozási célú támogatások államháztartáson kívülre |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
497 025 033 |
383 545 706 |
307 212 908 |
4. |
Hitel-, kölcsöntörlesztés államháztartáson kívülre (4.1. + … + 4.3.) |
9 458 380 |
10 000 000 |
|
4.1. |
Hosszú lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.2. |
Likviditási célú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
|||
4.3. |
Rövid lejáratú hitelek, kölcsönök törlesztése pénzügyi vállalkozásnak |
9 458 380 |
10 000 000 |
|
5. |
Belföldi értékpapírok kiadásai (5.1. + … + 5.6.) |
|||
5.1. |
Forgatási célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.2. |
Befektetési célú belföldi értékpapírok vásárlása |
|||
5.3. |
Kincstárjegyek beváltása |
|||
5.4. |
Éven belüli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
5.5. |
Belföldi kötvények beváltása |
|||
5.6. |
Éven túli lejáratú belföldi értékpapírok beváltása |
|||
6. |
Belföldi finanszírozás kiadásai (6.1. + … + 6.4.) |
7 390 083 |
||
6.1. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések folyósítása |
|||
6.2. |
Államháztartáson belüli megelőlegezések visszafizetése |
7 390 083 |
||
6.3. |
Pénzeszközök lekötött betétként elhelyezése |
|||
6.4. |
Pénzügyi lízing kiadásai |
|||
7. |
Külföldi finanszírozás kiadásai (7.1. + … + 7.5.) |
|||
7.1. |
Forgatási célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.2. |
Befektetési célú külföldi értékpapírok vásárlása |
|||
7.3. |
Külföldi értékpapírok beváltása |
|||
7.4. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi kormányoknak nemz. Szervezeteknek |
|||
7.5. |
Hitelek, kölcsönök törlesztése külföldi pénzintézeteknek |
|||
8. |
Adóssághoz nem kapcsolódó származékos ügyletek |
|||
9. |
Váltókiadások |
|||
10. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: (4.+…+9.) |
7 390 083 |
9 458 380 |
10 000 000 |
11. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+10.) |
504 415 116 |
393 004 086 |
317 212 908 |
2.sz. tájékoztató
Többéves kihatással járó döntések számszerűsítése évenkénti bontásban és összesítve célok szerint |
||||||||
forintban |
||||||||
Sor- |
Kötelezettség jogcíme |
Köt. váll. |
#HIV! |
Kiadás vonzata évenként |
Összesen |
|||
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
#HIV! |
|||||
A |
B |
C |
D |
E |
F |
G |
H |
I=(D+E+F+G+H) |
1. |
Működési célú finanszírozási kiadások |
|||||||
2. |
............................ |
|||||||
3. |
............................ |
|||||||
4. |
Felhalmozási célú finanszírozási kiadások |
#ÉRTÉK! |
#ÉRTÉK! |
|||||
5. |
............................ |
NEMLEGES |
||||||
6. |
............................ |
|||||||
7. |
Beruházási kiadások beruházásonként |
|||||||
8. |
............................ |
|||||||
9. |
Felújítási kiadások felújításonként |
|||||||
10. |
............................ |
|||||||
11. |
Egyéb (Pl.: garancia és kezességvállalás, stb.) |
|||||||
12. |
............................ |
|||||||
Összesen (1+4+7+9+11) |
#ÉRTÉK! |
#ÉRTÉK! |
||||||
3.sz. tájékoztató
Az önkormányzat által adott közvetett támogatások |
|||
forintban |
|||
Sor-szám |
Bevételi jogcím |
Kedvezmény nélkül elérhető bevétel |
Kedvezmények összege |
A |
B |
C |
D |
1. |
Ellátottak térítési díjának méltányosságból történő elengedése |
||
2. |
Ellátottak kártérítésének méltányosságból történő elengedése |
||
3. |
Lakosság részére lakásépítéshez nyújtott kölcsön elengedése |
||
4. |
Lakosság részére lakásfelújításhoz nyújtott kölcsön elengedése |
||
5. |
Helyi adóból biztosított kedvezmény, mentesség összesen |
||
6. |
-ebből: Építményadó |
||
7. |
Telekadó |
NEMLEGES |
|
9. |
Magánszemélyek kommunális adója |
||
10. |
Idegenforgalmi adó tartózkodás után |
||
11. |
Idegenforgalmi adó épület után |
||
12. |
Iparűzési adó állandó jelleggel végzett iparűzési tevékenység után |
||
13. |
Gépjárműadóból biztosított kedvezmény, mentesség |
||
14. |
Helyiségek hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
15. |
Eszközök hasznosítása utáni kedvezmény, mentesség |
||
16. |
Egyéb kedvezmény |
||
17. |
Egyéb kölcsön elengedése |
||
18. |
|||
19. |
|||
20. |
|||
21. |
|||
22. |
|||
23. |
|||
24. |
|||
25. |
|||
26. |
|||
27. |
Összesen: |
||
4.sz. tájékoztató
forintban |
||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Megnevezés |
Január |
Február |
Március |
Április |
Május |
Június |
Július |
Augusztus |
Szeptember |
Október |
November |
December |
Összesen |
|
1. |
Bevételek |
|||||||||||||
2. |
Önkormányzatok működési támogatásai |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 883 |
16 785 882 |
201 430 595 |
3. |
Működési célú támogatások ÁH-on belül |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 030 |
2 189 034 |
26 268 364 |
4. |
Felhalmozási célú támogatások ÁH-on belül |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 333 |
708 337 |
8 500 000 |
5. |
Közhatalmi bevételek |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 166 |
854 174 |
10 250 000 |
6. |
Működési bevételek |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 666 |
1 227 674 |
14 732 000 |
7. |
Felhalmozási bevételek |
|||||||||||||
8. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
9. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||||||||||||
10. |
Finanszírozási bevételek |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 329 |
4 669 330 |
56 031 949 |
11. |
Bevételek összesen: |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 407 |
26 434 431 |
317 212 908 |
12. |
Kiadások |
|||||||||||||
13. |
Személyi juttatások |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 589 |
12 553 583 |
150 643 062 |
14. |
Munkaadókat terhelő járulékok és szociális hozzájárulási adó |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 759 |
2 024 757 |
24 297 106 |
15. |
Dologi kiadások |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 868 |
7 248 871 |
86 986 419 |
16. |
Ellátottak pénzbeli juttatásai |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 499 |
1 997 501 |
23 969 990 |
17. |
Egyéb működési célú kiadások |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 367 |
943 363 |
11 320 400 |
18. |
Beruházások |
9 995 931 |
9 995 931 |
|||||||||||
19. |
Felújítások |
|||||||||||||
20. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||||||||||||
21. |
Finanszírozási kiadások |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 333 |
833 337 |
10 000 000 |
22. |
Kiadások összesen: |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 415 |
35 597 346 |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 415 |
25 601 412 |
317 212 908 |
23. |
Egyenleg |
832 992 |
832 992 |
832 992 |
832 992 |
-9 162 939 |
832 992 |
832 992 |
832 992 |
832 992 |
832 992 |
832 992 |
833 019 |
|
5.sz. tájékoztató
2021. évben céljelleggel juttatott támogatások |
|||
forintban |
|||
Sor- |
Támogatott szervezet neve |
Támogatás célja |
Támogatás összge |
1. |
|||
2. |
|||
3. |
|||
4. |
|||
5. |
|||
6. |
|||
7. |
NEMLEGES |
||
8. |
|||
9. |
|||
10. |
|||
11. |
|||
12. |
|||
13. |
|||
14. |
|||
15. |
|||
16. |
|||
17. |
|||
18. |
|||
19. |
|||
20. |
|||
21. |
|||
22. |
|||
23. |
|||
24. |
|||
25. |
|||
26. |
|||
27. |
|||
28. |
|||
29. |
|||
30. |
|||
31. |
|||
32. |
|||
33. |
|||
Összesen: |
0 |
||
Nem kötelező! |
|||
6.sz. tájékoztató
B E V É T E L E K |
||||
1. sz. táblázat |
forintban |
|||
Sor- |
Bevételi jogcím |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Önkormányzat működési támogatásai |
200 135 000 |
205 100 000 |
205 100 000 |
2. |
Működési célú támogatások államháztartáson belülről |
16 000 000 |
18 000 000 |
20 000 000 |
3. |
Felhalmozási célú támogatások államháztartáson belülről |
|||
4. |
Közhatalmi bevételek (4.1.+4.2.+4.3.+4.4.) |
18 850 000 |
19 150 000 |
20 250 000 |
4.1. |
Helyi adók (4.1.1.+...+4.1.3.) |
18 200 000 |
18 500 000 |
19 500 000 |
4.1.1. |
- Vagyoni típusú adók |
3 200 000 |
3 500 000 |
3 500 000 |
4.1.2. |
- Termékek és szolgáltatások adói |
|||
4.1.3. |
- Értékesítési és forgalmi adók (iparűzési adó) |
15 000 000 |
15 000 000 |
16 000 000 |
4.2. |
Gépjárműadó |
|||
4.3. |
Egyéb áruhasználati és szolgáltatási adók |
100 000 |
100 000 |
200 000 |
4.4. |
Egyéb közhatalmi bevételek |
550 000 |
550 000 |
550 000 |
5. |
Működési bevételek |
11 112 000 |
11 304 700 |
12 340 000 |
6. |
Felhalmozási bevételek |
|||
7. |
Működési célú átvett pénzeszközök |
|||
8. |
Felhalmozási célú átvett pénzeszközök |
|||
9. |
KÖLTSÉGVETÉSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (1+…+8) |
239 554 700 |
240 590 000 |
257 690 000 |
10. |
FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: |
56 200 000 |
||
11. |
KÖLTSÉGVETÉSI ÉS FINANSZÍROZÁSI BEVÉTELEK ÖSSZESEN: (9+10) |
295 754 700 |
240 590 000 |
257 690 000 |
K I A D Á S O K |
||||
2. sz. táblázat |
forintban |
|||
Sor-szám |
Kiadási jogcímek |
2022. év |
2023. év |
2024. év |
A |
B |
C |
D |
E |
1. |
Működési költségvetés kiadásai |
285 754 700 |
240 590 000 |
257 690 000 |
2. |
Felhalmozási költségvetés kiadásai (2.1.+2.2.+2.3.) |
10 000 000 |
||
2.1. |
Beruházások |
10 000 000 |
||
2.2. |
Felújítások |
|||
2.3. |
Egyéb felhalmozási kiadások |
|||
3. |
KÖLTSÉGVETÉSI KIADÁSOK ÖSSZESEN (1+2) |
295 754 700 |
240 590 000 |
257 690 000 |
4. |
FINANSZÍROZÁSI KIADÁSOK ÖSSZESEN: |
|||
5. |
KIADÁSOK ÖSSZESEN: (3.+4.) |
295 754 700 |
240 590 000 |
257 690 000 |
A 2. § (1) bekezdés a) pontja a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
A 2. § (1) bekezdés b) pontja a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 1. §-ával megállapított szöveg.
Az 1.1. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.2. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.3. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 1.4. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2.1. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.
A 2.2. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (6) bekezdésével megállapított szöveg.
A 3. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.
A 4. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.
Az 5. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.
A 6. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.
A 7. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.
A 8. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.1. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (14) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.2. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (15) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.1.3. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (16) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.3. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (17) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.4. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (18) bekezdésével megállapított szöveg.
A 9.5. melléklet a Tiszatarján Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2021. (XII. 14.) önkormányzati rendelete 2. § (19) bekezdésével megállapított szöveg.